Természeti erőforrás-gazdálkodás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az alaszkai, védett Tongass Erdőt az Amerikai Erdészeti Szolgálat kezeli.

A természeti erőforrás-gazdálkodás a természeti erőforrások, mint pl. a föld, a talaj, a víz, a növény- és állatvilág kezelésével foglalkozik, különös hangsúlyt helyezve arra, hogy ez milyen hatással van a jelen- és a jövő generációk életminőségére.

Keretet ad a földhasználatnak, a vízkezelésnek, a biodiverzitás megőrzésének, továbbá a mezőgazdaság, a bányászat, a turizmus, a halászat és az erdőgazdálkodás gazdasági ágaknak. Segít megérteni, hogy az emberek és megélhetésük a természet épségének és termékenységének függvényei, és a táj őrzőiként végzett tevékenységük kulcsszerepet játszik ennek fenntartásában.[1]

A szakterület az erőforrások és az ökológia tudományos és technikai megértésére koncentrál, továbbá ezen erőforrások életünkhöz való hozzájárulásának mértékét próbálja feltárni.[2]

Története[szerkesztés]

A fenntarthatóságra helyezett hangsúly a 19. század végén az észak-amerikai legelőterület ökológiai természetének megértési próbálkozásaira vezethető vissza, továbbá az ugyanezen időszakban kibontakozó természeti erőforrások megőrzését támogató törekvésekre.[3][4] Az ilyen típusú elemzések a 20. században azzal a felismeréssel párosultak, hogy a fenntartható megőrzést hangsúlyozó stratégiák nem voltak hatékonyak a természeti erőforrások leépülésének megállításában.

Az Egyesült Államokban a Vidékfejlesztési Hivatal (Bureau of Land Management) kezeli a köztulajdonban lévő földeket, melyek teljes területe eléri a 264 millió acre-t (1,070,000 km2), az ország földterületének kb. egynyolcadát.

Tulajdonjogon alapuló megközelítései[szerkesztés]

Állami tulajdon[szerkesztés]

Az erőforrások állami tulajdonban vannak és az állam ellenőrzi azokat. Egyének vagy társulások igénybe vehetik azokat, de csak az állam engedélyével. Amerikai példák erre az állami erdők, a nemzeti parkok és a katonai támaszpontok.

Magántulajdon[szerkesztés]

Bármely egyén vagy jogi személy tulajdona. A hasznok és a kötelezettségek egyaránt a tulajdonoshoz kapcsolódnak. A magántulajdonban lévő föld a legismertebb példa erre.

Csoport tulajdona[szerkesztés]

Egy csoport magántulajdona. A csoportok méret, típus és belső struktúra szerint kategorizálhatóak, pl. bennszülött törzs, egy falu lakói. Példák erre a közösségi erdők és a víz.

Köztulajdon (nyílt elérhetőség)[szerkesztés]

Minden potenciális felhasználónak egyenlő lehetősége van a használatbavételre.

Az érintettek elemzése[szerkesztés]

A természeti erőforrás-gazdálkodás kontextusában az érintett felek elemzése azonosítja a természeti erőforrásokat használó és ezek megőrzésében érdekelt csoportokat.[5]

Az érdekelt felek definiálása rendkívül nehéz a természeti erőforrás-gazdálkodásban.[6] Az érintettek körülményeitől függ, hogy mely definíciójuk, ill. ebből eredeztethető elmélet érvényes adott esetben.

Az érintettek azonosításának megközelítései[szerkesztés]

Forrás Az érdekelt fél Kutatási terület
Freeman.[7] ‘‘a szervezet céljait befolyásolhatja, ill. ezek elérése hatással van rá’’ Cégvezetés
Bowie[8] ‘‘akiknek a támogatása nélkül a szervezet megszűnne’’
Clarkson[9] ‘‘...személyek és csoportok, melyeknek állításuk szerint vagy a valóságban akár jelenlegi, múltbéli, vagy jövőbeli tulajdonuk, jogaik vagy érdekeik merülnek fel egy vállalattal és tevékenységeivel kapcsolatban.’’ Cégvezetés
Grimble and Wellard[10] ‘‘...bármilyen szervezett vagy nem szervezett, egy adott területen vagy rendszerben érdekelt csoport...’’ Természeti erőforrás-gazdálkodás
Gass et al.[11] ‘‘... valamely egyén, csoport, és intézmény, melyet egy esemény, folyamat vagy változás valószínűleg – pozitívan vagy negatívan – érintene.’’ Természeti erőforrás-gazdálkodás
ODA[12] ‘‘...egy projektben vagy programban érdekeltséggel bíró személyek, csoportok vagy intézmények.’’ Fejlesztés (segélyprogramok)

Billgrena és Holme[6] azonosították az érintettek analízisének céljait a természeti erőforrás-gazdálkodásban. Először a potenciális befolyással bíró érintetteket kell azonosítani és kategóriákba rendezni, ezután meg kell érteni, hogy bizonyos változások miért történnek meg. Majd meg kell állapítani, hogy kik hozhatnak változást, végül azt, hogy hogyan gazdálkodjunk a természeti erőforrásokkal.

