Szerkesztővita:Pasztilla/Archív 2007 02

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bennó a kockafejű technokratákról
Beroesz a globális melegedésről


Tag:Pasztilla augusztus 31-e és szeptember 4-e között évi rendetlen és szokatlan szabadságát tölti.

Mert az ő drága felesége egy idétlen on-line teszt kitöltését követően – annak reményében, hogy nyerhet a konyhába ilyen kék főzőizéket meg sárga sütőbigyókat, végül megnyerte a főnyereményt, egy ötnapos kéjutazást a Genfi-tóhoz. Tag:Pasztilla azóta gondolatban már bocsánatot kért mindazoktól, akik létezésében soha nem hitt, azoktól, akik valaha nyertek lottón vagy vállalati tombolán, kapartak gesztenyét vagy győztes sorsjegyet, vagy találtak egy ropogós kétszázast az utcán. Most alázattal megy, elviseli, és ha hazajön, lesz a huwikinek pár új fényképe meg szócikke a Genfi-tó vidékéről. Pasztilla 2007. augusztus 30., 19:20 (CEST)Válasz

Tag:Pasztilla augusztus 10-e és 20-a között évi rendes szabadságát tölti.

Ugyan nem megy Mallorcáig, csak ide, az erdélyországi hegyekbe, ahova azonban ígéretéhez híven valóban elmegy, és ahol se ember, se wifi, se Wikipédiának ördöge, csak család és némi cujka esténként, kedélyes büfögéssel kísérve. A Wikipédián ez egyfelől ellenségeinek és csörtetársainak öröm és megkönnyebbülés, hiszen fellélegezve, nyugodt légkörben folytathatják munkájukat vagy a wikiközélet kreatív fikázását, másrészt viszont barátainak és hódolóinak öröm és megkönnyebbülés, hiszen végre foglalkozhatnak a saját lelkükkel, sérelmeikkel és indulataikkal. Kívánok ehhez mindenkinek jó szórakozást! Pasztilla 2007. augusztus 9., 23:25 (CEST)Válasz


Kép: Budapest by Night - kritika[szerkesztés]

Átmásolom, mit írtam a "Kiemelt kép" oldalra:

Szépnek szép, de semmi extra... Kiemeltnek szvsz kevés. Nehéz jó kritikát mondani, amiből az alkotó tanulhat, és nem veszti el kedvét... Értékeljük az erőfeszítést, amit a fotó elkészítése igényelt, de ez önmagában nem garantálja a kiváló képet. Amit már mondtak a képről: felül sok a feketeség, ebből mindenképpen vágni kell, valahol a torony csúcsa fölött, ez javítana az arányokon. Sikerült olyan estét kifognod, amikor felhős volt az ég, és ezért nem látszanak a csillagok? Egy kiemelkedő fotó esetén erre is előre gondolni kell (folyamatosan hallgatni kell az időjárásjelentést, ki kell nézni az égre, stb. Abban nem vagyok biztos, hogy a Hold látszik-e valaha is az épület fölött ebből az irányból). A kép technikailag jó, de hiányzik a mondanivaló, amit a kép ki akarna fejezni... misibacsi 2007. július 2., 09:50 (CEST)Válasz

Utánanéztem ennek a Hold-témának, mert nem evidens a dolog, és azt kell mondjam, hogy április 12-e éjszakája a lehető legrosszabb időpont lett volna (amikor a kép készült), a Hold ugyanis nem volt látható az éjszakai égbolton. Az utolsó negyedében járt, alig lett volna látható (12-én 35%), az is csak hajnali 5 körül, alig emelkedve a horizont fölé (11 fokra)... Lehet, hogy a vár el is takarta volna... (ezt nem tudom, mert a helyszínt nem ismerem ennyire). (a photoshop-os megoldás nyilván csak a poén kedvéért került szóba (haha), egyébként az szerintem már a montázs kategóriába tartozik, nem a fényképek közé - szerintem Wikipédia:kiemelt képek esetén szóba sem jöhet az ilyesmi).

Időpontot szívesen javaslok bárkinek, ha valaki netán a Holdat akarná lefotózni, vagy lényeges lenne, hogy rajta legyen a képen. misibacsi 2007. július 2., 18:51 (CEST)Válasz


Most olvasom, hogy mi a véleményed a szerkesztésről, én úgyanígy gondolom, de egyelőre folytatom az értelmetlen harcot (nem meggyőződésből, csak mert makacs vagyok... :)

Ha szoktál fényképezni, az szerintem klassz lenne, ha töltenél fel képeket (azt nem vandalizálják :), és a hasonló kritikákból talán tudsz használni valamit... A fényképezőgépben be szoktad állítani a dátumot/időt? Van, aki nem törődik vele, de pl. ebben az esetben is lényeges tudni, hogy pontosan mikor készült a kép. Én még csak tervezem fényképezőgép vásárlását, de már nagyon közeli az időpont (most nyárra esik... ), úgyhogy utána az én dolgaimat is lehet majd kritizálni... :-) brrr... misibacsi 2007. július 2., 19:08 (CEST)Válasz


Ezt írtad: ami meglepett, hogy ezek után a pad könyöklőjére támasztott géppel készült, elnyomott szerkezetű és elveszett témájú szegedi zsinagógafotóról úgy gondolod, hogy szépnek szép, technikailag jó, és mondanivalója is van. :-)

Ehhez képest amit én írtam a Szegedzsinagóga2.jpg képről: jobb, mint a lenti kép. A kép aljáról a sötét padsort ki kell vágni, ez nem nagy ügy. misibacsi 2007. július 2., 10:05 (CEST)

Szó sincs sem szépségről, sem technikáról, sem a kép mondanivalójáról... ezeket honnan olvastad ki??

Hát csak mert az én képemnél szépség és technika megvolt, csak mondanivaló nem, így gondoltam, ennél a képnél a mondanivaló is megvan. Pasztilla 2007. július 5., 07:00 (CEST)Válasz

A sötétséggel kapcsolatban: furcsa ízlésed van. Ami rendben is volna, de ránk, többiekre nem igazán gondolsz, mert a sötétség nekünk önmagában semmit nem mond. Ezzel az erővel fényképezhetsz egy üveg kiöntött tintát alagútban, éjszaka, vaku nélkül, de ez mit fejez ki? Legfeljebb a lelkiállapotodat, de fényképnek nem az igazi, mert azzal az alkotó a többieknek akar valamit mondani.

Kinyilvánítod, hogy nem érdekel a többiek véleménye, de akkor miért teszed fel a képet a Javaslatok kiemelt képekre oldalra?? Ha már eleve tudod, hogy amit mások írnak, az nem érdekel?? misibacsi 2007. július 4., 21:26 (CEST)Válasz

Drága Misi bácsi, mikor mondtam, hogy nem érdekel? Ha nem érdekel, nem válaszolok. Épp csak megvédhetem magam, gondolom, pláne hogy nem vagyok az a leszegett fejjel beletörődős típus, ez már csak nem baj. :-) Nem írtam tintáról meg ilyenekről sem, vagy hogy feketeségeket szeretek fényképezni furtonfurt, épp csak arról írtam, hogy a sárgán fénylő város felett nekem jobban tetszik a fekete lepel, vedd úgy, hogy kontrasztként, mint a csillagos égbolt, ami nincs is. Túl komolyan vetted az egészet, de mindegy. Pasztilla 2007. július 5., 07:00 (CEST)Válasz

Pasztilla, a kiemelt képes szavazás sajnos ilyen, ott kíméletlenül pixeljeire szednek mindent. Nekem tetszett a képed, de fotóztál ennél sokkal jobbakat is. így hirtelen ezeket találtam szebbnek:

  • Budapest by night galériádból 1. oldal 3. sor jobbszélső,
  • 2. oldal legelső,
  • alatta lévő,
  • alsó sor közepe (a fák baromi jól keretbe vonják),
  • 4. oldal 2 utolsó.
  • Prágai galériából 1. oldal 2. sor középső (csak a graffiti nem kéne rá... hülye vandálok mindenhol vannak, látom)
  • 2. oldal első képe
  • 3. oldal első sorából mind, de különösen a középső.

szóval ezeket szerintem nagyobb eséllyel indíthatnád (igaz, én csak amatőr műélvező vagyok és amiket javasolok, rendre le is szokták szavazni, de ezek közt volt olyan, amitől szó szerint lúdbőrzik a hátam, olyan hangulata van, különösen a párizsi macskaköves utcák... a maskakő vmiért a gyengém.) – Alensha üzi 2007. július 4., 22:04 (CEST)Válasz

Nyilván igazad van, de én ezt a képet szeretem, azért jelöltem. Azzal, hogy semmi különös nincs benne, egyet is értek akár, hiszen unásig ismert kőoroszlán és a várpalota, de azt, hogy meg kellene vágni a feketeséget, alapból nem fogadhatom el mint a kép készítője, hiszen ha úgy gondolnám vagy gondoltam volna, akkor fektetett képet készítek például és nem állót. Pasztilla 2007. július 5., 07:00 (CEST)Válasz

Ezt írtad: Ami valószínűleg kiakasztott, az az volt, hogy kéretlen fényképezési tanácsokkal láttál el...

Hát kérem, igen, itt természetesen félreértés van. Felteszel egy képet kiemelt jelölésre, és azt várod, hogy leborulva imádatunkat fejezzük ki, ellenben semmilyen kritikával ne illessünk? Ez rendben is van, ha a kép megérdemli. Ebben az esetben azonban nem ez a helyzet, ugyanis neked az a téves elképzelésed van, hogy ha lefényképezed a tintafekete égboltot, akkor az szép. Mint kifejtettem, erről nincs szó, a kép nem jó, illetve azt bátorkodtam kifejezni, hogy ránk, többiekre nem úgy hat, mint rád, aki a képet készítette. Igen, ehhez magyarázatképpen kifejtettem, hogy szerintem hogyan lehetne a képen javítani, enélkül csak fikázás lett volna, amit írtam, nem kritika. A Holdnak csak azért néztem utána, mert néhány komolytalan ember, aki mindenből viccet csinál, felvetette, hogy a Holdat rá kellene másolni a képre (nem furcsa, hogy szerintük is hiányzik valami a képről?). A Hold nem olyan gyakran tűnik fel az égbolton, ahogy az ember gondolná, vagyis egyáltalán nem könnyű olyan időpontot találni, amikor fent van az égen, és éppen ott, ahol a kompozíció szempontjából az alkotó szeretné (vannak olyan alkotók, akik előre elképzelik, hogy mit fognak fényképezni, nem csak úgy összevissza mászkálnak a Dunaparton és ötletszerűen felmásznak autók tetejére). Nem vagyok a fényképezés szakértője, de azt meg tudom állapítani laikusként is, hogy mi zavar egy képen. Ezt próbáltam elmagyarázni, holott tudtam, hogy teljesen fölösleges, mert az emberek semmilyen tanácsot nem szoktak megfogadni.misibacsi 2007. július 15., 16:39 (CEST)Válasz

Már megbocsánat, de mintha elbeszélnétek egymás mellett, pedig csak a megfogalmazásban vannak ottan a különbségek. Pasztilla elvtárs úgy csinál, mintha mindenhová oda kéne tenni az idézőjeleket, mert különben nem egyértelmű, hogy a művészetet nem lehet pontokba szedni. Misibacsi meg úgy csinál, mintha sehova se kéne idézőjel, és mintha lehetne olyat mondani, hogy "akkor szép", "akkor meg nem szép". Szerintem a szóban forgó kép ijesztő és gyönyörű, és éppen a tintafekete égbolt teszi többek között azzá. Ezen túl csakis ízlésről beszélhetünk, és arról, hogy az ihletből ki mit fog fel és minek a természete ragadható meg mennyire. Ettől függetlenül a rencer nyilván tökéletlen, és persze-persze, a s(z)avazás az s(z)avazás. Egy vágás P-nek: misibacsitól nagyon szép, hogy hosszan leírta, amit gondol, nem pedig egy odavetett (ellenzem)mel intéztejel a képet (esetleg mondvacsinált indoklással). Egy vágás M-nek: mintha kissé valóban ízléskritikát gyakorolnál, amikor elvárod, hogy a "jó kép" legyen azonos a misibacsi-féle "jó kép"-pel. Szerintem a kiemelési eljárás többek között arra jó, hogy az ember tágítsa a horizontját, és ismerje el az ízlése ellen való dolgokról is, ha van bennük kaliber, hogy van bennük spiritusz. – Bennó  (beszól) 2007. július 15., 17:25 (CEST)Válasz
(És ha - nincs?... --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 15., 17:28 (CEST))Válasz

Mér kell minden poént lelőni? Hát nem benne van kimondatlanul, hogy ha nincs, akkor sajnos nincs?! :) ML elvtárs, nagyságod a z ideológiai rend éber őre... – Bennó  (beszól) 2007. július 15., 17:31 (CEST)Válasz

Mindárt fergeteges jó kedvem lesz, mindenesetre meghajtom főm. Pasztilla 2007. július 15., 17:30 (CEST)Válasz
Erről jut eszembe, ezt a vitát csatolni kéne a képkiemelési oldalhoz valamilyen formában, mint ideológiai háttérdiskurzust. – Bennó  (beszól) 2007. július 15., 17:32 (CEST)Válasz

Földtörténet - kötőjelek[szerkesztés]

Kedves Pasztilla, jelentős munkát végeztél a kötőjeltelenítésben, de attól tartok, ezt nem gondoltad át teljesen. A kornévsorozatot az erre hivatott szakmai testület, a Magyar Rétegtani Bizottság sztenderdizálta, ennek a linkje meg is található a Földtörténeti korok alapcikkben és itt: [1] Nemigen partizánkodhatunk, mivelhogy ezeket a neveket tekinti alapnak a magyar nyelvű szakma, és ha rákeresel a nevekre, azt figid látni, hogy a szakmai írások dominéns részben ezt a nómenklatúrát követik. Nem javaslom, hogy átírjuk a Magyar Rétegtani Bizottság sztenderdjét, akkor sem, ha nem tűnik tökéletesnek. Mi nem hozhatunk létre tudományos sztenderdet, azt kell követnünk ami van. Egyébként talán érdemes volna Földtörténet portált létrehozni - elég sokat nyűglődtem azzal, hogy sztenderdbe tegyem az eddigi cikkeket, koordinálás nélkül pedig láthatóan feleslegesen dolgozunk.--Korovioff 2007. július 12., 13:58 (CEST)Válasz

Szia, Korovioff! A helyzet az, hogy a WP:HELYES alapján az akadémiai sztenderdet követjük a Wikipédia helyesírásában, annál is inkább, minthogy kevésbé követhető szempont a számtalan szakmai és közösségi és miegyéb szenderdek követése. Az akadémiai példatárban kifejezetten kötőjel nélkül szerepelnek. A Magyar Rétegtani Bizottság kicsit elkapkodta szerintem, mert nehezen indoikolható a késő-triász és a kék liász közötti, kissé inkoherens különbségtétel. Ha gondolod, vigyük a helyesírási kocsmafalra, aztán lássuk, ki mit szól hozzá. Pasztilla 2007. július 12., 14:01 (CEST)Válasz

Átmásolva ide, ott folytasd!

Nagyon profi vekker. És inkább én voltam kekec (nem rossz szándékkal), de jók voltak a vitapartnerek :-) --Korovioff 2007. július 13., 11:27 (CEST)Válasz

Wikiflagelláns csemege ajánlatunk[szerkesztés]

Ötletkifogyás esetére: Enabling Grids for E-sciencE/Alkalmazások --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 13., 10:09 (CEST)Válasz

Én családos ember vagyok, kérlek. Különben pedig egy teljesen szokványos, ádáz alabárdos volnék, semmi más. Pasztilla 2007. július 13., 11:40 (CEST)Válasz

Für Expert[szerkesztés]

Christo és Jeanne-Claude --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 16., 13:46 (CEST)Válasz

Land Art --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 16., 14:01 (CEST)Válasz

(Aztán Bennó et helyszíni útmutatásával lassan valami wikesszénus szektát is gründolunk... --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 16., 14:01 (CEST))Válasz
Szócikket a bökőszerszámok elejivel tessék szerkni. A vellanyél csak maradjon meg kedvenc kontribútorunk kormányzásának hagyományos eszközéül... --MerciLessz BalhéLessz 2007. július 16., 20:38 (CEST)Válasz
Mermérmárugyan? Ha hegy nem megy Mohamedhez, hát megyek én, közelítek őhozzája. Csermanek Ottót sem a fantázia szülte..! Pasztilla 2007. július 16., 23:22 (CEST)Válasz

Képlicenc[szerkesztés]

Nem tettél licencet a Kép:Miniwikitali 11.jpg képre. Légyszi pótold, ne kelljen már emiatt törölni, mert nagyon szeretem a rajta szereplő embereket. :) üdv, – Alensha üzi 2007. július 16., 16:58 (CEST)Válasz

Azt meg hogyan kell? Mindjárt teszem. Pasztilla 2007. július 16., 23:18 (CEST)Válasz

Ne légy már ekkora tahó[szerkesztés]

Elkezdtem dolgozni egy szócikken, amely senkit nem érdekelt - eddig. Te meg mindjárt felpakolod a Lektor sablont, átnevezel stb. vár jóember, hogy dolgozzak rajta bár egy órát. Linkomannal volt még ilyen vitám, meg még valakivel, már nem emlékszem. Egy órát kérek, oszt ess neki, mint keselyűk a dögnek.Mazarin 2007. július 19., 22:23 (CEST)Válasz

Nono, hölgyek és urak!! Pasztilla már mondta, hogy nem vette észre az időt, csak ráesett a szeme a dologra. Te válaszul szintén nem voltál valami finom. Ha ezt ezen a ponton abban hagyjátok, akkor fifty fifty. Tessék egymást szeretni. – Bennó  (beszól) 2007. július 19., 22:25 (CEST)Válasz
Én Pasztillát úgy szeretem, hogy meg is eszem, ha van benne C-vitamin. :-))Mazarin 2007. július 19., 23:05 (CEST)Válasz

Hatake Sakumo[szerkesztés]

Ím:

Hatake Sakumo
Ő Kakashi Hatake édesapja! Kakashi szeme láttára megöli magát mivel egy küldetésen bajtárását csabdába ejtik és ő a küldetést félbe hagyva utána ment amit a falu (konoha) lakóji nem néztek jó szemmel mivel a küldetés elbukott. Sakumora mindenki rossz szemmel nézett ezek után és ezt nem bírta... Kakashi ezek után teljesen megváltozott és csak a shinobi törvényei szerint élt.

A témáról az enwikin: en:Land_of_Fire#Sakumo_HatakeKovacsUr 2007. július 20., 08:27 (CEST)Válasz

Nyúlbecő[szerkesztés]

Azért gondolkoztam rajta vagy öt percig, ott bukott meg, hogy elolvastam a leírását:)). Mint az egykori parasztbácsi: Ilyen állat nincs!! Viszont jókat vigyorogtam:)). --Lily15 üzenet 2007. július 20., 20:06 (CEST)Válasz

Pjotr Selohonov[szerkesztés]

Üdv!

Hahó, Pasztilla. Please forgive my for not being able to use good Hungarian. Thanks a lot for your help with the article on film actor Petr Shelokhonov (Pjotr Selohonov). He was born to Polish - Ukrainian parents in Belarus, some of his ancestry was Lithuanian and other Baltic nations. In the former Soviet Union he was registered as Belarus national, not Russian, so "orosz" is not perfectly correct for him. It is hard for us today to make a final definition of his nationality, because ethnically he has multiple East European ancestry. Born after the revolution in Belarus, he survived the WWII, but all his original birth documents were destroyed with his home by air-bombing and fire during WWII, and then he ended up in the USSR. In 1945, when he turned 16, the Soviets issued him a passport with a record of nationality: Belarus, but citizenship: USSR; then in 1991 all that became obsolete, his next passport was of "Russian Federation", albeit his ethnic origin never changed! His life was all shaken by history, blow by blow, trauma after another trauma. I am trying to make a good match of his bio in several languages. Discussions about his original name are going on the English Wiki and others. You are very welcome to make further corrections in the Hungarian Wiki. My Hungarian isn't enough to make serious contributions, albeit it is a great fun trying. Your help with my Hungarian is highly appreciated. Üdv, Steveshelokhonov 2007. július 20., 21:20 (CEST)Válasz

Hi, Steve! Thank you for sharing this fascinating story with me. Before amending the article, I've also checked some sources, and found mentionned his nationality to be Soviet. I'll be more than happy to be able to help you, if needed. Pasztilla 2007. július 20., 23:52 (CEST)Válasz
Dear Steve and Pasztilla! Although "soviet2 cannot be seriously considered as a nationality, during the 70 some years existence of the Soviet Union makes it acceptable to call some "soviet" national. Maybe in this case this is the best solution as well.--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 21., 09:51 (CEST)Válasz
This question around identity cannot be judged by you or even myself :-) Guess what? 10% of the current Serbian population declare him/herself to be Yugoslavian, and that is the same thingy for Soviet nationality: if somebody is/was proud on being Soviet, we are not entitled to dispute it. Vagy ahogy magyarul mondtam Bennónak, ha ő holnap bejelenti, hogy identitása szerint a lendkerekekhez húz, elsőként fogom biztosítani lendkeréki jogait, mer ki vagyok én, hogy habverő létemre vitába szálljak egy lendkerékkel? Pasztilla 2007. július 21., 11:24 (CEST)Válasz
Outstanding example :)) The question remains: is there "Soviet" or "Czechoslovak" or "Yugoslav" nationality, or not? Is there "American" nationality, or all peoples living in the States have their nationalities and their citizenships separate (but could be the same)?? Thanks for your answer, Mr. Attila :) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 21., 11:51 (CEST)Válasz
This question around identity cannot be judged by you or even myself – that's the point. Is nationality something defined simply by one's own option or by the fact that he/she is a member of a(n even temporary existent) political nation? How about Belgians? Is there "Belgian" nationality or simply French and Dutch(/Flemish) people living in the same country for hundreds of years? ... – Bennó  (beszól) 2007. július 21., 12:12 (CEST)Válasz
True.... very true.... monsigniore :)) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 21., 12:38 (CEST)Válasz
Kérlek szépen benneteket, amit annak idején tanultam identitásvizsgálatokról, és amennyire érdekelt meg megjegyeztem, a legtöbb metódusban igazából két dolog összegződik: 1) mit gondolsz te és a rád hasonlító rokonok, szomszédok magatokról, arról, hogy mik és kik vagytok? 2) a környezeted mit gondol rólad és a rád hasonlító rokonaidról és szomszédaidról, arról, hogy kik és mik vagytok? Ha e két kérdésre adott válaszok akár egyike is igenlő, csoportképző identitástudatról, vagy illetve nemdebár sajátos szegregációról van szó. Érdekes ez, mert pölö a matyó és a barkó eredetileg gúnynév volt, és a Barkóság, illetve a Matyóföld mint néprajzi terület határai a második kérdésre adott igenlő válaszok alapján lettek volt meghúzva. Egyetlen falu sem akadt ugyanis, amelynek lakói matyónak vallották volna magukat, viszont akadt négy település, melynek lakóit a szomszéd települések lakói matyónak mondták. Na, most már büszkék rá persze, és ha előjön a borsodivánkai polgármester, hogy ugyanbár ők 20. század eleji jászsági telepítésből vannak odatéve, de márpedig matyónak érzik magukat, és holnaptól részt vesznek az évenként megrendezett Matyó Sokadalomban, és valóban, egyre inkább hiszik, hogy matyók voltak nagyapáik és ők is, akkor mit ér a todományos külső objektivizálás? Semmit, el kell fogadnunk, hogy matyók, csúcsos kalap nélkül is. Ahogy a drága jó komenisták is hitték, rokonostul és szomszédostul, hogy az ő nemzetiségük szovjet vagy jugoszláv vagy csehszlovák, nem igazán tehetünk mi ezzel semmit. Magunkban mérlegelve összegezhetjük, hogy a belgák belgák-e, ők annak vallják-e magukat és mi hajlandóak vagyunk-e feltételezni egy sajátosan belga kultúrájú közeget (csipkéstül, cseresznyesöröstül, pfuj), de ha nem is fogadjuk el a belgaságot, a csoportdinamika tesz róla, hogy igenis legyen ilyen identitástudat. Ennél sokkal cifrább a lendkerék és a habverő esete, nem hülyeségből írtam ide. Ha Sopronban húsz pöcs bejelenti, hogy ők hunok, viszont ezt már a rájuk hasonlító rokonok és szomszédok sem osztják, úgy tűnik, nincs tovább miről beszélni, a tudomány így is tesz, ezért vant benne a fenti kérdésekben a „te és rád hasonlító rokonaid” kitétel (a megfogalmazás persze az enyém, mielőtt még cáfolnátok), nem is fog soha tanulmány készülni a soproni hunokról, max mint patoantropológiai esettanulmány. Viszont részemről kerülném a todományosságot és mint egyén (magam is helyenként meghökkentő identitással rendelkezvén) úgy gondolom, hogy amennyiben ezen húsz pöcs bármelyike a jövőben egy a nacionáléját firtató űrlap kitöltésekor a nemzetiségi rovatba berójja rovásírással, hogy hun, nem jöhet kérdés és okosság és bizonygatása annak, hogy te nem lehetsz hun, wazeg, azok má nincsenek, mert a húsz pöcs csoportidentitásának kovásza a hun öntudat. Hirtelen konfúzusan és a melegtől gutaütötten ennyi. Steve magyarul szeretne jobban, én angolul nem tudok, szóval ha kérhetem, szent anyanyelvünkön folyjon eme felemele terefere. Keszenem. Pasztilla 2007. július 21., 13:44 (CEST)Válasz
OK. És a gyakni sem volt valami szép szó Álmoselődondkondtashubatöhötöm idejében.
Barkóság? Definiálná nekem az úr ennek a - vélhetőleg csak fantáziában létező - geográfiai egységnek a határait? Vagy kontinuálva higgyem, hogy kend viccel velem? --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 21., 14:04 (CEST)Válasz

Szégyelljed magad, hogy Borsodban van a fél rokonságod, és nem tudol barkókról. Hmmmmm.... A Barkóság fővárosa Ózd, hogy segítsek... Pasztilla 2007. július 21., 14:06 (CEST)Válasz

Azér mer volt réti nyúlbecő meg Bobby élete, nem kell azt gondolni, hogy énnekem már csak véghetetlen fantáziám van. Piha. Pasztilla 2007. július 21., 14:08 (CEST)Válasz
barkó = lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) ? :D --Hkoala vita 2007. július 21., 14:10 (CEST)Válasz

Mint Hkoala. Nekem a barkó a pofaszakáll szinonímája, az arcra lenövesztett pájeszé.

Abban igazad van, hogy fél rokonság, de én nem odavalósi vagyok, csak beültem a készbe :))

Bakter...., --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 21., 14:17 (CEST)Válasz

Már csak azt volna jó tudni, hogy a pakompartod néven nevezése mennyiben érinti az identitáselméletek kérdéskörét? Persze beszélhetünk az arcszőrzetekről is. :-) Pasztilla 2007. július 21., 14:46 (CEST)Válasz
Hi, Pasztilla, Burumbátor, Bennó, and all parties interested. Your help is highly appreciated. You are right about the Soviet citizenship, it was a temporary mask for many people, Petr Shelokhonov (Pjotr Selohonov) had it from 1945 to 1991, it was automatically imposed on people who ended up on the territory of the USSR after WWII, so people of Eastern Europe, including Baltic States and parts of Poland, Ukraine and Belarus were forced into Soviet citizenship. The Soviets mixed all terminology: ethnicity with nationality, and nationality with citizenship. Soviet IDs were confusing, all paperwork was done by Russian-speaking clerks who did not care about individual ethnic details. Stalin and his agents were in total control, so Petr Shelokhonov (Pjotr Selohonov) did not argue with authorities, especially after they punished him for telling political jokes, and his mother was dead without a grave. His old Soviet passport has nationality - Belarus (by his birthplace), citizenship - Soviet (by the country's name), which is now confusing and not completely accurate. In 1991 his nationality and citizenship were changed to Russian, which was not accurate again, because he was born in Belarus, not Russia, his ethnic roots are in Poland, Ukraine and Lithuania, and he always valued his multi-ethnic and multi-cultural identity. He told me many times that he felt trapped in the system of fake countries and propaganda. It is history now, it helps understand that some people in Eastern Europe and the Soviet Union survived against all odds.

