Várostörténeti Múzeum (Pécs)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Várostörténeti Múzeum
A Várostörténeti Múzeum (Tímár-ház) műemlék épülete
A Várostörténeti Múzeum (Tímár-ház) műemlék épülete
Korábbi nevek: Tímár-ház
A múzeum adatai
Elhelyezkedés Pécs
 Magyarország
Cím 7621 Pécs, Felsőmalom utca 9.
Alapítva 1985
Fenntartó Janus Pannonius Múzeum
Elhelyezkedése
Várostörténeti Múzeum (Pécs)
Várostörténeti Múzeum
Várostörténeti Múzeum
Pozíció Pécs térképén
é. sz. 46° 04′ 34″, k. h. 18° 14′ 08″Koordináták: é. sz. 46° 04′ 34″, k. h. 18° 14′ 08″
A Várostörténeti Múzeum weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Várostörténeti Múzeum témájú médiaállományokat.

A pécsi Várostörténeti Múzeumot a Janus Pannonius Múzeum Új- és Legújabbkori Történeti Osztályának anyagából létesítették 1985-ben. A város újkori történetét bemutató állandó kiállítás – a Pécs iparára a középkortól oly jellemző bőrfeldolgozás egyik hajdani, 18-19. századi helyszínén – a Felsőmalom u. 9. szám alatt, az 1786-ban épült, késő barokk ún. Tímár-házban, egy egyemeletes, szárítópadlásos tímármanufaktúra épületében látható. E nagyszabású tárlat számos dokumentum, fotó, műtárgy, térkép és makett segítségével mutatja be a város gazdag történelmének jellemző mozzanatait, a 143 évig tartó török uralom alóli felszabadulástól (1686) a második világháborúig, illetve az ezt követő koalíciós időszakig (1948).

A múzeum legfontosabb részei[szerkesztés]

Az 1762-ben alapított Pécsi Bőrgyár védett gépsora, a Zsoldos Benő-féle kártya, a rádió, a pedagógiai gyűjtemény, a Pécsi Dalárda tárgyi emlékei, a bányászlakás, cipészműhely-enteriőrök, a harangöntő minták, Irinyi Dániel ezüstserlege (1867), a céhzászlók és a pipagyűjtemény. Pécs városának története a török kiűzésétől a "fordulat évéig" című állandó kiállítása tárgyi, dokumentum és fotóanyag segítségével érzékelteti a város sokoldalú fejlődését.

A tímárok és a település története[szerkesztés]

A városi jogok kivívása, 1780 után Pécsett a céhes ipar is rohamos fejlődésnek indult. A Tettye-patak völgyében és a Malom utcában települtek meg a tímárok, akik a patak vizét hasznosították, a megmunkált bőröket a házak padlásain szárították. Ezek sajátos kialakítása, fából készült zsaluzott szerkezete ma is megfigyelhető a múzeum épületén. Egykori tulajdonosa, az 1773-ban Csehországból ide települt Pelikán József tímármester volt, aki 1788-ban a ház udvarában egy nagy termet is építtetett. Itt mulatót és tánctermet üzemeltetett, amelyet mágocsi származású feleségéről "Mágocser táncház"-nak neveztek az ide járó polgárok.

A múzeumi kiállítást az emeleten, az egykori bálteremben, az éttermek és a tulajdonos lakása helyén rendezték be 1984-ben, a ház teljes felújítása után. Az első teremben, ahol valaha a lakás konyhája volt, a török hódoltságra utaló emlékek mellett látható a Széchenyi téren található Gázi Kászim pasa dzsámijának makettje (Fetter Antal építész műve).

A további termekben a polgári fejlődés követhető nyomon. 1780 után indult el az új és modern polgárváros kialakulása. A korszak legnagyobb urbanisztikai változását a népesedés rohamos növekedése okozta. Az 1780-ban még a 19. helyen álló város 1850-re a 24. helyre szorult vissza, de 1870-ben már a nyolcadik helyen állt a vidéki városok sorában, 1910-re pedig az 5. legnagyobb magyar település lett. Ezt a példa nélkül való növekedést aligha válthatták ki a város hagyományos funkciói. A megsokasodott munkaalkalmakat a szénbányászat, a koksz- és gázgyártás, a hőigényes iparágak, a kerámia, a tégla, a mészipar jelentették. Hasonló hatással lehetett a demográfiai és urbanisztikai átalakulásra az aránylag olcsó szenet felhasználó gép- és fémfeldolgozó ipar, a sörgyártás és dohányipar, a bútor és a bőripar. Az Osztrák–Magyar Monarchia iparilag fejlettebb vidékeiről a gyári kolóniákba telepítettek közel hétezer munkást. Az iparosok és kereskedők jórészt németek voltak, a manufaktúrákban és a szőlőbirtokokon nagyrészt a Barátúr környékén lakó bosnyákok dolgoztak. 1853-tól, az osztrák-magyar érdekeltségű Dunagőzhajózási Társaság megkezdte az általa felvásárolt bányamezőkben a szén kitermelését, majd sorra bekebelezte a környék kisebb bányáit. Saját lakótelepet is épített, amelyet Kolóniának neveztek. A 19. század ötvenes-hatvanas éveiben alakultak a modernizáció feltételét megteremtő ipari vállalkozások, az első Pécsi Mész- és Téglagyár, a Zsolnay-gyár, a Scholz- és a Hirschfeld-féle sörgyárak, a Weidinger-féle gőzmalom, a Littke Pezsgőgyár, a Hamerli Kesztyűgyár, a Havas- és Ritter-féle gépgyár, az Engel Adolf parkettagyár, az Angster orgonagyár. 1882-ben alakult meg a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara. A város adminisztratív hatáskörének bővülését jelentette az Itélőtábla Pécsre költözése, melynek az Adriáig kiterjedő ügyfélvonzása volt. A századfordulón a városi kórházban, Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi intézményében, egyszerre 1400 beteget gyógyítottak. Pécs a három dél-dunántúli megye gazdasági központja lett. A város iparának és gazdaságának itt vázolt történetét a Felsőmalom utcai múzeumban tárgyi emlékek, történeti dokumentumok és berendezett enteriőrök ismertetik szemléletesen és tudományos hitelességgel. Ezek között kiemelkedőek: a céhlevelek, a társas ládák, s az összevont céhek zászlója 1802-ből, az 1898-ban alapított Munkás című újság szerkesztőségi szobájának rekonstrukciója, a századforduló korának viseletei, végül egy suszterműhely, egy szatócsbolt és egy kávéház részlete a két világháború közötti évekből.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]