Szuva templom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szuva templom
Suwa taisha harumiya13bs3200.jpg
Település Csino
Elhelyezkedése
Szuva templom (Japán)
Szuva templom
Szuva templom
Pozíció Japán térképén
é. sz. 36° 04′ 31″, k. h. 138° 05′ 29″Koordináták: é. sz. 36° 04′ 31″, k. h. 138° 05′ 29″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szuva templom témájú médiaállományokat.

A Nagy Szuva Templom (japánul: 諏訪大社, hepburn átírásban: Suwa taisha), történelmi nevén Szuva Templom (諏訪神社 Suwa Dzsindzsa) vagy Dáimjódzsin (諏訪大明神) Csinóban, Japán Nagano prefektúrájában található sintó szentély. Az egyik legrégebbik szentélynek tartják, a Nihon Sokiban tett említésére alapozva, miszerint már a hetedik század végén már állt az épület.[1]

Áttekintés[szerkesztés]

A Szuwa szentély komplexus 4 fő szentélyből áll, ami 2 csoportra bontható: a Fenti Szentély vagy Kamisa (上社), magába foglalva a Maemiját (前宮, egykori szentély) és a Honmiját (本宮, főszentély), a másik csoport az Alsó Szentély vagy Simosa (下社), melynek részei a Harumija (春宮, tavasz szentély) és az Akimija (秋宮, ősz szentély).[2] A Fenti Szentély a Szuva-tó déli, míg az Alsó Szentély a tó északi partján található Simoszuva városában.[3][4]

A négy fó szentély mellett a Szuva-tó mentén megközelítőleg 60 másik kisebb, kiegészító szentély áll elszórva a Szuva-tó körül (miniatűr kő szerkezetektől a közepes méretűeken át egészen a nagy méretű építményekig terjed méretük), mindez része a szentély komplexumnak. Egyes rituálék fókuszában állnak a szentély vallási naptárjában.[5]

Régebben a Felső és az Alsó szentély külön-külön egységet alkotott, a maga szentélycsoportjával és saját vallási szertartásaival. A két oldal teljesen különvált, és elkezdtek teljesen különbözni a egymástól, ami megnehezíti a Szuva hitrendszer egészének tanulmányozását. Egy tény, ami esetleg megkönnyítheti az esetet az az Alsó Szentélyről megőrzött kevés dokumentáció; a mai majdnem összes Szuva szentélyhez köthető történelmi, rítikus iratok a Felső Szentélytől származnak.[6]

Istenségek[szerkesztés]

The Kamisha Maemiya hondene, ami az Isze-i Nagyszentélyból hozatott fákból készült 1932-ben. Ez a honden egy eredetileg itt álló építmény helyére került.[7]

A Felső Szentély istene, Takeminakata (másnéven Minakatatomi vagy Takeminakatatomi) a császári parancsra írodott hivatalos történetekben gyakran Szuva (Dai)mjódzsin néven is megjelen. Az Alsó Szentély istennője, Takeminakata hitvestársa, Yaszakatome néven jelenik meg a feljegyzésekben.

Habár ők a szentély hivatalos istenségei, a rituálék kevésbé köthető hozzájuk, inkább csak Misagudzsiként tekintenek rájuk, mint a helyi mezőgazdasági és ternékenységi istenségek.A név ,,Takeminakata”meg se jelenik a Felső Szentély történelmi felirásaiban, az ilyen rituáléknál az imádat fókuszában gyakran a Misagudzsi áll.[8][9][10]

Habár mind a Kodzsiki és Szendai Kudzsi Hongi Takeminakatát Ókuninusi fiaként említi, Izumo provincia istene, akit elűztek Szuvából egy hírnök által szenvedett veresége miatt, [11][12][13][14] más legendák különböző módon írnak a Szuva istenségről: például az egyikben az isten egy bevándorló, aki a helyi istenségek legyőzésével szerezte meg a hatalmat a régió felett.[15][16][17][18][19] Egy középkor buddhista legendában Szuva Mjódzsin egy indiai király volt, akinek hőstettei között szerepelt egy felkelés elfojtása a királyságban és egy sárkány legyőzése Perzsiában mielőtt Japánban eredeti kamiként megnyilvánult volna.[20][21] Egy másik középkori mondában az isten egy Kóga Szaburó nevű harcos volt, aki az utazásáról viszzatért az alvilágba ahol átváltozott egy sárkánnyá vagy kígyóvá.[13][22][23] Egy negyedik mítosz Szuvát egy fizikai forma nélkül ábrázolja, aki kiválasztott egy nyolc éves fiút, aki a papja és fizikai ,,teste”. [24][25][26][27][28][29][30][31]

