Thomas Mann (író)

Thomas Mann
Élete
Születési név	Paul Thomas Mann
Született	1875. június 6. Lübeck, Németország
Elhunyt	1955. augusztus 12. (80 évesen) Zürich, Svájc
Sírhely	Kilchberg cemetery
Nemzetiség	német
Szülei	Júlia da Silva Bruhns Thomas Johann Heinrich Mann
Házastársa	Katia Mann
Gyermekei	Erika Mann Klaus Mann Golo Mann Monika Mann Elisabeth Mann Borgese Michael Mann
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	regény, elbeszélés, esszé,
Első műve	A Buddenbrook ház (1901)
Kitüntetései	irodalmi Nobel-díj (1929, 172 760 kr) Frankfurti Goethe-díj (1949) A művészetek és a tudományok érdemrendje Pour le Mérite Feltrinelli Prize Goethe Plaque of the City of Frankfurt (1932)
Hatottak rá	Dosztojevszkij, Stirner, Fontane, Freud, Jacobsen, Goethe, Hesse, Hoffmann, Jung, Lessing, Luther, Nietzsche, Poe, Schlegel, Schopenhauer, Wagner, Schönberg, August von Platen-Hallermünde, Grimmelshausen, Heinrich Mann, Melville
Hatása	Hesse, Lukács, Adorno, Kafka, Heinrich Mann, Klaus Mann, Frederic Tuten, Orhan Pamuk, Joseph Campbell, Michel Houellebecq, Heinrich Böll, K.J. Stevens, Márai Sándor
Thomas Mann aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Thomas Mann témájú médiaállományokat.

Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.) német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Mellékmondatokkal és betoldásokkal bonyolított elbeszélésmódja ritmusos és kiegyensúlyozott, a beszédstílust a mindenkori tematikához igazította. A jelentéstartalmat a szavak tudatos megválasztásával gazdagította. Első regényéért, az 1900-ban írt, 1901-ben kiadott A Buddenbrook házért 1929-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Bátyja, Heinrich, és a hat gyermeke közül három (Erika, Klaus és Golo) szintén jelentős író volt.

Élete

1875–1955

A gyermekévek

Paul Thomas Mann 1875. június 6-án született a németországi Schleswig-Holstein tartománybeli Lübeckben. Édesapja id. Thomas Mann (1840–1891) kereskedő, édesanyja a félig brazil származású Julia da Silva-Bruhns (1851–1923) volt. A szülők 1869-ben kötöttek házasságot, s öt gyermekük született: Heinrich (1871–1950) – az ugyancsak jelentős író –, Thomas (1875–1955), Julia (1877–1927) – aki felnőttként öngyilkosságot követett el – Carla (1881–1910) és Victor (1890–1949). A család jómódban élt, Thomas Mann később úgy emlékezett vissza gyermekéveire, mint „gondoskodásban és boldogságban” eltelt időszakra.

1891-ben az apa rákban meghalt; végrendeletében úgy rendelkezett, hogy a lübecki vállalatot és házukat adják el, a felesége és gyermekei pedig a bevétel kamataiból éljenek a továbbiakban.

Thomas Mann – bár nem volt tehetségtelen tanuló – az iskolai tanulmányokban a legmesszemenőbbekig érdektelenséget tanúsított. Sokkal szívesebben töltötte az idejét írással, ami iránt már korán hajlamot mutatott, és 1893-ban prózavázlatokkal illetve tanulmányokkal részt vett a „Der Frühlingssturm” (Tavaszi vihar) című újság kiadásában. Arra, hogy milyen komolyan is gondolta, az írói hivatást kívánja választani, jó példa egy 1889-ből fennmaradt levél, amit a 14 éves fiú „Thomas Mann. Lírikus-dramatikus költő” formulával írt alá. 1894-ben 19 évesen, érettségi vizsga nélkül hagyta ott a Katharineum Gimnáziumot, és elköltözött Münchenbe, ahová anyja és testvérei már egy évvel korábban áttelepültek.

Az apja halála után a még nem felnőttkorú fiú mellé kirendelt gyám azt kívánta, hogy Thomas az iskola elhagyása után válasszon magának valamilyen polgári foglalkozást, amibe Mann beleegyezett, és a továbbiakban egy tűzkárbiztosítási társaságnál dolgozott. Az állópultnál végzett irodai munka unalmas volt és nem túlzottan megterhelő; azon anekdota, miszerint Mann a listák leírása közben titokban irodalmi tevékenységgel foglalkozott, így akár igaz is lehet. Íróként 1894-ben debütált a „Gesellschaft” (Társadalom) nevű folyóiratban megjelentetett kisnovellájával, ami a „Gefallen” (Az elbukott) címet viselte, és kedvező fogadtatásra talált.

