Szerkesztővita:Csurla/Archívum0102

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Pasztilla 7 évvel ezelőtt a(z) Redirekt kategóriái témában

Puskás Péter

Bocsánat, hogy elfelejtettem a forrást. https://www.youtube.com/watch?v=JJ1n8lLdAIY Ebben a videóban ő említi.

További jó szerkesztést! Lacika455 vita 2016. március 12., 22:42 (CET)

Andai Györgyi

Szép estét kívánok! Honnan lehet tudni, hogy március 16-án halt meg Andai Györgyi? Mert az anon egyszerkesztéses életrajzi szócikkbejegyzésén kívül nem látok az elhalálozás napjára vonatkozólag más nyomot. Apród vita 2016. március 16., 22:30 (CET)

@Apród: Nem tudom. - Csurla vita 2016. március 16., 22:32 (CET)

Akkor majd később közlés napjára állítom át a listában, a szócikkben pedig március 17 előttre a halálozás napját Andai Györgyinél. Apród vita 2016. március 16., 22:37 (CET)

Én meg várnám míg "komolyabb" oldalak esetleg részletesen írnak róla. - Csurla vita 2016. március 16., 22:38 (CET)

Ez sajnos komoly. Csigabiitt a házam 2016. március 16., 22:39 (CET)

Akkor most javíthatom közlés napjára illetve a szócikkben március 17 előttre? Apród vita 2016. március 16., 23:56 (CET)

Persze, bátran. Ha nincs más információ. Csurla vita 2016. március 16., 23:58 (CET)

Köszönöm. Apród vita 2016. március 17., 00:16 (CET)

Király Ernő

Az egyértelműsítés után vettem észre, hogy te már hónapokkal ezelőtt megírtad, hogy Király Ernő zeneszerző lapját egyértelműsíteni kellene. Apród vita 2016. március 17., 23:30 (CET)

@Apród: Van egy ilyen kategória: Kategória:Egyértelműsítendő lapok. Itt csupa ilyen lap van. A vitalapra kell tenni egy sablont és akkor kerül ide a szócikk vitalapja. Ha rendben megtörtént az egyértelműsítés (átnevezés + linkek rendbe rakása), akkor levehető és kikerül innen. - Csurla vita 2016. március 17., 23:39 (CET)

Nem tudtam erről a kategóriáról. Apród vita 2016. március 17., 23:42 (CET)

Hányadik elnökség?

Szia! Van két hasonló nevű cikk:

Utóbbi cím nyilvánvalóan hibás a névelő miatt, de akkor ez most hányadik? (A 2 tartalom eltérő egymástól.) Rendbe tudnád rakni? Köszönöm! -- Joey üzenj nekem 2016. március 18., 14:58 (CET)

@Joeyline:: A Magyar Labdarúgó-szövetség#Korábbi elnökök alapján kijavítottam. - Csurla vita 2016. március 18., 16:46 (CET)

Szalai egyértelműsítése

Szia! Sajnos Szalai Vilmos egyértelműsítése során elég sok rossz linket raktál be. Ha jól látom, ott volt probléma, ahol nem volt korábban függőleges vonal a cikkben (mint az utolsó javításod): itt [[Szalai Vilmos (labdarúgó|Szalai Vilmos]] formájú linkeket csináltál, amik természetesen pirosak. Tudod ezeket bottal javítani? --Tacsipacsi vita 2016. március 21., 22:47 (CET)

@Tacsipacsi: Köszi, hogy szóltál. Én hat szócikket találtam, ahol rossz volt és javítottam őket. Üdv, Csurla vita 2016. március 21., 22:55 (CET)

Andy

http://www.nytimes.com/2016/03/22/technology/andrew-grove-intel-obituary.html?_r=0 – Burumbátor Súgd ide! 2016. március 22., 09:41 (CET)

@Burumbátor: Many thanks. - Csurla vita 2016. március 22., 09:45 (CET)

Labdarúgó-szövetségek

Szia!

