Vis vitalis
A szerves kémia kialakulásának egyik fő állomása a vis vitalis elmélete volt. Az 1800-as évek elejéig az akkori tudósok úgy gondolták, hogy a szerves vegyületeket nem lehet előállítani egyszerű kémiai reakció segítségével, mivel azok csak élő szervezetekben alakulhatnak ki életerő segítségével. Az életerő-elmélet nem élt sokáig, mivel 1824-ben Friedrich Wöhler oxálsavat (sóskasavat), majd 1828-ban pedig karbamidot állított elő, egyszerű kémiai reakció segítségével. Így ezzel megdőlt az életerő-elmélet, megkezdődött a szerves kémia fejlődése.
Definíció[szerkesztés]
A kémiát a 19. század elején, Jöns Jakob Berzelius svéd kémikus két nagy csoportra osztotta, szervetlen (anorganikus) és szerves (organikus) kémiára. A szervetlen kémia az ásványi eredetű vegyületekkel foglalkozik, míg a szerves kémia a szénvegyületek kémiája. Az akkori nézetek szerint szerves vegyületeket egyszerű kísérleti úton nem lehet előállítani, mert azok csak egy élő szervezetben, életerő segítségével alakulhatnak ki. (életerő - elmélet; vis vitalis - elmélet)
Az elmélet megdöntője[szerkesztés]
A vis vitalis elméletet Friedrich Wöhler (1800–1882) döntötte meg. Wöhler egy német vegyész volt, aki nem csak arról híres, hogy megcáfolta a fent definiáltakat, hanem még az alumínium előállításához is eljárást dolgozott ki. Az említett elméletet először 1824-ben döntötte meg, az oxálsav (sóskasav) előállításával, majd 1828-ban ismét, a karbamiddal, amelyet két, tipikusan szervetlen só reagáltatásával, kálium-cianát és ammónium-klorid segítségével állított elő.
Reakcióegyenleteik[szerkesztés]
I. 1824 Oxálsav előállításának egyenlete:
- dicián + víz → oxálsav
II. 1828 Karbamid előállításának egyenlete:
![{\displaystyle \mathrm {KCNO+NH_{4}Cl\rightarrow [KCl+NH_{4}CNO]\rightarrow KCl+NH_{2}{-}CO{-}NH_{2}} }](https://wikimedia.org/api/rest_v1/media/math/render/svg/1fa2935053f989ee55bdd29114369a092fc66c8e)
- kálium-cianát + ammónium-klorid → kálium-klorid + karbamid