1895-ben Mann kilépett a biztosítótársaságtól, és a Müncheni Műszaki Főiskolán kezdett tanulmányokat. Először úgy képzelte, az újságírói hivatást választja. Az iskolai éveit jellemző céltalanság itt is folytatódott. Végül, mikor Mann 1896-ban, 21 évesen nagykorú lett és igényt támaszthatott az apai vagyonból havi 160-180 aranymárka, a kiadásait fedező zsebpénzre, úgy döntött, végleg felszabadítja magát az oktatási intézmények zsarnoksága alól és íróvá lesz.

Heinrich és Thomas Mann (1900 körül)

Első könyvei

Alig született meg az ötlet, hogy bátyjával, Heinrichhel közösen Olaszországba utazzanak, már hozzá is láttak annak megvalósításához. Céljuk Róma volt, és 1897-ben a fővárostól keletre fekvő Palestrina nevű városkában béreltek maguknak szállást. Mann ebben az időben írta többek között a Friedemann úr, a törpe című novelláját, valamint itt kezdett hozzá első nagy regényéhez, a A Buddenbrook házhoz.

Alkalmanként részt vett a bátyja, Heinrich által kiadott Das Zwanzigste Jahrhundert – Blätter für die deutsche Art und Wohlfahrt (A 20. század – Lapok a német művészetért és jólétért) nevű kiadvány készítésében, azonban hamarosan felhagyott ezzel. A lapot uraló népies alaphang, valamint a benne megjelenő antiszemita gondolatok nem voltak alkalmasak arra, hogy szélesebb közönség elé ki lehessen állni velük. A fivérek később nem szívesen beszéltek erről az epizódról. Thomas Mann 1898-ban a Simplicissimus szerkesztőségében dolgozott egy évig.

1901-ben jelent meg Mann első regénye, A Buddenbrook ház. Egy család hanyatlása címmel. A mű rögtön kedvező fogadtatásra talált az olvasóknál és az irodalmi kritikusok között egyaránt. Lübeckben ugyanakkor gyorsan terjedni kezdett a pletyka, hogy ezen nagycsalád és a regényben említett figurák nem teljesen fiktívek, hanem a város élő személyeiről mintázták őket.

A Buddenbrook ház 1903-as kiadása

Már röviddel a könyv megjelenése után hozzáférhető volt egy lista, amelyik azonosította a regény alakjait. Egy élelmes lübecki könyvkereskedés különösen nagy forgalmat bonyolított azáltal, hogy vevőinek a regényhez dekódoló listát adott.

A Buddenbrook ház Thomas Mann legjelentősebb művei közé tartozik: 28 évvel megjelenése után a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Thomas Mann-nak ítélte az irodalmi Nobel-díjat, és az indoklásban elsősorban az író ezen művére hivatkozott.

Saját utak

1903-ban jelentkeztek Thomas és Heinrich között az első nézeteltérések. Thomas Mann úgy érezte, fivére művészként lenézi őt, ő maga pedig bátyja műveit „unalmas szégyentelenségükért” gúnyolta. Kapcsolatuk ugyan nem szakadt meg, és a következő években többször is igyekeztek közeledni egymáshoz, de a továbbiakban az irodalomról, művészetről szóló nyilvános vitákban inkább kerülték egymást.

Thomas Mann háza Münchenben, Herzogpark, Poschingerstraße (rekonstrukció 2003)

1904-ben Thomas Mann megismerte Katharina Pringsheimet, a feminista Hedwig Dohm unokáját, akinek udvarolni kezdett. Ez annál is meglepőbb volt, mert eddig nemhogy nőügyei (mint Heinrich fivérének), de nőkkel közelebbi kapcsolatai sem voltak. Bár szexuális irányultságáról Thomas Mann soha nem beszélt teljesen nyíltan, de el sem hallgatta őket. A lánykéréssel olyan élet mellett döntött, amit akkoriban egy rendes polgárhoz méltónak tartottak. A „fiúkért” és a homofil kapcsolatokért való rajongása ugyanakkor megmaradt, ahogyan azt számtalan feljegyzés és irodalmi feldolgozás bizonyítja, mint például Hanno és Kai Graf Mölln kapcsolata a A Buddenbrook ház-ban, Tonio Krögeré és Hans Hansené a Tonio Krögerben vagy Gustav von Aschenbaché és Tadzio-é a „Halál Velencében” című kisregényben. (Thomas Mann korábban szerelmi kapcsolatban élt együtt egy Paul Ehrenberg(wd) nevű festőművésszel, s e tragikusan megszakított szerelemről írt is egy fél regényt, amit Katja Pringsheimmel kötött házassága után megsemmisített.)

Katia sokáig kérette magát, de végül 1905. február 11-én hozzáment Thomas Mannhoz. Házasságukból 6 gyermek született: Erika (1905–1969), Klaus (1906–1949), Golo, azaz Angelus Gottfried Thomas (1909–1994), Monika (1910–1992), Elisabeth (1918–2002) és Michael (1919–1977).

1912-ben az orvosok tuberkulózisra utaló jeleket találtak Katia asszonynál, aki így hosszabb szanatóriumi ápolásra kényszerült Davosban. Thomas Mannra nagy hatással volt a betegszálló légköre, Katia elbeszélései az ott tartózkodó vendégekről és saját benyomásai. Elhatározta, hogy megírja élményeit és gondolatait, amihez 1913-ban hozzá is látott, de a munkát két évvel később félbehagyta, hogy csak 1924-ben fejezze be teljesen (A varázshegy).

