Kukorica (növényfaj)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tengeri málé szócikkből átirányítva)
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kukorica
Kisoroszi, zrající kukuřice.JPG
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Csoport: Commelinidae
Rend: Perjevirágúak (Poales)
Család: Perjefélék (Poaceae)
Alcsalád: Kölesformák (Panicoideae)
Nemzetség-
csoport
:
Andropogoneae
Nemzetség: Kukorica (Zea)
Faj: Z. mays
Tudományos név
Zea mays
L.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kukorica témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kukorica témájú médiaállományokat és Kukorica témájú kategóriát.

Zea mays fraise
Zea mays 'Oaxacan Green'
Étkeztetésben betöltött szerepe
Zea mays 'Ottofile giallo Tortonese'

A kukorica vagy népies nevein tengeri, törökbúza, málé (Zea mays) a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, vált ivarú, egynyári növény. Magassága akár három méter is lehet, általában a torzsavirágzatán fejlődő szemterméséért termesztjük. Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz közvetítésével került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

A kukorica eredete[szerkesztés]

Zea diploperennis, vagyis évelő teozinte, a kukorica-ős státusz legvalószínűbb jelöltje

Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana)[m 1] nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.

A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.

Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kisméretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.

Elnevezései és eredetük[szerkesztés]

A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. Valószínűleg magyar közvetítéssel került a muravidéki (vend) nyelvbe kukurca néven. Ezt a nyelvet a szlovén dialektusai között tartják számon, amelyben azonban a koruza szó ismét horvát hatásra enged következtetni. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza). A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre.[1] Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.

A székely, kalotaszegi, bihari és bánsági nyelvjárásban a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé.[2] Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”, „tejesmálé”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. Ez eredetileg kölest jelentett, majd ahogy a kukorica átvette a köles helyét az étkezésben, módosult a szó jelentése is. A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.[3][4][5][6]

A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.[7]

Különleges színezetű kukoricacsövek
Különleges alakú és színezetű kukoricacsövek Peruból

Morfológiája[szerkesztés]

A kukorica genetikai változatossága alaktanában is visszaköszön. A több ezer különböző típusú és fajtájú kukorica között rendkívüli méret-, alak- és színbeli változatosság látható. Változatosságukat jól szemlélteti méretük. Egyes típusai az egy méteres magasságot is alig érik el, míg Közép-Amerikában 12 m magas növényekről is van tudomásunk.[8] A csövek alakjára, méretére, szemek színére és alakjára is számtalan variáció létezik.

Csíranövény[szerkesztés]

A kukorica a csíranövénye a szemtermésből való kikelés után két irányba növekszik. A függőlegesen lefelé növő gyököcskéből (radicula) csíragyökér alakul ki. Ennek tengelye a csak rövid ideig élő főgyökér, ezzel párhuzamosan elkezdődik a mellékgyökerek kifejlődése a szikközépi szárból, a mesocotylból. A szikközépi szár a szemtermés belsejében ívelten hajlik.

Ellentétes irányú a növekedése a rügyecskéből (pumula) kialakuló csírahajtásnak. A növekedés folytán a talajfelszín felett a hajtáskezdemény felszakítja a rügyhüvelyt, így tűnnek elő az első lomblevelek, melyek már fotoszintézisre alkalmasak, megfelelő mennyiségű táplálékkal látják el a növényt, így megszűnik a csíraállapot.

Gyökérrendszer[szerkesztés]

A kukorica gyökérrendszere bojtos mellékgyökérrendszer. A teljes gyökérrendszer optimális körülmények között több, mint 2 méter mélyre hatol le, oldalirányban 1-1,5 m növekedésre képes.

Gyökereit elsődleges, illetve járulékos gyökerekre osztjuk az alapján, hogy az adott gyökér kaliptrogén eredetű-e vagy sem. A gyököcskéből kialakuló gyökereket nevezzük elsődleges gyökereknek, a kukorica esetében ez kizárólag a főgyökér, mely a fejlődés korai szakaszában megszűnik működni, így helyét és feladatait a járulékos gyökerek veszik át. A szikközépi szárból eredő gyökerek már korán megkezdik működésüket, tehermentesítve a főgyökeret. A szár földalatti részén lévő szárcsomókból eredő gyökerek nagy jelentőséggel bírnak a növény tápanyag- és vízfelvételében. A járulékos gyökerek harmadik csoportját az ún. harmatgyökerek, vagy támasztógyökerek adják, melyek a szár, talajfelszín feletti nóduszaiból erednek, elsődleges szerepük pedig a növények stabilitásának biztosítása, a támasztás, ezenkívül e gyökerek is bekapcsolódnak a víz- és tápanyagfelszívásba.

Hajtásrendszer[szerkesztés]

Virágzat és termés[szerkesztés]

Nőivarú virág[szerkesztés]

Hímivarú virág[szerkesztés]

A kukorica egyedi jellegei[szerkesztés]

A kukorica olyan pázsitfűféle, ami négy növénytani jellegzetességgel írható le:

  • egynyári;
  • kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan;
  • a kalászkák párokban helyezkednek el;
  • a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek.

A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság.

Felhasználása[szerkesztés]

A kukoricát elsősorban emberi táplálékként és állatok takarmányozására használjuk.

Humán élelmiszerként[szerkesztés]

Takarmányozásra[szerkesztés]

Szemes takarmánykukorica[szerkesztés]

Silókukorica[szerkesztés]

Gyógyhatása[szerkesztés]

A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. Köszvényre is ajánlott. A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló- és ránctalanítószerként tartják számon.[9]

Termesztése[szerkesztés]

Termelési adatok[szerkesztés]

A tíz legnagyobb kukoricatermelő ország 2014-ben
Helyezés Ország Termelés (tonna) Megjegyzés
1.  USA 361 091 140
2.  Kína 215 812 100 [A]
3.  Brazília 79 877 714
4.  Argentína 33 000 000 [U]
5.  Ukrajna 28 496 810
6.  India 23 670 000
7.  Mexikó 23 273 257
8.  Indonézia 19 008 426
9.  Franciaország 18 541 780
10.  Dél-afrikai Köztársaság 14 982 000 [U]
14.  Magyarország 9 315 100
Föld összesen: 1 038 281 035 [A]
Nincs megjegyzés = hivatalos adat, U = Nem hivatalos adat, A = Aggregát adat (tartalmaz hivatalos és becsült adatokat is);

Forrás: Food And Agricultural Organization of United Nations: Economic And Social Department: The Statistical Devision

Növényvédelme[szerkesztés]

Az amerikai kukoricabogár legnagyobb gondolt okozó alakja, a lárva
Fritlégy által okozott kártétel
Mezei gabonamoly

Kártevői[szerkesztés]

A kukorica kártevőit gyakorlati szempontból érdemes több csoportra osztani. A kártevők táplálkozási preferenciájának alapján két nagy csoportra oszthatjuk őket. Az egyik csoportba a polifág (sok tápnövényű) szántóföldi kártevők tartoznak, melyek szinte válogatás nélkül fogyasztják a legkülönfélébb termesztett és vad növényfajokat. E fajok nagy része a talajszint alatt, vagy annak közelében viszi véghez kártételét. A legfontosabb ilyen fajok:

A másik csoportba azon fajok tartoznak, melyek többé-kevésbé szűken a kukoricára specializálódtak. Ezek között megkülönböztetünk úgynevezett juvenilis, azaz a kukorica fiatal korában károsító, és vegetációs kártevőket, melyek a növény későbbi életszakaszában okoznak problémát. A juvenilis kártevők rendszerint a teljes vegetációs periódusban jelen vannak, de kártételük a kukorica későbbi életszakaszaiban már nem jelentős.

Fontosabb juvenilis kártevők:

Fontosabb vegetációs kártevők:

A felsoroltakon kívül alkalmi jelleggel, vagy kisebb jelentőségben még számos állatfaj táplálkozik, melyek akár kisebb-nagyobb károkat is okozhatnak. A szemeskukorica tárolása közben számos raktári kártevő is felléphet, melyek ellen sepeciális védekezési eljárások alkalmazása vezethet eredményre. A kukorica legfontosabb raktári kártevői:

Betegségei[szerkesztés]

Erőteljes golyvásüszög fertőzés kukoricacsövön

Vírusos betegségek[szerkesztés]

Baktériumos betegségek[szerkesztés]

Gombás betegségek[szerkesztés]

Gyomnövényei[szerkesztés]

Erős sövényszulák fertőzés kukoricatáblán
Kakaslábfűvel erősen fertőzött kukoricatábla

A kukoricavetések gyomosodási viszonyaira Magyarország tekintetében kiváló képet adnak az Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések. A gyomfelvételezések alkalmával az őszi búza gyomnövényei mellett a kukorica nyáreleji és nyárutói gyomviszonyainak értékelése zajlik. Általánosan elmondható, hogy a kukorica életmódjához illeszkedően legnagyobb túlsúlyban a nyárutói egyéves (T4) gyomnövények jelennek meg a kukoricaföldeken. Figyelemreméltó az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) terjedése, mely faj 50 év alatt a 18. helyről az 1. helyre küzdötte föl magát a nyárutói gyomnövények borítottságát tekintve.

A kukorica nyáreleji gyomnövényei fontossági sorrendben
Helyezés
(2007-08)
Név Tudományos név Helyezés
(1996-97)
Helyezés
(1987-88)
Helyezés
(1969-71)
Helyezés
(1947-53)
1. Közönséges kakaslábfű Echinochloa crus-galli 1. 1. 1. 2.
2. Ürömlevelű parlagfű Ambrosia artemisiifolia 3. 4. 10. 15.
3. Fehér libatop Chenopodium album 4. 3. 2. 4.
4. Szőrös disznóparéj Amaranthus retroflexus 2. 2. 3. 11.
5. Fakó muhar Setaria pumila 16. 7. 6. 7.
6. Mezei aszat Cirsium arvense 5. 9. 7. 5.
7. Termesztett köles Panicum miliaceum 12. 17. 247. 23.
8. Csattanó maszlag Datura stramonium 7. 13. 33. 74.
9. Karcsú disznóparéj Amaranthus chlorostachys 8. 10. 21. 109.
10. Apró szulák Convolvulus arvensis 6. 5. 4. 1.
11. Fenyércirok Sorghum halepense 10. 19. 90. -
12. Tarackbúza Elymus repens 9. 12. 9. 12.
13. Napraforgó Helianthus annuus 17. 21. 99. -
14. ?
15. ?
16. Selyemmályva Abutilon theophrasti 22. 46. - 118.
17. Zöld muhar Setaria viridis 23. 25. 14. 3.
18. Pirók ujjasmuhar Digitaria sanguinalis 26. 14. 31. 29.
19. Csillagpázsit Cynodon dactylon 29. 32. 29. 16.
20. Pokolvar libatop Chenopodium hybridum 21. 26. 38. 84.

Ökológiai és környezet-egészségügyi vonatkozások[szerkesztés]

A termesztett kukorica gyökereit pusztító kukoricabogár elleni védekezés egyik útja a Monsanto által nemesített YieldGard (MON 863) nevű hibrid, amely növény maga termeli a kártevője elleni Cry3Bb1 nevű vegyületet. Ezt az eljárást két kritika éri: a kukoricabogarak egyes vélemények szerint egy idő után ellenállóakká válnak a méreggel szemben, másrészt ez a növényfajta sokkal több mérget juttat a környezetébe, mint a, permetezéssel védett kukorica.[10][11][12] A Monsanto NK603 nevű hibridjével kapcsolatban az a kritika fogalmazódott meg, hogy egy kísérletben az ezt fogyasztó patkányok között gyakoribbá vált a rák előfordulása.[13] Minden monokultúrában termesztett növény fokozottan kitett a fertőzéseknek, így csak intenzíven, sok energia és növényvédő szer bevitelével védhető. Ennek alternatívája lehet a haszonnövényekből, természeteshez közeli növénytársulásokat kialakító permakultúra.

Szakkönyvek a kukoricáról[szerkesztés]

  • Berzsenyi-Janosits László - Gonda Béla - Nádudvari Sándor - Virágh István. A kukorica termesztése. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1956) 
  • A. Sz. Sevcsenko. A kukorica - A kukoricatermesztés nemzetközi tapasztalataiból. Budapest: Mezőgazdasági Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat (1960) 
  • Sz. Sz. Andrejenko - F. M. Kuperman. A kukorica élettana - A fejlődés, növekedés, fotoszintézis, ásványos táplálkozás és vízgazdálkodás élettanának vázlata. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1961) 
  • Daniel Lajos. A csemege- és a pattogatni való kukorica termesztése. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. ISBN 9632303881 (1978) 
  • Menyhért Zoltán (szerk.). Kukoricáról a termelőknek. Budapest: Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat. ISBN 963-230-403-9 (1979) 
  • Dr. Bánházi Gyula (szerk.). A kukorica betakarítása és feldolgozása. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. ISBN 9632310748 (1981) 
  • Dr. Józsa László. Kukoricatermesztés szilázsnak. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó. ISBN 963-231-083-7 (1981) 
  • Dr. Duduk Vendel - Dr. Dósa Jenő. A nagy víztartalmú kukorica energiatakarékos tárolása. Budapest: Mezőgazdasági Kiadó (1984) 
  • Dr. Menyhért Zoltán- Lakatos Csaba - Dr. Ángyán József (szerk.). Agroökológiai hatások a kukoricatermesztésben - Az agroökológiai körzetek és a területi fejlesztés. Gödöllő-Szekszárd: GATE-KSZE. ISBN 963-222-014-5 (1987) 
  • Dr. Győri Zoltán - Győriné Dr. Mile Irma. A kukorica minősége és feldolgozása. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház. ISBN 963-9422-38-X (2002) 
  • Nagy János. Kukoricatermesztés - Élelmiszer - bioenergia - takarmány. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 9789630583299 (2007) 
  • Győri Zoltán - Győriné Mile Irma. A búza és kukorica minősége és feldolgozása. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház. ISBN 9789639935730 (2011) 

Érdekesség[szerkesztés]

HUF 5 1983 FAO obverse.jpg

A horvát 1 lipáson és az 1983-as 5 forintos emlékvereten is egy kukoricacső képe látható.

A kultúrában[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Kép az egynyári teozintéről a conabio.gob.mx (Mexikó) honlapján

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A zsámbéki kukoricalabirintus[halott link]
  2. Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár
  3. Málé szócikk. In Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár. Budapest: Arcanum Adatbázis. [2001]. = Arcanum DVD Könyvtár, 2. ISBN 9639374121  
  4. Murádin László: Nyelvföldrajzi adatok a kukorica szókincséhez. Nyelv- és Irodalomtudományi közlemények, XXXII. évf. 1. sz. (1988)
  5. Dr. Kós Károly: Népi földművelés a Mezőségben. Erdélyi magyar adatbank (Hozzáférés: 2015. jan. 11.)
  6. Málé. In Erdélyi magyar szótörténeti tár. Gyűjt. és szerk. Szabó T. Attila. Budapest: Akadémiai; Bukarest: Kriterion. 1975–.  
  7. Turcsányi Gábor, Turcsányiné dr. Siller Irén: Növénytan 33. A termőlevelek. 2005; HIK elérve: 2008-05-01.[halott link]
  8. Karl, J.R. (2013. május 1.). „The maximum leaf quantity of the maize subspecies”. The Maize Genetics Cooperation Newsletter 86, 3. o. ISSN 1090-4573.  
  9. A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 
  10. GM rezisztens kukoricabogarak Greenfo 2012. szeptember 15.
  11. Ellenállnak a kukoricabogarak a gm kukoricának INDEX 2012.szeptember 14.
  12. A MON 863-ról szóló dokumentumok Darvas Béla ökotoxikológus honlapján
  13. Long term toxicity of a Roundup herbicide and a Roundup-tolerant genetically modified maize angol nyelvű dokumentum

Források[szerkesztés]

  • George W. Beadle (1980.). „The Ancestry of Corn”. Scientific American (1).  
  • Paul C. Mangelsdorf (1950.). „The Mystery of Corn”. Scientific American (7).  
  • Paul C. Mangelsdorf (1986.). „A kukorica eredete”. Scientific American (magyar kiadás) (10), 60-67. o.  

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]