Szerkesztővita:Gubbubu/Archív9

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt KeFe 17 évvel ezelőtt a(z) Nézd meg! témában

Magyar Vizsla (kiadvány)[szerkesztés]

Szia Gubb!

Szerintem egy-két napra hagyd a vizslát és térj hozzá vissza később! :-))) Wikitalálkozóra jössz? Debrecenbe? --Peda 2006. január 16., 08:28 (CET)Válasz

Financial Times[szerkesztés]

Hogyan NE írjunk aktuálpolitikai szócikket[szerkesztés]

A Financial Times egy nemzetközi üzleti folyóirat, melyet 1888 január 9.-én alapított Horatio Bottomley London Financial Guide néven, és február 13.-án átnevezték Financial Times-ra. Az alapító nyilatkozata szerint ez egy "megbízható üzleti újság" szeretne lenni.

<További információkat nem szándékozunk lefordítani, mivel érdekesebb dolgokkal foglalkozhatunk:>

tényszerű bizonyítékok a lap elfogultságára[szerkesztés]

Finanszírozás[szerkesztés]

A Fidesz 2006-ban több megjelent nyilatkozatában azzal vádolta a lapot, hogy elfogult az mszp irányába. Való igaz: az mszp jelentős összegekkel támogatta lapot, és személyi kapcsolatok is vannak. Áder János szerint a kormány 20 millió forint közpénzből vásárolt a brit napilapban három kampánymondatot, amelyeket további tízmilliókért egy hazug kormábyprogram szolgálatába álítottak. A kormányfő erlőször cáfolta, hogy fizettek volna; de két nappal később a Gazdasági Minisztérium szóvivője elismerte, hogy a tárca 20 millió forinttal támogatta a melléklet megjelenését. A következő héten már Gyurcsány is cáfolta saját hazugságát, és elismerte, hogy fizettek a hirdetésekért, de szerinte ez nem befolyásolta a hazánkról szóló értékelést. Rogán Antal következő nyilatkozatában gúnyosan kijelentette, hogy "ááá, nem" [forrás]. Gyurcsány azt is cáfolta, hogy Tony Blair a budapesti tárgyaláson egy brit cég érdekében lobbizik. [a valóság: Blair egy korábbi, hasonló {nem magyarországi} lobbibotránya miatt, kis túlzással, majdnem megbukott].

Megegyező retorika[szerkesztés]

Áder emlékeztetett arra, hogy a megelőző pénteken Gyurcsány egy parlamenti hozzászólásában hivatkozott a Financial Times aznap megjelent, Magyarországról szóló összeállítására, amelyben ilyen mondatok voltak olvashatóak: "A magyarok jobban élnek, mint valaha". Korábban ilyen kijelentéseket Gyurcsány és Kóka szájából lehetett hallani: "Magyaroraszágon bagy a jólét", "dübörög a gazdaság", "minket irigyel Francia-, Spanyol- és Németország is".

Személyi kapcsolatok[szerkesztés]

(Romano Prodi, akit a lap többször is kedvező színben mutatott be, 1998-ban együtt bográcsgulyásozott Kovács Lászlóval). A lap echte a neoliberális-mszp-s retorikát használja, például idegenfóbiásnak nevezte Orbán Viktort. - A Financial Times cáfolta ezeket a vádakat, és pert helyezett kilátásba, de végül inkább azt mondta, hogy lezártnek tekinti az ügyet. A Fidesz azonban nem hagyta annyiban a dolgot, Révész Máriusz vizsgálatot rendelt el. Italic text

Források[szerkesztés]


  • Adóforintok a Financial Timesnak - Magyar Nemzet, LXVIII évf. 347.; 2005. dec. 20. kedd.; 1. old.

  • Elfogult a Financial Times? Magyar Nmezet Online, 2006 jan. 8.
  • Lelepleződött a Financial Times? Magyar Nemzeti Hírportál, 2006 jan. 9.
  • A szálak az mszp-hez vezetnek. Financial Times kontra Fidesz. Magyar Nemzet, 2006 jan. 10.
  • Újabb eurobolsevista támadás a Fidesz ellen. Magyar Fórum, 2006 jan. 10.

Tessék. A "cikkem" legtöbb állítása teljesen tényszerű, de sem igazi szócikknek nem mondanám, sem semlegesnek. : Gubb   2006. január 16., 10:59 (CET)Válasz

Támogatási nyilatkozat[szerkesztés]

Gubb, én kivonom magam a politikai dolgokból a Wikipédián, de maximálisan egyetértek veled. Amit az userlapodra írtál, az mindent megmagyaráz... még a viták és az érintett lapok elolvasása nélkül is. V --Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 23., 14:12 (CET)Válasz

Nem, ilyen alantas dolgokba inkább nem keveredek bele. Mindazonáltal tényleg elkél ott az, amit írtál. (Persze kívánatos lenne a többi párttal is hasonló módon eljárni.)--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 23., 16:57 (CET)Válasz

Éppen az a bajom, hogy egyoldalúság van: a miép-cikkben semmiféle lehetőséget nem engednek egyesek a kritikákra való válaszolásra, viszontaz szdsz-cikkből még a kritikákat is kiirtják. pedig egyrészt az szdsz a tények alapján sem érdemel más elbánást, mint a miép; másrészt az ilyen egyenlőtlen elbánást szerintem irányelveink szelleme sem teszi lehetővé. vagy kritikákat kell az szdsz- és miép-es cikkekbe is írni (és máshova is), vagy pedig sehová sem. És végül megint ott leszünk, hogy nekem kell mind a két cikket megírnom, mert húsz ember sem képes semlegesen. : Gubb   2006. január 23., 17:06 (CET)Válasz

szdsz[szerkesztés]

nagyon nem szeretem őket, de ez itt mellékes, a lényeg most az volt, hogy amíg vita zajlik a vitalapon, addig ezt jelezze valami. abszolút támogatom, hogy minden pártról legyenek kritikák is, lehet, hogy az időzítés tényleg nem a legjobb most választások előtt, de mivel ilyenkor foglalkozik vele a legtöbb ember, most lehet begyűjteni a legtöbb álláspontot, amiből kialakulhat egy szép, NPOV cikk. és emiatt ne hagyd itt a wikit, mert akkor kénytelenek lesznek olyanok átvenni a helyed, akik kevésbé értenek a politikához (pl. én).

a nődoxot ne hagyd abba, kimondottan szórakoztat. :)

Alensha  2006. január 23., 17:39 (CET)Válasz

ok, most már megnyugodtam egy kicsit. kimondottan hálás vagyok neked, mert pont arra rágtam be végleg, hogy tgr kitörölte az sn-sablont a cikkből. : Gubb   2006. január 23., 19:36 (CET)Válasz

Nődox és sn-sablon[szerkesztés]

légszi wikisítsétek a nődoxot és az sn-sablont! (akár egy vitalapra mutató redirect+törlés-sel; nekem nem igazán van időm arra, hogy keresgéljem; meg hát erről szólna ez az egész wiki, alapjában. nem?) --sityu 2006. január 23., 20:05 (CET)Válasz

Így gondolod? : Gubb   2006. január 23., 20:13 (CET)Válasz

Ezeket kitöröltem, nem a szócikk-névtérbe valóak. Átirányításként sem. -- nyenyec  2006. január 23., 20:16 (CET)Válasz
egyetértek. : Gubb   2006. január 23., 20:17 (CET)Válasz


Hű de nagy a szigor. :) (de legalább a witalapokat magukat!) --sityu 2006. január 23., 20:25 (CET)Válasz

Az :) És jogos. De lehet azt a sablonon belül is wikisíteni - Serinde üzenet 2006. január 23., 20:28 (CET)Válasz
Én megmondom őszintén, nem egészen értem, mi az, hogy "wikisíteni". Ha könnyen megtalálhatóra szeretnéd csinálni, helyezz el linket a userlapodon és egy kattintással eléred. -- nyenyec  2006. január 23., 20:30 (CET)Válasz
miii, volt nődox szócikk? miről maradtam le... Alensha  2006. január 23., 20:35 (CET)Válasz



Javaslat[szerkesztés]

Csináltam a személyeskedések szankcionálására egy irányelvjavaslatot (még ugyancsak embrionális formában), örülnék, ha megosztanád a véleményed róla. Itt ni : [1] Data Destroyer 2006. január 25., 17:39 (CET)Válasz

Hehe.:)

1) Ugyebar en ezt javasoltam mar vagy fel eve, es akkor mindneki elutasitotta.

2) Ha ez meglett volna, akkor Nyenyec rogton roputl volna a "militans ateistajaval", es nem lett volna semmi problema.

3) Ha kesobb lett volna meg, akkor Grin, Nyenyec, Dhanak, DD, VZS es hasonlok velem egyutt repkedtek volna, es maris mennyivel igazsagosabb lett volna minden.

4) Ennek ellenere a rogtonitelo birosag resze hulyeseg. Merthogy az adminok eddig is ugy dontottek, hogy a klikk fele hajlott a kezuk.

5) Az egyetlen valamire valo otlet a dologban az, hogy szemelyeskedesi kodexet kellene kialakitani, ami az en kb fel eves otletem. A leirasod egyebkent bolere eresztett zavaros. Nem tudsz szabatosan, pontosan megfogalmazni egy javaslatot?

--Math 2006. január 25., 17:59 (CET)Válasz

kitakarított billentyűzet[szerkesztés]

pedig attól épp hogy jobban kellene működnie. morzsák voltak beleperegve? :) – Alensha  2006. január 25., 22:43 (CET)Válasz

nem, csak nagyon poros volt. az biztos, hogy most még pocsékabbul működik (eddig is utáltam, mert olyan aprók a billentyűk, hogy az én nagysebességű gépelési tempóm mellet sokszor félreütök. de voltam több boltban is, és sehol nincs speciális nagygombos billentyűzet, nem is gyártanak ilyet; csak speciális --- aprógombosat :-). : Gubb   2006. január 26., 15:19 (CET)Válasz

hát ezért kell szép, kecses ujjakat növeszteni, nem lapátmancsokat, bár szép kecses ujjai többnyire csak a nőknek vannak – lehet, hogy rájöttem nődoxosságod igazi okára? a mélyen rejtező irigység okozza afelett, hogy mi tudunk rendesen gépelni? :) – Alensha  2006. január 26., 18:49 (CET)Válasz

nekem nincsenek lapátmancsaim, valójában megdöbbentően szép, kecses ujjaim vannak (ezt nem én mondtam magamról, hanem egyes különböző nőismerőseim nyilatkozták életem során, de komolyan :-))). : Gubb   2006. január 26., 18:52 (CET)Válasz
vagy csak tapintatból mondták, vagy úgy értették, hogy hímhez képest egész szép kezeid vannak :) – Alensha  2006. január 26., 18:55 (CET)Válasz
ok, ezt itt hagyjuk abba, nő-doxos hímsovénhez nem illik, hogy külső tulajdonságait dícsérgesse, mint Borbak Primula kisasszony. irtózatos eszemet, zsenialitásomat és kérlelhetetlen logikámat zengje ezentúl fennen minden további hozzászólásom. : Gubb   2006. január 26., 19:01 (CET)Válasz

"Neoliberális", "pszeudoliberális" - fórumos hangnem újra[szerkesztés]

Ok értem. A következőkben nem értünk egyet:

  1. Elfogadott dolog a "neoliberális" kifejezést gazdaságpolitikától függetlenül használni.
  2. A "pszeudoliberális" és "álkeresztény" kifejezéseket használni sokszor muszáj és szükséges ahhoz, hogy jobb legyen a szócikk. Az ilyenek ellen fellépni kártékony, sőt, diktatórikus.
  3. A viták fórumos hangneme nem számít és nem kell addig foglalkozni vele, amíg vitatott szócikkeink vannak.

-- nyenyec  2006. január 25., 20:23 (CET)Válasz

Pontosíto:

  1. Ha nem is elfogadott, mindenesetre lehetséges (úgy mondanám, hogy egy bizonyos körben elfogadott, ezért lehetséges a vitalapoko nhasználni, de ezért nem feltétlenül a szócikkekben).
  2. Nem sokszor, de bizonyos esetekben muszáj. És senki nem képes objektívan eldönteni, mikor muszáj és mikor tilos. ezért inkább legyen muszáj.
  3. A viták fórumos hangneme nem jó dolog, de nem igazán lehet objektív döntést hozni arról, mikor elfogadhatatlanul fórumos egy vita és mikor nem (pontosabban: az egyértelmű és sorozatos személyes támadás elfogadhatatlan, minden más szabályozatlan). Mind a fórumos hangnem használatával, mind az ez elleni fellépéssel óvatosabban kell bánni; és ha van más lehetőség, azt alkalmazni. Megjegyzem, ha engem pl. többen segítenének a szócikk névtér semlegességének fenntartásában, akkor biztosan kevésbé lenne "fórumos" a hagnemem - ha egyáltalán az. : Gubb   2006. január 25., 20:32 (CET)Válasz

2. Kifejtedéd, hogy miért muszáj olyan kifejezéseket használni, mint "pszeudoliberális" és "álkeresztény"?

3. A kettő összefügg, de a másik irány a fontos. A fórumos retorika elmélyíti a viták során esetleg már meglévő kölcsönös ellenszenvet és bizalmatlanságot. Sokkal nehezebb együtt dolgozni, kompromisszumra jutni egy olyan szerkesztővel aki nem ilyen szóhasználatot követ. A fórumokon éppen azért hatékony és elterjedt az ilyen beszéd, mert provokatív. -- nyenyec  2006. január 25., 23:45 (CET)Válasz

Azért muszáj használni, mert sokan a "én alternatíva nélküli liberális vagyok - te bértopikoló szélsőséges vagy" hozzáállással jönnek ide. Ezeknek pedig nem tudok mást mondani, mint hogy "sajnos úhgy látom, tipikusan álliberáli dogmákat használsz az érvelésedben". Valahogy ki kell zökkenteni őket abból a tévhitükből, hogy ők a mértékadó értelmiség. Elvégre nem mondhatom nekik mégse, hogy "fafej, te egy ritka nagy kommunista barom vagy, tényleg nem is állok veled szóba többé". De pláne nem mondhatom neki, hogy: "igen, a véleményed minden szempontból mértékadó, köszönöm, itt már nincs is rám szükség". Szóval valahogy jelezni kell, hogy elszaladt vele a ló, és ez még mindig udvariasabb, mitn a szerkesztési háborúk vagy a szimpla lehülyézés. : Gubb   2006. január 26., 15:24 (CET)Válasz

"én alternatíva nélküli liberális vagyok" Igen, ez igen elterjedt tévhit (mert a nyilvánosság túlnyomó részét a hangadóik kapják) a magukat értelmiséginek tartó magyar internetezők (még ha ténylegesen is azok...) között. "Valahogy ki kell zökkenteni őket abból a tévhitükből, hogy ők a mértékadó értelmiség." Bizony. Noha a jelen felállásban a feladatot szinte reménytelennek tartom. -- Udv, prisz 2006. január 26., 18:19 (CET)Válasz
a helyzet nem reménytelen, csak nehéz. Vannak itt mérsékelt "neoliberálisok" (hadd ne nevezzem meg őket), akikkel lehet beszélni, és akik nem tartják a saját véleményüket és személyüket aranyba foglalandónak. természetesen sokat kell velük vitázni, és most ők is egy kicsit idegesebbek a megkezdődött kampány miatt, de alapjában véve lehet velük beszélni (legalábbis eddig így volt). : Gubb   2006. január 26., 18:23 (CET)Válasz

Adalék: Néhány tudós és közéleti személyiség, akik szerint a neoliberalizmus nem pusztán gazdaságpolitikai irányzat: Lovas István, Pokol Béla. : Gubb   2006. január 28., 17:26 (CET)Válasz

Lovas és Pokol mely idézeteiből derül ez ki? Lovast nem tudom, de Pokol Bélán azért meglepődnék. Eddig egyedül a Jobbik kiáltványában láttam olyat, hogy valaki szitokszóként használta: "keresztény egyházakra, nevelő és oktató tevékenységükre szüksége van a magyarságnak. Ki a neoliberális szeméttel a kultúrából, az oktatásból és a médiából!". [2]
A "kizökkentés"-sel az a baj, hogy nagyon hajszálvékony a határ a "kizökkentés" és a provokáció / flamebait között. Úgyis hívják ezt, hogy "borderline trolling". Nem csodálkoznék, hogyha több szerkesztőnkről, akiknek a hozzászólásai a flamebaitnek/provokációnak, látszanak eredeti szándéka a "kizökkentés" volt. -- nyenyec  2006. január 28., 20:22 (CET)Válasz

Lovas szerint (Globális puskaporszag, [3]):

Akár a mostani amerikai elnök apja által meghirdetett, azóta az egyetlen szuperhatalom katonai, gazdasági és kulturális erején alapuló neoliberális világrend. E világrendnek megszámlálhatatlan kárvallottja van, és mind többen tekintik látszatdemokráciának.
Viszonyai különösen jól érzékelhetőek Magyarországon, ahol szinte laboratóriumi körülmények között tapasztalhatjuk, mi várna a világra, ha a neoliberalizmus egyeduralkodóvá válna. Magyarország, rendkívül sikeresen simulva az új világrendbe, hagyta magát megfosztani vagyonától. Nem utolsósorban a médiájától, amelynek túlnyomó része a neoliberálissá vált exkommunisták irányításával a neoliberális rendet szolgálja. Olyannyira, hogy ma már - a világon egyedül - a neoliberalizmus pretoriánus gárdája szélsőjobboldalinak minősíti azokat is, akik a nemzeti jelképek - máshol legtermészetesebb - használatához ragaszkodnak. A neoliberálisok ugyanis pontosan tudják [etc etc] A hazaszeretet összetartó erő, fő ellenfele a "mindent privatizálni", és "az állam szerepét visszaszorítani" címkével hirdetett dogmáknak, amely dogmák a neoliberálisok szókincsében - a most visszaállamosító Venezuelától Magyarországon át Mozambikig - a szabad rablást jelentik. [...]
Ugyanakkor az is tény, hogy a neoliberalizmus mind több olyan ellenfelet termel ki magából, akik látják, hogy a fennálló világrend hazug dogmákon alapul. Nyitott társadalmat, a tolerancia, a másság tiszteletét hirdeti, miközben először csak óvatosan, majd egyre agresszívabban szorítja ki a másként gondolkodókat és kétkedőket. Ma már nem egy országban szabályos gondolatrendőrség működík, a tévesnek ítélt gondolatok kimondásáért embereket hallgatnak le bíróságí engedély nélkül, börtönözhetnek be és vethetnek alá - akár puszta gyanú alapján - kínzásnak is. A neoliberális világrendet fenntartó hatalmak ártatlan polgárok tíz- és százezreit bombázhatják át a másvilágra, ölhetik meg célzott lövedékekkel - a neoliberális világrend sajtójának hol tapsviharától, hol cinkos hallgatásától övezve. Nem csoda hát, hogy mára az új világrend sokak szemében nem a demokrácía, hanem a demokrácía intézményeinek mázával lekent, mérhetetlen erőfölénnyel és erőforrásokkal fenntartott uralom, amely lényegét tekintve több rokonságot mutat a diktatúrákka1, mint a neoliberális dogmák pluralisztíkus; szabad társadalmával.

Pokol Béla:

Ez nagyon is elképzelhető, tudniillik az elmúlt 30-35 évben olyan fejlemények mentek végbe, melyek a korábbi nemzeti önszerveződést és főleg a nemzetállami belső kontrollt lassan leépítették és így immár '89-ben az átalakult globális, neoliberális kapitalizmusba léptünk be. Ennek a jellemzői, hogy alapvetően a külföldi tőke szabadon mozog és a médiától kezdve a szellemi szféráig alapvetően külföldi tőkés körökbe kerülhet és fölépít olyan helyi szellemi köröket - ezt organikus értelmiségnek nevezik -, amely egy uralmi rendnek azt a segélycsapatát jelenti, amely nem egyszerűen erőszakkal tartja fönn az uralmat, hanem a szellemi, kulturális szektort - úgy lehet mondani - véres erőszak nélkül tudja stabilizálni, a tömegek tudatának kézben tartásával. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy az országhatárokat átlépő tőkés körök érdekében működnek.

A Pokol-idézetből egy az egyben megérthető az is, miért ér egy lóizét az a kijelentés, hogy a neoliberalizmus egy gazdaságpolitikai irányzat. Ez olyan kijelentés, amely a jelen világhelyzetben önmagának dialektikus ellentéte. : Gubb   2006. január 28., 20:41 (CET)Válasz

Wikikönyvek ajjaj[szerkesztés]

Szia! LÁtom, mostanában neked sincs időd a projektre, nekem sem sajnosm csak azonnalikat törlök, meg spambombákat.Az előbb felléptem rá, és elképedtem, mert KeFe az összes alpot átmozgatta ilyen formában pl: Wikikönyvek:Kért cikkek -> Wikikönyvek/Kért cikkek... Én sztem ez nagy hiba, mert raagszkodni kéne a más projektekben helytállt formákhoz. Nem a rendszer működését lehetővé tevő lapokat kell wikikönyvekesíteni, hanem a wikikönyveket. De lehet, csak én gondolom így. Ha nem, viszont akkor lezs munkánk, KeFe mozzanatai után :) NCurse üzenet 2006. január 26., 16:27 (CET)Válasz

???[szerkesztés]

  • félreértés: [4]. : Gubb   2006. január 27., 08:18 (CET)Válasz
  • sak most látom, hogy szerény beleszólásomat Te úgy értékelted, hogy attól én rögtön "problémás szerkesztő" lettem - szerinted. Nem lehet, hogy túl alacsony az ingerküszöböd? Tényleg nem személyeskedek, de ha elolvasod még egyszer, amit írtam, meg a szerkesztéseimet megnézed, nem biztos, hogy ugyanerre a következtetésre jutsz. Hmm? --Burumbátor 2006. január 26., 22:15 (CET)Válasz
Már látom. Te magadra vettél valamit, ami nem ellened irányult, és általában nem irányult senki ellen. Én a figyelmedet akartam felhívni arra tényre, hogy abban a mondatban, bár elsőre a "szélsőséges" szó ugrott az eszembe, ezt a szót elkerültem, máshogy fogalmaztam. Kettő: egy árva szóval nem írtam arról, hogy bárki "veszélyeztetné" a demokráciát, én a "támad" szót használtam, és azt értettem alatta, hogy az elmúlt hetekben több szerksztő vitalapján láttam, hogy úgy gondolják, ha valami nem az ő szájuk íze szerint történik, akkor az a Wiki demokráciájának a megsértése mások által, ellenséges közösség stb. Nem is utaltam konkrét személyekre, hisz nem is ismerek senkit (csak fotóról). OK? De vannak ilyen hozzájárulók. Az ilyen felhasználók, akiknek a más szemében minden szálka előkerül, míg a magukéban a gerendát sem fedezik fel, nehézségeket okoznak. Még nagyobb baj, ha más szerkesztők az ilyen jellegű megnyilvánulásokkal felveszik a vitát. Logikusan, hideg fejjel gondolkodó ember csakis veszíthet egy ilyen jellegű párbeszédben. Ez az én véleményem. Nem általánosan érvényes igazság, hanem vélemény. És hidd el, ABSZOLÚTE nem rólad szól. Általánosságban írtam.

Más: szerintem a szerksztőt elsősorban szócikk szerkesztései alapján kellene megítélni, nem szabadna, hogy vitalapokon kialakuló viták, sőt néha veszekedések, befolyásolják a tartalmi, hozzájárulás megítélését. Ebben biztosan egyetértünk.