Biztos, hogy ezek átirányításnak sem kellenek? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. március 23., 21:43 (CET)

@Hungarikusz Firkász: Szia! Nyelvtanilag nem helyesek és ezért nem lenne célszerű megtartani őket átirányításnak. - Csurla vita 2016. március 23., 21:54 (CET)

OK. Csak biztosra akartam tudni. Kösz! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. március 23., 21:55 (CET)

Másolás

Szia!

Rendben értettem, holnapig megpróbálom korrigálni! És Köszönöm, hogy szóltál!

További szép estét! Lacika455 Vita 2016. március 23., 22:33 (CET)

Piri József és Kató Gergely

Szia! Két személy esetében vagyok most kiváncsi, hogy nekrológjuk és a google-találatok alapján nevezetesek-e- Egyik Piri József, Algyő polgármestere (Elhunyt Piri József), a másik Kató Gergely,tisztifőorvos, a Keszthelyi Haladás volt szakosztályvezetője (Elhunyt dr. Kató Gergely)? Apród vita 2016. március 24., 01:18 (CET)

@Apród: Elolvastam mindkét nekrológot. Szerintem nevezetesek. - Csurla vita 2016. március 24., 06:36 (CET)

Húsvét

Boldog húsvétot kívánok! Szalakóta vita 2016. március 28., 18:04 (CEST)

Egyért lapok

Szia Csurla!

Köszi a figyelem felhívást. Több mint másfél évig nem szerkesztettem rendszeresen, és ez a formátum ismeretlen volt a számomra. Most sem értem, hogy miként működik, de az a lényeg, hogy működjön ;-). --Porrimaeszmecsere 2016. március 28., 19:31 (CEST)}}

Köszi szépen! --Porrimaeszmecsere 2016. március 28., 22:06 (CEST)

Feltehetően élő személyek

Szia! Jelenleg úgy tűnik, hogy 1952-es olimpiai bronzérmes svájci párbajtőrcsapatból még hárman élnek:

Előbbi 2 a Feltehetően élő személyek, utóbbi 1 pedig az Élő személyek kategóriába kapott besorolást. Nem igazán látom a logikát ebben. Kisegítenél egy ide vonatkozó infóval? Köszönöm! -- Joey üzenj nekem 2016. március 29., 21:18 (CEST)

@Joeyline: Szia! Az angol Wikipédiában is így vannak kategorizálva. A Feltehetően élő személyek kategória: leírása szerint: "Azokat a 90 évnél idősebb személyeket, akikről egy évtizede vagy annál régebben nincs információ, hogy élnek, ebben a kategóriába lehet elhelyezni." Ha van tíz évnél nem régebbi forrás, hogy élnek, akkor érdemes a cikkben elhelyezni és az Élő kategóriába tenni őket. - Csurla vita 2016. március 29., 21:46 (CEST)

Köszönöm az infót! Na most immár több mint 2 hónapja Paul Meister is elmúlt 90 éves, úgyhogy akkor átsorolom. -- Joey üzenj nekem 2016. március 29., 21:58 (CEST)

köszönet + üzeneteid

Szia Csurla! Köszi egy kategória hozzáadását bottal. :) --Vakondka vita 2016. április 2., 14:13 (CEST)

Az archivált üzeneteidet, hol lehet vissza olvasni, hol vannak nálad azok a linkek? --Vakondka vita 2016. április 2., 14:18 (CEST)

Szia!

itt vannak. - Csurla vita 2016. április 8., 17:44 (CEST)

Jávori

Szia!

Én azt hittem már más át dolgozta, mivel ellenőrizve lett. Az elejét átjavítottam.

Üdv! --Lacika455 vita 2016. április 5., 11:40 (CEST)

Ha lehetne, akkor át dolgoznám. --Lacika455 vita 2016. április 5., 14:45 (CEST)

Szia!

Átdolgoztam a lapot, megkérhetnélek, hogy ellenőrizd? Előre is köszönöm!

Üdvözlettel: --Lacika455 vita 2016. április 8., 17:41 (CEST)

Millenáris Sportpálya

Szia!

Köszönöm az észrevételedet, figyelmetlen voltam. Az érintett szócikkeket módosítani fogom.