1914–1929

Az első világháború

Amikor 1914-ben kitört az első világháború, sok irodalmár üdvözölte, sőt részben ünnepelte a fejleményeket. Gerhart Hauptmann, Robert Musil, Richard Dehmel és Alfred Kerr meggyőződéssel vallották a történtek helyességét. Thomas Mann inkább a visszafogott patriotizmust képviselte. Fivérének, Heinrichnek így írt:

„Nekem személyesen fel kell készülnöm arra, hogy az életem materiális alapjai teljesen megváltoznak. Ha a háború sokáig tart, egészen bizonyosan valami olyasmi leszek, amit az ember tönkrementnek mond.” Később pedig így folytatja: „De az istenért! Mit is jelent ez a változásokkal, főleg a lelkiekkel, szemben, melyek ilyen eseményeből szükségszerűen következnek. Hát nem kell az embernek hálásnak lennie a teljesen váratlanért, hogy ilyen nagy dolgokat megélhet?”

Thomas Mann a háborút elvileg szükségesnek tartotta; nézete szerint itt a „világ legelvetemültebb rendőrállamának” (a cári Oroszországnak) a szétveréséről volt szó. A háborúval kapcsolatos – az azt támogató irodalmárok álláspontját védő – reflexióit Thomas Mann „Gondolatok háborúban” című művében jelentette meg. Időközben teljesen megszakadt kapcsolata Heinrich fivérével, aki Romain Rolland, Hermann Hesse, Stefan Zweig és Arthur Schnitzler írókkal együtt ellenezte a háborút.

„Apolitikus megfigyelőből” republikánus

A háború Németország számára kedvezőtlen alakulása, amely 1916-ban a civil lakosság komoly ellátási problémáiban is jelentkezett, nem maradt hatás nélkül Thomas Mannra sem. Az író, aki ebben az időben több betegségen, köztük neurotikus természetűn is átesett, hozzákezdett egy esszéhez, ami 1918-ban Egy apolitikus meglátásai címmel jelent meg. Ennek egyik tézise szerint a németek alapjában véve nem politikus természetűek; nem az a feladat, hogy a politikát irányítsuk, hanem, hogy azt fejlődni hagyjuk. Az esszé azonban írása során egyre inkább elszámolás jellegűvé vált, mindenekelőtt Heinrich fivérével szemben. Annak Zola című, a vilmosi korszellemet és az udvaroncságot kipellengérező tanulmányában ugyanis Thomas Mann személyének és állásfoglalásának szóló támadást látott, és válaszul a köztársaság államformája elleni túlzott kijelentésekre ragadtatta magát. A könyv nyomtatása egyre elhúzódott. Mann kiadója, amely nem volt teljességgel elragadtatva a „Meglátásoktól”, az esszé számára kijelölt papíradagot inkább A Buddenbrook ház újranyomtatására használta fel. A könyv így csak néhány nappal a háború vége előtt jelent meg. Thomas Mann akkor már azon gondolkozott, nem kellene-e megakadályoznia inkább a megjelenést, mivel a kritika – különösen a feleségéé – belsőleg éppúgy felkavarta mint korábban maga a munka. Mikor megtudta, hogy megkezdődött a kiszállítás, Mann csak ennyit mondott: „Isten így akarta”.

1919. január 19-én, a weimari köztársaság alapjait megvető nemzeti gyűlés megválasztásakor Thomas Mann nem szavazott. Ugyanakkor fivérével együtt ő is azon prominens személyiségekhez tartozott, akik aláírták a Felhívás a düh ellen című röpiratot. A dokumentumban felhívták a lakosságot, hogy erőit állítsa a köztársaság felépítésének szolgálatába. Bár a két Mann – legalábbis az aláírásukat illetően – itt közös álláspontra helyezkedett, a fivérek kibékülésére egészen 1922-ig kellett várni. Ekkor Heinrich súlyos megbetegedése arra késztette Thomast, hogy belássa: a fivéri kapcsolat erősebb, mint a múltbeli, egymással szembeni vitáik.

Mindenekelőtt Walther Rathenau külügyminiszter 1922. június 24-i meggyilkolása bírta rá Thomas Mannt arra, hogy végleg és teljes erejével kiálljon a köztársaság és annak értékei mellett. A német köztársaságról című beszédével először lépett föl Mann a köztársaság politikai védelmezőjeként és támogatójaként. Feltevése szerint demokrácia és humanizmus egyet jelentenek, s mivel az embernek kötelessége, hogy a humanizmus elvét kövesse, így a demokratikus államforma a kívánatos.