All ethnic and cultural connections between nations are valuable, such as Petr Shelokhonov's work in two Hungarian movies about Liszt Ferenc, and his personal friendship with the great Hungarian actor Sinkovits Imre and director Keleti Márton. I would like to invite you to participate in the project of making identical articles in several languages, the first project is Petr Shelokhonov's (Pjotr Selohonov) biography. I have it in English and Russian, but my Hungarian is very limited. If you and your Hungarian friends could translate the English biography of Petr Shelokhonov into Hungarian that would be great. After this is done, we can move this experience on to other articles in Wikipedia, in order to eventually overcome discrepancies between languages, and make Wikipedia equally informative in many languages. Üdv,Steveshelokhonov 2007. július 24., 21:05 (CEST)Válasz

Szemtám[szerkesztés]

Rosszat szóltam volna? Mi a probléma? Egyébként a szemtámoktól nem szoktam megijedni, amennyiben az ijesztegetés lett volna ezzel a célod :) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 22., 08:07 (CEST)Válasz

Hát, este már nem szoktam (mindig) wikizni, és négy órával előrébb járok. Skype akkor lett volna fontos, akartam mondani, hogy le ne lődd CSO-t mert iszonyat jó poén, és senki nem gyanakodott. --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 22., 08:40 (CEST)Válasz

bizony, hogy nem gyanakodtunk, nekem kimondottan tetszett, ahogy izélgeti tudodkit, ha szabad egy adminnak ilyen non-PC dolgot mondania :) ez meg tőle független, de én sem bánnám, ha a következő amerikai elnök Al Gore lenne, de lehet felőlem bárki más is, amíg demokrata az illető. – Alensha üzi 2007. július 22., 13:31 (CEST)Válasz

Én Frau Clintonra fogadok. Van rá egy forintom...--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 22., 13:37 (CEST)Válasz

én is azt hittem, ő fog indulni, de mint mondtam, nekem mindegy, csak ne republikánus győzzön... – Alensha üzi 2007. július 22., 22:41 (CEST)Válasz

Kérés[szerkesztés]

Szia! egy hónapja beszéltünk róla, hogy befejezed a Albán Kommunista Párt szócikket. Kérlek minél előbb tedd meg, mert úgy látom, hogy már nincs sok vissza a szócikkből. Köszönöm Szajci (reci) 2007. július 22., 15:44 (CEST)Válasz

Drága Róbertem! Ez megrendelésre nem megy, nem vagyok jó iparos, amint úgy érzem, persze meg fogom csinálni, de hát mostanában kevés hasznos dolgot teszek errefelé :-) Ess neki, fordíts, ilyenek, tényleg nem sok kell hozzá. Pasztilla 2007. július 22., 18:31 (CEST)Válasz

Értem, csak sajnos nekem nincs anyagom ehhez. Szajci (reci) 2007. július 22., 19:30 (CEST)Válasz

Jól van, megnézem, mit vagyok képes tenni e tárgyban. Már akaratereileg. Pasztilla 2007. július 22., 20:38 (CEST)Válasz
Nem ábrázol, hanem az ábrázolás ideáját mutatja be, felemelkedik a tárgyon.
Na ugye: csak te ragadszkodsz a földhöz a petyhüdött véredényzeteiddel, ahelyett, hogy felemelkednél a tárgyon...--MerciLessz BalhéLessz 2007. július 23., 02:26 (CEST)Válasz

Na nem, asszem elmegyek egy kötélverőhöz, és fonatok magamnak új idegrendszert... Az milyen, hogy aszongya „Joseph Kosuth [...] amerikai konceptualista művész. Kosuth egyszerre koncept- és konceptuális művész.” Asztakutyamindenit... Pasztilla 2007. július 23., 07:08 (CEST)Válasz

Kis laptöri[szerkesztés]

Fehérek és feketék, 100 tény és egy hazugság

(akt) (előző) 2007. július 22., 22:23 Gabor.v (Vita | Szerkesztései) (43 byte) (mármint a népbutítás felé?) (visszavonás)
(akt) (előző) 2007. július 22., 22:04 Pasztilla (Vita | Szerkesztései) (12 byte) (Eszem ágában sincs a semlegességet eljátszani, nagyon is húz a szívem az emberek felé) (visszavonás)
(akt) (előző) 2007. július 22., 21:59 Gabor.v (Vita | Szerkesztései) (1 630 byte) (várd már meg a szavazást, legalább eljátszhatnád a semlegességet...) (visszavonás)
(akt) (előző) 2007. július 22., 21:48 Pasztilla (Vita | Szerkesztései) (12 byte) (Majd a laptörténetben megnézi valaki, ha annyira érdekli, Isten őrizz akár húsz percig is szócsövének lenni ennek a trágyának) (visszavonás)

Javaslat[szerkesztés]

Javaslom: legyen Al Gore Magyarország elnöke, lehetőleg miniszterelnöke is egyben, és megváltjuk végre a világot. Ráfér. És ránk is. OsvátA Palackposta 2007. július 23., 13:59 (CEST)Válasz

Save[szerkesztés]

Mély tisztelettel híve: O.András

Szövegközi fettelés[szerkesztés]

Szia, Szajci! Láttam, kiszedtél néhány fettelést az Albánia szócikkből. Igazából magam sem tudom, mi a helyes eljárás, mert ugyan nem túl elegáns a szövegközi fettelés (nyomtatásban legalábbis), viszont a túlburjánzó címhierarchiát még jobban utálom, így hát ahelyett, hogy létrehoztam volna egy harmadszintű Domborzat vagy Hírközlés címsort, az adott bekezdés hívószavát fetteltem, a domborzat bekezdésben a domborzatról van szó, és így tovább. Nem tudok ez irányban wikikonform irányelvről, tehát csak a magam szakállára jártam el így. Arra viszont megkérnélek, hogy öszvérben ne hagyd a szócikket, vagy irtsd végig a fetteléseket, vagy ha a fentiekkel meggyőztelek, tedd vissza, amit kivettél, mert most elég ronda és következetlen, hogy hol ki van véve, hol nincs kivéve. Köszi, és epedve várom szellemi tusánkat :-) Pasztilla 2007. július 24., 00:11 (CEST)Válasz

Szia! Megcsinálom, csak este már álmos voltam. És harmadik szintre kívánom emelni a dolgokat még a mai napon. Üdv Szajci (reci) 2007. július 24., 07:14 (CEST)Válasz

Nenenene!!! EZ az, amit beszéljünk meg! Iszonyat otrombán fog kinézni szerintem. Elviszem ezt a dolgot a kocsmalapra, lássuk, ki mit szól hozzá. Pasztilla 2007. július 24., 07:16 (CEST)Válasz

Átvive ide: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok)#Hívószavak fettelése vs. címhierarchia

Figyi, otrombán néz ki, de az országműhelyt nézd meg. Ez a sablon dolog. Kiemelni csak a szócikk szövegét szoktuk! Szajci (reci) 2007. július 24., 07:22 (CEST)Válasz

Ebből most egy mukkot sem értek, azon túlmenően, hogy több konstruktivitást várnék el odavetett félmondatoknál. Ez is megy a kocsmafalra,légy szíves ott folytatni. Pasztilla 2007. július 24., 07:24 (CEST)Válasz

Kérdés[szerkesztés]

Ha kérdezni akarsz, tudod hol találsz. Ha butaságokat, sületlenségeket akarsz írni, miért nem használod a külön erre a célra kitalált neved? --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 24., 15:02 (CEST)Válasz

Jajmá, Burum, szedd össze magad, és különben is elfecsérelt energia velem szemben megsértődni, hát te vagy a szívem egyik csücske, ilyen minőségedben is róttalak meg. Pasztilla 2007. július 24., 15:28 (CEST)Válasz
Én, barátom, nem vagyok széjjel. A "butaságok, sületlenségek" kifejezésért bocsánatot kérek. Okosságok, jól átgondolt, megfontolt hozzájárulások voltak. --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 24., 16:07 (CEST)Válasz
Áááááá, kinyírlak, ez most már tény... Sörbe fojtalak, vagy ilyesmi... Pasztilla 2007. július 24., 16:09 (CEST)Válasz
Már késő...--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 24., 16:11 (CEST)Válasz
:-D Sejtettem én, hogy ez a vektor! A magyar honpolgár meg rohadjon meg a munkahelyén a nagy b*szomány melegben, mi? Minden sörforrástól 500 méterre, mi?! Pasztilla 2007. július 24., 16:20 (CEST)Válasz
A kinyírásra írtam... Sörözz, amennyit csak bírsz, itt nagyon szar a sör.. Alászolgája, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. július 24., 16:22 (CEST)Válasz

Villy múmiája[szerkesztés]

azt én kaptam egyszer Bennótól, miután sikerült belegázolnom a lelkivilágába, valamelyik archívumomban megvan még. aztán amikor Villy nagyon nyomta Esztergomot, meg izélgette Miskolcot, úgy gondoltam, talán örülne, ha benézne hozzá is ez a kedves fazon :) – Alensha üzi 2007. július 24., 20:02 (CEST)Válasz

Szkájp[szerkesztés]

Lépjen már rá egy percre, jó uram :) Data Destroyer 2007. július 25., 00:52 (CEST)Válasz

Kedves Pasztilla[szerkesztés]

  • Látom nagyon arra utazol, hogy küldjek neked egy Elvis-Szedlacsekné múmiát :)
Úgy látszik új szubkultúra van kialakulóban :) Villy/diszkássön 2007. július 25., 14:49 (CEST)Válasz

Bár nem tudom, mennyire fair így elnyerni, hogy szándékosan provokálod ki, azért gratula hozzá. És ne feledd el, a kialakulóban lévő hagyomány értelmében neked kell továbbadni a következő díjazottnak (ideális esetben olyannak, aki valamit beszól neked. :) – Alensha üzi 2007. július 25., 16:22 (CEST)Válasz

Ragaszkodom hozzá, hogy a vándormúmia minden egyes újabb gazdájának kitüntetésekor említsenek meg mint ötletgazdát és feltalálót (mindjárt előkerítem az archívumból, hogy mikor ajándékoztam meg vele Alenshát...) :) – Bennó  (beszól) 2007. július 25., 17:33 (CEST)Válasz
11. archívumom; egyébként javaslom, hogy az ötletgazdáról nevezzük el „Bennó-múmiának”. :) – Alensha üzi 2007. július 25., 18:34 (CEST)Válasz

Egyébként a google már első találatnak hozza a wikipédiát a tudod mire :) – Alensha üzi 2007. július 27., 22:05 (CEST)Válasz

Kérlek, már közhírré is tettem a Kocsmafalon, Tgr-nek jár a nagy puszi a szemüvegére :-) Pasztilla 2007. július 27., 22:10 (CEST)Válasz
azt akartam még mondani, hogy ez rettentő gonosz dolog volt ám tőled, és kapnál érte egy múmiát, ha nem vigyorogna már itt, pár bekezdéssel feljebb... – Alensha üzi 2007. július 27., 22:14 (CEST)Válasz
Na várjál, Alensha, időközben egészen kétségbe estem, mert mi van, ha valaki azt írja be a keresőablakba, hogy "Bennó hülye"? Akkor nem kap semmit. Különben pedig ez olyan önazonos pasztillás volt, még most is halálosan büszke vagyok magamra. Pasztilla 2007. július 27., 22:16 (CEST)Válasz
amúgy az jó, hogy a hülye pasztilla szavakra is a hülye bennó az első találat :D – Alensha üzi 2007. július 27., 22:20 (CEST)Válasz
Há hiába mondtam én neki: ha én vagyok a hülye, akkor is ő a hülye. :-) Pasztilla 2007. július 27., 22:22 (CEST)Válasz

Tudom... – Bennó  (beszól) 2007. július 27., 22:11 (CEST)Válasz

Remélem, halálra vagyol sértődve, kérlek, nekem ennyi jár. Pasztilla 2007. július 27., 22:13 (CEST)Válasz

Igen, majdnem. Egyébként meg ne haragudj, én is léphetek mellé. Legközelebb lőjj le korábban. Sorry. – Bennó  (beszól) 2007. július 27., 23:20 (CEST)Válasz

Teszerinted, a te hatalmas helyzetfel- és emberismereti kiskátéddal mi a szart kellett volna még a tudomásodra hozni? Pasztilla 2007. július 27., 23:30 (CEST)Válasz

Nem tudom, mire gondolsz, tényleg teljesen komolyan és bocsánat! Semmit-semmit. Hogy kell még mondani? :) Sorry meg még sorry. – Bennó  (beszól) 2007. július 27., 23:38 (CEST)Válasz

Ezt neked :)[szerkesztés]

[2]Data Destroyer 2007. július 29., 20:57 (CEST)Válasz

Mmmmmmmmmmmmmmmmmm... Köszönöm! Pasztilla 2007. július 30., 10:28 (CEST)Válasz
Képzeld, milyen sok lesz, mire a Z-ig eljutok :) Data Destroyer 2007. július 30., 14:14 (CEST)Válasz
Izé... A következő Gavril i Ri Dara lenne, szicíliában született, arbresh költő. Albánul is írt. Mi az az arbresh? Data Destroyer 2007. július 30., 15:14 (CEST)Válasz
Arberesek tehát? Míg élek, nem jöttem volna rá :) Data Destroyer 2007. július 30., 18:26 (CEST)Válasz
Erre van a wikipédia :-) Pasztilla 2007. július 30., 18:28 (CEST)Válasz

Kérlek szépen[szerkesztés]

kedves Pasztilla, ne mutass rossz példát ilyenekkel[3]. Tudom, hogy egyes szerkesztőkollégáid stílusát nem kedveled - szíved joga -, de ez mégsem helyes. Ha van türelmed, akkor írd le a vitalapon, hogy mi a baja a cikknek (még az is lehet, hogy valaki kijavítja), ha pedig nincs, akkor hajíts rá egy megfelelő figyelemfelhívó sablont, vagy kerüld el messziről. Remélem, nem haragszol, hogy szóltam. --Hkoala vita 2007. július 30., 20:17 (CEST)Válasz

Dehogy haragszom, téged nagyon szeretlek és tisztellek, és persze hogy igazad van, nekem ez a kedves fiú a gyenge pontom, ha meglátom a kontribúcióit, elszáll az agyam. Igyekszem őrizkedni a hasonló kirohanásoktól. Pasztilla 2007. július 30., 20:20 (CEST)Válasz
:) :) :) --Hkoala vita 2007. július 30., 20:24 (CEST)Válasz

Kép:Fan Noli 2.jpg[szerkesztés]

Just wanted to inform you, that this image, which you took from the German Wikipedia, was deleted there because of copyright violations... 84.60.111.247 2007. augusztus 1., 17:57 (CEST)Válasz

Thanks very much, but can you pls specify what kind of copyright violation we are speaking about? This picture was taken in 1908... Pasztilla 2007. augusztus 1., 18:35 (CEST)Válasz

Üzenet Pasztillabotnak[szerkesztés]

Szia, Pasztillabot! Légy szíves, időnként cseréld a szerkesztési összefoglalót, mert Bocskai István szülőháza nem Szlovákiában[4] van. (Ne haragudj, Pasztilla :)). --Hkoala vita 2007. augusztus 2., 08:18 (CEST)Válasz

Ja, kábé ötven szócikk után észleltem, hogy valóban, az Edda legújabb lemeze talán nem annyira szlovákiai település, mint elsőre gondolnánk, és utána cseréltem is a szerkösszefoglalót, a legutóbbiak már rendesen mentek ki. :-/ Pasztilla 2007. augusztus 2., 08:45 (CEST)Válasz

Dobogókő[szerkesztés]

Hali! Az az utca neve hogy Dobogókői út Szal ne írd át az utcák neveit is, a térképen is egybe van írva. Mostanában egyre több ilyen szerkesztés van a wikin, hogy ha leírom, hogy "Imre király", jön valami félkegyelmű (már nemtom ki volt az), akinek fogalma sincs, hogy volt ilyen nevű király, és kijavítja "herceg"re. Egyre több az olyan szerkesztés a wikiben, ahol tömegesen megváltoztatnak valamit sablonszerűen, és nem mérlegelik egyénileg, hogy ott tényleg kell-e átírni valamit. Most nem ellened akarok kirohanni, ne érts félre, csak most neked mondom, mert éppen te kerültél elém :)) Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 2., 22:06 (CEST)Válasz

Neked totálisan igazad volna, maestro, nagy szent dühödben, ámde. A kérdés csak az, hogy amennyiben Dobogókői út a közterületnek az ő hivatalos neve, akkor mi a rákfenének kell belinkelni a következőképpen: [[Dobogókő]]i út? Ember legyen a talpán, aki egy ilyen linkből nem arra következtetne, hogy itt effektíve Dobogó-kő érintett, ugyanis én a Dobogókő link alapján jutottam el ezekkel a szócikkekhez és Dobogókő-előfordulásokhoz (lásd Kossuth tér értelmetlenségét). A lényeg, hogy észrevetted, javítottad, és hogy engem sem a rosszindulat vezérelt. Pasztilla 2007. augusztus 3., 08:22 (CEST)Válasz
Na de azt aztán most végképp nem értem a két hidas szócikknél, hogy ez hogy jön ki: [[dobogó-kő|Dobogókői]] (1111-es) úton. Vagy 1111-es út és akkor igenis dobogó-kői út, vagy Dobogókői út mint közterület, de az max csak egy rövid kis ficakja lehet az 1111-es útnak. Szóval azért bőven félreérthető helyek ezek. Pasztilla 2007. augusztus 3., 08:26 (CEST)Válasz


Ha Óbuda cikkében ez szerepelne: Bécsi út, az vicces lenne, nem? A Dobogókői út szerintem kicsit túlkapás, de jópofa :)

--Peyerk 2007. augusztus 3., 08:33 (CEST)Válasz

Villy, most viszont nagyon berágtam rád, letámadol vagdalkozva, és azt látom, hogy a Pilisszentkereszt szócikkben egy pikírt szerkösszefoglalóval („bocsánat, de azért az utcáinkat nem kéne csak úgy átkeresztelni”) a következő passzusban javítod Dobogókői útra:
Esztergom belvárosától 9 km-re délkeletre a Dobogókői út mentén, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén, egy völgyben fekszik. Minden irányból erdő veszi körül.
Hát először is, arról volt szó, hogy a Dobogókői út egy utcanév, ami az erdőben, a pilisi parkerdő stb. területén legalábbis értelmezhetetlen, különösen ebben a formában, hogy aszongya Pilisszentkereszt (mint település) a Dobogókői út (mint közterület, utca stb.) mentén terül el. Hát ezt nagyon benézted. A Győr mellett Abda főutcáját Bécsi útnak hívják, de Abda elsősorban nem a Bécsi út, hanem a bécsi út mellett terül el, és a bécsi út mellett kialakult Abda főutcájának aztán Bécsi út lett a neve. Hasonlóképpen lineáris szemléletet várnék el Pilisszentkereszt kapcsán is: nem a Dobogókői út mentén terül el, hanem a dobogó-kői út mentén, aminek a neve történetesen Dobogókői út. Uff. Javítom vissza, ugyammá. Pasztilla 2007. augusztus 3., 08:42 (CEST)Válasz

A Dobogókői út a 1111-es főút városi szakasza. A köznyelvben a Pilisszentlélekig vezető útig úgy hívják. DE ha nem is tulajdonnévként fogodfel, akkor csak nézz a Dobogó-kó cikkre, ahol az ELSŐ mondatban az van írva, hogy egybe írva meg a településrészre vonatkozik. Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 3., 11:38 (CEST)Válasz

A Dobogó-kő szócikk első mondatát én értelmeztem oda :-) Villy, az hogy a köznyelvben egy húszkilométeres útszakaszt "dobogókőiútnak" hívnak, nem jelenti azt, hogy az akkor rögtön utcanév is, és ennek megfelelően kezelendő a helyesírása. A Dobogó-kő~Dobogókő analógiában kéretik a Margit-sziget~Margitsziget, Gellért-hegy~Gellérthegy mintájára gondolkodni: természetesen nem Gellérthegyre mászom fel és nem Margitszigeten töltöttem a hétvégét, ahogy a kilátás sem Dobogókőről nyílik, ugyanis ezen esetekben a földrajzi alapforma sokkal dominánsabb, mint az, hogy történetesen azóta településrészek lettek. Más eset Hűvösvölgy vagy Rákoskert, amelyek már egyértelműen településrésznevek, és totál elevszítették eredeti földrajzi név jellegüket és értelmezésüket. Ahogy fentebb az abdai példán írtam: a dobogó-kői út azért dobogó-kő út, mert évszázadok óta a Dobogó-kőre vezet, és nem azért, mert a huszadik században kialakult településrészre, Dobogókőre vezet. Pasztilla 2007. augusztus 3., 11:44 (CEST)Válasz
Bocsánat, írod, hogy a „Dobogókői út a 1111-es főút városi szakasza”, így van, addig lehet utcanévként Dobogókői út, de hogy pilisszentkereszt a Dobogókői út mentén fekszik, az orbitális . Pasztilla 2007. augusztus 3., 11:45 (CEST)Válasz


De most mit ölitek egymást? Tök világos, hogy a Tábor-hegy-féle földrajzi neveket, ha utcanév részévé lesznek, egybeírjuk: Táborhegyi út. Ez történt Dobogó-kővel. De ha eredeti értelmében szerepel, azaz "dobogó-kői út"-ként (= a Dobogó-kőre vezető út), akkor nyilván kicsi és úgy, ahogy P et mondja. Utcanévként meg persze nagy és egybe. Uff. :) – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 3., 11:42 (CEST)Válasz
Az ok, de te olyan helyeken is kijavítottad a hivatkozást, ahol a városi szakaszról írtam, és ténylegesen az az utca neve. Ha meg nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor az az út nem megy fel a Dobogó-kőre, mint hegycsúcsra. Nem helytelen az egybeírt változat, így hivatkoznak rá a helyi sajtóban, és mert a lakott területre is ugyanúgy vonatkozhat, nem a földrajzi névre. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Villy (vitalap | szerkesztései)

Mert azt nem tudtam, valóban, és javítottad is, elnézést is kértem, ez rendben is volna. De most feszt ragaszkodsz a rossz megoldáshoz is, olyan értelmezési kísérletekkel, hogy égnek áll a hajam, nem attól dobogó-kői út valami, hogy metszi-e a hegy legmagasabb pontját, hanem attól, hogy oda vezet. Szerinted mi volt előbb: Dobogókő vagy a dobogó-kői út? Pasztilla 2007. augusztus 3., 11:52 (CEST)Válasz

Nem tudom, de szerintem nem is lényeg. Ha csak pl 10 éve lenne a település az alatt is kialakulhatott, hogy így hivatkoznak rá a helyiek, meg az írott sajtó is. De te most X kilométerről ki aakrod találni, hogy itt mindenki a csúcsra hivatkozik, nem a településre, amikor szerintem ez mind1. Kinyithatsz akármennyi könyvet meg fogod találni, hogy erre az útszakaszra 100 évvel ezelőtt is egybeírva hivatkoztak. Vagy beleolvashatsz a helyi satjóba: [5] De onnantól kezdve, hogy a hivatalos neve a 1111-es út, a gondolatmeneted hibás, mert nincs egységes szabály egy hivatalosan nemlétezó út elnevezésére, és az, hogy a helyiek így hívják az tuti. Abba meg nem lehet belemagyarázni, hogy a helyiek mire gondoltak. Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 3., 12:01 (CEST)Válasz

Najó, feladom, légy boldog egy nonszensszel, terüljön el neked Pilisszentkereszt a Dobogókői út mellett. Pasztilla 2007. augusztus 3., 12:37 (CEST)Válasz
Nem mondod, hogy szerinted már a 19. században is volt Dobogókő? Mi köze a józan észnek ahhoz, hogy hány kilométerre vagyok Dobogókőtől. Ezek szerint ázsiai tárgyú szócikkeket nem illik írnunk. Pasztilla 2007. augusztus 3., 12:39 (CEST)Válasz

Szeritem nem nonszensz. Ha a hivatalos neve 1111-es út, akkor az tuti helyes. Ez biztos. DE e mellett él az itt élőkben a "Dobogókői út" forma. Ez is tuti. Kötőjelesen nem láttam még, hogy hivatkoztak volna rá, ez sztem csak a te agyszüleményed. Lehet itt jönni azzal, hogy melyik volt hamarabb, de a köznyelvben csak egy forma létezik tudomásom szerint. Az, hogy ott miért ez a forma alakult ki nem tudom. Gondolom a népet nem túlzottan érdekelte, hogy kötőjeles, vagy sem, és az egyszerűbb forma ragadt meg. A köznyelvre pedig nehéz akármilyen logikát ráhúzni. Pl azt sem tudom, hogy a városi szakasz kaphatta a főútról a nevet, vagy fordítva. De Pifkó Péter: Esztergomi utcák c könyve írja: Dobogókői út (igen, ez a városi szakasz) azt írja: "Pilisszentlélek és Dobogókő felé vezet". Tudom, hogy ez a városi szakasz, de a nem városi szakasz természetesen ugyanoda vezet, hiszen ugyanaz az út. A könyv írója is úgy veszi, hogy Dobogókőre vezet, és nem Dobogó-kőre. Egyszerűen így alakult ki. Te meg csak azt hajtogatod, hogy égnek áll a hajad, meg nonszensz, de én legalább próbálok érvelni de neked az utolsó 3-4 hozzászólásod eléggé semmitmondó. Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 3., 12:52 (CEST)Válasz

A kelleténél szükségszerűen jobban minek felbosszantani? Akarlak kedvelni továbbra is. Az, hogy az én hozzászólásaim semmitmondóak, percepció kérdése. A hajam épp attól áll az égnek, hogy már előtte sem volt percepció, Bennó megjegyzésére sem, akkor mit erőltessem magam? Szeressük egymást, Dobogó-kő ügye rád lett hagyva, dolgozzunk tovább. Pasztilla 2007. augusztus 3., 12:55 (CEST)Válasz

Rendben Pasztilla én továbbra is szeretlek, engem ez a vita abban nem befolyásol. Hagy adjak neked egy violát kiengesztelésül. Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 3., 13:00 (CEST)Válasz

Na ez mán döfi :-) Köszönöm! Honnan van, Dobogókőről? :-) Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:01 (CEST)Válasz

Commonsból :) (Azt meg találd ki, hogy miért viola :)) Villy Itt tessék beszólni 2007. augusztus 3., 13:09 (CEST)Válasz

Sablonlevételi mánia[szerkesztés]

Szajci, nem nagyon látom az értelmét, sőt elég értelmetlennek látom a sablonirtási kényszeredet, ezek a figyelemfelkeltő sablonok, mint a csonk, lektor stb. nagyon fontosak, szükségesek ahhoz, hogy könnyebben találjon oda hozzájuk egy reparáló indíttatású wikipédista. Azzal, hogy leveszed őket, a cikk nem lesz jobb, sőt, elveszed az esélyét annak, hogy jobb legyen. Ha nem érted, miért van fenn egy sablon, különösképpen ne vedd le, ahogy tetted ezt a Merkava cikknél, legalább annyit tégy meg, hogy a sablont felpakoló Varga A-t megkérdezed az indokairól. Pasztilla 2007. augusztus 3., 08:51 (CEST)Válasz

Megkérdeztem, de nem tudom, hogy veszik jobban észre a többiek, ha leírom ezt, vagy ha mindenkinek külön-külön elmondom. Ezért probálkoztam ezzel. De ez nem jött be ezek szerint. Na mendegy. Egyébként már nem szedek le csonksablont. Üdv Szajci (reci) 2007. augusztus 3., 08:53 (CEST)Válasz

Mármint hogy mit írsz le és mit mondasz el külön-külön? Pasztilla 2007. augusztus 3., 08:58 (CEST)Válasz

Azt, hogy kérlek indokold meg miért tettek ki a lektort, mert ugye a sablonban is benne van, hogy indoklás a vitalapon van. Erre meg ott egy büdös szó sincs a lektorról. És erre probálok meg valamit kitalálni. Eddig kevés sikerrel. Üdv Szajci (reci) 2007. augusztus 3., 08:59 (CEST)Válasz

Ebben teljesen igazad van, de erre mondom, hogy a sablont felpakoló embert kérd meg az indoklásra, semmint hogy a sablont töröld. Nem láttam, hogy VargaA-t felkerested volna. Arról nem is beszélve, hogy te magad tettél kommentbe le nem fordított, lefordsablonnal ellátott részeket, azaz a szócikk hiányosságát érzékelhetted, de mind a két sablont eltávolítottad párbeszéd nélkül. Pasztilla 2007. augusztus 3., 09:01 (CEST)Válasz

Zavar a Pilis és a Visegrádi-hegység körül[szerkesztés]

Ha már így beszélgetünk, lenne egy kérdésem. Miért van külön A Pilis és a Visegrádi-hegység és Visegrádi-hegység szócikk. Itt valami nagyon nincs rendben. Mit csináljak szerinted? Szajci (reci) 2007. augusztus 3., 09:02 (CEST)Válasz

A kérdés jó, fogalmam nincs. Mindjárt felvetem a kocsmafalon. Pasztilla 2007. augusztus 3., 09:05 (CEST)Válasz
Felvetettem. Pasztilla 2007. augusztus 3., 09:10 (CEST)Válasz

Köszönöm a segítséged. üdv Szajci (reci) 2007. augusztus 3., 09:21 (CEST)Válasz

Vezúv[szerkesztés]

Albertistvan azért vette ki a fél szöveget a cikkből, hogy utána azonnal egy új szócikket hozzon létre belőle. Ezt pedig én találtam javasolni a referálási lapján, mivel a Vezúvi Nemzeti Park (vagy mi) témája nem tartozik szorosan a Vezúv hegységről irandó szócikkbe. Sőt, még egyszer ennyit is ki kellene venni belőle, a Vulkánturizmus címet. Érdemes körbejárni a dolgot, mielőtt ilyen megjegyzéssel állítasz vissza valamit, amit nem kellene. Üdvözlettel, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 3., 09:49 (CEST)Válasz

Szerintem tévedsz, a megjegyzésemmel az égvilágon semmi baj nem volt. Fizikailag képtelenség mindent körbejárni és mindenről meggyőződni, a szerkesztési összefoglaló erre van kitalálva, hogy ne kelljen nyomozgatnunk és értelmezési hadjéáratot indítanunk, és különösen indokolt a használata akkor, ha ekkora masszív karaktertömeget vesz ki az ember egy az egyben egy cikkből. Pasztilla 2007. augusztus 3., 10:06 (CEST)Válasz
Tévedtem volna? :) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 3., 10:12 (CEST)Válasz
Hmmmm... halandóknak nem túl sok opciójuk marad... Pasztilla 2007. augusztus 3., 10:32 (CEST)Válasz

Figyelőlista[szerkesztés]

Ehun e, teszteléshez. A visszajelzés majd még kulturáltabb lesz, addig is mondd meg, jó-e, meg milyen kinézetet szeretnél. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 3., 12:00 (CEST)Válasz

Hú, most nem tudom, mi van. Csináltam egy olyan watchlist.js-t mint neked van, frissítettem, ahogy kell, de nem látok semmit se nem. Micsinálok rosszul? :-( Pasztilla 2007. augusztus 3., 12:46 (CEST)Válasz

Azt, te tündér, hogy a monobookodba kell bemásolni, és aztán frissíts gyorsítótárt. Magyarulide: User:Pasztilla/monobook.js. – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 3., 13:01 (CEST)Válasz

Háde Tégéernék ilyen wathclist izében volt... És hova másolom a monobbokomba? Kitörlök mindent, ami ott van, vagy elé, vagy utána? Különben meg mér csinálsz úgy, mint egy progmatos, mikor neked nincs is robotod, úgyhogy még hülyébb vagy ezekhez a dolgokhoz, mint én. Piha. Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:04 (CEST)Válasz

Hm. :) A monobookod legelejére köll, minden más elé. :) – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 3., 13:08 (CEST)Válasz


Na, megcsináltam, frissítés is volt, de továbbra sem látok semmit. Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:08 (CEST)Válasz

Fájl:Mit lát Pasztilla.jpg

Hm. :) A monobookod legelejére köll, minden más elé. :) Egyébként így a legegyszerűbb:

{{subst:User:Tgr/watchlist.js}}

Ezt másold be a monobookod első sorába, és hajrá. Tégéernek azért volt külön allapocskán, mert ő nem a saját monobookja számára csinálta eztet. :) – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 3., 13:11 (CEST)Válasz

Ugyanúgy semmi. Nem akarod megcsinálni nekem? Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:21 (CEST)Válasz

Ne higgyél ám neki :-) Ezt kell beírni a monobookodba:

document.write('<script type="text/javascript" src="' 
      + 'http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=User:Pasztilla/watchlist.js' 
      + '&action=raw&ctype=text/javascript&dontcountme=s"></script>');

Vagy ha nagyon elegáns akarsz lenni, lemásolhatod az enyémből az importJs függvényt, annak elég magától értetődő a használata. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 3., 13:24 (CEST)Válasz

Az mondjuk lehet, hogy ez csak advanced figyelőlistán fut. Ha nagyon ragaszkodsz a hagyományoshoz, megcsinálom arra is. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 3., 13:26 (CEST)Válasz

Gyerekeim, a sírba visztek! Felhatalmazlak benneteket, hogy szertedúljátok a js végű allapjaimat, csak legyen már valami, advanced figyelőlistáról meg mér az öregapám sem hallott. Még ilyet már, mindjárt visszaállítom az egész porajmos szócikket a tegnapi állapotára. Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:30 (CEST)Válasz

Csöndes kérdés: Mit kellene ennek az izének csinálnia? Mert bármit is, nálam sem csinálja. --Lily15 üzenet 2007. augusztus 3., 13:33 (CEST)Válasz

Kérlek szépen, élesben lehet(ne) vele szerkeszteni a figyelőlistát (ha Tégéer megcsinálta volna), amikor lehívod az aktuál figyilistádat, és valami olyasmi is van rajta, ami nem érdekel, onnan közvetlenül kilőheted. Pasztilla 2007. augusztus 3., 13:37 (CEST)Válasz

Beállításaim, figyelőlista, kiterjesztése. Őszintén szólva fel se merült bennem, hogy van, aki nem úgy használja. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 3., 13:43 (CEST)Válasz

Ez volna itten az extended figyelőlista? Ez ki volt tikkelve, de nem látok semmit se továbbra sem. Pasztilla 2007. augusztus 3., 14:17 (CEST)Válasz
Fájl:Mit lát Pasztilla 2.png

Utánajártam a dolognak, nem a figyelőlista, hanem a friss változtatások beállításainál kell bekapcsolni a modern izét. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 3., 16:03 (CEST)Válasz

Most már annyira jó nektek! A Bárki Által Szerkeszthető Lajos User Szerkesztő viszont minél több ilyet lát, annál rémültebben jön rá, hogy ő már örökre kimaradt valamiből. És elmegy fórumozni. Ott nincs semmi faxni, legföljebb anyázás. OsvátA Palackposta 2007. augusztus 3., 16:13 (CEST)Válasz

Na most akkor mi van? Működik vagy nem működik? --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 4., 17:59 (CEST)Válasz

Hát te, csak ugyanarról tudok beszámolni, átállítottam most már nagyon modernre, de nem találok szuperpöcköt. Pasztilla 2007. augusztus 4., 18:00 (CEST)Válasz
Há hun keresed?? A "Friss változások"-ban?? (Úgy képzeled, mi, hogy rácsapsz a vastagon kékkelő sorra: coki! - és menten visszasüpped a többi ibolyálkodó közé...)--MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 4., 18:05 (CEST)Válasz

Így ahogy teccik mondani, ott is, figyelőlistán is, mindenütt, de sehol nem lelem. Persze felhatalmaozom tgr-t hogy széjjeldúlja a js-dolgaimat, csak lássam már. A porajmos emléknapja má rég volt.... Pasztilla 2007. augusztus 4., 18:09 (CEST)Válasz

