Vida Gábor (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Vida Gábor
Élete
Született 1968. március 4. (50 éves)
Kisjenő
Házastársa Vida Erika
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza

Vida Gábor (Kisjenő, 1968. március 4. –) magyar író, szerkesztő. Felesége Vida Erika (1970).

Élete és munkássága[szerkesztés]

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán jár egyetemre magyar–francia szakra. 1993-ban az Éber című egyetemi lap szerkesztője. 1994-ben szerez diplomát, azóta Marosvásárhelyen él. A Látó Szépirodalmi Folyóirat próza rovatának szerkesztője.

1998-ban vitaindító tanulmányt közöl a Látó folyóiratban, biztatva írótársait a romániai magyar irodalom történetének megírására, a kérdés problémás voltának átgondolására.

Hagyományos prózát ír. Példaképeinek a klasszikus szerzőket tekinti (Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz, Kemény Zsigmond, Hamvas Béla, Platón, Dosztojevszkij, Jack London), több interjúban is elhatárolódik a posztmodern irodalomtól.[1][2] Ars poétikáját a következő idézet tükrözi:

Azt hiszem, kijutottam a szövegirodalomból. Mindig hagyományos prózát akartam írni, magyarán szólva: történetet szeretek mondani. Három elbeszélés van a Fakusz három magányossága c. könyvemben, mindegyiknek van eleje, közepe, vége, vannak szereplők, események, tér és idő, mindent tudó narrátor. Minden úgy van, ahogy leírtam, jótállok érte. Nem fogom megújítani a magyar prózát. Ha nagyképű akarok lenni, azt mondom általában, hogy én medvét először erdőben láttam, nem állatkertben és nem a tévében."[1]

Kötetei[szerkesztés]

Szerkesztés[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

Díjai[szerkesztés]

Lábjegyzet[szerkesztés]

  1. a b Lelkesült prózaállapot és egy korty Erdély - Vida Gábor íróval Gergely Edit beszélget. Új Könyvpiac Archiválva 2007. október 20-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2005.04.08.
  2. Vida Gábort kérdeztük Nem szabad és nem királyi című novelláskötetéről Bárka Online
  3. Ketten kapták meg idén a Déry-díjat. nepszava.hu (2017. okt. 13.) (Hozzáférés: 2017. okt. 13.)

További források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]