Akárcsak Japán többi legrégebbi szentélyénél, a Szuva Szentyél négy fő területéből három – a Kamisa Honnmija és a Simosa két fő épülete- nem rendelkezik hondennel, ahol tartózkodik a szentély kamija. [32] Helyette a Felső Szentély istentiszteleti tárgy szerepeit a Kamisa Honmija mögötti szent hegy,[33][34][35][32] egy szent kő (磐座 ivakura), amire Szuva Mjóin feltehetőleg érkezett,[36][35]és a szentély volt főpapja másnéven Óhóri, aki maga az isten fizikai reinkarnációjának tartottak. [37] Később ezekhez csatlakozott több buddhista építmény (amiket lebontottak a Meiji-korban), amik szintén az istenség szimbóliumaként szolgáltak.

Az Alsó Szentély a go-sintai számára szent fákkal rendelkezik: Harumijában egy szugi fa, Akimijában egy tiszafa áll e célból.[32][35][38][39]

Történelem[szerkesztés]

Felső Szentély[szerkesztés]

A Szuva régiót feltehetőleg eredetileg önálló falusi közösségek alkották a Yayoi-kor végén, melyek egyesítésre került egy papi fővezér által, aki az akkor környékbeli vallási gyakorlatokat irányította, amelyek a természet szellemeinek (másnéven Misagudzsi) imádatára összpontosult, akik a termékenység és a mezőgazdaság istenei voltak és a helyi közösségek védelmezőinek tartottak.[40][41][42][43] Ezek a csoportok végül bekebeleződtek az egyre terjeszkedőbb Jamato államba a 6. és 7. század környékén; a temetkezési halmok jelentősen különböznek a régió átlagos típusától, ezért ezt a Szuva-tó környékének Jamato megszállás alá kerülésének jelének tekintik.[44][45][46]

Helyi történészek tudomást szereztek a mítoszról, amely leírja Szuva Mjódzsin hódítását, hogy tükrözzék a hatalmi küzdelmeket és a szövetségesek változását a 7. és 8. században a ricurió kormány létesítése után. [47] Szuva istenének legendás győzelme Moreja felett, például, úgy tartják a bevándorolt Kaneszasi (金刺, más olvasatban Kanaszasi) klán, akik a kerületi bírókként adóköteles árukat gyártottak és gyűjtöttek, és munkásokat küldtek a Yamato tartomány központi kormányának.ami a regionális istenség feletti történelmi bitorlását reflektálja.[48] A hatalom székhelye feltehetően a Suva-tó északi partjánál, közel a mai Lenti Szentélyhez, ami még ebben az időben még nem szentélyként működött. Ez az elhelyezkedés közel volt a fontos utakhoz, amik a fővároshoz vezettek.[49]

A Kjúsúi Aszo szentélyben talált Aszo klán genealógiai listája szerint (állítólag kapcsolatban állt a Kaneszasival), az Aszoke Rjaku Keizu (阿蘇家略系図), egy Otoei(乙頴) vagy Kumako (神子 vagy 熊古), Kaneszasi klán vezérének fia és kuni no mijacuko Maszegimi (麻背君) – itt a legendás főpapként (Óhóri) azonosított, A Szuva istenség által kiválasztott fizikai ,,teste”- alapított ,egy szentélyt a hegy lábánál Ivare Ikenobe no Ómija második évében, amely később felvette a Felső Szentély nevet.[50][51][46] Habár megkérdőjelezhető a történelmi megbízhatósága ennek a forrásnak, azonban mutatja a Kaneszasi fontosságát ha a volt kultusz és a szentélyek alapításának hivatalos elimeréséről van szó.[52]