1924-ben megjelent a A varázshegy című regénye, és egy csapásra nagy siker lett. Ezt követték a Zűrzavar és kora bánat illetve A házasságról. 1925-ben kezdte el a munkát a József-tetralógián. József kontúrjának modelljéül a Thomas Mannt elvarázsló fiatalemberek szolgálhattak. Köztük állítólag a 17 éves Klaus Heusernek, a Mann-gyerekek egy barátjának jellemvonásai is, akit Thomas Mann 1927-ben ismert meg, s akiről azt jegyezte fel magának, hogy „minden valószínűség szerint ő az utolsó szenvedélye” bekerültek József figurájába.

Thomas Mann a Porosz Művészeti Akadémia Költészet Szekciójának alapító tagjaként aktívan részt vett az irodalom tekintélyének erősítésében. Különösen az akkor érvényben lévő, az irodalmári szabadságot korlátozó „Ponyva-törvény” ellen lépett fel erélyesen.

A Nobel-díj

Az irodalmi Nobel-díj nem érte váratlanul Thomas Mannt. Évekkel korábban spekuláltak róla, és ő már 1927-ben számított erre a kitüntetésre. 1929. november 12-én délután érte el a jóhír Stockholmból. Megdöbbent azon, hogy a bizottság tulajdonképpen csak a Buddenbrook ház című regényére hivatkozott. Ennek oka a svéd irodalomtudós Fredrik Böök, a bizottság „királycsinálója” lehetett, aki a Varázshegy-et nem sokra becsülte, és néhány kritikájában azt elmarasztalta. A pénzjutalom 200 000 márkát tett ki, ez napjainkban több mint félmillió eurót jelent. Egy részét Mann arra használta, hogy az Erika lánya és Klaus fia által felhalmozott óriási adósságokat kifizesse (Klaus Mann: „Bár semmit nem láttunk belőle, de mégis jobb kedvre derített bennünket”), ebből finanszírozták a házukat, vettek két autót (egy nyitott Buickot és egy Horch-limuzint), a többit pedig befektették. Már Stockholmban azt tanácsolta nekik egy zsidó újságíró, hogy a pénzt „hagyják kint állni”, de el sem tudták képzelni, miért lenne erre szükség. Így, amikor 1933-ban elhagyták Németországot, vagyonuk nagy részét elvesztették ingatlanjaikkal és ingóságaikkal együtt.

1930–1944

A „Német Felszólamlás”

A Német Felszólamlás első kiadása

Az 1930. szeptemberi választások során a nemzetiszocialisták jelentős szavazatnövekedést könyvelhettek el. Thomas Mann, aki sok más szkeptikushoz hasonlóan bizalmatlanságot táplált az NSDAP politikai erejével szemben, elhatározta egy „az észhez folyamodó” beszéd megírását, amit 1930. október 17-én olvasott fel a berlini Beethoven-teremben, s ami „Német Felszólamlás”-ként vonult be a történelembe. A döntően szociáldemokrata és republikánus közönség soraiban ült néhány tucat nemzetiszocialista is, akik közbekiabálásokkal igyekezték az előadást megzavarni. Nem sikerült nekik. Thomas Mann a nemzetiszocializmust kertelés nélkül

„az excentrikus barbárság és a primitív-tömegdemokratikus vásári durvaság óriáshullámának” nevezte: „tömeges görcsbeesés, bódécsörgettyűzés, hallelúja és monoton slágerszavak dervisszerű ismétlése, míg mindenkinek habzani nem kezd a szája.”

Feltette a kérdést, vajon ez német dolog-e és hogy „tényleg megvalósítandó-e egy primitív, tisztavérű, egyszerű szívű és értelmű, sarokösszecsapó, kékszeműen engedelmeskedő és stramm naivság eszménye, ezen teljes nemzeti szimplicitás, egy olyan érett, sokat tapasztalt kultúrnép esetében, mint a német”. A taps a teremben óriási volt, ez azonban nem jutott el kívülre. Bár Thomas Mann a nemzetiszocializmus legfontosabb prominens ellenzői közé tartozott és véleményének tekintélye miatt jelentős súlya volt külföldön, a számtalan felszólalása egytől egyig hatástalan maradt.

A téma, elsősorban a fasizmus irodalmi munkáiban is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Ekkorra már kikristályosodtak politikai nézetei: nyíltan háború- és nácizmusellenes a Mario és a varázsló c. kisregénye (1930). Alcíme utal a keletkezés körülményeire: Tragikus útiélmény - egy három évvel korábbi olaszországi családi nyaralást idéz fel. De írása korántsem realisztikus élménybeszámoló, sokkal inkább allegória. A rá általánosan jellemző többértelműség legfelső rétege itt alig titkolt: a nácizmus politikáját, szemfényvesztő hipnózisait, tapsra késztető bűvésztrükkjeit egyetlen alakba, a visszataszító Cipolla alakjába sűríti. Voltaképpen már ebben a kisregényben állást foglal az egyetlen megoldás mellett: az ordas eszmék ellen csak annak elpusztításával lehet harcolni, ahogy teszi ezt Mario is.

