Theognisz
| Theognisz | |
| Született | i. e. 570[1] Megara |
| Elhunyt | i. e. 485 (84-85 évesen)[1] |
| Állampolgársága | Peloponnészoszi szövetség |
| Foglalkozása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Theognisz témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Theognisz (ógörög nyelven: Θέογνις) Megarából származott ógörög elégiaköltő, az I. e. 6. század második felében alkotott. Az ún. gnomikus elégia fő képviselője.
Élete[szerkesztés]
A dórok nemzetségéhez tartozott, mely épp az ő korában a népi felkelés következtében elvesztette hatalmát és vagyonát. Theognisz az arisztokrata párt híveként részt vett a politikai harcokban, de pártjával együtt vereséget szenvedett, birtokait elkobozták. Száműzöttként járta be Spártát, Eubeát, Szicíliát. Később abbahagyta a pártküzdelmet, visszatért hazájába, de nem mondott le arisztokratikus elveiről; birtokait nem kapta vissza.
Költészete[szerkesztés]
Költészetének iránya épp az arisztokratikus elvek érdekében hajolt a gnomikus elégiához, melynek Theognisz a fő képviselője. A Szuda-lexikon szerint írt egy elégiát a Siracusa ostromából menekültekre (2800 sor) és egy Cyrnus nevű ifjúhoz buzdító elégiát. Fennmaradt egy 694 elégiai pársorból álló gyűjtemény két könyvben, melyek közül az első politikai és erkölcsi intelmeket, a második – mely csak a modenai kódexben maradt fenn –, szép ifjakhoz intézett szerelmi költeményeket tartalmaz.
A gyűjteménybe olyan költemények is belekerültek, melyek nem Theognisztól származnak; elkülönítésük igen nehéz. Voltaképp velős mondások gyűjteményeként foroghatott közkézen, magvát a Cyrnushoz intézett rész képezte. A hitelesség fő ismerve, ha az ifjút beleszövi versébe, habár másokhoz írt buzdító verseit is tartalmazza a gyűjtemény. Így Szimónidészt, Cleraristust, Onomakrituszt, Damokleszt szintén megszólaltatja elégiáiban.
Theognisz versei nagyobbára gnómák, vagyis életbölcsességet, erkölcsi tanulságot kifejező rövid költemények, kisebb részben skolionok, ivó-dalok, melyek a jó lakoma és a jó bor örömeit dicsérik; valamennyi elégikus versmértékben. Az ókori görög költészetnek ebben a korai időszakában az elégia még csak versforma; az ún. „elégikus” hang teljesen, és többnyire a személyes érzelem is hiányzik belőlük.
Források[szerkesztés]
- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
- Bokor József (szerk.). cikk-címe, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- Szerb Antal: A világirodalom története (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962) A görögök / A líra c. alfejezet, 19. oldal.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
- ↑ a b Nemzetközi Virtuális Katalógustár (több nyelv nyelven). Online Számítógépes Könyvtári Központ. (Hozzáférés: 2018. május 25.)