Ultima II: The Revenge of the Enchantress

Ultima II: The Revenge of the Enchantress
Fejlesztő	Richard Garriott
Kiadó	Sierra On-Line
Tervező	Richard Garriott
Sorozat	Ultima
Platformok	Apple II, Atari 800, Atari ST, Commodore 64, MS-DOS. FM Towns, FM-7, MSX2, NEC PC-8801, PC-98
Kiadási dátum	1982. augusztus 24.
Műfaj	szerepjáték
Játékmódok	egyjátékos
Adathordozó	hajlékonylemez
Sablon Wikidata Segítség

Az Ultima II: The Revenge of the Enchantress egy 1982-ben kiadott számítógépes szerepjáték, az Ultima sorozat második epizódja, és egyben az első, "Age of Darkness" trilógia középső része. Ez az egyetlen játék, amelyet a Sierra On-Line adott ki, ugyanis a cég és a fejlesztő Richard Garriott összekülönböztek az IBM port után járó jogdíjakon, és Garriott ezt követően megalapította a saját, Origin Systems nevű cégét.

A cselekmény a Minax nevű varázslónő körül forog, aki az első részben legyőzött Mondain mágusért akar bosszút állni. A játékosnak az időben utazva kell helyreállítania a világ békéjét. Az Ultima II-ben a bejárható világ mérete nagyobb, és grafikailag is fejlettebb, mint az első rész.

Játékmenet

Gyakorlatilag megegyezik az első résszel, leszámítva hogy nagyobb játékterek vannak. Több labirintust is be lehet immár járni, azonban egyáltalán nem kötelező valamennyit felkeresnünk. A történet a Földön játszódik, annak több idősíkjában: a legendák korában (mitológiai kor), a Pangea idején, i.e. 1423-ban, 1990-ben és 2112-ben. A játékos a világűrben is utazhat, és ennek során felkeresheti a Naprendszer bolygóit.

Történet

Mondainnak, a sötét mágusnak a szeretője és mentoráltja, a varázslónő Minax a Földet fenyegeti a téridő-kontinuum megbolygatásával. A játék hősének be kell járnia teret és időt, hogy megállítsa őt.

A fiatal Minax túlélte az Ultima I végén a leszámolást Mondain-nel, és elrejtőzött. Hosszú idő elteltével került csak elő, erősebben és hatalmasabban, mint Mondain valaha is volt. A legyőzése után keletkezett időkaput felhasználva eljutott a legendák korába, a civilizáció hajnalára, innen pedig szétküldte szolgálóit a különféle idősíkokba. Befolyását felhasználva elérte, hogy az emberiség egymás ellen forduljon, és lényegében kihaljon a távoli jövőben.

Lord British ezért egy hőst hívott, hogy segítsen megállítani az ördögi tervet – az első részből ismert Idegen (Stranger) pedig visszatért. Minax kastélya csak időkapukon keresztül elérhető (melyek hasonlóak a későbbi részek holdkapuihoz), és szükség van a bejutáshoz egy elvarázsolt gyűrűre is, ugyanis anélkül a kastélyon belüli erőpajzsok azonnal végeznének hősünkkel. Ő végül utoléri Minaxot a legendák korában, majd az Enilno nevű karddal végez vele.

Bár az első rész a fiktív Sosaria világában játszódik, és az ottani karakterek megjelennek itt is, az Ultima II helyszíne a Föld. Garriott azt mondta, hogy erre azért volt szükség, mert az időutazás miatt mindenképpen bele kellett tenni. A későbbi játékok azonban utólag átírták a cselekményt akként, hogy az ténylegesen Sosariában játszódik.

Fejlesztés

Ez volt Garriott első programja, amit teljes egészében assembly nyelven írt meg és nem BASIC-ben. Ennek köszönhetően a játék sebessége felgyorsult az előző részhez képest. A fejlesztési idő majdnem két év volt, Garriott ez idő alatt a Texasi Egyetemre járt, az assembly nyelven való programozást pedig egy hónap alatt tanulta meg Tom Luhrs-tól, a népszerű Apple-Oids játék alkotójától.

