Tengerköz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Az egyik Międzymorze-föderációs változat térképe: Világoszöld = ukrán és fehérorosz területek, melyek 1920-tól szovjet fennhatóság alá kerültek

Tengerköz, eredetileg lengyelül: Międzymorze [mʲɛnd͡zɨˈmɔʐɛ], fontosabb nyelvi változatai németül: Zwischenmeer és a nemzetközi használatra szánt latinul: Intermarium néhol Intermarum [1] egy nagyszabású politikai koncepció volt, amelyet eredetileg Józef Piłsudski marsall, a Második Lengyel Köztársaság első államfője dolgozott ki és tett közzé az 1920-as évek elején. A terv egy soknemzetiségű politikai entitás (angolul: polity) létrehozását irányozta elő, államszövetség, később szövetségi állam formájában, az első világháború után kialakult új közép-és kelet-európai kisállamok részvételével, Lengyelország irányítása alatt, a Balti-tengert a Fekete-tengerrel és az Adriai-tengerrel összekötő területsáv teljes lefedésével. [2] [3] [4] [5] [6] A tervet az egykori Lengyel–Litván Unió területén létrejött kisállamok egyes politikusai is felkarolták.

A német és az angolszász politikai és tudományos nyelvezetben jellemzően az azonos tartalmú és jelentésű latin Intermarium (néha Intermarum) kifejezést használják. A kelet-európai országok nyelveiben jellemzőbb, hogy az eredeti lengyel Międzymorze szót, vagy ennek szláv megfelelőit használják. Pl. a 2012 márciusában Vilniusban, a Európai Bölcsészettudományi Egyetemen(wd) megtartott nemzetközi konferencia címében az Intermarum formát használták.[7]

Az előd: a német Mitteleuropa-terv[szerkesztés]

Pángermán terv (1917) egy német dominanciájú Közép-Kelet-Európára és Közel-Keletre

A Pilsudski-tervhez hasonló, azt megelőzően készült hasonló konföderációs tervek egyike volt az 1917-es német „Mitteleuropa”-terv, amely a Német Császárság dominanciájával tervezett regionális gazdasági és katonai együttműködést a Balti-tengertől a Közel-Keletig. A terv a német háborús vereség miatt ad acta került.

A Międzymorze-terv a két világháború között[szerkesztés]

A történelmi minta: a Lengyel–Litván Unió területe (1386–1434)

Az Międzymorze (Intermarium) koncepció de facto a Lengyel–Litván Unió („Rzeczpospolita”) 18. század végi állapotában történő helyreállításának terve volt. A tervezett állam első lépésben a Második Lengyel Köztársaságot, Ukrajnát, Fehéroroszországot és Litvániát foglalta volna magában. A „projekt” későbbi bővítéséhez meghívták a Román Királyságot, a Magyar Királyságot, a Jugoszláv Királyságot, Csehszlovákiát és két balti államot, Lettországot és Észtországot, továbbá Finnországot is, akit szintén a Baltikum részének tekintettek. Az államszövetség (vagy szövetségi állam) megvalósításának szándéka mögött a mögöttes, gyakorlati elgondolás állt, hogy Kelet-Közép-Európában olyan egybefüggő, erős politikai entitást kell létrehívni, amely képes kivonni magát mind a Szovjetunió, mind a Német Birodalom befolyása alól.

Az első világháború utáni európai politikai helyzetben Piłsudski terve kevés támogatóra talált. A terv szószólói hiába „(…) hangsúlyozták, hogy az „Intermarium” nem csupán egy 16 nemzet által lakott geopolitikai terület fogalma, hanem ezen a területen minden szabad nemzet közösségének gondolata,”[8] a Lengyelországgal korábban államközösségben élt nemzetiségek, az ukránok, fehéroroszok és litvánok politikusai joggal tartottak attól, hogy egy ilyen, Lengyelország által dominált államszövetségben a nem-lengyelek és különösen a nem-katolikusok másodosztályú állampolgárokká válnak. Lengyelországon belül is sokan inkább etnikailag homogén lengyel nemzetállamot kívántak. A Párizs környéki békeszerződések rendelkezései nyomán átrendezett Kelet- és Közép-Európa államai kölcsönösen ellenségnek tekintették egymást, viszonyukat megoldatlan területi és határviták határozták meg. Különösen a súlyosan megcsonkított Magyar Királyság és Bolgár Királyság követelte a revíziót, az igazságtalannak minősített államhatárok korrekcióját, a békeszerződésben kedvezményezett szomszéd államok rovására. A győztes kisállamok (a győztes antant hatalmak támogatásával) regionális szövetségeket hoztak létre – így. pl. a kisantantot, – a revíziót követelő vesztes államok bekerítésére és megfélemlítésére. Maga az új lengyel állam is a létéért küzdött, politikai és fegyveres harcot folytatott saját fennmaradása és elismertetése érdekében.