Utsó: Mindenkit szépen kérek, olvassa pontosan amit írok. Életem során egyet megtanultam: azért érdemes pontosan fogalmazni, hogy mások is pontosan azt értsék, amit ki kívánok fejezni. Ha mégis mást értenek, lelkük rajta. Sorry, ez neked szólt. Szumma: nem támadtam, csak a véleményemet fejeztem ki a testülettel kapcsolatban. --Burumbátor 2006. január 27., 11:46 (CET)Válasz

Testület[szerkesztés]

Szia, mivel nem tudsz mit kezdeni? Erre mindenképp válaszolj, mert én úgy érzem, amit írtam, fogyasztható. Nem támadlak, csak egy kiszólás erejéig említettem a neved, OK?--Burumbátor 2006. január 26., 22:04 (CET)Válasz

az egésszel. egyáltalán nem értem, miért kellett az én nevemet zemlíteni, és hogy mit akar jelenteni az az egész. : Gubb   2006. január 27., 08:18 (CET)Válasz
így azután bocsánat, ki is veszem a nevedet, biztos, hogy nem akartam sem rosszat, sem veled összakaszkodni. OK? --Burumbátor 2006. január 27., 11:28 (CET)Válasz
Köszönöm. : Gubb   2006. január 27., 15:22 (CET)Válasz

Kódolt antiszemita kijelentéseket tesz Jimbo Wales :-))[szerkesztés]

Így például matematikaprofesszor lesz valakiből, pedig ő nem csupán e tudományág egy szűk részterületét kutatja, hanem más dolgok is érdeklik. Sok értelmiséginek vannak más intellektuális szenvedélyei, amelyek túlmennek a szűkebb karrierjük szabta kereteken, így például könnyen előfordulhat, hogy mondjuk a második világháború történetéről ír, szerkeszt cikket a Wikipédiában egy idős, szakállas matekprofesszor.

Nem értem, miért pont a második világháború történetéről írnak a szakállasok. Talán azt kívánja sugallni, hogy egy vallási kisebbség szándékosan eltorzítja a történelemírást? Felháborító!!! Kijelentem, hogy elhatárolódok Jimbo Walestől, illetve a neki helyt adó Magyar Narancs nevű antiszemita laptól; és erre buzdítok minden mértékadó értelmiségit. :-))

Itt kérem a mértékadó értelmiség aláírásait, ha sok összegyűlik, megyünk snasszburgba:

  1. : Gubb   2006. január 27., 08:17 (CET)Válasz
Nem értem, miért kell egy vallási kisebbséget olyasmivel vádolni, hogy olyan alantas dologgal foglalkoznának, mint a matematika. Ez már kimeríti a becsületsértés és uszítás fogalmát. Az ilyesmitől elhatárolódom, itt kérem a mértékadó értelmiség aláírásait, ha sok összegyűlik, megyünk snasszburgba.
  1. Alensha  2006. január 27., 15:16 (CET)Válasz

Sablon[szerkesztés]

Milyen sablont szedtem is én le? Tófalvi Péter 2006. január 27., 16:27 (CET)Válasz

8-)[szerkesztés]

Ismet a fedelzeten, csak meg "parlando". --Dr. Steller 2006. január 27., 17:59 (CET)Válasz

Kép:Toyfrege.jpg[szerkesztés]

Nantu[szerkesztés]

Nantu, csak elgépeltem. A cselekmény vége sablonon kész vagyok :))) Data Destroyer 2006. január 28., 20:19 (CET)Válasz


Szerintem legalább ketten vagyunk :) Data Destroyer 2006. január 28., 20:52 (CET)Válasz

EPR-paradoxon kötőjellel[szerkesztés]

Szia! Akármilyen összetétel is (szerintem inkább határozós vagy jelentéstömörítő), mindenesetre összetétel. Ez abból is látható, hogy az EPR önmagában nem utalhat a fogalomra (hiszen ez csak három név), tehát a paradoxon szónak nem csak kiegészítő, magyarázó funkciója van (ami a különírást lehetővé tenné), hanem a név része. Ha pedig összetétel, akkor ugyanúgy kell kötőjel, mint a Pitagorasz-tételnél (l. 168., 140. b)). Adam78 2006. január 29., 13:18 (CET)Válasz

A baj inkább az, hogy jogsértő. Kötőjeles változatát már annak nyilvánították, azért nem lehet átmozgatni, de a szerző még egyszer bemásolta a kötőjel nélküli címre (a kis cseles). Ha azt akarjuk, hogy megmaradjon, át kéne írni, hogy ne legyen jogsértő. Adam78 2006. január 29., 13:29 (CET)Válasz

oooo azt ne ( ... <- lustaságot kifejező szmájli helye), ha jogsértő, inkább töröljük. köszönöm a választ. : Gubb   2006. január 29., 14:39 (CET)Válasz

Nyálcsorgatás[szerkesztés]

[6] (ugye Firefoxot használsz?) --Tgr 2006. január 29., 13:51 (CET)Válasz

Tényleg szép :-)). De csak Firefox-al lehetne ilyesmit használni? Mert én Netscape-et használok. Na majd átmegyek néha oda csak azért, hogy összeüssek pofás lánctörtes képleteket :-)). : Gubb   2006. január 29., 14:34 (CET)Válasz

Az FF és a Netscape lényegében ugyanaz (mindkettő a Gecko motorra épül). A nagyobb böngészők közül az IE és az Opera az, ami nem érti a MathML-t. Egyszer majd a Wikipédián is be lesz kapcsolva (a beállításoknál már ms is van MathML lehetőség, de még csak nagyon egyszerű képletekre működik). És akkor végre nem fognak kilógni a szövegből az inline képletek (a MathML-ben az a jó, hogy a megjelenítést teljes egészében a böngésző végzi, tehát a rendes szöveggel együtt átméretezhető, kijelölhető, CSS-ből igazítható meg minden egyéb.) --Tgr 2006. január 29., 14:55 (CET)Válasz

Még pár nyálcsorgatós képlet, ezek már wiki nélkül: [7], [8], [9]. Szerintem ez eldönti azt a kérdést, hogy a képleteket formulaként vagy HTML entitásokként adjuk-e meg: a képletes megoldás jelenleg csúnyább, de ha lesz normális MathML support a Wikipédiában (az eddigi fejlemények alapján optimista vagyok, szerintem fél éven belül meglesz), akkor sokkal szebb (rugalmasabb, jobban szerkeszthető stb.) lesz. --Tgr 2006. január 29., 15:01 (CET)Válasz

Megéri templomba járni[szerkesztés]

e.f.: Max Weber, [Robert Marrow/Murrow](?), [Richard Freeman], [Jonathan Gruber](!). Forrás: h.f. MKR, m.f: The Economist.

  • magasabb átlagos jövedelem
  • magasabb iskolázottság

: Gubb   2006. január 30., 12:23 (CET)Válasz

Állítólag copyrightmentes ST képek[szerkesztés]

Star Trek[szerkesztés]

Az a baj, hogy sajnos fogalmam sincs, mert a DS9-hez sose értettem annyira, mint az első 2 sorozathoz, és mostanában már azokat is inkább angolul igyexem beszerezni. :( – Alensha  2006. január 31., 14:40 (CET)Válasz

BeGubbozott keresztényjobb[szerkesztés]

ott van a belinkelt oldalon (Math userlapja). :) – Alensha  2006. február 1., 12:13 (CET)Válasz


A userlapod is tré módon működik, amióta kitakarítottad… >:-( Most úgy néz ki, mint egy újoncé, aki most regisztrált. (Jó, persze pl. hozzám képest tényleg újonc vagy, de nem kell túlzásba vinni.) – Alensha  2006. február 1., 22:22 (CET)Válasz

"Kénytelen leszek szélsőbalozni"[szerkesztés]

A "pszeudoliberális", "neoliberális", meg "magyarellenes" után szinte előrelépés lenne. -- nyenyec  2006. február 2., 23:06 (CET)Válasz

nem éppen. a szélsőbal teljesen fuzzy jellegű terminológia (legalábbis sajnos fűre-fára mondják, ugyanúgy, mint a szélsőjobbot, így kiüresítették). a pszeudoliberális, magyarellenes viszont elég jól kriterizálható. : Gubb   2006. február 2., 23:14 (CET)Válasz

Emil[szerkesztés]

Bocs, de nagyon nem vagyok mostanában az egyetemen... Ráadásul abszolút nem vág semmiféle témámba és érdeklődési körömbe. Megfelelő tanárt sem ismerek. Valami irodalmárt kéne megkérdezni.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. február 3., 15:39 (CET)Válasz

Arisztotelész[szerkesztés]

Jól láttam, hogy komolyabban érdekel Arisztotelész filozófiája? Data Destroyer 2006. február 3., 17:27 (CET)Válasz

Honnan láttad? egyébként jól, elsősroban az Organon érdekel (de ha lesz időm, majd belenézek a Metfizikába, meg a Pojétikába is, csak most nulla van, mert épp az Ábrányi famíliával sz@rakodom- hogy ezek mennyien voltak, nyilván nem gondoltak rá, hogy egyszer majd nekem kell a cikkeiket rendbehozni ... :-) hisz az itteni ezzel kapcsolatos cikkeket szinteteljesen mind én írtam. Annak idején alaposan átbogarásztam a Katégoriákat, a Herméneutikát és az Első Analitika I. első 1.-2. fejezetét. A többi művéhez nem jutottam hozzá, attól tartok, nem is elérhetőek magyarul (az Egyetemi Könyvtárban nem találtam pl. a Topikát, bár lehet, hogy ügyetlen voltam). De ha cáfolni tudod, cáfold. : Gubb   2006. február 3., 17:32 (CET)Válasz

Önző okból kérdezem: rád akarok sózni egy könyvet (ajándékba, ofkorsz), mert én nem tudok angolul olyan szinten, hogy értsem: „Crescas' critique of Aristotle - Problems os aristotle's Physics in Jewish and Arabic Philosophy", írta Harry Austryn Wolfson és cambridge-ben adták ki 1929-ben. A neten megnéztem, állítólag baromi fontos alapmű Arisztotelész középkori keleti utóéletéhez, csak én nem tudok annyira angolul, hogy megértsem. Nálad jobb helye lenne, ha igényt tartasz rá :) Data Destroyer 2006. február 3., 17:44 (CET)Válasz

Topika angolul (ha jó): [11] Data Destroyer 2006. február 3., 17:48 (CET)Válasz

nem, kifejezetten magyarul kellene, már a szakdolgozat alatt sem volt időm fordítgatni (ezért benson mates sztoikusait hagynom kellett a fenébe, nem írtam róluk semmit). manapság pedig még kevesebb időm és türelmem lesz fordítgatni (most épp túlvagyok a vizsgáimon, úgyhogy ma pihenek egyet, de ez kivétel, nem minden nap tudok egész nap wikipédiázni, és nem is akarok minden nap). : Gubb  

JöheT!!!! :-))). Valamikor maj'csak találkozunk. Azt azonban nem hiszem, hogy nálam jobb helyen van, mert nem biztos az sem, hogy én le tudom fordítani. De azért kösz. :-)) : Gubb   2006. február 3., 17:53 (CET)Válasz

Akkor megy majd :). Most néztem, benne van Crescas 1555-ben Ferrarában megjelent, eredetileg héber nyelvű könyvének, a „Twenty-five propositions"-nak az angol fordítása. [12] Nálad jó helyen lesz, csak fussunk össze valamikor. :)) Data Destroyer 2006. február 3., 17:57 (CET)Válasz

Csokonai[szerkesztés]

Én már legalább háromszor nekifogtam, de sosem értem el olyan értékelhető eredményt, amit be akartam volna tenni a Wikire. Úgyhogy szabad a pálya :) - Serinde üzenet 2006. február 3., 17:40 (CET)Válasz

De könyörgöm, én matematikus fószer vagyok, és akkor még ez a csokonai is jön itt nekem a nyakamba (az összes ábrányi pereputty - kornél, emil és emilné mellé????)??? na neeeem, asszem felmondok. az én idegeim se vannak kötélből. elmegyek egy másik, konkurens lexikonba. :-)) : Gubb   2006. február 3., 17:53 (CET)Válasz
Hol a pokolba’ marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?
Petőfi

LOL :-))) : Gubb   2006. február 3., 18:15 (CET)Válasz

Gubb, drága, nem akarok rosszmájú lenni, de inkább ezzel foglalkozz, mint hogy a vitalapokon öljétek egymást kommunistázva/fasisztázva. :-p Ha gondolod, még mutatok megírandó cikkeket :o) - Serinde üzenet 2006. február 3., 18:24 (CET)Válasz

Én is szívesebben írnám az Erdős-Ginzburg-Ziv-tételt, már nincs olyan sok (kb. a fele kész). De a Wikipédiának semlegesnek KELL lennie, és ezért nem szabad a vitaidőt sajnálni. Ez az előírás, akkor ez az előírás, punktum. Tessék tartani. Különben is, most Ábrányiék lefoglalnak, nem tudok csokonaizni. : Gubb   2006. február 3., 18:44 (CET)Válasz

Ábrányi[szerkesztés]

A Szinnyei így kezdődik: „földbirtokos, miniszteri titkár és kormánybiztos 1848–49-ben, szül. 1820. nov. 20. Szent-György-Ábrányban, Szabolcsmegyében,"

Lehet, hogy én rontottam el valamit... Data Destroyer 2006. február 3., 18:05 (CET)Válasz

Juhhé!!! Kösz. : Gubb   2006. február 3., 18:10 (CET)Válasz

Nem biztos, hogy jól értettem, amit kértél (mármint h "mél trükk"). Nézd meg plíz, hogy ezt szeretted volna-e!--Ali 2006. február 3., 21:49 (CET)

Csak azért csodálkoztam, mert ebben semmiféle trükk nincs. Igaz ugyan, hogy ezeken az oldalakon a címsorban nem jelenik meg új URL amikor egy al-oldalt látogatsz meg, de a linkre jobb egérgombbal kattintva a "hivatkozás címének másolása" minden böngészővel működik. (Angol nyelvűeknél értelemszerűen a felirat csak hasonló.) Üdv: Ali, 2006. február 3., 22:19 (CET)

jójó, nem mindenki informatikus. : Gubb   2006. február 3., 22:29 (CET)Válasz

Hát jah. Neked valszeg több közöd van az informatikához (Via:ProgMatek), én ui. mezei közgarázda-hallgató vok. :-) --Ali 2006. február 3., 22:32 (CET)
semmi közöm az informatikához, autodidakta vagyok. kivéve a logikai progeamozást, amit speciként végeztem, mert előfordul benne a "logika" szó. De a tantárgy címe "Matematikai alapok a logikai programozáshoz" volt, és kemény elméleti logika (rezolúció, Herbrand-szemantika stb.). Egy darab Prolog programot nem futtathattam le soha életemben - ami egyébként nagy bánatom is. : Gubb   2006. február 3., 22:44 (CET)Válasz
Gondolom, ha cikket írni tudtál a prologról, akkor futtatható programot írni is tudsz. Innentől kezdve az, hogy ténylegesen lefuttatod-e, csak szabadidő és kedv kérdése, nem? Egyébként sztem. nem ér téged nagy hátrány amiatt mert "csak" autodidakta vagy, tapasztalataim szt. túl sokat nem ér egy-egy egyetemi prog-kurzus (mármint nem "matmatikai alapok"-típusú, hanem ilyen programozás alapjai, meg hasonlók), mert ott is csak ugyanazt magyarázzák el, ami a könyvben is le van írva; és gyakorlatot meg úgyis csak akkor szerzel, ha ténylegesen csinálod is a dolgot. :-)

--Ali 2006. február 3., 22:59 (CET)

WP:AÜ[szerkesztés]

Szia!

Szeretnélek megkérni, hogy a WP:AÜ lapról ne törölj semmit, még akkor se, ha csak a vitalapjára mozgatnál át valamit. Legfeljebb írd oda, hogy szerinted nem odavaló, de a tényleges törlést bízd ránk, az adminokra, végtére is a mi üzenőfalunkról van szó.

Köszönöm,

--DHanak :-V 2006. február 4., 11:36 (CET)Válasz

A személyes támadásokat tudtommal bárki és bárhonnan törölheti (de szólj, ha nem), ez pedig az volt a javából. Még finom is voltam, hogy nem komentbe tettem, hanerm a vitalapra. : Gubb   2006. február 4., 11:39 (CET)Válasz

A személyes támadás törlése jogos (bár ha jól emlékszem, épp az érintettnek nem javasolt), de legalább jelezd ilyenkor, hogy volt ott egy üzenet, amit SZT miatt töröltél. Kösz, --DHanak :-V 2006. február 4., 23:29 (CET)Válasz

Emil[szerkesztés]

Küldtem neked egy mélt. :) Data Destroyer 2006. február 4., 13:54 (CET)Válasz

Fordítás[szerkesztés]

Köszi! :) --Csanády 2006. február 4., 22:25 (CET)Válasz

Re.User vita:Csanády[szerkesztés]

Gubb! Neked könyveket kellene írnod! Szabadfordításban :) Hát ez tényleg az.. Ez tetszett a legjobban: "fánkom sincs". Nos, most már van fánkod? -- Puncsos 2006. február 4., 22:56 (CET)Válasz

itt poénkodunk, az unciklopédia meg üres? >:-( Zoknibáb

Reflektálás[szerkesztés]

Többen azon dolgozunk, hogy megismertessük községünket az országgal. Folyik Kétvölgy honlapjának átrendezése, ahol részletesebben lehet majd olvasni a történetről és magáról ,,Karcsi bácsiról" is. Részben motiválja munkánkat az is, hogy az egyik legnagyobb napilapban megjelent rólunk egy silány, tévedésektől és mellébeszélésektől hemzsegő cikk, amelyben jól lehordták a magyarországi szlovéneket, de ez mmég semmi ahhoz képest, ami az utána jövő hónapokban ért minket. (a cikk: Vandálok földje, Magyar Nemzet, 2004, január 24.)

Doncsecz

Igen, sajnos nagyon alacsony színvonalúvá vált a magyar újságírás. Mindenki, aki egykor ügynöki vagy kgb-s diplomát kapott, vagy csak mint "univerzális tehetség" volt számontarva, hivatva érzi magát nemcsak írásra-beszédre (hadarva és pöszítve), hanem ráadásul újságíróiskola nyitására is. Aztán ezek ontják a szakmailag tisztességtelen, felkészületlen és csak a manipulációhoz jól értő ipiapacsokat. Szomorú. Egyébként az első cikk hol jelent meg? : Gubb   2006. február 7., 12:54 (CET)Válasz

antinődox-kommandó megjegyzése[szerkesztés]

Ne próbáld megakadályozni Nikita megistenülését, mert én meg jelöllek téged sátánnak. – Alensha  2006. február 7., 18:05 (CET)Válasz

Gubbnak hány zoknija van? Nikita 2006. február 7., 18:22 (CET)Válasz

Paranoja rulez. : Gubb   2006. február 7., 18:24 (CET)Válasz

IGe tegnap 35 zoknit regisztrált, Nyenyec alig győzte kifüstölni. Ezek után te 3 zoknival kezdőnek számítasz, Gubb. – Alensha  2006. február 7., 18:27 (CET)Válasz

Kezdem behozni. : Gubb  

engem már lehagytál :( – Alensha  2006. február 7., 22:08 (CET)Válasz

Zoknis viccelődés[szerkesztés]

Szia!

Érdemes a zoknis viccelődést nem akkorra időzíteni, mikor IGe éppen ezredszerre is a falnak megy, mert tévedésből eltalálhat ilyenkor egy blokk. Bocs.

-- nyenyec  2006. február 7., 20:50 (CET)Válasz

ok, csak hülye vicc volt. sajnos nehezen bírom megállni, hogy ne viccelődjek a zoknibábgyártó Agyilag Zoknikon. Agyilag Zokni 2006. február 7., 21:00 (CET)Válasz

Kérdés Doncsecztől[szerkesztés]

Bocsánat, de nem értem a kérdésedet, milyen első cikk. A Vandálok földje volt az első cikk a második, három magát színvendnek valló, a vendek szlovén mivoltát harsányan tagadó, nagyon valóltalan, politika kreálta, reviziós bizonyítékokat felhozó Polgári szervezet írta, melyben megrágalmazták Viniczay Tibort, Sztg. polgármesterét és nagyban mondogatták, hogy a vandál kifejezés nem pejoratív, soha nem is volt. A Szlovén Önkormányzatot, azzal vádolják, hogy csupán pénzből állítják a vendeket szlovénnek, de ők meg olyan egyének állításait igyekeznek foggal körömmel bizonyítani, akik arra törekedtek, hogy ezt a nemzetiséget eltűntessék, asszimilálják a magyarságba, s a Trianon előtti határokat így állítassák vissza. Elküldöm neked mindakettőt, amennyiben megengeded, s leírom mik a kivetni valók.

Nyugodtan. Akár emailben is. : Gubb   2006. február 8., 13:54 (CET)Válasz

(?)[szerkesztés]

Nincs mit (csak az állandóvá vált kérdőjeleidet nem értem; nem kéne flkiáltójelekkel válogatni, mondjuk páros napokon? :--) OsvátA. 2006. február 8., 14:29 (CET)Válasz

Aláírom, baromira félreérthető ez a minden mondatod végén kérdőjel. Nikita 2006. február 8., 14:56 (CET)Válasz

Az nem kérdőjel, hanem vmilyen unicode jelecske, amit nem tud a gépünk olvasni, ha jól értelmezem... (mivelhogy más gépen már láttam Alensha designos jeleit) NCurse üzenet 2006. február 8., 15:22 (CET)Válasz

JKa, hogy ti a $átánfattya Micro$haft webböngészőit használjátok, az Internyet Ecplodert? Hát ne tegyétek!!! Használjátok a Netscapet (ingyen és a legeslegálisabban lesíbolható innen: Dopwnload Netscape 7.2 - a frissített 8.0 verzió nekem nem tetszik annyira) vagy a Mozillát, ami képes az unikód karaktertábla megjelenítésére!!! Az kérdőjelként jelenik meg? Az én exploreremben egy négyzetecskeként. Egyébként - ha áttértök egy olyan programra, ami normális böngészőként működik, látni fogjátok, hogy a fura kérdőjel mint fog egy szeretettől túlcsorduló piciny szívecskévé és egy írókézzé átváltozni!!! Már csak ezért is megéri áttérni!!! Hát én a szivemet teszem ki értetek, és ti meg ócska böngészőiktől nem látjátok? Főleg Nikita miatt sajnálom, úgy látszik, a rengeteg piros rózsát és bonbont sem kapta meg, nyilván hasonló okok miatt, amiket pedig egy éve minden nap 100 példányban küldtem neki. : Gubb   2006. február 8., 15:35 (CET)Válasz

Én azt hittem csak szimplán kockák. Vagy négyzetek. Amúgy IE tökéletesen megfelel, tessék talán olyan megoldást találni, ami értelmes böngészőkkel is megjelenik... -- Puncsos 2006. február 8., 15:51 (CET)Válasz

alensha kínai betűt én látom. de sztem gubb sziplán csak szopat, és sima kérdőjelet tesz minden mondata végére. (én spec firefoxot hazsnálok) Nikita 2006. február 8., 15:44 (CET)Válasz

milyen kérdőjele van a Gubbnak? Én csak kockákat (na jó, matekosok kedvéért: négyszögeket) látok az aláírása mellett. NCurse, te meg nem látod a cuki kínai betűimet? :-((( – Alensha  2006. február 8., 15:37 (CET)Válasz

Te Gubb, Netscape-en az író kéz látszik (illetve ilyen kicsiben inkább csak valami maszatnak tűnik), de szívecskét továbbra se látok sehol. Viszont kérdőjelet igen. – Alensha

látzsik az írói kéz is a neve után. de a neve előtt mindig ott figyel egy kérdőjel. Istennő 2006. február 8., 15:59 (CET)Válasz

Világ életemben firefoxot használtam. De én csak kérdőjelet látok... NCurse üzenet 2006. február 8., 16:05 (CET)Válasz

világ életedben? Amikor ez megjelent, én már öt éve neteztem... – Alensha  2006. február 8., 16:08 (CET)Válasz
21 vagyok, 8 éve netezek, nálam ez már világ életemben.. :) NCurse üzenet 2006. február 8., 16:12 (CET)Válasz
8 éve még nem volt Firefox, az angol wp szerint 2002-ben jelent meg, és én se emléxem, hogy bárki használta volna 98-ban. – Alensha  2006. február 8., 16:26 (CET)Válasz
Csak nem hagyja szó nélkül. Pontosítok, amióta van firefox, én a kezdetektől használom... NCurse üzenet 2006. február 8., 16:29 (CET)Válasz
tehát használtál mást is. én bezzeg nem hagyom cserben a jól bevált böngészőmet. (IGEN, EXPLORER, ÉS AKKOR MI VAN? :) – Alensha  2006. február 8., 16:31 (CET)Válasz
Megalázó, de attól még te is a társadalom része vagy, ne aggódj... :) NCurse üzenet 2006. február 8., 16:35 (CET)Válasz
grrr... – Alensha  2006. február 8., 16:41 (CET)Válasz

Nekem sincs kérdőjel, de nálam például ez látszik... :-) --grin 2006. február 8., 16:11 (CET)Válasz

Derékszögjel!! Na, ez is valami!!!! Legalább illik egy matematikushoz. : Gubb   2006. február 8., 16:17 (CET)Válasz
nálam is valami szög látszik. – Alensha  2006. február 8., 16:26 (CET)Válasz

Én Operát használok talán két éve, mindenféle írás megjelenik rajta (arab, héber, japán, kínai, gudzsaráti és pityantyatyara :) ), de Gubb aláírása nálam is csak egy szabályos négyzet. Az írókezet persze látom. Adam78 2006. február 8., 16:13 (CET)Válasz


Úgyhogy nem lehet, hogy nem láccik Netscapen. ♥♥♥: Gubb   2006. február 8., 16:20 (CET)Válasz

na most jó! 3 kis szivecske. nem kérdőjel. Istennő 2006. február 8., 16:23 (CET)Válasz

   És most   ?? ♥♥♥: Gubb   2006. február 8., 16:24 (CET)Válasz

Hát ez nagyon szép, kár, hogy csak te látod, Gubb, meg az istenek.:) – Alensha  2006. február 8., 16:26 (CET)Válasz

most is, én látom h szív, bár én tényleg mindent látok.... Istennő 2006. február 8., 16:27 (CET)Válasz

szerkütk előtt írtam, most már én is látom. olyan szép, érzelmes, nőies aláírás. ki fogják miatta vágni a nődoxból. – Alensha  2006. február 8., 16:29 (CET)Válasz


És ezeket is szívnek látjátok, szivikéim:     (4 db. szivet kellene látnotok).

