Nílusi víziló

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Víziló szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Nílusi víziló
Vízilócsorda, Luangwa Valley, Zambia
Vízilócsorda, Luangwa Valley, Zambia
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Cetartiodactyla
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Alrend: Cetancodonta
Család: Vízilófélék (Hippopotamidae)
Nem: Hippopotamus
Faj: H. amphibius
Tudományos név
Hippopotamus amphibius
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Pirossal az egykori, zölddel a jelenlegi
Pirossal az egykori, zölddel a jelenlegi
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Nílusi víziló témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Nílusi víziló témájú médiaállományokat és Nílusi víziló témájú kategóriát.

A nílusi víziló (Hippopotamus amphibius) egy nagytestű, Afrikában élő, mindenevő emlős; a vízilófélék (Hippopotamidae) valaha élt három-négy fajának egyike - a másik, ma is élő faj a törpe víziló.

Származása[szerkesztés]

Nevük ellenére nem a lovak a legközelebbi rokonai, de nem is a disznófélék, bár sokáig a legtöbben így vélték, egyebek közt a bikák röfögésre emlékeztető hangja miatt. A DNS-ek összehasonlításából meglepetésre kiderült, hogy legközelebbi rokonaik a cetek (Cetacea). (A legújabb genetikai alapú rendszertan a párosujjú patásokat és a ceteket a Cetartiodactyla nevű új rendbe sorolja, ez azonban még nem terjedt el eléggé, ezért a ceteket továbbra is a hagyományos Cetacea rendben tárgyaljuk.) Még meglepőbb azonban, hogy Ernst Häeckel 1866-ban kiadott törzsfája a vízilovakat a cetek közeli rokonaiként ábrázolja. Máig sem tudni, Häeckel hogyan jutott erre a (helyes) következtetésre.

Megjelenése[szerkesztés]

Két víziló és egy vízilóborjú a lisszaboni állatkertben
Víz alá merült víziló
A víziló szeme a feje tetején van, így kémleléshez alig kell kidugnia a vízből

Átlagosan 3,5 m hosszú, 1,5 m marmagasságú és nőstényeknél 1300 kg, hímeknél 1500 kg testtömegű állat. Az öregebb hímek ennél jóval nagyobbra is megnőhetnek, tömegük a 2660–3200 kg-ot is elérheti. A legnagyobb példány, amelyről hiteles adatok állnak rendelkezésre, a Müncheni Állatkertben élt, tömege 4500 kg volt, a vadon élő példányok azonban nem érnek el ekkora méretet. Teste csaknem teljesen csupasz, de a farok végén egyfajta szőrbojt figyelhető meg és erős szőrszálak vannak a szájnyílás környékén is. Hatalmas szájában több fog is agyarrá módosult, amelyek nem ritkán 40–50 cm hosszúra is megnőhetnek.

A hímek egész életük során nőnek, míg a nőstények 25 éves korukra általában elérik végleges méretüket. A tehenek kisebbek, mint a bikák. Nagy tömegük ellenére is gyorsabban futnak az embernél.

A szemük, a fülük és az orruk is a koponya tetején találhatók, így nem kell kiemelni a fejüket a vízből, hogy lássanak, halljanak, illetve levegőt tudjanak venni. Így védekeznek a napsütés ellen, valamint egyéb módon, amit szokás olykor „véres verejtéknek” nevezni, noha ez se nem vér, se nem verejték. Ez az anyag színtelenül választódik ki az állat testfelületére, ott narancssárgás-vöröses színű lesz percek alatt, majd végül bebarnul.

Sok jellemzőjük van, ami a speciális vízi életmódra utal. A csupasz test, a faggyúmirigyek hiánya, az úszóhártya stb.

Életmódja[szerkesztés]

Nappal tipikusan alszanak, éjszaka aktívak, ekkor keresik táplálékukat. Szinte kizárólag növényeket esznek, de újabb kutatások szerint olykor állati eredetű táplálék is kerül a többrekeszes gyomrukba. Aszály idején képesek akár 50 km-t is megtenni naponta, hogy táplálékot keressenek. Átlagosan 50 kg-ot esznek naponta.