1921-ben azonban Piłsudski váratlanul katonai sikert ért el a lengyel–szovjet háborúban, és megszerezte azokat a területeket – az ún. Kresy-t, a mai Nyugat-Ukrajna, Fehéroroszország és Litvánia területén – amelyeket az 1385-ös krevai (krewói) unió révén jutottak Litvániától Lengyelországhoz, és amelyeket 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztásakor az Orosz Birodalomnak jutottak. Ezzel megsemmisültek az ukrán politikusok reményei, akik a mai Nyugat-Ukrajna területén egy független ukrán államot szerettek volna létrehozni. A lengyel kormány és közvélemény azonban ezt a nemzetiségileg, etnikailag kevert lakosságú területet, különösen Lemberg környékét, egy lengyel nemzetállam részeként képzelte el. Ennek megfelelően a lengyelek késedelem nélkül hozzáláttak, hogy az ukrán nemzeti függetlenségi mozgalmakat elnyomják, akár katonai erő bevetésével is. A lengyel kormány és közvélemény hajthatatlan ragaszkodása a keleten meghódított területekhez megmutatta a tervezett „Międzymorze” konföderáció gyenge pontjait. Ehhez társult még a hasonlóan nacionalista érdekektől motivált litván–lengyel vita, elsősorban Vilnius (Wilno) hovatartozásáról. Ez már előrevetítette a „Międzymorze”-terv kudarcát, mivel a projekt alapfeltétele egy szilárd lengyel–litván–ukrán tengely megléte lett volna.

A lengyel birodalmi múlt: a Jagelló-ház uralma alatt álló birtokok az 1490-es években, a jelenlegi Litvánia, Fehéroroszország, Ukrajna, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Románia területein

Miután a lengyel–litván–ukrán (kon)föderáció megvalósításának esélye elhalványult, a lengyel vezetés újabb ötlettel állt elő: „Harmadik Európa(Trzecia Europa) néven egy olyan közép-európai államszövetséget javasolt,[1][9] amely Skandináviától Bulgáriáig, Itáliától Szovjet-Oroszország határáig ért volna. Piłsudski marsall halála (1935. május 12.) után a terv fő szószólója Józef Beck(wd) külügyminiszter lett. Az ő törekvései sem találtak azonban kedvező fogadtatásra a potenciális „tagállamok” részéről annak ellenére, hogy a Lengyel Köztársaság az 1930-as évekre már igen jó politikai kapcsolatokat épített ki több skandináviai és balkáni állammal. Éppen két igen fontos láncszem, Csehszlovákia és Litvánia utasított el minden ehhez hasonló kezdeményezést. A békeszerződésekkel létrehozott új államokban, melyek végre elérték a régóta vágyott nemzeti önrendelkezést, fellángolt a nacionalizmus. A nemzeti mozgalmak, különösen Litvániában, nem tudták elfogadni a sok nemzetiséget, sok kultúrát egyesíteni akaró Piłsudski-tervben számukra kijelölt helyet. Az Intermarum koncepciót a lengyelek nosztalgikus vágyakozásának tekintették a régi birodalmi hagyomány, a fénykornak tekintett Lengyel–Litván Unió újjáteremtésére.[10]

A szövetségek kötésére irányuló lengyel külpolitikai erőfeszítések csak egyetlen állammal, a Román Királysággal hoztak sikert, az 1921-ben megkötött lengyel–román védelmi szövetség(wd) formájában, amely azonban 1939 őszén, Lengyelország német–szovjet lerohanásakor hasznavehetetlennek bizonyult, egyetlen eredménye volt: a lengyel kormány, sok katona és civil menekülő átjuthatott a Román Királyságba, és onnan tovább Nyugatra.

A második világháború és a hidegháború[szerkesztés]

A második világháború előestéjén a Német Birodalom és a Szovjetunió megkötötte a német–szovjet megnemtámadási szerződést, amelyben ismét felosztották egymás között Lengyelország területét. 1939 őszén a Szovjetunió elfoglalta és bekebelezte a szerződésben neki jutó keleti lengyel területeket. 1941 a németek foglalták el, majd miután a német–szovjet háborúban a Vörös Hadsereg kiszorította őket a keleti frontról, a Szovjetunió ismét elfoglalta Kelet-Lengyelországot, és 1944-ben betagolta az Ukrán SzSzK-ba, a Belorusz SzSzK-ba és a Litván SzSzKba. Az Intermarium terve csaknem öt évtizedre „befagyott”, megvalósításának minden reális lehetősége megszűnt, a terv a közép-európai nosztalgikus emlékek közé süllyedt.