Ez átláthatóvá és érthetővé teszi a szabályalkotást, mely az érintettek számára lehetővé teszi az érdekütközések felismerését és a megoldások kidolgozását.[6][13] Rengeteg vonatkozó elemzés létezik, mint pl. Mitchell-é,[14] míg Grimble[13] egy a természeti erőforrás-gazdálkodásban alkalmazott keretrendszert hozott létre az érintettek elemzéséhez.[13]

Az érintettek elemzésének fázisai:

  • az elemzés céljainak tisztázása
  • a problémák azonosítása egy rendszerszintű kontextusban
  • a döntéshozók és az érintettek azonosítása
  • az érintettek érdekeinek és programpontjainak vizsgálata
  • az egymásra irányuló hatások és a függőségek elemzése

Kritikája[szerkesztés]

  • Clarkson szerint az elemzések túl sok érintettet foglalnak magukban, ami önmagában is problémát jelenthet.[15]
  • Starik[16] vetette fel, hogy magát a természetet is érintettként lehetne bemutatni. Ezt azonban sok szakértő elutasította, mivel nehéz lenne a természet számára megfelelő képviselőt találni, továbbá a többi érintett is vitatná a képviselet jogosságát, ami további problémákat okozna.[6]
  • Az érintettek elemzése visszaélésekre is használható és torzítható, hogy háttérbe szorítsanak más érintetteket.[5]
  • Egy részvételt igénylő folyamathoz bonyolult lehet azonosítani az érintetteket, mert korábbi döntésekből kihagyhattak bizonyos csoportokat.[17]
  • A folyamatban lévő konfliktusok és az érintettek közötti bizalmatlanság megakadályozhatják a kompromisszumokat és a megoldásokat.[17]

Alternatívák/ Az elemzések kiegészítő formái:

A gazdálkodás megközelítései[szerkesztés]

A természeti erőforrás-gazdálkodás témái strukturálisan bonyolultak, mivel ökológiai ciklusokat, hidrológiai ciklusokat, éghajlatot, állat- és növényvilágot, földrajzi tényezőket stb. is érintenek. Ezen témák változékonyak és összefüggőek, valamelyikben beálló változás széles körű és/vagy hosszútávú, esetenként visszafordíthatatlan hatásokkal járhat. A természeti rendszerek mellett a természeti erőforrás-gazdálkodás foglalkozik mindenféle érintettekkel és érdekeikkel, iránymutatókkal, politikával, földrajzi határokkal, gazdasági hatásokkal stb. Nehéz összefogni minden aspektusát egyszerre, mely konfliktusokhoz vezethet.

A természeti erőforrás-gazdálkodás módjai:

  • a fentről lefelé történő, utasításon és ellenőrzésen alapuló modell
  • a közösségen alapuló modell
  • adaptív menedzsment
  • óvatos megközelítés
  • integrált természeti erőforrás-gazdálkodás

A közösségen alapuló modell (CBNRM) a konzerválás célját a vidéki közösségek részére rendelkezésre álló gazdasági támogatások megpályázásával köti össze. Három alapfeltételezés: a helyiek törekednek a természeti erőforrások megőrzésére, az emberek csak akkor takarékoskodnak az erőforrásokkal, ha ennek haszna meghaladja a költségeket, az emberek csak arra az erőforrásra ügyelnek, mely közvetlen kapcsolatban áll életminőségükkel. Ha a helyiek életminősége fejlődik, az erőforrás jövőbeli elérhetőségére irányuló törekvésük is nő. A regionális és a közösségi alapú modellben a szubszidiaritás elve is hangsúlyos.

Az ENSZ ajánlja ezt a modellt a biodiverzitásról szóló, és az elsivatagosodás megfékezéséért írt konvenciókban. Alapos definíciók nélkül a decentralizált erőforrásgazdálkodás bizonytalan társadalmi-jogi környezethez vezethet, melyben a helyi közösségek egymással versenyezve próbálják kihasználni a természeti erőforrásokat, ameddig ez lehetséges.