Fájl:Figyelőlista-script.png

Ha jól állítottad be, valami ilyesmit kell látnod (esetleg a kis mínuszjelek nélkül, azokat a script csinálja). --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 4., 18:48 (CEST)Válasz

No, ez itt rendben is volna, de hol a szuperpöcök, amivel kiakolbólítok egy cikket a figyelőlistáról? Pasztilla 2007. augusztus 4., 19:02 (CEST)Válasz

A [-] jelek a cikkek nevei előtt. Egyszer majd lesz még igényesebb is, de az már inkább jövő héten, mert most meg nekem kell dolgoznom. --TgrvitaIRCWPPR 2007. augusztus 4., 20:35 (CEST)Válasz

NAGYON NAGY KIRÁLYFI VAGY, MŰXIK!!! Azt végképp nem gondoltam, hogy az a vonalka volna a szuperpöcök! Köszönöm, q jó, ezt akartam, meg se monzdulok mától :-) Pasztilla 2007. augusztus 4., 20:48 (CEST)Válasz

Kötőjel[szerkesztés]

Szerintem is kell, de Te mozgattad át a szócikket a kötőjel nélküli változatra. Nekem nem tetszett, de jó katonaként mentem utána. Lényeg, hogy ezek szerint a helyére került :))) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 4., 16:02 (CEST)Válasz

Ilyen nem is volt. Tegnap csak a világ fővárosainak Dar es-Salaam-fővárosába betettem a kötőjelet, és egyelőre, idő hiányában, csupán létrehoztam a Dar es-Salaamot redirektként, aztán ma délután mozgattam át a szócikket Dar es Salaamról Dar es-Salaamra. Pasztilla 2007. augusztus 4., 16:05 (CEST)Válasz

Sir! 1) Én soha nem mondta, hogy hülye volnál, nem kell egy ilyen beszélgetést az önigazoló, személyeskedő irányba elvinni. 2) Tehát IGENIS létrehoztál redirektet a helyes formáról a helytelenre, amit kb. egy órával ezelőtt visszaállítottál. Ezzel engem megtévesztettél. 3) Nem akarok veled vitázni, mert a barátomnak tartalak. 4) hülyeség sajnos hülyeséget szül, ezért kéretik máskor kétszer is meggondolni, mielőtt hülyeséget tetszik csinálni :)) Tisztelettel, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 4., 16:18 (CEST)Válasz

De kérem, fentebb azt tetszett állítani, hogy én átmozgattam a helytelen alakra, ilyen viszont nem volt, indokaim és a menet egyébként a következőképpen festett: 1) Észleltem, hpgy a világ fővárosaiban kötőjel nélkül van, javítottam kötőjelesre. 2) Észleltem, hogy az piros, és mivel sörözésbe indultam, mérlegelve, hogy nincs időm átmozgatni Dar es Salaamot az összes hivatkozás javításával, quick fixing solutionként létrehoztam egy redirektet a kötőjelesről, hogy legalább megtalálja a szócikket a bekékült helyes alak is. 3) Máma mindent megcsináltam. Pasztilla 2007. augusztus 4., 16:23 (CEST)Válasz

Én sem tételeztem fel rosszindulatúságot ebben az ügyben :)). Csak megmutattam, milyen veszélyekkel jár az elismert szerkesztők egy-egy szerkesztése, ha nem jelzik, hogy holnap folytatják :)) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 4., 16:30 (CEST)Válasz

Óhhhh, bár csak úgy volna, hogy ne kellene permanenses jelen lenni és csak egyszer is befejezhetném, folytatás nélkül, amit elkezdtem... :-) Pasztilla 2007. augusztus 4., 17:43 (CEST)Válasz

Elég lenne az a fránya szerkesztési összefoglaló... Amit persze másnál hangosan hiányolsz... :))--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 4., 17:56 (CEST)Válasz

:-D A fjanc esszenabba a zélles szemedbe!!! :-) Pasztilla 2007. augusztus 4., 17:58 (CEST)Válasz

Margit1951Bpest[szerkesztés]

Szia Pasztilla! Egy teljesen kezdő wikis vagyok. tgr azt ajánlotta, hogy forduljak hozzád és Karmelához, ha szeretnék foglalkozni pl. a hímzés cikkszóval, ami még nem létezik a magyar wikiben. tgr azt ajánlotta, hogy dolgozzam ki a keresztszemes hímzés szócikket, mert az kellene. De sztem a hímzést kellene előbb, hogy utána ugyanolyan szerkezetű legyen - amennyire ez lehetséges - a keresztszemes hímzés. Ugyanis halasi csipke címszót készítettem csatlakozva a csipke szócikkhez. Később jobban szemügyre vettem csipke témát és láttam, hogy az egyes címszavakról nekem más lenne az elképzelésem, de persze nincs kedvem egyelőre átszerkeszteni. Ezért most már óvatosabb vagyok. Elkövettem közben a tojás szócikket, mert az olyan érdekesnek tűnt. Azt látom, hogy még rengeteget kell tanulnom, de talán tűrhetően fogok tudni működni. Igaziból nagyon örülök, hogy a szabadidőm kitöltése a wikivel értelmesebb lett. Ha más a véleményed, légyszíves ne vedd el a kedvem! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Margit1951Bpest (vitalap | szerkesztései)

Szia, Margit, dehogy veszem, de ha nem bánod, visszatérhetünk erre holnap? Most más dologban ügyködöm, holnal körbenézek h´mzés tárgyában, és segítek, amit csak tudok. Pasztilla 2007. augusztus 4., 19:49 (CEST)Válasz

jaj...[szerkesztés]

Keressük fel együtt a tudodkit. Hozok gyékényt... – Alensha üzi 2007. augusztus 5., 20:09 (CEST)Válasz

Hozok fényképezőgépet, üdítőt és szendvicseket... Gyerekek, most már tényleg tenni kéne valamit. Mindennek van határa. – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 5., 20:10 (CEST)Válasz

Én ebbe tényleg belehalok, én vérszagra akarok gyűlni, ti meg itten vicceskedtek. Hogy lehet az, hogy lassan leéltem fele életem, és még nem öltem embert?! Pasztilla 2007. augusztus 5., 20:16 (CEST)Válasz

Szia! Épp most beszélgetnek Bennóék az IRC-én. Csatlakozz te is, és akkor gyorsabban hozzá tudsz szólni. Üdv Szajci (reci) 2007. augusztus 5., 20:18 (CEST)Válasz

Apám, ha én azt még tudnám, hogy kell IRC-re felmenni... Asszem, letöröltem a szükséges cuccosokat a gépemről. Pasztilla 2007. augusztus 5., 20:19 (CEST)Válasz

Vita:Napszemüveg[szerkesztés]

Ezt írta a bot: KOPIPÉSZTGYANÚ! Pasztillabot meglehetős számú kalapos betűt észlelt e szócikkben.

Ha észreveszi, javítani is tudja. Minek nagydobraverni? :) misibacsi 2007. augusztus 5., 22:20 (CEST)Válasz

Nem a javítást verte nagydobra, hanem a tömeges kalap-előfordulást, ami kopipésztre utal. Pasztillabot ezeket már javította, csak amikor a WP:BÜ-n beharangoztam a kalaplevételeket, nyenyec vetette fel, hogy jelezni kellene valahol, ha extrém módon sok kalappal találkozom, mert az adott cikk elég sanszosan kopipésztgyanús. Pasztilla 2007. augusztus 5., 22:34 (CEST)Válasz

Lily drága utána is járt, és tényleg jogsértő kopipészt volt. :-) Pasztilla 2007. augusztus 6., 09:32 (CEST)Válasz


Pasztilla aki ugat, de szócikket: no azt nem ír[szerkesztés]

Arra jöttem rá h te a wikipédiát csak annyira szereted, h leugathass másokat, h mit nem csinalnak Szerinted jó, de addig már nem jutottál el, h időnként gyarapítsd a wikipédiát szócikkekkel.--Kádár Tamás Megint vitatkozol?? 2007. augusztus 6., 13:10 (CEST)Válasz

Anyádat, kisfiam!!! Természetesen a KT-karanténből kiszálltam, ezt a többieknek mondom. Hoigy mennyire hülye vagy, ahhoz itt van két link: szócikkek, amiket mostanában nem írtam], és szócikkek, amiket eddig írtam. Pasztilla 2007. augusztus 6., 13:16 (CEST)Válasz

Haszontalan kis ürge[szerkesztés]

Látod, milyen választékos is tudsz te lenni; :-) Üdv OsvátA Palackposta 2007. augusztus 6., 13:29 (CEST)Válasz

Ne is mondjad. Ezt ki kell innom magamból, különben tényleg elindulok a gyékény lábtörlővel. Nehogy már a családot verjem egy KT miatt.... ;-) Pasztilla 2007. augusztus 6., 13:31 (CEST)Válasz

Ezennel súlyosan megintelek[szerkesztés]

Carissime! Rendben van, hogy KT volt a kezdeményező, hogy felháborító, amit írt, de kérlek, viszontválaszodban te se alacsonyodj odáig, ahol efféle párbeszédek folytathatóak. Köszönjük szépen! – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 6., 13:42 (CEST)Válasz

Ehhhh... Kit kell megölnöm, hogy kapjak egy blokkot? Tudodkit? Pasztilla 2007. augusztus 6., 13:44 (CEST)Válasz

Egy tegnapi filmből tudnék idézni (Rita többet akar). Párbeszéd:

  • Tanár úr, kitiltják ezek után?
  • Dehogy tiltanak, ahhoz az italozás kevés.
  • Hát mi az, amiért elbocsátanák? Ha megerőszakolja valamelyik hallgatóját?
  • Ugyan. Ahhoz, hogy kitiltsanak, a dékánt kéne megerőszakolnom legalábbis...

Remélem, ez elég :) – Bennó  (beszól) 2007. augusztus 6., 13:51 (CEST)Válasz

Színá[szerkesztés]

Szívesen. (Különben azt a héber-arab-kopt sorrendet honnan sikerült beszerezni? Még az enwiki is moderálta magát...) Bár az "ezen én sose nem tudnék elmenni" mondatot nem tudom értelmezni. Pedig már ébren vagyok egy ideje :).--Mathae Vita 2007. augusztus 6., 14:04 (CEST)Válasz

Kádár Tamás és az ész[szerkesztés]

Szia!

Támadás az ész ellen c. könyv, propaganda kiadvány, stb. vitalapján láttam, hogy Kádár Tamás munkáját moslékoztad. Lécci ne tedd. Én és még sok más szerkesztő csinál szar munkákat... belefér, ki kell és ki lehet javítani. De azért finomabban. Tudom-tudom ÉN beszélek, aki ki szokott rohanni, mint Zrínyi... de akkor is. Köszi. --Peda 2007. augusztus 7., 01:16 (CEST)Válasz

Jajjjjj, Peda, ne teeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeddddddddddddddddddddddddddddddddddd ezt veleeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Pasztilla 2007. augusztus 7., 09:01 (CEST)Válasz
Nem mellesleg: nem keveset dolgoztam én már KT cikkeivel, és ezen a bizonyos lapon bizonyítottam, hogy KT munkája moslék, merhogy az. Pasztilla 2007. augusztus 7., 09:02 (CEST)Válasz


Uramisten. Na ezt hívják szerkesztésnek. Tutorialnak is megtenné a huszonkét lépés. :-)

Csak súlyosbítja a helyzetet, hogy Tag:KT valóban meggyőzően játssza az állatorvosi ló szerepét, de azért akad még párja széles e WP-n. Ő ráadásul magára maradt, ellentétben nem egy, nála ügyesebben lavírozó, ám hasonlóan őrjítő - csak kevésbé feltűnően vagy éppen összetettebb műfajban elkövetett - következményeket maga után hagyó társával. Pendragon 2007. augusztus 7., 10:12 (CEST)Válasz

Kétségtelenül igazad van, ám az én tapasztalataim szerint hasonlóan kompromisszum- és fejlődésképtelen, az elvárásokra hosszú hónapok óta arcpirítóan és nagy ívben tojó, a WP-t saját, gőzös céljaikra is használó tagok azért nem burjánzanak, hála égnek, erre mifelénk. Úgy vélném hát, hogy ő azért párját ritkítja, és mint ilyen, az előrelépését célzó kezelési módszerek is eltérőek kellenek hogy legyenek. Bár magam napi szinten vacillálok azon, hogy a fentihez hasonló tutorialokkal neveljük-e KT-t vagy inkább húzzon el, mert így vagy úgy, de irdatlan pluszmunkát generál. Pasztilla 2007. augusztus 7., 10:45 (CEST)Válasz
Igen, de nem kellene-e valamivel magasabbra tenni a mércét? Merthogy csak az a kérdés, hol húzzuk meg a határt.
Paradox, de ha a legkirívóbb esetben eltérő módszereket vetünk be a probléma kezelésére, azzal egyúttal legitimáljuk a kevésbé, de még mindig borzalmasakat. (Amelyek mellesleg önmagukban nem is kevésbé azok, csak kevésbé nyilvánvalóak vagy kevésbé vannak szem előtt.) Kádár Tamás segít a többieknek homályban maradni, sőt, saját működésüket megfelelőnek feltüntetni. Nekem az a tapasztalatom, hogy valamelyest az egész WP egy hatalmas collateral damage, ahol a felületesség, zavarosfejűség, különösen némi öntetszelgő hajlammal párosulva is KT-i dimenziókban tud dúlást végezni, az elfogultságról, szereptévesztésről és tehetségtelenségről nem is beszélve. Nincsenek persze illúzióim, mert még az elfogadhatósági küszöb emelkedése is kétséges, nemhogy a másik véglet: az végképp soha nem fog bekövetkezni, hogy a „közösség” szembeforduljon pl. veteránnak számító tagjai munkásságának hasonló szálaival. Ha valaki ezt mégis megteszi, az óhatatlanul beszorul az öncélúan vitatkozó, ellenszenves krakéler szerepébe.
(Mellékszál, de a tutorialt én nem úgy értettem, hogy a delikvens számára lenne hasznos útmutató - bár fel lehet így is fogni, és igen tiszteletre méltó, ha emberbaráti, pedagógusi hajlamokkal megáldott arcok meg is teszik ama szívességet, hogy ily módon segítenek botorkáló felebarátaiknak. Hanem úgy, hogy a szerkesztést mint olyat - mások által vagy saját kezűleg írt szöveg komplex javításának mikéntjét - mutatja be kiválóan.) Pendragon 2007. augusztus 7., 13:41 (CEST)Válasz

Jó akkor is próbáljátok meg nagyobb türelemmel viseltetni iránta. Illetve próbáljatok vele személyesen is találkozni és ott majd biztos lehetőségetek nyílik arra, hogy alkohol segítségével meggyőzzétek az igazatokról. :-) Szoval nagyobb türelmet! --Peda 2007. augusztus 8., 00:12 (CEST)Válasz

Sok dolog van, de a fejlődés- és kommunikációképtelenséget egy fejlődésre és kommunikációra építő projektben egy bizonyos határon túl nem feltétlen egészséges türelemmel viselni. – chery 2007. augusztus 8., 00:27 (CEST)Válasz

Arany drága egy ártatlan gyermek vagy, Peda, de azt ugye tudod, hogy a fentiekben gyilkosságra ösztönöztél? El tudod te képzelni azt a jelenetet, ahogy én három sörrel a fejemben meghagyom tudodki életét? :-) Pasztilla 2007. augusztus 8., 00:30 (CEST)Válasz

Pasztilla egy tudodkivel eltöltött alkoholizálós eseményre feltétlenül vinne magával egy gyékényszőnyeget is, amelyet (általam nem teljesen tisztán látott oknál fogva) elsőrendű eszköznek tekint egy előre letervezett gyilokhoz. --Lily15 üzenet 2007. augusztus 8., 11:16 (CEST)Válasz
LOL :-) Természetesen a gyékényalkalmatosság csak opció, de ha bárki tud olyan eszközt, amely ütlegnek használva lassabban öl, mint a gyékény lábtörlő, boldogan viszem magammal azt (olyan extrém dolgokat azért nem vállalok, hogy mondjuk szívószállal történő agyonveretés, az azért már nagyon lassú). Pasztilla 2007. augusztus 8., 11:23 (CEST)Válasz
Ez egy fejlődésre és kommunikációra építő projekt? Akkor nekem azért nem válaszol senki. Mert akkora hülyeségeket vagy olyan okosakat mondok, amihez nincs mit szólni. De melyik?  :-) Pendragon 2007. augusztus 8., 00:40 (CEST)Válasz
Dehogyis, egy harmadik: nem feltétlenül értek egyet veled, és egy negyedik: éjszaka nem illik esszékkel belejelentkezni az éterbe :-) Pasztilla 2007. augusztus 8., 08:43 (CEST)Válasz
Majd az erőviszonyok eldöntik... --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 8., 00:47 (CEST)Válasz
Naaa... :-) Pendragon 2007. augusztus 8., 00:49 (CEST)Válasz
Tudod, nekem valahogy úgy két-három nappal ezelőtt eccercsak úgy beült a fülembe a koncepciós per kifejezés. De hogy honnan??? --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 8., 00:53 (CEST)Válasz
Hogyhogy honnan? A padok közt lapulva, és az épület előtt kiabálva. Pasztilla 2007. augusztus 8., 00:56 (CEST)Válasz

Úgy gondolod, hogy ideje lenne nagyobbra nyitni a számat ? --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 8., 00:58 (CEST)Válasz

Nem, abszolúte nem gondolom úgy, sőt, úgy gondolom, hogy az Isten őrizzen tőle, mert úgy is gondolom, hogy a helyén és idejében kellene, amolyan egyenesebb formán, és nem a légüres térbe ilyen céltalan rugdalózásokkal, amikor a tisztelt publikum vagy ki van már fárasztva, vagy tudja, hogy ki lesz. Amikor a padok között lapultál, akár számítottunk is volna az észrevételeidre, de azt, hogy diktáltunk, anélkül hogy észrevettük volna, eléggé nehezen érthetem, főleg hogy csak azután esik le a tantusz, miután az épületből kirohanva előadod az igazság bajnokát, és ez engem őszintén szólva már többszörösen is fáraszt. Kérlek, ne fáradj válasszal, legalábbis itt ne. Pasztilla 2007. augusztus 8., 01:04 (CEST)Válasz

Pendragon, a fenti felvetésedre: nyilván tele van a wikipédia az általad leírt alakokkal, összeférhetetlenekkel, önjáró forradalmárokkal, ostoba, de határozott birodalmi lépegetőkkel, lila ködszúrkálókkal és a többivel, és ha engem kérdezel arról, hogy hol kell határt húzni, csak szubjektíven válaszolhatok: ahol érzem, és ennek megfelelően a magam hozzáállásához mérten reagálok le helyzeteket és embereket. Egyénenként nem ismerhetjük a wiki egészét, a kontribútorok teljességét, max a hangjaink és szóvátételeink összegződhetnek, és az én egyéni tapasztalatom és meglátásom és érzésem és hangom az, hogy ugyan valóban jó pár szar hozzájárulást és notórius hülyét látok, de az én szememben KT mindet felülmúlja, mert míg amazokkal lehet kommunikálni, és ha lassan is, de előrehaladni, önálló és elfogadható munkára rávezetni, belátást kicsiholni stb., KT esete számomra a kezelhetetlenség netovábbja (zárójeles megjegyzés: a 22 lépéses tutorial egy nyolc hónapos szerkesztő nyolcsoros opuszán esett meg, aki nem háromnaponta szerkeszt, mint a legtöbb zombi, hanem napi szinten elég sokat). A kezdetekben, amikor még kértem és nem rugdaltam, folyamatosan üvöltözött valami összefüggéstelen marhaságot, a vitaarchívumomban megtekinthető, ami kommunikációnak nem volt nevezhető, amióta rugdalom, nagynéha, de nagyon nagynéha kiborul, de aztán mintha valami előrejutás volna észlelhető. Szal összegezve: nem hiszem, hogy Kádár Tamás segítene rejtőzködni a kevéssé droidoknak, egyének és a közösség tud róluk is (ahogy a példád mutatja), csak ezek az egyéni tudások és meglátások nem nőttek úgy az égig, mint KT esetében, ámde amíg te nem adsz hangot az egyéni meglátásodnak így vagy úgy, addig nem is várhatod, hogy a közösség előtt lelepleződnének a zombik (KT-val egyenértékű zombit nem ismerek, kíváncsian várom, kire gondolsz, alapítsunk zombibörzét és wikiellenes koholbizottságot :-). (Amit a veteránokról írsz, az sajnos nagyon igaz, van olyan nagyon sokat szerkesztő nagyon veterán, akinek a tevékenységét én sem merem kritizálni, épp e krakélerségbillog miatt, holott már így is épp eléggé krakélerszámba megyek.) Pasztilla 2007. augusztus 8., 08:43 (CEST)Válasz

Feltehetőleg mindenkinek, aki nem teljesen boldog a WP-vel, de mégis szórakoztatja valamiért a benne való ilyen-olyan részvétel, van valamilyen személyes vonása, ami ezt lehetővé teszi számára. Pl. én hajlamos vagyok viccesnek látni egy csomó mindent. Számomra feldolgozhatatlan, hogy nem látszik feloldhatónak az ellentmondás a WP célja és aközött, hogy rendszerszerűen szúrja tökön önmagát saját koncepciójának következményeivel. Ráadásul még nálad is türelmetlenebb vagyok, semmi kedvem evidenciáknak tűnő dolgokat – és itt idézhetném tutorialod szinte bármelyik összefoglalóját, vagy saját vitatörténetem megannyi tartalmi motívumát – magyarázgatni. Voltaképp csodálom, hogy ennyire is türelmes vagy, és szívből megértem KT fölötti keserűségedet.
Viszont. Belátom, hogy a helyi értékkoordináták alapján az ő ténykedése megy túl minden határon, ráadásul személyesen rokonszenvezem látható fájdalmaiddal emiatt, mégis úgy rémlik, felülmúlhatatlanságában is akadnak relatíve pozitív vonásai. Szórványosan kaptam csak el foszlányokat a munkásságából, de úgy látszott, nem olvas pl. a fejedre szemforgatóan irányelveket és nem is feltétlenül, vagy csak teljesen komolyanvehetetlen módon terem ott, hogy visszakiabáljon, ha közszóvá teszed rettenetes működését. Sőt, mint mondod, még némi előrejutás is észlelhető. Ellenpróbaként képzeld el, milyen lenne, ha nem ő írna és nem te éreznéd, hogy irományát muszáj kijavítani, hanem te írnál és ő szállna rád hihetetlenebbnél hihetetlenebb, ostoba és/vagy elfogult és/vagy rosszindulatú kifogásokkal és beírásokkal-törlésekkel-sablonozásokkal, amelyekkel reménytelen vitatkozni, viszont jól tönkre lehet tenni velük a szócikket. Midenkinek megvan a maga gyékényszőnyege.
Ha a KT-féle égig érőnek adnánk egy pofont, azon rágódnék eléggé el nem ítélhető partikularitásomban, hogy miért nem elég érzékeny a rendszer ahhoz, hogy a vele, persze, nem összemérhető, de az épkézláb szócikkek létrehozását és a munkát még bőven kiválóan megakadályozó droidizmusokra reagáljon. Isteni ötlet a zombibörze, de kezdjek külön kampányba személy szerint némely hülyék ellen? Dehogyis, a kisujjamat sem vagyok hajlandó megmozdítani azért, hogy WP-szerte fellelhető fejtegetéseimen túlmenően felhívjam a közösség figyelmét meglátásaimra :-) Vegyék észre maguktól. Ha nem teszik - mint ahogy számos okból nem teszik -, az maga mutatja az akarva-akaratlanul érvényesülő értékrendet. Pendragon 2007. augusztus 9., 01:27 (CEST)Válasz

Portállinkek[szerkesztés]

üdv! Köszönöm a figyelmeztetést, ellenben te sem jelezted a megfelelő szakaszban, hogy épp futatod. ;) Amennyiben pywikipediaval dolgozol, úgy egy -ref-t kérsz az megfelelő oldalra. Pillanatok alatt láthatod, hogy dolgoztak-e rajta, avagy sem. üdv: Dorgan 2007. augusztus 8., 20:32 (CEST)Válasz

 megjegyzés amúgy meg nem túráztatod fölöslegesen, így hamarabb kész leszünk a munkával :) Dorgan 2007. augusztus 8., 20:35 (CEST)Válasz

Néha napokig, de rendben. Sorry ha bekavartam, máskor szólok időben. ;) Ha még vársz utána 2mp-et, akkor lefut egy lista és mutatja, hogy no changes were necessary... :). Dorgan 2007. augusztus 8., 20:51 (CEST)Válasz

:)))[szerkesztés]

Talált, süllyedt! Igen, pont ez volt a poén benne. A hangzás alapján, aki nem beszél spanyolul vagy olaszul, azt gondolná, hogy spanyol vagy valamilyen nyelvjárása. (A hosszas együttélés következménye előbb utóbb, hogy a nyelvek hangzása valamennyire hasonlítani fog egymásra, még akkor is, ha egyébként semmi közük nincs egymáshoz.) A baszkban eredetileg nincs hangsúly, vagyis úgy beszélnek, mint mi (nincs jelentősége, hogy mit hangsúlyoznak, mert toldalékoló nyelv), viszont, mivel gyakorlatilag egynyelvű beszélői nincsenek (mindegyik tud spanyolul is), ahogy általában minden kisebbségi nyelvnek, nem meglepő a hangzás hasonlósága. :) --TheMexican (escríbeme) 2007. augusztus 9., 13:28 (CEST)Válasz

Egyébként írásban látszik, hogy semmi köze az indoeurópai nyelvekhez (nekem, amikor először hallottam, finn és japán keverékének tűnt; a finnugorral próbálták is már rokonítani). --TheMexican (escríbeme) 2007. augusztus 9., 13:34 (CEST)Válasz

Na igen, engem az lepett meg, hogy még a hónapok nevei sem hasonlítanak semmire, pedig azokat még az arabok is úgy mondják, ahogy mi (nagyjából) :) A legérdekesebb csak az, hogy állílag a szókincsének kb. a fele latin átvétel, csak sokszor ezt is nehéz felismerni (pace = bake, „béke”) --TheMexican (escríbeme) 2007. augusztus 9., 13:57 (CEST)Válasz

Pongyola[szerkesztés]

Bocs, nem figyeltem, csak nem láttam a sablondoksit. Nyilván most készítetted el. ELlenben praktikus lenne vmi diszkrét jellel mutatni, hogy az olvasóból szerkesztő válhasson. Buda vita 2007. augusztus 9., 22:44 (CEST)Válasz

Ezt vitassuk meg a WP:KF-HE-n, okés? Pasztilla 2007. augusztus 9., 22:45 (CEST)Válasz
Az angol Wikin van ez a sablon: {{Cleanup}}. Ajánlom sz. figyelmedbe.--Linkoman 2007. augusztus 9., 23:08 (CEST)Válasz

Nyaralás[szerkesztés]

Jó pihenést! Ne igyál többet, mint amennyit én innék :) Data Destroyer 2007. augusztus 10., 11:37 (CEST)Válasz

Látom ám![szerkesztés]

Szia!

Igen-igen... néha elfog a düh. Annyiban igaza van Kádárnak, hogy a szócikk jobb, mint az átlagos egyetemi szócikkek (egyetemről szóló szócikkek). De még így is kevés... meg hát a névadóról is kéne egy külön szócikk... és itt látszik, hogy a 20. századot mennyire nem dolgoztuk még fel... nagy-nagy monográfiák hiányzonak... még mindig. --Peda 2007. augusztus 11., 00:22 (CEST)Válasz

Albán zeneszerzők[szerkesztés]

Szia! Komolyzenei zeneszerzők listája-n nem szerepelnek, sem a 20. századi és mai zeneszerzők listája-n. Szerintem beírhatnád őket. Üdv: --213.197.81.9 2007. augusztus 14., 01:32 (CEST)User:Kar MesterVálasz

Szarakatsánok[szerkesztés]

A román wiki cikke szerint Albániában is élnek szarakatsánok (nem vagyok róla meggyőződve, hogy így írják) - érdekel? --Hkoala vita 2007. augusztus 16., 21:36 (CEST)Válasz

Köszönöm a jelzést, már odacsördítettem a cikkre :-) Karakacsánok ők. Éltek, valóban, az ötvenes évekig, ma már nem, egyébként hivatalos szinten sosem választották őket külön az aromunoktól, szóval ez amolyan félinformális információ, hogy éppen karakacsánok voltak azok, akik a 20. század közepe táján asszimilálódtak Albániában meg másutt is. Pasztilla 2007. augusztus 19., 20:30 (CEST)Válasz

Kedves Pasztilla! A néprajzi csoport és etnikai csoport tök ugyanazt jelenti, lásd pl.: Néprajzi csoportok (krix-kraxok esetén a böngészőben az oldal kódolását Unicode-ra kell állítani) és Magyar Néprajzi Lexikon - etnikai csoport. Üdv, --Adapa 2007. augusztus 19., 21:46 (CEST)Válasz

Kedves Adapa, ez megint pontatlanság, ha „tök ugyanazt” jelentené, nem volna a szakirodalomban bizonyos distinkciókkal elváló két fogalomra szükség. Volt szerencsém öt éven keresztül néprajzot hallgatni, mindezt a kilencvenes évek második felében, és ugyan az ide belinkelt Kósa-Filepre alapozott szösszenet sem állítja, hogy etnikai csoport és néprajzi csoport tök ugyanaz volna. Ajánlom figyelmedbe „A néprajzi csoporttal gyakorta szinonímaként alkalmazott etnikai csoport elnevezés azt sugallja, hogy sajátos etnikai összetétel jellemző a csoportra. Szabó László egyenesen úgy definiálta a fogalmat” kezdetű bekezdést. Csak röviden: a néprajzi csoport egy nyelvet beszélő, azonos identitású népen, etnoszon belüli csoport, amely sajátos történelme, életmódja, hagyományai, kultúrája stb. alapján elkülöníthető egy népen belül, gyakran saját identitástudattal is rendelkezik (sárköziek, mezőföldiek), gyakran viszont nem (rétköziek). Az etnikai csoport már a környezetétől elkülönülő népként definiálja magát, és etnoszociológiai alakulatként funkcionál (montenegróiak, bosnyákok, bizonyos értelemben a székelyek). És míg a néprajzi csoport regionálisan könnyedén körbehatárolható, az etnikai csoport nem (értsd: a magyarok nem körbehatárolhatóak könynedén, mert innen Ausztráliáig közösségekben élnek és szociokulturális közösségként fungálnak, míg egy néprajzi csoport tagja ha felköltözik városra, megszűnik a regionális keret, megszűnik abba a bizonyos néprajzi csoportba tartozni). A karakacsán ember fia, aki mérnök lett Forinában, egész egyszerűen már nem karakacsán (sajnos nincs is karakacsán identitás, az etnikai csoport már itt megbukik), mert nem a néprajzi csoportjára jellemző életmódot folytatja, ahogy a mezőföldi Illyés sem volt többé a puszta népe. (Van persze a jogi etnikai csoport, de az más tészta = nem a többségi nemzethez tartozó, cigány, sváb stb.)
Eme apropó alkalmával hadd említsem meg: jó néhányszor abálsz gőzerővel cikkeket úgy, hogy valójában utána sem jársz alapfogalmaknak, de nem vitatkozom a továbbiakban, ahogy például színművészet - színházművészet esetén sem tettem stb. Pasztilla 2007. augusztus 19., 22:16 (CEST)Válasz

Welcome home[szerkesztés]

Először is levehetnéd innét ezt a sárga sablont, már mindenki látja, hogy visszatértél. Másodsorban csak meg akartam jegyezni: érdekes, hogy ma mindketten képzettségünket és intelligenciánkat mélyen próbára tévő feladatot szemeltünk a wikizéshez. :)

Milyen volt a szabi? --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 21., 12:59 (CEST)Válasz

