Szász János (író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Más Szász Jánosokhoz lásd: Szász János (egyértelműsítő lap).
Szász János
Élete
Született1927. július 14.
Belgrád
Elhunyt2006. július 29. (79 évesen)
Bukarest
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers, próza
KitüntetéseiNational Order of Merit (2000)

Szász János (Belgrád, 1927. július 14.Bukarest, 2006. július 29.) romániai magyar író, költő, újságíró, műfordító.

Élete[szerkesztés]

Temesváron nevelkedett, az egyetemet Kolozsváron végezte. Élete jelentős részét Bukarestben töltötte, ahol már fiatalon letelepedett. 1948-1957 között az Utunk című kolozsvári irodalmi hetilapnál dolgozott, mint helyettes főszerkesztő. 1957-1968 között a bukaresti országos magyar napilapnál, az Előre-nél rovatvezetőként tevékenykedett. 1961-ben megjelentek versei a Bánáti Tükör című antológiában. A Hét című kulturális és közéleti hetilapnál állandó rovata volt. 1968-1977 között a romániai írószövetség titkári tisztségét töltötte be. 1979-ben megkapta a romániai írószövetség díját, 1994-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) életműdíjjal tüntette ki, 1995-ben pedig a budapesti Joseph Pulitzer-emlékdíjat vehette át.

Felesége Anemone Latzina erdélyi szász költőnő volt.

Művei[szerkesztés]

  • Hajnaltól alkonyatig. Versek, Temesvár, 1947
  • Anna néne, Bukarest, 1950
  • A sorkatona éneke, Bukarest, 1954
  • Nincsen titkom, Bukarest, 1956
  • Szeressétek a galambokat, Kolozsvár, 1958
  • Egy éjszaka Moszkvában, Bukarest, 1959
  • Mindenkihez, Bukarest, 1961
  • Elsők és utolsók, Bukarest, 1962
  • Hat fiú és egy lány, Bukarest, 1962
  • Szerelmes könyv, Bukarest, 1963
  • A válasz, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1964
  • Holnap havazni fog, Ifjúsági Kiadó, Bukarest, 1964
  • Emberek vagyunk, Ifjúsági Kiadó, Bukarest, 1968
  • Mamaia by night, Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1968
  • Elsők és utolsók, Kriterion, Bukarest, 1972
  • Amerikából jöttem, Kriterion, Bukarest, 1977
  • Felhőjáték Franekerben: egy utazás eszmerajza, Kriterion, Bukarest, 1980
  • Január, Kriterion, Bukarest, 1985
  • A fennmaradás esélyei (esszék), Gondolat, Budapest, 1986
  • Május, Kriterion, Bukarest, 1988
  • November, Kriterion, Bukarest, 1991
  • Vihar Franciaországban: egy régi ügy időszerűsége, Kriterion, Bukarest, 1996
  • Napfogyatkozás, Mentor, 2001
  • Az utolsó oldal. Naplójegyzetek, 1997–2003; vál., szerk. Nagy Pál; Mentor, Marosvásárhely, 2004

Műfordításai[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]