Szép kockák. – Alensha  2006. február 8., 16:41 (CET)Válasz
Ne mááá!!! :-(((((. ♥♥♥: Gubb   2006. február 8., 16:47 (CET)Válasz
na jó. Nagyon szép kockák. – Alensha  2006. február 8., 16:54 (CET)Válasz

XP, firefox – így élek; kérdőjel van, kéz van. Mi van? OsvátA. 2006. február 8., 18:31 (CET)Válasz

jaja, XP IE alatt négy négyzet, amúgy Gubb a három szívecske olyan szép, hogy én mindjárt elsírom magam ... -- Puncsos 2006. február 8., 18:40 (CET)Válasz

Gubb, lehetnének a szívecskék rózsaszínűek? – Alensha  2006. február 8., 20:07 (CET)Válasz

Nem, szerintem legyenek pirosak (mert most feketék), de mondjuk körbefogahtná őket egy szép rózsaszín szalagcsokor :)) Vagy legalább az aláírást, naaa, lééccci.... - Serinde üzenet 2006. február 8., 20:09 (CET)Válasz

Rózsaszín és piros szívecskék nem illenek egy nődoxcoshoz. De kitaláltam valamit. Meglássátok, tetszeni fog, akinek nem, az hazaáruló :-)) Gubb  2006. február 8., 20:41 (CET)Válasz
Ennek kellene spec. háttér is, mert fehér alapon fehérnek fog látszani, és az alap-skin esetén a legtöbb lap háttere fehér, és amelyiké nem, azé is halványkék. --Ali # 2006. február 8., 20:44 (CET)Válasz

Na látod, a háttér az lehetne rózsaszín :)) - Serinde üzenet 2006. február 8., 20:46 (CET)Válasz

Gubb, ezek a piros-fehér-zöld szívecskék tüneményesek, de a fehér nekem nem látszik a halványkéken :-((( Nem tudnád körülrajzolni a körvonalát annak a középső szívecskének valahogy? – Alensha  2006. február 8., 23:06 (CET)Válasz
Nem tudom, hogy kell bekezdéshátteret csinálni. Úgy tudnám körülrajzolni, ha látszana nálad az "üres" szívecske, a  kódú karakter. Térj át Netscape 7.2.-re végleg, akkor csak a te kedvedért is meg fogom csonálni. Bár megjegyzem, akkor már fölösleges is lenne, hiszen látnád a szimpla szívecskét is. Igaz, az nem nemzetiszínű. Na, majd gondolkodom még ezen. Gubb  2006. február 8., 23:26 (CET)Válasz

Netscape 7.1-en is látszanak, pedig az már gagyi... --jJDM 2006. február 9., 08:40 (CET)Válasz

   ezek is?   

szócikkeid[szerkesztés]

Miért van gyakorlatilag az összes új szócikkeden a lektor sablon. Valamint (ami még érdekesebb), az mitől van, hogy egy szócikkedet gyakorlatilag 150-szer szerkesztel legalább, azaz gyakorlatilag betünként javítgatod. Ennyire fontos h pörögjön az editcount? Nikita 2006. február 9., 02:42 (CET)Válasz

Nincs az összes új cikkemen lektor sablon (pl. legifjabb Ábrányi Emil, A Napkelet lexikona - ezeket úgy tűnik, befejeztem [legalábbis egyelőre nincs miből tovább írnom őket], csak az "Aktuális munkák" c. rovat cikkein). Azokon a cikkeken van, melyekről vagy tudom, hogy hibákat tartalmaznak, vagy szeretném, ha egy tőlem független matematikus átnézné őket (sajnos erre ritkán kerül sor, hiába tettem 4-5 cikket a "referálás" lapra). Egyébként azt hiszem, hogy az, hogy sok cikkemre teszek lektorsablont, bizonyítja, mennyire komolyan gondolom a cikkek pontosságát és semlegességét, és mennyire nem magam tartom egyedüli tekintélynek (ld. még Wikipédia:Megalomániás nézőpont, másokkal és mások rágalmaival ellentétben).

Ami a szócikkek betűnkénti javításait illeti, ez amiatt van, hogy - sajnos - maximalista vagyok magammal szemben. Lásd még ezt a szöveget, ami a régi userlapomon volt:

U.I. Ha jól csalódom, "Gubbubu" sumer szó, és "Kopasz embert" jelent. A név Kodolányi János "Vízöntő" c. regénye egyik (leginkább Márai Sándorról mintázott) alakjának neve. Szintén állítúlag, a GAB proto-sémi gyök "sült"-et vagy "sütést" jelent, ebből az akkádból nyelvben lett a "gubbubu" szó ([1]?)

Gubbubu 2004 május 2, 19:19 (CEST)

Ja: nem vagyok skinhead - mielőtt valaki ezzel gyanúsítana - csak az alak jelleme hasonlít rám, én is 40 évig képes vagyok ugyanazt a néhány oldalt toldozgatni-foldozgatni (sohasem érezve tökéletesnek), mint ő a saját Aztlánban töltött nagykövetségéről szóló tudományosan értekező emlékiratait.

Ezért választottam magamnak a "Gubbubu" usernevet. Valóban, amíg nem érzem úgy, hogy minden egyes betű, vessző és pontosvessző és link egzaktul a maga helyére került, addig nem érzek befejezettnek egy cikket.

Az Editcount szép dolog, de számomra lóizét sem ér. Akkor is itt dolgoztam és így dolgoztam, amikor még nem létezett sem díj, sem editcount, sem semmi egyéb, csak öt lelkes, úttörő, a közös álomért minden megosztó tényezőt félretenni tudó szerkesztő, akik úgy gondolták, tenni akarnak valamit, ha csak egy kicsit is, a tudományokért és kultúráért. Mind szakmailag, mind emberileg nagyon tiszteletreméltónak tűntek, és maga a projekt is zseniálisan lett kitalálva, technikai és közösségszervezési szempontból is. Úgy gondoltam, sokat tudok segíteni nekik, és ezért csatlakoztam hozzájuk, amikor még csak 50-100 cikk volt a Wikipédiában (és egy részük irányelv :-)). Felőlem az editcount, a kiváló Wikipédista díj és a többi dolog mind megszüntethető. Az editcountot legfeljebb poénból akarom pörgetni, mert le akarom hagyni Grinbotot. De ha nem hagyom le, az sem baj. Ezek szép érdekességek, de nem hiszem, hogy volna ember, aki pusztán ezért dolgozik. Azért kezdtem dolgozni, hogy a fiatal matematikusokat segítsem (ha esetleg keresnék pl. az Erdős-Ginzburg-Ziv-tételt vagy hasonlót). Nekem senki sem segített soha ilyesmikben, előfordult, hogy úgy kellett levizsgáznom Analízis/Differenciálegyenletek tárgyból, hogy semmiféle értelmes jegyzet nem volt elérhető a témában, ami jó is lett volna, meg illeszkedett is volna a tananyaghoz. Ezen sokszor bánkódtam.

Remélem, kielégítő választ tudtam adni. Gubb  2006. február 9., 08:15 (CET)Válasz

Gubb: ezt használd legközelebb: előnézet (és akkor nem kell betünként javítanod az elütéseidet, és nem lesz a szócikkedben 150 szerkesztés) Nikita 2006. február 9., 20:27 (CET)Válasz

Az előnézetet több ok miatt is egyre ritkábban használom:

  1. az új MediaWiki sablon módosításoknak köszönhetően méterekre került a gomb a szerkesztőterülettől.
  2. sok esetben hibásan működik
  3. szar érzés, hogy három óráig dolgoztál egy cikken, 50 apró módosítással, közben egyidőben valaki végrehajtott 1 apró módosítzást, emiatt az egész munkád elveszett, kézzel kell a szerkütk miatt átvezetned mind az 500 apró módosításodat, ez olyan,mintha mind az 5000 módosításodat újra meg kellene tenned (még rosszabb is, mivel gyakran méter hosszú szövegrészeket kell átböngésznek, hova illeszd)
  4. az is szar érzés, mikor három órán át dolgozol egy szócikken, és egy áramszünet vagy egy szerverhiba miatt az egész elveszik. mivel építkezések folynak a lakterületemen, mostanában az áramszünet gyakori, a szerverhiba pedig időnként. ezért amint késznek érzek valamit, mentem
  5. nem szoktam tervet készíteni, hanem lépésről lépésre haladok, és sokszor órákig morfonmdírozom egy-egy módosításon (enélkül jó matcikket nem lehet írni, hacsak nincs 100%-osan tiszta és egyúttal pöpec forrásod. de általában nincs - ha lenne, akkor a Wikipédia fölösleges lenne). ez a munkamódszer pedig szintén a folyamatos apró mentéseknek kedvez. ahogy Linkoman mondta, munkamódszerekről nem vitázom.

Remélem, kielégítő volt a válaszom. Gubb  2006. február 9., 21:07 (CET)Válasz

Alairas[szerkesztés]

Kösz, meg egy kicsit probalkozom, megprobalom szepitgetni. 8-) --[[User:Dr. Steller|Dr. Steller[[User vita:Dr. Steller|<sup style="color:lightgreen">Posta</sup>]]]] 2006. február 9., 09:34 (CET)Válasz

Lam-lam, megint bakot lottem... (Steller)

Hallo, Gubb! Nalad muködik az ingyenweb.hu? --Dr. Steller 2006. február 9., 09:41 (CET)Válasz

8-) Csak a törtenelmi igazsag kedveert. Paskai László --Dr. Steller 2006. február 9., 15:05 (CET)Válasz
Kár hogy nincs hozzá 1 szem forrás sem. @tti 2006. február 9., 18:32 (CET)Válasz

Gubb, idejönnél biológiához konyítani? – Alensha  2006. február 9., 21:28 (CET)Válasz

Re:TeX[szerkesztés]

A szóközök le vannak írva a megfelelő lapon. Szerintem mind nemtörő, képleteknél egyáltalán nics automatikus törés. Sortörésre én se tudok a mátrixnál jobbat. De szerintem ilyenkor egyszerűen vesszővel elválasztva szokták felsorolni a feltételeket a szummajel alatt. --Tgr 2006. február 10., 00:27 (CET)Válasz


Paskai[szerkesztés]

Sajnos Paskainak igaza volt Mindszentyvel kapcsolatban. Sajat velemenyem szerint egy agyament barom volt, akivel nem lehetett targyalni. Mindszentynek egyebkent kedvenc szokasa volt veszpremi püspök koraban, hogy alruhaban leskelodott a papjai utan (különösen a szeretok utan), ezert igen rühelltek egyes papi körökben. A plebaniajan korabban külön rendszabalyokat vezetett be, ezert pehminarium-nak hivtak az altala vezetett egyhazi intezmenyeket. Aztan a nemet megszallas alatt olyan dühvel ugrott neki a nemeteknek, s elkezdett titokban papokat szentelni, hogy teljesen elkepedtek a nemet tabornokok, s nem igazan ertettek, hogy mitol van ilyen üldözesi maniaja. A Vatikanban is ismertek mar kompromisszumkeptelenseget, ezert szoba sem került Budapest bombazasa utan hercegprimasi kinevezese. A Vatikan akkor Marton Aron püspököt kivanta Esztergomba hivni (mivel Eszak-Erdely meg Magyarorszaghoz tartozott, igy Marton Aron is tagja volt a magyar püspöki karnak.) Azonban Rakosi Matyas igen felt Marton Arontol, s egy olyan embert keresett, aki jol fekszik az oroszoknak, s nem nepszeru. Azt hitte, Pehm lesz az o embere, aki utalta a nemeteket, s a hivek nagyreszben egyszeruen tartottak tole. Ezert Rakosiek az apostoli kiralysagra hivatkozva (a magyar uralkodonak beleszolasi joga van a vezeto egyhazi szemelyek kinevezesebe) levelet irtak a Vatikanba, hogy követelik Mindszenty kinevezeset. Meg jo, hogy kello humora volt a papanak, s azt nyilatkozta olaszul kb., hogy "ki mit fozött - egye meg!". Aztan, amikor Rakosi be kivanta nyujtani a szamlat 1948-ban Mindszentynek, Mindszenty nem fogadta a kommunistakat (magyarul kidobta oket). Ez vezetett aztan az egyhazüldözeshez, a bekepapi mozgalomhoz, s szamos pap megkinzasahoz, tönkretetelehez. Ha Mindszenty okos (de szegeny tök hülye volt), akkor atmenkithetett volna egy csomo embert. De önzo volt, s buta. Ezert Kinabol hivatott a Rakosi-rezsim korrupt püspököket, hogy kommunistakat szenteljenek hivatalosan pappa - igy akartak tönkretenni a Magyar Katolikus Egyhazat. Azonban lelottek a repülogepet az összes püspökkel együtt. (Maig tisztazatlan az egesz, Kina es Szovjetunio szerint a Vatikan volt a hatterben, a Vatikan szerint az "Isteni gondviseles".) Aztan amikor mar joval kesobb, Mindszenty meghalt, s eltemettek - aztan exhumaltak, jött a mely döbbenet: ugyanis majd 20 ev koporsobeli fekves utan Mindszenty holtteste olyan erintetlen, szagtalan es romlatlan volt, hogy meg az orra is taknyos maradt. (Ez nem vicc.) Elkattant nehany fenykepezogep, de a boldogga avatasi pert fizeto Legio Christi egyik leki vezere, Habsburg Mihaly titokban kivanja ezt a tenyt tartani. Ez nem sikerült, mivel jomagam is kaptam ebbol a titkos felvetelbol egy peldanyt. (A romlatlan holttest önmagaban eleg a boldoggaavatashoz.)

Forrasaim: Bolberitz, Blanckenstein, Veszpremi Erseki Leveltar, a Vatikani Titkos Leveltar bufeje, ahol anekdotaznak az olasz egyhazi leveltarosok - Ja, es Habsburg Mihaly eloadasa az Oktogon melletti noi Legioban.
Beszelo: szerintem rajta van az Interneten Szalai Pal iratanyaga, aki maga tette közze a csaladjat ert besugoaktakat. Az utani következo beszelgetesben emliti meg ezt a tenyt. Keresd meg, nekem volt belole peldanyom otthon, de szerintem a költözesnel kidobtam. (Ha mashol nem, a Parlamenti Könyvtarban biztos megvan.) Az Internet ilyen kerdesekben nem mervado, ugyanis a nagy egyhazi öregek emlekirataikat nem az Interneten irjak - hanem szoban meselik el.
1938 utani magyar egyhaztörteneti kerdesekben forduljatok nyugodtan hozzam.
Üdv: --Dr. Steller 2006. február 10., 10:40 (CET)Válasz

Hát nem tudom ... én egy [Gábor Györgytől (hiteles krisztianofil személyiség, vallási rasszizmus egy csöpp sincs az írásaiban) vagy hasonló alaktól származó] olyan anekdotát ismerek róla, aki szerint mindszenty, mikor segítenie kellett volna a zsidókon, kétségbe esett, dühében földhöz csapta a püspöki sábeszdeklijét (szégyellem bevallani, de nem tudom, katolikus terminológiával hogy híjják - egyébként nem a küldöttségre volt dühös, hanem a tétovázó Vatikánra), és azt mondta:

  • - De értsék már meg, hogy amíg onnan (ti. a vatikánból)) engem nem utasítanak erre, addig nem tehetek semmit?

Mindezekből azt tudtam leszűrni, hogy soha ne bízzak olyan - egymásnak általában ellentmondó (és ha megnézed, hogy a "németellenes" mindszentyre ki mondta, hogy kompromisszumképtelen barom, a keresztény mindszentyre pedig mely kereszténybarát vallási rasszista vallásfilozófus mondja, hogy antiszemita barom, akkor azt kell mondjam: egymásnak nem véletlenül, sőt logikusan ellentmondó) - anekdotákban és viccekben, amiket akár a Vatikáni levéltár büféjében, akár az Országos Rabbiképző Intézet aulájában terjesztenek suttogó olasz, német vagy izraeli papnövendékek és tisztségviselők. Talán (érthető módon) suttogó magyarokban jobban bíznék, talán; talán dokumentumokban még jobban. De nem biztos. Nem kívánom ugyan sem Mindszentyt, sem Paskait védeni, nem tudom, mi az igazság, de azért a föntieket túlzásnak tartom.

Hogy Mindszenty magatartása vezetett volna az egyházüldözéshez, ne haragudj, ez tényleg komolytalan állítás. Ha Márton Áron lett volna a főpap, ugyanúgy lett volna egyházüldözés, egyébként Mártont ugyanúgy zaklatták, később be is csukták a román kommunisták. Gubb  2006. február 10., 12:58 (CET)Válasz

Mellesleg, hogy leslelődött a papjai után- ha ez egyáltalán igaz - bár ezt könnyebben el tudom képzelni - az inkább azt mutatja, hogy mennyire lelkisimeretes volt és mennyire komolyan vette az egyházi elveket, így ezt inkább a javára írom. Aki katolikus papnak megy, az ne tartson szeretőt (főleg ne hímneműt), ha egyszer tiltják a szabályok, ebben teljesen igaza volt. Aki úgy gondolja, hogy van, ami előbbre való istennél és a papi élet reguláinál, és nem bírja ezeket betartani; az meg ne menjen papnak. Ha elmész katonatisztnek, akkor sem tarthatsz szeretőt a körletben, ezt el kell fogadni (képzeld el, hogy épp kétszáz támadó vietkongot kaszabolsz le a 38-as Smith&Wessonoddal, Marisod meg ott jajveszékel és rángatja a karodat; hogy csak vele foglalkozz; zavar a célzásban; tudjuk, milyenek a nők. Ez nem út). Gubb  2006. február 10., 12:51 (CET)Válasz

Bocs, egy reszletben felreertettel - talan inkabb en nem fogalmaztam pontosan. Nem kizarolag Mindszenty magatartasa vezetétt az egyhazüldözesekhez, az temeszetesen lett volna anelkül is. De Mindszenty magatartasa olyan hihetetlen mertekben rontott a helyzeten - s nem Mindszenty helyzeten!, hanem az altala "lelkiismeretesen" kukkolt papjainak helyzeten -, hogy az felelotlenseg volt. Aki martir akar lenni, legyen az sajat szakallara. De ne a masikat hurcolja meg. Masnap teptek le a körmet, mast vertek agyon, mas csokolgathatta a villanyarammal töltött keresztet, amig le nem benult az arca örökre - nem o. Ezeket az embereket !megmenthette! volna, vagy javithatott volna szenvedeseiken - a maga felaldozasaval. De o inkabb masok szenvedeset valasztotta. Marton Aron legalabb vecet takaritott köztörvenyes bünözök utan, akik rendszeresen belevertek a fejet a dolgokba... De, amint jeleztem, Mindszenty holtteste nem kezdett el romolni - tehat megis van valami a dologban, amit csinalt. En mindenesetre regi katolikus csaladban, jezsuita rendfonok-helyettes rokonnal (Raile Jakab - aki egyebkent a masik vatikani jelölt volt mellekesen Marton Aron mellett), s letartoztatott katolikusokkal körülveve mindig valami tavolsagtarto hümmögest hallottam Mindszenty neve kapcsan. S a veszpremi erseki leveltarba belatogato papok sem voltak igazan elragadtatva volt püspöküktöl. De hat Isten utjai kiszamithatatlanok. Lehet, hogy ez volt az "isteni követelmeny"?... Sajnos nem tulzas, amit mondtam. Mindszenty buta volt, s a zsidomenteshez esz es kreativitas kellett. Erdemes lenne errol elolvasnod a nyugati lapokat, hogy kommentaltak a hülye bemondasat, amikor a Lajtan athaladt a kocsijuk: "Most hagytuk el Magyarorszagot!" Megmondtak neki, hogy "pofa be!", de nem birta befogni a szajat. Masnap az összes nyugati, foleg francia mediaban az szerepelt, hogy Mindszenty visszaköveteli a Trianon utan elcsatolt területetket. Ez az ember tenyleg ennyire hülye volt - az 1956-os ketertelmu egyhazi birtok-benyögesrol nem is beszelve, amire szoszerint emlekeznek a parasztok - tehat nem komcsi interpretacioban. --Dr. Steller 2006. február 10., 14:01 (CET)Válasz

Hát nem tudom. Én a naplóját ismerem valamennyire, és az alapján nem tűnik sem buta, primitív, sem vaskalapos embernek, sőt épp ellenkezőleg. Hogy az ellenséges médiatermékek mit mondanak róla, és hogyan forgatták ki a szavait, azért meg nem őt kellene felelőssé tenni. Az tény, hogy sok mindenkinek volt az útjában (élete utolsó éveiben még az amerikaiaknak is, pedig semmi rosszat nem tett nekik, egyszerűen csak beteg lett és fölöslegessé vált, mert a jenkik ekkor már szerettek volna megegyezni a komcsikkal), és ezek tücsköt-békát mondanak róla ma is. A média dolga, mióta csak világ a világ, a hazudozás, napjainkban is látszik (lásd például épp Ungváry cikkét), micsoda felelőtlen és rossz szándékú emberek kezében van. Szóval ebben a sarkos megítélésében nem fogunk egyetérteni. Ettől függetlenül Paskainak igaza lehet a Rákosis megjegyzésében, ezt nem tudom. Gubb  2006. február 10., 14:31 (CET)Válasz

Matematika portál[szerkesztés]

Szia.