A CBNRM egyik problémája a szociális és gazdasági fejlődés, a biodiverzitás megőrzése és a fenntartható erőforrás-felhasználás céljainak összehangolása. A helyiek a támogatások elvesztésétől való félelmükben jellemzően nem vitatják a kormány ajánlásait.

Keretrendszerek és modellek[szerkesztés]

Ausztráliában hoztak nyilvánosságra egy természeti erőforrás-gazdálkodásra szabott audit keretrendszert,[18] mely egy természeti erőforrásmenedzsment régió kormányzásához segít létrehozni egy teljesítményvizsgáló szervezeti egységet. Ez az audit keretrendszer más megalapozott vizsgálati módszertanokra épít, beleértve a teljesítményvizsgálatot, a környezeti- és a szervezeti belső vizsgálatot. Az ezen keretrendszert használó felülvizsgálatok növelték az érintettek bizalmát, azonosították a fejlesztés területeit és bemutatták az adott eljárás elvárt hatását a nyilvánosság számára.[19][20]

A koncepció egyéb elemei[szerkesztés]

A biodiverzitás elővigyázatos megközelítése

A biodiverzitás megőrzése a természeti erőforrás-gazdálkodás fontos eleme. A biodiverzitás a természet változatosságának mértékét mutatja be. A biodiverzitásra veszélyt jelent az élőhelyek feldarabolódása, az így is szűkös biológiai erőforrások további kimerítése, az erdőirtás és az erdők leromlása, az idegen fajok támadása és a klímaváltozás[21] Mivel ezek a veszélyek a környezetvédők és a nyilvánosság számára érdekesebbek lettek, a biodiverzitás elővigyázatos megközelítése a természeti erőforrás-gazdálkodás fontos eleme. A biodiverzitás a természeti erőforráskezelés keretein belül történő megőrzésére léteznek anyagi ösztönzők is.

Mielőtt a fenntartási politika pontos rendjét eldöntenék, azt alátámasztó bizonyítékra van szükség. Ha bizonyos tervezett tevékenységek által potenciálisan okozott kár kritikus mértékű és visszafordíthatatatlan, ezeket be kell tiltani.

A természeti erőforrás-gazdálkodásban 4 módszer van a biodiverzitás megőrzésének menedzselésére:

  • Az egyik az "Ökoszisztéma alapú kezelés", ez egy kockázatkerülő, elővigyázatos megközelítés.
  • Az "adaptív menedzsment" kifejezetten a bonyolult rendszerek bizonytalanságát és dinamikáját kezelni ígérő megközelítés.
  • A környezeti hatás-elemzés és kitettség értékek korlátozottan, de segítenek az óvatos, fokozatos megközelítés bizonytalanságainak csökkentésében.
  • "Protekcionista megközelítések", melyek leggyakrabban a biodiverzitás megőrzéséhez kapcsolódnak.
Ingatlankezelés

A fenntartható környezet érdekében a megfelelő menedzsmentstratégiák megértése és használata fontos. Az ingatlankezelés kiemelt pontjai[22]:

  • A természet folyamatainak megértése, beleértve az ökoszisztémát, a vizet és a talajt.
  • Megfelelő és alkalmazkodó menedzsmentrendszerek használata helyi szintű problémák megoldására.
  • A tudással és erőforrásokkal rendelkező tudósok és a tudással és jártassággal rendelkező helyiek közötti együttműködés.

Egy tanulmány szerint[23] az ingatlankezelő és más érintettek öt alapvető és hasznos ökológiai elvvel dolgozhatnak. Az ökológiai elveknek köze van az időhöz, helyhez, fajokhoz, külső zavarokhoz és a vidékhez és hatnak egymásra is. Az ingatlankezelők a következő elveket követhetik:

  • A helyi döntések következményeit regionális kontextusban is vizsgálhatják, továbbá a természeti erőforrásokra kifejtett hatásokkal is foglalkozhatnak.
  • Hosszabb távú tervek és váratlan eseményekre adandó válaszok.
  • A ritka tájelemek és a megfelelő fajok megőrzése.
  • A természeti erőforrásokat lemerítő földkezelés kerülése.
  • Nagy, összefüggő vagy összekapcsolódó, kritikus élőhelyeket tartalmazó területek megtartása.
  • A nem helyi fajok bevezetésének és terjedésének korlátozása.
  • A fejlesztések ökológiai folyamatokra gyakorolt hatásának elkerülése vagy kompenzálása.
  • Olyan ingatlanfelhasználási és -kezelési politikák alkalmazása, melyek összeegyeztethetőek az adott terület természeti lehetőségeivel.