Ui.: Csak két hónapra tervezem visszatértemet. Erre a Wikipédia-vita:IP-ellenőrzési kérések lapján írott kérdésemre, érkezett egyik válasz inspirált. A másik oka ideiglenes, regisztrált bejegyzésemnek, elég sok a wikipédiában is használható képem gyűlt össze. Ezeket regisztrálatlanul nem tudom feltölteni.

További örömteli szerkesztés kívánok! --Kispados vita 2016. április 7., 12:58 (CEST)

Radics

Szia. A zenészeket többnyire nem a műfajjal, hanem a hangszerrel szoktuk egyértelműsíteni. Így szerintem jobb lett volna a gitáros jelző. – LApankuš 2016. április 9., 17:57 (CEST)

@Laszlovszky András: Módosítottam a javaslatodra. Üdv, Csurla vita 2016. április 10., 12:10 (CEST)

Köszi. – LApankuš 2016. április 10., 12:25 (CEST)

Labdarúgó szövetségek átnevezése

Szia Csurla!

Más helyeken bogarászva úgy látom, hogy a tárgyi cikkeket átnevezted kisbetűsre, amivel nincs is gondom. De miért kellett az évekig használt nagybetűs formáról történő automatikusan létrejövő átirányításokat megszüntetni, amikor rengeteg ettől sokkal fölöslegesebb átirányítás is létezik?

Ne érts félre, nem akarlak felelősségre vonni, de jómagam is szoktam "azonnalizni" átirányításokat, de ezeket nem mertem volna kezdeményezni. Ma is emlékszem rá, hogy működésem kezdetén javasoltam törölni a "pezo" átirányítást, de rendre utasított egy admin, hogy maradjon csak, mert hátha valaki úgy keresi. --Porrimaeszmecsere 2016. április 10., 13:35 (CEST)

@Porrima: A törölt alakok nyelvtanilag hibásak. Az ilyeneket nem tartjuk meg soha. - Csurla vita 2016. április 10., 13:51 (CEST)

Köszönöm a válaszodat. Én elfogadom, hogy Te sokkal jobban tudod ezeket a dolgokat, mint én. Ezért a 2007. aug. 13. óta fennálló nyelvtanilag hibás Pezó átirányítást azonnaliztam, kíváncsian várom az eredményt. --Porrimaeszmecsere 2016. április 10., 13:59 (CEST)

Petkes József

Itt valaki Petkes József elhunytát közli: Petkes József szócikkének laptörténete. Kérjük meg rá, hogy az OTRS-en igazolja ezt? Apród vita 2016. április 21., 22:59 (CEST)

@Apród: Valamilyen forrás kell majd. Az anon valószínűleg nem fog válaszolni, de egy kérést megér, hátha .Pár napig figyelni kell a híreket, netet. Előbb utóbb lesz hivatalos forrás is. - Csurla vita 2016. április 21., 23:06 (CEST)

Megkérdeztem az anont válaszod után, hogy tudja-e valamivel igazolni, hogy Petkes József Létavértesen hunyt el 2016. április 20-án. Jó éjt! Apród vita 2016. április 21., 23:15 (CEST)

@Apród: A szerköfben annyit írt, hogy a forrás Petkes Dávid unoka. - Csurla vita 2016. április 21., 23:17 (CEST)

Jó, de ha emlékezetem nem csal, valamilyen forrásadatot akkor is szoktunk kérni. Apród vita 2016. április 21., 23:21 (CEST)

Kell, ez csak információ, ahhoz hogy jó forrást találjunk. - Csurla vita 2016. április 21., 23:24 (CEST)

@Apród: A temetéséről találtam egy forrást és beírtam cikkbe. - Csurla vita 2016. április 25., 22:34 (CEST)

Igen, most már legalább tudni lehet arról, hogy az elhunyta biztos adat. Apród vita 2016. április 25., 23:10 (CEST)

Fekete Attila

Szia! Szükség lenne egy ilyen nevű egyértlapra, ugyanis bár a legtöbb hivatkozás valóban a világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóra akar mutatni, de legalább 1 labdarúgó és 1 énekes is ott van a célzott hivatkozások között: Speciális:Mi hivatkozik erre/Fekete Attila. Nem világos, hogy egyetlen labdarúgóról van e itt szó. Tudnál segíteni ezt az egyértlapot összehozni? -- Joey üzenj nekem 2016. április 27., 23:04 (CEST)