Az Óhóri hivatala, egy pap-sámán fiú, akit egy istenség reinkarnációként tiszteltek, lehetett eredtileg a megindítója az anyanyelvi vallási gyakorlatok meghonosítása a Jamato hiedelmi rendszerben.[46] A helyi főpapok sora, akiknek a vallási hatalma biztosítva volt a Kaneszasi által, amely később Morija (守矢) klánként lett ismert, intregrálódott az új renszerbe Dzsincsókanként, Misagudzsi megidézéért felelős pap. ez az együttműköséd és szubmisszió lehetővé tette a Misagudzsi kultusz fennmaradását: míg hivatalosan alárendelt állapotban volt az Óhórihoz képest, a valóságban a Dzsinchókan, aki az összes szertartást vezetett, változatlanul viselte a hatalmat, amíg az Óhóri csak szimbólikus hatalommal rendelkezett.[53] Ezt mutatja, hogy az új imádott isten , Óhóri, csak akkor válhat élő istenséggé, ha megszállja a Misagudzsi a Dzsincsókan által, aki a régi isten imádóinak a képviselője.[54][55]

A Sinpukudzsi-bon (真福寺本) kézirat a Kodzsikiból (1371-1372)

A Nihon Soki említést tesz a követekről, akik a Tatsuta istenei és Szuva és Sinanoi Minochi istenek imádatát hirdették a Dzsitó császárné uralkodásának ötödik évében. [1] Ez a forrás bizonyosságot tesz a Szuva istenség imádatáról (megtestülése Óhóri), mit egy víz és/vagy szél istenség a 7. században, párban Tacuta szélisteneivel a Jamato provinciából (mai Nara prefektúra).[56][57]

,,Takeminakata” Szuva Mjódzsin a császári udvar körében ismert neve, első megjelenése egy történelmi feljegzésben a Kodzsiki kuni-juzuri mítosz körben található.[58] Habár a mű Izumo provinciából származó istenként ábrázolja, hivatkozások a témára hiányoznak a nihon Sokiból és más a provinciával foglalkozó forrásokból. Emiatt felvetések alakultak ki miszerint a Kodzsiki összeállítója által interpolálódott az Ó no Jaszumaro történetbe, amiben eredetileg nem szerepelt.[59][60][53][58] Kutatók szerint több tényező befolyásolta Takeminakata bemutatkozását Kodzsiki narratívájában – egyik, hogy a Jaszumaro család, az Ó, távoli rokonai voltak a Kaneszasinak. [61][62] Takeminakata megjelenése a Kodzsikiban a Kaneszasi helyi kultusza népszerűsítése és kiemelkedésének biztosítása miatt is létrejöhetett.[63][64]

A Kaneszasi mint tartományi (és alárendelt) múlttal rendelkező család, emelkedtek a rangban és ezzel együtt emelkedtek istenségeik rangban. [51] A nemzeti történelem megemlítést tesz a klán kivételesen gyors emelkeldése fontossági kérdésben; a rangnélküliségtől (无位), a császári udvar fokozatosan feljebb segítiette rangokban az istenséget 25 év hosszú időtartamban, kezdve az ötödik, felsőbb osztállyal (従五位上) 842-ben.[65]) 867-re ,,Takeminakatatomi-no-Mikoti feljegyzésre került a Nihon Szandai Dzsicurokuban, mint elsőként kiemelkedő a junior rangból (従一位).[66][65]

Alsó Szentély[szerkesztés]

Az Aszo család genealógiai felírásaiban Otoei testvére, Kuratai(倉足) Szuva kerületi bírójaként (評督 hjótoku vagy kóri no kami) jelenik meg, Azonnali leszármazottjai, akik a Kaneszasi nevet viselték, szintén Szuva kerületi adminisztratív vezetőkként vannak feljegyezve. [67]

Megamihóri bélyege (売神祝印 Megamihóri-no-in)