Szia, Mester, augusztus végén úgyis archiválok, addig még elfér az a sárga izé, másrészt pedig nincs is ennél pihentetőbb, mint monoton dolgokat csinálni, a szabi qva jó, de qva rövid volt, úgyhogy apátia elől legjobb menekülési útvonal a monotónia :) Itt egy kép, a lakosztályunk közvetlen közeléből, szerinted belepusztulok, hogy ismét Bpesten vagyok? Pasztilla 2007. augusztus 21., 13:28 (CEST)Válasz
Ide se megyek többet, rohadjon meg az ilyen táj
Úriember nem dumál bele az urak társalgásába, tehát ne merj többet úriembernek nevezni! Szóval: piszok jó kép. Magyar táj magyar ecsettel. OsvátA Palackposta 2007. augusztus 21., 15:45 (CEST)Válasz
Háza mellett kicsi boglya
Ottan rúg be a Pasztilla

Jómagam tegnap a fogfájásom kúráltam belsőleg alkalmazott házipálinkával, módfelett sikeresen :) Data Destroyer 2007. augusztus 21., 22:40 (CEST)Válasz

Kutya egy világ, hogy már ehhez is egy kis fogfájás kell, bár nem rossz alibi, nős férfiaknak :-) Pasztilla 2007. augusztus 22., 08:01 (CEST)Válasz

Rejtvényes törzs[szerkesztés]

Valjon mégis Török származásúak a Karakacsánok? Gyere át ! [6] Kuvasz 2007. augusztus 21., 18:17 (CEST)Válasz

:P[szerkesztés]

még senki nem b*ta fel annyira az agyad, hogy továbbadd özvegy Szedlacseknét? tudod, vándordíj ám, nem szeretném, ha elakadna nálad... :D – Alensha üzi 2007. augusztus 22., 01:12 (CEST)Válasz

király, sikerült 100 kilobájtnyira nyújtani a vitalapod :) – Alensha üzi 2007. augusztus 22., 01:13 (CEST)Válasz

Hát, a laptörténet szerint már több, mint 2 napja átlépte a bűvös határt a lap terjedelme... Armyyour üzenőfüzet 2007. augusztus 22., 01:15 (CEST)Válasz

azt néztem, amit itt fent kiír. nem kötözködés? félsz, hogy egy nap Szedlacsekné vár a vitalapodon, mi? :D – Alensha üzi 2007. augusztus 22., 01:31 (CEST)Válasz

Alensha kedves, én Szedlacseknét egészen egyszerűen nem adom, nagyobb az én ragaszkodásom iránta, tudodki ugyan nominálhatna az agyamat jelentősen felba*szó júzer pálmájára, de neki meg végképp nem adok Szedlacseknét, még a feltételezés is sértő. Komolyra fordítva a szót, nem is figyeltem erre, ígérem, hogy ha az elkövetkezendőben valaki rém felnyomja a vérnyomásom, pakolom a vitájára a vándordíjat, de csak akkor, ha nálam is maradhat a júzerlapomon. Pasztilla 2007. augusztus 22., 08:04 (CEST)Válasz

És ha viszont én b*szom fel mindenki agyát folyamatosan, akkor sem maradhat tutira nálam? :-) Pasztilla 2007. augusztus 22., 08:05 (CEST)Válasz

Persze, hogy nálad is maradhat, én is megőriztem, meg Villy is, de attól még tovább is kell adni. Osztódással szaporodik :) Terjeszteni kell ám a wikilove-ot :) – Alensha üzi 2007. augusztus 22., 12:53 (CEST)Válasz

Piros linkek a kezdőlapon[szerkesztés]

Ha már megtiszteltél azzal, hogy tomeczek lapján reagáltál, tisztázzunk néhány dolgot.
  1. Az a benyomásom alakult ki a keiemelt cikkekről, hogy az előzetes munka során nem figyelünk oda, hány piros link kell a kezdőlapra. Annyi, mint most, semmiképpen.
A Tomeczek által képviselt eszmét Te is képviseled. Reklám a piros link - mondjátok.
Te múlkor odáig mentél, hogy még az ilyen gyors megírást is kritizáltad, pontosabban az volt a gondod, hogy kezdőlapon kék linkek egy része is redirekt. Remélem, jól emlékszem.
Abszolút félreértesz. Elmondtam ismét a véleményem, hatástalanul. akkor miről beszéljünk? Csak ne én szégyeljem magam, azért mert kisebbségben vagyok azzal a véleményemmel, hogy a piros linkeket ki kellene küszöbölni?
Semmit nem tenni = sok piros = kényelmesebb = kollektíva nemdolgozik
Megírni a linkeket kollektíven csak akkor lehet, ha többen akarják.
Nem ez az első eset, hogy olyan véleményekkel találkozom,amiket nem tudok elfogadni.
Tehát inkább hagyjuk.
A Puskással kapcsolatban pedig azért vagyok csalódott, kedves Pasztilla, mert nem azt vetted ki belőle, amit állítottam.
Egyébként ez a kérdés is csak egy azok közül, amik miatt a kiemelődsdit infanitilis szépségversenynek tartom, ahol még a szükséges fjelsztéseket sem hajtják végre a cikkeken. Azután a kiemelt szavazásnál 10-en megszavazzák egymáséit - ha pedig valaki felvet valami újat, akkor "ne hentesbárddal nyúlj hozzá", meg egyéb szövegekkel elhárírják. A kiemelt cikk szerzője pedig büszke: mit szövegelsz, hülye Linkoman, hiszen ezt a többség kiemelt cikké nyilvánította.
Így ,szépen lassan, távolodunk attól, hogy ez valaha is lexikon legyen. Tomeczek azt mondja, hogy"gyerekcipőben jár", na, így abban is fog.--Linkoman 2007. augusztus 22., 12:50 (CEST)Válasz

Könnyen lehet, nyilván különféleképpen látjuk ezeket a dolgokat, amit én leírtam, azt éppen olyan komolyan gondolom a stílusom ellenére, mint amilyen komolyan te gondolod a magad mondandóját, el kell ezt fogadni, hogy egészen másként látjuk, de ettől nem igazán értem, miért kellene neked vagy bárki másnak szomorúnak lennie. Én nem vagyok az, elférünk, a magunk módján és meglátásai mentén kontribuálunk, de kontribuálunk. A meglátásom az, hogy a fenti levezetésed is elég sarkos, és ezért is fogok reagálni minden ilyen felvetésedre, mert személyemben is sértenek az ilyen leegyszerűsített dedukciók, ugyanis kikérem magamnak, hogy a wikin végzett szócikkírási munkámban akár te, akár más, akár explixit, akár implicit módon én a semmit tenni nem akaró, kényelmes szerkesztők közé tartoznék, pustán azért, mert nem osztom a te nézetedet piros link kérdésében. A magam részérúől a közelmúltban írtam két szócikket, próbaképpen, hogy milyen az, ha csak úgy félgőzzel, különösebb utánjárás nélkül megírok egy alapcikket (Sínai-félsziget, Akabai-öböl). Hát nem fogok ilyet többet csinálni, határozottan szarul érzem magam ezektől a cikkektől, és ez áll a piros linkes elgondolásom mögött is: legyen valami inkább piros, mint félig-meddig, átabotában kifolgozott valami. Annak persze immár sokadszor örülök, hogy szokásosan szarkasztikus dumám ellenére visszaesően sem sértődsz meg, pedig magad sem volnál az a könnyű eset :-) legalábbis jelét nem adod, hogy megsértődnél, ami annyiban kár, hogy már épp hozzád akartam vándoroltatni Szedlacseknét. Pasztilla 2007. augusztus 22., 13:08 (CEST)Válasz

Ittapiros[szerkesztés]

(Nem akarom elszeretni Szedlacseknét, csakis az adatgyűjtés tiszta szándoka vezérel:

A Magyar mitológia szócikkben vagy félévig csábolgott vérpirosan a rézfaszúbagoly, mire megszánt bennünket valaki a szócikk kidolgozásával, ám a megkékített mív rögvest karcerbe dugatott: Rézfaszúbagoly. Te a többségi wikipédistánál járatosabb embernek tűnsz rézfaszúbagolyilag, úgyhogy hiteles adatot közölhetsz a közzel: szakmailag mennyire inspirál a pirosság kihívása? --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 22., 13:42 (CEST) )Válasz

Azért igazán megnehezíted az ember dolgát, amikor hosszasan utálni és duzzogni akar téged. Mint kérdésedből kiveszem, magad is nagyon jól tudod, hogy a wikis tevékenységemet egyáltalában de semennyire nem jellemzi a szakmai kihívásnak történő megfelelés, úgyhogy átalányban tojom le a szakmai piros linkeket (elég a kékekre néznem). Bár a rézfaszú baglyok kérdésköre elég vonzó, amennyiben műirodalmi kollégáik, a pomogácsok felől, azaz nem szakmailag közelítem a dolgot. Pasztilla 2007. augusztus 22., 15:22 (CEST)Válasz

Békésebb időkben talán részletesebben is kifejtődhetik majd, miért kulcsfontosságú tudni, hogy az illetékes expertféleségek vajon miért szoknak le párheti wikizélés után a piros linkek birizgálásáról, és valamivel hosszabb idő elteltével miért óvakodnak már a kékektől is. Az adatközlést azért addig is szabad megköszönnöm, ugye? Zordonbordoni tisztelettel: --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 22., 15:44 (CEST)Válasz

Persze, értem én soros morgandódat, bár részemről én sohasem birizgáltam szakmai dolgokat, egyetlen percig sem, nem néhány hétig, mert ide hivatalosan felüdülni járok, azaz Albánia kezdettől. Pasztilla 2007. augusztus 22., 15:56 (CEST)Válasz

Hivatalosan mindannyian kimondhatatlanul élvezzük...:)... De hagylak albánni, mert még rámunsz... --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 22., 16:13 (CEST)Válasz

Sonkolyos....[szerkesztés]

Na és kinyaraltad magad Sonkolyoson????????:) Jó hely ugye:) Hétvégén én is ott üdültem --Istvánka 2007. augusztus 22., 16:16 (CEST)Válasz

No, kicsi a világ :-)) És pontosan hol? Pasztilla 2007. augusztus 22., 18:27 (CEST)Válasz

Szállás itt volt, meg a medence, amúgy egész nap a szurdokban mászkáltam:)--Istvánka 2007. augusztus 22., 18:40 (CEST)Válasz

Hú, az flancos hely, gondolom, szurdok alatt a Révi-szorost érted? Mi is ott strandoltunk állandóan. Télleg kicsi a világ. :-) Pasztilla 2007. augusztus 22., 19:28 (CEST)Válasz

Iken, a Révi-szorosban meg a Sonkolyosi-szorosban is aktiváltunk. Remélem jól telt, a képek mindenesetre szuperül sikeredtek--Istvánka 2007. augusztus 22., 19:35 (CEST)Válasz

Hát, mint gondolom, tapasztalhattad saját bőrödön, nem bír rosszul telni :-) Bár a Nagymagyar-barlang őrei felnyomták a vérnyomásomat, most már másodszor nem tudtam bejutni még a bejárathoz sem, pedig Apósom barlangász, csak Kolozsváron, a Nagymagyart meg váradiak kezelik :-( Pasztilla 2007. augusztus 22., 19:37 (CEST)Válasz

A Nagymagyarba nekünk sem sikerült bejutni: állítólag valami zűr van a polgármesteri hivatal és a barlangot fenntartó magáncég között, emiatt levágták a villanyt és megtiltották az idegenvezetést. Szombaton a kolozsvári sajtó kivonult a helyszínre és elég szép vita kerekedett. Állítólag a polgármester visszaköveteli (mármint a falu tulajdonába a Nagymagyart). --Istvánka 2007. augusztus 22., 19:40 (CEST)Válasz

EMI-Televisa[szerkesztés]

Köszönöm a linkeket! A kérdésedre válaszolva, az EMI Music Latin America zenei kiadó (rövidítve EMI Latin) is beleolvadt a Televisa Csoportba, és így EMI-Televisa Music lett a hivatalos neve. Tehát nem ugyanaz a két cég, hanem egyik része a másiknak :) --TheMexican (escríbeme) 2007. augusztus 22., 22:34 (CEST)Válasz

SZK:IW[szerkesztés]

Szia, Pasztilla! Nézd meg kérlek ezt: [7] – sehogy sem értem, hogy az első és harmadik esetben miért nem rak a botod SZK IW sablont, közben a másodikat és negyediket szépen megtalálja. --Hkoala vita 2007. augusztus 27., 21:18 (CEST)Válasz

Mert baromi hosszúak az iw-linkek, és mivel muszáj volt paraméterezni, úgy adtam meg a robotnak, hogy olyanokat keressen és bélyegezzen fel, ahol az [[két karakter:, azaz [[en: [[pl: [[de: stb és a linkválasztó függőleges vonal | közötti távolság nem több 30 leütésnél. Ezeknél az eseteknél valszeg több. Muszáj a közeli függőleges vonalat kulcsadatként kezelni, mert ahol nincs a közelben függőleges vonal, az egy tisztességes, szócikk végi interwikilink, és minket nem érdekel. Majd kitolom a határt 50 karakterre. Pasztilla 2007. augusztus 27., 21:29 (CEST)Válasz

Kiabálás és könyvelés[szerkesztés]

Kedves Pasztilla! Nem először "kiabálok" ilyen módon, csak eddig nem vetted észre. Eléggé idegesít Pedának ez a stílusa, szóltam is neki néhányszor a vitalapján, de többen jópofának tartják, ezért hiába. Néha, amikor rámjön, így demonstrálok a jelenség ellen. Remélem, nem vetted személyes bántásnak :) Ami a könyvelést illeti, ez egy kicsit olyan, mint amikor katalogizálod a könyveidet vagy megszámolod a képeslapjaidat és örvendezel a gyarapodásnak. De nem ragozom tovább, mert te is könyvelsz magadnak...--Hkoala vita 2007. augusztus 27., 22:31 (CEST)Válasz

OK, többet nem teszem, de tényleg nem neked szólt. --Hkoala vita 2007. augusztus 27., 22:42 (CEST)Válasz

Évszámok[szerkesztés]

Szia Pasztilla! Ha valamiben több van, akkor az a bővebb, nem? Nem nevettetlek. Ajánkom fugyekmedbe a Magyar Értelmező Kéziszótár Bővít szócikkét és bő szócikkének 2. részét. Nem érzem, hogy csak az editcountot növelem, ami megvan, azt szeretném megtartani. Nem Ctrl+C Ctrl+V amit írok. Te minden évben 2049-re hivatkozol. Köszönöm a pozitív hozzáállást, jó olvasgatást a MÉK-ben. --Ksanyi 2007. augusztus 28., 19:04 (CEST)Válasz

Kisfiam, annyit írtam maliciózusan, hogy ne nevettess, és nem azt, hogy könyörgök, pimaszkodj. Ne pimaszkodj. Ezenkívül ha alapvető összefüggéseket nem vagy képes megérteni, ráadásul nem vagy képes elütés nélkül leírni egy mondatot, akkor előbb higgadj le, aztán nyúlj le a torkodon. További okulásodul: nem ártott volna, ha magad is felcsapod az értelmező kéziszótárt. Ha valamiben valamiből több van, attól az a valami nem lesz bővebb (szerinted netán a reterát bővebb, ha felálltál róla?), bővebb a tartalmi gyarapodással, a szélesebb körűvé válással együtt lesz valami, az pedig nem tartalmi gyarapodás, ha olyasmit írok be 2049-be, amit ma is tudok, de az évforduló kereksége okán ráadásul majd csak 2049-ben lesz fontos, ma ugyan miféle bővebb ismeretanyagot közöl velünk egy bejegyzés, miszerint valami valamikor százéves lesz? Az nem tartalmi gyarapodás, hanem az űr látszólagos kitöltése hámozott léggömbbel. Fingkalapálás. Ezért a kopipészt, a ti kettőtök fingkalapálása ennyit ér, nehogy már háromszor újrafogalmazzam a mondandómat két éretlen tacskó miatt? Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:15 (CEST)Válasz
Köszönöm a kedves szavakat. Csak szeretném, hogy a magyar wikin is minél több szócikk legyen. Lehet, hogy minden miondatomban hiba van. Ugye te is félvakon éled az életed? Félig látok mindkét szememmel. Az a több mint 500 cikk ittmarad, amit írtam, de én lehet, hogy elmegyek a magyar wikiről. Nem tudom. Szépeket írtál. Ugye te is próbáltad már az életet félvakon? Nem kötelező válaszolni. --Ksanyi 2007. augusztus 28., 19:29 (CEST)Válasz
A kedves szavak a kéziszótáros iróniára következtek. Egyébként ezek ám a mindent eldöntő érvek a kéziszótárszakkör és a kopipésztvádak után........ Igazán sajnálom, ha rossz a szemed, de mi köze ennek bármihez is, miért ne vállalhatnál ettől felelősséget a mondandódért? Az én esetleges nyomoraimnak (amit nem kötök az orrodra) mi köze ahhoz, amit írok??? Jó lenne tudni, mit várunk el egymástól: hogy egyenlőkként kezeljük egymást, vagy szánakozva hajtsunk főt és a cipőnk orrát nézegessük? Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:36 (CEST)Válasz

Fingkalapálás[szerkesztés]

Hallod, Te is tudsz néha éretlen, gyerekes, ugyanakkor dölyfös, fölényes "értelmiségi" lenni! Nem biztos, hogy jó... --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 28., 19:34 (CEST)Válasz

Tudom jól, tudom jól, nem is gondoltam soha, hogy tökély lennék? :-) Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:36 (CEST)Válasz

Először azt hittem, a fingkalapálós megjegyzésemre reagálsz csak úgy általában, aztán megijedtem, hogy ezekre a fentiekre, Ksanyival, most akkor melyikre? Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:43 (CEST)Válasz

Úgy zusammen. --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 28., 19:47 (CEST)Válasz

Najó, assebaj, semmisebaj, gondolom, a képeknek az a dolguk, hogy alakuljanak, csak azt remélem, sosem közvetítettem magamról olyan képet, hogy álszent volnék. A többi nem érdekel. Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:51 (CEST)Válasz

Félreérthető voltam. Cuzámmen nem érdekel = általánosságokkal nem tudok mit kezdeni. Pasztilla 2007. augusztus 28., 19:54 (CEST)Válasz
Az "éretlen tacskó"-argumentum határozottan teccik. Alkalomadtán élek is majd vele, hisz GFDL alatt publikáltatott. Köszönöm a forgalomba hozatalát! --MerciLessz BalhéLessz 2007. augusztus 29., 00:57 (CEST)Válasz

Gondoltam, explicite el is sütöd rögtön, de úgy látszik, dekoncentrált vagy. Pasztilla 2007. augusztus 29., 07:28 (CEST)Válasz

Krasznodár, Kubány[szerkesztés]

Azt, hogy Krasznodár, Krasznodar, vagy Krasznodor nekem édesmindegy!, de Kubány az biztosan nem lehet Kubán csak Kubány mivel oroszul Кубань azaz lágyjel van a szó végén!!! Texaner 2007. augusztus 29., 22:15 (CEST)Válasz

Szent igaz, de egyfelől a lágyságjelnek nincs átírási értéke, másfelől magyar szöveghagyományban sosem volt Kubány, ahogy Asztrahány sem (vagy a Pallastól a Magyar nagylexikonig, azaz a mai napig téved minden lexikon), harmadrészt tényleg ne haragudj, de én ezt a vitát sem veled, sem mással nem fogom minden egyes esetben végigjátszani. Ha már lexikonszerkesztés és szócikkírás, üssünk fel néhány lexikont, átírási szabályzatot, és aztán. Pasztilla 2007. augusztus 29., 22:31 (CEST)Válasz
Néprajzosként azt például egészen biztosan állíthatom, hogy magyar szövegben kubáni kozákok fordulnak elő csak. Pasztilla 2007. augusztus 29., 22:32 (CEST)Válasz
Most egészen öszinte leszek, mostantól kezdve egyszerüen SZAROK a véleményedre! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Texaner (vitalap | szerkesztései)
Nofene, ez lényegileg és alapjaiban dönti el a vitát. :-) Csak halkan kérdezem: Miért kell ezért kiabálnod a vitámon? Ha leszarod, annyi gerinc azért lehetne benned, hogy a Krasznodar lapban az elütések, helyesírási és nyelvhelyességi hibákat érintő javításaimat is visszaállítod. Pasztilla 2007. augusztus 29., 22:41 (CEST)Válasz


Texaner, szépen szeretnélek megkérni rá, hogy hagyd ebbe ezt a konok, oktondi demonstrálást a Kubánnal. A Kubán síkja legkevesebb százötven éve jelen van a magyar nyelvű szakirodalomban, külféle őstörténeti kérdések kapcsán, és magyarul így írjuk, lásd OH és a többi, írom le sokadszor is. Hiába mond neked az ember bármit, egy darab könyv felcsapása nélkül megváltoztattad olyan néprajzi szócikkekben is, amiket én írtam, ezekben vissza fogom állítani és mindig is vissza fogom állítani, mert felelősséget érzek azért, hogy a bennük található információ helytálló legyen. Ha neked más a megközelítésed, hát legyen, de hadd ne kelljen konok oktondiságokhoz alkalmazkodnunk. Pasztilla 2007. augusztus 30., 09:42 (CEST)Válasz

Hát igen! A megboldogult Karl Wilhelm Miller 1776-ban kiadott németnyelvű müvében, miután a németben a lágy ny (akár csak a gy) hangok jelölése megoldhatatlan Kuban-nak írta. Ezt immáron jó kétszáz éve kritika nélkül másolgatják a magyar néprajzosok!
A forrás
Hát valahogy csak be kellett jutnia a nyelvbe a névnek, ahogy Lisszabonnak, Algírnak, Pekingnek meg a többinek is, és azoknál sem az eredeti nyelv a magyar nyelvű alak forrása. Nem a néprajzosok írják Kubánnak kétszáz éve (tekintve hogy nem is volt néprajz), hanem a magyarok, történészek, földrajzosok stb. De mondom, tényleg nem fogom minden egyes esetben végigjátszani ezt az áldatlan vitát. Pasztilla 2007. augusztus 30., 10:31 (CEST)Válasz

Kedves Pasztilla! Csökönyösen ragaszkodsz egy kiadványban szereplő hibás névhez, és ezt valóban nem kell mindig végig játszani: vajon a nem-latin írású nyelvből átveendő tulajdonneveket az eredeti nyelv kiejtée alapján, vagy egy közvetítő nyelv kiejtése alapján kell átírni? Ajánlom figyelmedbe a sokkal régebben lezajlott Fehéroroszország vitát, és ezt, a Magyar Külügyminisztérium hivatalos honlapját: Magyar-belarusz gazdasági kapcsolatok. Az OH, az AkH, a Földrajzinév-bizottság döntése mind Fehéroroszországot tartja megfelelőnek, a magyar külügyek hivatalos irányítója mégis egyetlen egyszer sem használja ezt a lealacsonyító kifejezést. Ahányszor ezen az oldalon felfedezed a Fehéroroszország, fehérorosz kifejezéseket, annyi láda sört fizetek neked első találkozásunk alkalmával. Majd utána kérlek ellenőrízd az általad olyan nagyra tartott kézikönyveket is. Lehet, hogy az akadémi késlekedik az való életben esetleg már végbement változások lekövetésével?

Végül: az szolgálja igazán a Wikipédia érdekeit, aki a saját erőszakosságának a többire eröltetése helyett SZOLGÁLNI kívánja a projektet, annak fejlődését. Amit Te csinálsz ezzel az akarnokoskodásoddal, az a fejlődés gátolása.--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 30., 11:00 (CEST)Válasz

:-) Ez vicces, te meg megint elszálltál a végtelen érzékenység és sértettség tanácsadó-irodájába. Nem egy kiadványban szerepel és nem az OH a mérvadó, csak az irányelv miatt illik rá is hivatkozni, hanem nagyon-nagyon sok könyvben. Légy szíves egyetlen magyar szakkönyvet prezentálni (lexikont, földrajzit, történelmit, akármilyet), amiben Kubányként szerepel. Már a grzok kapcsán pontba sorolva leírtam, mit gondolok átvételről, hagyományos magyar nyelvi alakról és a többiről, azt sem értetted, mert néprajzi fölényeskedésnek bélyegezted azt, amiben egy gramm néprajz sem volt. Ahogy és amiért a fentieket akarnokoskodásnak, és a fejlődés gátlásának nyilvánítod, az egyszerre borzasztóan humoros és szánalmas, ugyanis szó nincs a témáról (a jelek szerint), csupán a személyem ellen szól, tehát be is fejezhetjük ezt a párbeszédet. Pasztilla 2007. augusztus 30., 11:21 (CEST)Válasz

Kedves Pasztilla! Nagyon beleívódott a gondolataid közé ez az "érzékenység, sértettség", mert ezt mindannyiszor megkapom Tőled, szerintem oktalanul. A beszélgetést sajnos, akaratom ellenére, én is úgy gondolom, hogy befejezzük, mert nem érted, amit mondok: azt állítom, hogy nem kizárható, hogy egyes szakkönyvek (akár több ezer is) bizonyos földrajzi kérdésekben nem követték le az életet, a való életben végbemenő változásokat, és a hozzájuk való kömszakadtáig való ragaszkodás szintén humoros és szánalmas. Azt is állítom, hogy a helyesírást meghatározó kézikönyvek, egyéb művek, történelmiek vagy atlaszok, szakkönyvek mellett létezik még valami, ami formálja a helyesírást: az élet.

Ha gondolod, cáfold meg, még egyszer nagyon sajnálnám, ha mindkettőnk szeme előtt vastagon terjengő ködök miatt meg kellene szakítanunk a párbeszédet.

Ja, Kubány. Tényleg így hívják azokat a földrajzi egységeket, amelyekről szó van. És elhiszem neked, hogy a szakkönyvek Kubán-ként említik. Én ebbe a kvázi-vitába, mint a munkáját orosz nyelven végző ember nem tudok és nem is akarok beleszólni, egy biztos, én Kubányként említem, s hivatkozok rá. Ahogy Budapestre sem hivatkozom Pest-Buda-ként. Tudod, eljárt az idő a kifejezés fölött... Szánalmasan, de tisztelettel, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 30., 11:50 (CEST)Válasz

Kedves, Burum, jót tenne neked is, ha részt vennél vagy vettél volna valaha is egy hús-vér szerkesztői közösség munkájában, pláne lexikonéban, ahol lényegi kérdésekre koncentrálnak, bizonyos témakörökben autoritásként fogadva el más fórumokat, különben parttalan marhaságokra megy el az idejük a valódi munka helyett, és ti ezt hajlandóak vagytok esetről esetre eljátszani, ami legalábbis arra utal, hogy fogalmad nincs a szerkesztői munkáról. És akkor látnád azt is, mennyire nonszensz analógiákkal micsoda hülyeséget írtál itt le az idő eljárásával meg orosz nyelven végzett munkával, kiemelve Pest-Budát és Kubánt a helynevek tengeréből. Pasztilla 2007. augusztus 30., 11:55 (CEST)Válasz

Tehát akkor ki is személyeskedik? – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Burumbátor (vitalap | szerkesztései)

Ja, hogy annyira mimózák vagyunk, hogy nem lehet?! Csak a másik akarnok, zsarnok és akadályozza a becsületes wikipédistákat a munkájukban?! Ehhez képest azt kijelenteni, hogy hülyeséget írtál, egy purim, egy leányvásár. Pasztilla 2007. augusztus 30., 12:13 (CEST)Válasz

Tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, hogy ezt meghallgathattam Tőled. További eredményes szerkesztést, --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. augusztus 30., 12:19 (CEST)Válasz

Így van, hagyjuk egymást békén. Pasztilla 2007. augusztus 30., 12:25 (CEST)Válasz

Toljatti vagy Togliatti[szerkesztés]

Megint egy jó kérdés? Ez Oroszország lakosságát tekintve 18. városa? Mielőtt elkezdem megírni szeretném tudni melyik változatot fogadod el? A várost Palmiro Togliatti-ról az Olasz Kommunista Párt egykori elnökéről nevezték el1964-ben! Oroszul: Тольятти. Texaner 2007. augusztus 30., 21:25 (CEST)Válasz

Egyébként nagyon tanulságos az iwiki, ahány nyelv annyi átírás! A Toljati-tól a Tolyatti-n át a Togliattigrad-ig! Texaner 2007. augusztus 30., 22:59 (CEST)Válasz

Félreértés van, nem én fogadok el vagy írok elő, hanem nálam okosabb emberek, akik autoritását elfogadom, legalább annak érdekében, hogy menjen a szerkesztés. Mivel személynév a kiindulási alap: Togliatti, lásd egyébként OH 1391b. Ami az orosznyelv-tudásomra tett megjegyzést illeti, nyilván hozzád képest rettentően sehogyan sem tudok, mert én a Krasznodart oroszul krásznodárnak ejteném ki, mindkét helyen á-sítva, ezért is vetettem fel első helyen, hogyha a kiejtéskövetés a cél, mindkét á-t jelölni kellene, sőt, Ljényingrád és Szánktpityerburg volna a követendő alak, de ez már igazán messzire vezet, a helyesírás és átírás efféle önkényes revideálása saját kutatásnak minősül e helyütt, és mint olyat nem tűri a Wikipédia. Pasztilla 2007. szeptember 5., 08:57 (CEST)Válasz
Ja, a Kubán kapcsán felmerült német átvételre is szerettem volna reagálni, csak röviden. Nézd, idegen helynevek döntő többségét a magyar a németből vette át, ez nem újdonság, a dán Koppenhágától (København) a portugál Lisszabonon (Lisboa) keresztül a svájci francia Genfig (Genève) és az ukrán Odesszáig (de vannak más, hagyományon alapuló írásmódok is: a százötven éve francia földön lévő Nice például magyarul Nizza, mert valaha olasz territórium volt, stb., stb.). Az, hogy a döntő többségük német átvétel, az a 19. századi magyar tudomány és kultúra erős német meghatározottságára vezethető vissza, de ez miért baj? Elvégre ez egy történetileg „meghatározott” hagyomány. Pasztilla 2007. szeptember 5., 09:10 (CEST)Válasz

Szabad egy véleményt? Ártalmatlan... :) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 5., 10:55 (CEST)Válasz

Igazad lehet, de mentségemre szóljon, hogy émmeg nem vagyok válogatós :-) Pasztilla 2007. szeptember 5., 11:35 (CEST)Válasz

Őőőőő, én csak megkérdeztem, hogy szabad-e itt egy ártalmatlan véleményt elhelyeznem... De sajnos tényleg nem ezt írtam... Öregszem.--Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 5., 12:25 (CEST)Válasz

Jahhh, én meg sose értek semmit, szerepemhez illőn. Mindent szabad, véleményezni is, meg reagálni is, meg viszontreagálni is. Pasztilla 2007. szeptember 5., 12:39 (CEST)Válasz
Halló, nem voltam Internet közelben az elmúlt napokban ezért csak most tudok reagálni!
  1. Eldöntöttem, hogy (mivel nem vagyok nyelvész) abbahagyom a kötekedést és mindenben a te véleményedre hagyatkozom!
  2. A nagykötőjelekhez semmi közöm, (isten bizony) legfeljebb nem találtam a klaviatúrámon, most, hogy inzertálható ez megszűnt probléma lenni!
  3. Számomra érdekes és tanulságos, hogy egyes nyelvek, hogyan írják át Togliatti-t, legalábbis elgondolkodtató. Lásd interviki: lett, holland, finn kontra észt vagy lengyel! Tudom, nem a wiki dönti el ezt a kérdést, de ráférne egy kis nyelvújítás a magyar nyelvre!

