V. Phraatész pártus király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
V. Phraatész
V. Phraatész arcképe anyjával közösen kiadott pénzén
V. Phraatész arcképe anyjával közösen kiadott pénzén

Pártus király
Uralkodási ideje
I. e. 2 I. sz. 4
Elődje IV. Phraatész
Utódja III. Oródész
Életrajzi adatok
Uralkodóház Arsacid dynasty of Parthia
Született i. e. 19
Elhunyt 4
Édesapja IV. Phraatész
Édesanyja Musza
Testvére(i) XIX. Arsak pártus király
A Wikimédia Commons tartalmaz V. Phraatész témájú médiaállományokat.

V. Phraatész (pártus nyelven: 𐭐𐭓𐭇𐭕, Frahāt; vagy ismert becézett formájában Phraatakész) a Pártus Birodalom királya i. e 2-től i. sz. 4-ig, anyja, Musza királynő társuralkodója.

Anyja, Musza itáliai rabszolga volt, akit IV. Phraatész király ajándékba kapott. Amikor a kis Phraatész nagykorúvá vált, Musza megmérgezte az idős uralkodót és fiával, mint társuralkodóval átvette a hatalmat a birodalomban. Uralkodásuk alatt feszültté vált a viszony a Római Birodalommal Örményország és Mezopotámia hovatartozása miatt. Augustus császár el is küldte unokáját, Caius Caesart, hogy szervezzen hadjáratot, de a felek végül kiegyeztek és Phraatész beleegyezett, hogy Örményország a római érdekszférába kerüljön. Emiatt a pártus nemesség fellázadt ellenük és Phraatész i. sz. 4-ben anyjával együtt Rómába menekült.

Uralkodása[szerkesztés]

V. Phraatész és Musza Ekbatanában vert ezüstpénze

V. Phraatész IV. Phraatész pártus király fia volt. Neve a pártus Frahāt (𐭐𐭓𐭇𐭕, "adomány, jutalom") görögösített (Φραάτης) változata. Mai iráni verziója a Farhād (فرهاد).[1] Nem hivatalosan neve becézett formájáról (Phraatakész) volt közismert.[2]

Anyja, Musza itáliai rabszolganő volt, akit Augustus császár ajándékozott a pártus uralkodónak, amikor i. e. 20-ban békeszerződést kötöttek és a rómaiak a carrhaei csatában elvesztett hadijelvényekért cserébe visszaadták IV. Phraatésznek az egyik trónkövetelő által elrabolt fiát.[3] Musza hamarosan az idős király kedvenc ágyasa, majd felesége lett és kb. i. e. 19-ben fiút szült neki, akit szintén Phraatésznek neveztek el.[4] I. e. 10/9 körül rávette férjét, hogy közös fiukat tegye meg örökösének, és többi négy, idősebb fiát küldje Rómába.[5] I. e. 2-ben Musza megmérgezte IV. Phraatészt és fiával közösen átvette a birodalom irányítását.[6] Iosephus Flavius római történetíró megemlíti, hogy egyes pletykák szerint Muszának szexuális kapcsolata volt a fiával.[7] Mivel a társuralkodók pénzeiken közösen szerepelnek, egyes történészek úgy vélték, hogy össze is házasodtak.[8] Erre azonban nincs bizonyíték és sem a pártus, sem az óperzsa birodalomban nem volt gyakorlat a szülők és gyermekük házassága.[9]

Örményország és Mezopotámia hovatartozása ekkor már régóta viszály tárgya volt a Római és a Pártus Birodalom között.[10] Augustus császár megbízta unokáját, Caius Caesart, hogy indítson hadjáratot a pártusok ellen.[10] A hadüzenet előtt V. Phraatész követet küldött a császárhoz és bátyjai kiadatását követelte.[10] Augustus gúnyos hangvételű válaszában a trónbitorlónak tartott Phraatész lemondásától és Örményország átadásától tette függővé a béke megmaradását.[10] Cassius Dio szerint a pártus uralkodót nem félemlítette meg, gőgös válaszlevelében kioktatta az általa egyszerűen csak caesarnak nevezett Augustust, hogy elvárja a formális "királyok királya" megszólítást.[10] A két fél végül kiegyezett egymással és i. sz. 1-ben békeszerződést kötöttek. Róma elismerte Phraatészt jogos uralkodónak (ami az ingatag belpolitikai helyzet miatt fontos vívmány volt), cserébe Örményország az ő befolyásuk alá került.[11] Phraatész stratégiája azonban visszafelé sült el, a szerződés nemhogy megnyugtatta volna nemessége kedélyeit, újabb felháborodást keltett. A pártus arisztokrácia már azt is nehezen tűrte, hogy egy volt rabszolganő és fia foglalta el a trónt és Örményország elvesztésének hírére i. e. 4-ben fellázadtak. V. Phraatész és Musza Rómába menekült, ahol Augustus menedéket adott nekik.[12] Későbbi sorsuk ismeretlen. A lázadó nemesség az Arszakida-dinasztia egyik tagját, III. Oródészt ültette a trónra.[13]

Pénzei[szerkesztés]

Phraatakész és Musza

Az uralkodópáros pénzeinek egyedi sajátossága, hogy mindketten szerepelnek rajtuk. Anyját a "mennyei" jelzővel és a "baszilissza" (királynő) címmel illetik; utóbbi nem csak a királyok feleségeinek, hanem a királyi család nőtagjainak egyaránt járt.[14] A király feje mellett – apja pénzeihez hasonlóan – egy Nikére emlékeztető szárnyas istenalak diadémot nyújt Phraatész felé.[15] A pártusok a hellenisztikus ikonográfiát alkalmazták saját isteneikre is, így az alak talán az uralkodói dicsőséget (hvarenah) jelképezi.[16] Egyes érmék hátoldalán egy zoroasztriánus tűztemplom is megfigyelhető.[17] V. Phraatész ugyanazokat a címeket használta, mint apja: Királyok Királya, Arszakész, Igazságos, Adakozó, Kiváló, Philhellén (a görögök barátja).[18]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kia 2016, 160. o.
  2. Richardson 2012, p. 161; Marciak 2017, p. 349
  3. Garthwaite 2005, p. 80
  4. Kia 2016, p. 198; Schippmann 1986, pp. 525–536; Bigwood 2004, pp. 39–40; Strugnell 2008, p. 289
  5. Kia 2016, p. 198; Dąbrowa 2012, p. 173; Schippmann 1986, pp. 525–536
  6. Kia 2016, p. 199; Richardson 2012, p. 161
  7. Bigwood 2004, 44. o.
  8. Bigwood 2004, 43–44. o.
  9. Bigwood 2004, 44–45. o.
  10. a b c d e Kia 2016, 199. o.
  11. Kia 2016, p. 199; Dąbrowa 2012, p. 173
  12. Strugnell 2008, pp. 292, 294–295; Marciak 2017, p. 378
  13. Kia 2016, p. 199; Dąbrowa 2012, p. 174
  14. Bigwood 2004, 40, 44, 48, 61. o.
  15. Curtis 2012, 72. o.
  16. Curtis 2012, 71. o.
  17. Olbrycht 2016, 96. o.
  18. Bigwood 2004, 60. o.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Phraates V című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Előző uralkodó:
IV. Phraatész
Pártus király
I. e. 2I. sz. 4
Két szobor rajza az ókori iráni pártus művészetből.
Következő uralkodó:
III. Oródész