A Nihon Szandai Dzsicuroku említést tesz egy Kaneszasiról, Sadanagáról (貞長), aki megkapja a kabane Óasont (大朝臣) 863-ban. A feljegyzésekben szerepel idősebbik bátyja, Maszanaga (正長), aki Hanisina kerületi kormányzói (大領, dairjó) cím mellett, a Megamihóri (売神祝 vagy az istennő papja) címet is viselte. Ugyanez a cím megtalálható az Alsó Szentély birtokában levő pecséten a hagyomány szerint Heizei császár (uralkodott 806-tól 809-ig) örökségéből maradt meg.[68][69]


A kutatók szerint az Alsó Szentély és istennője, Jaszakatome, a Kaneszasi család által lett létrehozva, a célból, hogy magasabb rangokat érhessenek el a Morija családdal szemben, akik a Felső Szentély papjai voltak. [70] Az istennőjük szándékosan a Felső Szentély férfi istene ellen választották. Ahogy Takeminakata is emelkedett a rangokban, így Jaszakatome is egyre magasabb címeket kapott.[66]

Szentélyek[szerkesztés]

Felső Szentély[szerkesztés]

Kamisa Honmija[szerkesztés]

Tori a Maemija komplexum bejáratánál

Kamisa Maemija[szerkesztés]

A Maemija (前宮, korábbi szentély), ahogy a neve is utal rá, ez a komplexum legrégebbi része, ami a vallási rítus központja is egyben. [71] A fő kiegészítő szentélyek egyikeként, a Maemija 1869-ben megkapta a mai státuszát.[72]

Míg Jaszakatomét (Szuva Mjódzsi élettársát) gyakran tekintik ennek a szentélynek istennőjének (aminek népszerű legendája, hogy ezen a területen találtak rá Takeminakata és Jaszakatome sírjaira), addig a középkori felírások az itteni istennel, Misagudzsival, a termékenység és mezőgazdaság istenével kapcsolják össze Maemiját.[73]

Gódono

A középkorban a Meamijához közeli területek, másnéven Góbara (神原), A Felső Szentély főpapjának, Óhórinak (akit Szuva megtestesülésének tartottak) lakhelyeként szolgált. Óhóri eredeti lakhelye Góbarában a Gódono (神殿) volt, ami a környék köré kialakult kisebb város (monzen-macsi) politikai központja is volt. [74] A Gódonot végül elhagyta összes lakója, miután ,,rituálisan szennyezetté” vált a Szuva klán elleni konfliktus miatt, ami miatt 1483-ban Óhóri Szuva Jorimicu (諏訪頼満) életét vesztette.[74] 1601-ben Óhóri lakhelyét Maemijából a mai Szuva városába, Mijatadóba (宮田渡) telepítették. Óhóri áthelyezése után a góbarai területeket a környéki népek és papok rizstermesztőföldekké alakították az Edo-korban. [75]

Épületek[szerkesztés]
  • Honden

A szentély jelenlegi hondene 1932-ben épült, korábban az iszei nagytemplomban használt anyagokból. Az itteni ,,tisztulási kunyhó”( 精進屋 shōjin-ya) egy szent kőre, a Gorei’i-ivára (御霊位磐) épült, amin Óhóri a istenség megtestesülésének válásához szükséges 30 napos felkészülést végezte. Szétesése után a sódzsin-ját újjáépítették, és ma már Csino város egyik negyedévé vált, ahol helyiek szentélyként használják. A honden mellett, a szikla alatt található a feltételezett sírja Takeminakata és/vagy Jaszakatomének. A honden mögött egy patak, a Szuiga (水眼の清流, Szuiga no szeirjú) található, aminek vizét az Óhóri kori rituálékhoz használtak fel.

Szuiga folyó 水眼の清流 Szuiga no szeirjú
  • Tokoromacu szentély (所政社)
  • Kasiwvde szentély (柏手社)
  • Keikan szentély (鶏冠社)
  • Mimuro szentély (御室社)
  • Vakamiko szentély (若御子社)
  • Ucsi-no-mitama-den (内御玉殿)
  • Mizogami szentély (溝上社)
  • Dzsikken-ró (十間廊)

A Dzsikken-ró (korábbi nevén Góbara-ró (神原廊)) egy különálló folyosó, ami A Felső Szentély vallási ceremóniáinak adott helyet. A mai napig itt rendezik meg az áprilisi Ontószai Fesztivált.