Ez volt az első játék a sorozatban, amelynek a dobozához szövettérképet mellékeltek, amely később a franchise védjegye lett. A térkép megmutatta, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az időkapuk, mindezt pedig az Időbanditák című film inspirálta. A California Pacific, amely Garriott előző játékait adta ki, most pénzügyi nehézségekkel küzdött, ezért nem tudott fizetni. Végül a Sierra On-Line vállalta a kiadást és a költségek jelentős részének átvállalását, és technikai segítséget Garriottnak, miután otthagyta az egyetemet. A szövettérkép kétféle változatban került kiadásra: a korai változatok doboza nagyobb volt, ezért ebbe egy 20x28 cm-es térkép került. A későbbiekben viszont egy kisebb és gyengébb minőségű anyagból készült térképet mellékeltek.

Garriott és egyetemi szobatársa és fejlesztőtársa, Chuck Bueche tiltakozása ellenére a Sierra On-Line belerakta a játékba a Spiradisc másolásvédelmet.

1989-ben a játék kapott egy grafikai felfrissítést, ahogy az eredeti trilógia többi része is. Ez a változat csak az Ultima Trilogy I-II-III kiadásban jelent meg Apple-re, és néhány hónap után befejezték a forgalmazását.

1998-ban az Ultima Collection részeként CD-n is megjelent. Az újrakiadásokról kihagyták a Földet kivéve a Naprendszer összes többi bolygóját, azonban az X bolygó rejtett térképe továbbra is elérhető volt és a játékot így is meg lehetett nyerni. A modern számítógépeken a program játszhatatlan lett, ugyanis azok túl gyors számítási kapacitása miatt a játék kódja nullával osztott a futtatáskor. Egy Voyager Dragon névre hallgató rajongó a The Exodus Project nevű weboldalán kiadott több javítást, amellyel a játék már megfelelően fut DOSBox alatt, és a grafikát is feljavította.

Portok

1983 végén a 8 bites Atari gépekre is megjelent a játék, ami valamivel nagyobb felbontású volt, de gyakorlatilag teljesen megegyezett az Apple II verzióval, és nem használta ki ezeknek a gépeknek az extra képességeit.

Hírhedt módon Commodore 64-re előbb adták ki, mint ahogy azt a portolója be tudta volna fejezni. Emiatt több játékelem hiányzik, és az indítóképernyő is csak egy egyszerű, szöveges változat.

Az IBM PC verzió csak CGA grafikus kártyával futott, MS-DOS kompatibilis operációs rendszereken, és csak a PC hangszórót tudta megszólaltatni. Csak az Intel 8088 processzoraival futott megfelelően, az annál fejlettebbekkel egyszerűen túl gyorsan futott, és egy idő után előjött a nullával osztás miatt a program összeomlása. Garriott és a Sierra On-Line szerződésében eleinte szó sem volt IBM PC portról, mert Garriott nem tartotta túl sokra a PC-ket, bumfordinak, drágának és gyengének nevezte azokat. Később aztán a szerződés másként való értelmezése miatt mégis rákényszerítették, hogy készítse azt el, de ezt követően a saját cégének alapításán kezdett el gondolkozni.

1985 májusában a Sierra On-Line kiadta a játék Macintosh 128K és Macintosh 512K portját. Az Ultima III mellett ez az egyetlen játék a sorozatban, amely Macintoshra is megjelent. A program egészen a System 6-ig kompatibilis, egy patch segítségével a 7.5-ös verzióig is elfut.

1985 júniusában megjelent Atari ST gépekre is, az egyik első játék volt, amely erre a platformra is megjelent. Ez se igazán használta ki a gép képességeit, emellett közvetlenül a TOS-ból indult, nem pedig egy magától bebootoló lemezről, mint az ST többi játéka.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Ultima II: The Revenge of the Enchantress című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.