1933 februárjában Thomas Mann és felesége hosszabb utazást tettek külföldön, amely először Párizsba majd Arosába vitte őket. Az 1933. május 10-i könyvégetés Thomas Mann műveit ugyan megkímélte, Heinrichéit azonban nem. Mikor aztán a Porosz Művészeti Akadémia Irodalmi Szekciójának minden egyes tagját felszólították, fogadja el az új hatalmi viszonyokat, és nyilvánítsa ki hűségét a nemzetiszocialista kormány iránt, Mann önként visszalépett hivatalától, később elítélően beszélt a holokauszt eseményeiről. Ő és Katia már korábban eldöntötték: nem térnek vissza Németországba.

A száműzetés első évei

Nem könnyen született meg a döntés, hogy Németországnak hátat fordítanak, hiszen így ott kellett hagyniuk vagyonukat. Pénzügyi problémáik ugyanakkor nem voltak, mert Mann még mindig hozzáférhetett a számláihoz és új könyvek megjelentetését is tervezte. Mannt kiadója, Samuel Fischer nyomatékosan kérte, ne hagyja magukra a németeket ezekben a nehéz órákban, és késznek mutatkozott arra, hogy az újabb műveket piacra vigye. Száműzetésük első állomása Dél-Franciaország volt, végül Svájcba költöztek, ahol Zürich közelében, Küsnachtban laktak. Thomas Mann utazási szabadsága korlátozott volt, mivel német útlevele lejárt, a német konzulátus pedig minden hosszabbítási kérelmet magyarázat nélkül visszautasított. Az állampolgárság megvonása, ami 1934-től 37 prominens németet, köztük Albert Einstein-t is érintette, Mann esetében egyelőre nem történt meg. A pénzügyi hatóságok ugyanakkor – állítólag megtalált kiadói szerződésekre hivatkozva, amiből szerintük az derült ki, hogy Mann 1929-ben és 1930-ban tetemes adóhátralékot halmozott fel – kihasználva a lehetőséget, lefoglalták müncheni házát és bútorait.

1934-ben és 1935-ben Mannék első ízben utaztak az Egyesült Államokba. Az amerikaiak érdeklődtek a híres író iránt, s így érvényes útlevél nélkül is engedélyezték neki a beutazást. Hatvanadik születésnapját Mann Küsnachtban töltötte, ahol a svájciak grandiózus ünnepséget rendeztek. 1936. november 19-én Thomas Mann kérésére a csehszlovák konzulátuson megkapta a cseh állampolgárságot. Naplójába erről ezt jegyezte be röviden: „Különös esemény”. Néhány héttel később megvonták tőle (valamint feleségétől és Golo, Elisabeth illetve Michael gyermekeitől) a német állampolgárságot. A nácik elvették Mann tiszteletbeli doktori címét is, amit 1919-ben a Bonni Egyetem adományozott neki, és amit 1946. december 13-án kapott meg újra.

„Ahol én vagyok, ott van Németország”

Thomas Mann mellszobra Óbudán

Mannék átköltözése az Egyesült Államokba időben egybeesett az Ausztriában zajló és végül a „birodalomhoz csatolás”-ba (Anschluss) torkolló politikai fejleményekkel. New York-ba való megérkezésükkor, 1938. február 21-én a riporterek arra kérték Mannt, foglaljon állást az események tekintetében, és feltették a kérdést, nagy teher-e számára a száműzetés. Válaszát a The New York Times a következő napon lehozta:

„It is hard to bear. But what makes it easier is the realization of the poisoned atmosphere in Germany. That makes it easier because it’s actually no loss. Where I am, there is Germany. I carry my German culture in me. I have contact with the world and I do not consider myself fallen.”

(Nehéz elviselni. A Németországot uraló mérgezett atmoszféra felidézése azonban könnyebbé teszi. Könnyebbé teszi, mert az ember valójában semmit nem veszít. Ahol én vagyok, ott van Németország. Magamban hordom a német kultúrámat. Kapcsolatban élek a világgal, és nem úgy tekintek magamra, mint elbukott emberre.)

Amerikai száműzetésének első állomása Princeton volt, amelynek egyetemén Mann vendégprofesszori állást kapott. Eközben a Goethéről szóló regényén dolgozott, ami 1939-ben Lotte Weimarban címmel jelent meg.

A második világháború 1939. szeptember 1-jei kitörése bel- és külföldön egyaránt megdöbbenést keltett, és Thomas Mannt számos aktív tevékenységre késztette. Több, az emigránsokat támogató bizottság tagja lett, többek között a „Committee for Jewish and Christian Refugees” és a „Unitarian Service Committee” testületeké. 1940-ben kezdte készíteni Német hallgatók! (Deutsche Hörer!) elnevezésű rádióadásait, amit a brit BBC sugárzott Németország felé. Ennek bevételeit a British War Relief Fund számára ajánlotta fel. Egyike legismertebb beszédeinek az 1945. január 14-i adás:

„Bárcsak vége lenne már ennek a háborúnak! Bárcsak eltávolíttatnának azok a szörnyű emberek, akik Németországot ide juttatták, hogy aztán hozzákezdhessünk gondolkodni egy új élet megindításán, a belső és külső romok eltakarításán, az újjáépítésen, a többi néppel történő értelmes kiegyezésen és a velük való méltó együttélésen! – Ez az, amit szeretnétek? Ez a ti vágyatokat is kifejezi? Úgy hiszem. Elegetek van a halálból, a rombolásból, a káoszból, még ha korábban titokban talán vágytatok is rá. Rendet akartok és életet, egy új életrendet, bármilyen nehezen és sötéten is alakulnak majd a következő évek.”