@Joeyline: Szia! Persze. Hamarosan utánanézek. - Csurla vita 2016. április 28., 08:32 (CEST)

@Joeyline: Szia! Elkészítettem: Fekete Attila (egyértelműsítő lap). A labdarúgóra ez a forrás. Természetesen a hivatkozásokat is javítottam. Szia, Csurla vita 2016. április 28., 10:10 (CEST)

Köszönöm! Bekötöttem az új lapot a Wikidatába. Üdv: -- Joey üzenj nekem 2016. április 28., 16:27 (CEST)

Építés alatt

Szia!

A tőled megszokott maximális elővigyázatosság mellett is előfordul, hogy az ember véletlenül belenyúl egy olyan lapba, amin rajta van az {{építés alatt}}(?) sablon. Van, aki csak legyint erre, van aki indulatosabban reagál; mindenesetre kár emiatt az apró benézésed miatt annyira szégyenkezned, hogy még a hibád nyomait is megpróbálod eltakarítani. Ráadásul egymás után kétszer is!

--Malatinszky vita 2016. április 28., 16:16 (CEST)

Igazad van. Hányszor nem szóltam én emiatt másoknak. - Csurla vita 2016. április 28., 16:19 (CEST)
Ez nem eltakarítás (laptörténetben akit ez érdekel megnézheti), csak éppen sem információ nincs benne. Felesleges. Ennyi. - Csurla vita 2016. április 28., 16:20 (CEST)

Fájl:Aurel Guga.jpg

Szia! Közben HuFi átnevezte, de kétségesnek tartom kijelenteni, hogy ismeretlen a szerző. Egyrészt ehhez az eredeti forrást kellene ismerni, de azt nem adták meg a honlapon, hogy ellenőrizni lehessen, másrészt ahogy a {{közkincs-ismeretlen}}(?) sablon leírásában is olvasható, a licenc csak az olyan képekre alkalmazható, amiket Magyarországon hoztak elsőként nyilvánosságra. – Regasterios vita 2016. április 29., 21:06 (CEST)

Nem a sablonban olvasható, hanem a sablon dokumentációjában, pontatlanul fogalmaztam: Sablon:Közkincs-ismeretlen/doc. – Regasterios vita 2016. április 29., 21:29 (CEST)

Az eredeti forrás megtekintése nélkül ez csak feltételezés. Ráadásul a kép első nyilvánosságra hozásának dátumát is csak azzal lehetne alátámasztani, miután azt kell figyelembe venni a 70 év esetén, nem a kép keletkezését. Ha meggyőződsz róla, hogy jogtiszta a kép, a Commonsba feltöltheted {{commons:PD-Romania}} licenccel. – Regasterios vita 2016. április 29., 21:39 (CEST)

Csak úgy, ha írsz a képet közlő honlap címére, s megkérded, ők honnan szerezték a képet. Egyébként a a rowikin is fent van a kép: ro:Fișier:Fotbalistul aurel guga.jpg. Ott olyan licencet tettek rá, ami a Commonsban a {{commons:PD-RO-1956}}-nak felel meg. Azt nem tudom megítélni, jó-e az a licenc, mindenesetre még a „Commonsba töltendő” sablont kitették. – Regasterios vita 2016. április 29., 21:51 (CEST)

Helyesbítek: a {{commons:PD-RO-photo}} a megfelelő a Commonsban. – Regasterios vita 2016. április 29., 21:55 (CEST)

Gyöngyös népesség sablon

Szia! Átneveztem a népességsablonra mutató hivatkozásokat is, de felmerült bennem, hogy a sablon nevében is szükséges-e az egyértelműsítés, vagy jobb lett volna meghagyni ott az eredeti Gyöngyös alakot önmagában? Szerencsére kevés helyen használt sablon, így ha visszaneveznénk, 5 perc alatt javítható. Nem szeretnélek rábeszélni erre, csak felvetem az ötletet. Üdv, nyiffi üzenj! 2016. április 30., 12:42 (CEST) @Nyiffi: Szia, eddig azt tapasztaltam, hogy a népesség sablon is átnevezésre kerül. A negyedik paraméterre csak így lesz jó. Szerintem így jó. Köszönöm, hogy figyeltél a sablonra mutató hivatkozásokra. A jövőben majd én is nézem. - Csurla vita 2016. április 30., 12:46 (CEST)

