Viselkedés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk az emberi viselkedés pszichológiai szempontból történő leírását tartalmazza.

A viselkedés az ember látható és hosszabb ideig észlelhető megnyilvánulásainak jellemzése. A viselkedést meghatározza a környezet, a személy motivációi, attitűdjei, mentális és testi állapota. A személy tettei, verbális, nem-verbális vagy meta-kommunikációján keresztül észlelhetjük viselkedését. Egy személy, és szemlélői sokszor eltérő véleménnyel vannak egymás észlelt viselkedéséről, annak hatásairól, ez konflikushoz vezethet, ami megfelelő kommunikációval elkerülhető.

Az attitűdértékelő magatartás.

A viselkedés és az attitűd társas viszonyban ciklusba szerveződik, méghozzá olymódon, hogy az

  • én attitűdöm kihat az én viselkedésemre,
  • az én viselkedésem kihat a te attitűdödre,
  • a te attitűdöd kihat a te viselkedésedre.

A két résztvevő között az attitűdök erősíthetik egymást, a ciklusból könnyen negatív, illetve pozitív spirál alakulhat ki.

A normális ember a fenti ciklus alapján mindig a saját viselkedését igyekszik megváltoztatni, amely döntésnek több oka van:

1. Önmaga megváltoztatása csupán akarat, lelkierő és elhatározás kérdése, legtöbbször nincs szükség hozzá külső erőre.

2. Az alkalmazkodás a túlélés eszköze, nekem kell alkalmazkodni, ha életben akarok maradni.

3. Nincs felhatalmazásom, jogalapom vagy egyéb ésszerű okom arra, hogy én határozzam meg, hogy szerintem másoknak mi a jó vagy a kívánatos.

Igazán éles, elfajult (veszélyes) konfliktus esetén az embernek sincs több választása, mint a vadonélő állatoknak, amelyek ilyenkor vagy harcba szállnak vagy elfutnak .

Viselkedéstípusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Személyes interakcióban, azaz szemtől szemben.

  1. Passzív: Passzív ember viselkedésére az jellemző, hogy kerüli a problémás helyzeteket. A kommunikáció elől kitér, visszafogottan viselkedik.
  2. Asszertív: Az asszertív, vagy más szóval a kellő határozottságú és öntudatú emberre az jellemző, hogy környezetével összhangban igyekszik elérni céljait. Van önbizalma, határozott, szemkontaktust tart, erőt nem alkalmaz, együttműködő.
  3. Agresszív: Az agresszív ember gyakran mérges, elvörösödik, felfújja magát, szuggesztív tekintetű. Általában erőteljesen gesztikulál, hangos, a véleményét tényként közli, ténynek állítja be.
  4. Manipulatív: A manipulatív ember próbálja rejteni érzelmeit, gondolatait, gyakran a környezetét utánozza, igyekszik a legsikeresebbnek tűnő társát utánozni, a többieket pedig megtéveszteni, saját sikere érdekében.

Asszertív technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló (szubmisszív), alárendelt magatartásforma és a fenyegető (agresszív) magatartásforma között. Lényeges kelléke az asszertív személyiségnek, hogy tudja, hogy mit akar (elérni), és tisztában van a másik igényeivel is. Ennek alapján jogos önbizalom fogja el és magabiztos a fellépése.

A magabiztos fellépés alapja az önbecsülés, amely jótékonyan hat az önbizalmunkra, ezen keresztül a viselkedésünkre. Viselkedésünkből a kommunikáció az, amelyen keresztül le tudjuk mérni hatékonyságunkat, azaz, hogy elérjük-e célunkat.

Szívós ellenállás esetén a monoton ismétlés technikáját használja, általában meglepően jó eredménnyel. Ezért azt mondja, amit gondol. De képes nemet mondani, visszautasítja a vállalhatatlan kéréseket. Véleménynyilvánításában konstruktív, ő maga pedig figyel mások gondolataira. A legfontosabb, hogy ha nem ért valamit, akkor kérdez – ez az információszerzés asszertív módszere, nem pedig az, hogy ez „hülyeség, ezt még soha nem hallottam stb.”

Viselkedésből kialakuló konfliktus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emberi csoportokban zajló események közül a rossz, a nem kívánatos fajta a kellemetlenségből fejlődik ki, és négy szintje van:

  1. Frusztráció vagy erős bosszúság, bosszankodás
  2. Düh vagy méreg
  3. Agresszió (fenyegetés)
  4. Tettlegesség (erőszak)

A minket érő környezeti ingerekre – az eredmény (kifejlet) szempontjából – kétféleképpen reagálhatunk: vagy jó, vagy rossz lesz, amit választunk.

A választás előtt általában mérlegelünk, méghozzá többnyire a gátlók (inhibitors) és a beindítók (triggers) alapján.

A gátlók azok a dolgok, amelyek segítenek abban, hogy ne veszítsük el a türelmünket, ne jöjjünk ki a sodrunkból.

A beindítók a „rossz dolgok”, mindazok, amelyek miatt begerjedünk és érzelmeink veszik át a kontrollt a józan eszünk helyett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pszichológia Osiris Kiadó, 2003

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]