Vallomások

1941-ben Mannék átköltöztek Pacific Palisadesbe, Los Angeles közelébe. Az amerikai állampolgárság megszerzése elhúzódott, és csak 1944-ben sikerült. 1943 és 1947 között Mann a Doktor Faustus. Adrian Leverkühn, a német zeneszerző élete egy barátja által elmesélve című regényén dolgozott. Ezen munkájához előtte zenetudományos könyveket, valamint Wolfgang Amadeus Mozart, Ludwig van Beethoven, Hector Berlioz, Hugo Wolf, sőt Alban Berg életét bemutató biográfiákat tanulmányozott. Kortárs zeneszerzőkkel (Igor Stravinsky, Arnold Schönberg és Hanns Eisler) lépett kapcsolatba, hogy a zeneszerzés tárgyáról tanuljon tőlük. A lutheri korból és a harmincéves háború idejéből származó dokumentumok ugyanúgy hozzátartoztak a felkészüléshez, mint Grimmelshausen és a középkori mondásgyűjtemények. „Leverkühn” vagyis „lebenskühn” (életerős): így akarta Mann, hogy ezen bonyolult alakját felfogják. A regényt „az életéről szóló gyónásnak” nevezte, és később így írt:

„(Serenus) Zeitbloom önmagam paródiája. Adrián életfelfogásában több van az enyémből, mint azt az ember hinné és hinnie kell.”

1945–1955

Thomas Mann és a háború utáni Németország

Mikor egyes újságok a háború végét követően Thomas Mannt a Német Szövetségi Köztársaság első elnökének javasolták, az író ijedten utasította el az ötletet, azonban öntudatosan – és a rá oly jellemző ironikussággal megjegyezte: „Bizonyos hercegi tehetséggel rendelkezem a reprezentáláshoz, amikor valamennyire friss vagyok”. Hogy ezen felvetés bármikor valósággá is lehetett volna, kérdéses, mert Mann maga és az új Németország közé Miért nem térek vissza Németországba? című nyílt levelével és az abban kifejtett nézetével a németek kollektív bűnösségéről éket vert. Fenyegető levelek és a Dr. Faustus rossz kritikája lett a válasz. Szükség volt egynéhány évre, hogy a németek megbéküljenek Mann-nal.

Visszatérés Európába

Thomas Mann sírja a kilchbergi temetőben

Az Egyesült Államokból Roosevelt halála után az író egyre inkább kiábrándult. Döntése, hogy visszatér Európába, akkor vált véglegessé, mikor 1951 júniusában a képviselőházban mint „one of the world’s foremost apologists for Stalin and company” (egyike Sztálin és társai legelszántabb védőinek) említették. Neki is, mint korábban más német emigránsoknak (Hanns Eisler és Bertolt Brecht), be kellett számolnia tevékenységeiről a Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság (HUAC) elnevezésű testület előtt. Egy évre rá, 1952 júniusában Mannék visszaköltöztek Svájcba.

Már 1949-ben, Goethe születésének 200. évfordulója alkalmából felkereste Németországot, mégpedig mind Frankfurtot, mind Weimart, amit a nyilvánosság bizalmatlanul figyelt, ő azonban így kommentálta:

„Nem ismerek zónákat. A látogatásom magának Németországnak szól, Németországnak, mint egésznek, nem pedig egy megszállt területnek”.

Svájcból rendszeresen átlátogatott szülőhazájába. 1954-ben Mann újra dolgozni kezdett 1922-ben megkezdett Felix Krull-regényén (Egy szélhámos vallomásai), ami azonban töredék maradt. Friedrich Schiller halálának 150. évfordulójára 1955-ben kiadta Tanulmány Schillerről című esszéjét és ez alkalomból beszédeket is tartott. Lübeck városa díszpolgárává választotta. 1955. július 20-án trombózis lépett fel nála. Az orvosi kezelés sikertelen maradt, augusztus 12-én a nyolcvanéves Thomas Mann meghalt a Zürichi Kórházban.