Nekikezdtem egy Matematika portál összeállításának. A technikai nehézségeken túl vagyok, hála Ncurse-nek. Lassan talál megérne a helyzet, hogy élesbe tegyük a lapot, de előtte még néhány hozzáértő véleményét és segítségét szeretném kérni. Te vagy az egyikük, kérlek nézd meg a lapot, mondj véleményt, szerkessz bele, illetve ha van kedved, akkor a tennivalók részben felsorolt piros linkek közül kékíts meg annyit, amennyit csak jól esik. Sokat számít a véleményed, így számítok rá. Péter 2006. február 10., 15:10 (CET)Válasz

Gubb, láttam a Kocsmafalon a véleményed, köszi. Ez egy sablon üzenet volt, minden olyan embernek, aki a matematika tárgykörben szakértőnek nevezte magát. Minden segítségnek nagyon örülök, nincs semmi elvárásom. A nagy cikkek megírásában egyetértek, de úgy, hogy csinál az ember valami kis vázat, amirúl elindul a téma, és azt akkor lehet igazán frankóra megírni, ha sok kis cikk a témában elkészült. Péter 2006. február 10., 15:59 (CET)Válasz

Családfák[szerkesztés]

Miközben KeFének magyaráztam a nevemet elgondolkoztam azon, hogy az erősen hanyagolt Középfölde kategóriát fel kellene kicsit frissíteni. Előre kijelentem, hogy nem fogok szisztematikusan végigmenni minden részleten, nem születtem Tolkien professzornal. Viszont ezek a tünde családfák nagyon érdekesek, bár rendkívül bonyolultak - szerencsére léteznek megfelelő források, ahol rendesen ki vannak bogozva :) Ám sajnos nem tudok olyan lehetőségről, hogy belső hivatkozásokkal működő leszármazási táblázatot készítsek. Az egyetlen megoldás, amivel a Szégyen (regény) szócikkben kísérleteztem és lássuk be, az nem az igazi. Nincs valami ötleted? - Serinde üzenet 2006. február 10., 16:42 (CET)Válasz

„csak levélcímnek használtam, megvolt az az előnye, hogy normális ember nem tudta megjegyezni” – erre a célra remekül megfelelnek továbbá a különféle ókori egyiptomi nevek, azt még kevesebben tudják megjegyezni :) – Alensha  2006. február 10., 22:58 (CET)Válasz

Lehet, hogy az angoloknál így van, bár nem hiszem; de szerintem mi magyarok, meglepő módon eléggé járatosak vagyunk - ld. ANKH Az Örök Élet Egyháza) - van-e még európai ország, ahol ilyesmi létezik? meg aztán ott van a zseniális istenszimulátor, a Pharaoh is, abban is van egy csomó név, így az angolok is ismerik ezekt. . persze azért olyan címet kell választani, amit én magam meg tudok jegyezni és elég rövid, hogy leírni sem rühelljem, ezért pl. a sulmanu-asarida vagy a tukultininurta nem jó nevek :-)). Gubb  2006. február 10., 23:19 (CET)Válasz

Tomka[szerkesztés]

hali, figyelj csak, nem kevered össze Tomka Miklóssal a Ferencet? A Miklós az a vallástörténész, szociológus. A Ferenc pedig pap, teolóiai doktor. De hogy igazad is legyen, mondható rá mint teológiai doktorra talán az is, hogy egyháztörténész. @tti 2006. február 10., 20:49 (CET)Válasz

Nem: Tomka Ferenc életrajza. Úgy látom, 75-től a szociológia doktora (annyiban vallástörténész - vagy, igazad van, inkább egyháztörténész - hogy egyháztörténelmet kutat. igaz, ezt javítom). Gubb  2006. február 10., 20:58 (CET)Válasz

  • na ezt nem tudtam róla. Azt tudtam, hogy kint doktorált, de azt hittem teológiából. Amúgy engem tanított 2 félévet. Az egyik vizsgám után egy-két órával újra találkoztunk. Esztergomban a Lelkipásztori napokon. Rögtön jött, lekezelt velem, s megkédezte, hogy honnan ismerjük egymást :-) Mondtam, most vizsgáztam Pesten, és ide a plébánosommal jöttem. Örült nekem. Köszi az infót. @tti 2006. február 10., 21:03 (CET)Válasz
A heti válaszban egy kicsit bővebb a szövegkörnyezet a Mindszentyről mondottak kapcsán. Bedolgoznád? @tti 2006. február 10., 21:15 (CET)Válasz
  • Értelek. Sajnos nekem meg az a bajom, hogy nem a wikipédia a munkám, nem tudom olyan sokat szerkeszteni, mint ami kell. Főleg nem az általad említett szerkesztőknek megmagyarázni szépen nyugodtan, hogy miért írtam, amit írtam. A stílus még megvolna, meg a türelem, de az idő nincs. Mire újra visszatérek 1-1 cikkhez, már tele van írva, kitörölve stb. Nem tudom követni. Ha 78, akkor az még nem rossz, ha jól tudom ;-) 70x7-szer, azaz még van fundamentalista módon számolva 412. Azt hiszem azt a taktikát alkalmazom, amit szoktam. 1 hónap után ránézek majd, aztán kijavítom. Addigra elül a vihar. Annyi energia elmegy a vitában, sokszor értelmetlenül, hogy döbbenet. De kell valaki valóban, aki elöl bicajozik, és húzza a mezőnyt. Majd igyexem. Jó éjt! @tti 2006. február 10., 22:09 (CET)Válasz

Jesszusom, ilyen sok :-? Kitérek. Áh, inkább veszek egy centit. Nos, szerintem szerkeszd nyugodtan a cikket, én azt akartam mondani, hogy a dolognak legalább ezt a részét ne haggyátok rám, ha már a vitatkozása, úgy látszik, az én resszortom. Tényleg nem vagyok szakértő, alaposan el kellene mélyednem Paskai életrajzában, a teológiában ("világi" katolikusként én sem tudom, mi az a címtemplom ..., bár fáj) hogy jó cikket tudjak írni róla. Azt meg tudom csinálni, hogy két szöveget összehasonlítsak és eldöntsem, hű-e a cikkbe írt dolog a forráshoz. De egyháztörténeti cikkszerkesztővé előlépni nem akarok, csak ha nagyon-nagyon muszáj; ehhez nincs kompetenciám, de kedvem se.A cikket rád és dR. Stellerre hagyom, meg a többi katolikus szakszerkesztőre. Egyébként hogy kipanaszkodtam magam, most kicsit jobban is lettem. Gubb  2006. február 10., 22:20 (CET)Válasz

Betettem. Kiváncsi vagyok, meddig marad benne így. Most már tényleg jóéjt! @tti 2006. február 10., 22:21 (CET)Válasz

Moat már tényleg lefekszel, mi :-???? (lásd még User:Nikita/Wikipédiai hazugságok) :-)). Gubb  2006. február 10., 23:00 (CET)Válasz

Elnyomás szinten tartása[szerkesztés]

Hali! A fiamnak szülinapi zsúrja lesz aznap, de egy vandalfightert azért futva hagyhatok délután. Remélem nem felejtem el.

-- nyenyec  2006. február 10., 23:20 (CET)Válasz

Marx György[szerkesztés]

Szia Gubb!

Remélem jössz a Wiki-talira! Mosolygok ... Ha Marx György fizikus volt, akkor tévedtem! Bocsi! Módosítsd! Köszi. Richard Dawkins szócikk rövid... hiába a sátán szócsöve Mosolygok ..., akkor is meg kéne írnod Mosolygok ...! Ne hagyd csonkként szenvedni a lapot! (ezt most találtam ki, szal copyright Mosolygok ...) --Peda 2006. február 11., 00:16 (CET)Válasz

Kínlódás[szerkesztés]

Napok óta kínlódok a Windows-al, de a Wiki lapokkal is. Most végre kissé megjavult a gépem, de a wikilapokon van egy kis gondom:

Ha egy hivatkozásra teszem a kurzort, egy buborékban megkellene jelenni a linknek. Eddig ez így is volt, de most csak egy pici négyzet jelenik meg, az is üres. Kábé akkora mint ebben a szövegben egy karakter. A Windows alatt ez jól műkszik, csak a WP és WK-ban nem. Nem tudom mivel állíthatnám vissza az eredeti állapotot. Van valami javaslatod? Tudnál segíteni? - Üdv. » KeFe « * 2006. február 11., 10:46 (CET)Válasz

Sajnos, nincs. Valószínűleg a Windowsoddal van valami belső probléma, de hogy mi, azt nem tudom. Gubb  2006. február 11., 10:48 (CET)Válasz

Parmenídész szobra[szerkesztés]

Kedves Gubbubu!

A Parmenídész-szobrot el kellene távolítani, vagy az alábbiakat is elő kellene vele kapcsolatban adni. Ezt a szobrot a kutatók Métrodórosz-szobornak tartják. A szobor emlékeim szerint i. sz. II. századi, Eleában (latin nevén Veliában), Parmenídész szülővárosában ásták ki, és a hozzáillő, de külön megtalált talpazatán taláható felirat (Parmenídész, Pürész fia, Úliadész [vitatott, hogy ez mit jelent], természetbölcs) alapján világos, hogy Parmenídész-szobornak készült. De világos az is, hogy mi történt: mikor a büszke eleaiak megrendeltek egy Parmenídész-szobrot, a műhely, ahol leadták a rendelést, látta, hogy ilyen szobormintájuk nincs, és akár az eleaiak tudtával, akár anélkül, egy Métrodórosz-szobrot adott el nekik Parmenídész-szobor gyanánt.

Lásd pl. a szobrot az alábbi internetlapon:

http://www.uibk.ac.at/c/c6/c614/Museum/Raum3-1.html

Üdv: StB 2006. február 11., 16:09 (CET)Válasz

Mat.tan.[szerkesztés]

Persze, küldj nyugodtan dolgokat, mert érdekel. Egyébként úgy gondolom oktatási reform kell, és nem biztos, hogy a libeknek nincs igazuk, mert nem próbálták még ki nagyban. De ha most bevezetnék az összes általánosiskolában az új módszereket, akkor is 8 év telne el, mire ezek a gyerekek elém kerülnének és addigra belefáradok a csoportban taníthatatlan generációval való küszködésbe. Pont ezt nem hajlandók felfogni az elmélészek, hogy nekem holnap is be kell mennem hozzájuk, nem várhatok 8 (ill. 50) évet. Mozo 2006. február 12., 08:18 (CET)Válasz

Átfutottam a -- rendkívül részletes és alapos -- tanmenetedet. Hát, te biztos valami jobb gimiben tanítassz, mert az én diákjaimnak ez nagyon nehéz lenne. Például az (a+b)2= a2+2ab+b2 tanításával a következők a bajok:

1. Egyrészt elfelejtik. A következő órára, már nem tudják.

2. Ez abból adódik, hogy nem értik azt, hogy mi lehet a kapcsolat a "négyzetreemelés" (a bal oldal) és a "rövidíttett képlet" (a jobb oldal között). Nem fogják fel, hogy mért kell egy négyzetet "másként" számolni mint négyzetreemelés

3. Szívesebben csinálják inkább, úgy, hogy (a+b)(a+b) és "minden tagot" minden taggal.

4. Az (x+y)2 -et még felismerik, de a (2x+8)2-at már nem.

5. Három éves munkám van abban, hogy a gyerekek 75%-a már mégis felismeri és kiszámolja. Ebben nagy segítségemre van egy kínomban kitalált szövegnek, amit a kéttagú összeg négyzete esetén mondok: "Remélem észrevesziktek, hogy itt most rendkívül veszélyes, körözött bűnözőkkel állunk szemben, akik ugyan kettőnek látszanak, de valójában hárman vannak: egyik négyzete, a másik négyzete és a kétszeres szorzat." Enélkül a mankó nélkül meghalnék.

Remélem észreveszed, hogy a problémáim kb olyan szintűek, mintha kis 10-12 éveseknek tanítanék matekot és nem gimiseknek. Feladat neked: Miért? Mozo 2006. február 12., 09:17 (CET)Válasz

Válaszolok magamnak, nehogy elsikkadjon a kérdés: Azért, mert 6.-ban, 7.-ben "fejeződik be" a matektanítás. A Bp. külvárosi általánosiskolák egy részében ekkor már arról szól a matekóra, hogy - hogyan készítsük ki a fiatal, jószándékú tanárt, - hogyan tud a tanár 30 visító gyerek között rendet tenni. Biztos vagyok benne, hogy a hagyományos tananyagot ilyen körülmények között nem lehet reformpedagógiai módszerekkel tanítani, pedig pont erre alapozna a gimi. Valamit változtatni kell. Vagy a tananyagon, vagy ha azon nem akarnak (hiszen akkor mi lenne az elitgimik versenyistállóival, miben tűnnének oly annyira ki?), akkor maradjanak a régi módszerek.Mozo 2006. február 12., 09:38 (CET)Válasz

Ez egy didaktikai dolgozat volt; az eredeti követelmény úgy hangzott, hogy írjunk 10-15 oldalas szösszenetet egy kerettantervi témáról (előzmények, felhasználhatóság, kapcsolatok a többi anyaggal, rövid tanmenet stb.), én meg ihletet kaptam, és kiegészítettem mindezt egy 40 oldalas elméleti értekezéssel. A tanmenet akkor készült, amikor még nem tanítottam sehol, teljesen elméleti jellegű (magántanítások bizonyos tapasztalatait felhasználtam, de azt is inkább az elméleti részhez), úgyhogy nem kell igazán komolyan venni; a való életben ennél sokkal részletesebben és lassabban kell haladni, pontosan az általad említett gondok miatt. :-)). Gubb  2006. február 12., 09:29 (CET)Válasz

Ami a kérdésedet illeti:

  1. Általános tapasztalatnak látszik, hogy az akcelereáció csak testi szinten jűátszódik le, az emberiség viszont úgy látszik, nem rendelkezik értelmi szinten akcelerációval. Sőt, az értelmi érés mintha még lassulna is (húsz éve átlagosnak számított, hogy egy egyetemistának családja van. szerintem ma már ez szokatlan ). Itt nem biztosan biológiai, hanem társadalmi vagy közgazdasági tényezők játszanak szerepet. Kínában pl. valószínűleg nem így van.
  2. "Rossz" tanulók magántanításából elsősorban azt szűrtem le, hogy bizonyos kor előtt bizonyos dolgokat nem szabad tanítani. Tanítottam olyan általános iskolás hetedikest, akinek pl. a könyve kvantorokat tartalmazott. ÍÚgy látszik, ez már sok. Bár Dienes ezen vitatkozik, és azt mondja, nem rosszat, csak rosszul tanítottak a bourbakista szellemű reformkönyvek. Lehet, hogy igaza van, nem tudom.
  3. Ami a tálalást illeti, az kicsik esetében tényleg nagyon, meglepően fontos. Tényleg misztikus, hogy egy hetedikes gyerek egyszerűen képtelen boldogulni a betűkifejezésekkel, de ha azt mondod neki, boltba megyünk és csokit vásárolunk, ebben a formában bármit ki tud szűmolni.
  4. Vancsó is azt szokta hangoztatni, hogy nem szabad halmazelméletet tanítani a hetedikeseknek. Ott rontják el őket, hogy megtanítják mindenfélére, amire tényleg nincs szükségük; csak éppen számolni és konkrét háromszöget rajzolni nem. Amikor pedig odekerülnek a gimibe, ott úgy kezdődik a dolog, hogy "általános iskolában megtanultunk számolni, szorozni. Vegyük most a hatványozást". Egyébként kétjegyű számmal papíron osztani én is 1. gimnáziumban tanultam meg (igazából, egyjegyű számmal osztani is :-). Egyszerűen képtelen ek voltak nekem elmagyarázni, hogy miért azt kell csinálni, amit, enélkül pedig sötétben maradtam, és nem tudtam megjegyezni, mindig belegabalyodtam. Még ma sem értem tökéletesen, bár minden hónapban közelebb jutok a megvilágosodáshoz. Gubb  2006. február 12., 09:43 (CET)Válasz
Had segítsek, így biztos érteni fogod: egyszerűen a polinomosztásról van szó :) Mozo 2006. február 12., 09:46 (CET)Válasz
Az általad említett katolikus tankönyv jónak tűnik, amennyiben nem a feltétel nélküli engedelmességet és a tekintélyelvet tekinti az okatás céljának, hanem a műveltség és az önálló gondolkodás létrehozását. Egyébként inkább konzervatívnak nevezném mint kereszténynek, nem tudom mennyire a vallási alapelvekből vezeti le a nevelést és mennyire csak összefogalja a hagyományos oktatási modellt. Mozo 2006. február 12., 10:17 (CET)Válasz

Kért cikk[szerkesztés]

"Keresztes Szent János - de csak ha jól és bőven. Csonkot, hipercsonkot nem fogadok el :-))." Nem Keresztelő Szent Jánosra gondoltál? Tófalvi Péter 2006. február 12., 14:19 (CET)Válasz

Nem. Nem Kereszte, nem Bosco, nem Aranyszájú, nem Nepomuki, de még caak nem is Apostol Szent Jánosra gondoltam, hanem Kifejezetten Keresztes Szent Jánosra. KeresztES, KeresztES, KeresztES Szent Jánosra.

Gubb    

2006. február 12., 15:01 (CET)

1.) Ha valakinek válaszolsz, akkor illik annak a személynek saját vitalapján tenni azt. 2.) Keresztes Szent János nem létezett, esetleg volt még Kapisztrán János, aki résztvett keresztes háborúban, és élete után szentté avatták. Tófalvi Péter 2006. február 12., 18:45 (CET)Válasz
Nos, nincs igazam, nézd meg a vitalapom, ott Csanády válaszolt neked is. Tófalvi Péter 2006. február 12., 19:28 (CET)Válasz
"Keresztes Szent János nem létezett" - Nos, User:Tofalvi ezen a fáradt hétfői napon megnevettetett :) Olyan, mintha azt mondta volna: "Zrínyi Miklós márpedig nem létezett" vagy olyan, mint a Mester és Margaritában amikor Woland azt kérdezi Berlióz doktortól: "Tehát azt állítja Jézus Krisztus nem létezett. És ördög sincs?" :) Mozo 2006. február 13., 19:49 (CET)Válasz

Háttér[szerkesztés]

Igazán csinos lett az aláírásod, még így, buta IE alól nézve is :))) - Serinde üzenet 2006. február 13., 07:23 (CET)Válasz

majdnem olyan csini, mint én vagyok :-))

0_@_\
  |
 / \

Gubb    

2006. február 13., 08:10 (CET)

Na, erre semmi bizonyíték, még egy találkozóra sem toltad el a képedet :) - Serinde üzenet 2006. február 13., 08:14 (CET)Válasz

Már persze hogy nem. Nem képtoló vagyok én, hanem széltoló :-))

Gubb    

2006. február 13., 16:53 (CET)

Neoliberális hazugságmédiát szajkózom[szerkesztés]

Nem kérlek, simán Zöldpárti vagyok.

Ez nem ok és nem mentség arra, hogy csacsiságokat terjessz össze-vissza. Ismerek egy netbetyárt, aki arra hivatkozva írta tele a Wikipédiát a baromságaival, hogy őneki ez a vallása, és aki ellentmond, az vallásüldöző. Ne légy ilyen. G.

Olvasd el kérlek, ránézésre ítélni nem szerencsés, azonkívül egyből rájössz mekkora butaságot mondtál (írtál) épp az előbb. Vagy csak a népszavazási kezdeményezést fusd át, milyen kérdéseket is feszeget.

Linkeld, és már olvasom is.

http://www.zoldpart.hu http://www.zoldpart.hu/nepszavazas.html

Lehet-e politikai elfogultságok nélkül élni?[szerkesztés]

Lehet. OsvátA. 2006. február 13., 18:06 (CET)Válasz

Hogy (ne) antiszemitázzunk komoly alapok nélkül[szerkesztés]

KÖszönöm a kioktatást, de továbbra sem szimpatizálok az szdsz-el, persze ha végig elolvastad volna amiket válaszoltam, nem csak az első pár szót,és aztán ezt a nyilvánvalóan régóta benned feszülő dolgot rámzúdítod, rájöhettél volna, hogy egy szóval sem mondtam, hogy antiszemita, pontosan visszakeresheted melyikünk is használta először ezt a szót. Csurka mindenhol zsidó összeesküvést lát, semmilyen vallási felhangot nem adtam a dolognak, nem értem miért hoztad ezt ide, semmi köze ahhoz amit mondtam. Mivel mást sem olvastál el ezért ideírom: MIÉP illetve Jobbik szimpatizáns voltam, miután a nácik kiváltak a pártból. Több tüntetésükön is részt vettem, hallottam amit mond, értettem amit sugall, és nem értek vele egyet.

Egy idézet egyenesen a miép.hu-ról, nem is kell ott messze menni, csupán görgesd le a szöveget eddig: Csurka István: Megmaradni
elég hosszú, csak a 2. felét másolom ide: ...Tinódink a médiahelyzetről is hallgatott. A választás előtt ez a célszerű. Megkapni mindent, amit a Csigatévé nyújtani tud, amit az RTL Klub jónak lát, és a közszolgálati egyáltalán nem fideszes urai megengednek a miniszterelnök-jelöltnek. A hallgatással elismerte függőségét. Pedig az országban, beleértve a médiumokat is, nagyobb baj van, mint gondolnánk, és amint kitetszik. Amikor a magyar Oscar-díjast, a magyar zsidóság reneszánszának főemberét, Aczél pajtás kedvencét az "Élet és Irodalom" leplezi le, a Soros által fenntartott lap, akkor valami nagy-nagy baj van a legbensőbb berkekben, olyan nagy baj, amit csak a kahalismerő tud követni, az is csak valamennyire. A dolog egyszerűen érthetetlen. Gengharc? Végveszélyben átállás? Magamagát akarja megdönteni az SZDSZ? És egy megtisztult liberális párt jelentkezik szolgálattételre Tinódinál? Nehéz bevallanom, egyelőre fogalmam sincs, csak azt látom, hallom, hogy valami sistereg. Az al-Kaida beköltözött az "ÉS"-be? Az Oscar-díjas besúgó leleplezését megelőzte a kivénhedt ügynök, a már l957-ben Bécsbe telepített Lendvay Pál egykori elvbarátait, hitsorsosait illető árulkodása. Az öreg kém fecseg, magának állít szobrot, és közben csapkod. Lendvay lerántotta a leplet a magyar sajtó kiküldött tudósítóiról, riportereiről, szinte valamennyit ügynökként jellemezve. Ebben alig talált az ember új nevet, a furcsa csak az volt, hogy ezt most Aczél egykori kedvence, a már a nyolcvanas években hazajáró és itt az észt osztó Lendvay teszi. Kreisky egykori bizalmasa, aligha vitathatóan Izrael megbízottja Ausztriában és Magyarországon. Lendvay a Szabad Nép egyik főmunkatársa, ávós volt, Horváth József megírja emlék-iratában, hogy tanította őt az ávósiskolán. Aztán szívós munkával a Die Presse egyik vezető munkatársa lett, jobboldali és Kreisky bizalmasa. Kreisky is zsidó volt, nemcsak ő az. Mindazonáltal a vén Lendvay támadása - úgyszintén az Élet és Irodalomban - egykori káderei ellen módfelett furcsa volt. És erre jött a Szabó István-ügy. A kettő együtt már több mint figyelemelterelés, noha elsősorban az. Szabó Istvánnak mint a rendszerhez lojális ügynöknek a megnevezése az SZDSZ és a liberalizmus legfőbb bázisát érinti. Nála futtatottabb magyar zsidó nem volt. És nincs is. Máris 150 fölé emelkedett azoknak az úgynevezett magyar értelmiségieknek a száma, akik kiállnak Szabó István mellett, és megvetésükkel sújtják a leleplező cikk szerzőjét. Bizony, a filmesztétára nehéz napok várnak. Nem zárható ki annak a feltételezésnek a jogosultsága sem, amely szerint a leleplezés közreadásával, Szabó meghurcolással való megdicsőítésével a magyar értelmiség tartásán akarnak csavarni egyet. Lám, mi ezt is megengedhetjük magunknak. Azért is Szabó István az Oscar-díjas és Kertész a Nobel-díjas, és mi vagyunk itt az urak. A szerencsétlen, összevissza hazudozó Szabó nemsokára mellékszereplővé válik, és ömleni fognak az ezt az oldalt érintő leleplezések, és aki nem teszi le a hűségesküt a holokauszttagadás betiltása és a Szabó-félék erkölcsi fenoménsége mellett, az megnézheti magát. Lehet tehát ez egy mindent birtokló terrorista réteg önleleplezés által megvalósuló, gerincmegtörő célzatú eljárása is. Ennyiben a volhiniai kahalok, a gettók főrabbijainak az eszköztárába illő duplafenekű tett is, amelyben Szabó most szenved, de nem veszít egy fillért sem, és a végén megdicsőül, a magyarok pedig megalázódnak. El kell tűrniük, hogy ilyen alakok uralkodnak rajtuk.... ez egy összeesküvés-elmélet, melyet csakis zsidók tervelhettek, terveltek és tettek meg. Ha úgy tetszik belelátja a spájzba is a zsidókat, akik csakis összeesküvéseket szőhetnek. Szerintem nem egy népre kéne rátolni minden baj forrását, ez a stílus '45-ben megbukott, az életben maradt vezetőiket meg kivégezték, vagy börtönbe vetették hosszú hosszú időre.