Üdvözlettel: Texaner 2007. szeptember 5., 20:09 (CEST)Válasz

Köszönöm neked ezt a békeszerető hangnemet, igyekszem én is előzékenyebb lenni, tényleg nem a személyedben akartalak bántani, csak mindig ez sül ki abból, ha elmegy a villany itt benn. Nem vagyok egyébként nyelvész (asszem, ennek az egynek örülök), max csak közvetíteni tudom, amit ott fent kitaláltak szabályozásként. A Togliatti-problémához nem tudok hozzászólni, mert ahhoz ismerni kellene minden egyes nyelv átírási szabályozását, és úgy szembevetni a magyarral. Pasztilla 2007. szeptember 5., 20:37 (CEST)Válasz

Szövegközi interwiki-hivatkozást tartalmazó lapok[szerkesztés]

Szia! Megcsináltam ezeket a lapokat, amik ebben a kategóriában voltak. Ha ráküldöd a botot újakra, azokat is megcsinálom. Üdv Szajci reci 2007. szeptember 3., 12:45 (CEST)Válasz

Nincsen humorérzéked? Én nem így vettem észre. – özv. Szedlacsekné 2007. szeptember 5., 22:51 (CEST)Válasz

Jajmár[szerkesztés]

Pedig szívesen nézném, ahogy a Kádárbot zúzza a külföldi településeket! Bezonyám. Vagy csak mások idegeit zúzza? No mindegy. Éljenek a volapük (sic!), akik "nagyon jó arcok, legyaláznak mindenkit"! Armyyour üzenőfüzet 2007. szeptember 6., 15:41 (CEST)Válasz

Megnéztem a kalendáriumot, megpróbálom átérezni, milyen lehet egy volapü őstől származni... --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 6., 17:10 (CEST)Válasz

Ti az én nyomoromból és világfájdalmomból viccet csináltok, és kínkeserv halálomat siettetitek, amiért mindjárt le is porolom Szedlacseknét. Pasztilla 2007. szeptember 6., 19:53 (CEST)Válasz

Korlátaid??[szerkesztés]

Ne csináld! Szvsz tehetséged korlátlan:))). Egyébként szívesen! --Lily15 üzenet 2007. szeptember 6., 19:47 (CEST)Válasz

Oh, ezt elmentem rosszabb napokra, és az arcpíromat is lepréselem a bélyegalbumomba... :-) Pasztilla 2007. szeptember 6., 23:19 (CEST)Válasz
Bélyegalbum???? Te is bélyeggyűjtő vagy? Ha igen, lassan leszünk vagy négyen, már meglehetne alapítani a Fordított Madonna Bélyeggyűjtő Szakkört... --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 7., 06:20 (CEST)Válasz

Azért kezdtem volna annak idején a bélyeg szócikk. Azonban én kocafilatélista vagyok, ma már jobbára az sem, viszont ha én nem lennék, szerinted ki gyűjtött volna albán és koszovói bélyegeket széles e hazában? :-) Egy időben még gyűjtőkörömbe tartozott Északnyugat-Skandinávia is, de miután kiadtak az izlandiak egy idétlenül színes bélyeget egy maszatos fürdőszobatükörrel szemben fogat mosó kislánnyal, megsértődtem rájuk, ilyen nemtelen propagandacélokra használni bélyeget, anyájukat, oda sem megyek. Azért van jó néhány grönlandi és feröeri is, ha Antissimo szócikket akarna írni. :-) Pasztilla 2007. szeptember 7., 08:12 (CEST)Válasz

János[szerkesztés]

Csermanek? :)) --Vince blabla :-) 2007. szeptember 7., 15:36 (CEST)Válasz

Jó reggelt!! :) – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 7., 15:39 (CEST)Válasz

Mexican cseréje[szerkesztés]

Barátságtalan lépésnek tartom, hogy miután bőven kitárgyaltuk, miért is nem jó ötlet ilyesmit csinálni, nekiesül a botoddal. Majd adok én Mexicannek is, csak kerüljön elő. Hát nem lehet megférni bőrötökben? Szólj, ha felodlhatlak, és lehetőleg ne íródjék át több lap. Irgum-burgum. – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 7., 20:34 (CEST)Válasz

Kérdés[szerkesztés]

Mi a sansz a tartós kádártamástalanításra? Armyyour üzenőfüzet 2007. szeptember 8., 10:18 (CEST)Válasz

Montuk már, neked is mondom: ha KT sorozatosan figyelmen kívül hagyja a józansági és közösségi szabályokat, az útmutatókat, nem kommunikál és zavart kelt, és figyelmezteted egyszer, kétszer, háromszor a vitalapján (finoman és számozottan, első, második, harmadik figyi), és újra elköveti ugyanazt, akkor a negyediknél jön a pedagógiai blokk, lehet kérni az AÜ-n, és lehet nálam is, ezt vállalom. Csak eddig senkinek nem volt türelme hozzá. Ha neked van, Isten áldjon meg érte, tényleg nagyon kéne, sose nő fel különben... – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 8., 10:26 (CEST)Válasz

A helyzet az, hogy január-februárban én még figyelmeztetgettem, ahogy most te, aztán meguntam, és azóta csak rugdosom. Ennyi jár neki, csak sajnos bírja. Pasztilla 2007. szeptember 8., 10:32 (CEST)Válasz

Ezzel a technológiával a szerkesztők fele kiirtható, és akkor már csak az a kérdés, ki adja ki a vadászengedélyeket. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 10:30 (CEST)Válasz
Hát ez messze, de nagyon messze nem igaz, ennyire kompromisszum- és alapvető fogásokat tekintve is tanulásképtelen (pl. fordítsd már le a képaláírásokat, bazeg) embereket egy kezeden megszámolhatod. Pasztilla 2007. szeptember 8., 10:32 (CEST)Válasz
Másról beszélünk: én a boszorkányüldözés eszkalációjának veszélyeit igyekszem fölfúni, te meg azt hajtogatod, hogy ennyire idióta azért csak mutatóba akad. Csakhogy a kérdés kétféle megközelítése pontosan ott érintkezik, hogy ki szabja meg, és milyen alapon, hogy mennyire az ennyire. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 10:43 (CEST)Válasz
Tisztelettel: szerintem ott még messze nem tartunk. A látszat sokkal inkább azt mutatja, hogy itt bárki bármit megtehet igen sokáig, igen zavartalanul, mert a közösségi ráhatás gyönge. Ha majd a másik veszély lesz a nagyobb, akkor vigyázni kell már. :) Egyébként persze az volna a jó, ha már eddig lukas volt a zsák, ha most kidolgoznánk a megfelelő eljárást, és lehetőleg érvényesítenénk is a jövőben. Megfelelő alatt azt értem, ami megneveli a neveletlen júzert, nem pedig a mostani álliberál szisztémát, amiben júzer neveletlen marad, mások agyvérzést kapnak, és sok szép kár is keletkezik mellé. – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 8., 10:47 (CEST)Válasz

Hol van az ott, ahol nem tartunk? ("ittennék kérem gyilkolás van" "hol?" "hát itt a telefonfülkénél" - Hofi....) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 10:51 (CEST)Válasz

Orientációul: hogy nevezzük az affélét, aki agyvérzésre különítményesdit ír föl? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 10:55 (CEST)Válasz

Ami a közösségi ráhatást illeti: Tapasztalatom szerint ha az újonc a fejleharapást kibírja, onnantól kezdve ő maga is elkezd harapni és ezzel rituálisan is szektánk tagjává avatja magát. És ekkor megszűnik a közösségi ráhatás intenzitása. Marad a pofozkodás, a sör egymás pofájába locsolása, meg a ciccegés. Többnyire.

Ami pedég a kidolgozandó eljárást illeti: Felmerül az a kérdés, hogy koppintsunk-e valamit ezügyben is enwiki nagytestvértől, vagy magunk dolgozzunk ki fusiba egyet gyorsan. Armyyour üzenőfüzet 2007. szeptember 8., 10:55 (CEST)Válasz

A boszorkányüldözés eszkalációjánál (ti. hogy ott nem tartunk). Itten kérem nem gyilkolás van, hanem zavart tötyörészés. "Istenkém, jaj, mit is csináljunk szegény fiúval, nem tud írni-olvasni, késsel-villával enni, ehhez ráadásnak olyan arrogáns, hogy hámlik tőle a vakolat, nem tudni, mire olyan szerény, fütyül mindenre és mindenkire, amit alkot, az pedig rémálom. De hát tenni csak nem tehetünk semmit, mi lesz nekije az érzékeny lelkivel, meg a szabadsággal meg a pátyolgatással, inkább viseljük csendben a ránk mért körösztöt, mint hogy boszorkányüldözés lett légyen adja ne az Isten..." Hát ez. Nem nevezném éppen eszkalációnak. A tötymör az tötymör. Ami pedig a pátyolt illeti: kevés elszántabb híve van nálam a pátyolgatásnak, csakhogy ahhoz két ember kell, meg egy minimális tisztelet és jószándék (muramista, alázat például, ehh). Ennek semmi jelét nem tapasztaltam szóban forgó kölök esetében, de ha rá tudsz mutatni, máris repülök. Amikor ez a minimum sincs meg, akkor jön a bot vastagabbik vége. Akire a szép szó semmilyen hatással nincs, annak marad a kiközösítés és a pofára esés. Természetesen mindkettő abban a nem titkolt reményben, hogy észhez térhet. Amíg él, addig remél. – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 8., 10:59 (CEST)Válasz

Ja, és valóban hamis dilemmának érzem a kérdést a vagy/vagy esetében. A toleranciánknak végtelennek kell lennie, ha valaki változni akar. Ha nem, sőt azt se látja be, hogy baj van vele, annak a tolerancia csak abban segít, hogy megmaradjon bajnak. Ami pedig a közösségi ráhatást illeti: nem, Ay, ebben nem értünk egyet. A szép szónak erővel kell párosulnia, akkor nincs eredmény, ilyen volt KT esete is, amikor azt látja, hogy a szó szó marad. – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 8., 11:02 (CEST)Válasz

Bennó, én a tapasztalatomat írtam, szerintem itt kábé így menek a dolgok, kivéve a kivételek, nem arról írtam, hogy szerintem hogy kéne. Más: koppintsunk vagy alkossunk? Armyyour üzenőfüzet 2007. szeptember 8., 11:11 (CEST)Válasz

(ügyrendi: tuttam, hogy a gyilkolásra fogsz rávetődni, pedig a példázat a relatív helymeghatározás balga módszerét illusztrálja..)

Érdemi: arra nem térsz ki - pedig nagyon ösztökéllek - hogy ki és hogyan jelölheti ki a szabadon levadászható célszemélyek körét? Mi az az eljárás, amivel a magyar Wikipédia kimondja valakire a kiközösítést? (Félre ne érts: nekem is lenne jelöltem. Nem is egy. Úgyhogy nem véletlenül érdeklődöm a fegyverhasználat újraszabályozásának részleteiről...) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 11:08 (CEST)Válasz

Ld. még: dúvad lődíj --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 11:16 (CEST)Válasz

Ha engem kérdel, én azt mondanám, hogy nincs kivétel, legyen ez érvényes mindenkire, persze kellő türelemmel. Az élesbe fordulás pedig akkor, ha valaki nem hajlandó tágyalni. Arra is jó lenne ez, hogy aki nem ért egyet valamivel, az ne tegyen rá, hanem a KF-en vesse fel korszakalkotó ötleteit, hiszen bármin változtathatunk. Ha kétszer szólok egy vitalapon, hogy mondjuk a királyok nevébe nem írunk zárójeles országmegjelölést (ez most fiktív példa), akkor vagy értsen egyet és mondja rendben, vagy ne értsen egyet és mondja rendben, vagy mondja nincsrendben, és vesse fel a KFen, hogy miért nem jó ez így. Csak ne hallgasson, és ha harmadszorra is hallgat, és változatlanul fütyül a figyelmeztetésre és folytatja, amit addig, akkor kaphat figyiblokk (először 1 nap...). Igazából ebben semmi új nincs, csak a közösségi szempontok következetes érvényesítése lenne, ami eddig is lehetett volna, ha valaki veszi a fáradságot. Ha valakit meg akarsz nevelni, és van hozzá türelmed, a végén meg is köszöni. :) – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 8., 11:34 (CEST)Válasz

Jó felé kanyarodunk. Tanulmányozásra ajánlom a vezetői engedély "Közúti közlekedési előéleti pontrendszer" felütéssel induló taktusait...:)...
Wikikörülmények között persze alapvető kérdés marad, hogy egy koccanás végszaldójának meghúzásakor hogyan súlyozzuk a sofőrök anyázóerejét, a kárszakértői becslést meg a policáj jegyzőkönyvét. Megfigyelendő ugyanis, hogy az efféle események kiértékelése a valóvilágban nem önbevallásos alapokra van fölépítve. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 8., 11:48 (CEST)Válasz

Indokolt és indokolatlan felvetések[szerkesztés]

Ezt írod egy vitában: "De abbahagyom, mielőtt súlyosan indokolatlan felvetéseddel a kelleténél több időt töltenénk el, immár így is a fingkalapálás bűnébe esve. A későbbiekben nem szólnék ehhez hozzá, ha a józan ész, a nyelvi hagyomány és tudós lexikonok ellenére sem érted, mit jelent egy magyar szó, azon többbet sem én, sem más nem tud magyarázni."
A Wikipédián a javaslattevő dönti el, mit tart fontosnak. Nincs "súlyosan indokolatlan", hiszen többen hozzászóltak.
Ha pedig nincs türelmed valamin vitázni, akkor ne vitázz azon. De velem kapcsolatban ezt a hangnemet felejtsd el, légy szíves. Én semmiféle személyes megjegyzést nem tettem ebben a vitában senkire, ezért elvárhatom, hogy a véleményedet az én irányomban kevésbé személyes formában fejezd ki.--Linkoman 2007. szeptember 10., 10:56 (CEST)Válasz

Édes öregem, ha te még mindig komolyan veszel engem, dacára sorozatos ámokfutásomnak, a lelked rajta. Én mindenesetre a jövőben is én magam leszek, annak előrebocsátásával, hogy nem tudok másnak a stílusában fogalmazni, csak a magaméban. Egyébként ezúttal az ironikus stílust kevered a türelmetlenséggel, ha nem vetted vón észre, immár többedszer vettem a fáradságot, hogy adatoljam hozzád írt berzenemet, tehát türelemnek nem volt híja. Azon is el lehet persze mélázni, mi váltja ki ezt a stílust, például az, az első megszólalásomban például nyoma nem volt személyeskedésnek, csak szótáridézetnek és ennen magyarázatnak, de aztán visszalátogattál a kocsmafalra egy olyan hozzászólással, hogy nyilván meg sem próbáltad megérteni, amit leírtam. Ilyenkor kard ki kard, irónia elő, és viseld a következményeit saját oda-nem-figyelésednek a vitapartner stílusában, ha már ő is elviseli a te stílusodat. Pasztilla 2007. szeptember 10., 12:29 (CEST)Válasz

Albán kérdés - help![szerkesztés]

Szia, Pasztilla! A Kasztrióta György szócikk azt állítja, hogy "Itáliába ment és I. Alfonztól pénzt és katonákat is kapott a háború újrakezdésére." Szerintem ez az Alfonz I. Alfonz nápolyi, V. Alfonz aragóniai király akarna lenni, viszont ő 1458-ban meghalt, a cikk idézett mondata pedig 1463 után következik. Van valami tisztességes forrás a kezed ügyében, ami alapján javítani tudnád? Köszönettel --Hkoala vita 2007. szeptember 10., 20:15 (CEST)Válasz

Szia, Hkoala! A több albán cikkbe beidézett Edwin E. Jacques: The Albanians – An Ethnic History from Prehistoric Times to the Present (181. oldal) alapján Kasztrióta 1448-ban fordult I. Alfonz nápolyi királyhoz, aki küldött is cirka száz katonát Albániába a felkelést támogatandó. A cikket megérné átnézni, egyszer már csak sort kerítek rá. Pasztilla 2007. szeptember 11., 07:13 (CEST)Válasz

OK, addig is ezt itt átmásolom a cikk vitalapjára és teszek rá egy lektor sablont. Köszönöm a segítséget! --Hkoala vita 2007. szeptember 11., 07:55 (CEST)Válasz

NyRT-ZRT[szerkesztés]

Oroszban a magyar szabályokkal megegyezöen van OAO (Otkrütoje Akcionernoje Obsesztvo) = NyRt és ZAO (Zakrütoje Akcionyernoje Obsesztvo) = ZRt. Texaner 2007. szeptember 11., 21:23 (CEST)Válasz

No, köszönöm, ez egészen meglepett, azt hittem, ezt a marhaságot mi találtuk ki :-) Pasztilla 2007. szeptember 11., 21:24 (CEST)Válasz

Seremetyjevó[szerkesztés]

Ezen csak röhögnünk lehet, közösen :D :D --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 12., 07:41 (CEST)Válasz

Nekem is úgy tűnik. Bár még nem néztem meg semmit, főleg nem az átírási szabálot. Pasztilla 2007. szeptember 12., 13:10 (CEST)Válasz

Geneva[szerkesztés]

picture of Geneva
picture of Geneva

Thank you for the very nice picture of Geneva -- MHM 2007. szeptember 13., 13:37 (CEST)

Szkájp[szerkesztés]

Bekapcsolná egy kicsit, nagytiszteletű effendi? :) Data Destroyer 2007. szeptember 15., 18:43 (CEST)Válasz

Girolamo De Rada, vess egy pillantást rá, jó-e. :) Data Destroyer 2007. szeptember 16., 14:20 (CEST)Válasz

Köszönöm, jó uram, meglesz. :-) Pasztilla 2007. szeptember 16., 18:01 (CEST)Válasz

Pécs[szerkesztés]

Ejnye, most nézem, hogy te is lemondtad a pécsi talit! Hát szabad ezt? Villy Itt tessék beszólni 2007. szeptember 16., 20:17 (CEST)Válasz

Hát izé, olyan masszív programot ajánlottak helyette korombéli tisztes családapák, amilyen már ritkán adódik az ember életében, és hát megyek Borsodba aljasulni és mocskosul, ezt nem lehet kihagyni. :-) Pasztilla 2007. szeptember 16., 20:55 (CEST)Válasz

Vaya, vaya! :)[szerkesztés]

Hát erre nem leszek büszke, ki sem rakom a lapomra! :P (Amúgy remélem, nem vetted személyes támadásnak, vélemény volt, én pedig nagyon makacs vagyok ebben a témában) ;) --– El Mexicano (taberna) 2007. szeptember 17., 11:59 (CEST)Válasz

Ugyan már, hát ezért van Szedlacsekné :-) Pasztilla 2007. szeptember 17., 12:09 (CEST)Válasz

Apád[szerkesztés]

Mingyár kapsz egy szedlacseknét! Hát írjad mán meg. Montam én, hogy én most nem szeretném. Oly szépen össze tudtad foglalni a gondot, hát mér nem írod meg, no. Kérlek szépen, no! :) – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 17., 12:30 (CEST)Válasz

Levlista és én[szerkesztés]

Üdv, és házad népére, te jó wiki-szerkesztő! Arról szeretnék érdeklödni, hogy mi a csudáért szerepelek én úgy a levlistán hogy nincs e-mail címem? (tartaruen kagyló gmail pötty com Tudomásom szerint van, az egy másik dolog hogyk közben névváltáson is átestem... Annyija öjüjnék ha kapnék leveleket a wikipédiáról! ;b Régi tttt8, most : --Boroteaház 2007. szeptember 17., 21:05 (CEST)Válasz

Najó, mos még hajlandó voltam korrigálni magam, de ha lesz még valaki, aki átnevezteti magát, azt Pasztillabottal fogom zaklattatni, unos-untalan, automatikus 24/7-es üzemmódban. Például minden aláírásotokba beletetetem, hogy „Dami is foglalkozhatna értelmes dolgokkal”. Pasztilla 2007. szeptember 17., 21:16 (CEST)Válasz
Köszönöm, nagyon! (Egyébként én amíg nem láttam az userlapod azthittem hogy lány vagy, sebaj, most is okosabb lettem!) --Boroteaház 2007. szeptember 17., 21:31 (CEST)Válasz
Egy mohos hisztérika, mi?! :-) Pasztilla 2007. szeptember 17., 21:38 (CEST)Válasz
Jam, hát igen ahol elöszőr láttam a nevedet ott az volt rendesen meg az is hogy a nevedre valamiért nagyon a lányos dolgokra asszociálók, Pasztilla, Pasztlilla, Paraszt Lilla :DD --Boroteaház 2007. szeptember 17., 21:50 (CEST)Válasz
Mi lehet az az elöszőr? Valami szőr elöl? --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 18., 19:03 (CEST)Válasz
Tudtam, hogy elírom! :D --Boroteaház 2007. szeptember 18., 19:23 (CEST)Válasz

Én a helyedben...[szerkesztés]

Belenéznék a néprajz cikkünkbe, ami 2006 micsodája óta csonk, és rettentően szégyelleném magamat... :) Hát mér nem gyógyítod meg legalább egy picit? – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 18., 18:20 (CEST)Válasz

Én meg a helyedben rettentően szégyelleném magam, tekintve, hogy egész nap nem veszed fel sem a mobil-, sem a vonalas telefonodat, szkájpon általában is elérhetetlen vagy, e-mailen meg nem kommunikálsz, szóval szégyelld magad, pedig fontos közlendőm volna. Pasztilla 2007. szeptember 18., 18:33 (CEST)Válasz

dehiszentudodhogyakkorisvagyokamikornemvagyokcsakirjálaszkájpbabeledemosteztmindenkifogjatudniteló

Takarítás[szerkesztés]

holnap:)). --Lily15 üzenet 2007. szeptember 18., 21:02 (CEST)Válasz

"legyen kötelező a szavazat indoklása törlésnél"[szerkesztés]

8. Természetesen csak a Tölésre szavazás után, a maradjon utan ne kelljen kotelezeoen , mert folod, a támadónak kelljen csak bizonyitekokat hoznia. Ott viszont építő jellegű. Bár gyakorlatban sajnos még az sem...(kevesebbet kell torolni)--Kádár Tamás 2007. március 30., 00:57 (CEST)

9. Mindenképp jó lenne, nem szeretem a dacos és szótlan törlendőket és maradjonokat, szóval igen. Feltéve, ha egy külön szavazáson be tudjuk kalibrálni, mi számít indoklásnak :-) Pasztilla 2007. március 31., 00:24 (CEST)

(Kiemelés tőlem: --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 08:36 (CEST))Válasz

Típushiba: egyetértetek a a javaslattal - (és így egymással is...:), ám anélkül, hogy az egyetértésetek feltételéül szabott kritérium érvényesítéséért egy lépést is tennétek. Fölhatalmazást adtok - garanciák biztosítása nélkül. Szerencsére wikiben vagyunk, ahol minden mozog és mozgatható: utólag is neki lehet állni a körülbástyázásnak. De magától - így marad. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 08:36 (CEST)Válasz

Az máris jó, hogy kiemelted a kiemelendőt, a részemről ugyanis eme fenti inputom óta nem látok az ügyben semmi mást, mint hogy valaki megjelenik, és szó nélkül minősít meg pakol, anélkül hogy valaha is megkérdezett volna bárki is, szerintem, meg mások szerint mi nem indoklás (az indoklások mezeje elég nagy). Mondjuk az egész nem érdekel annyira, mint téged, vagy mint engem régebben, amikor még ámokfutásszerűen parodizáltam Tgr soros indokláskövetelési inkvizícióját, azaz praktikusan a jövőben messziről letojom a szavazásokat, ilyen barátságtalan és közmegegyezésen nem alapuló feltételrendszer mellett szavazgasson az, akinek, tudod.
Nem offtopik: Máskor viszont Kádár Tamást ne kopizz be ide, meghűlt bennem a vér, hogy mit akar, és nyolcszor elolvastam a mondatát, mire akár csak egyszer is megértettem volna, aztán mentem csak tovább  :-)Pasztilla 2007. szeptember 19., 10:26 (CEST)Válasz

(Nemoff: őszintén szólva a "folod" karakterhalmaz megfejtésén még én sem estem túl, de bíztam a KT-expert jártasságában... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 10:42 (CEST))Válasz
Ja, meg akkor neked is elmondom, amit a vitalapra írtam: szerinted hol erősebb az indoklási kötelezettség: szavazásnál vagy egy szavazat érvénytelenítésénél? Ehhez képest a szavazatomat, amelyhez nem voltam rest mondatokat hozzáfűzni, szó és indoklás nélkül érvénytelenítették valamiféle általam ismeretlen és közmegegyezésen nem alapuló szempont szerint. Pasztilla 2007. szeptember 19., 10:30 (CEST)Válasz
Épp az önkényre és a felelőtlenségre adtál biankó felhatalmazást. Ha azt megszavazod, hogy az indoklás hiányát bárki számonkérheti, méghozzá úgy, hogy még a kiizzadott indoklás relevanciáját is megintcsak bárki kétségbe vonhatja, és mindemellett nem szabályozod azt, hogy ez a bárki mit köteles indokolni a saját lépéseiből, akkor ne nézz akkorát, ha bárki nem föltétlenül Grál-lovagként él a konfúzus reguláció nyújtotta lehetőségekkel. --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 10:42 (CEST)Válasz

Bocsánat, ez túldimenzionált, egyrészt miért adtam volna biankó felhatalmazást egy "feltéve ha" bevezetésű mondattal? Tudtommal az a feltétel nem érvényesült, éppen eztet sírom itt fent. Másrészt nyilván lehet egymásnak ellentmondó nyilatkozataimat búvárlani, ez már csak így van, nem igaz :-) ? Pasztilla 2007. szeptember 19., 10:54 (CEST)Válasz

Nem célom az ellentmondásaid búvárlása. (Mégis mire mennék vele??:) A voksodat meg mégiscsak hozomra adtad oda, és hogy ezt biankónak hívom-e, vagy maflaságnak, vagy jóhiszeműségnek, az csak annak kérdése, hogy milyen színben kívánlak feltüntetni, vagy látni. Szerintem a biankó még viszonylag semleges leírása az eseménynek... :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 11:03 (CEST)Válasz
(Plussz Vigasz: „S ha most a tyúkszemünkre lépnek, / hogy lábunk cipőnkbe dagad, / rajtad is múlt. Lásd, harc az élet, / ne tékozold bizalmadat.” --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 11:10 (CEST))Válasz
Morogjál ide, ebédután istókzicsi visszahallgatom... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 19., 13:34 (CEST)Válasz

Tökönbökött ökörkör[szerkesztés]

Sört hörpölök öttől, ökörkörbe mönnöm köll! :) Data Destroyer 2007. szeptember 19., 10:39 (CEST)Válasz

WP:T és a félreértések[szerkesztés]

Beau de Noir tapasztalataim szerint normális, jó humorú és tárgyalóképes ember, próbáljátok elsimítani a dolgot. Nyilvánvalóan sok a félreértés és az áthallás is, de a durvulást kéretik leállítani. – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 19., 14:02 (CEST)Válasz

Testvérem, hagyjál ezzel békén. Az én tapasztalatom szerint egy pofátlan, hülye p*csa, aki a jó humorával, tárgyalóképességével, és azzal, hogy normális, jónak tartotta gusztustalan célzásokat tenni a vélelmezett szexuális életemre, ami azért, na, hogy is mondjam. Pasztilla 2007. szeptember 19., 14:05 (CEST)Válasz

Valami oknál fogva azt hitte, ez itt a hangnem. Azért nem vagyunk ebben teljesen vétlenek. Te is úgy nyitottad azt az oldalt, olvasd már el kívülálló szemével, hogy akár azt is hihették, ez itt vérkomolyban van előadva az összes kérdő- és felkiáltójelekkel együtt. Fenntartanám, hogy nem ismeritek egymást. Látom, BdN felkínálta, hogy emilen folytassátok le a párbajt, erősen támogatnám ezt a megoldást. :) – Bennó  (beszól) 2007. szeptember 19., 14:15 (CEST)Válasz

Hangnem (1 nap blokk)[szerkesztés]

Szerintem aludj rá egyet.

-- nyenyec  2007. szeptember 19., 14:29 (CEST)Válasz

Világörökségi véleménykérés[szerkesztés]

Javaslatod itt olvasható, kiegészíthető, kibővíthető. --Lily15 üzenet 2007. szeptember 19., 19:45 (CEST)Válasz

Rutin[szerkesztés]

Köszönöm az érdeklődésedet, könnyedén hazasétáltam a hétkerből a nyóckerbe. A rutin teszi. OsvátA Palackposta 2007. szeptember 21., 14:43 (CEST)Válasz

Krónikus krónika[szerkesztés]

Ha már éppen kiválókat ünnepelünk, tegyél meg annyit lécci, hogy a krónikában is pontosan rögzíted a kiválóvá kikiáltás időpontját. (Azt már nem is merem feltételezni, hogy ugyan három napja nekiálltál az összeszámolásnak, de a közbejött kerületközi bonyodalmak miatt csak mostanra sikerült bekalibrálni a végeredményt...:) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 21., 18:29 (CEST)Válasz

Jézusom, tényleg nem :-) Egy órája jött be az utolsó szavazat :-) Pasztilla 2007. szeptember 21., 18:30 (CEST)Válasz

Albán nyelv[szerkesztés]

Most veszem észre, hogy valamennyire beszélsz albánul. Szerintem érdekes és szép nyelv, és hangzásra pedig tényleg olyan, mintha több indoeurópai nyelv keverék lenne, de főként az ógörög, olasz és angol. :) A VNY-ben azt olvastam, hogy feltételezések szerint még a görögnél is régebbi nyelv. Üdv, – El Mexicano (taberna) 2007. szeptember 22., 15:09 (CEST)Válasz

Áááá, sajnos az már rég nem van úgy, hogy élőszóban ontanám az igét... Olvasni még képes vagyok, kézügybe kerített szótárakkal biztosítva 100%-os nyugalmamat. Azonkívül pedig szégyen-gyalázat, hogy csak most vetted észre Albánia wikipédiabeli felülreprezentáltságát, nem is tudom, mit csinálsz te itt a Wikipédián :-o Pasztilla 2007. szeptember 25., 19:15 (CEST)Válasz

Hát lehet, hogy én voltam a figyelmetlen, amikor legelőször jártam a userlapodon, valahogy nem tűnt fel, pedig igen ritka, hogy valaki beszél (hacsak egy kicsit is) albánul :) (Én elég sok nyelven tudok pár mondatot, de albánul egy szót sem :)) – El Mexicano (taberna) 2007. szeptember 26., 09:39 (CEST)Válasz

Szövegközi interwiki-hivatkozást tartalmazó lapok[szerkesztés]

Szia! Ráküldöd a botodat az ilyen lapok megtalálására? Mert akkor szívesen megcsinálom őket, ahogy a múltkor. Szajci reci 2007. szeptember 24., 07:50 (CEST)Válasz

Előmedvebőr[szerkesztés]

Fogunk mi még nézeteltérni, csak remélhetőleg több belegondolással. Amúgy részemről igen megtisztelőnek érzem szellemnásznagyi jelentkezésedet, és köszönöttel el is fogadom... :)... A pukkantást követő fogyasztást viszont csak úgy kéne intézni, hogy akkor egyikünk ne legyen gépközelben. Tudod, milyen az erdő... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 25., 11:04 (CEST)Válasz

Pasztilla már ismeri az én erdőben eltévedési hajlamaimat :) Amikor legutóbb taliztunk, alig találtam ki belőle, sok pont mind a mai napig bizonytalan :) Data Destroyer 2007. szeptember 25., 11:08 (CEST)Válasz
Most, hogy mondod, milyen sűrűek bírnak lenni azok az erdők :))) --Burumbátor Klub (szivar és konyak csak ismerősöknek) 2007. szeptember 25., 11:20 (CEST)Válasz

Szakmai kérdés[szerkesztés]

A Tennessee-ben honos kúltúrákban ismerik a plafont?? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 25., 17:37 (CEST)Válasz

Jesszasz, visszavonult szerkesztőtársunk ismét előretört?! Vagy csak a timpanon budapesti alkalmazása ellen demonstrálsz?! Mindkét opciót mélyen elítélem, úgyis mint födémmester. ;-/ Pasztilla 2007. szeptember 25., 19:13 (CEST)Válasz
Eggyikse: egy óperenciántúli kijelentés hatására jelenésem volt, amelyben finom recsegések közepette apró repedések pókhálója kezdett kirajzolódni egy nagy sík felületen, és erre csak fölébredt bennem a filantróp... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 25., 19:45 (CEST)Válasz
Ha így, akkor miért pont én, pont amikor olyan csodálatraméltóan nyugodt vagyok?! Ilyen kontextusban én Tennessee-t sem vagyok hajlandó megkeresni a térképen, de drukkolok a plafonnak és az izmosodó repedéseknek. Sőt, ha nyugalmam elvesztem, megyek ugrálni a padlásra magam is. Pasztilla 2007. szeptember 25., 19:50 (CEST)Válasz
Hát a kúltúrantropológus nem ugyanaz, mint a néprajzos, csak korszerűsített és javított kiadásban, amolyan kettőnullás verzió? Már a szakaszcím is bizonyítja, hogy én a Szabad Szamárfülezés (rég: könyvtárazó amatőr) Doktrínájának Felülvizsgálatát Támogatók körének híve vagyok. Kihez fordulhattam volna hát e szakproblémával a lelkiesméretem kockára vetése nélkül ? --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 25., 20:08 (CEST)Válasz

Most mind a ketten kaptok egy-egy helyesírási Szedlacseknét! A dupla ee után a szó végén nem kell kiskötő a rag elé se meg a képző elébe se: tennesseei és Tennesseet. – kivBennó 2007. szeptember 25., 19:53 (CEST)Válasz

És a Tennessee-ben ? (Mer én bent írtam a végére, nem töt. De legközelebb nem bent, hanem bennót fogok ragasztani a Tennesseehez, és megnézem, akkor is ilyen modortalan leszel-e ?) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 25., 20:08 (CEST)Válasz

Azóta is ezen filózok. Akkora földrajzi felkészültséggel állunk szemben, hogy MerciLessz fejből tudja és osztja, hol van Tennessee, vagy enigmabecsomagolási szempontból nézett utána Nashville földrajzi elhelyezkedésnek? Mert nekem Tennesseeről [sic, massza beg Mennó!] előbb jut eszembe a négyes-hatos villamos, mint holmi plafonrepesztő szamojédek. Pasztilla 2007. szeptember 26., 19:47 (CEST)Válasz

Vonnegut goes on[szerkesztés]

Szia Tilla,

Sok kérdezősködés után végre megtudtam, hogy Te követted el a Vonnegut cikket! :) Utólag is gratula hozzá, ez az egyik kedvencem wikin! Figyelj, összegyűjtöttem a kedven idézeteimet tőle, ha áldásod adod rá, akkor betenném őket a cikkbe wikidézet formájában! Az idézetek nálam vannak a vitámon, nézd meg akkor őket! köszi, --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 26., 14:57 (CEST)Válasz

Most hogy így jobban megnéztem, lehetne még a cikkbe mit beletenni. Pl: a Macskabölcső a diplomamunkája volt, tudtad? :) DE NEM akarom fikázni a munkád, mert nagyon sok energiát fektettél bele, csak megjegyzés volt! --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 26., 15:21 (CEST)Válasz

Kedves OrsolyaVirág!
Hát de persze hogy hogyne tehetnéd bele, nem az én tulajdonom az a cikk, éppen csak szerkesztgettem, úgyhogy bátorságosan tedd belé őket mind. Azt a dolgot viszont a Macskabölcsővel rosszul tetszik tudni :-), de legalábbis egyetlen általam birtokolt vagy ismert Vonnegut-életrajz sem tud ilyesmiről. Nagyon nem is tudhatna, mert a Macskabölcsőnek talán ha a váza készülhetett volna el 1946-ban, de leginkább még az sem, hanem úgy volt, ahogy épp a Wikipédia általad megdicsért Vonnegut-cikkében olvasható: 1946-ban A Jó és a Rossz váltakozása a természeti népek meséiben (On the Fluctuations between Good and Evil in Simple Tales) című diplomamunkáját visszautasították (negyedszázad elteltével, 1971-ben a Chicagói Egyetem Macskabölcső című regényét disszertációként elfogadva megadta Vonnegutnak a tudományos fokozatot). Pasztilla 2007. szeptember 26., 19:43 (CEST)Válasz


Szia Tila,

Beraktam az idézeteket, ha akarsz akkor Te is tégy hozzá! Az infoboxot is bátorkodtam kicserélni egy zenész sablonra, ha már írói nincsen (szégyen-gyalázat!), szerintem így sokkal jobb! :) A kiadókhoz viszont nem tudtam mit beírni, ezt lécci töltsd ki Te!