A sekély vizeket kedvelik, és bár úgy tűnik, hogy úsznak, többnyire állnak a vízfenéken.

A kifejlett állatok 3-5 percenként jönnek fel a felszínre levegőt venni, ez a borjak esetében 2-3 perc. Ez a folyamat automatikus, olyannyira, hogy a víz alatt alszanak, és ekkor is a felszínre bukkannak a megfelelő időközönként anélkül, hogy felébrednének. Víz alá merüléskor orrnyílásukat bezárják.

Általában ártalmatlan állatok, de veszélyessé válhatnak, ha elvágják a vízhez visszavezető útvonalukat, vagy veszélyeztetve érzik kicsinyüket.

Szaporodása[szerkesztés]

Az egész év során képesek szaporodni, de februárban és augusztusban erősen megnő a vehembe esések száma, aminek következtében az esős időszakban, vagyis októberben és áprilisban legnagyobb az ellések száma. A tehén 3 napig folyat, ezalatt kell a bikának megtermékenyítenie.

A vemhesség 227-240 napig tart. Az újszülött a víz alatt jön a világra, 27 és 50 kg közti tömeggel. Torpedószerűen lökődnek ki anyjuk testéből. Szinte mindig egy utód születik, de megfigyeltek már ikerszülést is. A hímek 6 és 14, a nőstények 7 és 15 éves koruk között érik el az ivarérettséget. A borjak 6-9 hónapos korukig szopnak, többnyire a víz alatt, de megfigyeltek már parton szopó kicsiket is. A kis vízilovak rendszeresen láthatók a mamájuk hátán, ha a víz még túl mélynek bizonyul a számukra. Egyébként a víziló előbb tanul meg úszni, mint járni. Körülbelül 40 évig élnek.

Előfordulása[szerkesztés]

Az utolsó jégkorszak előtt Észak-Afrikában és Európában is sok helyütt éltek. Hidegebb éghajlaton is honosak voltak, ha a víz télen sem fagyott be. Ma már Egyiptomból is eltűnt, ahol a történelmi időkben még nagy számban megtalálható volt. Bár nílusi vízilónak hívjuk, mára már a Nílusból is kihalt. Ma már csak nagyobb tavakban, gyenge sodrású folyamokban él, illetve ezek partján.

Uganda, Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság északi részének, Etiópia, Gambia, Tanzánia, Mozambik, Botswana, Dél-afrikai Köztársaság, Zambia és Zimbabwe tavaiban, folyóiban lelhető fel.

Kolumbiába betelepítették.

Magyarországon élő példányok[szerkesztés]

Magyarországon három állatkertben él nílusi víziló: Budapesten Tücsök és Jusztina, Debrecenben Szigfrid és Linda, Pécsett pedig Bálint és Ágnes.

Fővárosi Állat- és Növénykert[szerkesztés]

Az 1893-ban kialakított első vízilómedence a jelenlegi vízilókifutó és a flamingók kifutója közötti sétány helyén állt.[1] Az 1909 és 1912 közötti átépítés során megépült az "Elefántház" (hivatalosan vastagbőrűek háza), és egy új medence.[1] A vízilovak 1912 óta az Elefántházban laknak,[2] de az ahhoz kapcsolódó új medence kicsinek bizonyult, ráadásul az állatokat sem lehetett benne jól látni.[1] 1932-ben Nadler Herbert és Anghi Csaba kezdeményezésére alakították ki a ma is használt medencét.[1] Az Elefántházat azóta többször korszerűsítették, a belső medencét 1999-ben felújították.[2] (Az elefántház eredeti tornyát 1915-ben le kellett bontani, mert az Oszmán Birodalom azzal fordult a külügyminisztériumhoz, hogy a kupola sértő számukra. Mivel az első világháborúban a törökök a Monarchia szövetségeseként harcoltak, így a kérésüket teljesítették. 1999-ben a jelenlegi kupolát az eredeti tervek alapján építették meg (előtte óvatosságból egyeztettek a Budapesti Iszlám Közösséggel).[3])