Hozzáteszem erről a vonalról most sem mondtam le, mármint a nemzeti vonalról, csak mint oly sokan,vagy kevesen én is rájöttem, hogy: Magyarországot nem ilyen vagy olyan ideológiák sodorták oda, ahol van, hanem az emberi hülyeség és korlátoltság, ami egyre riasztóbb méreteket ölt. Sokkal jobb író volt, mint amilyen politikus, írhatna még ahelyett, hogy ilyen összeesküvés elméleteket gyárt. ---Vince---

UI:Én ezt értettem rejtett zsidózás alatt, illetve zsidók a spájzban is kifejezés alatt.

Jó, ez komolyabb, örülök, hogy tudtál ilyesmit idézni, és nem a levegőbe beszélsz, mint a neoliberális média hazugságlovagjai. De továbbra is a idők során teljesen szenilissé lett Csurka és nem a MIÉP véleménye.

Gubb    

2006. február 14., 07:50 (CET)

Hogy' (ne) antiszemitázzunk komoly alapok nélkül? <<< vannak komoly alapok? OsvátA. 2006. február 14., 08:07 (CET)Válasz
Nem érthető a kérdés.

Gubb    

2006. február 14., 08:17 (CET)


Úriember nem zsidózik, a többinek meg tilos[szerkesztés]

Ezt nem akarod kitenni a userlapodra? Összefoglalja a nézeteidet.

"Magyarországon egy normális keresztény ember számára ma tényleg nehéz az iszonyatos, egy kis párt által szándékosan gerjesztett magyarellenes légkörben (micisapka, bőgatya, bűnös nép, holokausztabszolutizálás a kommunizmusrelativizálással egyidőben) nem-antiszemitának lenni, ezt is vedd figyelembe, és szerintem ha azok, akiket ismerek és miépesek, és nem lennénk keresztények, Csurkánál már régóta sokkal radikálisabban és egységesebben is felléptek volna e kis ultraoszeudoliberális, nemzetgyűlölő, rasszista kis pártocska ellen." ♥♥♥: Gubb ✍

2006. február 14., 08:32 (CET)

http://hu.wikipedia.org/wiki/User_vita:Vince

PSmith 2006. február 16., 12:50 (CET)Válasz

Ezt mind leszűrted abból a sok mindenből, amit Vinczének mondtam? Meghallod, amit hallani akarsz, igaz, te boldogtalan, te boldog ember? Azért őszintén sajnállak, te szerencsétlen.

Gubb    

2006. február 17., 15:08 (CET)

Zöld Párt[szerkesztés]

Szia!

Igen jó a megfogalmazás, már volt már ilyen, sőt van is BP-i Zöldek . Csupán annyit kell megjegyezni, hogy nem ugyanaz a kettő. Névben nem, felfogásban már több az eltérés, nagyjából olyan, mint a szocialista és szociáldemokrata közötti ellentét, sokan ezt a kettőt is összemossák. Mivel a párt nem komolynak indult, a névválasztás sem volt tudatos. A sikeres szétválasztás jegyében tudni kell a különbségeket, engedelmeddel, amit a magaméról tudok azt ide leírom mivel látom a másikkal már úgy-ahogy tisztában vagy. Ez egy szabadon terjeszthető (kör)levél, innen ebben minden benne van:

Subject: Választási hecc!

Kedves Netezõk!

Egy óriási poént készítünk elõ, s ha sikerül, végre történik valami érdekes is ebben az országban. Azt szeretnénk elérni, hogy egy kis párt, mindenféle állami támogatás nélkül bejusson a Parlamentbe, és kellemetlen meglepetést okozzon a politikusoknak. Ehhez kérjük azok segítségét, akiket nem érdekelnek sem a pártok, sem a politika, sem pedig a választások.

Kopogtatócédulát mindenki kap. Ennek felét nem adják le soha. Nekünk mindössze 750 darab kell minden egyes választókörzetben, hogy részt vehessünk a választásokon. Ha nincs kire leadnod, vagy nem is érdekel, kérlek, add nekünk! Mi leszünk az elsõk, akik bebizonyítjuk, hogy a hagyományos pártok alkalmatlanok az ország irányítására. Tegyük nevetségessé a politikát!

A Zöld Párt egyik célja, hogy a kialakult erõviszonyokat megzavarja, és ráébressze a hatalmon lévõket, hogy pozíciójuk nem örök idõkre szól. Nem vagyunk politikusok, csak egyszerûen elegünk van a Rendszerbõl.

A hecc mögött azért több is van. Nem csak grimaszokat vágunk, hanem vannak felkészült, értékes embereink is, akik ha végre lehetõséget kapnának, helyrehozhatnák az eddig elkövetett hibákat, és fejlõdési pályára állíthatnák Magyarországot. Ha bejutunk a Parlamentbe, kínos kérdéseket tudunk feltenni. Néhány konkrét célunkról is tájékozódhatsz, ha elolvasod Országos népszavazási kezdeményezéseinket a weboldalunkon, és figyelemmel kíséred híreinket.

Beszéljünk össze! Billentsük farba a politikát! Aki nem szavaz, mert nincs kire, vagy nem érdekli a politika, küldje el nekünk kopogtatócéduláját, és szavazzon ránk, hogy kiboríthassuk a bilit. Rendszerváltás helyett rendszerborítást! Mert a politika tehetetlen, ha humorral kerül szembe. Oldalunk címe természetesen www.zoldpart.hu! Kérjük, küldd tovább ezt a levelet, ahová csak tudod.

Természetesen nem kell egyetérteni, lehet, hogy mi tévedünk és a politikát igenis komolyan kell venni, és nincs benne helye humornak. Ettől függetlenül mi kinevetjük mindet :) ---Vince---

wikitex paragrafus[szerkesztés]

  • Ha szövegbe kell, akkor: Alt+245 = §

- Üdv. » KeFe « * 2006. február 17., 11:49 (CET)Válasz

Kösz.Működik: §.

Gubb    

2006. február 17., 15:09 (CET)

Frege[szerkesztés]

Valaki kérte az angol wikin [13], hogy kedvenc szuperhősöd cikkét a magyarból bővítsük ki, mert nekünk több van róla. Ez most hogy legyen: lefordítod nekik, én meg javítom az angolodat, vagy én fordítsam le, te meg javítod a matematikai szakkifejezéseket meg ilyesmit? – Alensha  2006. február 17., 17:25 (CET)Válasz

Nincs most (és általában, mostanában nincs már, úgy látszik) energiám fordítani. De ha lefordítod, akkor megnézem a matematikai izéket benne. De leginkább, az angolok tanuljanak meg a vezető matematikai nagyhatalom nyelvén, azaz magyarul, ha konyítani akarnak valamit e tudományhoz.

Gubb    

2006. február 17., 20:02 (CET)

jajj, sejtettem, hogy nekem kell majd :) valamikor a közeljövőben belekezdek. – Alensha  2006. február 17., 20:38 (CET)Válasz

SAzólj, ha kész. egy-két hétig amúgy sem bizonyos, hogy tudok komoly munkát végezni itt, egyetemi tanulmányi ügyek miatt.

Gubb    

2006. február 17., 20:59 (CET)

Sötétség délben[szerkesztés]

Persze, nem is számítottam rá, hogy az ésszerűséget, az érveket és a szócikk minőségét szem előtt tartva járnál el. „Mindannyiunkat kötelező udvariassági szabályról” papolsz? Éppen az minden konszenzus felrúgása, hogy te mondvacsinált indokokkal ráteszel egy lektor sablont a szócikkre, az állítólagos kifogásaid cáfolatát pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyod. „Vissza fogjuk állítani?” Kik? A hatóságaid? Te fogod visszaállítani, ugyanilyen tarthatatlan érvek alapján. Kár, hogy képtelen vagy felfogni, hogy a kádárizmus egyik legviszolyogtatóbb mechanizmusának elmismásolását célzó manipulatív értelmezést próbálsz erőltetni. Csak rajta, ha szerinted minél rosszabb, annál jobb. Pendragon 2006. február 17., 23:48 (CET)Válasz

Éjfél van és nem dél. Én sem vagyok elragadtatva Paskaitól, sem az ügynökök körüli maszatolástól; de a korrektség az korrektség: nem írunk róla olyat, ami feltételezés. Élő személyek és súlyos vádak esetében különösen nem. Ha ezt nem tudod megérteni, akkor ne szerkessz szócikkeket.

Gubb    

2006. február 17., 23:56 (CET)

Amit te csinálsz, az köszönő viszonyban sincs a korrektséggel: úgy hívják, hogy nevetséges erőlködés. Ez ráadásul totális szereptévesztéssel és elképesztő felületességgel párosul. Csak így tovább! Pendragon 2006. február 18., 00:06 (CET)Válasz

Amit te csinálsz, azt povpushingnak hívják. Nézz utána, mit jelent.

Gubb    

2006. február 18., 00:08 (CET)

Tévedsz. A te povpushingodat szeretném levakarni a szócikkről. Pendragon 2006. február 18., 00:23 (CET)Válasz

Aláírás[szerkesztés]

szia, nem baj, ha ellopom az aláírás vonaladat? és átalakítom saját használatra? Mi a világoszöld kódja? Kösz előre is! --Burumbátor 2006. február 18., 11:43 (CET)Válasz

Köszi! Egy szemtelenül jó ötlettel fogok előjönni, és természetesen, ha neked is tetszik, vidd!!! --Burumbátor 2006. február 18., 11:50 (CET)Válasz

Szavazatod[szerkesztés]

Kérlek határozz megy egy időtartamot, mert így nem tudunk mit kezdeni a szavazatoddal. Ugyanis az igen mellett kulcsfontosságú, hogy mennyi időre gondolsz, az alapján számítjuk majd ki a végső időtartamot, ha meg lesz szavazva. Köszi NCurse üzenet 2006. február 18., 11:56 (CET)Válasz

Extra link[szerkesztés]

Szia! Megoldható, de sokkal egyszerűbb, ha a böngésződ toolbarjara teszed a linket. Mindig ott lesz és annyit és olyat teszel oda, amilyet csak szeretnél.

Milyen böngészőt használsz?

-- nyenyec  2006. február 18., 18:04 (CET)Válasz

Netscape 7.2. Ennek van toolbarja (van egy "bookmarks" nevű legördülő menüje, de ez annyira hamar tele szokott menni a rendszeres tisztítás ellenére is, hogy nem akarom erre használni)?

Gubb    

Most el kell majd mennem, de később ránézek. -- nyenyec  2006. február 18., 18:09 (CET)Válasz

Jó, nem olyan sürgős. Köszönöm:

Gubb    

2006. február 18., 18:13 (CET)

Másold a User:Nyenyec/customlinks.js tartalmát (szerkeszt gombbal megnézve) a monobook.js-edbe. A benne lévő google stb. linkeket cseréld le arra, amit ott szeretnél látni. Szólj, hogy működött-e.

-- nyenyec  2006. február 19., 03:47 (CET)Válasz

Blokkolás utánzásért[szerkesztés]

Hali! Olvastam a WP-levelezőlistán, hogy felvetetted, esetleg szólsz az angoloknak Tgr blokkja ügyében. Nem tudom, hogy ez aktuális-e még, és az számomra sem egészen világos, hogy miről is szól a magyar irányelv tképpen., de indenesetre érdemes tudni, hogy az angoloknál bevett szokás az, hogy blokkolják az olyan felhasználóneveket, amelyeket valaki utánzására vagy kifigurázására hoztak létre, akkor is, ha csak a user névtérben végez szerkesztéseket. (Lásd en:User:Jewnyec).

Ennek alapján nem biztos, hogy sokat nyernél vele, ha a külföldieket belekevernéd az ügybe.
Üdv, Ali # 2006. február 18., 20:03 (CET)Válasz

Tudnál konkrét eseteket is mondani erre? Mert Jewnyec példája nem ide illik, ő ugyanis valóban Nyenyecnek hazudta magát (olvasd el a vitalapot).

Gubb    

2006. február 18., 20:11 (CET)

Szerintem itt egyértelmű a kifigurázás motívuma, de lehetne példaként mondjuk en:User:Dustimagic is a Nazi!!!!!!!!!!!-t is emlegetni (jó, ez meg túl durva sértés), akinek egyetlen szerkesztése sincs, ha jól látom. Egyéb példák is vannak a blokkolt imposztorok kategóriában. Ali # 2006. február 18., 20:14 (CET)Válasz
Ez sem igazán jó példa. Már a neve is durva személyes támadás. Ehhez nem kell segyetlen szerkesztéssel rendelkezni.

Azonban a Gy.P.Dox név hol tartalmaz bármiféle személyes utalást IGére? Azt mondhatod, a p-dox IGe vallása, de ennyi nem elegendő. Ugyanis a p-doc egy vallás és nem IGe, az eszmék pedig, a magánszemélyekkel ellentétben, szabadon kritizálhatóak a törvények keretein belül. És tudjuk, hogy más is lehet p-doxos, volt már rá példa (Határozó User), noha nem tartott sokáig. Az pedig, hogy Gy. P. Dox a userlapján angol úriembernek vallja magát, aki rosszul tud magyarul, végképp semmilyen utalást nem tartalmaz IGére, sőt ellenkezőleg, mivel köztudott, hogy Ige nem tud angolul.

Gubb    

2006. február 18., 20:20 (CET)

Szerintem a "rosszul tud magyarul" egy utalás arra, hogy IGe láthatóan nincs tisztában a magyar helyesírás legelemibb szabályaival sem (egyébként emlékeim szerint te is emlegetted IGe jellegzetes helyesírási hibáit, magyartalanságait, mint olyan bűnjelet, amiről Gáborunk egyértelműen kiszúrható). Persze ez csak "közvetett bizonyíték", önmagában nem biztos, hogy mindenki számára elég lenne. De a P-Dox-szal együtt? :) (Viola Zoli emlékeim szerint nem állt annyira hadilábon a magyar nyelvvel.) --Ali # 2006. február 18., 20:27 (CET)Válasz
Na itt kezdődik az, amikor az admin megpróbál olvasni mások gondolataiban ... ez gondolatrendőrködés. Hidd el, semmilyen IGére való célzás nem játszott szerepet abban, hogy angol úriembernek vallottam magam. Ezzel csak egy indokot szerettem volna adni, hogy kibújjak a személyes kérdések elől. De ez nem IGe karakterisztikus jellemzője, hanem általában a zoknibáboké. Ige is csak azért csinálta a zoknibábjaival a "személyes kérdésekre nem válaszolok" cirkuszt, mert zoknibábozott. Egyszóval ez egy zoknibábparódia, akárcsak az Agyilag Zokni név. Azt bevallom, hogy a Dox tag valóban IGére akart utalni, de ez az egyetlen heurisztikus "bizonyíték", és ezt én nagyon gyengének tartom (hogy miért, arról fent és levelekben írtam).

A komoly bizonyíték, hogy az IP-címem egyezik Gy. P. doxéval. De ha véletlenül előrelátó lettem volna, és egy független internetcímről jelentkezek be, akkor egyetlen RFC-bizottság sem tudná hitelesen bizonyítani, hogy a szándékom valóban IGe utánzása volt (és pont az, hoyg a saját internetcímemről jelentkeztem be, ami chekuserrel percek alatt ellenőrizhető - és erre számítottam is, hogy megtörténik, de sajnos ehelyett mindenféle elhamarkodott intéázkedés történt - bizonyítja, hogy tényleg semmi mögöttes, rossz szándék nem vezetett). Csak a heurisztikus "Dox" bizonyíték marad, de ez alapján blokkolni valakit, több okból is gyengeelméjűség. Ezekről már fentebb szóltam, de a levelekben részletesen is. És pont azt kifogásolom TGr intézkedésében, hogy meg sem próbált utánajárni annak, egyezik-e az IP, hanem a saját előítéletei és egy pusztán heurisztikus gyanú alapján intézkedett. És annak sem próbált utánajárni (a userrel való komunikáció útján), hogy e heurisztikus gyanújának van-e alapja. Ezeket súlyos hibának tartom. Ha a jövőbenm is így tesz, akkor rengeteg hibát fog elkövetni.

Gubb    

2006. február 18., 20:42 (CET)

Érteni vélem, h. mi a kifogásod lényege, bár abban nem vagyok biztos, hogy Tgr tényleg "súlyos eljárási hibát" követett volna el, de (amint a levlistán látom) ez a probléma már nélkülem is épp eléggé túl lett ragozva, úgyhogy a továbbrágástól inkább eltekintek. :-)
Üdv, 194.152.154.1 2006. február 18., 20:58 (CET)Válasz
na, picit belepofázok én is, miután 30+ levlistás levél borult a levelesládámba a témában :) Gubb, biztos okos és hasznos dolog lenne tesztelni pl. azt is, hogy a rendőrök letartóztatják-e azt, aki késsel rohangál akkor is, ha csak egy tortát siet felvágni... de ezt se jó ötlet pont akkor tesztelni, amikor 30 késelő gyilkos szaladgál ugyanarra a rendőrök elől. Ez csak egy hasonlatféle volt. Abból, hogy megnézik, mi az IP-je, a világon semmi nem derül ki, mert IGe minden zokniját más IP-ről regisztrálta; azt meg, hogy egyezik-e a tiéddel, elvileg csak a te explicit beleegyezéseddel (vagy több más szerkesztő kérésére) deríthetik ki.
ja: és angol úriemberek nevében nem szokott lenni Gy betű :)
Alensha  2006. február 18., 21:16 (CET)Válasz

jó lett volna, ha végigolvasod azokat a leveleket ... itt ugyanis két dolog keveredik.

  1. Nyenyec azért blokkolt - ideiglenesen - mert azt hitte, hogy én vagyok IGe. Ez ellen semmi kifogásom. Ez egy szimpla tévedés, ami bármikor megeshet valakivel, aki elég hülye ahhoz, hogy olyan nevet válasszon, amiben szerepel a "Dox" név. Nyenyec eljárását helyesnek gondolom.
  2. Tgr viszont azzal vádolt, hogy én IGét utánzom abban az értelemben, amit Ali vitalapjára írtam. Tehát hogy a nevében vandálkodni akarok, hogy aztán őt ítéljék el. Ez már csak azért is totális csacsiság, mivel IGe ki van tiltva örökre (és egyáltalán nem azért, mert mások lejáratták a nevében végzett szerkesztésekkel), így aztán nem tudom, hogy egy utánzó mit akarhat még ezen kívül elérni. Egyszerűen helytelenül indokolta az intézkedését, amire egyébként sem volt semmi szükség, mivel Nyenyec már intézkedett ekkor. És ez csak az egyik fele a dolognak, a másik, hogy ezután úgy tett, mint aki jól végezte dolgát, meg sem próbálta kideríteni a körülményeket, utánajárni a dolognak.
  3. magyar származású angol nevében lehet Gy. betű, egyébként sem tilos, semmilyen irányelvbe és a jóízlésbe is csak alig-alig nem ütközik; hogy egy magyar valaki angolnak mondja magát.

Időtartam[szerkesztés]

Szerintem az a hiba, hogy a kiíráskor nem lett meghatározva, hogy napi, heti, havi időtartamokat lehet meghatározni. Ezek lejártával rehabilitáljuk a szerkesztőt. Az örökre az mikor jár le? És ha közben megsérti a szankciózott területeket, akkor az örökre újra kezdődik. A halálraitéltet, már nem érdemes újra halálra itélni, mert kétszer nem halmeg senki. Ha viszont egy elfogadható időt írunk a büntetés lejártának, azt valóban meglehet ismételni, annak lehet nevelő hatása. Az örökre kifejezéssel nevetségessé tesszük magunkat, úgyláttam nem igazán akarják az illetékesek megérteni, hogy miről van szó, ez egy emberről szóló szavazás. Akármilyen mértékben is sérti meg a közösséget, annak bármely tagját, emberszámba illik venni. A szavazás tehát beleszól, kényszerít, rendre utasít, vagy akár kitilt, de legyen tisztességes, ne a harag, vagy unszinpátia diktálja, és felelőséggel tegyük meg a szavazatainkat. Ez nem a Homokozó.

Bár az egy évet is sokallom, mindaddig ÉRVÉNYTELEN-nek tartom a szavazást, amig nem egy meghatározott időt jelölnek meg abban. Math megérdemli, úgy is mondhatnám rászolgált, hogy szankcionálják, én 3 hónapot írtam volna be, amit nagyon súlyos, hosszú időnek tartok, de ugyan akkor tisztában vagyok azzal is, hogy a megfelelő szabályozottság hiánya az, ami idáig engedte fajulni az ügyét. (Már volt erre régebben egy javaslatom is.) - Üdv. » KeFe « * 2006. február 18., 20:22 (CET)Válasz

Sok igazság van abban, amit mondasz. De az örökre szavazás csak azt jelenti, hogy örökre tart az az időtartam, amíg nem szabad személyeskedést elkövetnie a blokkolás terhe alatt. Tehát aki úgy szavaz: "örökre", az azt mondja, hogy ha Math bármikor a jövőben személyeskedni kezd, akkor blokkolják egy időre (de nem örökre, hanem egyre hosszabb időre). tehát más dolog a szankció, és más a blokk időtartama. Őszintén szólva, már volt Math ellen hasonló szankció, és amint lejárt, újrakezdte a dolgait, tehát nem mondhatni, hogy a korábbi dolgoknak bármiféle nevelő hatása lett volna. És még ha sokan abajgatnák őt különféle ügyekkel, sértésekkel ... de nem így van, valójában az esetek 99%-ában ő kezdte.

