Vaklátás
| Vaklátás | |
 | |
A vaklátás olyan jelenség, amelyben az elsődleges látókéreg sérülése miatt kiesett látótérben a személy nem számol be tudatos látási élményről, bizonyos vizuális ingerekre mégis az egyszerű találgatásnál pontosabban tud reagálni.[1] Képes lehet például megkülönböztetni egy inger helyét, irányát vagy egyes más tulajdonságait annak ellenére, hogy úgy érzi, nem látott semmit.
A vaklátás vizsgálata fontos szerepet játszik annak megértésében, hogyan kapcsolódik egymáshoz a vizuális információ feldolgozása és a tudatos látás. A jelenség arra utal, hogy az agy bizonyos vizuális információkat akkor is képes feldolgozni, amikor azok nem járnak a megszokott tudatos látási élménnyel.[2]
A vakság okai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A látás elvesztését a szem, a látóideg, a látópályák vagy a látási információ feldolgozásában részt vevő agyterületek sérülése és betegsége egyaránt okozhatja. Ha a szem vagy a látóideg károsodik, a vizuális információ nem vagy csak korlátozottan jut el az agy magasabb látási központjaihoz.
Más a helyzet az elsődleges látókéreg sérülésekor. Ilyenkor a szem és a látópályák jelentős része ép maradhat, miközben a tudatos látás súlyosan károsodik.
Az elsődleges látókéreg egyik oldalának sérülése rendszerint az ellenoldali látótér részleges vagy teljes kiesését okozza. Ez nem az egyik szem vakságát jelenti: a látótérkiesés mindkét szem látóterének megfelelő részét érintheti.
A vaklátás háttere
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A primer látókéreg, más néven V1 sérülése esetén a tudatos látás jelentős része kieshet, miközben egyes vizuális képességek részben megmaradhatnak. Ilyen lehet például bizonyos mozgások érzékelése vagy egy inger hozzávetőleges helyének meghatározása.[2]
A vaklátás arra utal, hogy a látási információ feldolgozása nem kizárólag az elsődleges látókérgen keresztül történik. Az agyban több olyan idegpálya is létezik, amelyen keresztül vizuális információ juthat el más agyterületekre.
A kutatások két ilyen útvonalnak tulajdonítanak különösen fontos szerepet. Az egyikben a retina felől érkező információ a felső ikertest és a pulvinar közvetítésével jut el a látókéreg V1-en kívüli területeire. A másik lehetséges útvonalon az oldalsó térdes test felől közvetlenebb kapcsolat vezet az extrastriatális látókéreghez.[3]
A vaklátás pontos idegrendszeri háttere azonban nem minden esetben azonos, ezért a jelenség nem magyarázható egyetlen megmaradt látópálya működésével.
Hogyan látnak mégis?
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A kérgi látáskárosodás mellett megmaradó látási képességeket már a 20. század elején is megfigyelték. George Riddoch 1917-ben olyan, nyakszirti agysérülést szenvedett betegekről számolt be, akiknél a mozgás érzékelése akkor is megmaradhatott, amikor az álló tárgyak felismerése súlyosan károsodott.[4]
A vaklátás jelenségét később Lawrence Weiskrantz és munkatársai vizsgálták részletesen. Olyan emberekkel végeztek kísérleteket, akik az elsődleges látókéreg sérülése miatt látótérkiesést szenvedtek.
A kísérletek során különböző vizuális ingereket mutattak a látótér kiesett részében. A résztvevőket például arra kérték, hogy mondják meg egy inger helyét vagy mozgásának irányát.
Amikor azt kérdezték tőlük, láttak-e valamit, gyakran nemmel válaszoltak. Ha azonban választaniuk kellett a lehetséges irányok vagy helyek között, válaszaik az egyszerű véletlennél gyakrabban bizonyultak helyesnek.[1]
Ezek a vizsgálatok azt mutatták, hogy a látási információ bizonyos feldolgozása és annak tudatos észlelése részben elkülönülhet egymástól.
