Virágvasárnap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jézus Krisztus hívei között virágvasárnapon (a zirci plébániatemplom freskója)

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.

Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.[1] Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.

A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos dátum mindig a március 15. és április 18. közti valamelyik vasárnapra esik. A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.[1]

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

Neve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több nyelven pálmavasárnap (latinul Dominica palmarum, németül Palmsonntag, olaszul: Domenica delle Palme stb.). Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa, fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért a Palm Sunday-on kívül Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik. Virágvasárnapnak a magyarokon kívül többek között az örmények [1] , csehek, szlovákok, szlovének, és igen hasonló módon a horvátok (Cvjetnica), szerbek (Цвети), valamint a makedónok (Цветници) nevezik.

Jézus bevonulása a palermói Capella Palatina mozaikján
Jézus bevonulása Jeruzsálembe (ikon)

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.

Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt. Szintén a Bibliában olvasható, hogy szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták, ami a 118. zsoltár fényében egyértelműen teszi, hogy a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal; a királyi messiásmodellt Jézus távolságtartással kezelte, és nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.

A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól.[1]

Liturgiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A katolikus egyházban korábban a vasárnapi szentmiséket reggel vagy délelőtt tartották, mivel szombat éjféltől szentségi böjt volt érvényben. A virágvasárnapi szentmise evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szólt. A barokk korban terjedt el, hogy délután – a nagyhétre való készületként – oratóriumokat, passiókat adtak elő.

A liturgikus reform nyomán ma már a nap bármely szakában lehet szentmisét tartani, így ez a két hagyomány összekapcsolódott a szentmisében. Ennek a következménye, hogy a virágvasárnapi szentmisében két evangéliumi szakasz, a jeruzsálemi bevonulás és a szenvedéstörténet is elhangzik. A változást követve az ünnep hivatalos neve is „Urunk szenvedésének vasárnapja” lett.

A körmenet is megváltozott: eredetileg valahol a templomon kívül találkoztak, majd a barkák megáldása után vonultak a templomba, jelképezve Jézus bevonulását. Hivatalosan ma is a templomon kívül kell kezdeni a körmenetet, de ez nem mindig van így.[1]

Népszokások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés, a „Bújj, bújj, zöld ág” kezdetű játék,[1] vagy a palóc kiszehajtás.

A művészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csoóri Sándor Virágvasárnap című verse [2] vagy [3]
  • Virag vasarnapi processiora című körmeneti ének az 1674-ben Kassán megjelent Cantus catholici gyűjteményben [4]
  • Kurt Vonnegut is írt egy beszédeket, esszéket, ismertetőket tartalmazó Virágvasárnap című könyvet.
  • Gyöngyössy Imre rendezte Virágvasárnap című film 1969-ből.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Bucsy Levente: Le kell terítenünk magunkat Isten elé virágvasárnap! (magyar nyelven). Magyar Nemzet Online, 2011. április 17. (Hozzáférés: 2011. április 20.)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Virágvasárnap témájú médiaállományokat.