A hidegháború évtizedeiben az Intermarium gondolatát csak a lengyel „másként gondolkodó” hazai és emigráns („disszidens”) értelmiség tartotta életben. Róla szóló írásokat elsősorban a Párizsban 1947-től rendszeresen megjelenő lengyel–francia Kultura(wd) folyóirat hasábjain közöltek, főképpen Jerzy Giedroyc, Jerzy Stempowski és Juliusz Mieroszewski tollából.[11] A brit-amerikai nemzetközi sajtó szkeptikusan írt a „művészek küldetéséről, Szovjet-Ukrajna felszabadítására.”[12]

A terv felmelegítése 1989 után[szerkesztés]

Köztes-Európa(wd) államainak különutas kooperációja, mint új lehetőség, az 1989-es forradalmak(wd) és rendszerváltozások(wd)) után merült fel ismét, elsőként a Visegrádi Négyek (1991) szorosabb politikai és gazdasági együttműködésének formájában, az államcsoport saját partikuláris érdekeit szem előtt tartva. Jugoszlávia felbomlása (1986–1992), a horvátországi háború (1991–95), boszniai háború (1992–95) és a koszovói krízis (1999) erősítette a veszélyeztetettség tudatát. Ezt a törekvést az Európai Unió igyekezett összekötni a saját Keleti Partnerség elnevezésű koncepciójával (2009). A kelet-ukrajnai háború kitörése (2014), és annak felismerése, hogy az újraéledő Oroszország politikája – egyes közép-kelet-európai tagállamok kormányainak közreműködésén keresztül – potenciális veszélyt jelenthet az EU keleti tagállamaira és a NATO keleti szárnyának működésére is. 2014–2015-re ismét megérlelődött az érintett régión belüli szoros politikai és katonai együttműködés gondolata. [13] [14] [15]

A „Három Tenger Kezdeményezés”[szerkesztés]

2016-ban Lengyelország és Horvátország kezdeményezésére életre hívták a Három Tenger Kezdeményezést (lengyelül: Trójmorze-t, nemzetközi latinos nevén Trimarium-ot), melynek lényege a Kelet- és Közép-Európai államok együttműködése az energiagazdálkodás, energiahordozók beszerzése és a közlekedési infrastruktúra területein, az Intermarium projekt példáját követve. [16] A kezdeményezés első konferenciáján, Dubrovnikban, a régió 12 állama tanácskozott a szorosabb együttműködésről. [17]