Macskabölcső: hát én esküszöm így tudtam, de akkor ezek szerint rosszul, de lehet, hogy ezzel a disszertáció dologgal kevertem.
Ja, még vmi: egy normális kép nagyon kéne róla az infoboxba, ha már egyszer nyitón lesz, nem akarsz véletlenül a vonnegut.com-nak írni? ;) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 27., 14:14 (CEST)Válasz

Akkor még próbáltam, de mocskok, nem is válaszolnak most már fél éve, és netszerte sehol egy felhasználható, jogtiszta kép róla. :-( Pasztilla 2007. szeptember 27., 14:22 (CEST)Válasz

Tilla, most szólt Osvát Tanár Úr, hogy az idézetek kicsit slamposak, nem értem pontosan mire gondol, jer át hozzám! (Képet majd megpróbálok keresni! Infobox tetszett?) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 27., 14:36 (CEST)Válasz


Képek (bízd egy nőre!)[szerkesztés]

Tilla drága,

Hogy a jó égbe nem találtál képet KV-ról? Ez mi akkor: http://www.flickr.com/search/?q=kurt+vonnegut

A Flickr egy nagyon jó hely, sok sztárról lehet itt képeket fellelni. Na most itt minden képhez ki van téve, hogy "public", szóval szerintem "some rights reserved" licensszel vmelyiket fel lehetne tölteni. De az a legtisztább, ha írsz egy mailt a kép szerzőjének engedélyért. A képet rád bízom, de szerintem azok jók, amiket egy bizonyos Mark Taber készített! Klaviatúrára fel, kollega! ;) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 27., 14:50 (CEST)Válasz

Szia, Orsolya,
jogtiszta képekről beszéltem. A public csupán annyit jelent, hogy nyilvános, amikor feltöltöm a képet, ezt az attribútumot állítom be, ha azt akarom, hogy bárki lássa, de nem azt jelenti, hogy engedélyt adtam volna bármiféle felhasználásához, eme információt a copyright szolgáltatja. Nekem is van saját Flickr-oldalam, és hidd el, első dolgom volt ott körülnézni. Amit itt belinkeltél, azokat mi mind átnéztük Kovács úrral még annak idején, és egyetlen olyan attribútum nincs egyiken sem, amely engedné, hogy csak úgy felmásoljuk a wikipédiába, kivéve azt az egyet, amit végül feltettünk, és most is a szócikkben van. Most már másodszor dörömböltél túl gyorsan nyitott kapukon :-) Pasztilla 2007. szeptember 27., 17:29 (CEST)Válasz

Azt az abúzusközeli helyzetet persze előteremthetjük, hogy közvetlenül nyitólapra kerülés előtt feltöltünk egy majdnem-de-mégsem-jogtiszta képet, és mire az adminok észbe kapnak és törölnék, a kép betölti hivatását a nyitólapon. A baj az, hogy néhány unatkozó admin biztosan majd elolvassa ezt is :-( Pasztilla 2007. szeptember 27., 17:34 (CEST)Válasz

  • Figyelj Tilla, tudom, hogy a public az nem public domain!!! (Egyébként angol wikin láttam flickr-ről feltöltve képeket some rights reserved alatt! Mindegy.) Éppen ezért írtam neked, hogy írj ott a képek szerzőinek, és kérj akkor tőlük engedélyt! Szerintem van ott olyan, amit az készített, aki feltöltötte azokat. Egy próbát megér! :) --OrsolyaVirágBeszélj hozzá! 2007. szeptember 28., 12:08 (CEST)Válasz

Igazság[szerkesztés]

Szia! Hú, tényleg. Kösz, hogy szóltál. Már rosszul látok:( Üdv Szajci reci 2007. szeptember 27., 16:58 (CEST)Válasz


Szalay Marianna oldal[szerkesztés]

Kérlek ne rontsd el a wiki lapját. A Nemzeti színház oldala nem teljes így nem hiteles! Csak pár színhézat sorol fel, amit éppen bediktált, mikro odakerült találomra, emlékezetből. Személyesen ismerem a művésznőt, én készítettem a honlapját is, és első kézből kaptam meg tőle a teljes hiteles listát. Hidd el ez a hiteels forma. Ezért kérlek ne írd át és a hibás adatokat tartalmzó linket se tedd vissza. Ha nem hiszed, akkor írj neki e-mailen, ott van a honlapán az e-mail címe! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Adamsz (vitalap | szerkesztései)

Oké, megértettem, mentségemül szolgáljon,hogy nem a rosszindulat (= rontás) vezérelt, hanem az, hogy mást láttam itt, mint ott. Azt azért nem nagyon rétem, hogy a dátumokat és a helyesírási, nyelvhelyességi javításaimat miért kell mindig revertálnod (lásd pl. totál értelmetlen "Színházak, melyek tagjai volt"). Pasztilla 2007. szeptember 30., 12:41 (CEST)Válasz
Semmi gond. A nyelvhelyességi visszavonás véletlen ment a levesbe a többivel együtt, elnézést. Nos, a a lényeg, hogy az infót első kézből kaptam, mert jó ismerősöm. Viszont pontosítani lehet a tálalást. Tehát úgy működik ez, hogy ennyi helyen lépett fel, mint színpad és színház. Társulati tagsága meg, hú - na ezt pontosan nem tudom és tőle sem kaptam ilyen pontos infót, csak azt, hogy a nemzetin nincs minden rajta, hanem csak néhány. Ezek alapján kellene akkor összehozni valamit. Vélemény? :)

Adamsz

Szerintem most jó. Külön szedtem, és így vannak a színpadok, ahol fellépett és a Színházak, amelyeknek tagja volt. így egy ésszerű és jól átlátható, tagolt életrajz illetve portfolió lett. Nem? :) Adamsz

Státusz[szerkesztés]

Most én lettem a zoknisfiók aljára terített selyempappir? :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 30., 13:12 (CEST)Válasz

Nem is te lennél, ha nem értékelnéd túl nagyra a szerepedet :-), pedig kapsz az egódba eleget, méghogy selyempappir, jó lesz az zsírpappirnak is, elvtársam :-) --Pasztilla 2007. szeptember 30., 13:34 (CEST)Válasz
Tudod, az egoméretproblémák elkerülésére is legjobb módi a megelőzés: a praktikus mérceválasztás. "Karó is torony a pusztában" - mondotta V.M. ... --MerciLessz BalhéLessz 2007. szeptember 30., 13:53 (CEST) Válasz

Teréz anya[szerkesztés]

Szia, a Teréz anya oldalon látom javítottál. Kérdésem: ez a defaultsort úgy műxik, hogy a mögé írt név alapján rendezi be a sorba az adott lapot? Ha igen, akkor ez egy hasznos valami. De én pont azért javítottam ki a Szentek,boldogok kategóriánál Kalkuttai Teréz anyáról Kalkuttai Boldog Teréz-re, mert ez a hivatalos "szent" neve. Gondoltam, ebben a listában jobb, ha így szerepel. @tti 2007. október 1., 10:10 (CEST)Válasz

Pontosan, a defaulstsortnál megadott értéket veszi figyelembe valamennyi belinkelt kategórialapon. Fontos, hogy a defaulstsort után sem ékezetes betű(illetve a helyes ábécésorrend miatt ö/ő helyett o~, ü/ű helyett u~ álljon), sem írásjel (vessző) ne legyen, mert ezek felborítják, megzavarják az alfabetikus rendet. Pasztilla 2007. október 1., 12:01 (CEST)Válasz
Az azonban tény, hogy a defaultsort alkalmazásában nagyon gyakori az írásjel (vessző) használata - ezeket egy robottal ki lehetne vetetni? --Weinerelvtárs 2007. október 3., 08:39 (CEST)Válasz

Copypaste[szerkesztés]

Weinerelvtárs elérte a célját: Te sem néztél utána az előzményeknek, csak szokás szerint az utolsó megjegyzést olvastad el.
És nem vagyok hajlandó senkinek a provokációja alpján arról vitatkozni, hogy egyik vagy másik kifejezésem mások szerint milyen.
Ha megnéznéd GBarta eddigi működését, meglepve tapasztalhatnád, hogy ő már eleve copypaste-ekkel kezdett. Mit csináltam én? Megmondtam, hogy tudom, honnan másolta. Ezek után javítottam, bővítettem ezeket a szócikeket (irodalmárokról) és nem tettem fel szerzői jog megsértésére.
Azután pár napig GBarta informatikai szócikkekkel próbálkozott, láthatóan a saját fejéből, semmi gond.
Ma pedig elkezdte másolgatni a http://www.net-cafe.hu oldalról különböző előadók szócikkeit, méghozzá sületlenségekkel együtt (figyeljetek fiúk, elvált a csaj - azért az ilyesmi csak nem dicsértes?)
Ezek után is folytatta.
A Wikipédia mai erkölcsi szintjét pedig az mutatja, hogy ezek után rám mer valaki szólni és van pár kedves szava a JOGSÉRTŐhöz, nem valószínű jogsértőhöz, hanem bizonyítottan sorozatos, tudatos jogsértőhöz. Mi ez, ha nem provokáció?--Linkoman 2007. október 1., 14:13 (CEST)Válasz

Linkoman, könyörgöm, a neveletlenség még nem ellenséges provokáció. Van ilyen, nem kapott elsőre észbe. Kaphat figyelmeztető blokkot, ha indokolt, amíg elolvassa az üzeneteit. Próbáld már meg beleélni magad annak a helyzetébe, aki először jár erre. És akkor mi van, ha nem gondolta végig, hogy nem szabad kopipésztelni? Szerinted hányan gondolkodnak efféle jogi terminusokban mindjárt elsőre? – kivBennó 2007. október 1., 14:15 (CEST)Válasz

Köszönöm, Bennó, az irányomban megnyilvánuló kíméletet. Pasztilla 2007. október 1., 14:19 (CEST)Válasz
Mester, egyetértek minden szavaddal ott a kocsmafalon. --al-Mathae Vita 2007. október 2., 19:56 (CEST)Válasz
Á, csak hirtelen nekidurálásból származó felhevült odamondás volt (bogárrajzás és persze eléggé indokolt idoldöntögetés gyanánt), de azóta visszasüppedtem sunyinger álcám mögé. Túl jó dolog szócikket írni, nem kockáztatok. De most télleg. Pasztilla 2007. október 2., 20:27 (CEST)Válasz

Látod, nekem meg épp az általad (deklaratíve) került szakon való elmélyült specializáció van fölróva. Texaner fölnyitotta a szememet, milyen egy virtigli Metapedian: mintha rám öntötték volna a Hamupipőke-bakkancsot... Itt a posztszovjet provincián meg: vitalapvitéz+fingkovács=kibic... Ehhhh... --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 2., 20:34 (CEST)Válasz

Ejnye, csalódást okozol, még te is képes vagy engem komolyan venni és asziszed hogy, mert nem figyelsz. Egyébként jellemző, neked volt türelmed azt végigolvasni? Az első bekezdés után nem érdekelt (egészen egyszerűen mások a meglátásaim, kiindulópontjaim, sértettségeim és örömeim), még az ablakon is csak a függöny mögül nézek ki, ha más szennyese a korláton lóg :-) Egyébként meg nnnnnnnaaaaaaaaaaaa!!!! Én arról nem tudok, hogy elválaszthatatlan jó barátodon kívül ki kibicelt vagy fingkovácsolt le téged (a fingkovácsoló műhely egyszeri beordításáért külön bocs, a fene gondolta, hogy ilyen terhelt története lesz neki, meg azt se gondoltam vón, hogy ha te bemész egy kocsmába, és valaki rád ordít, hogy wazze te kocsmázol, akkor máris úgy érzed, hogy lekocsmárosoztak? Háhogyvanez?). Pasztilla 2007. október 2., 20:51 (CEST)Válasz

Hát úgy, hogy én úgy harcolok a sunyiság ellen, hogy eztán nem teszek több hujde gujde line ellenes frontális kirohanást, hanem mímelek... Most pl Füles típusú míszt. (Hányszor láttam már leírva, hogy mekkora nagy baj, hogy a dróton nem megy át a metakommunkikáció, csak a fapofájú csupasz jel. Nahát most majd kipróbálom, hogy tényleg akkora baje-e.) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 2., 20:59 (CEST)Válasz

Szóval az lesz a trükköm, hogy az egyetlen MerciLessz név alatt fogok zoknik tucatjaival bábelőadni... Van itt gógyi... --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 2., 21:04 (CEST)Válasz

Megbocsátottam:).[szerkesztés]

Miért is? --Lily15 üzenet 2007. október 1., 14:41 (CEST)Válasz

Került[szerkesztés]

Szia, Pasztilla! Mint Pasztillabot ráérő(?) és kedves gazdája, nem vállalnád a következő munkát: összegyűjteni azokat a cikkeket, amelyekben előfordul a "bevezetésre került", "megoldásra került", "kialakításra került", "megnyitásra került" (a lista bővíthető) és készíteni belőle egy lehetőleg linkesített listát egy user-allapra. Igenlő válasz esetén nekiállnék kijavítani. (Néhányat már tegnap megjavítottam, de a kereséssel nagyon sok felesleges "került" találtaon kell átküzdenem magam.) Azt a technikát nem javasolom, mint az SZK:IW vagy valami hasonló nevűnél, ahol kategóriába pakoltad a cikkeket, mert nem szeretném, ha a cikkek írói testületileg megsértődnének. Köszönettel --Hkoala vita 2007. október 1., 20:34 (CEST)Válasz

Szia, Hkoala, feldobtam a WP:BÜ-re a kérésedet, mert nem lesz időm vele foglalkozni. Ne haragudj érte. Pasztilla 2007. október 2., 09:52 (CEST)Válasz
OK, semmi gond. --Hkoala vita 2007. október 2., 09:58 (CEST)Válasz

GBarta, a magyar Wiki hőse[szerkesztés]

Örülök, hogy nem a vitalapra írtad, amit az ügy kapcsán még fontosnak gondoltál és nem a vitalapomra.
Többet én sem írok ide és neked is felesleges bármit a vitalapomra írnod.
Nem kell szimpátiát érezned irántam.
De a tényekből fordított következtetéseket levonni sem.
Ha továbbra sem hiszed el, hogy én SEGÍTETTEM GBartának, mielőtt hangnemet váltottam, és ezt a laptörténetek bizonyítják, akkor felesleges bármit is mondanom neked.
Kívánok neked sok jó GBartát és Weinerelvtársat, a Wikipédia épülésére.--Linkoman 2007. október 3., 08:30 (CEST)Válasz
Parancs, értettem, veled ellentétben, épp erről szándékoztam megnyilatkozni, hogy nem érted, mert nem is akarod érteni a kommentjeinket. Pasztilla 2007. október 3., 09:00 (CEST)Válasz

Áber nem ez a tényekből levont fordított következtetés, feleim? Senki soha egyetlen szóval nem vitatta sem azt, hogy te nem segítettél volna GBartának, sem azt, hogy nem volt jogos neki többször is szólni. Ellenben arra elég sokan kértünk, hogy ezt ne ilyen hangnemben tedd. Ebből az a következtetés, hogy GBarta a magyar wiki hőse, téged meg senki nem vesz komolyan enyhén szólva egy hisztis ellenkezőremagyarázás. Vajh mire jó ez? Vajh miért nem érdemes normálisan kommunikálni: pl. megérteni a másik mondatát? Nem is nehéz az, hiszen ékes magyar nyelven írt mondatok azok, amelynek mindenki a birtokában van itten anyanyelvileg. --Weinerelvtárs 2007. október 3., 08:36 (CEST)Válasz

Kösziu a helyreigazítást!Civertan

Awful Turkish[szerkesztés]

in my opinion, you mustn't use automatic translator. I understood awful it. but i don't use translator. I can't tell you but you aren't understand it. --Zaten battım batacağım kadar... 2007. október 8., 23:03 (GMT+2)

What are your problems. Maybe, I find a solution. And I'm seriously very much. --Zaten battım batacağım kadar... 2007. október 8., 23:10 (GMT+2)

Huhhhh.... Feladom, ha valaki komolyan nagyon sok, az előtt meghajlok... Pasztilla 2007. október 8., 22:11 (CEST)Válasz

Ah Pastzilla, te egy képregények vagytok. Folytatódj. --Zaten battım batacağım kadar... 2007. október 8., 23:19 (GMT+2)

na ezen tíz perce töröm a fejem, hogy mi akart lenni... de szerintem is folytatódj :D – Alensha üzi 2007. október 8., 22:25 (CEST)Válasz
Köszönöm a bizalmat, egyúttal nemtom magam sem, ma már nem fogok aludni, folytatásos képregény, olyan van, de hogy jövök én a képbe, pláne dorgálólag, hm. Nem lehet, hogy ez MerciLessz zoknija?! Ő a nagy enigmamester. :-) Pasztilla 2007. október 8., 22:28 (CEST)Válasz
lefordítom neked: képregény=képrejtvény, azaz Pasztillát nem lehet megérteni :D--Hkoala vita 2007. október 8., 22:29 (CEST)Válasz
:-D Na erre, nem gondoltam. És mi a „Folytatódj”? „Menj tovább”?! Pasztilla 2007. október 8., 22:32 (CEST)Válasz
Ah, Pasztilla, I'm seriously very much, fetrengek benne padló könnyező röhögve. Folytatódj! (=Come on!) Pendragon 2007. október 8., 23:00 (CEST)Válasz
Ne vicceljetek már :) Képregény - comics - comic - komikus - azaz nevetséges vagy :D Pupika Vita 2007. október 8., 22:37 (CEST)Válasz
És télleg, és télleg, és télleg!!! Pasztilla 2007. október 8., 22:42 (CEST)Válasz

Ej vá! meded! ja kerim,ja rahim,csaka fejét a Jumurdzsáknak Zoltai fiam.. Scythneszójjábe 2007. október 8., 22:31 (CEST)Válasz

Én Mekcsey-fan vagyok :-) Pasztilla 2007. október 8., 22:32 (CEST)Válasz
mi, kecske ? jóvan, folytatódj :) Scythneszójjábe 2007. október 8., 22:34 (CEST)Válasz

Alensha, te ellógtál egy fontos mondatot: mint gyakorló fordítász, eztet dekódoljad nekem, léci: „And I'm seriously very much.” Ezen még régebben gondolkodom... :-) Pasztilla 2007. október 8., 22:36 (CEST)Válasz

Ezt csak te értesz nem, because you english speaking not can. :D – Alensha üzi 2007. október 8., 23:12 (CEST)Válasz

Összevissza kötekedtek ezzel a szegény sráccal, közben 11 folyékony nyelvet beszél és még 6 másikat. Forrás: [13]. --Hkoala vita 2007. október 8., 22:42 (CEST)Válasz

:-DDD A perfekt franciája egészen eredeti, például aszongya, hogy „I am 16 ans de” :-D Pasztilla 2007. október 8., 22:44 (CEST)Válasz

Svédül nem beszél ? Pedig tudvalévő, hogy a törökök meg a svédek nyelvrokonok... Scythneszójjábe 2007. október 8., 22:50 (CEST)Válasz

Ezt mind kikérem magamnak. A seriously too (or very?) much az ÉN VAGYOK!! Mégpedig par excellence. A folyékony nyelvről jut eszembe valami, de az szalonképtelen. Percek óta röhög mint képregény a fakutyában. Ajánlom figyelmetekbe fenti very much indeed barátunk francia uservitájáról a következő üzenetet, megszívlelendő. Il faut VRAIMENT que tu fasses attention avant de publier des articles dans la Wikipédia francophone. Je ne voudrais pas te fâcher, mais ils contiennent beaucoup de fautes de français, au point qu'il est parfois difficile de comprendre ce que tu as voulu dire. C'est très bien de vouloir partager tes connaissances sur la Turquie, mais relis attentivement tes textes. Je suis sûre que tu pourras éliminer déjà de nombreuses fautes rien qu'en faisant comme ça. – kivBennó 2007. október 8., 22:53 (CEST)Válasz
én meg a magyar userlapjáról ajánlom ezt: "Nem kérdezek ír akármi dolog". Hát ehhez tartsd magad! :P Scythneszójjábe 2007. október 8., 23:00 (CEST)Válasz

Ez írni jót neked[szerkesztés]

Holnap meghívlak téged, neked időd ez számára velem van hogy kocsmába menj. Nem iszom kajszibarackot a brandy kölcsönös. :) Data Destroyer 2007. október 8., 22:26 (CEST)Válasz

:-) Na van ez szép, gúnyosan lévődjél te! Iszom, ért ami első hét elmaradt róla, csak távhangosan. Pasztilla 2007. október 8., 22:30 (CEST)Válasz
Ő nagyon jó lesz! Veszem az épület római történetét az Danube vasajtó távol neked, azután Traianusra király Róma fogyaszt. Data Destroyer 2007. október 8., 22:35 (CEST)Válasz

Pajtacsillag[szerkesztés]

Tudsz olyan listáról, ahol összesítve elénk tárulna, kimindenki kapott nálunk efféle múzsai biztatást a homlokzatára? --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 9., 12:19 (CEST)Válasz

Na de, Apa, magyarul tudok, azokat a barnstarokat be tudtam tenni a magam spejzem polcaira, mindösszesen csak ennyit szeretnék tudni most is, melyik polcra teendő törökgyerek barnstarja. Pasztilla 2007. október 9., 12:23 (CEST)Válasz
Szerkessz többet a török wikiben, és mingyá jobban kismered a polcrendszerüket! Kezdheted akár épp a csillagosztással, a piktogrammatikus kommunikáció úgyis a jövő a kudarcba fúlni látszó verbális kísérletezgetések után... Vigyor--MerciLessz BalhéLessz 2007. október 9., 12:30 (CEST)Válasz
Huhhhh, ez mélyütés volt... Könnyen lehet, hogy megint félreértelek, de leszarom. Meglehetősen furán hat a te szádból a verbális kommunikáció dicsérete, tekintve hogy az én meglátásom szerint a kommunikáció két félen múlik, és ennek megfelelően illik a befogadóra is tekintettel lenni, nem csupán önnön hangukba és nyelvi-gondolati eszköztárainkba szerelmesnek lenni. Eleddig tényleg azt gondoltam volna, hogy amennyiben közölni akarunk valamit valakivel, akkor a fülébe mondjuk, nem a köldökébe. Hogy verbálisan kísérletezgetsz, azt látom és tapasztalom, de tök fölösleges, mert az információközlésnek van egy ennél jóval egyenesebb és direktebb módja is, vargabetűk rajzolásától nem leszünk mi sem hatékonyabbak. Pasztilla 2007. október 9., 19:53 (CEST)Válasz

:(([szerkesztés]

Nyolcmillió éves ciprusok --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 13., 21:02 (CEST)Válasz

Ebben a pilanatban vettem észre, és rohantam Alensha vitalapjára bocsot kérni. Pasztilla 2007. október 13., 21:03 (CEST)Válasz

Bocsi a hülye címért, amikor írtam a cikket, még mindenhol csak úgy emlegették őket, hogy „a ciprusok”, úgy meg mégse lehetett volna elnevezni a cikket. De a te címed szvsz jobb, meg a cikk is hosszabb. (Amúgy meg hogy feltételezhetted, hogy nincs cikk olyanról, ami körülbelül miskolci? :D) – Alensha üzi 2007. október 13., 21:38 (CEST)Válasz

Érzem, hogy áhítoztok a véleményemre, hát tessék: szerintem a Bükkábrányi ősfák sokkal jobb cím, mert nem csak holmi régi fákról van itten szó, hanem egy Magyarországi konkrét leletről, ami szenzációs. Lehet finomítani Bükkábrányi ősciprusokra, de szerintem ez a megfelelő címe ennek a tartalomnak. Ha van általánosítható része a tartalomnak, azt is ebből kiindulva kell csinálni.
A Kétmillióéves ősemberlelet is kevesebbet mond, mint a Vértesszőlősi Samu... :)) --Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 14., 07:43 (CEST)Válasz

Megtörtént, a Bükkábrányi ősciprusokhoz viszont vmi szakember kellene, mert amennyire kiveszem netes anyagokból, a mocsárciprusok csak nevükben ciprusok, de voltaképpen nem azok. Talán Bükkábrányi ősmocsárciprusok? :-/ Pasztilla 2007. október 14., 09:44 (CEST)Válasz

Ős nem kell: Bükkábrányi mocsárciprusok (Eddig annnyit döntöttek el tutira, hogy Taxodium, és akkor magyarul: mocsárciprus.) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 14., 10:01 (CEST)Válasz

Na jó, az ős nem is valamiféle fajjelölő előtag most sem, mint a fésűs meg a többi, hanem egy sima, hétvégi közszó, miszerint igen régi és ásatag, mint az ősállat és az ősnövény. Ilyen módon meglátásom szerint utalhatunk a korára az ős- előtaggal. Pasztilla 2007. október 14., 10:42 (CEST)Válasz

Az ős- benne van az ősfákban: közszó közszóhoz, guba gubához. A mocsárciprushoz azért nem lenne szerencsés az ős-, mert "hivatalosan" nagyon gyakran képeznek ezen a módon konkrét növényneveket, pont arra utalván, hogy egy ma élő faj egy ősibb alakja. Itt viszont - mint pedzettem - valószínűleg recens fákkal genetikailag tökéletesen azonos fákról van szó. Ha a vénségre akarsz célozgatni, tedd inkább különírt jelzővel. Talán rondább, de biztosan pontosabb! :) --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 14., 10:52 (CEST)Válasz
Egyrészt akkor visszatértünk Alensha címéhez, megspékelve a bükkábrányi jelzővel: Bükkábrányi nyolcmillió éves mocsárciprusok. :-) Amivel meg az a baj, hogy pedzegetik, miszerint „csak” 7,3-7,6 millió évesek. Maradjunk a bükkábrányi ősfáknál. :-)
Másrészt ha különtagolom, hogy ős mocsárciprusok vagy ősi mocsárciprusok, arról már az Isten se nem mossa le, hogy fajnév, és még jobban belebonyolódtunk. Bükkábrányi ősfák, bükkábrányi ősfák!!! Pasztilla 2007. október 14., 12:47 (CEST)Válasz
Azért azt nem gondoltam volna, hogy a sajtómunkások mind végigmente k ezeken a megfontolásokon, mire kikötöttek a bükkábrányi ősfáknál. Lám, tőlük is tanulhatunk. Pasztilla 2007. október 14., 12:50 (CEST) Válasz
Über alle Falle támogatom! Vita van ott még mindenen, de az ősfa, az kikezdhetetlen. Az összetételben pedig egy jelentős magyar biológiai-földrajzi-geológiai lelet megnevezése, amely világraszóló. --Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 14., 12:53 (CEST)Válasz
A ciprust nem én akartam a címbe tuszkolni, Pasztilla... Sőt! :)) Ősfák: tiptop headline, részleteket lásd beljebb... --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 15., 09:07 (CEST)Válasz

nem volt bonyodalmas összehozni a laptörit, és egyébként meg imádlak, amiért eszedbe jutott ilyen miskolc-környéki témában cikket írni :) – Alensha üzi 2007. október 19., 20:59 (CEST)Válasz

Hogy állunk[szerkesztés]

Lehagytuk már a volapük wikit? --Vince blabla :-) 2007. október 15., 20:08 (CEST)Válasz

Tudd meg, hogy kegyeletsértő vagy, mert a volapük mintha kihaltak volna. :-/ Pasztilla 2007. október 15., 20:21 (CEST)Válasz

Nem ~ök? Élnek és virulnak, azóta megtaláltam. Nagyon nyomnak, nem bírjuk!! CSELEKEDNI KELL!!!--Vince blabla :-) 2007. október 15., 20:56 (CEST)Válasz

Látszik, hogy nem olvasol klasszikus Csermanekeket. A volapük azok volapük, ahogy a majákok majákok, például. Pasztilla 2007. október 15., 21:20 (CEST)Válasz

Áh értem. Akkor megyek is ebédelni. Krumplilevest. --Vince blabla :-) 2007. október 16., 14:01 (CEST)Válasz

De az krumplileves legyen!!! --MerciLessz BalhéLessz 2007. október 16., 14:02 (CEST)Válasz

licenc[szerkesztés]

Szia! Kérlek a képnek adjál licencet: Kép:Albanians.jpg. Köszi Szajci reci 2007. október 20., 08:30 (CEST)Válasz

