Szirmai Ottó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szirmai Ottó
Született 1926. november 16.
Budapest
Elhunyt 1959. január 22. (32 évesen)
Budapest
Sírhely Új köztemető, Budapest
Nemzetisége magyarmagyar
Foglalkozása dramaturg

Szirmai Ottó (Budapest, 1926. november 16.Budapest. 1959. január 22.) a Magyar Rádió dramaturgja, az 1956-os forradalom résztvevője, a forradalmat követő megtorlás egyik áldozata.

Családja és élete 1956-ig[szerkesztés]

1926. november 16-án született Budapesten. Családjának tagjai több generáción át aktív szerepet játszottak a nemzetközi kommunista munkásmozgalomban, és más forradalmi mozgalmakban. Nagyapja Giuseppe Garibaldi önkéntese, Frankel Leó barátja és munkatársa volt, aki a 19. század végén részt vett a dunántúli aratósztrájkok és más munkásmegmozdulások szervezésében. Nagybátyja 1917-től az Szovjet Kommunista Párt tagja volt, Lenin biztonsági testőrségének tagja, később futárszolgálatot teljesített. Négy fia közül a legidősebbet a Szovjet-Oroszország–Magyarország határán lőtték le, 1921-ben, amikor át akart szökni apjához. Az utána következő testvére halálát a rendőrség brutalitása idézte elő. A boripari munkások körében végzett szervezőmunkát. Öccsük a deportálás következtében vesztette el életét, a legfiatalabbat 1945-ben a romeltakarítási munkálatok alatt szerzett hullamérgezés vitte el. Édesapja, aki vasöntő munkás volt és fiatalabb unokabátyja, mint vöröskatona harcolt a Tanácsköztársaság ideje alatt. Apja vasöntő munkás volt, részt vett a század eleji kommunista mozgalomban. Az édesanyja mosónő volt, 1935-ben meghalt. Iskolái elvégzése után egy ideig segédmunkásként dolgozott, mivel a család igen nehéz anyagi körülmények között élt. 1943-ban került díszlettervező-gyakornokként a Nemzeti Színházhoz, később elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Dramaturgiát is tanult és a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán dramaturgként dolgozott. Még 1945-ben belépett az Magyar Kommunista Párt-ba, majd a Magyar Dolgozók Pártjának is tagja volt. 1950-ben megnősült, házasságából három fia született, köztük Szirmai Péter, aki színművész lett.

Tevékenységei az 1956-os forradalom idején[szerkesztés]