Biszku Béla

Szia! Éppen javítani akartam, mert igazad van. Azonban mégsem teljesen oké minden, hiszen a hivatkozott index-cikk április 1-ji dátummal rendelkezik, vagyis a halálról értesülés 1-jei. Rossz helyen szerepelt március 31-én a halálozási listában? --Sphenodon vita 2016. május 4., 10:46 (CEST)

Biszku

Szia. Ha mutatnál egy olyan cikket, ami március 31-én már közölte Biszku halálát, az sokat segítene. Az Index korábban belinkelt cikke április 1-én jelent meg, a Sphenodon által linkelt VS pedig egyértelműen április 1-et ír dátumként. – LApankuš 2016. május 4., 10:46 (CEST)

Átjövök ebbe a szakaszba, hogy egy helyen legyen a beszélgetés. Tehát én is úgy látom, hogy kellene március 31-re vonatkozó forrás, mert az indexes cikk április 1-jén jelent meg. Egyébként az indexen is megtaláltam a hamvainak szétszórásáról szóló hírt, s ott is április 1-jét említik halálának napjaként: [1]. --Sphenodon vita 2016. május 4., 11:17 (CEST)

@Laszlovszky András:, közben megtaláltam, hogy csütörtök az március 31. volt, s az április 1-ji index-es hírben azt említik, hogy az Index csütörtöki értesülését a kórház igazgatója megerősítette. Ez alapján valóban március 31. a halál napja, így már hajlok a március 31-re, vagyis Csurla helyesen vonta vissza a szerkesztésemet; csak elsőre megzavart, hogy április 1-ji volt a hír, a csütörtökre meg kevésbé figyeltem. --Sphenodon vita 2016. május 4., 11:44 (CEST)

Akkor viszont már az Index is belezavarodott a dátumaiba, és már saját magának a pénteki cikkét tekintve forrásnak, megerősítette az április 1-et. Ezen a csütörtöki értesülésen én is átsiklottam. Egy újság, amelyiknek a cikkeit belátható módon még a jövő héten is olvassák, adhatna arra, hogy ne a hét napjaival, hanem dátummal datáljon. Már egy hónap múlva sem feltűnő, hogy április 1. nem csütörtök, hanem péntek volt. – LApankuš 2016. május 4., 12:05 (CEST)

Mindenesetre küldtem emilt az Indexnek, hogy ezt nem ártana tisztázniuk. – LApankuš 2016. május 4., 12:20 (CEST)

Már válaszoltak is. Azt írták, helyesbítenek március 31-re. – LApankuš 2016. május 4., 12:38 (CEST)

Nagyon köszönöm, és kijavították, már március 31. szerepel az index-cikkben is. --Sphenodon vita 2016. május 4., 17:12 (CEST)

@Laszlovszky András: és @Sphenodon: Sziasztok! Eddig nem értem rá válaszolni. Nagyon köszönöm a segítséget és a közreműködést! Ilyenkor jó érzés wikipédistának lenni! :-) - Csurla vita 2016. május 4., 20:42 (CEST)

Wels Péter Mátyás

Soha senki nem fog nyomozni abban az ügyben hogy pontosan mikor hallhatott meg. 1. Ez a cím - Véget ért a helyszínelés - Ezt tudjuk eddig a TV2-ős riporter tragikus halálról - nem azt mutatja, hogy rendőrök ne vizsgálódtak volna ez ügyben. 2. A sajtó maga is jelezte a bizonytalanságot (Már hétfőn meghalhatott Wels Péter Mátyás), a közlés napját pedig pont a bizonytalan halálozási dátumokra lett alkalmazva, amikor kétségek vannak vagy merülnek fel (mint ahogy Kiss Péter (hegymászó) vagy Erőss Zsolt esetében sem nincs olyan, hogy azt nézzűk, hogy nyomoznak-e a halálozás napjáról, azon szócikkekben is körült irtak inkább). Semmit sem ér az egész közlés napja-rendszer, ha a közlés napját nem a nem teljesen biztos halálozási napokra alkalmazzuk. Szép napot kívánok! Apród vita 2016. május 7., 07:48 (CEST)