  • Mine no tatae (峰の湛)

A hondentől pár száz méterre északnyugatra egy Kamakurába veztő út mellett található ez a inuzakura fa, amit Misagudzsi szent részeinek, dolgainak (tatae (湛, másnéven tatai)) egyikének tartanak. Egy középkori rítuson (amit az Ontószai Fesztivál ősének is tekintenek), 6 fiút kiválasztottak, akik Óhóri szimbolikus képviselőivé (Okó, 神使, másnéven Kō-dono vagy Okō-sama) váltak, majd 3 darab 2 fős csoportokra bomlottak, majd feladatukként a régióban szétszórt tataék meglátogatását és rituálék megtartását kapták.

Kiegészítő szentélyek[szerkesztés]

A Felső Szentély 39 kiegészítő szentéllyel rendelkezik, amiket a helyi istenségeknek tartanak fenn. Három csoportba sorolják ezeket, amiknek neve Dzsúszanso(十三所).

  • Tokomacu / Tokoromacu szentély (所政社)
  • Maemija
  • Iszonami szentély (磯並社)
  • Ótoshi szentély (大年社)
  • Aratama szentély (荒玉社)
  • Csinogava szentély (千野川社)
  • Vakamiko szentély (若御子社)
  • Kasivade szentély (柏手社)
  • Kuzui szentély (葛井社)
  • Mizogami szentély (溝上社)
  • Sze szentély (瀬社)
  • Tamao szentély (玉尾社)
  • Homata szentély (穂股社)
Naka-Dzsúszanso (中十三所)[szerkesztés]
  • Fudzsisima szentély (藤島社) - Szuva
A Felső Szentély rizsültető ceremóniája (御田植神事, Otaue-sindzsi) itt kerül megrendezésre minden júniusban.
  • Ucsi-no-mitama-den (内御玉殿) – Maemija
Szuva első itteni látogatásakor hozott ajándékai (egy harang (八栄鈴, Jaszaka no szuzu) és egy tükör (真澄鏡, Maszumi no kagami)) régen itt voltak megtalálhatók.
  • Keikan szentély (鶏冠社) - Maemija
  • Szukura szentély (酢蔵神社) - Csino
  • Nojake / Narajaki szentély (野焼(習焼)神社) - Szuva
  • Gozaisi szentély (御座石社) - Csino
  • Mikasikidono (御炊殿) - Honmija
  • Aimoto szentély (相本社) - Szuva
  • Vakamija szentély (若宮社) - Szuva
  • Ójotsu-miio (大四御庵) - Miszajama
  • Yama-miio (山御庵) - Miszajama
  • Miszakuda szentély (御作田神社) - ismeretlen
  • Akio szentély (闢廬(秋尾)社) - Hara
Simo-Dzsúszanso (下十三所)[szerkesztés]
  • Jacurugi szentély (八剣神社)
  • Ószaka szentély (小坂社)
  • Szakinomija szentély (先宮神社)
  • Ogimija szentély (荻宮社)
  • Tacuja szentély (達屋神社)
  • Szakamuro szentély (酒室神社)
  • Geba szentély (下馬社)
  • Mimuro szentély (御室社)
  • Okama szentély (御賀摩社)
  • Iszonami Yama-no-Kami (磯並山神)
  • Takei Ebiszu / Emisi (武居会美酒)
  • Gódono Nagabeja (神殿中部屋)
  • Nagahasi szentély (長廊神社)

Alsó Szentély[szerkesztés]

Simosa Harumija[szerkesztés]

Simosa Akimija[szerkesztés]

Források[szerkesztés]


Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Sablon:Cite wikisource
  2. Nihon no kamigami: Jinja to seichi, vol. 9: Mino, Hida, Shinano (日本の神々―神社と聖地〈9〉美濃・飛騨・信濃). Hakusuisha, 129. o. (1987. július 8.). ISBN 978-4560025093  (japánul)
  3. Suwa-taisha (諏訪大社). 長野県下諏訪町の観光情報
  4. Suwa Grand Shrine (Suwa Taisha). Go! Nagano (Nagano Prefecture Official Tourism Guide)
  5. Sacrifice and Salvation in Medieval Japan: Hunting and Meat in Religious Practice at Suwa Jinja. Stanford University, 150–151. o. (2005. július 8.) 
  6. Grumbach (2005). pp.150-151.
  7. Kodai Suwa to Mishaguji Saiseitai no Kenkyu (古代諏訪とミシャグジ祭政体の研究), Reprint, Ningensha, 33–34. o. (2017. július 8.). ISBN 978-4908627156 
  8. ミシャグジ (Mishaguji). 日本の神様辞典 (Nihon no Kamisama Jiten)
  9. Suwa Shishi, vol. 01 (諏訪市史 上 原始・古代・中世) (Japanese nyelven), 689. o. (1995. július 8.) 
  10. Tanigawa (1987). p. 185.
  11. Chamberlain, Basil (trans.) (1882). Section XXXII.—Abdication of the Deity Master-of-the-Great-Land. A translation of the "Ko-ji-ki" or Records of Ancient Matters. Yokohama: Lane, Crawford & Co.
  12. Jean Herbert. Shinto: At the Fountainhead of Japan. Routledge, 437. o. (2010. október 18.). ISBN 978-1-136-90376-2 
  13. a b Michael Ashkenazi. Handbook of Japanese Mythology. ABC-CLIO, 85. o. (2003. január 1.). ISBN 978-1-57607-467-1 
  14. 先代舊事本紀卷第三. 私本 先代舊事本紀
  15. Moriya, Sanae (1991). Moriya-jinchō-ke no ohanashi (守矢神長家のお話し). In Jinchōkan Moriya Historical Museum (Ed.). Jinchōkan Moriya Shiryōkan no shiori (神長官守矢資料館のしおり) (Rev. ed.). pp. 2–3.
  16. 諏訪大社の御柱と年中行事 (Suwa-taisha no Onbashira to nenchu-gyōji). Kyōdo shuppansha, 88–93. o. (1992. július 8.). ISBN 978-4-87663-178-0 
  17. Oh, Amana ChungHae. Cosmogonical Worldview of Jomon Pottery. Sankeisha, 157. o. (2011. július 8.). ISBN 978-4-88361-924-5 
  18. Yazaki (1986). pp. 24–25.
  19. Rekishi REAL Henshūbu (歴史REAL編集部) (ed.). Jinja to kodai gōzoku no nazo (神社と古代豪族の謎). Yosensha, 39. o. (2016. július 8.). ISBN 978-4800308924  (japánul)
  20. Takei (1999). 129–130.
  21. Suwa Daimyōjin Ekotoba (諏訪大明神繪詞), Zoku Gunsho-ruijū (続群書類従). Zoku Gunsho-ruijū Kanseikai, 534. o. (1914. július 8.)  (japánul)
  22. Breen, John and Teeuwen, Mark (eds.). Shinto in History: Ways of the Kami. University of Hawaii Press, 35. o. (2000. július 8.). ISBN 978-0-8248-2363-4 
  23. Folk Legends of Japan. Tuttle Publishing, 145ff.. o. (2012. július 8.). ISBN 978-1-4629-0963-6 
  24. szerk.: Hanawa: Suwa Daimyōjin Ekotoba, 521–522. o. (1914. július 8.) 
  25. Shinto Symbols, 8. o. 
  26. 大祝有員 (Ōhōri Arikazu). Official website of Suwa City (japánul) . [2017. szeptember 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 16.)
  27. szerk.: Suwa Shishi Hensan Iinkai: Suwa Shishi (The History of Suwa City), vol. 1 (諏訪市史 上巻 原始・古代・中世), 683–684, 711–713. o. (1995. július 8.) 