Gubb    

2006. február 18., 20:30 (CET)

Burumbátor[szerkesztés]

Szia, a szó mongolul a "Nadaam" ünnepi játékokon az erejét megmérettető harcost jelenti. Ahogy a lapomon látható képen látszik. --Burumbátor 2006. február 18., 22:15 (CET)Válasz

Dátum előtti sortörés aláírásban[szerkesztés]

Próbáltál már beleírni egy nemsortörő szóközt? (nbsp). – Alensha  2006. február 18., 23:30 (CET)Válasz

ja, hülyeséget írok, ne figyelj rám. – Alensha  2006. február 18., 23:31 (CET)Válasz
megvan: próbáld úgy, hogy "p style" helyett "span style" legyen benne. Sajnos így a dátumnak nem lesz rózsaszín háttere, csak az aláírásodnak meg a szívecskéidnek, de legalább nem teszi új sorba. Alensha  2006. február 18., 23:39 (CET)Válasz

Azt mondod? Majd kipróbálom alkalomadtán. :-)) Gubb     2006. február 18., 23:42 (CET)Válasz

Monobook[szerkesztés]

Szia! A User:Gubbubu/Monobook.js lap nincs védelem alatt. NCurse üzenet 2006. február 19., 10:56 (CET)Válasz

Szerintem sincs levédve. Mit tapasztalsz, hogyha szerkeszteni próbálod? -- nyenyec  2006. február 19., 17:24 (CET)Válasz

Ctrl-F5 vagy shift-reload, vagy nemtommni kell, különben a böngésző nem frissíti a JavaScripteket. -- nyenyec  2006. február 19., 18:46 (CET)Válasz


Mozilla: tartsd lenyomva a Shift gombot és kattints a Reload/Frissítés gombra az eszköztáron (vagy használd a Ctrl+F5 billentyűkombinációt); Internet Explorer: Ctrl+F5; Safari: Cmd+Shift+R; Konqueror: Ctrl+R.

Próbáld meg a fentieket és nézd meg, hogy feldob-e egy üzenetablakot betöltéskor (kis dialógusdoboz). -- nyenyec  2006. február 19., 18:56 (CET)Válasz

Most explorerrel vagyok, controloztam egy párszor, újra is indítottam a böngészőt, de semmi. Lehet, hogy a Windowst is újra kell. Egyébként lehet, hogy nekem nincs is javascript telepítve? Gubb     2006. február 19., 19:09 (CET)Válasz

Ááá. Nagybetűs volt a filenév amit NCurse belinkelt. Ez a helyes: User:Gubbubu/monobook.js próbáld újra.

Ha működött, vedd ki az alert()-es sort. -- nyenyec  2006. február 19., 19:18 (CET)Válasz

Kivettem az alert()-et frissítsd újra. Nem fogja ezután feldobni a kis párbeszédablakot. -- nyenyec  2006. február 19., 19:33 (CET)Válasz

Math szankcionálása[szerkesztés]

Kösz, hogy megpróbáltál megérteni, mellémállni. Hidd el semmi bántó szándékom ezzel a sok vitával nem volt. De igen is szeretném a kitiltást különválasztani olyan szavazásoktól, ahol nem kitiltás a cél.

Ez utóbbiaknak, más szabályok, más időpontok kellenek, az előbbieknél jóval alacsonyabbak. De keményebb szabályozás is kell, nagyobb hatalom az adminoknak. Nem ez így nem pontos, nem nagyobb hatalom, hanem kötelesség, hogy az ílyen személyeskedések ne tudjanak a végletekig elharapózni. Hagy minden szerkesztőre vonatkozzon, és legyen szabály amely konkrétan leírja, ki mikor mit tehet, mi a kötelessége.

Más weblapokon nem olvashatsz ennyi szennyet, igaz ennyi jót sem, de jobbítani talán most sem késő. - Üdv. » KeFe « * 2006. február 19., 15:06 (CET)Válasz

igazából az idő mindegy[szerkesztés]

lehetne akkor 2 perc?:) --Math 2006. február 19., 19:28 (CET)Válasz

Amennyiben a megjelenésedtől számítjuk, akkor lehetne. Csak az a baj, hogy ilyen megkötést nem fogadnak el érvényesnek. Gubb     2006. február 19., 19:39 (CET)Válasz

Godson = Math? - - Üdv. » KeFe « * 2006. február 21., 13:51 (CET)Válasz

Nem, nem hiszem. Én Firk=Apogr=Ant=Mesüge kollégára tippeltem, de valszeg nem ő, csak valaki hasonló. Gubb     2006. február 21., 13:58 (CET)Válasz

szavazatod[szerkesztés]

korrekt. becsulom, ha vki az elveket az onos erdekei fole tudja helyezni. keves itt az ilyen.

--Math 2006. február 23., 09:54 (CET)Válasz

örülök, hogy e tekintetben egyetértünk. Gubb     2006. február 23., 16:37 (CET)Válasz

Godson is egyetért[szerkesztés]

Komolyan. Napi tíz jó cikket meg lehet írni. Kicsikéből többet is. Small is beutiful. De hát ugye, elvtársak, az irányelvek nem teszik lehetővé, hogy akár egy is megjelenjen, mert hol NCurse, hol Mathae rögtön ugrik, és közli, hogy ez nem cikk. Gubb, tényleg kezd megsavanyodni a szám íze. Hogy nem lehet azt fölfogni, hogy nem lehet minden témát, tárgyat egyenzubbonyba bújtatni? Vagy van valami általam nem ismert kényszerítő körülmény, amely egyszerűen tiltja, hogy olyan tárgykörök is megjelenjenek a wikipédiában, amelyek nem igényelnek terjengős mesketét?

A másik: ha tényleg az önkéntességen alapul a játék - mert azért ez játék, amit lehet élvezettel, szabályosan, és lehet cinkelt lapokkal, kifosztósdira játszani - akkor nem lehet számszerű, csak minőségi teljesítménynormákat szabni a közreműködők elé. Ne hidd, hogy vak vagyok arra, sokaknak mennyire szívecsücske a wikipédia ügye, és hogy valódi, jó értelemben vett féltés munkál sok lelkes szerkesztőben és adminban. Azt is megértem, hogy jó néhányan versengésnek, sportnak, (ártatlan?) öndoppingnak tekintik a hajrá-hajrát. Élvezzék! De ne akarják másokra erőszakolni se a csoportos, se az egyéni ízlésvilágukat. Nem véletlen, hogy az alapítók annyit cizellálták a semleges nézőpont szerepét. A szabályok arra valók, hogy a "jó rendet" fenntartsák, és nem arra, hogy kifacsarva, meg hiedelmekkel megtódítva fenyegetőzzenek velük. Te régóta tolod a szekeret, ahogy látom, jó sok potyautas is van, nem csoda, ha ingerült vagy az ideológiai szájtépőkkel szemben. De vedd már elő a logikus énedet: az nem ideológia, hanem a legelemibb munkafeltétel, hogy megtudjam végre, mekkorának kell lennie egy szócikknek ahhoz, hogy ne izélgessenek! Lehet, hogy valóban elfogadhatatlan az, hogy két-három mondatnyi leírások szerepeljenek egy-egy szócikkben. Ha ez van, ez van. Tudomásul veszem, hogy tévedtem, ez a wikipédia nem alkalmas arra, hogy az általam megjeleníteni kívánt tárgykört az általam elképzelt formában befogadja. De ahhoz sem időm, sem türelmem, hogy munka közben állandóan olyan buzergálásnak legyek kitéve, amire semmiféle irányelv, semmiféle közösségi felhatalmazás nem jogosítja fel az illetőt, egyszerűen csak a zavarosban halászás vagy a kontrollálatlan, bigott túllihegés következménye. Nem érdekelnének engem a wikipédia-közösség működési zavarai, ha nem lehetetletlenítenék el az irányelveknek megfelelő munkát. Nem hiszem, hogy éppen neked tudnék újat mondani abban, hogy mennyi erő megy el szócikkírásra, és mennyi a fel-fellobbanó érdekütközések kezelésére. Arról meg végképp nincs fogalmam, hogy az irány merre tart: a nyugodt alkotás, vagy a minden vackon összemarunk irányába. Mint egy megunt, de még föl nem rúgott házasságban.


Szóval: mekkora az a szócikk, amibe ha bele is köt egy buzgó wikivédő, az adminok józansága életben fogja tartani, és nem valószínű, hogy a törlési javaslatot támogatja?--Godson 2006. február 23., 16:14 (CET)Válasz


Ugy hivjak, hogy szubcsonk. Definialva nincs. 5 sor kornyeken mar remenykedhetsz, hogy nem dobja a kukaba a faradozasaidat a "halas" kozosseg. :) Foleg bizonyos szerkesztok szocikkeira vadasznak az un. torolgetos minituristak.:)

--Math 2006. február 23., 16:29 (CET)Válasz

Usernév[szerkesztés]

Szia.

Zavaros, hogy egy névből mire lehet gondolni. A te teóriád is lehet helyes. Erre nem is gondoltam. De mindegy, Burumbátornak adok igazat, inkább jó cikkeket írjunk, mint ezzel töltsük az időt. Az én nevemmel semmi baj (remélem), nem bánt senkit, a többiek meg majd elintézik. Részemről lezártnak tekintem ezt a polémiát. Szerintem te is hagyd a fenébe, akkor fog megnyugodni a helyzet. Szerintem... Péter 2006. február 23., 19:47 (CET)Válasz

Godson egérútja[szerkesztés]

"A communio sanctorum egyben communio peccatorum is..." Ez van, Gubb. Ha nem a felnőttkeresztség talaján állunk, akkor bizony tudomásul kell vennünk, hogy godsonságunk némely vonását népegyházilag készen kapjuk. Vulgárisabban: vannak hitvallások, amelybe csak úgy beleszületik az emberfia. Hogy aztán felnövekedvén az adott felekezetnek melyik kegyességi irányzatát érzi leginkább önmagára szabottnak, az már nagyobb szabadságfokkal bíró választás kérdése. A paletta minden hosszabb időt megélt felekezetben jóformán áttekinthetetlenül széles, és egy-egy felfogás sokszor közelebb áll egy másik felekzetben kialakult típushoz, mint "saját" egyháza hivatalos tanításaihoz. (Ahol van tanítóhivatal, ott se mindig kézenfekvő, hogy mi is az aktuális hivatalos felfogás. Hát még ott, ahol a gyülekezeti elvre épül a szerveződés...) Ratzigertől Küngig és tovább (mondjuk Bulányiig) válogathat a római katolikus, de tájékozódási céllal engedélyezett talán bizonyos Cullmann vagy Bonhoeffer teológusok munkásságának tanulmányozása is. De magyar szerzőket is szívesen ajánlok figyelmedbe. És ígérem, a blekmúr zsuzsival és valamivel talán konszolidáltabb férfi pályatársaival (Dawkins, Dennett, Sagan) nem foglak hergelni, bár náluk is találhatni gondolkodnivalót is. Biológus és logikus érdeklődésű embereknek pláne. Valahol már említettem: complete competitors cannot coexist. Tanulmányozásra érdemes gondolat.Annál is inkább, mert nem az enyém.:-))--Godson 2006. február 27., 11:57 (CET)Válasz

Szia! Akkor a választ már tudom, most már csak a kérdésre kellene rájönnöm. Áruld el, ez a szép szómoklat mire volt válasz, mer nagyon tartalmas, de hogy hogy jövök én a képbe, és konkrétan miért nekem van címezve, azt nem tudom (csak a Dawkinséktól látom, hogy valószínűleg mégis nekem szólhat, így-úgy-amúgy, átvitt értelemben vagy közvetve, áttételesen, nem minden rejtélyesség nélkül). Gubb     2006. február 27., 17:41 (CET)Válasz

Nafing. (=Nothing, mielőtt ezt sem érted kristálytisztán. Sőt. Nyicsevó. A Wikiszótárban biztos van még néhány variáns.) Az előítéleteim eredetéről és a velük való (kényszerű) együttélésről szól a meskete. Amiket mindaddig kívül hagyok a wikin, amíg rólad vagy bárki másról azt nem érzem, hogy az intellektuális fölényét és képességeit nem arra használja a wikiben, amire én használnám, ha nekem lennének ilyen képességeim. Föltettem egy kérdést a jelvény-vitában: mit tegyek, ha úgy látom, hogy valaki szántszándékkal és kezdeményezőként feszíti a húrt érzékeny helyzetekben? Nem globalice, hanem ott és akkor. Erre senki nem válaszolt, csak tovább nyomta a maga szövegét. Te is, azzal a különbséggel, hogy egy negyedmondatot azért nekem is pottyantottál. Egyedül te méltattál figyelemre. Igy jöttél a képbe. De nem célom időrekordot dönteni a "problémás szerkesztő" címért zajló vetélkedőben, ezért megpróbáltam neked jelezni, hogy mely szerzők előítéleteit hurcolom magamban a wikiben is, és melyek azok, amelyeket ugyan mindketten figyelemre méltónak tartunk, de én nem fogok az ügyükben lándzsát ragadni. Ennyi. Apró fejezetek Godson felhasználói kézikönyvéből az érdeklődőknek.--Godson 2006. február 27., 18:40 (CET)Válasz

LaTeX[szerkesztés]

Szia.

Most láttam a kocsmafalon, hogy kerestek LaTeX-et WinXP alá. Már megoldódott? Ha nem, akkor írjatok, tudok segíteni. Legalábbis azt hiszem. Péter 2006. március 2., 08:58 (CET)Válasz

Közben láttam, hogy Tgr már segített. Bocs. Remélem WinEdt-et használsz, mert szerintem azzal a legegyszerűbb az élet. Péter 2006. március 2., 09:01 (CET)Válasz

a véleményem az, hogy...[szerkesztés]

Egész egyszerűen nem érdekel, hogy a wikipédia szerkesztői közül kinek mi a politikai oldalválasztása/vallási nézete/szexuális beállítottsága/meg mendenféle testszíne. De úgy gondolom, hogy ez nem is a wikipédiára való, a névvel együüt járó minőségi szintet írtó gyorsan le tudják rontani a vitalapokon megjelenő, a fentebb felsoroltakra vonatkozó kitételek, különösen ha azoknak az égvilágon semmi közük a wikipédiához. A távozásra való felszólításodat pedig köszönettel visszautasítom. --Mestska 2006. március 3., 18:57 (CET)Válasz

Ennek örülök. Türelmesnek és toleránsnak kell lenni, és nem szabad "kipenderítéssel" fenyegetni azokat a másként gondolkodókat; akik nem ugyanazt gondolják, mint te. Csak annyit mondtam, hogy ha erre nem vagy képes, akkor sok stressz fog érni. Gubb     2006. március 3., 19:04 (CET)Válasz
Fenyegetéssel nem éltem, pusztán jelezni próbáltam az adminoknak, hogy talán az ilyen hozzászólásokat nem kellene terjedni engedni a wikipédián. Az ilyen véleményeknél azonban egyébként az épp jelenlevő admin hozzáállása a dologhoz sokkal inkább jellemzi a magyar wikipédia hihetetlen belterjességét, és jövőbeli irányultságát, s lehet hogy igazad van abban, hogy az itt előforduló "élmények" nemhiányoznak nekem. Megyek is töröltetni a nickem :) --Mestska 2006. március 3., 19:16 (CET)Válasz

Nos, Linkomannak volt egy kísérlete arra, hogy megakadályozzuk az aktuálpolitika bizonyos aspektusai szerint való ("induktív-empirikus" :-) tárgyalást. Ez lényegében megbukott, ketten-hárman csatlakoztak hozzá (én is), többek közt Nyenyec volt az egyik legfőbb ellenzője (a Vita:Magyar Vizsla lapon megtalálod a véleményét). Hát erről ennyit. Gubb     2006. március 3., 19:19 (CET)Válasz

Ha így értelmezed, akkor félreértelmezted a véleményem. Két dologról van szó:
  1. Témák megválasztása a szócikkeknél.
  2. Szerkesztők magánvéleményének kifejtése egy témában.
Az első pontnál én azt mondom, hogy lehessen bármilyen politikai témáról szócikk, ami elég fontos. A másodikra azt mondom, hogy nem a Wikipédiába való, a lexikon nem lesz tőle jobb és teljesen kontraproduktív (felesleges, idétlen viták, rossz esetben feszültségek). Amit ma a vitalapomra írtál az pont erre példa. [14] Ugyanúgy, ahogy engem nem érdekel, hogy ki milyen vallású és mit gondol a vallási kérdésekről, vagy az evolúcióról, nem érdekel az sem, hogy milyen az ideológiai beállítottsága és mi a magánvéleménye az aktuálpolitikai kérdésekről. Ez nem jelenti azt, hogy ne írhatnánk közösen jó szócikket, vallásról, evolúcióról vagy politikáról. Remélem érted, hogy ez két külön dolog. -- nyenyec  2006. március 3., 19:28 (CET)Válasz
Én másképp látom. Engem érdekel, hogy ki milyen vallású, ideológiájú; egyébként ez úgyis ki szokott derülni. Ráadásul az első követelményed kizárja a másodikat, hiszen bizonyos témák automatikusan indukálják az ideológiai vitákat. Gubb     2006. március 3., 19:33 (CET)Válasz

Engem is érdekel, ki milyen vallású vagy ideológiájú; az viszont egyáltalán nem, hogy te milyen vallásúnak vagy ideológiájúnak képzeled őket, és mi a véleményed erről a vallásról vagy ideológiáról. Sokadszorra is megkérlek, hogy tartózkodj ennek a kifejtésétől. A "bizonyos témák" a szerkesztők többségében nem indukálnak ideológiai vitákat. Ha benned igen, légy szíves, kerüld ezeket a témákat. Ha nincs elég önuralmad, arra nem az a megoldás, hogy a kedvedért cenzúrázzuk a Wikipédiát. Légy szíves, használd a vitalapokat rendeltetésüknek megfelelően: a szócikkeket érintő megbeszélésekre. Ami nem járul hozzá ahhoz, hogy a Wikipédia jobb enciklopédia legyen, azt magánlevélben írd, ha egyáltalán. --Tgr 2006. március 3., 19:44 (CET)Válasz

Sajnálom, ennek a kérésednek nem tudok eleget tenni, mert általánosságban azt írod, hogy hallgassak arról, ahogy a világot látom. Ez ugyanis csak akkor volna lehetséges, ha más is hallgatna erről, de hát senki nem teszi. Főleg nem tehetem ezt, ha a szócikkekben teszi, amire példa a Magyar Vizsla cikk. Amit Nyenyec vitalapjára írtam, az csak kettőnkre tartozik, és semmi szükség rá, hogy más is belepofázzon, mert engem sem érdekel, hogy más engem milyen vallásúnak vagy ideológiájúnak képzel. Tehát két hozzászólásra, a jelenlegi tiedre és Mestskájéra tényleg nem volt szükség, főleg olyan hangnemben nem, ahogy megtörténtek (más kérdés, hogy az enyémre szükség volt-e, de az enyém tisztességes hangnemű volt). És csak egy szerkesztőt mondj, akit bizonyos témák nem késztetnek vitára. Légyszi, ha szemmel láthatóan nincs rálátásod valamire (mint például a mostani dolog), akkor ne szólj bele. Hogy mi járul hozzá ahhoz, hogy a Wikipédia jobb enciklopédia legyen, az nem egyértelmű. Lehet, hogy pl. az is hozzájárul, hogy Nyenyec nem ír le ilyen véleményeket a szócikkebe vagy vitalapokra (nem mondom, hogy írt ilyeneket, gondolom, ezért írta a blogjára - de sose lehet tudni). Gubb     2006. március 3., 20:12 (CET)Válasz

Én egyettértek Gubbal engem inkább az érdekel, hogyha valaki intenzíven reagál akkor mi az ami mögötte van. Amit nem mond el Pl: Linkoman írta: "a református egyház nem lutheránus, értsétek már meg végre" azt sem értem, hogy ezt miért írja és, hogy ezt hogy érti mert amit állít azt senki sem írta. Nem tudok másra következtetni mint, hogy Linkoman Református azaz Kálvinista. És ezért reagál intenzíven, mert érzelmileg érinti a téma, ha ezt tudnám akkor meg tudnám érteni az egészet de így értetlenül állok a dolog előtt. Én szeretem megérteni az embereket. Az is érdekel, hogy bár mindenki a semleges nézőpontra törekszik, mik azok a különféle motivációk, lelki védekezési mechanizmusok amik ezt némileg befojásolják, eltorzíthatják.--Neo 2006. március 3., 19:54 (CET)Válasz

Nem ismerem az idézet előzményeit, de nagyon örülnék, ha mindenki csak annyira reagálna intenzíven, mint Linkoman abban. És természetesen ilyenkor meg lehet kérdezni, hogy miért mondja, mit gondol a lutheránus vagy a kálvinista egyházról etc. (preferálhatóan magánlevélben, de ha higgadt marad a társalgás, akkor persze vitalapon is), de ha ehelyett valaki társalgási hangnemben megjegyzi, hogy a református egyházat csak azért nem nevezzük destruktív szektának, mert sokan vannak, és Kálvin egyébként egy inkvizitorikus lelkületű antiszemita diktátor volt, az szerintem a trolling iskolapéldája, és nem vizsgálni kell, hanem megakadályozni, mert a Wikipédia egy projekt egy szabad lexikon létrehozására, nem pedig szociológiai kísérlet arról, hogyan mehet tönkre egy ilyen projekt. --Tgr 2006. március 3., 20:06 (CET)Válasz
ha ez a véleményed, jobban tennéd, ha elolvasnád a Trollokról szóló lapot. Elfogult véleményeknek a szócikkekbe írása önmagában még semmiképp sem trolling. Gubb     2006. március 3., 20:16 (CET)Válasz

Rendes tőled, hogy elolvastatnád velem az összes olyan lapot, amit anno én írtam :-) Nem a szócikkekről beszéltem (az POVtolás, és jellemzően nem rosszindulatú), hanem arról, amikor valaki provokatív, de egyébként teljesen haszontalan megjegyzéseket ír a vitalapra. A trollingnak (szó szerint egyébként azt jelenti: csalival való horgászás) pontosan ez a lényege: bedobni valami olyasmit, ami nem feltétlenül személyes támadás, de alkalmas arra, hogy az idegesebb emberekben kiüsse a biztosítékot, és aztán gyönyörködni az elszabadult indulatokban. Ha valaki a sokszoros kérések és sokszoros sértődések ellenére nem szokik le az egyébként a Wikipédia számára semmilyen hasznos funkcióval nem bíró provokációkról, arról én egy idő után már nem tudok jóindulatot feltételezni.