@Apród: Szia! A rendőröket az érdekli, hogy mi volt a halál oka mivel nincs szemtanú. Mivel kizárták az idegenkezűséget nem fognak foglalkozni a halál pontos idejének megállapításával. Ennek csak bűneset esetén van jelentősége. A hivatalos anyakönyvezett halálozási dátum május 3. lesz, mint minden ilyen esetben. Ha lenne szócikke, akkor egy külön Halála fejezetben kellene leírni ezeket a részleteket.

A közlés napja sablon nem ezekre az esetekre való. Az angol Wikipédián is két főmegjegyzés van a dátumokra. "Announced" vagy "Body found...". Ez utóbbi nálunk nincs, de erre az esetre ez vonatkozik. Üdv, Csurla vita 2016. május 7., 10:29 (CEST)

Akkor a kocsmafalon kérdezek rá, hogy kinek van igaza: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#W. P. M.. Apród vita 2016. május 7., 15:48 (CEST)

re Veronica Micle

A kategóriákat fontossági sorrendbe szoktam tenni. (Arra a kérdésre, hogy ki volt V. M., nem az a válasz, hogy mikor született, hanem az, hogy román költő.) Te miért cserélted meg? – Hkoala 2016. május 7., 13:48 (CEST)

Kategóriák

Köszi a figyelmeztetést, már nem Te vagy az első. Én is tudnék olyan kategóriákat mondani, amelyek nem újak és rendszeresen kimaradnak az életrajzi szócikkekből, csak azt nem értem miért kell ezzel másokat nyaggatni. Erre sajnos nem figyelek, de örülök hogy Te/ti figyeltek rá. Hasznos szerkesztést! Taz vita 2016. május 13., 13:19 (CEST)

Bocs nem nyaggatásnak szántam. Egyszerű segítség szeretett volna lenni. Üdv, Csurla vita 2016. május 13., 13:32 (CEST)

Jobb

Jobb így hogy beletetted a szócikkbe. Apród vita 2016. május 16., 21:18 (CEST)

Apáti (egyértelműsítő lap)

Szia Csurla!

Most részben azonos területen munkálkodunk, ahogy látom, és szeretném a segítségedet, véleményedet kérni. Az egyértelműsítő lapok (szisztematikus) összevonása következtében egyes átirányítások értelmüket vesztették, és ezt az összevonó szerkesztő nem rendezte. Itt van például az Apateu átirányítási lap, ami Apáti román neveként itt még értelmes lap volt, később az Apáti (egyértelműsítő lap)ra irányítva használhatatlanná vált. Mit lehetne ebben a problémában tenni?

Egyébként a korábbi kérdésemre utalva megvilágítanál, hogy mi a különbség a lista és az egyért. lap között? --Porrimaeszmecsere 2016. május 19., 11:59 (CEST)

@Porrima: Visszaállítottam az Apateu (egyértelműsítő lap)-ot. Ennek is van értelme több ilyen oldal van, ahol az idegen név szerint egyértelműsítünk. A másik kérdésre egyértelmű válasz ad a WP:EGYÉRT:

  • "Az egyértelműsítő lapok olyan szócikkek, melyek összetéveszthető (azonos alakú vagy hasonló hangzású) hivatkozások közötti választást teszik lehetővé"
pl. ilyenek a Kovács László, Kováts László, Kovách László hivatkozások egy egyért lapon. De az, hogy a Széchényi családnevűekről csinálsz egy listát nem lesz egyért lap, mert nem is kellett egyértelműsíteni a hivatkozásokat. Jól látható különbség, hogy a leghosszabb egyért lapon is 40-50 szócikk van. A listákon pedig 100-nál is több lehet. - Csurla vita 2016. május 19., 16:57 (CEST)

Köszönöm a választ és a javítást. --Porrimaeszmecsere 2016. május 19., 21:16 (CEST)

Élő személy kategória

Igyekszem. Köszönöm a javítást is (1941/1944). --Jávori István Itt a vita 2016. május 22., 20:50 (CEST)

Linkek javítása

Szia Csurla!

