Ugrás a tartalomhoz

Véres sas

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Részlet a svédországi Stora Hammars I-ből: egy férfi hasra fekszik, egy másik férfi pedig fegyvert használ a hátán. Megfigyelhető a fenti háromszög alakú Valknut szimbólum, amely az elméletek szerint egy eksztatikus állapotot jelképez.

A véres sas a késői skandináv költészetben részletezett rituális kivégzési módszer volt. A keresztény mondákban említett két eset szerint az áldozatokat (mindkét esetben királyi családok tagjait) hason fekvő helyzetbe helyezték, bordáikat egy éles szerszámmal levágták a gerincről, és tüdejüket a nyíláson keresztül kihúzták, hogy egy pár "szárnyat" hozzanak létre. Folyamatos vita folyik arról, hogy a rítus az eredeti szövegek irodalmi kitalációja, maguknak a szövegeknek a hibás fordítása vagy hiteles történelmi gyakorlat.[1][2][3]

Esetek

[szerkesztés]

A véres sas rituális kivégzési rítus mindössze két helyen fordul elő az északi irodalomban, valamint egyesek szerint ugyanerre a gyakorlatra utaló burkolt utalások is vannak. Az elsődleges változatokban vannak bizonyos közös vonások: az áldozatok mindketten nemesek (Halfdan Haaleg vagy "Hosszúlábú" Halfdan herceg volt; és Ælle Northumbria királya király), és mindkét kivégzés az apa meggyilkolásának megtorlásaként történt.

Einarr és Halfdan

[szerkesztés]
Az angol Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Véres sas témában.

Két olyan forrás is van, amely állítólag leírja, hogy Torf-Einarr a 9. század végén rituálisan kivégezte I. Harald fiát, Halfdan Haaleg-et. Mindkettő több évszázaddal az általuk ábrázolt események után íródott, és különböző változatokban léteznek, amelyekről ismert, hogy befolyásolták egymást.[4]

Az Orkneyinga saga a vérsast Odinnak szánt áldozatként írja le.

Snorri Sturluson Heimskringlájában ugyanez az esemény szerepel, amelyet az Orkneyinga saga is leír, és amelyben Einarr maga hajtja végre a tettet.

Ragnar Lodbrok fiai és Ælle Northumbria királya

[szerkesztés]

A Þáttr af Ragnars sonum ("Ragnar fiainak története") című regényben Csonttalan Ivar elfogta Northumbriai Ælle királyt, aki megölte Ivar apját, Ragnar Lodbrokot.

A véres sasra a 11. századi költő, Sigvatr Þordarson is utal, aki valamikor 1020 és 1038 között írta a Knútsdrápa című verset, amely elbeszéli és megállapítja, hogy Csonttalan Ivar megölte Ællát, majd ezt követően elvágta a hátát.

A Saxo Grammaticus a Gesta Danorumban szintén említi Ragnar Lodbrok fiai közül Bjørnt és Sigvardot, illetve Ælle királyt.

További esetek

[szerkesztés]

A rítusra való másik lehetséges ferde utalás a Norna-Gests þáttr leírásai között található. Van két versszak a 6. szakaszban, a "Szigurd kiirtotta Hunding fiait" című rész vége felé, ahol egy szereplő a korábbi eseményeket leírva megemlíti a véres sast.[5]

Hitelesség

[szerkesztés]

Viták folynak arról, hogy a véres sas történelmileg létezett-e, vagy pedig évszázadokkal később, a mondákat átíró keresztény északi szerzők által kitalált irodalmi eszköz volt. A rítusról nem léteznek korabeli beszámolók, és a mondákban található gyér utalások több száz évvel Skandinávia kereszténységre térítése után keletkeztek.

Az 1970-es években Alfred Smyth támogatta a rítus történetiségét, kijelentve, hogy egyértelműen az északi Odin istennek szánt emberáldozatról van szó. Szent Dunstan leírását Ælle megöléséről úgy jellemezte, mint "pontos beszámolót egy testről, amelyet alávetettek a vértanúság rituáléjának".