Wikipédia:Feltételezz jóindulatot - azért csak próbáld meg. Egy adminisztrátor esetében különösebben is magasabban van a léc, mivel a jó admin elsődleges jellemzője az extra adag türelem (ahogy általában egy jó vezetőé is, de végül is egy jó szerkesztőé is - csak az a különbség, hogy az ideális szerkesztő egy ideál, és admin megbízást az kap, aki az adott időpontban közel van ehhez a közösség véleménye szerint). Ami pedig a provokációt illeti, ezzel a fogalommal nem szabad visszaélni. Vannak olyanok, akik a másiknak már a létezését is provokációnak tekintik (ld. a keresztény-user sablon - ami először nekem sem tetszett az angol wikiben, bár utólag már semmi rosszat nem látok benne, és én is használom, attól azonban még a kezdeti időkben is óvakodtam, hogy a használatát mások megbicskázásának vagy ennek előképének tekintsem). Aki annyira ideges, hogy provokációnak tekinti , hamásnak nem tetszik az, hogy az ideges úr ki akarja penderíteni, az tényleg ne jöjjön cenzúrázatlan helyre, csak ezt tudom mondani. Gubb     2006. március 3., 20:55 (CET)Válasz

Ahogy mondtad, az, hogy nyenyec nem írja le itt a magánvéleményét, hozzájárul, hogy a Wikipédia jobb közösség és jobb enciklopédia legyen. Légy szíves, járulj hozzá te is ugyanezzel. Ha az kell hozzá, indíts blogot. --Tgr 2006. március 3., 20:36 (CET)Válasz

Nos, manapság nem írja le. Az Antifinnugor-vitában mellesleg ő kezdte az ilyen kellemes kis kommentek ontását (ld. hogy milyen szexuális ténykedés jut eszébe Béres Judit kutató monogramjáról, meg az antifinnugor-idézetgyűjteményt). Eredetileg én sem szándékoztam itt politizálni, de láttam, hogy mások megteszik, és nem vagyok hajlandó elismerni, hogy egyeseknek joguk van erre, másoknak nincs. Nyenyec azóta leszokott az ilyesmiről, de mindig jön valami őrült, akivel kénytelen vagyok vitatkozni. Ha mások is segítenének, akkkor kevesebbszer kellene (egyébként Nyenyec szokott néha segíteni, ez becsületére válik). Ismételném, hogy nincs teljes rálátásod a mostani vita gyökereire, úgyhogy nem tudsz a körülmények kielégítő ismeretében, hitelesen érvelni. Gubb     2006. március 3., 20:55 (CET)Válasz

Én bőven beérném azzal, ha te is csak manapság nem írnád le, nem kérem, hogy visszamenőleg ne írd le :-) És ha jön egy őrült, akkor mondd meg neki is, hogy ne írja le, ahelyett, hogy átmenetőleg te is megőrülsz, mert azt képzeled, hogy ez ellensúlyozza valamiképp. És ha ezt csinálod, akkor biztosan fogsz kapni segítséget hozzá, olyanoktól is, akik két őrült verekedésébe esetleg nem szívesen állnának be középre békíteni. (Ha esetleg még a véleménykérést vagy más figyelemfelhívó módszert is használsz, akkor meg főleg.) A vita gyökerei nem érdekesek, most kell abbahagyni, korábban, sajnos, már nem lehet.

A userboxok természetesen nem provokációk (többnyire - a pedofil azért más tészta), csak szerencsétlenek, sok káros mellékhatásuk van, amik többnyire kiküszöbölhetőek néhány változtatással. (Biztos ajánlottam már neked az angolok által ez ügyben kidolgozott irányelvet.) Az se provokáció, ahogy a kipenderítésre reagálsz, mégha nem is túl szerencsés. A vitalapokon való kommunistázás, neoliberálisozás és egyéb céltalan politikai véleménnyilvánítás viszont az - egyszerűen semmilyen más funkciója nincs, amit betölt, mint a provokáció. El tudom képzelni, hogy neked jó érzést okoz, vagy levezeti az indulatokat, vagy ilyesmi - ez mind olyan dolog, amiről a jóindulatú szerkesztő, miután nyomatékosan megkérik rá, leszokik. (Ha szabad magammal példálóznom: szerintem vagyok olyan rossz véleménnyel a jogászokról és a jogi szabályozás bizonyos területeiről, mint te a neoliberálisokról, még ha valamivel visszafogottabban nyilvánítom is ki. Erre a vélemnyemre egyszer utaltam valami szerzői jogi hercehurca során, és Linkoman nagyon rossz néven vette. Azóta nem említem, és vigyázok, mit írok, amikor jogi dolgokról esik szó. Lehet, hogy fél percel tovább tart megfogalmazni a véleményem, de ennyi fáradságot csak megér, hogy ne sértsek meg másokat, még ha nem is vagyok velük egy véleményen.) Téged most már elég sokan, elég sokszor kértek: légy szíves, ne nyilvánítsd ki a vitalapokon a véleményedet olyan formában, ami sokak számára sértő vagy taszító lehet. Nem hiszem, hogy ez a kérés komolyan akadályozna abban, hogy megvédd a cikkbeli álláspontodat. A cikken kívüli álláspontodat meg inkább tartsd magadban, ha nem járul hozzá a konszenzus eléréséhez, hanem csak elmérgesíti a helyzetet.

Amennyiben úgy tapasztalom, hogy a szócikkekben a tisztelt panaszkodók megőrzik semlegességüket, akkor tudom megfogadni ezt a kérést - egyéb, nem-konszenzusos esetben viszont a vitalapok azért vannak, hogy vitázzunk rajtuk. Ami azt illeti, indokoltan nem kértek sokan és sokszor, hogy ne nyilvánítsak véleményt (arra kértek, hogy ne tegyem tele jobbikos linkekkel a cikkeket, holott soha egyetlen jobbikos linket nem tettem be sehova - és hasonló "komoly" kéréseket kaptam "komoly" szerkesztőktől, akiknek egy darab szócikk névtérbeli szerkesztésük sincs,. radásul legtöbbször olyan útszéli hangnemben, az el nem maradható hazug hívószavakkal körítve; hogy tényleg nem csoda, ha az ember egy idő után csak sértéssel tud válaszolni az értetlen és rosszindulattól elvakult ipsének, és egy idő után ha egy ilyen jön, csak legyint egyet: "neoliberális baromság", és azontúl nem keveredik oldalakig menő vitába). Úgyhogy nem vagyok optimista. Ugyanilyen sokan és sokszor kértek, de sokkal komolyabb szituációkban; hogy nyilvánítsak (pl. Prisz, Mesüge). Ha nem semleges egy szócikk, akkor jelezni kell, hogy nem semleges és milyen álláspontot tükröz. Ez mindenki kötelessége. És hogy sajnos egy bizonyos politikai irányzat követői tettenérhetően és tiáltalatok is félig-meddig (nagy nehezen) elismerten képtelenek más álláspontokat figyelembe venni, és ezt sokszor kell jelezni nekik a vitalapokon, az nagyon szomorú, de nem nekem kellene támadni emiatt, hanem segíteni kellene nekik a semlegesség fenntartásában. Én ezt teszem, a magam módján. Ha ti jobban tudnátok ezt nálam csinálni, tessék, örömmel megszabadulok e kínos kötelességtől. Csak nem láttam, hogy rajtam kívül túls sokan vállalnák ezt a más, szintén komoly, velem egyetértő szerkesztők által "mocsárban turkálás"-nak nevezett, valóban kellemetlen és sajnálatos feladatot. Ennek okát a legtöbb esetben nem nehéz kitalálni, de ezt tényleg hagyjuk. Gubb     2006. március 4., 09:19 (CET)Válasz

Remélem, nem burkolt fenyegetésnek vagy elküldésnek veszed, mert tényleg nem annak szánom, de: aki nem tud uralkodni magán, az menjen cenzúrázatlan helyre. A Wikipédia cenzúrázott; a cenzúra alapja a jóízlés, a wikikett és az alapelvek – mindenekelőtt az, hogy lexikont akarunk csinálni, nem fórumot. Aki ebben részt akar venni, az vegye tudomásul, hogy alkalmazkodnia kell más lexikonkészítőkhöz, olyanokhoz is, akikkel nem ért egyet, vagy akár ellenszenvesek neki. Ha nem teszi, akkor rombolja azt, amit építeni szeretne. --Tgr 2006. március 3., 21:44 (CET)Válasz

Gubb, jóöreg, ez tényleg rendes tőled, hogy kíméled a szadeszes idegeimet. Mi lenne, ha sehová se írnál ilyesmit? Az összefoglalóba sem. Csak kérdem. Wikibarátsággal OsvátA. 2006. március 4., 13:46 (CET)Válasz
Mi lenne? Semmi sem lenne. És akkor sem lenne, ha írnék ilyesmit. Ez ugyanis semmifajta irányelvbe nem ütközik. A szadeszes idegek kímélése konszenzuskereső, emberbarát cselekedet. De tényleg (egyébként senkit sem említettem név szerint, hacsak nem Kuncze Gábort). Egyébként sem tudtam, hogy szdsz-es vagy. 2006. március 4., 16:19 (CET)
Ilyenkor erősen. Máskor kevésbé. :-) OsvátA. 2006. március 4., 16:23 (CET)Válasz
Nem egészen értem, mi a bajod. Még ha "masz..."-ot mondtam volna, megértem (ezt nem szoktam nyilvánosan használni), mert az sértés, de a szadeszben szerintem semmi sértő nincs: egy betűszó tréfás kiolvasása, akárcsak a "madöf". És különben is, ha Obersovszky használta szdsz-es létére, akkor én is tehetem(?). Szóval nem értem a problémád. Gubb     2006. március 4., 16:30 (CET)Válasz

Nincs problémám. Véleményem van. Hangot adtam neki. Üdv. OsvátA. 2006. március 4., 16:36 (CET)Válasz

Mátyás és Beatrix[szerkesztés]

Gubb, én nem tudom, ki készítette azt a domborművet, de a 15. századi művészek nagy része már feltehetőleg nem él, legalábbis mifelénk annyira nem hemzsegnek. Szerintem nyugodtan maradhat. – Alensha  2006. március 4., 20:35 (CET)Válasz

Az a probléma, hogy nem én fényképeztem. És az ilyen fénykép - mivel nem festményről, hanem elvileg térbeli alkotásról készült - emlékeim szerint ténylegesen védett. Gubb     2006. március 4., 21:17 (CET)Válasz

Szia Gubb! A domborművek (állítólag ismeretlen lombardiai mester alkotásai) a Szépművészeti Múzeumban vannak. Szerintem egy vállalkozó kedvű fővárosi szerkesztő – ha engedik – le tudja fényképezni őket. --Csanády 2006. március 5., 12:51 (CET)Válasz
Kösz, de sajnos nekem nem fog menni, nagyon be vagyok táblázva intézménybemenés tekintetében (egyetem, orvos, iskola, kirándulás, megemlékezések). Gubb     2006. március 5., 13:50 (CET)Válasz

Épp emiatt akartalak megkeresni. Törölnöm kell, h nem tudsz rá adni valamilyen licencet. Előre is köszönöm! NCurse üzenet 2006. március 5., 15:57 (CET)Válasz

Nyugodtran, bár nagy kár érte, tényleg szép a kép. Gubb     2006. március 5., 16:09 (CET)Válasz

Nyelvemlékek sourceba bele jól[szerkesztés]

Slash a Guns'n Rosesből? :) Ha nyelvemlékeket akarsz pakolni a wikisource-ba, adok egy csomó könyvet neked, és másolj belőlük, ha kedved van. Én ezt csupán kis kitérőnek szántam, aztán visszafordulok a klasszika-filológiához, van ott dolgom bőven. Ezt a megbecsülés-dolgot meg komolyan írtam. Data Destroyer 2006. március 5., 16:05 (CET)Válasz

Szívesen, ha meggondolod magad, szólj bátran, úgyis jövök neked egy Arisztotelész-kommentárral :) Data Destroyer 2006. március 5., 16:14 (CET)Válasz


Lad: Külképviseleti névjegyzék laptörtenete[szerkesztés]

Idezem:

"Ezt a hangot visszautasítom. Honnan veszed a bátorságot? Leicester 2006. március 5., 19:45 (CET)"

Kedves Leicester,
talan egyszer jo lenne, ha elmelyednel bizonyos kerdesekben. Peldaul, hogy mi a jogeserto, s mi nem. S "hogy honnan veszem a batorsagot"?! Mihez? Törölsz egy szocikket, ami informativ, mert nem tetszik, hogy mirol szol a törveny? Ne haragudj, de szegyelld magad piszkosul. A tovabbiakban pedig tartozkodj az ilyenektol, mert radszallitom a müncheni Wikipedia törzsasztalt, hogy egy sor se marad toled a Wikin. Vilagos? --Dr. Steller 2006. március 5., 19:54 (CET)

"Örülnék, ha sok fenyegetésed közül egyet betartanál. Eltűnnél végre végleg innen. "Dr" Steller, ártasz a Wikipédiának, nem használsz. Viszlát. Leicester 2006. március 5., 19:58 (CET)"

(a gyenge emberek fenyegetőznek mindig, avagy csak ott nagy a pofád.) Leicester 2006. március 5., 20:01 (CET)"

Kerdesem: hol maradnak ilyenkor az adminisztratorok? --Dr. Steller 2006. március 5., 20:07 (CET)Válasz

Steller, elfelejtetted, hogy egy engem illető káromkodással kezdted az egészet. Leicester 2006. március 5., 20:09 (CET)Válasz

Jo, ezt irtam kommentbe: "Neniked a törvenyserto, nem a törveny idezese". Mi van, csak nem a tyukszemedre leptem vele? Egyebkent pedig neked en nem vagyok per Steller, mert szerencsere nem egy talbol cseresznyeztünk. Bocsanat, hogy foglaljuk a kapaciatsod, Gubb. Egyebkent Szia, Gubbubu... --Dr. Steller 2006. március 5., 20:16 (CET)Válasz

Sziasztok :-)). Nem tudom, miről van szóm ,de örülök, hogy nem voltam itt az elmúlt órákban ... :-(. Nyugi már. Mindent meg lehet beszélni - ideális esetben. Gubb     2006. március 5., 21:47 (CET)Válasz

Gondola hozzászólás[szerkesztés]

A könyvet bemutató Pölöskei Ferencet nem ismerem, de olvastam egy könyvét Tisza Istvánról. Tisza Istvánnak annyi köze van Schmidt Mária könyvéhez, hogy az ő gyilkosainak pere is a mitizálás sorsára jutott. Ebben a perben többen részletesen beismerték a tettet, másokra rá lett bizonyitva a gyilkosságban és a felbujtásban való részvétel. Viszontt kétségtelen, hogy a per már olyan időben zajlott, mikor a békeidőkhöz képest már csorbult a törvényesség. Vagyis fennáll a lehetőség, hogy a perben eleve manipuláltak, bele akartak keverni embereket, pl. Friedrich Istvánt is. Rengeteget torzitott a korabeli szóbeszéd is. Mivel a gyilkosok kétségtelenül a Nemzeti Tanácstól jöttek, sokan eleve készpénznek vették, hogy Károlyi Mihály tudott a dologról (nehéz is elképzelni, hogy nem, dehát annyira stupid volt, hogy még az is lehet, hogy nem tudott arról, hogy közvetlen környezetében mit tervelnek...). Mindenesetre Károlyi a Tisza elleni közismert gyűlölete miatt nagyon plauzibilis felbujtó volt, bár konkrétan nem bizonyitottak rá semmit. A manipuláció második - máig érezhető - szakasza viszont az volt, mikor a per itéleteit ignorálták, azt mondták, hogy feldühödött katonák és matrózok ölték meg Tiszát, de a tettesek és felbujtók azonossága bizonytalan. Pölöskei Ferenc régebben maga is úgy vélte, hogy „rendkívül nehéz volt két év után az adatokat rekonstruálni, ezért politikai síkra került a per”. Pölöskei - aki szerint a peranyagból „nem derül ki semmi, és a gyilkosságot máig homály fedi” - nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a merénylet elkövetői nem magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak, illetve hogy a gyilkossághoz köze lehetett Tisza azon törekvésének, hogy a nemzetiségeket a monarchia keretein belül tartsa.

Az MTI által lejegyzett peranyagot közben viszont "megtalálták" és kiadták. Ebből annyi világos, hogy két vádlott részletesen elmondott mindent, egy harmadik - állandó részegségére hivatkozva - részben tagadott. Többüknek - köztük az egyetlen igazán délszláv származású tettesnek - viszont nyomaveszett. Egy résztvevő, Pogány József a már itt is említett amerikai közjáték után végül is követte elvtársait a KGB tisztogatások fényes ösvényein. Az egyik gyakorlatilag is tevékeny felbujtó, Kéri Pál ujságíró viszont Moszkvának lett kiadva a többi kommunistával együtt, onnan Bécsbe majd Párizsba került, ahonnan végül New Yorkba emigrált, ahol 1960-ban halt meg. Faludy György ismerte Párizsban.

Nomost erről az ügyről is nehéz megmondani, mi történt, bár a tetteseket ismerjük, és nincs sok vita, hogy a Nemzeti Tanácstól jöttek autóval (ami akkor azért nem mindenkinek volt..). Csak az nem biztos, volt-e felső felbujtó, Károlyi volt-e az, vagy valaki más. Vagy tényleg csak a részeg katonák akciója volt. Pogány jelenléte azonban már elegendő magyarázat, és könnyen lehet, hogy a rákosista propaganda ezért gerjesztette a homályt a gyilkosság körül.

Mindenesetre szerintem érdekes, hogy ez a per is milyen alkalmas a vélemény-polarizálásra. Azt lehet mondani, hogy egy per olyan, mint egy jó boxmeccs, vagy futballmeccs, az embereket azonnal drukker-táborokra osztja, és a kiabálásban már nem lehet eldönteni, hogy valaki az igazságot mondja-e, vagy csak kiabálni akar.... Így aztán az egész ügy "relativizálódik", "vitatott kérdésnek" minősíthető... [15]

Pölöskei Ferenc törtenesz az ELTE BTK dekanja volt sokaig. (Bocs, hogy közbeszolok, csak az elejet olvastam.) --Dr. Steller 2006. március 8., 11:52 (CET)Válasz

Olimpia.[szerkesztés]

Szia.

Nagyon kedvesek vagytok. Maga az elismerés is nagyon szívet melengető, és a kép is nagyon tetszik. Lehet, hogy kiteszem a userlapomra, bár lehet, hogy az magamutogatás? Mellékesen jegyzem meg, hogy sajnos még nincs kész a teljes anyag, ez a hét még rá fog menni, hog gatyába rázzam (azért egy hét, mert rengeteg az egyéb dolgom most.) Még egyszer köszi, menetközben is nagyon jól esett a buzdítás. Péter 2006. március 11., 12:26 (CET)Válasz

Biosz műhelyterv[szerkesztés]

Szia! Na nagy szükség lenne rád a biosz műhelytervemben. Kigondoltam egy sémát, érdekelne nagyon a véleményed. :) NCurse üzenet 2006. március 12., 16:51 (CET)Válasz

Minden az aradi vértanúkról. Nem a nagyapám, neki nem voltak gyermekei, halálakor nőtlen volt, csak a testvéreinek (7). Nagymamám nagyapjának testvére. Katona Tamás: Az aradi vértanúk - http://www.neumann-haz.hu/scripts/webkat?infile=virt_keret.html&oid=164407&dok=/scripts/SGML/BHISGMLtr?aradiv/aradiv00000.sgml

Na, üdv: Kata


Hibát jelez[szerkesztés]

Miért is? Megnézem, amit írtál. Nem vetnél egy pillantást te is User:Jéééé vitalapjára/közreműködéseire? Data Destroyer 2006. március 15., 11:50 (CET)Válasz

Azt írja ki, hogy nincs feladó (már ha a Wikipédián keresztül akarom küldeni, az "email küldése ezen felhasználónak ..." -ra kattva). Gubb     2006. március 15., 12:00 (CET)Válasz

2 szintű érettségi - Mathae-nél...[szerkesztés]

Szia!

Mutattál egy linket... megnéztem, elolvastam. Valamit akarsz vele üzenni? (választ a viatalapomra... ha kérhetem) --Peda 2006. március 18., 02:11 (CET)Válasz

A válaszom[szerkesztés]

Kedves Gubbubu! Mosolygok ...

"a liberális oktatáspolitikát leginkább a Rákosi-féle gazdaságpolitikához tudnám hasonlítani" -így azért egy kicsit dúrva. Azért is mert a liberális oktatáspolitikának nem az a célja, hogy megteremtse a vas és acél országát (egyetlen területet sem preferáltat), mindenkinek a szabad iskolaválasztást, valamint azt a lehetőséget kínálja, hogy pl. ne tanuljon emelt szinten matematikát, ha irodalomár (bölcsész és/vagy tanár) akar lenni mert számára nem feltétlenül fontos az integrálás, vagy a deriválás (és valljuk be ebben van némi igazság). Sokak szerint ennek az lesz a következménye, hogy a diákok egyre butábbak és butábbak lesznek, ami véleményem szerint nem igaz.

1. Ma - akár tetszik akár nem - nem vesződnek sem a középiskolában, sem az általános iskolában a diákokkal... szakmai hiúságból - talán! (de már az is baj, hogy csa hiúságból) - esetleg félévkor mebuktatja, netán 1x évvégén, aztán gyorsan ki is lökik, nehogy ott kelljen maradnia - és veszdni vele - még egy évre.
2. A tanárok általában tisztában vannak vele, hogy valaki hová szeretne menni (informatikusnak, angol szakosnak, történésznek, matematikusnak), s ebből fakadóan nem mindig követelik meg a tananyagot (az egész tananyagot), kizárólag az érettségi tételeket.

A jelenlegis liberális oktatáspolitika ez utóbbit kívánja kiküszöbölni, hogy legalább valmilyen egészen minimumot követel meg (az 1-gyes pontban említettel senki sem tud semmit sem csinálni - egyenlőre).

Ami a Mónika Show-t illeti: Nem kell ahoz könyvet olvasni (de már megjelenésekor el akartam olvasni az Öljétek meg Tévémacit!, s remélem a nyár folyamán hozzá fogok jutni egy példányhoz és elolvashatom), hogy az ember tudja: előre megírt az emberek igénye szerint készített műsor (ha annak az x millió embernek, aki nézi, ez a színvonal kell, hát ők asszisztálnak, szívük joga). A nézők között pedig jócskán akad olyan, aki - az amúgy valóban kiváló - poroszos oktatási rendszerben tanult (akár a Kádár-rendszer, aká a III. Köztársaság idején), s kilónyi műveltséget tanult meg, mert megkövetelték...

