Szulfanilsav

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szulfanilsav
Sulfanilic-acid-2D-skeletal.png
A szulfanilsav szerkezeti képlete
Sulfanilic-acid-zwitterion-3D-balls-A.png
A szulfanilsav pálcika-modellje
Sample of Sulphanilic acid.jpg
IUPAC-név p-aminobenzolszulfonsav
Más nevek szulfanilsav
Kémiai azonosítók
CAS-szám 121-57-3
PubChem 8479
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet C6H7NO3S
Moláris tömeg 173,19
Sűrűség 1,485
Olvadáspont 288 °C
Oldhatóság (vízben) >20 g/l
Rokon vegyületek
Rokon szulfonsavak Benzolszulfonsav
p-toluolszulfonsav
Ha másként nem jelöljük, az adatok
az anyag standard állapotára vonatkoznak.
(25 °C, 100 kPa)

A szulfanilsav (4-aminobenzolszulfonsav ) törtfehér kristályos anyag, melyet a nitrát- és nitrition mennyiségi meghatározásához használnak fel. Szilárd halmazállapotban ikerionos formában van jelen, olvadáspontja szokatlanul magas.[1]

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szulfanilsavat anilin szulfonálásával lehet előállítani:[2]

Synthetic route of sulfanilic acid from aniline.png

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel könnyen képez diazovegyületeket, festékek és szulfonamid tartalmú gyógyszerek gyártásához használják fel.[1] Ugyanezen tulajdonságát használják fel a nitrát- és nitritionok mennyiségi meghatározása során, amikor is N-(1-naftil)etiléndiaminnal azokapcsolási reakcióba viszik, melynek eredményeként azoszínezék keletkezik. A nitrát vagy nitrit koncentrációját a kapott piros oldat színintenzitásának kolorimetriás méréséből állapítják meg.[3]

Diazo coupling of sulfanilic acid and N-1-(Naphthyl)ethylenediamine.png

Szerves vegyületek elemanalízisében referenciaanyagként is alkalmazzák.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Sulfanilic acid című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b "Sulphanilic acid". A Dictionary of Chemistry. Oxford University Press, 2000. Oxford Reference Online. Oxford University Press.
  2. Siegfried Hauptmann: Organische Chemie, 2nd Edition, VEB Deutscher Verlag für Grundstoffindustrie, Leipzig, 1985, p. 511, ISBN 3-342-00280-8.
  3. Colorimetry and Spectrophotometry, Vogel's Textbook of Quantitative Chemical Analysis, 5th Edition. Longman (1989). ISBN 0-582-44693-7