Téglagótika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A téglagótika (németül: Backsteingotik, lengyelül: Gotyk ceglany) a gótikus építészeti stílus egyik külön ága, általánosan elterjedt Észak-Európában, különösen a Balti-tenger környékén, elsősorban azokban a régiókban, ahol természetes kő alapanyag hiányában vannak. Az épületek lényegében csak tégla felhasználásával épültek. Tégla-gótikus besorolású épületek (az elhelyezkedés alapú építészeti definíció értelmében) megtalálhatók: Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, Észtországban, Oroszországban (a Kalinyingrádi területen az egykori Kelet-Poroszországban ), Svédországban és Finnországban.

Az égetett tégla vörös-tégla a 12. században jelent meg Észak-Európában, megteremtve a tégla-romanikát a téglagótika tulajdonképpeni elődjét. A 16. századra a téglagótikát felváltotta a téglareneszánsz.

Képgaléria[szerkesztés]