Uladzimir Szjamjonavics Karatkevics

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Uladzimir Szjamjonavics Karatkevics
Karatkevics diákkorában
Karatkevics diákkorában
Született 1930. november 26.[1]
Orsa
Elhunyt 1984. július 25. (53 évesen)[1]
Minszk
Állampolgársága szovjet
Házastársa Valyantsina Karatkyevich
Foglalkozása
Iskolái Tarasz Sevcsenko Egyetem Filológiai Kar
Kitüntetései Barátság Rendje
Halál okabetegség
Sírhelye Eastern Cemetery

A Wikimédia Commons tartalmaz Uladzimir Szjamjonavics Karatkevics témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Uladzimir Szjamjonavics Karatkevics (belaruszul: Уладзімір Сямёнавіч Караткевіч) (Orsa, 1930. november 26.Minszk, 1984. július 25.) fehérorosz író, költő, drámaíró, műfordító és forgatókönyvíró. Tematikai és műfaji szempontból is gazdagította a belarusz irodalmat, és fő feladatának tartotta a belarusz nyelv, kultúra, és történelem megismertetését és megőrzését.

Élete[szerkesztés]

Anyai nagyapjától, Vaszilij Jullianovics Grinkevicstől belarusz népmeséket, történelmi legendákat hallott gyermekkorában, amelyek felkeltették érdeklődését a történelem, és különösen szülőföldjének történelme iránt. Egyik felmenője, Tamas Grinkevics részt vett a januári felkelésben.A második világháború alatt a családot evakuálták, Permben, Kungurban és Orenburgban éltek. 1944 nyarán édesanyjával rokonokhoz tért vissza kis időre a felszabadult Kijevbe, majd ősszel visszaköltöztek Orsába. 1949 és 1954 között a Kijevi Tarasz Sevcsenko Állami Egyetemen orosz nyelvet és irodalmat tanult. 1954–56-ban Kijev mellett, 1956–58-ban Orsában tanított.

1957 áprilisában felvették a Belarusz Írószövetségbe, de az orsai újságban többen azért bírálták, mert szerintük túlzott lelkesedést mutat a fehérorosz történelem iránt, és nem figyel eléggé a szovjet embereknek a mindennapi életben tanúsított hősies magatartására. A fővárosban is bepanaszolták, de a Zvjazda újság 1958 februárjában kiállt a fiatal író mellett.

1958-ban jelent meg első verseskötete. 1958 és 1962 között Moszkvában folytatott felsőfokú irodalmi tanulmányokat, és forgatókönyv- és drámaíró szakra járt a Filmtudományi Akadémiára.

1962-től Minszkben élt. Itt írta leghíresebb történelmi regényeit, novelláit. Az 1962-ben megjelent regénye (Леаніды ня вернуцца да Зямлі (Нельга забыць) éles kritikát kapott. Az 1965-ben kiadott műve, a Каласы пад сярпом тваім (Kalászok a sarlód alatt), az első belarusz történelmi regény, amely az 1863-as felkelésnek állít emléket.

Aktív szerepet vállalt Belarusz kulturális életében. Forgatókönyveket írt a Belaruszfilm stúdió számára. Sokat utazott, hogy jobban megismerje szülőföldjét és honfitársait. 1963-ban Janka Brillel felkereste Belarusz híres történelmi helyeit. 1970-ben tagja volt a Néprajzkutató Intézet által szervezett tudományos expedíciónak, amely Fehéroroszország történelmi, néprajzi és kulturális emlékeit gyűjtötte össze. A Belarusz Televízióban az Örökség című műsort vezette. Műfordítóként is aktív volt. Catullus, Byron, Mickiewicz, Franko műveit fordította le belarusz nyelvre.

Művei[szerkesztés]

Regények[szerkesztés]

  • Леаніды ня вернуцца да Зямлі (Нельга забыць)
  • Каласы пад сярпом тваім
  • Хрыстос прызямліўся ў Гародні
  • Чорны замак Альшанскі
  • Дзікае паляванне караля Стаха
  • У снягах драмае вясна
  • Цыганскі кароль
  • Сівая легенда
  • Зброя
  • Ладдзя Роспачы
  • Чазенія
  • Лісце каштанаў
  • Крыж Аняліна

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)

Források[szerkesztés]