Vakó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
16. századi kalóztámadások

A vakók Kelet-Ázsia partjait fosztogató,[1] kevert nemzetiségű kalózok voltak.[2] A szó jelentése „japán kalóz” vagy „törpe kalóz”.[3][4]

Történetük[szerkesztés]

A vakó kalózok két elkülöníthető korban tevékenykedtek. Az első vakók félreeső japán szigeteken rendezkedtek be és túlnyomó részt japánok volt. Ezzel szemben a későbbi, 16. századi vakók között már alig találunk japánokat. Kezdetben a vakók egyaránt támadtak japán, kínai és koreai területeket.[5] Fő táborhelyeik Cusima, Iki és Gotó szigeteken voltak. A 14. század folyamán különösen sok támadás érte Koreát, ezért Csong Mongdzsu minisztert követként Japánba küldték, hogy közös megoldást találjanak a problémára. Ott tartózkodása során Imagava Szadajo parancsnok vezetésével sikerült elfojtaniuk a kalózkodást. A zsákmányt és az elhurcolt embereket később visszajuttatták Koreába.[6][7] 1405-ben Asikaga Josimicu sógun elfogott, majd kiadott Kínának 20 kalózt, akiket élve megfőztek Ningpo városában.[8]

1419-ben Korea támadást indított a Cusima szigeti kalózbázisok ellen. Ji Csongmu tábornok 227 hajóval, melyek több mint 17000 katonát szállítottak, indult meg Kodzse szigetről 1419. június 19-én. A útvonal kidolgozásában elfogott japán kalózok voltak segítségére, akiket követként előre küldött, hogy megadásra szólítsák fel a vakókat. Miután nem kapott választ, Ji Csongmu megindította a támadást. A hadjárat során a koreai seregek 129 kalózhajót süllyesztettek el, majdnem 2000 házat elpusztítottak és 135 part menti lakost őrizetbe vettek. Emellett felszabadítottak 139 kínai és koreai foglyot és 21 rabszolgát.[9][10] A hadjárat után a vakó támadások száma drasztikusan csökkent.

A Fucsien tartomány partjainál található Csungvu erőd egyik bejárata (1384 körül épült)

A 16. századra a vakók nagy része már kínai volt.[11][12] A Ming-dinasztia Csi Csikuang és Yü Taju tábornokokat bízta meg a partvidék védelmére és a kalózok elleni harcra. Munkájukat nagyban megnehezítette, hogy a hivatalnokok egy része jó kapcsolatot ápolt a kalózokkal. A Ming-korban hatalmas méreteket öltő korrupciónak köszönhetően a hivatalnokok könnyen lefizethetőek voltak, a kalózok tevékenységéből pedig jelentős hasznot húzhattak.[13] Fucsien tartományban a mai napig megtekinthető néhány kalózok ellen épített erőd; ezek közül a Csungvu erőd maradt fenn a legjobb állapotban.

Vita a származásukról[szerkesztés]

Vakók támadása (14. századi festmény)

A vakók származása és etnikai összetétele régóta vita tárgyát képezi, már több elmélet is napvilágot látott ezzel kapcsolatban.

Takeo Tanaka, a Tokió Egyetem professzora 1966-ban azt állította, a vakók félreeső Japán szigeteken letelepedett koreaiak voltak. A Korjo-dinasztia idejéből származó adatok szerint azonban a 14. században Koreát ért kalóztámadásokért túlnyomó többségben japánok voltak a felelősek.[14] Ezzel szemben Kínai források azt állítják, hogy partjaikat fosztogató kalózok kivétel nélkül kínaiak voltak, és még a legelső vakók sem voltak japánok.[15]

A ma leginkább elfogadott elméletet[16] Soszuke Murai dolgozta ki 1988-ban. Eszerint a vakók a kezdetektől fogva vegyes etnikai összetételűek voltak. Murai szerint ezek a kalózsorba kényszerült emberek szinte semmi befolyással nem rendelkeztek; olyan területeken éltek, melyek nem tartoztak hivatalosan egyik birodalomhoz sem. Az elmélet támogatói többek között arra is felhívják a figyelmet, hogy az egyik leghíresebb korai vakó vezető, Adzsibaldó japánként, kínaiként, koreaiként és „szigetlakóként” is számon van tartva különböző forrásokban.[17]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Wokou című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Batten Bruce. "Gateway to Japan" 2006
  2. Kwan-wai So. Japanese piracy in Ming China, during the 16th century. Michigan State University Press, 1975. chapter 2.
  3. Prof. Wang Yong, “Realistic and Fantastic Images of 'Dwarf Pirates': The Evolution of Ming Dynasty Perceptions of the Japanese.” In Prof. Joshua A. Fogel, ed., Sagacious Monks and Bloodthirsty Warriors: Chinese Views of Japan in the Ming-Qing Period (EastBridge, 2002), 17–41
  4. Prof. Douglas R. Howland. Borders of Chinese Civilization: Geography and History at Empire’s End (Duke University Press Books, 1996), p. 22
  5. Wang Xiangrong, "Periodizing the History of Sino-Japanese Relations Archiválva 2011. július 21-i dátummal a Wayback Machine-ben" Sino-Japanese Studies v. 2 (1980), 31
  6. 太田弘毅「倭寇: 日本あふれ活動史」文芸社 page 98
  7. 川添昭二「対外関係の史的展開」文献出版 1996 p. 167
  8. Yosaburō Takekoshi. The economic aspects of the history of the civilization of Japan. 1967. p. 344
  9. http://sillok.history.go.kr/inspection/insp_king.jsp?id=wda_10106020_004
  10. 朝鮮王朝実録世宗4卷1年(1419年)6月20日:"我師分道搜捕, 奪賊船大小百二十九艘, 擇可用者二十艘, 餘悉焚之, 又焚賊戶千九百三十九。 前後斬首百十四, 擒生口二十一, 芟除田上禾穀, 獲被虜中國男婦百三十一名"
  11. Anthony Reid, "Violence at Sea". in Robert J Antony, ed., Elusive Pirates, Pervasive Smugglers. Hong Kong University Press. p. 18
  12. (kínaiul)History of Ming”大抵真倭十之三,从倭者十之七。”
  13. Kwan-wai So. Japanese piracy in Ming China, during the 16th century. Michigan State University Press, 1975. ch. 3.
  14. About imitation wokou, Chungcheong-maeil 그러나 우리 측 사료인 ‘고려사’에는 단 3건의 가왜(假倭)기록이 있을 뿐이다. 1223년부터 1392년까지 169년간 총 529회의 침입에 겨우 3번의 ‘가왜’ 기록이 있을 뿐인데, 이를 보고 왜구의 주체를 고려인으로 봄은 어불성설이고 침소봉대를 해도 너무 지나치다고 볼 수 있다. ‘조선왕조실록’에도 왜구침구 기사가 무려 312건이 나오는데 이 기사 어디에도 조선인이 왜구라는 말은 없다.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 13.)
  15. Kwan-wai So. Japanese piracy in Ming China, during the 16th century. Michigan State University Press, 1975. p. 42
  16. Hiroshi Mitani. "A Protonation-state and its 'Unforgettable Other'." in Helen Hardacre, ed., New directions in the study of Meiji Japan. Brill. p. 295
  17. 東郷 隆, 上田 信 『【絵解き】雑兵足軽たちの戦い』 講談社〈講談社文庫〉、2007年、48-51頁

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]