Szajci, ne bolondozz. Ott van a képaláírásban, hogy Comonsba feltöltött képekből montázsoltam össze. Egyfelől tehát Commons, másfelől saját munka, ezt egyetlen liszensszel megragadni nem tudom, de semmiképpen nem törlendő. Egyébként is átgondoltabban kellene képeket törölgetni, azért mert egy kép épp adott pillanatban nincs belinkelve sehova, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne használná valaki. Pasztilla 2007. október 20., 09:57 (CEST)Válasz

De, ez saját alkotás, saját kép, így van egy licenc. Szajci reci 2007. október 21., 18:21 (CEST)Válasz

De Szajci, ez így nem igaz, mert mi van akkor, ha a fene tudja miért, de a montázst alkotó képek egyikét a Commonson törlik? Akkor nem jogtiszta kép szerepel a montázson. Pasztilla 2007. október 21., 18:38 (CEST)Válasz

Igen, de a te esetedben ez nem áll fenn. Szajci reci 2007. október 21., 20:53 (CEST)Válasz

Akkor is...[szerkesztés]

El kell tűnniük azoknak az osztályozgatásoknak, mert megalázó, igazságtalan, lebecsmérlő és idegesítő. S ordítani, sőt üvölteni tudnék azzal, aki ezt kitalálta és érvényesíttette anélkül hogy mindenkit, azaz minden egyes embert megkérdezett volna róla, egyetért-e! S erre nincs bocsánat, elnézés és "csak játék volt az egész" stb. kimagyarázás. Ez egyszerűen sértő lejáratása az interneten más befektetett energiájának. Ehhez nem járulok hozzá! Erről van szó. 81.182.233.233 2007. október 21., 16:17 (CEST)Válasz

Én sem szeretem az osztályozást, nem is veszek részt benne, de nem is figyelek rá oda, annyira nem fontos ez az egész. Pasztilla 2007. október 21., 16:19 (CEST)Válasz

Valóban nem fontos, amíg nem tudja elovasni 10 millió ember. Amikor azonban nyilvánosan lejárat, akkor már jelentőssé válik. 81.182.233.44 2007. október 21., 16:24 (CEST)Válasz

Hát még van neked szűd?[szerkesztés]

Tudd meg, hogy esz a penész, mert sose találok a ládácskámban Pasztilla-üzenetet, és mert teszel a fejemre nagy ívben. Illik ez? Csak azért, mert történesen nagyon el vagyok havazva, már nem is számítok? Külömben is panaszkodni akartam volna neked, de most már mindegy. Nincs is neked szűd, csak hencegsz. :) • Bennóakiv 2007. október 21., 20:26 (CEST)Válasz

Egyébként meg szégyelld magad. • Bennóakiv 2007. október 21., 22:38 (CEST)Válasz

Ez utóbbiért természetesen nem szégyellem magam (ami jár, az jár a kockafejűeknek), az eggyel előbbi bekezdésért egy picit valóban igen, de te kezdted, mert notóriusan le se szarod az ember fejét és visszaesően nem reagíreneztél semmire se nem és ki vagyok én, hogy nekem ne reagírenezzen egy Bennó, akiből hónapok fáradságos munkájával faragtam embert?! Én még emlékszem, amikor két fordítás és három lektorálás között három kézzel szkájpoltál és dorbézoltál wikiszerte. Na. Pasztilla 2007. október 22., 08:27 (CEST)Válasz

Különben meg, ha már úgyis olyan félhozzáértő vagy, javítgassál ezen a cikken. Pasztilla 2007. október 22., 08:38 (CEST)Válasz

Szerintem az nagyon szép, és különben is végigolvastam már júzerallapkorában, de azért majd igyekszem. :) • Bennóakiv 2007. október 22., 10:06 (CEST)Válasz

Naná hogy szép, de igaz-e? A magam részéről nem tudok forráskritikát alkalmazni, mert nem. Különben is elsiklottál az érdemi felett, miszerint ghrmáf és promiló meg jkfruttty. Pasztilla 2007. október 22., 10:49 (CEST)Válasz

Bejáró mester[szerkesztés]

Szia, Pasztilla! Nem tudod esetleg, mit jelent a "bejáró mester" kifejezés? 18. századról van szó, valaki 1740-ben belépett a céhbe és 1759-ben bejáró mesterként tartották számon. Köszönettel – Hkoala vita 2007. október 24., 08:06 (CEST)Válasz

Amint hazamentem, megnézem, jelen pillanatban még csak nem is rémlik ilyesmi. Pasztilla 2007. október 24., 08:21 (CEST)Válasz
Köszönöm, igyekszem kibírni addig :) – Hkoala vita 2007. október 24., 08:23 (CEST)Válasz
Elnézést, este lesz belőle. Az egyébként nem lehet, hogy csak simán elköltözött 1759-ben, és vidékről bejáró mester lett belőle? :-) Pasztilla 2007. október 24., 08:30 (CEST)Válasz
Nem hinném, 1756-ban már háza volt Kolozsváron és az 1770-es adóösszeírásban is szerepel. Amúyg folyton vidéken dolgozott, Kolozsváron nem. Ha érdekel, itt gyűjtöm az anyagot. – Hkoala vita 2007. október 24., 08:36 (CEST)Válasz
Csak vicc volt, azért szmájliztam. Bár a viccecském egyúttal rávilágít arra a helyesírási kérdésre, hogy sanszosan bejárómester a helyes alak, lásd fürdőszoba vs. fürdő szoba, hűtő gép vs. hűtőgép stb. Pasztilla 2007. október 24., 10:20 (CEST)Válasz

Egy tipp meg egy komment[szerkesztés]

"A legénytársulás általában kéthetenként ülésezett, mikor is taksát fizettek a szociális segélyezést szolgáló "társládába", megbeszélték ügyes-bajos dolgaikat, s rendszerint poharazgatással, lakomával fejezték be a gyűlést. A negyedévi gyűlések programjához pedig hozzátartozott még a legénycéh szabályzatának a felolvasása. A mesterek sokfelé egy-két társukat delegálták az ülésekre, ezek voltak a "leülők" vagy "bejáró mesterek"."

(Bogdán István: Mestere volt egykor. Magvető, 1984)

A duhaj (és uncsi) legények közé nembejárók pedig más szóval inaktívak vagy konfliktuskerülők... Nincs új a nap alatt!! :)) – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 24., 08:43 (CEST)Válasz
Köszönöm! – Hkoala vita 2007. október 24., 08:48 (CEST)Válasz

Hát, rettentően röstellem, de az ég egy világon semmit nem találtam könyvekben, bejáróasszony van (a temetést intézi), bejárólegény is (na, az már céhes dolog, de más), de bejárómestert nem leltem. Pasztilla 2007. október 24., 18:58 (CEST)Válasz

Köszönöm a fáradozást! Ha nem hosszú, leírnád a bejárólegényt? Nem cikkhez kell, csak magam mulatságára. – Hkoala vita 2007. október 24., 19:21 (CEST)Válasz

Kérlek szépen, a bejárólegény jelenségének körülírása nem tűr nyomdafestéket, tulajdonképpen az a házasságra kiszemelt fiú, aki eme jövendő ismeretében szabadon béjárhatott a leány kamrájába és ott együtt mókáztak, nyalták az ízesbödönt fenékig, de több indiszkrécióra már tényleg nem vagyok hajlandó :-) Pasztilla 2007. október 24., 19:46 (CEST)Válasz

Hol itt a nyomda? Hol itt a festék? :) És főleg, miért céhes dolog ez? Céhen kívüli mézesbödön nem lehetséges? – Hkoala vita 2007. október 24., 20:37 (CEST)Válasz
:-DD Hkoala, leped meg az embert itten ármányosan :-D Pasztilla 2007. október 24., 20:50 (CEST)Válasz

Greci....[szerkesztés]

...köszönöm szépen a bővítést!--Istvánka postafiók 2007. október 24., 21:05 (CEST)Válasz

Ne viccolj, szívesen, de csakis az albánjaim miatt :) Pasztilla 2007. október 25., 07:49 (CEST)Válasz

Kép:Budapest by Night.jpg[szerkesztés]

Sajnálattal közlöm, hogy a kép nem lett kiemelt. Szajci reci 2007. október 26., 11:20 (CEST)Válasz

Kép:Bazilika orgona.jpg[szerkesztés]

Sajnálattal közlöm, hogy a kép nem lett kiemelt. Szajci reci 2007. október 26., 11:41 (CEST)Válasz

Ezt örömmel veszem. Magam is tiltakoztam kiemelésre jelölése ellen. Pasztilla 2007. október 26., 11:56 (CEST)Válasz

Szajci, tisztelem az elszántságodat, hogy pörögsz, dolgozol, de igazán bosszantó dolgokat tudsz művelni. Szóval az orgonsának örülök, hogy nem kiemelt kép, a budai várasat viszont nem értem. A kiírás szerint egy kép kiemelt, ha „legalább 5 szavazatképes szerkesztő támogatja a kitüntetést, azaz a kritériumoknak megfelelően méltónak találja a képet a kitüntetett címre”. Legalább öt szerkesztő támogatta, egy ellenezte, ehhez képest te közlöd a vitámon, hogy nem lett kiemelt és egy szó szerkesztési összefoglaló nélkül törlöd is az allapot a képkiemelési lapról. Valami magyarázat? Indok? Pasztilla 2007. október 26., 12:02 (CEST)Válasz

Válasz[szerkesztés]

Ha valaki ellenzi, akkor már nem lehet egy szócikk, kép kiemelt. Nekem legalább is ezt mondták. És így teszem őket kiemeltre, vagy nem kiemeltre. Ha esetleg azóta változott a dolog, akkor ezentúl másképp csinálom. Üdv Szajci reci 2007. október 26., 12:52 (CEST)Válasz

Asszem Bennó mondta, hiába van 5 kiemelt szavazat, ha van legalább 1 ellenszavazat, akkor nem lehet kiemelt meg kell várni, hogy ő is támogassa, nos több képnél ezt még 2 hónap után sem tették meg. Szajci reci 2007. október 26., 13:24 (CEST)Válasz

Kalotaszegi képek[szerkesztés]

Szia, Pasztilla! Tiszta véletlenül :-), nincs olyan festett kazettás mennyezetet ábrázoló képed, amelyet illusztrációként használhatnék az Umling Lőrinc cikkhez? Köszönettel – Hkoala vita 2007. október 26., 22:49 (CEST)Válasz

Röstellem, de nincs :( Aszitted pedig, hogy biztos van, mi? Pasztilla 2007. október 27., 08:35 (CEST)Válasz
Ezt hívják szaknyelven alapos gyanúnak :-), de most nem jött be. – Hkoala vita 2007. október 27., 11:18 (CEST)Válasz

Izé.[szerkesztés]

Mi ütött mostanában az emberiségbe? Például beléd is. Rajongok a temperamentumos megnyilvánulásokért, de tessék már valami kicsit több jót föltételezni, meg hogy nem is biztos az, hogy úgy van, ahogy uraságod látni véli. Nem merném azt állítani, hogy mindig mindent végiggondolok, mielőtt nyilatkozom, de azért annál több tudatossággal működöm, mint amit kedves vagy föltételezni. :) Több türelmet kérek, grácia fejemnek. • Bennó12.5px 2007. október 27., 10:28 (CEST)Válasz

Az is egy megoldás, csak akkor meg hogyan vegyük komolyan a rendszerkritikádat? :) És egyáltalán, miért szólsz hozzá ilyen hévvel, ha a végén közlöd, mint az egyszeri öregember a viccben, hogy te csak azért jöttél, hogy rád ne számítsunk? • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 27., 13:28 (CEST)Válasz

Mi ez a nagy ordítozás a friss változtatásokban? Nyughassatok, bogárkáim, vagy szétcsapok köztetek... >:( – Alensha üzi 2007. október 27., 13:32 (CEST)Válasz

Gilt. Csak ne feledd, hogy az én idegeim is borzolva vannak, és hogy szerintem nincs olyan értelmes szerkesztő, aki ne látná a hibák özönét. Sok-sok nagy reformra szorul a rencer. Mondhatnám permanens forradalom szükségeltetik. :) De legalábbis egy permanens Alensha, egy permanens Pasztilla, egy permanens Hkoala és egy permanens Bennó. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 27., 13:38 (CEST)Válasz

Mosmivan, te meg orvul ideválaszolsz nekem? Pasztilla 2007. október 27., 13:40 (CEST)Válasz

Licenc[szerkesztés]

Szia! Kérlek adjál meg ennek a képnek valami licencet: Kép:Berat megye.png. Köszi. Szajci reci 2007. október 27., 17:05 (CEST)Válasz

Lassan gyilkolni fogok. 2007. október 27., 17:32 (CEST)

Mi a baj, kolléga? :) Pupika Vita 2007. október 27., 17:33 (CEST)Válasz

Én sem értlek. A mű Pablo Picasso alkotása, de mivel nem szignálta a slampos disznó: közkincs. OsvátA Palackposta 2007. október 27., 17:36 (CEST)Válasz
Baj nincs, csak Pasztilla most ismerkedik a szűznemzéssel szaporodás hatékonyságával, és már a lámpaernyőtől a padlórésekig bezárólag mindenütt huncutka kádártamásokat lát hancúrozni... – MerciLessz BalhéLessz 2007. október 27., 17:41 (CEST)Válasz
Nézd, Szajci, ha ez az egész neked olyan fontos, az odaírt, bőven elégséges magyarázat alapján lásd el liszensszel a képet, kérlek, vagy jelöld törlésre, könyörgök. Mint már párszor elmondtam, fogalmam nincs, ilyen helyzetben mi a liszensz, amikor szabad képet átalakítva újra feltöltök, de nem is érdekel. Ha már szakmányban törlöd a képeket, és azt a dicséretes keresztet magadra vetted, hogy rendet raksz a képek között, akkor annyi magadhoz való eszed azért már lehetne, hogy körültekintéssel tedd és úgy, hogy képes vagy bizonyos helyzeteket értelmezni. Hozzám többet képliszensz-értelmezési kéréssel ne gyere, kérlek, hanem jelöld törlésre. Pasztilla 2007. október 27., 17:38 (CEST)Válasz

A képre szerintem a GNU licenc kell. És nem azért írok neked ez ügyben, hogy idegesítselek, hanem hogy rárakj valami licencet. A GNU egyébként az jelenti, hogy módosítható bővíthető szabadon. A te képed pont ilyen. Egyébként a nincs licenc című sablon leírja, hogy 5 nap után törlendő a kép, ezért írok, mert nem akarom töröltetni, pedig a licenc ezt mondja. Üdv Szajci reci 2007. október 27., 17:42 (CEST)Válasz

Köszönöm, nyilván rá fogod rakni ezt a GNU-t, akármi is legyen az, ha nem, akkor sem baj. Most képzeld el a következő szituációt. Kitalálom magamnak, hogy rendet rakok a kategóriákban, mert nagy a katyvasz. Gyártok új kategóriákat, régieket átcsoportosítok stb., de magukat a kategórialinkeket nem teszem rá a szócikkekre, hanem minden érintett szócikk kezdeményezőjének vitalapjára odabiggyesztem a következő üzenetet:
Szia! Légy szíves rakj megfelelő kategóriát a Balambér című szócikkedre. Köszönöm!
Szerencsétlen hülye azt sem tudja, mire gondolok, miért nem jó az épp rajta lévő vagy semmilyen kategória, de legalábbis úgy érzi, ő megírta a cikket, hagyják békén ilyen hülyeségekkel. Azt hiszem, hamar kitörne a parasztlázadás. Pontosan ezt csinálod, ha magadra vállaltad, vidd végig. Pasztilla 2007. október 27., 17:47 (CEST)Válasz
Egyre érik az a véleménykérés, Szajci kolléga... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 17:48 (CEST)Válasz
Jajjjj, én ilyent nem mondtam!!! Csak néha az az érzésem, hogy szeleburdi módon csinálja a dolgait. Be kell tudni szokványos kirohanásaimnak az egészet. Pasztilla 2007. október 27., 17:51 (CEST)Válasz

Nem hát, ilyet én mondtam! Csak egyre növekvő rémülettel figyelem lelkes, de tényszerű tudásanyag hiányában lévő kollégánk gyors és nem mindig hasznos tevékenységét. De bocs, hogy beszóltam. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 18:03 (CEST)Válasz

Ja jó, ezt nem tudtam, elnézés meg ilyenek. De tény, ami tény. Pasztilla 2007. október 27., 18:04 (CEST)Válasz

Akkor miért nem csinálod te? Vagy akkor a nincs licencet kellene megcsinálnod rendesen, ennyi, de hagyál már békén. Köszi Szajci reci 2007. október 27., 18:16 (CEST)Válasz

Látom, nem értesz. Egyrészt én kértem, hogy hagyjál békén. Ha magadra vállaltál valamit, csináld végig te, de legalább ésszel. Másrészt nehéz nem elmondani ugyanazt háromszor, ha háromszor nem érted meg. Harmadszor ismét ideteszem neked:
Most képzeld el a következő szituációt. Kitalálom magamnak, hogy rendet rakok a kategóriákban, mert nagy a katyvasz. Gyártok új kategóriákat, régieket átcsoportosítok stb., de magukat a kategórialinkeket nem teszem rá a szócikkekre, hanem minden érintett szócikk kezdeményezőjének vitalapjára odabiggyesztem a következő üzenetet:
Szia! Légy szíves rakj megfelelő kategóriát a Balambér című szócikkedre. Köszönöm!
Szerencsétlen hülye azt sem tudja, mire gondolok, miért nem jó az épp rajta lévő vagy semmilyen kategória, de legalábbis úgy érzi, ő megírta a cikket, hagyják békén ilyen hülyeségekkel. Azt hiszem, hamar kitörne a parasztlázadás. Pontosan ezt csinálod, ha magadra vállaltad, vidd végig. Pasztilla 2007. október 27., 17:47 (CEST)Válasz

De Pasztilla, én szépen kértem, hogy rakjál licencet, ha nem tudod milyen licencet, akkor megkérdezel engem, vagy mást, hogy milyen licenc kell ilyen meg ilyen esetekben. Egyébként ha a kategóriánál vagyunk. Tudod hányan nem rakják kategóriába a szócikkeket? Elég sokan sajnos. Ilyenkor azért szólni kell, hogy hékás kategorizáld őket, és ha nem tudja mi az, akkor van a fején egy bizonyos száj, amelyikkel meg tudja kérdezni. És tudod végig fogom vinni, mert nem hülyeség ahogy mondod, Elég szégyen, hogy van olyan kép, amelyiken 1 éve már hogy nincs licenc, és senkit sem érdekel csak engem. Szajci reci 2007. október 27., 19:08 (CEST)Válasz

Ez szép is, jó is, viszont ne csúsztass, mert én egy szóval sem mondtam azt, hogy hülyeség, amit csinálsz, sőt, kiemeltem, hogy dicséretes a képek rendberakása körüli szorgalmad. Azt mondtam, hogy hülyén csinálod, ebben viszont biztos vagyok. Hozzám eddig három ízben jöttél ide, kétszer licencügyben olyan képekhez, ahol a szövegben szépen leírtam, hogy mely képek felhasználásával én készítettem a képet, egyszer meg az volt a kérdés, hogy akarom-e használni. Szerintem ez három oktondi kérdés, de mindegy. Érvelésednek az a része igaz, hogy éppen megtanulhatnám én is a licencek használatát, és biztosíthatlak, amikor fényképet töltöttem fel vagy saját készítésű térképet, mindig megadtam az ennek megfelelő licencet. Az eltérés ott van, hogy én továbbra is úgy tartom, a rendelkezésekre álló licencek között nincs olyan, amely egy adott forrásfájl átalakítását fedné le. Úgyhogy innentől fogva mondom: azt csinálsz/csináltok vele, amit akartok. Pasztilla 2007. október 27., 19:25 (CEST)Válasz
Pasztilla, a képek feltöltéséhez hozzátartozik a licenc megadása. Egy ilyen vén rókának már ezt tudni kéne. Az átalakított képeknél az a szabály, hogy olyan licencet tehetsz rá, ami nem enyhébb a forráskép (több kép esetén a legszigorúbb licencű forráskép) licencénél. – Alensha üzi 2007. október 27., 19:43 (CEST)Válasz
Vagy ha ilyen vén róka létedre nem tudod, akkor mindig kéznél van valaki, akit megkérdezhetsz. Alensha, az általad feltöltött albumborítok mellesleg rendben vannak? Tudod, március vége, rendrakás, Wikimédia alapítványi kötelező határozat, ilyesmi... Csak egy kicsit szemét vagyok és megkérdezem...– Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 27., 19:47 (CEST)Válasz
Én semmi rosszat nem látok az albumborítókban. Rajtuk van a sablon, hogy szabad felhasználásuk nem lehetséges; ha valaki mondjuk könyvet akar kiadni a wiki anyagából, az majd nem veszi át. Linkoman mondott valami ilyet, hogy ez így jogilag jó megoldás. Különben is amerikai kiadványok, ott meg létezik a fair use. És ez teljesen más eset, mint egyszerűen nem rakni sablont egy képre, ami szerintem szimpla trehányság, és inkább örülni kéne, hogy Szajci felhívja rá a szerkesztők figyelmét. – Alensha üzi 2007. október 27., 19:53 (CEST)Válasz
Alensha, szeretlek!!! Ezért inkább ne, lendületben vagyok :) Pasztilla 2007. október 27., 19:49 (CEST)Válasz
Valamint hát izé, bőséges forrásmegjelöléssel látok el minden átbuherált képet, lehet bogarászni, akinek ez a mániája. Ez a két kép ráadásul fiatal Szmöre korszakomból való :)

A vita heve[szerkesztés]

Mit mondhatok neked miközben ennyi indulat dúl benned, hogy engem is meg ne harapj? Megijesztettél.
Írsz nekem egy emilt?
Karmelaposta 2007. október 28., 10:53 (CET)Válasz

Lyón-tenger...[szerkesztés]

...most olvastam Bennóka vitalapján, hogy megírod a Jón-tenger cikket. Hajrá!:) Akkor én kiszedem a várólistámból. – Istvánka postafiók 2007. október 28., 17:10 (CET)Válasz

El is kezdtem, alig egy-két nap, és kész lesz :-) Pasztilla 2007. október 28., 17:43 (CET)Válasz

Verkli[szerkesztés]

Pasztilla, nem értem, min háborodtál fel ennyire (a korai időpontot leszámítva – attól én is dühös lennék, ha nyolcra kéne kelnem :p). Ad 1, a teljes konszenzus a legkevésbé sem offtopik, mert a kiemelt cikkek jelölésének jelenlegi módszere értelmét veszti, más módszert viszont nem javasolt helyette a kiírás. Ha jól értem OsvátA-t, az egész WP:JKSZ csak figyelmetlenségből került be a képbe – van ez így, ha gyorsasági rekordot akar dönteni az ember a szavazás kiírásával, de hadd ne én legyek már érte a hibás.

Ad 2, az viszont tényleg offtopik, hogy hogyan lett ez a teljes konszenzus bevezetve – be lett vezetve, ha jó, maradjon, ha nem jó, cseréljük le, egyik esetben sincs semmi jelentősége annak, hogy neked így egy év távlatából tetszik-e a bevezetés módja. Amit ráadásul még csak nem is ismersz (én meg már nem emlékszem). Annak meg, hogy te elképzeled, hogy történt valami, és utána azon vitatkozzunk, hogy mi következne belőle, ha úgy történt volna, nem sok értelmét látom, főleg amikor könnyen utána lehet nézni, hogy valójában hogy történt.

Ad 3, Samat meg a sapka. Ugye ha mindenkibe belekötök, aki más véleményen van, akkor azért vagyok leb@szva, hogy kifárasztok, meg rákényszerítem a véleményemet (Merci volt oly kedves, és meg is előlegezte), így meg azért, mert nem foglalkozom vele. Samatnak az a véleménye, nekem meg más (a képeket leszámítva); nem érzem úgy, hogy minden hozzászólásra vetődnöm kéne, amivel nem értek egyet. (Valószínűleg így is gyakrabban teszem a kelleténél.) Olyan rettenetesen új dolgokat meg nem mondott.

Ad 4 és legfőképp, a verkli. Kicsit próbálj már kilépni magadból. Vettem a fáradságot és összeszámoltam: én 27 sort írtam a szavazás lapján folyó vitába, te 94-et; legalább annyi alapom lenne téged kifárasztással vádolni, mint viszont. Biztos vagyok benne, hogy az én megjegyzéseim legalább olyan inadekvátnak és a lényeget elkerülőnek tűnnek neked, mint nekem a tiédek, de ne csinálj már úgy, mintha a neked fontos szempont lenne az egyetlen elgondolható igazság, és minden más megközelítés csak koordinált elterelő manőver lehetne az igazhitűek kifárasztására. Én is úgy érzem, hogy rendre figyelmen kívül hagyják a lényegét annak, amit mondok (és én nem fél napja, hanem fél éve várok választ a szavazás és a vitalap közötti ellentéttel kapcsolatos kérdésemre), én is részleteken való kötekedésnek érzek egy csomó mindent, és nekem is nehezemre esik néha nem úgy felfogni ezt az egész vitát, mint egy kis csoport kísérletét arra, hogy olyan szabályokat kényszerítsen ki, amik mellett jobban tud érvényesülni; de azért annyi jóindulatot tételezzünk már fel egymásról, hogy komolyan gondolja a másik, amit mond, és tényleg más szempontokat tart fontosnak. Enélkül elég esélytelen bármilyen értelmes kompromisszumra jutni, márpedig nem hiszem, hogy ne lenne jobb megoldás, mint hogy a jelenlegi gyakorlatot teljesen eltöröljük, vagy teljesen helybenhagyjuk.

Tisztelettel: egy verkliző kannibál pribék. (Szerencsére nem vagyok vizuális típus.) 2007. október 28., 17:36 (CET)Válasz

Ne haragudj, Tgr, de ez engem nem érdekel, ezúttal maradnék a három sornál, szemben a te huszonhármaddal, és természetesen szabadságodban áll ezután is bármit gondolni rólam vagy bármi másról, ahogy eddig és ahogy nekem is. Pasztilla 2007. október 28., 17:46 (CET)Válasz

Te ne haragudj, de itt valami nagyon el van rontva, ha erre neked érdemben tényleg ez volna a mondandód. Szeretném hinni, hogy csak még nem higgadtál le kellőképpen. Tényleg nagyon szomorú lennék, ha az összes zördülések között nem lehetne kihallani se a jószándékot, se a jobbítási törekvéseket, se a kompromisszumkészséget. Ez valami rossz spirál, amibe beleereszkedtél. Tudod, hogy mindig hangosan védtem az összes lelkek összes jogait, és hogy ezerszer ostoroztam nyenyect (és néha Tgr-t is), amiért gyakran félreérthetőek a szándékaik, és a fölényesség eltakarja a lényeget (a kételyeket, az elismerést, a közös ügyért való aggodalmakat) stb. Márpedig indulatokban sosem maradtunk adósa senkinek. Kevés őszintébb üzenet született mostanában Tgr fenti levelénél (holott meg is bántódhatott volna elégszer, mert újabban valahogy nem tartod magadra nézvést kötelezőnek a genfi egyezményeket... :-)). Ha te ezek után ezt képes vagy nem értékelni, lesz neked nemulass. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 17:52 (CET)Válasz

Röviden: csak nem gondolod, hogy mindenki más a sátán ügyvédje és szüntelen csak a rosszat akarja? Amennyire én látom, tényleg tragikusan azt hiszi mindenki a másikról, hogy nem fogta fel az ő zseniális érveit, szempontjait és igazságát, holott amint OsvátA fogalmazott volt, értjük egymást, csak nem (mindenben) értünk egyet. De ezt lassan elhomályosítja a kölcsönös tiszteletlenség. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 17:55 (CET)Válasz
Tipp: Rendkívül jól mutatja valkinek a kompromisszumképességét, ha nyíltan elismeri, hogy tévedett, vagy kimondva elfogadja egy másik ember álláspontját, és utána annak megfelelően tevékenykedik. Addig – csak szólam. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 28., 17:58 (CET)Válasz

Bocsánat a beleszólásért, de ez megütötte a fülem:

"nekem is nehezemre esik néha nem úgy felfogni ezt az egész vitát, mint egy kis csoport kísérletét arra, hogy olyan szabályokat kényszerítsen ki, amik mellett jobban tud érvényesülni;"

Hogy a fenébe tud valaki jobban érvényesülni a wikipédián attól, hogy nem kell szavazatokat indokolni? Fordítva: hogy tud kevésbé, ha kell? Ezt nem értem, itt az érvényesülésről szó nem esett, Tgr megint rémeket lát. Data Destroyer 2007. október 28., 17:59 (CET)Válasz

Re: mindeni: De könyörgöm, hogyan lehet még másként is rendes ember a szemetekben valaki, ha egyszer azt nem akarjátok megengedni, hogy mindent végiggondolva halhatatlan lelkiismerete színe előtt úgy ítéljen, hogy szerinte mégis úgy lenne a jobb, ahogy? Csak az tisztességes, ha egyetértünk? :) Higgyétek el, nem viccből mondom, lelkem széjjel van szakítva, de ez esetben és mindent végiggondolva még mindig úgy látom, ahogy. (Bár szerintem a kompromisszum még így sem kizárt, mások már ezen munkálkodnak.) Nem tudom, hol csúszott ez ilyen tragikusan félre, és miért lett létkérdéssé. Akármit csinálok, én ezt a helyzetet másképp látom. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 18:14 (CET)Válasz

Na de ez a karakán beszéd!! Nem csúsztatjuk el az ügyet, nem kezdünk el valami teljesen másról beszélni: tökösen beismerjük: kedvünk sincs már a törlési oldalra menni, mert az általunk behozott változtatások eredményeként nagyobb lett ott a káosz, mint volt. Leírjuk, hogy lelkünk szétszakadt, de azt már nem nézzük meg, vajon miért? Lehet, hogy nem Osvát úr és disztingvált barátai miatt? Azután, ebben a fene nagy kötelezőségben kik fognak ezekután szavazni? Szajci? Maduramate? mert Te nem vagy ott, Tgr és nyenyec csak ritkán, egyszóval kire hárul a teher? És a lezárás: nem viszolyogni kell tőle, hanem meg kell csinálni. Lesz, akinek nem tetszik. Gondolom, hogy így is van. Egyszóval ez jó volt, a legkomolyabban tetszett, mert végre őszinte volt.