Források[szerkesztés]

  1. Resilient landscapes and communities managing natural resources in New South Wales (PDF). Nrc.nsw.gov.au. [2012. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 17.)
  2. Bachelor of Applied Science (Natural Resource Management). Massey University, Study.massey.ac.nz[halott link]
  3. Berkeley University of California: Geography: Geog 175: Topics in the History of Natural Resource Management: 2006 tavasz: Rangelands Archiválva 2007. június 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
  4. San Francisco State University: Department of Geography: GEOG 657/ENVS 657: Natural Resource Management: Biotic Resources: Natural Resource Management and Environmental History Archiválva 2008. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
  5. a b Dandy, N. et al. (2009) ‘Who’s in and why? A typology of stakeholder analysis methods for natural resource management,’ Journal of Environmental Management, vol. 90, pp. 1933–1949
  6. a b c d Billgrena, C., Holme, H. (2008) ‘Approaching reality: Comparing stakeholder analysis and cultural theory in the context of natural resource management,’ Land Use Policy, 25. évfolyam, 550–562. o.
  7. Freeman, E.R. (1999) ‘The politics of stakeholder theory: some further research directions,’ Business Ethics Quarterly, 4. évfolyam, 4. szám, 409–421. o.
  8. Bowie, N. (1988) The moral obligations of multinational corporations. In: Luper-Foy (Ed.), Problems of International Justice. Boulder: Westview Press, pp. 97–113.
  9. Clarkson, M.B.E. (1995) ‘A stakeholder framework for analyzing and evaluating corporate social performance,’ Academy of Management Review, vol. 20, Issue. 1, pp. 92–117
  10. Grimble, R., Wellard, K. (1997) ‘Stakeholder methodologies in natural resource management: a review of principles, contexts, experiences and opportunities.’ Agricultural Systems, vol. 55, Issue. 2, pp. 173–193
  11. Gass, G., Biggs, S., Kelly, A. (1997) ‘Stakeholders, science and decision making for poverty-focused rural mechanization research and development,’ World Development, vol. 25, Issue. 1, pp. 115–126
  12. ODA. (1995) Guidance note on how to do stakeholder analysis of aid projects and programmes. Overseas Development Administration, Social Development Department.] /www.euforic.org/gb/stake1.html
  13. a b c Grimble, R. Stakeholder methodologies in natural resource management, Socioeconomic Methodologies (PDF), Chatham: Natural Resources Institute, 1-12. o. (1998. december 13.) [halott link]
  14. Mitchell, R. K., et al. TOWARD A THEORY OF STAKEHOLDER IDENTIFICATION AND SALIENCE: DEFINING THE PRINCIPLE OF WHO AND WHAT REALLY COUNTS. Academy of Management Review, 853-886. o. (1997. december 13.) 
  15. Clarkson, M.B.E. (1994) A risk based model of stakeholder theory. Toronto: Working Paper, University of Toronto, 10. o.
  16. Starik, M. (1995) ‘Should trees have managerial standing? Toward stakeholder status for non-human nature,’ Journal of Business Ethics, vol. 14, pp. 207–217
  17. a b Prell, C., et al. (2007) Stakeholder Analysis and Social Network Analysis in Natural Resource Management. Leeds: Sustainability Research Institute, University of Leeds, 1-21. o.
  18. Framework for Auditing the Implementation of Catchment Action Plans (PDF). Nrc.nsw.gov.au. [2014. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 24.)
  19. MURRAY CATCHMENT MANAGEMENT AUTHORITY : Audit Report (PDF). Nrc.nsw.gov.au. [2014. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 31.)
  20. Nature Audit (PDF). Nrc.nsw.gov.au
  21. Cooney, R. The Precautionary Principle in Biodiversity Conservation and Natural Resource Management (PDF), IUCN Policy and Global Change Series (2004. december 13.). Hozzáférés ideje: 2014. október 27. 
  22. Young, A 1998, Land resources: now and for the future, Cambridge University Press, UK
  23. Dale, VH, Brown, S, Hawuber, RA, Hobbs, NT, Huntly, Nj Naiman, RJ, Riebsame, WE, Turner, MG & Valone, TJ 2000, ‘Ecological guidelines for land use and management’, in Dale, VH & Hawuber, RA (szerkesztők), Applying ecological principles to land management, Springer-Verlag, NY