Roberta Frank áttekintette a rítussal kapcsolatos történelmi bizonyítékokat a „Viking Atrocity and Skaldic Verse: The Rite of the Blood-Eagle” című tanulmányában, ahol így ír: „A 19. század elejére a különféle saga-motívumok — sasrajz, bordák felhasítása, tüdőműtét és 'sós serkentő' — kreatív sorrendekbe lettek rendezve a maximális borzalom érdekében.”[6] Arra a következtetésre jutott, hogy a sagák szerzői félreértették az alliteráló „kenningeket” (költői körülírásokat), amelyek arra utaltak, hogy az ellenségeiket arccal lefelé hagyták a csatatéren, ahol hátukat a dögevő madarak tépték szét. Frank összehasonlította a véres sas hátborzongató részleteit a keresztény vértanútörténetekkel, például Szent Sebestyén kínzásának történetével, akit annyi nyílvesszővel lőttek át, hogy bordái és belső szervei is kilátszottak. Azt javasolta, hogy ezek a vértanútörténetek inspirálták a félreértett skaldikus versek további eltúlzását, amelyből egy nagyszabású, de történelmileg alaptalan kínzási és kivégzési rítus született. David Horspool „King Alfred: Burnt Cakes and Other Legends” című könyvében, bár nem kötelezte el magát a rítus történelmi hitelessége mellett, szintén párhuzamot látott a vértanúkról szóló történetekkel.[7] Frank tanulmánya „élénk vitát” indított el.[8]

Ronald Hutton „The Pagan Religions of the Ancient British Isles: Their Nature and Legacy” (Az ókori Brit-szigetek pogány vallásai: természetük és örökségük) című művében megjegyzi: „A korábban hírhedt 'véres sas' rítus, vagyis egy legyőzött harcos megölése a bordák és a tüdő hátán keresztüli kihúzásával, szinte biztosan egy keresztény mítosz, amely egy régebbi vers félreértelmezéséből ered.”[9]

Miközben nem foglaltak állást a rítus történelmi hitelességét illetően, egy 2022-es tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a rítus leírása sem élettani szempontból, sem a viking korszak társadalmi-kulturális kontextusában rendelkezésre álló eszközök tekintetében nem mondott ellent a valóságnak. Továbbá arra is következtettek, hogy ha a sagákban ábrázolt legszélsőségesebb formában hajtották volna végre a rítust, és az áldozat még életben lett volna abban a pillanatban, a bordák gerinctől való elválasztása után néhány másodpercen belül bekövetkezett volna a halál vérveszteség vagy fulladás következtében.[10][11]

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Blood eagle című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. FRANK, ROBERTA (1984. április 1.). „Viking atrocity and Skaldic verse: The Rite of the Blood-Eagle”. The English Historical Review XCIX (CCCXCI), 332–343. o. DOI:10.1093/ehr/XCIX.CCCXCI.332. ISSN 0013-8266. (Hozzáférés: 2025. január 30.) 
  2. Tracy, Larissa. Torture and Brutality in Medieval Literature: Negotiations of National Identity [archivált változat]. DS Brewer, 109–111. o. (2012. július 5.). ISBN 9781843842880. Hozzáférés ideje: 2015. március 30. [archiválás ideje: 2015. szeptember 23.] 
  3. Dash: The Vengeance of Ivarr the Boneless. Smithsonian.com. Smithsonian, 2013. március 18. (Hozzáférés: 2015. március 30.)
  4. Pálsson & Edwards (1981).
  5. 'Norna-Gests þáttr'. [2010. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva].
  6. Frank 1984
  7. Horspool, David. King Alfred: Burnt Cakes and Other Legends. London: Profile Books, 44–45. o. (2006). ISBN 067402320X 
  8. Baraz, David. Medieval Cruelty: Changing Perceptions, Late Antiquity to the Early Modern Period. Ithaca, NY: Cornell University Press, 67. o. (2003). ISBN 978-0801438172 , citing: Bjarni Einarsson, "De Normanorum Atrocitate, or on the Execution of Royalty by the Aqueline Method", The Saga Book, 22 (1988): 79–82; Roberta Frank, "The Blood-Eagle Again", The Saga Book, 22 (1988): 287–289 ; Bjarni Einarsson and Roberta Frank, "The Blood-Eagle Once More: Two Notes", The Saga Book, 23 (1990): 80–83.
  9. Hutton, Ronald. The Pagan Religions of the Ancient British Isles: Their Nature and Legacy states. Oxford: Blackwell, 282. o. (1991). ISBN 978-0631172888 
  10. Murphy, Luke John, Peter L. T. (2022. január 1.). „An Anatomy of the Blood Eagle: The Practicalities of Viking Torture”. Speculum 97 (1), 1–39. o. DOI:10.1086/717332. ISSN 0038-7134. (Hozzáférés: 2025. január 30.) 
  11. Ouellette: Gruesome Viking "blood eagle" ritual is anatomically possible, study finds: But victims would have died long before the torturous execution concluded.. ArsTechnica, 2022. január 10. (Hozzáférés: 2022. január 15.)

Források

[szerkesztés]