Vita:Üzleti tevékenység

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Üzlet és ipar[szerkesztés]

Nos, ide is bemásolom:

„Az iparos és a kereskedő személyének, a két polgári foglalkozás szétválása volt az első eset, amikor valaki (az iparos) többet termelt, mint amennyi saját fogyasztásához szükséges volt, és ezért szüksége lett az áruit felvásárló üzletemberre. Ettől kezdve a kereskedő mondta meg, hogy mennyi árura van szükség, és a kettőjük dinamikus kapcsolata indította el az iparos vállalkozásának a növekedését. Ebben a növekedésben hol a kapacitás, hol a kereslet nagyobb, így alakultak ki az egyszemélyes vállalkozásokból az ezreket foglalkoztató vállalatok.”

Ez történelmileg nem igaz. A gyáripar nem a kézművességből alakult ki, hanem éppen annak tagadásaként. A gyárat a kereskedelmi tőke hozta létre, éppen abból a célból, hogy ne kelljen állandóan kézművesekkel vacakolni, seftelgetni, az árukat ide-oda szállítgatni. Természetesen ennek az lett az eredménye, hogy a kézművesek tönkrementek, és kénytelenek voltak a gyárba menni dolgozni. De akkor már nem iparosok voltak, hanem prolik. --vilain 2006. augusztus 25., 09:57 (CEST)Válasz

Ja, arról nem is beszélve, hogy nem jellemző, hogy az iparos a saját fogyasztására termel, a kovács nem patkóval táplálkozik :) --vilain 2006. augusztus 25., 10:08 (CEST)Válasz

Bátran szerkeszd a lapokat! :-) --Vince blabla :-) 2006. augusztus 27., 19:31 (CEST)Válasz

Üzlet és business[szerkesztés]

Látom, hogy a cikk mintegy kármentésként keletkezetett egy már nem létező Üzlet és Ipar szócikkből kiemelve. Sajnos a business és a üzlet szavak nem felelnek meg egy az egyben egymásnak. Például a business nem jelent shop-ot, az üzlet pedig sokboltos cégnél nem azonos a céggel. Interwikibe volt rakva a „cég”, (enterprise, firm) szócikkekkel, miközben ez a cikk az üzleti tevékenységről szól. Át is nevezem rá. Hidaspal vita 2014. november 1., 15:29 (CET)Válasz

Egy lexikonban a szavakat a jelentésük szerint és nem metaforaként érdemes használni[szerkesztés]

A lexikon nem szépirodalmi műfaj és nem esszék gyűjteménye. Kifejezetten kerülni érdemes az egyéni megfogalmazásokat, az olyasmiket, amiket egy szerkesztő így, egy másik meg másként ért.

A know-how nem "tudd-hogy" (erre forrást sem találni), hanem fogalmilag körülhatárolható, forgalomképes ismeret.

De az egész cikket átlengi ez a könnyed játék a szavakkal. Pl. a kettős könyvelést találmánynak nevezi, talán kritikai hozzáállással, ki tudja. Egy normális lexikonban az olvasót saját gondolatokkal kellene etetni. Egy lexikon feladata, hogy meghatározza, hogy mi a kettős könyvelés és mi a találmány. A Wikipédia egyes szerkesztőinek egyéni véleménye erről közömbös.--Linkoman vita 2020. február 23., 00:08 (CET)Válasz