Turai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Turai csata
Konfliktus 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Időpont 1849. július 20.
Helyszín Tura
Eredmény a magyarok elérik céljukat
Szemben álló felek
1848Zaszlo1.png  MagyarországFlag of Poland.svgLengyel légió Orosz Birodalom Banner-Ruthenische-Nationalgarde-1848.JPGRuszin felkelők
Parancsnokok
Flag of Hungary.svg Perczel Mór

Flag of Hungary.svg Dessewffy Arisztid Flag of Hungary.svg Mészáros Lázár

Flag of Poland.svg Wysocki József
Imperial Standard of the Emperor of Russia (1858–1917).svgAlekszandr Petrovics Tolsztoj
Banner-Ruthenische-Nationalgarde-1848.JPG Hrihorij Jahimovics
Szemben álló erők
3 000-4 000, 12 ágyú11 000-12 000, 16 ágyú
Veszteségek
100 halott és sebesült60 halott és sebesült

A turai csata a Perczel Mór vezette tiszai hadsereg és egy orosz hadosztály között zajlott le. A csata eredményeként a magyaroknak sikerült feltartóztatnia az ellenséget, ez által sikerült megakadályozniuk, hogy az oroszok elvágják Görgey és a feldunai hadsereg útját.

Előzmények[szerkesztés]

A Perczel Mór tábornok parancsnoksága alatt álló tartalék hadtest július 6-án egyesült a Wysocki tábornok által vezetett északi hadsereggel, amelyet a IX. hadtest és a lengyel légió alkotott. Az így létrehozott tiszai hadsereghez tartoztak még a Knezić Károly tábornok és Kazinczy Lajos ezredes vezette hadosztályok is, amelyek viszont a hadsereg zömétől nagy távolságra helyezkedtek el. A hadsereg folyamatos felderítésekkel igyekezett figyelemmel kísérni az orosz sereg mozgását.

Miután a Nagykáta és Abony körzetében elhelyezkedő hadsereghez megérkezett a július 17-i váci csata híre, az itt tartózkodó fővezér, Mészáros Lázár tábornok haditanácsot tartott arról, hogyan lehetne Görgey útját megkönnyíteni és az egyesülést minél hamarabb végrehajtani. Perczel javasolta , hogy az egész hadsereg induljon Görgey elé Kápolna irányába. Mészáros azonban úgy döntött, hogy a hadsereg Tiszafüredig vonul, ezzel megkönnyíti a feldunai hadsereg átkelését a Tiszán. Parancsot küldtek ugyanakkor a Knezić- és a Kacinczy-hadosztályok számára is, hogy készüljenek fel a Görgeihez való csatlakozásra. A csapatok egyesülése után egy 65 000-es sereg vonulhatott volna Haynau csapatai ellen.

A haditerv része volt az is, hogy az orosz csapatok figyelmének elterelésére a Dessewffy Arisztid tábornok vezette lovashadosztálynak Jászfényszaru irányába kellett felderítenie.

Az orosz csapatok, Görgei csapatain kívül, figyelemmel kísérelték a tiszai hadsereget is. Perczel mozdulatainak hatására Paszkevics elhatározta, hogy a szállítóoszlopait, melyek Pest felé haladtak, egy hadosztállyal fedezi. E feladatra, Tolsztoj tábornok parancsnoksága alatt, 8 gyalogszázadot, 24 lovasszázadot és 16 löveget rendelt ki. Parancsot küldött ugyanakkor Rüdiger tábornoknak is, hogy hadtestének zömével térjen vissza Gyöngyösre, ahol a II. és a III. hadtestet egyesíteni kívánta.

A csata[szerkesztés]

A Dessewffy-lovashadosztály-13 huszárszázad, 4 század lengyel dzsidás és 12 löveg-július 20-án indult Nagykátáról Jászfényszaru felé. Tóalmásnál már egy kisebb kozák különítményre akadtak, amely azonnal visszavonult és értesítette Tolsztoj tábornokot a magyar csapatok megjelenéséről. Tolsztoj hadosztályát Turától délre azonnal harcrendbe állította. A magyar csapatok, bár az eredeti terv szerint a nagyobb összecsapások elől ki kellett térniük, a fővezér jelenlétében az oroszokkal szemben szintén szétbontakoztak.

A jobbszárnyon a lengyel lovasság helyezkedett el 4 löveggel, középen – Mészáros irányítása alatt – 5 század huszár és 2 röppentyűállvány állt, míg a balszárnyon 6 század huszárral és 8 löveggel Perczel vonult fel. A tartalékot 2 század huszár alkotta.

Az ütközet heves tüzérségi párbajjal kezdődött, mely mindkét fél lovasságát rendkívüli módon próbára tette. Néhány órás ágyúzás után a magyar jobb és bal szárny egyszerre lendült támadásba, amely a bal oldalon volt különösen eredményes. Az itt harcoló Olga-huszárokat Perczel huszárai a lövegek mögé űzték, ahol azonban dzsidásokkal és kozákokkal erősítették meg őket. Az ellentámadás kivédésére a középen álló Dessewffy lovasságát a balszárnyra küldte, és így az oroszokat ismét visszaszorították.

A magas kukoricásban még órákon keresztül így folyt a harc, melynek az vetett véget, hogy Hatvan felől újabb orosz csapatok érkeztek. Ezek ütközetbe lépését azonban a magyar fél már nem várta meg, hanem a csapatok szervezetten elhagyták az ütközet színhelyét. Az oroszok nem üldözték őket. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Wysocki tábornok a gyalogsággal időközben előrevonult Jászfelsőszentgyörgyre. Miután itt feladatát teljesítette, harc nélkül visszavonult a többi csapat után Nagykátára, majd Abonyba.

Veszteségek[szerkesztés]

A magyarok száz főt vesztettek az ütközet során, míg az oroszok hatvanat.

Következmények[szerkesztés]

A tiszai hadsereg mozdulatai és elsősorban a turai ütközet annak ellenére is eredményes volt, hogy végül a magyar csapatoknak kellett elhagyniuk a csatateret. Nagyban segítette a feldunai hadsereg sikeres manőverét, és ezzel lehetővé tette, hogy az oroszok komolyabb erőkkel ne üldözhessék azt.

A két hadsereg találkozása és egyesülése azonban nem valósult meg, mivel az orosz csapatok mozdulatai ezt megakadályozták. A tiszai hadsereg így csak a zöm két hadtestével vonult le Szegedhez.

Felhasznált források[szerkesztés]

  • Hermann Róbert: 1848-1849 A forradalom és szabadságharc képes története, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft - 2009, ISBN 978-963-596-691-2