Van Eycke versenyjogi eset

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az 1988. évi 267/86. számú Van Eycke versenyjogi esetben Pascal Van Eycke és az ASPA N.V. pénzintézet vettek részt. Ez a versenyjogi eset az állami intézkedések és a vállalkozói versenykorlátozás kapcsolata témájában kerül bemutatásra.

Konkrét téma[szerkesztés]

A Bírósághoz a Vredegerecht (békebíróság) az EGK‑Szerződés 177. cikke alapján, az EGK‑Szerződés 59‑66., 85., 86. és 95. cikkének értelmezésére vonatkozóan előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nyújtott be „a takarékbetétekből származó jövedelem adómentességével kapcsolatos állami intézkedések és a bankok közötti verseny a betétek utáni kamatok tekintetében”.

Konkrét eset[szerkesztés]

A felperes (Pascal Van Eycke), miután az ASPA reklámjából értesült a takarékbetétek kamatlábairól, felkereste az intézményt, hogy a meghirdetett feltételekkel takarékbetétet helyezzen el. Amikor az ASPA később közölte vele, hogy egy 1986. március 13-i királyi rendelet értelmében köteles a reklámjában ajánlottaknál kedvezőtlenebb feltételeket alkalmazni, a felperes keresetet nyújtott be a nemzeti bírósághoz, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az ASPA nem hivatkozhat az említett királyi rendeletre a takarékbetétekre vonatkozó feltételek módosításának igazolása céljából, mivel ez a rendelet sérti az EGK-Szerződés 85. és azt követő cikkeit.

Háttér[szerkesztés]

  • jogi és gazdasági környezetét tekintve Belgiumban hosszú ideje a takarékbetétekből származó jövedelmek egy részének szociális okokból, valamint a megtakarítások ösztönzése érdekében bevezetett adómentessége jellemző;
  • amikor a 80-as évek elején a takarékintézetek egyre nagyobb számban vezették be a magas kamatláb politikáját, a belga kormány korlátozni akarta az adómentesség terjedelmét, és az 1983. december 28-i törvénnyel királyi rendeletben meghatározandó feltételek sorához kötötte azt;
  • lényegében két feltételhez kötötte az adómentesség megadását: a takarékbetétekből származó jövedelemnek egyrészről olyan alapkamatot kellett tartalmaznia, amely nem haladja meg az adott piacon alkalmazható legalacsonyabb átlagos kamatlábat, másrészről olyan hűség- vagy növekedési prémiumot kellett tartalmaznia, amelyet valamennyi pénzügyi intézmény szabadon határozhatott meg.
  • Később a belga monetáris hatóságok úgy ítélték meg, hogy a hűség- vagy növekedési prémiumok területén túlságosan élénk volt a verseny, amely a kamatlábak csökkenésének más megtakarítási eszközökre jellemző általános tendenciájával ellentétesen hatott. Mivel a takarékbetétek kamatának magas szinten tartása ugyanezen hatóságok véleménye szerint a hitelkamatok hasonlóan magas szinten tartásával járt együtt, amely kedvezőtlenül hatott az ország gazdasági teljesítményére és az államadósságra, 1985 szeptemberében a Belga Bankbizottság ajánlással fordult a pénzügyi intézményekhez, amelynek célja a takarékbetétekből származó hozam korlátozása volt. Ezen ajánlás alapján a bankok, a magán-takarékpénztárak és az állami hitelintézetek 1985. december 30‑án önszabályozó megállapodást kötöttek, amely 7%-ban maximálta a kamatlábakat és a prémiumok mértékét.
  • Mivel e megállapodáshoz nem csatlakozott az összes pénzügyi intézmény, a pénzügyminiszter olyan rendszer bevezetése mellett döntött, amelyben a hatóságok közvetlenül határozzák meg a fent említett adómentesség feltételeit közvetlenül meghatározta mind a maximális alapkamatlábat, mind pedig a maximális hűség- vagy növekedési prémium mértékét

A nemzeti bíróság reakciója[szerkesztés]

A nemzeti bíróság a fent említett körülmények alapján 3 kérdést tett fel:

  • Összeegyeztethető-e az EGK-Szerződés 85. és azt követő cikkeiben meghatározott közösségi versenyszabályokkal az 1983. december 29-i királyi rendelettel bevezetett, és a néhány kiigazítást tartalmazó 1986. március 13-i királyi rendelettel megerősített, a pénzügyi intézmények által az összegyűjtött megtakarítások után kifizethető kamatra vonatkozó jogi szabályozás, amely – amennyiben rendeleti formában meghosszabbítja a takarékbetétekre fizetett kamat korlátozására irányuló már létező bankközi megállapodásokat vagy összehangolt magatartásokat – e hozamo(ka)t kötelező jelleggel állapítja meg,
    • a piac valamennyi résztvevője számára egységes kamatlábként,
    • egyébként pedig a hozamok meghatározásakor a piaci résztvevők által követendő keretként,

a hatályos privilegizált adórendszer alapján a rendes takarékbetétek birtokosai számára rendelkezésre álló kedvezmény elveszítésének terhe mellett?

  • Kizárólag arra az esetre vonatkozóan, ha az első kérdés a) pontjára a válasz igenlő, összeegyeztethető-e az EGK-Szerződés 85. és azt követő cikkeiben meghatározott közösségi versenyszabályokkal a pénzügyi intézmények által fizetett alapkamat tekintetében az egységes kamatlábon kívül az esedékes hűség- és/vagy növekedési prémium maximális összegének kötelező meghatározása a betétre vonatkozó verseny minden egyéb formájának kizárásával és az első kérdésben említett privilegizált adórendszer kedvezménye elveszítésének terhe mellett?
  • A kizárólag belga frankban, kizárólag belgiumi székhelyű pénzügyi intézményeknél elhelyezett takarékbetétek adókedvezményekben, köztük teljes forrásadó-mentességben való részesítése nem jelent-e megkülönböztetést a nem belgiumi székhelyű pénzügyi intézmények által fogadott, vagy más pénznemben, illetve valutakosárban kiállított hasonló betétekkel szemben, és következésképpen összeegyeztethető-e az EGK-Szerződés 59–66. és 95. cikkével?”

A Bíróság ítélete[szerkesztés]

  • Az olyan nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezés, amely a takarékbetétek egy meghatározott kategóriájából származó hozamok tekintetében a jövedelemadó-mentesség kedvezményét azon takarékbetétekre korlátozza, amelyek esetében betartják a jogszabályban meghatározott maximális kamatlábat és prémiumokat, nem összeegyeztethetetlen a tagállamoknak az EGK‑Szerződés 5. cikkéből – ugyanazon Szerződés 3. cikkének f) pontjával, valamint 85. cikkével összefüggésben – eredő kötelezettségeivel, azzal a feltétellel, hogy a nemzeti bíróság adott esetben megvizsgálja, hogy a kérdéses rendelkezés nem arra korlátozódik-e, hogy elismerje mind a betétek utáni hozamot korlátozó módszert, mind a maximális kamatlábakat, amelyeket korábban létező megállapodások vagy magatartások határoztak meg.
  • Az olyan nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezés, amely a fent leírt adómentességet azon takarékbetétekre korlátozza, amelyeket a nemzeti pénznemben, az adott tagállamban székhellyel rendelkező pénzügyi intézményeknél helyeztek el, nem összeegyeztethetetlen az EGK‑Szerződés 59–66. és 95. cikkével.

Források[szerkesztés]