Önértékelés és recepció

Naplók

Thomas Mann egész életén át vezetett naplót. Az 1933 előtti köteteket elégette, csak az 1918 és 1921 közötti füzeteket kímélte meg, mert azokban találhatók a Doktor Faustus-hoz kapcsolódó első gondolatai. A naplói tehát az 1918–21 illetve 1933–55 közötti időszakot fogják át. Nyilvánosságra hozni azokat kívánságára csak 1975-ben lehetett – születésének 100. évfordulóján. Ennek megfelelően nagy várakozás előzte meg, a nyilvánosságra hozatal azonban túlnyomórészt csalódást keltett. Attól eltekintve, hogy Mann homoerotikus oldala mondhatni „fehéren-feketén” láthatóvá vált, a legszemélyesebb vallomások a kritikusokból rögtön a nárcizmus vádját csalták elő. Még ha nem is tisztázott, mi állhat egyáltalán egy naplóban, és egy író hol máshol, ha nem ott mutathatja magát hiúnak, Mann feljegyzései fontos adalékok, amelyek az íróról alkotott képet a magánéleti adatokkal pontosítják.

Magyarországi vonatkozások

1937. január 13-án a budapesti Magyar Színházban a Szép Szó felkérésére felolvasóestét tartott, a Lotte Weimarban egy fejezetét olvasta fel. A rendőrség nem engedte meg, hogy a Szép Szó főszerkesztője, József Attila felolvassa az ez alkalomra írt ódáját Thomas Mannhoz. Kerényi Károllyal levelezésben állt, kezdetben az éppen készülő József és testvérei című regény vallástörténeti vonatkozásait tárgyalták meg, de a mű elkészültével a levelezés nem szakadt meg. (Lsd: Romandichtung und Mythologie – ein Briefwechsel mit Thomas Mann – 1934–1945 közötti levélváltás Mann-nal, Zürich, 1945, majd a további levélváltással együtt Gespräch in Briefen címen, Zürich, 1960.)

Hatása – akkor és ma

Mann műveinek hatását néhány szóban összefoglalni lehetetlenség. Két fontos dolgot azonban kiemelhetünk: már életében vitatkoztak róla és ez halála után is így maradt; illetve nem voltak „tanítványai”; senki nem ismerte el azt, hogy Mann hatással lett volna írói pályájára.

Az, hogy Mann-nak nem csupán barátai, hanem elszánt ellenségei is voltak, nem pusztán a történelmi események miatt alakult ki. Természetesen a nemzetiszocialisták nemkívánatos személlyé nyilvánították, műveit nem adták ki és nem olvasták, nemhogy beszéltek volna róluk. Politikai írásai is eleve olyan jellegűek voltak, hogy az egyik oldal támogatta, míg a másik üvöltve protestált. De ezzel nem magyaráztunk meg mindent; a dologban neki is része volt. Korai sikere, ami 1933-ig töretlenül kitartott, lehetővé tette számára, hogy nagyon öntudatosan lépjen fel, s mivel utolérhetetlennek mutatkozott a hosszú, de a tényállást pregnánsan leíró mondatok alkotásában, képes volt szóban semmisíteni meg másokat. Ennek megfelelően viszonya irodalmár társaival feszült volt. Robert Musil „Nagyírónak” csúfolta, Bertolt Brecht a „burzsoázia kormányzathű bérírójának” nevezte, Alfred Döblin pedig úgy jellemezte, ő az az úr, aki a „ruharáncot művészi elvvé” emelte. Franz Kafkával és Hermann Hessével semleges és barátságos maradt viszonya.

Születésének 100. évfordulója alkalmából tudományosan is vizsgálták, miért nincs Mann-nak önmagát annak valló tanítványa. Peter Pütz irodalomtudós szerint „Thomas Mann hatása a jelen német irodalmára nem a követésben, hanem a szembemenésben” testesül meg. Mivel Mann mellett senki nem állhat meg, így csak vele szemben érvényesülhet. Marcel Reich-Ranicki így összegez: „Írók tucatjai bizonygatták, senki nem érdektelenebb számukra, mint a Varázshegy szerzője. De haragtól és talán irigységtől is remegő hangon mondták ezt.” („Nachprüfung. Aufsätze über deutsche Schriftsteller von gestern”, Stuttgart 1980, S. 110).

Művei

Friedemann úr, a törpe, novellagyűjtemény 1898 A Buddenbrook ház – Egy család hanyatlása, regény 1901 Tonio Kröger, novella 1903 Trisztán, novella 1903 Királyi fenség, 1909 Halál Velencében, elbeszélés 1912 Egy apolitikus meglátásai, 1918 Úr és kutya, novella 1919 A varázshegy, regény 1924 Mario és a varázsló, elbeszélés 1930 József és testvérei, tetralógia 1933–43 Jákob története 1933 Az ifjú József, 1934 József Egyiptomban, 1936 József, a kenyéradó, 1943

A szabadság problémája, 1937 Lotte Weimarban, regény 1939 Elcserélt fejek – Indiai legenda, 1940 Doktor Faustus, regény 1947 A kiválasztott, regény 1951 A megtévesztett, elbeszélés 1953 Egy szélhámos vallomásai, 1922/1954

