Tobzoskák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tobzoskaalakúak szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Tobzoskák
Evolúciós időszak: Paleocén - jelen
Tömpefarkú tobzoska (Smutsia temminckii)
Tömpefarkú tobzoska (Smutsia temminckii)
Kínai tobzoska (Manis pentadactyla) körmei
Kínai tobzoska (Manis pentadactyla) körmei
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Pholidota
Weber, 1904
Elterjedés
Elterjedési területük       Manis crassicaudata       Manis pentadactyla       Manis javanica       Manis culionensis       Phataginus tricuspis       Phataginus tetradactyla       Smutsia gigantea       Smutsia temminckii
Elterjedési területük

      Manis crassicaudata       Manis pentadactyla       Manis javanica       Manis culionensis       Phataginus tricuspis       Phataginus tetradactyla       Smutsia gigantea

      Smutsia temminckii
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Tobzoskák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Tobzoskák témájú kategóriát.

A tobzoskák vagy tobzoskaalakúak (Pholidota) az emlősök (Mammalia) osztályának egy rendje.

Korábbi rendszerekben (például Urania Állatvilág, DudichLoksa-állatrendszer) egy teljesen különálló rendnek tekintették, és teljesen homályosak voltak a rokonsági kapcsolatai más emlősrendekkel. Egyesek a vendégízületesekkel (Xenarthra) hozták rokonságba őket, és mindkét csoportot rovarevő ősökre vezették vissza.

A legújabb molekuláris biológiai kutatások segítségével kiderítették, hogy a csoport hol helyezkedik el az emlősök törzsfáján. A tobzoskaalakúak ma élő legközelebbi rokonai a ragadozók (Carnivora). A két csoport közös őse kb. 75 millió éve vált el egymástól, és egyik ágon a tobzoskák, a másikon a ragadozó emlősök csoportjai (kutyaalkatúak, macskaalkatúak, úszólábúak stb.) alakultak ki. Mindebből az következik, hogy a két rend egy közös csoportban vonható össze, vagyis egy kládot alkotnak.

Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]

Kültakarójuk[szerkesztés]

A tobzoskák felépítésének fő különlegessége, hogy a testüket tetőcserép módjára keratin anyagú pikkelyek borítják. Magyar nevük is innen ered: a pikkelyek elrendeződése és megjelenése a fenyőtobozokra emlékeztet. A pikkelyek a fejtetőtől a farok végéig beborítják az testét, csak a hasát nem; azt finom szőr borítja. A tudósok között két nézet alakult ki a pikkelyek kifejlődéséről.

  • Sanderson és Bolle szerint a pikkelyek a többi emlős szőréhez hasonlóan a bőr irharétegének szemölcseiből sarjadnak, azaz a pikkelyek egybeolvadt szőrszálak, így folyamatosan nőnek, illetve hullanak.
  • Mohr és Weber: szerint a pikkelyeket a hüllők pikkelyeihez hasonlóan fejlődtek ki, de a tobzoskák és a hüllők pikkelyeit nem homológ képződményeknek, hanem a konvergens evolúció termékeinek tekintik.

A tobzoskák pikkelyeinek száma állandó: ahány pikkelyük a újszülöttként van, annyival élik le életüket. A pikkelyek természetesen ki vannak téve a külső környezeti hatásoknak, így folyamatosan kopnak, de alulról újranőnek – akár a hasonló anyagú emberi köröm.

A kültakaró függelékeinek tekinthetők az erőteljes karmok is. A tobzoskaféléknek mind a négy lábán 5 ujj nő és mindegyik karomban végződik. A mellső lábak karmai sokkal erősebbek; a legerősebb a harmadik karom. Az erős karom a táplálkozásban jut szerephez: ezzel törik fel a táplálékot adó hangyák és termeszek várait.

Csontozatuk[szerkesztés]

A tobzoskaalakúak csontrendszerének is van néhány különlegessége. Az óvilági tobzoskák koponyája erőteljesen emlékeztet a hangyászfélékére, de ez is csak analóg sajátosság, mivel a két csoport igen távoli rokon. Ez az analógia a hasonló táplálkozás eredménye: a hangyászok és a tobzoskák koponyája is hosszúra nyúlt, csőszerű. Nincsenek fogaik; a kezdeti fogképletek még az embrionális fejlődés alatt felszívódnak. A koponyáról hiányzik minden nélkülözhető elem: nincsenek járomcsontok és eltűntek a rágóizomzat tapadásához kellő csontok is. A felső és alsó állkapocscsont még megvan, de csupán két hosszú és vékony egymáshoz lazán illeszkedő csonttá redukálódott.