A médiakutatóval kapcsolatban: nem látom, hogy honnét és mit idéztél... kifejtenéd bővebben? S konkrétan mi a problémád vele? Úgy értem, hogy elfogult, gyenge minőségű, netán rossz? --Peda 2006. március 21., 10:14 (CET)Válasz

Krassó[szerkesztés]

Szia, Gubb! Megtennéd, hogy megnézed az utsó előtti hivatkozást (15 éve hunyt el...). Onnan jön az összes szöveg. Ez vajon nem jogsértő? Tudod, én még csak tanulok... A cikk fontos, kiemelkedő egyéniség, de akkor is... Kösz, előre is. --Burumbátor 2006. március 19., 14:01 (CET)Válasz

Ha fel van tüntetve a forrás, akkor rendben van. A cikk elég terjedelmes, és szerintem ennyi mennyiségű szöveg még idézhető. Majd próbálok még anyagot szerezni. Gubb     2006. március 19., 14:03 (CET)Válasz

burum[szerkesztés]

Messzemenőkig örülök a véleményednek! Tényleg! És: bármikor szeretettel látlak Biskekben a lakásunkban, saját szoba, saját fürdőszoba, saját kocsi.... Meg tudnánk beszélni fontos kérdéseket, amiket most esetleg nem látsz, de azért ott vannak a válaszok. Igen, el tudom ismerni, ha hibázok, lásd nagytibinek írt okosságaimat Sao tomé ügyben. amikor írtam, még nem tudtam ezeket a fenntartásokat. Mi egyszer összekaptunk, de szerintem azt meg is oldottuk. Üdv, --Burumbátor 2006. március 21., 18:17 (CET)Válasz

Kösz amit írtál. Ne igyunk előre a medve bőrére!! Én nem kezdeményeztem ezt a szavazást, de amikor a nyomás overwhelming lett nem tudtam és nem is akartam ellenállni. Társadalmi admin akarok lenni, aki az itt jelenlévő szakembergárda átlagéletkorát jócskán meghaladva, egyfajta bölcsességet benyomva, próbál egyezségre jutni a gondokban. Én nem vagyok felhergelhető, ezt többször is bebizonyítottam (nem tudok difflinket adni, de hidd el, tényleg így van). Nyugalommal, türelemmel minden megoldható, horribile dictu, még User:Math-al is meg tudok egyezni. Nem hajt se pro, se kontra. A wiki szabad, nyílt, a szócikk szent. Ez vezérel. Bárki kikezdi ezt, akár az általad említett kollégák, vagy más, megkérdezem, mit akarnak. És vagy van válasz, vagy nincs. Kell hogy értsd innen az egészet. :) Üdv., --Burumbátor 2006. március 21., 18:41 (CET)Válasz

Köszönöm! :) Nem fogsz csalódni... --Burumbátor 2006. március 21., 18:57 (CET)Válasz

Kísérlet ... Gubb     2006. március 22., 23:28 (CET)Válasz

Sikerült törölnöd a szavazatomat[szerkesztés]

[16] -- nyenyec  2006. március 22., 23:07 (CET)Válasz

Egyértelmű cache hiba. Jelenleg több mint egy percet késnek nálam az új változtatások, csak a laptörténetben látszanak. Gubb     2006. március 22., 23:36 (CET)Válasz

Gubb, gondoltam, szólok, hogy a Szavazás törlésről oldalon valszeg cache-gond miatt felülíródtak ezek a szavazataid: [17] nem tudom visszaállítani, mert sokat írtak a lapra azóta. – Alensha  2006. március 23., 00:22 (CET)Válasz


Sablon[szerkesztés]

Szép az új sablonod, kár, hogy ilyen bénán fotosopppoltam :)) Data Destroyer 2006. március 23., 13:48 (CET)Válasz

Jó ez így. Gubb    

Gubb: ha ellene vagy, szerintem töröld a díjadat az oldaladról, így a korrekt, ha már ellene vagy. Nikita 2006. március 23., 13:52 (CET)Válasz

Nincs fent a díjam a lapomon (körülbelül már fél éve), csak annyi, hogy egykor megkaptam. De ha fent lenne, akkor sem törölném, mert "nem hamisíthatom meg a történelmet", és hitelesebb, ha egy egykori kiváló wikipédista mondja a díjról, hogy ma már ellene van. Valakinek megírtam emailben, ezen túl miért nem töröltem a boxot; találd ki, kinek és kérdezd meg tőle. Talán tőle megtudod, de mint levéltitkot, nem hozhatod nyilvánosságra. Egyébként sem echte a díjak ellen vagyok (sőt Adam78 díját nagyon megérdemeltnek tartom); legalábbis nem annyira ellene (felőlem az ad annak akinek akar), hanem konkrétan a mostani helyzet ellenében, amin azonban bevallom, nem tudom, hogy kellene változtatni. Ezért vonulok passzivitásba ezzel kapcsolatban. Gubb     2006. március 23., 14:08 (CET)Válasz

Díj[szerkesztés]

Én egytértek azzal amit írsz, de hát ilyen alapon az összes létező díj jogosultságát meg lehet kérdőjelezni. Egyes esetekben valóban kérdőjelek vannak, akár egy Kossuth- vagy Szécsényi-díj kiérdemeltségi szintjével kapcsolatban. De azért én nem mondanám azt, hogy "pofára osztják", mert ez egyszerűen nem szép kifejezés. Minden díjat odaítélését egy bizottság végzi, és én tudom, hogy itt a wikin is, ha nem is bizottság, de széleskörű (5-6 ember minimum) egyeztetés előz meg minden díjat. Tehát nekem alapvetően ezzel a két szóval van valamilyen szinten gondom, és azért is, mert a szerző magáról is jelzéseket küld a világ felé. Ez az szvsz, amire talán semmi szükség nincs. --Burumbátor 2006. március 23., 17:56 (CET)Válasz

Sajnálom. Küldtem egyéb jelzéseket is: a kutyát nem érdekelte, válaszra sem méltatott senki. Data Destroyer 2006. március 23., 18:01 (CET)Válasz

„… Azt hiszed, az A betű olyan dolog, amit a Nyuszi is tudhat?
– Bizony, Füles, Nyuszi nagyon okos és ravasz.
– Ravasz! – kiáltott Füles, és egyik patájával haragosan rátaposott a három pálcikára. – Műveltség! – tette hozzá keserűen, és már hat pálcika volt előtte, csak félakkorák. – Tanulni! – kiáltott, és a levegőbe rúgta a tizenkét pálcikát. — Ha a Nyuszi is megtanulhatja! Hahaha!” (A. A. Milne: Micimackó, Karinthy Frigyes fordítása)
– (szerintem) Váradi Zsolt 2006. március 23., 19:17 (CET)Válasz

Amerikai matematikus[szerkesztés]

Figyelj ha lehet, akkor akkor utasítgass, ha az élet úgy hozza, hogy a főnököm vagy. Egyelőre még nem így van. Közben utánanéztek, hogy amerikai, ahogy a kategóriában is megjelöltem. Nyugodj le. Nikita 2006. március 24., 08:55 (CET)Válasz

nézd meg a laptörténetet mielőtt magyarázol. Nikita 2006. március 24., 09:00 (CET)Válasz

gubb, hagyjál már a hülyeségeiddel. Szerencsém volt?? Hogy mi van? Mit gondolsz miért irtam azt a szerkesztői összefoglalót? Na és ha spanyol? ha spanyol lett volna, akkor jött volna syp és kijavítja. Kérlek szépen ne fárassz engem kora reggel a hülyeségeiddel. Előre is köszönöm. Nikita 2006. március 24., 09:07 (CET)Válasz


Szép ilyenkor ez a reggel.
Ünneplő munkástömeggel
A rigó is már rég felkelt,
Üdvözli a korareggelt.
Az sem baj, ha délelőtt,
Dallal köszönt minden nőt
Reppel, dúdol vagy regiz?
Nem tudom, de mindegy is.
Mert a nőknek a tíz óra
Korareggel, az biz a.
Szegény Niki hisztis most,
nem hallgatja a rigót.
Ha hallaná, felvidulna.
ez a vers meg egyre rosszabb.
ezért mostan abhagyom,
de ne találgass, asszondom,
Száz szónak is egy a vége.
itt a vége, értsd meg végre.

Gubb     2006. március 24., 09:18 (CET)Válasz

Oldaltérkép[szerkesztés]

Bocs, de nem esik le, hogy "oldaltérképnek" melyik oldalra gondolsz. Ha az "A, Á" betűkre klikkelek, akkor nekem nem "oldaltérkép", hanem az A-Á-betűsök listája jön be. (Bocs, de egy kicsit álmos vagyok, & ilyenkor ált. lassabb felfogású :) --Ali # 2006. március 24., 18:37 (CET)Válasz

Aham, leesett. Hát ha levédték az adott szintet a megtekintés elől, akkor azzal én szerintem nem tudok mmit tenni.
Gondolom egyébként nem vesztesz ezzel sokat; a K-betűs szerzőkhöz tartozó cikkek lennének ott (azok kezdődnek az általad megadott könyvtár-címmel), azok meg a tartalomjegyzék K-betűs listájában is ott vannak. (Igazából azt nem teljesen értem, hogy miért a könyvtárat magát akarod megnézni? Le akarod szipkázni a tartalmát a könyvtárstruktúrával együtt?)

--Ali # 2006. március 24., 18:48 (CET)Válasz

Félrím[szerkesztés]

Ugyanígy nem tudnád kiegészíteni a bokorrímet is? --Hkoala, 2006. március 25., 18:32 (CET)Válasz

HELP[szerkesztés]

légyszi figyeld már a változásokat, Anne Frank oldalon valaki vandálkodik. egyszer visszahúztam, de most sürgősen mennem kell, nem tudom figyelni. Csak egy kicsit, légy szi... Kösz előre is!--Burumbátor 2006. március 26., 14:36 (CEST)Válasz

Balog Zoltan[szerkesztés]

Te egyebkent tenyleg azonos vagy ama forumozoval?

--Math 2006. március 26., 20:59 (CEST)Válasz

Nem, nem vagyok vele azonos, sőt nem vagyok azonos semelyik Indexről kitiltott fórumozóval sem. Az indexen amúgy is nagyon kevésszer fordultam elő. A nevemet, monogramomat szerintem ismered, mindenesetre nyilvános. Sőt, Alensha rosszindulatú gyanúsításaival ellentétben, beszélgetőrobot sem vagyok. Ha nem hiszed, akkor kérdezd meg Tgr-től, ő személyesen is ismer engem, tudja, hogy létezem, és hogy hívnak (bár vele sem találkoztam személyesen mintegy 7 éve, de szerintem emlékszik. Ha nem hajlandó rendesen emlékezni, akkor tudok róla olyan kompromittáló dolgokat mondani, amit más nemigen tudhat :-))). Gubb     2006. március 26., 21:59 (CEST)Válasz

Ja. Hogy Ige vádjainak igazságtartalmára további szempontból is rávilágítsunk, hadd jegyezzem meg: nekem valahogy nem úgy tűnik, hogy ezt a bzoltan nevű nicket örökre kitiltották volna az indexról. [18]. Gubb     2006. március 26., 22:37 (CEST)Válasz

  1. nem vagyok rosszindulatú :(
  2. miért lenne sértés az, hogy robot? pl. Data parancsnok is az, mégis sokra vitte
Alensha  2006. március 26., 23:11 (CEST)Válasz


Nézz rá NCurse Vitalapjára - Üdv. » KeFe « * 2006. március 27., 09:20 (CEST)Válasz

Kosz a valaszt. Nem nyomozok utanad. EGyebkent nem emlekszem a nevedre vagy monogramodra. --Math 2006. március 29., 14:47 (CEST)Válasz

Alensha: Viccelgethetsz vele, amig nem jelzik, hogy sertesnek veszik. Egyebkent is sertes az,a mit annak vesznek. Nincs ebben igazsag, mondjuk ezert nem kene szankciozgatni meg blokkolni miatta. --Math 2006. március 29., 14:49 (CEST)Válasz

természetesen alensha csak viccelt, és én is viccből mondtam, hogy "rosszindulatú vádaskodás" (ld. a szmájlit s hozzászólás végén) Gubb     2006. március 29., 15:02 (CEST)Válasz

A cikkből jelenleg fontos információk szerkesztődnek ki. Azért feljegyzem őket.

Ezzel az ítélettel a bíróság már a 37. esetben tartotta megalapozatlannak a Keller László közpénzügyi államtitkár által hivatalból kezdeményezett eljárásokat [1]

Vandálozás[szerkesztés]

ezt írod a kocsmafalon: „Vandalizmus olyasmi, ami nyilvánvalóan nem való a szócikkekbe. Ennélfogva a cikkben való tesztelgetés is vandalizmus.” Ha így vesszük, akkor a helyesírási hibákat, elgépeléseket, elrontott táblázatformázást, törölt kép hivatkozását stb. is visszaállíthatnák „revert vandál” összefoglalóval? Mert a cikkbe ezek se illenek. (Egyébként meg vagy dicsérve, hogy te „rv teszt”-et írsz :) – Alensha  2006. március 29., 00:44 (CEST)Válasz

ami azt illeti, egy nagy baromságot írtam. részletek nálad. Gubb     2006. március 29., 18:52 (CEST)Válasz

virághalmi Lea[szerkesztés]

Pepe kérésére, szükség esetén újraírom a cikket. Gubb     2006. március 29., 14:34 (CEST)Válasz

Virághalmy Lea (Budapest, 1967. október 26.) tudományos szakíró, a Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény vezetője, családanya.

Életrajza[szerkesztés]

Virághalmy Lea 1986-ban érettségizett a budai Toldy Ferenc Gimnáziumban, 1986-1991 között járt az ELTE Bölcsészettudományi Karán orosz - könyvtár - történelem segédtudományai szakra, 1995-ben szerezte meg művelődéstörténeti doktori, 2003-ban pedig „summa cum laude” a nyelvészeti-teológiai tudományos fokozatát (PhD).

Pályáját az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában kezdte tudományos kutatói besorolásban. A Bokros-csomag következtében műszaki menedzserré képezték át, s a Gábor Dénes és a Budapesti Műszaki Főiskolán tanított tudománytörténetet, menedzserpszichológiát és főként vállalatirányítási információs rendszereket. 2003-tól magyar állampolgárként Bajorországban él, s Lea-Katharina Steller néven novellákat, verseket ír.

A Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény vezetőjeként a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.

Tudományos írásai[szerkesztés]

  • Dr. Lea Katharina Steller (geb. Blumentritt-Virághalmy) In: A Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény fiatal tudományos kutatói publikációinak, előadásainak teljességre törekvő bibliográfiája 2005 végéig. Szentendre, 2006. ISBN 9632293436
  • Ferdinand Blumentritt (1853-1913). In: Series of the Collections for Research into Sudeten German Minority I. Szentendre/Hungary, 2006.
  • Tudományos Lapok. Szerk. Lea-Katharina Steller (geb. Virághalmy). 2006/1: Szalai Miklós: Magyary Zoltán magyar államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatrendszere.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Nyenyec levaltasa[szerkesztés]

Az utobbi idoszak tukreben ugy latom, tamogatnad Nyenyec levaltasat.

Nekem itt van egy kis osszegyujtott anyag:

[[19]]

Ehhez meg hozzajohet egy csomo minden.

Belevagunk?

--Math 2006. március 29., 14:46 (CEST)Válasz

Nem vágnék bele. Ha megírod nekem az emailcímedet, akkor részletesebben is megindoklom, nehpogy sértődés, személyeskedés vagy bármi más legyen ebből. Gubb     2006. március 29., 14:47 (CEST)Válasz

mindenki tudja: math (at) freemail.hu

A masik dolog, hogy a blokkolassal es/vagy autoblokkolassal kapcsolatban nem gondolod, hogy kene akkor valamit tenni? Korulbelul harman vagyunk most mar ugyanazon a velemenyen, es legalabb ket esetben szivott emiatt valaki.

Es akkor en meg csak nem is voltam gonosz a cegemben dolgozokkal, nem szandekosan kezdtem el csinalni a dolgot. Ha viszont ezt valaki eszreveszi, es rosszindulatu, akkor ugy megszivathat nagyon sok embert, hogy csak na.


--Math 2006. március 29., 15:06 (CEST)Válasz

Az autoblokkról: egy-két évvel ezelőtt már - nem tudom, hol - szóltam grinnek ez ügyben (pontosan e hozzászólás hatására reformálták meg a blokkolási sablont és más dolgokat), eleinte nem volt megértő, de aztán vette a fáradtaságot, és azt mondta, ez ügyben nem tud semmit tenni, mert a rendszer (a mediawiki) tulajdonsága. én hiszek neki. Gubb     2006. március 29., 15:14 (CEST)Válasz

Azt meg tudja tenni, hogy az autoblokkokat rogton feloldanak. Hiszen reklamaciora feloldjak. Egyebkent en peldaul nem tudtam belepni, mert a user blokkom lejartakor meg egy kesobb beindult autoblokk blokkolt. --Math 2006. március 29., 18:54 (CEST)Válasz

egyetértek, ilyesmi már korábban is történt, előfordult, hogy én sem tudtam miatta szerkeszteni. az autoblokkal legalábbis vannak gondok, ez egyértelmű. a kérdés, lehet-e tenni valamit. ebben az ügyben szívesen segítek, ha kell. Gubb     2006. március 29., 18:58 (CEST)Válasz

ugy ertettem, hogy az adminok, ha blokkolnak valakit, azonnal nezik, hogy milyen autoblokkok vannak, es visszaoldjak oket azonnal. ne a felhasznaloknak keljen mar kitalalniuk, reklamalniuk a dolgon, csaka zert, mert a rendszerben van egy rossz elgondolas, es valtoztathatatlan.

--Math 2006. március 29., 19:01 (CEST)Válasz

Gubb, tájul, Math, még egyszer, olvassátok el ezt Wikipédia:Autoblokk. Kiderül: az autoblokkot a szoftver úgy csináljha, hogy nem is értesíti az admint, akinek a nevében lép. Szar ügy, gondolom, nagyon nagy vihart kellene kavarni, hogy az angol wikin szükséges intézkedést megváltoztassák néhány magyar miatt. Sajnos az angol cikkben benne van a "collateral damage" kifejezés, ami minden harc velejárója... Járulékos veszteség... --Burumbátor 2006. március 29., 19:08 (CEST)Válasz

Burum: magelőztél, ezt akartam én is írni :) Nyenyec leváltását semmilyen körülmények közt nem támogatnám, s ezzel azt hiszem nem vagyok egyedül. A felvetést már önmagában zavarkeltésnek tartom. Data Destroyer 2006. március 29., 19:11 (CEST)Válasz

Az egyik lehetséges megoldás a Bugzilla report, de ez ügyben én nem tehetek sokat, mert 1). egy wikibooks gond kapcsán már próbáltam Bugzilla reportokat írni, és nem tudom ezeket elmenteni 2). nem értek (egyelőre) az autoblokk dolgához. viszont közös felvetéssel és javaslattal, az adminokkal megtárgyalva, minél nagyobb támogatással; elvi lehetőség van a MediaWiki jövőbeni verzióiban a probléma kiküszöbölésére. Megpróbálni mindenképp meg kellene, ha ennyi gondot okoz(hat). Gubb     2006. március 29., 19:12 (CEST)Válasz

Pontosan, az autoblokk problem nem Nyenyec hibája. Azért valaki milyen szépen rárepült a leváltására ennek kapcsán. Data Destroyer 2006. március 29., 19:16 (CEST)Válasz

nem, de nem is mondja senki, hogy nyenyec hibája (én nem legalábbis). Gubb     2006. március 29., 19:17 (CEST)Válasz


Kösz,[szerkesztés]

Gubb! Amit a nep kivan, azt meg is kapja: Virághalmy Lea/új a ferjemtol. -- Avagy a ferjeknek mar joguk sincs irni a Wikipedian? Ez is önreklam? Erre nincsen szabalyzat, vagy ha van, akkor megette az egeszet a fene. --Dr. Steller 2006. március 29., 21:05 (CEST)Válasz

Bocsánatkérés[szerkesztés]

Jó estét! Szeretnék bocsánatot kérni a rosszhiszemű gyanusítgatások miatt. Mivel te kijelentetted, hogy jóhiszeműen jártál el a Gervai cikk jelölése kapcsán, ezt nem lett volna szabad kétségbe vonnom, mint ahogyan megtettem. Nagyon sajnálom, a jövőben igyekszem kerülni az ilyesmit. További jó szerkesztést. Peppe83 2006. március 29., 23:44 (CEST)Válasz

Kösz! Semmi baj, minden jót neked is!! Gubb     2006. március 29., 23:44 (CEST)Válasz

Köszönöm, jó éjt! Peppe83 2006. március 29., 23:50 (CEST)Válasz

Aláírás[szerkesztés]

Szia! Hogyan lehet ilyen aláírást készíteni, mint a tied? Van valahol vmi beállítás, amit nem vettem észre? Vagy van erre egy szkripted? Gondolom nem kopipészteled be minden alkalommal ezt az aláírást.. -- Puncsos 2006. március 30., 17:56 (CEST) 80.98.68.195 2006. március 31., 09:51 (CEST) Nah, most ilyen lett. Komolyan mondom, már jojóznak a szemeim. Kösz a segítséget, Gubb! -- puncsos vitám  2006. március 30., 21:47 (CEST)Válasz

Nem, előtte játszottam vele huzamosabb ideig :) Most volt egy kis wikiszünetem, aztán most újra fel munkára. -- puncsos vitám  2006. március 30., 21:52 (CEST)Válasz

Most vettem észre, hogy a vitalapomon sosem lesz link a vitalapos rész (mint a többi szócikknél sem az önmagára mutató rész), de jól elvoltam ezzel is. Na csak offolom itt magam... -- puncsos vitám  2006. március 31., 02:59 (CEST)Válasz

Gub! utasítalak a Gittegylet iratlan szabályainak értelmében, hogy volt tanárod nevét, amáig fennálló tiszteleted jeléül TISZTA NAGYBETŰVEL írd fel a lapomra. 80.98.68.195 2006. március 31., 09:51 (CEST)Válasz

Szia! soha nem írok tiszta nagybetűvel, csak ha beragad a kapszlok. Egyébként teljesen véletlenszerűen használok kis-és nagybetűket nevek kezdőbetűjének írásánál (részben attól is függően, hogy a siftgomb épp milyen kedvében van, hajlandó-e leütődni, vagy beragad; illetve ha sietős a kedvem, akkor ∀kisbetű. Gubb     2006. március 31., 10:07 (CEST)Válasz

Star Trek[szerkesztés]

melyik film nem tetszik neked? – Alensha  2006. március 31., 15:58 (CEST)Válasz

engem igazából egyik mozifilm sem ragadott meg. Talán a bálnás és a bakus kivétel, az nézhető, de igazán kiemelkedőnek nem nevezném egyiket sem; meg amikor megtalálják azokat a kicsodákat, akik a népeket teremtették; az egyszer-kétszer nézhető; de pl. a Borgos-időutazásos ritka zagyva volt, hasonlóan utálom az összest, amiben Khan szerepel, és nem túl jó az izés amikor a bolygó felrobban és spock mégse hal meg (vagy éppettől feltámad? nem eml.). persze ízlések és pofonok. Gubb     2006. március 31., 16:06 (CEST)Válasz

A sorozatból ritka sz@r pl. amikor Q színre lép,l de több rossz film most nem jut eszembe, mert a rosszat nehezebben jegyzem meg. Gubb     2006. március 31., 16:07 (CEST)Válasz

Elég jó amikor találkoznak a borggal, de szerintem a legkiemelkedőbb darab az, amikor Deanna Tal'shiar rezidensnek álcázza magát és egy romulán hajót irányít. Gubb     2006. március 31., 16:08 (CEST)Válasz

Nekem nagyon tetszik a borgos mozifilm is, meg még az ötödik is (amelyikben Spock bátyja téríti el az Enterprise-t), pedig azt mindenki utálja :( Khan összesen egy mozifilmben szerepel :D és én nagyon bírom, egyik legjobb gonosz szereplő. (hú, ezeknek a cikkét is meg kell írnom vmikor...) – Alensha  2006. március 31., 17:00 (CEST)Válasz

Nekem nem tetszik a borgos mozi, különösen az idétlen és túlontúl emberi királynő miatt. már az alapötlet is öngól: a borg ahelyett, hogyí aaszimilálná a 21. szd.-i földet, beolvasztva egy olyan fajt, amely bár primitív, de a jövőben legyőzi; ehelyett megpróbálja elpusztíani a föderációt? szerintem ez irracionális, és a borg ideájával semmiképp sem fér össze. Khan pedig szupergénmanipulált szuperember létére olyan buta, mint a fenék, hogy egy kis flottakapitány is túljár az eszén. Gubb     2006. március 31., 17:06 (CEST)Válasz

Toyfrege[szerkesztés]

Csak szólok, hogy törölnöm kell a képet. Levennéd a lapodról? Köszi előre is. NCurse üzenet 2006. április 1., 14:25 (CEST)Válasz


Ha tudnád[szerkesztés]

Ha tudnád, mennyire sajnálom, hogy nem tudtam elnyerni a tetszésedet… – (szerintem) Váradi Zsolt 2006. április 2., 09:25 (CEST)Válasz

Csurka[szerkesztés]

Én még nem olvastam végig, úghogy egyelőre nem tudom, mit gondoljak. Mi az inkriminált rész? Most valami olyan általánosság van a cikkben, hogy kritizált bizonyos társadalmi folyamatokat. --Tgr 2006. április 2., 10:43 (CEST)Válasz

Akkor jó. Így feltétlenül igaz. Gubb    

Nézd meg![szerkesztés]

Légyszi, nézd meg a b:hu:Sablon:SzK Tartalom/Új lapot. Dhanak készített egy számlálót a receptekhez. Szerinted kell-e a db a számok mögé, vagy hagyjuk el. - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2006. április 4., 13:22 (CEST)Válasz

  1. Ma.hu - „Teljes Keller László kudarca”.