  • Október 23-án részt vett a Petőfi- és a Bem-szobor előtti tüntetésen. Este igyekezett a tüntetőket lecsillapítani, majd amikor megkezdődött a rádió ostroma, a nőket menekítette ki az épületből. Ott volt Pongrátz Gergelyékkel a Corvin közben, napokat töltött a barátja, Angyal István vezette Tűzoltó utcai fegyveresek között. A felkelők küldöttségével még a lőrinci Katonaréten, a szovjet főparancsnokságon is megfordult, mint tolmács. Tavaszi Tamás néven írt a korabeli szabad sajtó újságjaiba. Írt, hogy megörökítse az eseményeket.
  • Október 29-én még a rádió működésének demokratizálása érdekében tárgyalt a Parlamentben.
  • Október 30-án Kádár János őt küldte a Tűzoltó utcai felkelőkhöz, hogy azokat a kormány oldalára állítsa. Ekkor találkozott régi ismerősével, Angyal Istvánnal, és csatlakozott az általa vezetett Tűzoltó utcai csoporthoz. Fegyveres szolgálatot nem teljesíthetett - mivel jobb keze születése óta béna volt -, de mindvégig a Tűzoltó utcai egységnél maradt. A második szovjet támadáskor telefonon gyűjtött információkkal segítette a csoport küzdelmét.
  • November 5-én parlamenterként tárgyalt a Kossuth Akadémián a szovjet parancsnoksággal - eredmény nélkül.
  • November 6-án sebesült osztrák újságírót kísért a Bakáts téri kórházba, s mivel ekkor már a Ferenc körút a szovjet harckocsik tüze alatt állt, nem tudott visszatérni, elszakadt a csoporttól. Néhány nap múlva csatlakozott a Péterfy Sándor utcai kórházban szerveződő ellenállókhoz, részt vett röplapok megszövegezésében, előállításában. Kapcsolatot tartott az Írószövetséggel, a munkástanácsokkal, az Értelmiségi Forradalmi Bizottsággal. A Domonkos utcai kisegítő kórházban tartott razzia és Angyal István letartóztatása után arra törekedett, hogy a különböző egyetemi csoportokat egy ifjúsági pártba tömörítse. Kezdeményezte az Ifjúsági Párt létrehozását, elkészítette annak programtervezetét, melyben megjelölte pártja elsőrendű célját: a haza védelmét és függetlenségének kiharcolását, a szocialista vívmányok megőrzését. Magáénak vallotta a Dunai Konföderáció eszméjét, szükségesnek tartott egy magyar–jugoszláv–lengyel egységfrontot a Szovjetunióval szemben.
  • November 20-tól az Obersovszky Gyula és Gáli József nevével fémjelzett az Élünk cikkírója, de kivette részét a lap terjesztéséből is. Felvette a kapcsolatot a Nagy-budapesti Központi Munkástanáccsal, valamint egyéb, a forradalom eszméjét ápoló szervezetekkel. A fegyveres harcot már nem tartotta időszerűnek, de politikailag társainál sokkal radikálisabb álláspontot foglalt el.
  • November 21-én részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa megalakításában és a december 4-i Asszonyok tüntetése megszervezésében.

1956. decemberében behívták a munkahelyére, a Magyar Rádióba, de onnan már nem ment, nem mehetett haza. Ott a munkahelyén, az Irodalmi Osztály dramaturgiáján tartóztatták le. Felesége, (Szirmai Ottóné Báthory Mária) azt sem tudta, miért és hogy mi történt vele. Neki szinte semmit nem mondott az októberi-novemberi ritka találkozásuk alkalmával, mit csinál, min megy keresztül: - Jobb, ha te nem tudsz semmiről. Így nincs mit kiverni belőled.[1]

A forradalom leverése után[szerkesztés]

Több alkalommal házkutatást tartottak a lakásán, végül 1957. január 14-én tartoztatták le. Első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa 1958. április 17-én halálra ítélte, mozgalom vezetése és egyéb vádak alapján. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Cieslár Viktor vezetésével 1958. november 27-én jogerőre emelte. Nem kegyelmet, hanem igazságos ítéletet kért, mivel nem értett egyet azzal, hogy bűnösnek találták. Noha a kegyelmi tanácskozáson Tóth Istvánné, a legfőbb ügyész képviselője a kérelem elutasítását javasolta, a Népbírósági Tanács mégis kegyelemre ajánlotta, és a periratokat a Népköztársaság Elnöki Tanácsához felterjesztésre küldte. Kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. A Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. január 21-én hirdette ki az Elnöki Tanács elutasító határozatát, valamint azt, hogy az előterjesztett perújítási kérelmét a Fővárosi Ügyészség elutasította. Ez utóbbi miatt Szirmai panasszal kívánt élni a legfőbb ügyésznél, erre azonban nem nyílt módja. Másnap végrehajtották az ítéletet, 1959. január 22-én kivégezték. Az 1958-as elsőfokú halálos ítéletét követően a család egyszobás lakásából a három ágy kivételével mindet elvittek. Az ítélet záradékában a vagyonelkobzás is szerepelt. Oda, ebbe az egyetlen szobába, a falak mellett hagyott három ágy valamelyikére hozta haza feleség az időközben megszületett harmadik fiúkat, akit Szirmai Ottó már nem láthatott.

További információk[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Eörsi László: A Tűzoltó utcai fegyveres csoport a forradalomban (1956. Évkönyv Budapest, 1992)
  • Mécs Imre: Szirmai Ottó (Balassa-Gehér-Kurdi-Mécs-Modor:Halottaink ​1956 I-II, Budapest, 1989)