Huxlin és munkatársai 2009-ben hét olyan személyt vizsgáltak, akik stroke következtében az elsődleges látókéreg egyoldali sérülését szenvedték el. A vizsgálatban öt résztvevő a kiesett látótérben végzett célzott mozgásészlelési tréninget. A gyakorlás hatására a betanított területeken jelentősen javult az összetett mozgásirányok megkülönböztetése.[5]
A vaklátás típusai
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A vaklátás nem minden érintettnél jelent pontosan ugyanolyan élményt. Egyes esetekben a személy egyáltalán nem számol be arról, hogy bármit látna, miközben a kísérleti feladatokban a véletlennél jobb eredményt ér el. Más esetekben valamilyen bizonytalan vizuális benyomásról, például mozgás vagy változás érzéséről beszámolhat, de ezt nem éli meg normális látásként.[6]
A különböző esetek elkülönítése nem mindig egyszerű, mivel a tudatos látási élmény vizsgálata részben azon alapul, hogyan számol be róla maga a vizsgált személy.
Tudományos vita
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A vaklátást sokáig annak egyik legfontosabb példájaként tartották számon, hogy az agy tudatos látási élmény nélkül is képes vizuális információkat feldolgozni.[2]
A jelenség értelmezése azonban nem teljesen egységes. Egyes kutatók felvetették, hogy bizonyos vaklátásként leírt esetekben nem teljesen tudattalan vizuális feldolgozásról van szó, hanem nagyon gyenge vagy töredékes tudatos élmény maradhat fenn. Az eredményeket ezért az is befolyásolhatja, milyen módon kérdezik a résztvevőket arról, hogy láttak-e valamit.[6]
Weiskrantz maga is vizsgálta azt a kérdést, hogy a vaklátás pusztán a normális látás erősen leromlott formájának tekinthető-e. A rendelkezésre álló eredmények alapján ezt az egyszerű magyarázatot nem tartotta elegendőnek.[7]
A vaklátás idegrendszeri háttere, valamint a tudatos és nem tudatos vizuális feldolgozás közötti kapcsolat ezért továbbra is kutatás tárgya.
Hasonló betegségek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Nem csak a látás esetében írtak le olyan jelenségeket, amelyekben egy inger feldolgozása és annak tudatos észlelése részben elválik egymástól.
A vaklátással bizonyos szempontból ellentétes jelenség az Anton–Babiński-szindróma. Ebben az állapotban a látókéreg károsodása miatt kialakult kérgi vakság ellenére a beteg nem ismeri fel, vagy tagadja, hogy elvesztette a látását.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 Weiskrantz, Lawrence (1996). "Blindsight revisited". Current Opinion in Neurobiology. 6 (2): 215–220. doi:10.1016/S0959-4388(96)80075-4. PMID 8725963.
- 1 2 3 Leopold, David A. (2012). "Primary visual cortex: awareness and blindsight". Annual Review of Neuroscience. 35: 91–109. doi:10.1146/annurev-neuro-062111-150356. PMC 3476047. PMID 22715879.
{{cite journal}}: CS1 karbantartás: PMC formátum (link) - ↑ Yoshida, Masatoshi (2013). "Neural mechanism of blindsight". Brain and Nerve (japán nyelven). 65 (6): 671–677. PMID 23735529.
- ↑ Riddoch, George (1917). "Dissociation of visual perceptions due to occipital injuries, with especial reference to appreciation of movement". Brain. 40 (1): 15–57. doi:10.1093/brain/40.1.15.
- ↑ Huxlin, Krystel R.; Martin, Tim; Kelly, Kristin; Riley, Meghan; Friedman, Deborah I.; Burgin, W. Scott; Hayhoe, Mary (2009). "Perceptual relearning of complex visual motion after V1 damage in humans". The Journal of Neuroscience. 29 (13): 3981–3991. doi:10.1523/JNEUROSCI.4882-08.2009. PMC 2825043. PMID 19339594.
{{cite journal}}: CS1 karbantartás: PMC formátum (link) - 1 2 Overgaard, Morten (2011). "Visual experience and blindsight: a methodological review". Experimental Brain Research. 209 (4): 473–479. doi:10.1007/s00221-011-2578-2. PMID 21327769.
- ↑ Weiskrantz, Lawrence (2009). "Is blindsight just degraded normal vision?". Experimental Brain Research. 192 (3): 413–416. doi:10.1007/s00221-008-1388-7. PMID 18438650.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Sekuler, Robert; Blake, Randolph (2004). Észlelés. Budapest: Osiris Kiadó.
- Gulyás, Balázs; Ottoson, David; Roland, Per E. (1993). Functional organisation of the human visual cortex. Oxford: Pergamon Press. ISBN 9780080420042.
- Weiskrantz, Lawrence (1986). Blindsight: A Case Study and Implications. Oxford: Oxford University Press. ISBN 0198521928.