  28. (2008. március 31.) „鎌倉期の諏訪神社関係史料にみる神道と仏道 : 中世御記文の時代的特質について (Shinto and Buddhism as Depicted in Historical Materials Related to Suwa Shrines of the Kamakura Period : Temporal Characteristics of Medieval Imperial Writings)”. Bulletin of the National Museum of Japanese History 139, 157–185. o.   (japánul)
  29. 諏方氏 (Suwa Clan). Official website of Suwa City (japánul) . [2017. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 16.)
  30. Jin/Miwa-ke keizu (神家系図), in szerk.: Suwa Kyōikukai (諏訪教育会): 諏訪史料叢書 巻28 (Suwa shiryō-sōsho, vol. 28). Suwa: Suwa Kyōikukai (1931. július 8.)  (japánul)
  31. Ōhōri-bon Jin/Miwa-shi keizu (大祝本神氏系図), cited in Suwa-shinkō-shi (諏訪信仰史). Meicho Shuppan, 107, 190. o. (1982. július 8.) 
  32. a b c Suwa Shinkō. Encyclopedia of Shinto. (Hozzáférés: 2010. szeptember 21.)
  33. 守屋山と神体山. 諏訪大社と諏訪神社 . 八ヶ岳原人
  34. Suwa Taisha Shrine. JapanVisitor Japan Travel Guide
  35. a b c 諏訪大社 (Suwa-taisha), Ginga gurafikku sensho. Ginga shobō, 96. o. (1986. július 8.)  (japánul)
  36. Tanigawa, ed. (1987). p. 132-135.
  37. Tanigawa, ed. (1987). p. 135-136.
  38. Muraoka (1969). p. 27.
  39. Tanigawa (1987). p. 142.
  40. Oh (2011). pp. 155-163.
  41. Suwa Shishi Hensan Iinkai, ed. (1995). pp. 684-685, 687.
  42. Miyasaka, M. (1987). pp. 23–30.
  43. Tanigawa (1987). pp. 191–194.
  44. Oh (2011). pp. 160-163.
  45. Suwa Shishi Hensan Iinkai, ed. (1995). "Suwa-jinja Kamisha Shimosha (諏訪神社上社・下社)". p. 686.
  46. a b c Miyasaka (1992). pp. 8-11.
  47. Grumbach (2005). pp. 156-157.
  48. Grumbach (2005). p. 157.
  49. Grumbach (2005). pp. 156-158.
  50. Suwa Shishi Hensan Iinkai, ed. (1995). pp. 619-620.
  51. a b Grumbach (2005). p. 158.
  52. Grumbach (2005). pp. 157-158.
  53. a b Oh (2011). pp. 157-158.
  54. Grumbach (2005). p. 161.
  55. Miyasaka, M. (1987). p. 29.
  56. Yazaki (1986). p. 22.
  57. Miyasaka (1992). p. 11.
  58. a b Suwa Shishi Hensan Iinkai, ed. (1995). pp. 687–689.
  59. Miyasaka, M. (1987). pp. 17–26.
  60. Ōwa (1990). pp. 212–214.
  61. Miyasaka, M. (1987). p. 19.
  62. Ōwa (1990). pp. 213, 220
  63. Ōwa (1990). p. 19.
  64. Suwa Shishi Hensan Iinkai, ed. (1995). p. 689.
  65. a b 南方刀美神社二座(建御名方富命神). 神社資料データベース (Shinto Jinja Database) . Kokugakuin University
  66. a b Sablon:Cite wikisource
  67. Miyasaka (1992). pp. 11-12.
  68. Miyasaka (1992). p. 12.
  69. 売神祝ノ印. Shimosuwa Town Official Website
  70. Grumbach (2005). p. 159.
  71. Kitamura, Minao (2017). "「ミシャグジ祭政体」考 ("Mishaguji Saiseitai"-kō)." In Kodai Buzoku Kenkyūkai (Ed.), p. 105.
  72. Tanigawa, ed. (1987). pp. 139-140.
  73. Tanigawa, ed. (1987). p. 140.
  74. a b Tanigawa, ed. (1987). p. 139.
  75. Imai et al. (2017). pp. 286-287.