Az együttműködés fő pontjai: folyékonyföldgáz-fogadó terminálok létesítése Horvátországban és Lengyelországban, a hozzájuk kapcsolódó csővezeték megépítése, továbbá egy Via Carpathia elnevezésű autópálya- és autóútrendszer, mely Litvániát kötné össze aZ Égei-tengerrel.[18] Az Európai Unió gyengítésében érdkelt Egyesült Államok kiemelt figyelemmel kíséri a tervet, a lengyel kormányzatra támaszkodva. A Kezdeményezés második kongresszusára, melyet 2017. július 6–7. között tartottak Varsóban, a lengyel kormány meghívására részt vett Donald Trump amerikai elnök is. [19] [20]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Marek Kornat. „Die Wiedergeburt Polens als multinationaler Staat in den Konzeptionen von Józef Piłsudski”. Forum für osteuropäische Ideen- und Zeitgeschichte 2011 (1). [2019. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  2. Aviel Roshwald. Ethnic Nationalism and the Fall of Empires: Central Europe, the Middle East and Russia, 1914–1923 (angol nyelven). Routledge, UK, 37-40. o. (2001). ISBN 0-415-17893-2 
  3. Richard K Debo. Survival and Consolidation: The Foreign Policy of Soviet Russia, 1918-1921 (angol nyelven). McGill-Queen’s University Press, 59. o. (1992). ISBN 978-0773508286 
  4. James H. Billington. Fire in the Minds of Men: Origins of the Revolutionary Faith(wd) (angol nyelven). Transaction Publishers, 432-436. o. (1998). ISBN 978-0765804716 
  5. Andrzej Paczkowski. The Spring Will Be Ours: Poland and the Poles from Occupation to Freedom (angol nyelven). Penn State University Press (2003). ISBN 978-0271023083 
  6. John J. Mearsheimer. The Tragedy of Great Power Politics (angol nyelven). W. W. Norton & Company, 190-192. o. (2003). ISBN 978-0393076240 
  7. European Humanities University, Vilnius, International Research Conference. „Baltic-Black Sea Intermarum: Paradigms of regional development and transformations of law”, on March 29-30, 2012 in Vilnius, Lithuania. (angol nyelven), 2012. március 29. [2015. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  8. Tomasz Piesakowski. Akcja niepodległościowa na terenie międzynarodowym, 1945-1990 (lengyel nyelven). Polskie Tow. Nauk. na Obczyźnie, 149. o. (1999). ISBN 978-0850652741 „Podkreślano, że 'Intermarium' to nie tylko pojęcie obszaru geopolitycznego zamieszkanego przez 16 narodów, ale idea wspólnoty wszystkich wolnych narodów tego obszaru. 
  9. Slawomir Lukasiewicz. Trzecia Europa Polska mysl federalistyczna w Stanach Zjednoczonych 1940-1971 (lengyel nyelven) (2010). ISBN 978-8376291376. Hozzáférés ideje: 2010. október 1. 
  10. HewitsonAuria 191. o.
  11. Renata Makarska. Der Raum und seine Texte. Frankfurt am Main: Peter Lang, 21. o. (2010). ISBN ISBN 978-3-631-59302-8 
  12. Snyder
  13. George Friedman: Geopolitical Journey, Part 2: Borderlands (angol nyelven). Stratfor (worldview.stratfor.com), 2014. június 3. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  14. Dr. Jonathan Levy: The Ukraine Crisis – It’s the Intermarium Plan Again. The garbled slogans and ravings of the Ukrainian nationalists are straight from the Intermarium playbook. (angol nyelven). IsraelNationalNews.com, 2014. február 28. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  15. Dr. Jonathan Levy. The Intermarium: Wilson, Madison, & East Central European Federalism (angol nyelven). author (Dissertation.Com) (2007. június 6.). Hozzáférés ideje: 2020. szeptember 23. 
  16. Matthias Krupa (2017. július 2.). „Drei-Meere-Initiative: Trump umgarnt die Polen” (német nyelven). Die Zeit, Hamburg. ISSN 0044-2070. (Hozzáférés ideje: 2020. szeptember 23.)  
  17. Dubrovnik Forum adopts declaration called „The Three Seas Initiative”. EBL News (eblnews.com), 2016. augusztus 25. (Hozzáférés: 2017. július 4.)
  18. Reuters: Poland hopes to tap Trump’s business acumen at regional summit. Business Insider, 2017. július 4. (Hozzáférés: 2020. szeptember 23.)
  19. Christoph von Marschall: Trump spielt mit Europa. Gemischte Signale vor G-20-Gipfel (német nyelven). Der Tagesspiegel (tagesspiegel.de), 2017. június 2. (Hozzáférés: 2020. október 1.)
  20. PISM (nick): Co oznacza wizyta Trumpa w Polsce? Cztery punkty / What does President Trump’s visit to Poland mean? Four points (angol, lengyel nyelven). tvn24.pl, 2017. július 1. (Hozzáférés: 2020. október 1.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó információk[szerkesztés]

Magyar nyelven
Angol nyelven
Német nyelven
  • Stefan Troebst. „Intermarium” und „Vermählung mit dem Meer”: Kognitive Karten und Geschichtspolitik in Ostmitteleuropa, Geschichte und Gesellschaft, (Angol változat »European Review of History«, 8. kötet, 2003 ) (német nyelven), 435–469. o. (2002) 
  • Józef Łaptos.szerk.: José M. Faraldo, Paulina Gulińska-Jurgiel, Christian Domnitz: Visionen des gemeinsamen Europas, Europa im Ostblock. Vorstellungen und Diskurse (1945–1991). Köln, Weimar, Wien: Böhlau, 317-340. o. (2008). ISBN 978-3-412-20029-9 
  • Leszek Żyliński.szerk.: Hans Henning Hahn: Mitteleuropa und Intermarium. Mythisches Reich und Alptraum der Geschichte – im Griff der „Großen Politik”, Deutsch-polnische Erinnerungsorte. Paderborn: Schöningh, 95–106. o. (2012). ISBN 978-3-506-77341-8 
  • Fritz Taubert. Mythos München; Le Mythe de Munich; The Myth of Munich (német nyelven). Oldenbourg Wissenschaftsverlag, 351. o. (2002). ISBN 978-3486566734 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]