Irodalomjegyzék

Biográfiák

• Klaus Harpprecht: Thomas Mann – Eine Biographie, 2 Bände, Rowohlt-Verlag, Reinbek 1996, ISBN 3-498-02873-1
• Peter de Mendelssohn: Der Zauberer – Das Leben des deutschen Schriftstellers Thomas Mann, Erster Teil 1875 – 1918, S. Fischer Verlag, Frankfurt a.M., 1975, ISBN 3-10-049402-4
• Peter de Mendelssohn: Der Zauberer – Das Leben des deutschen Schriftstellers Thomas Mann, Jahre der Schwebe 1919 und 1933, nachgelassene Kapitel, Register, S. Fischer Frankfurt a. M., 1992, ISBN 3-10-049405-9
• Donald A. Prater: Thomas Mann – Deutscher und Weltbürger. Eine Biographie, C. Hanser: München & Wien 1995, ISBN 3-446-15363-2

Irodalomtudományi munkák

• Heinz Ludwig Arnold (Hrsg.): Thomas Mann. TEXT + KRITIK. Zeitschrift für Literatur, Sonderband, 2., erweiterte Aufl. 1982. edition text + kritik. ISBN 3-88377-124-4
• Jeffrey B. Berlin: Approaches to Teaching Mann's Death in Venice and Other Short Fiction, The Modern Language Association of America, New York 1992, ISBN 0-87352-709-7 (cloth) ISBN 0-87352-710-0 (pbk.)
• Helmut Koopmann (Hrsg.): Thomas-Mann-Handbuch, 2. Aufl. Kröner Verlag, Stuttgart 1995, ISBN 3-520-82802-2
• Hans-Peter Haack: Erstausgaben Thomas Manns. Ein bibliographischer Atlas. Antiquariat Dr. Haack Leipzig 2011, 223 S., zahlreiche Abbildungen. ISBN 978-3-00-031653-1

Egyéb

• Hermann Kurzke: Thomas Mann – Epoche – Werk – Wirkung, C.H. Beck Verlag, München 1997, ISBN 3-406-43136-4
• Kurt Sontheimer: Thomas Mann und die Deutschen, Langen Müller, München 2002 (überarbeitete Neuauflage des 1961 bei der Nymphenburger Verlagshandlung erschienenen Titels), ISBN 3-7844-2861-4
• Thomas Klugkist: 49 Fragen und Antworten zu Thomas Mann, S. Fischer: Frankfurt 2003 ISBN 3-10-042219-8
• Hans-Peter Haack: Erstausgaben Thomas Manns. Ein bibliographischer Atlas. Mitarbeit Sebastian Kiwitt. Antiquariat Dr. Haack, Leipzig 2011. ISBN 978-3-00-031653-1.

Filmográfia

Filmek, melyek Thomas Mann regényei illetve novellái nyomán készültek:

• 1923 – A Buddenbrook ház – Rendező: Gerhard Lamprecht
• 1953 – Királyi fenség – (Ruth Leuwerik és Dieter Borsche)
• 1957 – Felix Krull szélhámos vallomásai – Rendezte: Kurt Hoffmann (Horst Buchholz – Felix Krull, Liselotte Pulver – Zaza és Ingrid Andree – Zouzou)
• 1959 – A Buddenbrook ház – Rendezte: Alfred Weidenmann (Hansjörg Felmy – Thomas Buddenbrook, Hanns Lothar – Christian Buddenbrook és Liselotte Pulver – Tony Buddenbrook)
• 1964 – Tonio Kröger – Rendezte: Rolf Thiele (Jean-Claude Brialy – Tonio Kröger)
• 1965 – Wälsung-vér – Rendezte: Rolf Thiele (Gerd Baltus és Rudolf Forster)
• 1971 – Halál Velencében – Rendezte: Luchino Visconti (Dirk Bogarde – von Aschenbach)
• 1974 – Lotte Weimarban – Rendezte: Egon Günther (Lilli Palmer – Lotte)
• 1977 – Zűrzavar és kora bánat – Rendezte: Franz Seitz (Martin Held és Ruth Leuwerik)
• 1979 – A Buddenbrook ház – Rendezte: Franz Peter Wirth (tv-sorozat; Carl Raddatz, Martin Benrath és Ruth Leuwerik)
• 1982 – Felix Krull szélhámos vallomásai – (tv-sorozat; John Moulder-Brown – Felix Krull)
• 1982 – A varázshegy – Rendezte: Hans W. Geißendörfer (Christoph Eichhorn – Hans Castorp, Rod Steiger – Mynheer Peperkorn és Charles Aznavour – Naphta)
• 1983 – Doktor Faustus – Rendezte: Franz Seitz (Jon Finch)
• 1994 – Mario és a varázsló – Rendezte: Klaus Maria Brandauer (Brandauer – Cipolla, Julian Sands és Rolf Hoppe)
• 2001 – A Mann család/ Egy évszázad regénye – Rendezte: Heinrich Breloer (Armin Mueller-Stahl – Thomas Mann és Monika Bleibtreu – Katia Mann)

Megzenésítés

• 1973 – Halál Velencében, Benjamin Britten operája

Források

• Fazekas Enciklopédia
• Literatura.hu
• Sulinet.hu
• Bankos Szilvia: Thomas Mann (Életrajz). Ekultura, 2004
• Thomas Mann (író) művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban