Tengericsillagok
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||
 Protoreaster linckii
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Rendek | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Tengericsillagok témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Tengericsillagok témájú médiaállományokat és Tengericsillagok témájú kategóriát. |
A tengericsillagok (Asteroidea) a tüskésbőrűek (Echinodermata) törzsének egyik osztálya mintegy 1500 fajjal. A kígyókarúakkal (Ophiuroidea) ellentétben karjaik (a testükhöz kapcsolódó nyúlványok) nem különülnek el törzsüktől. A karok száma sokféle lehet. Mint az összes tüskésbőrűre, jellemző rájuk a vízedényrendszer, amely az állat aljzaton történő mozgását szolgálja. Mivel újszájúak, az embrió fejlődése során legelőször kialakuló testnyílásból, az ősszájból fejlődik ki később az állat végbélnyílása, amely néhány fajnál elcsökevényesedik. Jellemző rájuk az ötös álsugaras szimmetria, azaz kívülről sugaras szimmetriát mutat, de lárvaalakja és belső szervei is kétoldali szimmetriájúak.
Előfordulásuk[szerkesztés]
A világ minden óceánjában megtalálhatóak, az árapályzónától a 6000 méteres mélységig, a trópusokon és a sarkvidékeken is.[1] Egyes fajaik az árapály zóna kulcsfajai.
Megjelenésük[szerkesztés]
Korong alakú testükhöz karnak nevezett nyúlványok csatlakoznak.[2] Ősi fajaik ötkarúak, de vannak fajok akár ötven karral is, sőt léteznek kar nélküliek is.[3] A leggyakoribb az öt kar, de gyakoriak a hétágúak is. A Solasteridae család fajainak tíz-tizenöt karja van, az antarktiszi Labidiaster annulatusnak lehet ötven is. Néhány ötkarú fajnak vannak rendellenes fejlődésű, hatkarú egyedei. Színük sokféle lehet.[1]
Szívük nincs, a csillók által hajtott vér összetett csatornarendszerükben kering.[1] Karjaik a test többi részétől nem különülnek el. Gyomruk kifordítható. Párzószervük karjaikban van. Szájnyílásuk lefelé, végbélnyílásuk fölfelé nyílik.[3]
Átmérőjük általában 45-50 centiméter körüli, ebből egy-egy karuk akár 20-25 centimétert is elérhet. Legkisebb fajuk, a Valvatida rend Asterinidae osztályába sorolt Parvulastra parvivipara mindössze 5 milliméteres.[4] Felső oldalukat tüskék borítják. A karok alsó oldalán hidrosztatikusan működtetett tapodólábak, csőlábak találhatóak a végükön szívókoronggal, amit az állat helyváltoztatásra, a zsákmány felnyitására és oxigén felvételére használ. Izmos szívó-tapadó lábaikban folyadék van, a változó nyomás hatására megnyúlnak vagy visszahúzódnak.[1][5]
Ambulakrális lábacskák[szerkesztés]
Mint az összes tüskésbőrűre, rájuk is jellemző a vízedényrendszer. Ebbe a rendszerbe az állat vizet szív be, és ambulakláris lábacskáiba préseli a mozgásra. Amikor ismét kiszivattyúzza a vizet, a lábacskák összemennek, és ennek segítségével képes a tengericsillag az aljzaton mozogni. Ezek a lábacskák négy sorban helyezkednek el, külső rétegük mozgékony izomrostokból és szilárd támasztószövetekből épül fel.[1]
Az ambulakrális lábacskák alaphelyzetükben folyadékkal teli hengerek. Ha a folyadék nyomása megváltozik, mozognak vagy megmerevednek.[6]
Érzékelés[szerkesztés]
Nincsen fejlett szemük, de rendelkeznek fényérzékelő recehártyákkal, amelyek bár képet képtelenek alkotni, meg tudják állapítani az érkező fény irányát, ezzel segítve az állatnak a tájékozódásban.[1]
Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]
Ragadozók, főként korallokkal, kagylókkal és csigákkal táplálkoznak. A Fromia, Gomophia, Linckia, Nardoa nemzetségbe növény- és törmelékevő fajok is tartoznak.[7]
Az állat gyomrából a karok számával megegyező vakbélszerű képződmény ágazik ki, amelyek csaknem a karok végéig hatolnak. A megemésztett táplálék ezekben az erősen csipkézett szervekben szívódik fel. Néhány kisebb szájnyílású fajnak a szájon át kitűrhető a gyomra. Az emészthetetlen anyagokat ezek a fajok ugyanitt távolítják el, a felső oldal közepén található végbélnyílás sokkal kisebb, elcsökevényesedett vagy akár hiányzik.[1]
Szaporodásuk[szerkesztés]
Váltivarúak, de a hím és a nőstény között nincsen szemmel látható különbség. Egyéves korukban válnak ivaréretté, tavasszal szaporodnak. A karokban összesen öt pár ivarmirigy található, ezekben termelődnek a petesejtek, és a hímivarsejtek, amelyeket csírasejtnek nevezünk. Külső megtermékenyítésűek, egy párzás alkalmával a nőstény 2,5 millió petét bocsát ki.
Egyes fajok képesek ivartalanul szaporodni. Egyik karuk leválik, és teljes mértékben regenerálódik, kifejlődik négy újabb kar és a testkorong. Kezdetben még az eredeti kar hosszabb, ezt üstökös csillagnak nevezzük. Egyes fajoknál öncsonkítást tapasztaltak, mások megengedik a ragadozóknak, hogy leszakítsák az egyik karjukat.
A tengericsillagok és az ember[szerkesztés]
Néhányan terráriumban tartják a tengericsillagokat, elsősorban a növény- és törmelékevőket, mivel a ragadozók elfogyasztják a dekoratív korallokat.[7] 1,022-1,025% sótartalmú vízben ajánlott őket tartani, ezt a határt inkább meghaladni lehetséges, mint el nem érni. 22-24 °C-os víz javasolt számukra.[8]
Rendszerezésük[szerkesztés]
Az osztályt nyolc rendre és egy rendbe nem sorolt, kihalt családra (Palaeasteridae) osztják.[9] A nyolc rend:
- Brisingida
- Forcipulatida
- Notomyotida
- Paxillosida
- Peripoda
- Platyasterida
- Spinulosida
- Velatida
- Valvatida
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d e f g tengeri csillag. [2016. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 12.)
- ↑ Brehm: Brehm: Az állatok világa / HARMADIK OSZTÁLY: TENGERI CSILLAGOK (ASTEROIDEA). (Hozzáférés: 2016. október 13.)
- ↑ a b Udo, Jacob. Természettudományi kisenciklopédia. Gondolat
- ↑ Bolcsó Dániel: Melyik a világ legkisebb állata?
- ↑ Élet a Földön, Hungarian translation: Szilágyi Tibor, Budapest: Novotrade Rt (1988. április 7.). ISBN 963-02-5153-1
- ↑ Természettudományi enciklopédia. Kossuth Kiadó (2008. április 7.). ISBN 978-963-09-5659-8
- ↑ a b Tengeri csillagok. [2016. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 12.)
- ↑ Owning a Starfish - Pets. (Hozzáférés: 2018. március 15.)
- ↑ Wikispecies: Asteroidea