A medencék feltöltéséhez az 1930-as évek vége óta a Széchenyi gyógyfürdő termálvizét használják: a 2-es kúttól (Szent István-forrás) csővezeték vezet a vízilovak külső és belső medencéjéhez (mivel a feltörő termálvíz túl forró volna, így hideg vízzel keverve).[2]

Korábban tudományos munkában is megjelent, hogy a budapesti vízilovak rendkívüli termékenysége "nem kis mértékben a Széchenyi-fürdő termálvízének köszönhető".[4] Napjainkban Hanga Zoltán úgy nyilatkozott, hogy bár nem bizonyítható, de "kétségkívül amióta belekeverik az állatok vizébe, egyértelműen számottevő a különbség a világ más állatkertjeinek termékenységével szemben".[5]

Nagyerdei Kultúrpark[szerkesztés]

Korábban a vízilovak medencéjét gyógyvízzel töltötték fel; a szomszédos fürdőt egy csővezeték kötötte össze a parkkal. Mivel a víz szállítására használt cső az ezredforduló táján tönkrement, így azóta megszűnt ez a lehetőség.[6]

Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium[szerkesztés]

Az Akvárium-Terrárium 1985-ös Munkácsy Mihály utcába történő átköltöztetésével felszabadult az állatkert területén lévő régi épület. Közel 10 évvel később lett lehetőség az épület átépítésére, ekkor döntötték el, hogy vízilóházzá alakítják. Első lakója 1994-ben Bálint volt.[7]

Bálint mind a vízilóházban kialakított belső medencét, mind az ahhoz kapcsolódó kifutóját időről időre kinőtte, így azt a meglévő épület nyújtotta lehetőségeken belül többször is bővíteni kellett. A nyarakat nem a vízilóházban, hanem egy kis medencével ellátott külső kifutóban töltötte, de idővel már ez is szűkösnek bizonyult.[7]

Mivel éveken át folyt a vita az állatkert átépítése, esetleges áttelepítése témájában, így ennek lezárultáig nem volt lehetőség az állatkert fejlesztésére. A kérdés eldőlése után megkezdődhetett egy teljesen új, tágas medencével és hozzá tartozó szárazföldi résszel rendelkező, a régi vízilóházhoz kapcsolódó vízilókifutó építése, amely 2007-ben készült el. Az állatkert teljes átépítése során a régi vízilóház is átépítésre és kibővítésre került; rossz idő esetén a látogatók az épületben, biztonsági üvegen keresztül figyelhetik az állatokat.[7]

Kultúra[szerkesztés]

Tauret istennőt ábrázoló szobor a Ptolemaida-dinasztia korából

A víziló bumfordi alakja miatt szintén gyakori szereplője állatszereplős mesekönyveknek és rajzfilmeknek, ahol jellemző tulajdonságokként általában a nagy testmérete, tömege és szája van kihangsúlyozva.

Az ókori Egyiptomban királyi időtöltés volt a vízilóvadászat, egyes feltételezések szerint Tutanhamon fáraó halálát egy félresikerült vízilóvadászat okozhatta. Számos ábrázoláson láthatóak vízilovak, nem csak a vadászat közben, hiszen amellett, hogy vadásztak rájuk, tisztelték is őket: az egyiptomi vallás egyik népszerű házi istenét, a terhes anyákat és a gyermekeket óvó Tauret istennőt krokodil fejjel és víziló testtel ábrázolták.

Érdekesség[szerkesztés]

  • 1893-ban került az első víziló a Budapesti Állatkertbe, amely állítólag a maga idejében Európa legnagyobb[8] vízilova volt, és tekintélyes kort ért meg, 1917 novemberében pusztult el.
  • Vastag bőréből készül a hírhedt vízilóbőr korbács, amely sok afrikai ország rendőrségénél még ma is rendszeresítve van.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]