Tiszai ciánszennyezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tiszai ciánszennyezés
Tisza cyanide spill 1.jpg
Adatok
Dátum 2000. január 30.
Helyszín Nagybánya
Üzemeltető Aurul
A katasztrófa oka Az ülepítő gátjának átszakadása miatt 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába
Érintett terület  Románia
 Magyarország
 Szerbia
Térkép
A katasztrófa helyszíne (Románia)
A katasztrófa helyszíne
A katasztrófa helyszíne
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 39′ 00″, k. h. 23° 38′ 30″Koordináták: é. sz. 47° 39′ 00″, k. h. 23° 38′ 30″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tiszai ciánszennyezés témájú médiaállományokat.


A tiszai ciánszennyezés több ország területét érintő környezeti katasztrófa volt, amelyet az okozott, hogy 2000. január 30-án a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer m³ cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.[1][2][3] A csernobili atomkatasztrófa óta történt legnagyobb környezeti katasztrófának is nevezték.[2]

Előzmények[szerkesztés]

A román állam és az ausztrál Esmeralda Exploration közös tulajdonban álló Aurul bányavállalat a Nagybánya-környéki fémbányák meddőhányóból nyert ki aranyat és ezüstöt ciános kioldással, amelyet a fejlettebb országokban ekkor már nem alkalmaztak. A technológia nagy vízigénye miatt a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták.[1]

A katasztrófa[szerkesztés]

A Zazár település közelében működő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka egy kb. 25 m-es szakaszon átszakadt. A ciánt és nehézfémeket tartalmazó víz a Lápos folyóba zúdult, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Mivel a bányavállalatnak nem volt kárelhárítási terve, a szennyezés lokalizálását vagy enyhítését meg sem kísérelték.

A szennyezőanyag koncentrációja a katasztrófa helyén a magyarországi szabvány szerinti határérték 180-szorosát is meghaladta, a Szamos és a Tisza összefolyásánál a határérték 135-szöröse volt. A duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhető folyamatos felhígulás nyomán a Tisza-tónál 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös volt a határérték-túllépés, de még Belgrád magasságában is halpusztulást okozott a szennyezés, amely még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt.[1][2]

Kárenyhítés[szerkesztés]

Önkéntesek dolgoznak a Tiszában

Magyarországon a vízügyi hatóságok törekedtek a károk mérséklésére, az érintett települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, valamint az élővilág megóvására. Ennek köszönhetően a Tisza-tó nagy része (93%-a) érintetlen maradt, a holtágak és árterek csak kis mértékben szennyeződtek, a kiskörei vízerőmű alatti szakaszon pedig negyedével csökkent a cián koncentrációja.[1] Az elpusztult halak azonnali eltávolítása is szükséges volt, hogy a mérgezés ne terjedjen tovább a táplálékláncban.[2]

Gazdasági és környezeti károk[szerkesztés]

2000. áprilisi becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el. A katasztrófa után biológusok úgy becsülték, hogy a halállomány újratelepítése 5 évet vehet igénybe, az élővilág teljes helyreállása pedig 10–20 évet is igénybe vehet. A folyó a vártnál gyorsabban regenerálódott – az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya 2002-re helyreállt, 3–4 év alatt pedig a vízi élővilág 95%-a újra megjelent az érintett folyókban –, a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma azonban még tíz évvel a katasztrófa után is magas. A halászati vállalkozások súlyos veszteségeket szenvedtek el,[1] az ágazatban 15 000 ember megélhetése került veszélybe.[2]

Hatások[szerkesztés]

Magyarország 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely tartalmazza az élővilágot ért károk helyreállítási költségeit is. Románia az Aurult tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye. Az Aurul a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért; az Esmeralda Exploration elnöke szerint pedig a károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak” voltak. Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt, a magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított a vállalat ellen. A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik.[1][2] Időközben azonban jogerősen lezárult a Transgold cég csődeljárása is a román bíróságok előtt, az eljárásban a teljes kár tekintetében a magyar fél a kár összegszerűsége tekintetében hiányzó jogerős bírósági ítélet hiányában nem tudott bekapcsolódni. A cég törlésével a Fővárosi Bíróság alperes hiányában az eljárást megszüntette.[3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f Azonnal ölt: tíz éve történt a tiszai ciánszennyezés (magyar nyelven). Origo, 2010. január 30. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  2. ^ a b c d e f Death of a river (angol nyelven). BBC News, 2010. február 15. (Hozzáférés: 2011. december 4.)
  3. ^ a b A Minisztérium és az alá tartozó fejezetek/intézmények folyamatban lévő peres ügyei (magyar nyelven). Koordinációs és jogi államtitkárság, 2010. május 15. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)

További információk[szerkesztés]