Emésztőrendszerük[szerkesztés]

A háromszakaszos bélcsatorna első szakasza a szűk szájnyílással kezdődik. A cső alakú szájüregben foglal helyet a jellegzetes nyelv. Ez a vékony, féregszerű szerv a nagy termetű afrikai fajoknál 40, a kisebbeknél 20 cm hosszú — olyannyira, hogy nem fér el a szájüregben. Ezért a tobzoskák nyugalmi helyzetben nyelvüket egy, a mellüregbe benyúló zacskószerű képződménybe húzzák vissza. A hatalmas és erőteljes izomrendszer a tér minden irányába gyorsan tudja mozgatni a nyelvet. A két hatalmas, folyamatosan ragadós nyálkát termelő nyálmirigy kivezető csöve is a szájüregbe torkollik, így a nyelv folyton nedves, hogy a hangyák és termeszek könnyedén ráragadjanak.

A rovarevő életmódhoz alkalmazkodott a tobzoskák gyomra is. Ennek belső felszínét vastag szaruréteg védi, a lenyelt hangyák és termeszek csípésétől. A gyomor váladékai hamarosan végeznek a rovarokkal, amelyek kitinpáncélját erős szarufogmezők és a folyamat segítésére lenyelt homok- és kavicsdarabkák őrlik meg.

Idegrendszerük[szerkesztés]

Agyuk kicsiny, mindössze a testtömeg 0,3%-a. Ennek ellenére egyes fajaik igen tanulékonyak, könnyen szelídülnek. A fogságban megszoknak, nem próbálnak elszökni. Más fajok mindvégig bizalmatlanok maradnak, ezeket nem sikerült megszelídíteni. A tobzoskák szaglása kiváló, az agy szaglóközpontja fejlett. Látásuk ennél rosszabb, és szinte alig hallanak.

Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]

A tobzoskák magányos állatok, soha nem járnak csoportban. A hímek és a nőstények csak a párzási időszakban találkoznak. Párzásukról, a megtermékenyítésről és a vemhességről szinte semmit sem tudunk. Az egyetlen, jól fejlett utód ahogy világra jött, megkapaszkodik az anyaállat farkán. Sokáig szopik, csak lassan áll át a rovarevésre.

A felnőtt egyedek tápláléka igen egyhangú: főképp hangyák és termeszek. A hangyákat kikaparják bolyukból, a termeszek erős falú várait hatalmas karmaikkal törik fel. A kibányászott rovarokat hosszú nyelvükkel nyalják fel.

Éjjeli álatok, nap közben földalatti odvukba húzódnak. Ha nem érnek haza hajnalig, akkor alkalmi helyen a földbe ássák magukat, és összegömbölyödnek. Egyes fajok fákon pihennek. Ezek erős karmukkal és egyensúlyozó farkukkal rendkívül jól másznak fára, akár a pálmákra is.

Rendszertani felosztásuk[szerkesztés]

A rend két alrendjének egyike kihalt:

A nyolc recens faj közül négy Afrikában, négy pedig Ázsiában él.

Gazdasági jelentőségük, természetvédelmi helyzetük[szerkesztés]

A tobzoskák a leggyakrabban csempészett emlősök közé tartoznak, emiatt mind a nyolc faj különösen veszélyeztetett. Vadászatuk két fő oka:

  • húsuk ínyencség több délkelet-ázsiai országban — főleg Kínában és Vietnámban.
  • pikkelyeiket a „hagyományos kínai orvoslásban” is használják.

A washingtoni egyezményt felülvizsgálva 2-ban 183 állam teljesen betiltotta valamennyi tobzoskafaj bárminemű kereskedelmét. Azóta a csempészek már nem élő állatokat visznek Afrikábl (főleg Nigériából) Kelet-Ázsiába, hanem eleve csak a pikkelyeket. 2

januárjában a kínai biztosítók beszüntették a tobzoskapikkelyekből készült „gyógyszerek” ártámogatását.

Források és ajánlott irodalom[szerkesztés]