Nem értünk egyet, és ez kifejeződik a szavazás jelenlegi állásában. Ilyen ba****tul egyszerű! Észrevetted: sehol nem indokoltam, mégis pontosan értjük egymást. És elfogadjuk. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. október 28., 18:24 (CET)Válasz

Bennó, én is őszintén vetettem bele magam a vitába, mindig is úgy szoktam. Aztán naivságomban ott eszméltem, ahová nem is akartam jutni. Részemről ennyi, hogy azután-azóta mi történik, már elveszítettem az érdeklődésemet ún. őszinteségek iránt. Te meg pihenj, ha pihenésre van szükséged. És akkor beszélgess, ha van miről. Ne akkor, amikor már nincs. Pasztilla 2007. október 28., 18:39 (CET)Válasz
Én meg naivul azt hittem, hogy van miről. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 18:45 (CET)Válasz
Ugye milyen szar érzés? Pasztilla 2007. október 28., 18:47 (CET)Válasz

Aha. Ezzel eljutottunk oda, hogy megkaptam tőled azt, amit te hánysz Tgr és nyenyec szemére: no párbeszéd. Te/ti azt mondjátok, hogy csak az indoklás kötelező jellegét szeretnétek elvenni, és én tökéletesen értem az azzal kapcsolatos aggodalmaitokat, hogy a kölcsönös bizalmatlanság és gyilkos bürokratizálás rossz légkört teremt. Viszont nem válaszoltok a mi aggodalmainkra, és nem halljátok meg azt a szempontot, hogy de hiszen a kötelező indoklás után még mindig kétségbeejtően tág tér marad egyezkedésre, vitákra és értelmezésekre, csak legalább valami fogódzó van, legalább arról meg vagyunk egyezve előre, hogy milyen kérdésekre muszáj felelni. Ez a holtpont, ahol az előrelépés és a visszalépés is katasztrófának tekintetik, holott nem az. Ám töröljük el a kötelező indoklást, csak nem látom, hogyan segítene ez a törlésin például, ami azelőtt is kaotikus volt minden egyes komolyabb esetben. Emlékezzetek Kádárné esetére... Az volt a maga szépségében a régi rendszer. :) Fene egye. Beléd meg nem mondhatom, de ugye tudod? • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 19:03 (CET)Válasz

Nézd, nem akarlak elkedvetleníteni, de nem most jutottunk el ide és nem te tőlem, hanem. Kádárné Szepesi Ibolya még mindig jobb volt, mint mondjuk Aimee Sweet (Armyyyour és VargaA kivonulása, BdN és szerény személyem emlékezetes párosa) vagy a Kategória:Szexmunkások és még sokan mások esetében. Pasztilla 2007. október 28., 19:09 (CET)Válasz
Ja, még valami: nyenyec és Tgr úgy folytatnak nem-párbeszédet, hogy kívülről úgy látszik, mintha párbeszédet folytatnának (= álkorrektség). Jómagam, remélem, még csak nem is tűntem úgy itt fenn, mintha konstruktívan állnék hozzá a szélkelepeléshez. Az legyen mások ügye Pasztilla 2007. október 28., 19:11 (CET)Válasz
Anyádat apáddal, kishaver. És nem kedvetlenítettél el (csak majdnem), mert ahhoz te kevés vagy!! Pflömm. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 19:19 (CET)Válasz

Na kocc. Pasztilla 2007. október 28., 19:22 (CET)Válasz

Kedves Bennó és Pasztila! Nem tartanátok egy kis szünetet, amíg ismét a régi hangon tudnátok beszélni? – Hkoala vita 2007. október 28., 19:25 (CET)Válasz

Kedves vagy, Hkoala, de most jobb szeretném, ha nem jönne ide, semmilyen hangon sem. Egyébként úgy érted, hogy a nagyon régi hangon? Hmmmm... igen, az jó lett volna. Pasztilla 2007. október 28., 19:28 (CET)Válasz

Hkoala és Pasztilla barátom: lefelejtettem a szmájlit a pflömm utánról, gondoltam, nem muszáj. Részemről nem vagyok kiakadva, csak szomorú. Pasztillának: nem tudom, miért mondod, hogy inkább ne jöjjek, de akkor nem jövök. Mindenesetre nem akartalak megbántani semmivel se, ne haragudj. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. október 28., 19:37 (CET)Válasz

Brutus[szerkesztés]

Nem, nem :) Valóban nagyon berágtam a pár nappal ezelőtti eseményeken, amikről te is tudsz, de kaptam egy csomó levelet, amikben egyrészt arra kérnek, hogy ne menjek el, másfelől viszont páran nagyon keményen azt is megírták, hogy ez nem más, mint megfutamodás, ti. részem volt a változások megindításában, most meg lelépek. Ettől nem lesz jobb semmi. Szóval nem megyek, itt vagyok, azt hiszem most egyesek szomorúan dugaszolják vissza a távozásom feletti örömükben nyitott pezsgősüveget :D Data Destroyer 2007. október 28., 21:13 (CET)Válasz

ArbBiz tagság[szerkesztés]

Hali!


Szeretnénk összegyűjteni, hogy kb. hány önként jelentkező volna az Arb. Biz. tagságába. A te neved is felmerült korábban, szeretném megkérdezni, hogy vállalod-e.

Az eddigi jelentkezőtket itt gyűjtjük: [[Wikipédia-vita:Az Arbitrációs Bizottság tagjainak megválasztása#Önkéntesek listája, akik potenciálisan vállalnák a bizottsági tagságot

Köszi, ny miheznemkelladmin? 2007. október 31., 03:20 (CET)Válasz

Pongyola[szerkesztés]

Látod, ezért kértem, hogy ne kategória legyen, hanem egy userallapra lista. Most már mindegy, én többet nem foglalkozom vele. Üdvözlettel – Hkoala vita 2007. november 2., 11:32 (CET)Válasz

Igazad volt, megkövetlek. Nem gondoltam, hogy bárminemű jó szándék ilyen hiúsági vitákba torkolhat. Pasztilla 2007. november 2., 14:07 (CET)Válasz

Tea[szerkesztés]

☻ Valaki töltött neked egy csésze teát
Ezt még nem értem pontosan, de kapsz ilyet, mert szép. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 2., 14:52 (CET)Válasz
Most mit kell csinálnom??? Mit írnak erről az irányelvek? (Tejpárti vagyok egyébként, életemben összesen talán ha 1 liter teát megittam, abból nyolc decit udvariasságból.) Ezenkívül bősz ünneprontó is vagyok :) Pasztilla 2007. november 2., 15:07 (CET)Válasz

Attenció!!![szerkesztés]

Nézz ide!Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 3., 14:37 (CET)Válasz

Látom, hogy a letolt gatyájú Dédét taszigálod a csalánbokorba... :) Még ha mondjuk te is visszavennéd a hivatalt, némiképp biztosítva látnám a tökösadmin-gárda fennmaradását... He? Pasztilla 2007. november 3., 15:11 (CET)Válasz
Félrenyeltem a rántottcsirkét a röhögéstől vazzz :DDD Data Destroyer 2007. november 3., 15:12 (CET)Válasz
Ami Burumot illeti, sorsát úgysem kerülheti el. :) Ami késik… • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 3., 15:46 (CET)Válasz

Micsoda??? A végeleges kitiltásomat készíted elő, pontosan ezen az oldalon, te g**i?? Jól látom?? Van ám nekem közvetlen elérhetőségem is, ne má' Pasztilla oldaláról kelljen megtudnom a frankót... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 3., 15:52 (CET)Válasz

Speciel inkább erre gondoltam: Még ha mondjuk te is visszavennéd a hivatalt – írja P elvtárs néhány sorral feljebb. :) De ez a kinyírással is egyenlő lenne? (Lehet!) És még mondja az ember, hogy nem számíthat hálára. Engem mégis ki jelölt annak idején?? :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 3., 15:54 (CET)Válasz

Majom[szerkesztés]

Mer talán annyit nézegeted, hogy nem bírod elviselni a látványát? Hisztis primadonna. Legalább a kategóriába sorold be, hogy meglegyen:

[[Kategória:Wikipédia-botok]]

• Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 4., 09:19 (CET)Válasz

Inkább gondolkodnál el addig, amíg szeretettel szólok hozzád, hogy talán üdvös volna egy másik megoldást kigondolni a botjúzerlapok tetején elhelyezett 3×3 centiméteres piros kikapcsgomb helyett. Első mondatodhoz annyit fűznék hozzá, hogy természetesen hülye vagy. Kiokítalak.
A nyolcvanas években az egyik szomszédunk időről időre kölcsönkérte a Wartburg Touristunkat pár napra, majd amikor letelt a megbeszélt határidő, Apám odament ehhez a szomszédhoz, hogy Tibikém, vazeg, hétfő eltelt, nem gondolod, hogy vissza kellene adnod a kocsimat (ő is sima modorú ember volt világéletében), mire Tibi azt mondta, hogy Gabikám, vazeg, minek kellett volna visszavinnem a kocsit, úgysem használod.
Szal ezúton szeretném megkérdezni tőled, hogy Bennókám, vazeg, mi a tosz kommentálnivalód lehet neked azon, hogy én valamit miért akarok vagy nem akarok kitenni a saját botlapomra? Pasztilla 2007. november 4., 11:01 (CET)Válasz
Na meg figyelj csak, mi az a kötőjel a kategórialap címében? :-) Pasztilla 2007. november 4., 11:17 (CET)Válasz
Ja, hogy a wikipédia még tulajdonnévnek számít, mint hajdan az Internet? Pasztilla 2007. november 4., 11:19 (CET)Válasz

Pontosan. Örülök, hogy az alkoholvedelés valami keveset meghagyott azért az agysejtjeidből. A fenti lefetyelésre természetesen nem reagálok, mit nekem Kárpátok és a terebélyes lelked, amikor éppen végigszáguldottam adminisztratíve a botok körein. Asszed, vazze, körülötted forog a világ?! :) (Néha én is asszem.) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 4., 13:17 (CET)Válasz

És archiválhatnál már Bumburnyák. És igen, mielőtt megkérdezed, semmi közöm hozzá, én már csak ilyen vagyok... • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 4., 13:18 (CET)Válasz

Mondjad már el, miért tulajdonnév a Wikipédia? Van hadi wikipédia, katolikus wikipédia, hülyeségek wikipédiája, ez már egy műfaj. Pasztilla 2007. november 4., 17:48 (CET)Válasz

Ne tessék összekeverni a wikiket a Wikipédiával. Ez utóbbi név a Wikimedia Alapítvány saját tulajdona, ilyen névvel csak mi létehetünk. Ez abszolúte tulajdonnév. Wikirendszerű interaktív webes felületet bárki csinálhat, sőt a MediaWiki szoftvert is használhatja hozzá, de nem nevezheti magát Wikipédiának. Legalábbis remélem, hogy jól tudom. :) Mindenesetre a wiki köznév, a Wikipédia tulajdonnév, kábé úgy mint az elektronikus posta és a Magyar Elektronikus Könyvtár közötti különbség, ez utóbbiban az elektronikus része a csupa nagybetűs tolajdonnévnek. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 4., 18:33 (CET)Válasz

Azóta már négyszer elszégyelltem magam önnön hülyeségem miatt, csak egyszer sem tettem közhírré. Pasztilla 2007. november 4., 18:36 (CET)Válasz

Engedjétek meg, hogy bepofázzak! A való életben olyan egyszerű, nem? Valaki beszól a sör fölött, Te meg átnyúlsz a kockásabrosz fölött, egyet belepacsálsz a képébe, aztán a dolog a helyére kerül. Itt is ki kellene találni valamilyen módszert a virtuális pacsálásra. De olyanra, hogy aki kapja, az megérezze, mert egyébként nincs hatása. Az anyázás egyértelműen nem helyettesítheti ezt, mert csak további anyázást és sértődést szül. De egy jó nagy maflás... Az igen! Hogy lehetne ezt megcsinálni? Bennó, Pasztilla, segítsetek!
PS: Tudtátok, hogy az egy üveg savanyú fehér borhoz spriccolt 3 deci szódát, kancsóban, a Kéhli vendégló asztalára kitéve, maflának hívják? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 4., 18:46 (CET)Válasz

Feladat Botnak[szerkesztés]

Helló! ezt az üzit megpróbálom minél több Botgazdának elküldeni, mert a a botüzenőfalon nem reagált rá senki. Egy kis munkára szeretne megkérni a Wikipédia:Labdarúgásműhely. A Kategória:Labdarúgásban levő összes szócikkre rá kellene pakolni a {{Labdarúgásportál}} sablont és a vitalapjukra a {{WPFOCI}} cikkértékelő sablont. Előre is köszönjük! Pilgab üzenet 2007. november 4., 13:36 (CET)Válasz

Jón-tenger[szerkesztés]

Köszönöm!– Istvánka postafiók 2007. november 5., 20:59 (CET)Válasz

Viccelsz,bolondozol? Enyém az öröm! :) Pasztilla 2007. november 5., 21:05 (CET)Válasz

Salento[szerkesztés]

Hmmm? Érdekes, mert pld az én könyvészetemben Salentói-félsziget van, illetve Salento, csak úgy, magára. Olaszul Peninsola Salentina, angolul Salentine peninsula, ami egyértelműen Salentói-félszigetet jelent. A Salentina az olasz megnevezés helytelen átvételéből származik. – Istvánka postafiók 2007. november 5., 21:31 (CET) Még annyit,hogy Salento eredetileg egy tájegység neve és csak utána a félszigeté.Válasz

Oké. Én közben előszedtem az egyetemi jegyzeteimet és azokban is Salentói-félsziget áll. De szerintem egy hasonló esettel állunk szemben, mint a Jón-tengernél: nem létezik egy nyélbeütött, általánosan elfogadott változat.– Istvánka postafiók 2007. november 5., 21:37 (CET)Válasz

Válasz[szerkesztés]

Pardőz, mösziő, de ha már ilyen szép combosat hazudnak ez emberről, és ezt két kattintással cáfolni tudom, már miért ne tegyem meg? Dehogynem, pláne hogy nyenyec egy szép íves upsszal örülni is kezdett a dolognak, hát nem :) No way :) Data Destroyer 2007. november 6., 17:42 (CET)Válasz

Nyenyec hadd upszogjon, ő dolga, ha nem zavarja a lóláb. De szerintem tényleg nem kell bemásolni ilyeneket, hagyd rá Immanuelre, láthatóan nincs olyan kondiban, hogy érdemes volna vele vitatkozni vagy bizonyítékokat felvonultatni. Pasztilla 2007. november 6., 19:06 (CET)Válasz
Egye penész, a laptörténetben benne marad, kiveszem. Data Destroyer 2007. november 6., 19:13 (CET)Válasz
Na látod :-) Pasztilla 2007. november 6., 19:17 (CET)Válasz

Csak egy link[szerkesztés]

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/categ_id/1

Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám, most olvastam el, és azt kell mondjam, számomra ez ilyen formában új volt. Pasztilla

Kérdés/kérés...[szerkesztés]

Szia! Láttam, hogy belejavítottál a tűzhányó szócikkbe. Kenne-e kedved végiggyalogolni rajta? Mivel User:Pásztörperc angolosan lelépett a wikiből lektor nélkül maradtam:(.– Istvánka postafiók 2007. november 7., 20:10 (CET)Válasz

Nem most rögtön, és csak nyelvhelyességi/fogalmazási/helyesírási vonatkozásban, mert sajnos messziről sem értek a vulkánokhoz :) Ha így neked megfelel, akkor persze, szívesen. Pasztilla 2007. november 7., 20:41 (CET)Válasz
Hát a "hejesírás" javítása is már egy dícséretes dolog:). Előre is köszönöm!– Istvánka postafiók 2007. november 7., 20:42 (CET)Válasz

Robotikai kérdés[szerkesztés]

Hazatértem a mai küldetésből, most IRC-n pl. elérsz. Üdv: – chery 2007. november 7., 21:57 (CET)Válasz

Engem meg ledobott az IRC, már a szia cheryt sem vette be és azóta sem tudok visszakapaszkodni.... Megyek sírni... Ne haragudj, hogy riadóztattalak, aztán feladom, de holnap úgyis megtalállak, ha a világvégére szólít is a küldetésed. Pasztilla 2007. november 7., 22:20 (CET)Válasz

Állatnevek[szerkesztés]

Kedves Pasztilla! Az állatnevekkel kapcsolatban kialakult krízishelyzet orvoslására nyitottam egy új allapot az Állatok műhelyén belül. Ha gondolod, Te is kapcsolódj be! Wikipédia:Állatok műhelye/A magyar állatnevek helyesírása a Wikipédiában --Adapa 2007. november 7., 22:12 (CET)Válasz

Júzerboxok[szerkesztés]

Én is gondolkodtam rajta, de aztán arra a következtetésre jutottam, hogy Mathae-t lepáviánozni nem sértés, hanem egy ilyennek, mint ő, ez még dicséret is :D – Alensha üzi 2007. november 9., 09:39 (CET)Válasz

Vigyázzatok, mert a pávián egy relatíve nagy, erős és agresszív állat, félelmetes szemfogakkal... – al-Mathae Vita 2007. november 9., 12:37 (CET)Válasz

Ezzel még messze nincs elintézve, hogy szép és okos is volna... Pasztilla 2007. november 9., 12:38 (CET)Válasz
A szépség nem számít. Okosságát pedig bizonyítja, hogy bár már régóta támadhatott volna, várja a megfelelő pillanatot, adatokat gyűjt, bérgyilkosokat fogad fel, kémkedik, és feketelistát vezet... – al-Mathae Vita 2007. november 9., 12:42 (CET)Válasz

Európa-műhely[szerkesztés]

A visszajelzésed hasznos, de nem biztos, hogy ettől aktív a műhely :)

A felmérés eredeti célja az volt, hogy kiderítsük, melyik műhelyekhez lehet fordulni, ha a műhellyel kapcsolatos kérdésben probléma támadna. Melléktermékként karbantartási célja is volt, azaz így kiderülhetett, melyik műhelyt lakják tagjai és melyikben nincs egyetlen aktív tag sem. Ha a fentiek után a műhely aktív tagjának tekinted magadat, akkor a műhely maradjon aktív. Ha csak véletlenül volt a figyelőlistádon (mert egyszer kijavítottál néhány helyesírási hibát), akkor inkább legyen inaktív. Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 14:17 (CET)Válasz

Abszolút mértékben egyetértenék veled, ha nem lettél volna túl udvarias az elején: a visszajelzésem ugyanis egyáltalában nem volt hasznos, illetve csak annyiban, hogy rámutasson a műhely inaktivitására. :) Pasztilla 2007. november 10., 14:22 (CET)Válasz
A lényeg, hogy minél kevesebb műhelytagot bántsak meg emiatt. Mert minden igyekezetem ellenére már van példa ellenséges reakciókra, és a mai akciósorozatommal is ki fogom vívni egyesek haragját. Köszönöm a válaszod :) Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 14:50 (CET)Válasz
Kérlek szépen, a Wikipédia színültig van önérzetes és hiú emberekkel, és olyant egészen egyszerűen nem lehet csinálni, hogy legalább öten ne sértődjenek meg. ÉN IS KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY BESZÓLTÁL, MIKÖZBEN A KÖZÖSSÉG ÜBERHASZNOS TAGJAKÉNT BOTOT IDOMÍTOK!!! :) Pasztilla 2007. november 10., 14:54 (CET)Válasz
Akkor nagyon halkan el is sunnyogok... :) Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 15:16 (CET)Válasz

Na még egyszer (remélem utoljára) a műhelyekről. Nem tudom, mit csináljak a források műhelyével. Ugyanis egyetlen aktív tag sem jelentkezett a felmérésre, pedig "párahangyai minőségben" ott is nélkülözhetetlen tagként szerepelsz és úgy gondolom, hogy a műhely aktív. Remélem hamar válaszolsz és akkor becsukom a szemem. (A válaszodtól függetlenül hamarosan mindenképpen becsukom.) :)) Köszi és remélem most nem pont idomítás közben zavarlak majd meg. Samat üzenetrögzítő 2007. november 11., 00:58 (CET)Válasz

Igen,valóban, talán ha öt szócikket csináltam a műhelynek, amely valójában Data Destroyer vállalkozása, ő maga a források műhely :-) Pasztilla 2007. november 11., 10:11 (CET)Válasz

Pasztillabot tipográfia[szerkesztés]

Szia! Meg lehetne oldani, hogy tipográfiai javításokra ne kerüljön sor a Kategória:Tipográfia cikkeken? (Úgy gondolom, mi tudunk eléggé vigyázni az ilyesmire; ha valamit rosszul írunk, az általában szemléltetés céljából történik.) Maat!@#$ 2007. november 10., 14:57 (CET)Válasz

Természetes, és elnézést kérek. Hogy a botomat beállíthassam, tudnád mutatni, hogy pontosan miről van szó, a belinkelt fejezetről? Köszi. Pasztilla 2007. november 10., 15:00 (CET)Válasz
A bot nem kezeli kivételként azokat a lapokat, amik tartalmazzák a kvirt, kötőjel vagy gondolatjel szót? – chery 2007. november 10., 15:02 (CET)Válasz

Nem bizony, ilyesmiket én nem adtam meg, mert ab ovo nem feltételezem, hogy ott nem lehet hiba, ahol szerepel a kvirt vagy a kötőjel szó, és ezt a továbbiakban sem szívesen feltételezném. Bent van viszont, hogy nowikiket átugorjon (hitem szerint ha valamit szántszándékkal megmutatni szeretnék, vagy a wiki szabályaitól eltérően, direkte tévesen használok, akkor nowiki közé teszem), és kézi vezérléssel változtatok. Sajnos csúsznak be hibák, úgy tűnik. Pasztilla 2007. november 10., 15:11 (CET)Válasz

Kalapozás[szerkesztés]

Veszek neked egy kalapot, majd azt te ünnepélyesen nekem adod, aztán elmegyünk együtt kalapozni..., mától tehát sírjon a bankigazgató, a pénzemet én máma mind elmulatom, kalapom-pom-pom, kalapom-pom-pom, a szemembe borítom! [14] OsvátAPalackposta 2007. november 11., 18:56 (CET)Válasz

Románia megyéi[szerkesztés]

Úgy tűnik, sikerül dűlőre jutni Románia megyéinek ügyében. Kérlek, írd le te is a véleményedet! Köszönettel – Hkoala 2007. november 17., 15:02 (CET)Válasz

Feltettem szavazási javaslatra itt: Wikipédia:Szavazás/Javaslatok. Kell négy támogató, ahhoz, hogy egyáltalán szavazni lehessen róla; elég bürökratikus az eljárás, miután nagyjából mindenki akit érdekel, belegyezett, de hát ez van. Szóval támogatod, hogy szavazzunk? :-)Hkoala 2007. november 17., 22:13 (CET)Válasz

Csak hogy tudd[szerkesztés]

Intézkedtem, és beszereztem a friss Mancsot. Ha elolvastam Ervárkonyit, jelentkez. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 17., 15:03 (CET)Válasz

Lolvastam, jóóóó. És a néni hihetetlenül megöregedett... Nagyon furcsa, hogy ennyire ősz. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 18., 18:56 (CET)Válasz
Najóvan :-) Pasztilla 2007. november 18., 20:21 (CET)Válasz

gondolom, erre vágytál...[szerkesztés]

Mindjárt aztán kihúzod a gyufát!
Ez a figyelmeztetés azoknak szól, akiket ugyan kedvelünk alapesetben, de valami oknál fogva (kekeckedés, szőrszálhasogatós viták, beszólogatás, keresztbetevések miatt), épp nagyon közel járnak már, ha nem vigyáznak, egy kiadós személyes támadáshoz, melyet ezúton is elkerülni igyekszünk, és arra kérjük őket, nézzenek magukba, elkerülendő a nagyobb bajt. Szimbolikus jelentése: Kívánom neked, hogy éjjelente a fotón látható özv. Szedlacsekné látogasson!

Tudod te azt nagyon jól, miért kapod :D – Alensha üzi 2007. november 22., 22:47 (CET)Válasz

Jujjjj, ezt mér csak most veszem észre?! Mellesleg ez semmi, nagyobbat kérek, kapjak akkora Szedlacseknét, hogy a képernyőn csak a szeme körüli szarkalábak látszódjanak. Pasztilla 2007. november 25., 11:27 (CET)Válasz
Én nagyobbat kaptam bibí :P – al-Mathae Vita 2007. november 25., 23:02 (CET)Válasz
Alenshát valaki nagyon felbosszantotta, két marokkal szórja a Szedlacseknét... :) Mi történhetett?! • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 25., 23:05 (CET)Válasz

Még mindig nem hiszi el senki, hogy ez nálam csak a szeretet jele? :( Pláne Pasztillánál, aki annyira szereti... Jut eszembe, Pasztilla, képzeld, Bináris nemes egyszerűséggel lebanyázta Szedlacsek úrhölgy őfőméltóságát, nekem az az érzésem, hogy nem is fél tőle... Te ezt hagyod?! – Alensha üzi m 2007. november 25., 23:09 (CET)Válasz

"A kis Alensha sosem értette, hogy rokonai és barátai miért rémülnek halálra, amikor szeretete jeléül minél régebben oszló hullákat – akkor még, vagyoni okokból csak a miskolci temetőből szerzetteket – rejtett el különféle mókás helyeken, így kifejezvén irántuk való szeretetét. A kis Alensha ennek folyományaképpen elmagányosodott, és addig nem nyugodott, amíg felnővén nem lelt egy internetes közösségre, ahol kedvére írhat régi hullákról, és következmények nélkül ajándékozhat másoknak ilyeneket." (egyiptomi népesetöredék-kivonat) – al-Mathae Vita 2007. november 25., 23:16 (CET)Válasz

Isten hozott benneteket! Lehetne lajstromozni is a Szedlacsekné-igényeket, mert elvesztem a részletekben? Bináris meg azért ilyen bátor, mert még sosem halt meg. Úgy könnyű. Pasztilla 2007. november 26., 07:43 (CET)Válasz

Szeretnék...[szerkesztés]

Szeretnék elnézést kérni a szemtelenkedésért, és ezúton is szeretnék elnézést kérni amiatt hogy nem válaszoltam a levére, valamiért átsiklottam fölötte. Elnézést. Boro | vita 2007. november 24., 22:26 (CET)Válasz

Ennyire zabosnak azért nem tűnhettem. 8-/ Pasztilla 2007. november 25., 11:28 (CET)Válasz

Köszi[szerkesztés]

Tudod, Bennó értékelő rendszerének egy újabb negatív áldozatja, csupán ennyi... van még egy halommal a raktárban. De ha 10 évig járok elegendő gyakorisággal Velencébe, s nem tudom meggyőzni azokat a cikk elegendő információtartalmáról, akik még azt sem tudják talán, hogy Velence hol van, akkor az már régen vesztett ügy. Ezt szajkózom (nektek demonstráció) már 1 hónapja a falaknak.

Azért köszi, a romantikus legendák kimaradnak belőle (mert nem semleges - tudod!!), az szabályokba ütközik. Kata 2007. november 25., 13:26 (CET)Válasz

Nem húztam ki a romantikus legendákat. Vagy félreértelek? Pasztilla 2007. november 25., 13:36 (CET)Válasz

Nem, nem. Arra utaltam, hogy csak a romantikusok irományait találtam róla. De azok legendák maradtak, nem valós adatok, csupán mendemondák és nem magáról a hídról szólnak, hanem a börtönökről (aminek külön cikk kell majd). Még a Casanova kémjelentéseit meg tudom nézni, hátha találok valamit benne. De több ötletem nincs. Byron Childe Harold IV. fejezetében kell benne lennie az első elnevezésének, de sajnos a Lordnak híjával vagyok. Két Velencében beszerzett könyvemben sincs egyszerűen több. Kata 2007. november 25., 15:39 (CET)Válasz

Semmilyen szabály nem tiltja, hogy bevedd a cikkbe a romantikus történeteket; a semlegesség csak annyit kíván, hogy írd oda, hogy ezek romantikus történetek vagy legendák. – Hkoala 2007. november 25., 15:44 (CET)Válasz

Az általam belinkelt Gianni-féle Venezia könyv azt írja, hogy Byronnak a híd nevének elterjedése köszönhető, azaz hogy a velencei köznyelvben már ez lehetett a neve, ő csak népszerűsítette. Pasztilla 2007. november 25., 16:43 (CET)Válasz

Neked megvan az a könyv? A történetek mind a börtönt érintik. Na, tegnap végigrágódtam magamat emiatt a Velencei kémek jelentésein, de semmi semmi. Azon az apróságon kívül, hogy nagyon érdekes volt és kiderült, hogyan került börtönbe Casanova (ebbe a bizonyosba a híd utániba) s persze azon kívül, hogy kiderült, mi minden hiányzik még a Wikiről ezügyben. Témának sem utolsó. :) Kata 2007. november 26., 15:32 (CET)Válasz

Az bizonyos. :-) A könyv nincs meg, csak a books.google.com-on elérhető, de öt sort vesztegetett a hídra össz-vissz. Pasztilla 2007. november 26., 21:37 (CET)Válasz

Sóhajok hídja[szerkesztés]

Már megtettem, mielőtt szóltál volna, de a válság folytatódik :( – Hkoala 2007. november 25., 13:23 (CET)Válasz

Újabb albán a láthatáron[szerkesztés]

Gjon Gazulli, nézz rá, mert én ennyit találtam szegényről, hátha te nagyobb szerencsével jársz :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2007. november 26., 14:37 (CET)Válasz

Huhhh, fejből nem is rémlik, amjd otthon az okosságos könyvekben megnézem :) Köszönöm! Pasztilla 2007. november 26., 15:39 (CET)Válasz
Ez az, mesterem :))) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2007. november 26., 21:08 (CET)Válasz
Ohh, ugyammá, pír, pír... :) Pasztilla 2007. november 26., 21:11 (CET)Válasz

Sablonok és egyebek[szerkesztés]

Javaslataidat ide várom a Javítási szisztéma fejezetcím alá. http://hu.wikipedia.org/wiki/User_vita:Kata http://hu.wikipedia.org/wiki/User_vita:Kata, Ne túl terjengősen, hanem pontokba szedve. Köszi. Kata 2007. november 27., 10:02 (CET)Válasz

replace.py[szerkesztés]

Írtad, hogy ezt használod, és láttam, hogy cserélgetted korábban a gondolatjeleket meg efféléket. Megírnád egy ilyennek a szintaxisát? Én a leírás szerint a dump alapján próbáltam cserélgetni, de fél óráig csak olvasta a dumpot, és fagyásközeli állapotba került a gép, de nem történt semmi hasznos. Gondolom, van valami gyorsabb módszer. Bináris ide 2007. november 30., 18:23 (CET)Válasz

Botbotbot[szerkesztés]

Figyu, ez a botod válogat egyáltalán, hogy mikor mit ír át nagykötőjelre, vagy minden két space közötti kötőjelet átír? Már másodszor javítja ki kép nevét nagykötőjelre, amitől eltűnik a fotó. [15]. Nem lehetne megoldani, hogy a [[kép:....]] meg [[image:....]] között ne írja át? Villy Itt tessék beszólni 2007. december 1., 14:49 (CET)Válasz

Koszovó[szerkesztés]

Szia! Meg tudnád mondani, hogy a kategóriákban miért lett Koszovóból Kosovó? Szajci reci 2007. december 4., 12:19 (CET)Válasz

Mikulás[szerkesztés]

Istvánka postafiók 2007. december 6., 08:50 (CET)Válasz

Flash[szerkesztés]

Ez a júzer immár többedszer köszönheti meg a magyar Wikipédiának, hogy szembesült önnön korlátaival, és rájöhetett, hogy lehet belőle alkalmas és megbízható segédmunkás, de képtelen a közösség részeként munkaszervezési feladatokat is betölteni. Egyszerűebben: a különböző szinteken egyre gyakrabban megnyilvánuló és egyre trendszerűbb dilettantizmus és kalandorszellem okán egyre kevésbé tartja üdvös perspektívának a wikipédistalétet, a Wikipédia szerkesztői köréhez való tartozást. A szerkesztés szellemi izgalmától azonban nem tud szabadulni, ezért IP-címről továbbra is ír cikkeket és szerkeszt a szócikknévtérben, ahogy tette a közelmúltban is. Ezen szerkesztéseket minden további mentorálás nélkül helyezi a wikiszerkesztők kezébe, tegyenek velük, amit akarnak. Máshol azonban nem kíván megnyilvánulni, nincs figyelőlistája és nem kíváncsi semminemű vitanévterekre, s ezen narancssárga doboz alatti kérdésekre, kérésekre, megjegyzésekre, figyelmeztetésekre, a közösségi élet megannyi jelének megnyilvánulására sem. Pasztilla 2007. december 6., 10:03 (CET)Válasz

Pasztillabot vandalizálja a képleteket[szerkesztés]

Például az Optika szócikkben hazavágta a képleteket (már visszaállítottam). Nézd meg légy oly kedves, hogyan lehetne a képleteket érzékeltetni a bot számára, hogy ne írja át a gondolatjeleket! Köszi. misibacsi vita 2007. december 17., 19:14 (CET)Válasz

Vagy például a radioaktivitás cikkben... Üdv és további jó munkát! – Gergo vita 2008. január 10., 16:09 (CET)Válasz

Nem baj, azért...[szerkesztés]

Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban, Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. (Ady Endre: Karácsony)Kata vita 2007. december 21., 14:02 (CET)Válasz

Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok! – Hkoala 2007. december 21., 17:09 (CET)Válasz

Csendes, nyugodt, meghitt Karácsonyt, jó partit szilveszterre, és eredményes, boldog új évet kívánunk! – – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. december 22., 05:34 (CET) és BeaujolaisVálasz

Kellemes Karácsonyt, eredményes új évet kívánok señor. – El Mexicano (taberna) 2007. december 22., 11:35 (CET)Válasz

OsvátA Palackposta 2007. december 23., 11:25 (CET)Válasz