Itt mintegy magunk között is elnézésedet kérem, hogy a hozzászólásomat sértésnek vetted: én biztosan tudom, hogy nem állt szándékomban.

Nekem már tele van a hócipőm ezzel a főjelentéses mizériával, jó lenne hasznosabb dologgal foglalkozni. Több helyen olvastam Tőled, hogy a rossz linkeket ki kell javítani, én gyakorlatilag évek óta csak ezt csinálom. Ha jól látom Te kiemelten az egyért lapokat pátyolgatod, Karmela és Puskás Zoli is úgy nyilatkozott, hogy hasonló javításokat rendszeresen csinál. Arra gondoltam, hogy talán lehetne koordinálni néhányunk munkáját (még az is lehet, hogy mások is csatlakoznának), hogy a magyar Wiki ilyen szempontból is jobb legyen. Én négyünk közül a legkisebb vagyok, ezért nem próbálok meg szervezkedni, de egy projektbe valószínűleg hasznosan be tudnék szállni. Kíváncsian várom a válaszodat: – Porrimaeszmecsere 2016. május 24., 18:51 (CEST)

@Porrima: Ok. Igazán nem vettem sértésnek, csak nem segíti az érdemi vitát az ilyen beszólás. Inkább jó tanácsnak szántam. A főjelentéssel én sem kívánok foglalkozni, csak ha valami érdemi van. A vita során felmerült egy segéd lista, ami mutatná milyen linkeket kellene javítani. Úgy vettem ki Karmela gondolkozik valamilyen megoldáson egy listával. Talán ezen az oldalt lehetne valamit szervezni: Wikipédia:Karbantartóműhely. Én most nem gondolkozom projekt munkában, az van IRL is. - Csurla vita 2016. május 24., 23:10 (CEST)

Nem ezt mondtam már napokkal ezelőtt: Szerkesztővita:Karmela#Ez így nem megy? Kifejezetten úgy gondolok most is erre, hogy a műhely a "konyha", a javaslati kocsmafal az "ebédlő", ahol még vajaskenyér (egyszerűbb javaslatok) helyben is összeállítható, viszont paprikáskrumpli (összetettebb dolgokkal kapcsolatos javaslatok) már nem, ahhoz már a "konyhában" kell a dolgokat elkészíteni, ahhoz hogy tálalni lehessen az "ebédlő"ben. Apród vita 2016. május 24., 23:25 (CEST)

@Apród: Én biztosan nem erre gondoltam. Ez engem nem érdekel. - Csurla vita 2016. május 24., 23:28 (CEST)

Porrima hozzászólására reagáltam. Bocs, hogy itt írtam, mivel ide írta. Apród vita 2016. május 24., 23:32 (CEST)

Szerintem ahhoz sem passzol, de ha vele szeretnél beszélgetni, akkor az ő vitalapján tedd meg. - Csurla vita 2016. május 24., 23:39 (CEST)

@Apród: Megnéztem Karmela vitalapjára írt hozzászólásodat, de azt hiszem az én munkaterületembe sem illik bele. Sajnos a Wikipédia:Karbantartóműhely profiljában sincs szó linkekről. A Kocsmafalon Karmela és Puskás Zoli eszmecseréjében tettem is ajánlatot: ha szükség lesz rám, remélem megtalálnak. Elnézést kérek ezért is Csurla, hogy fölöslegesen zavartalak. --Porrimaeszmecsere 2016. május 24., 23:47 (CEST)

Kérés

Szia!

Tegnap írtam egy szócikket a TérTáncKoncertről és képeket is töltöttem fel hozzá. Ma egy kép kapcsán törlési megbeszélést kezdeményeztek, amely más vonatkozásban a szócikk vitalapjára került.

Ha van véleményed a témával kapcsolatban, kérlek tedd közzé. Köszönettel:– Kispados vita 2016. június 6., 00:22 (CEST)

Visszarontás

Szia!

Gondoltam, jobb ha tudsz róla, hogy Gyimhu sunyi módon csinálgatja vissza a kijavított linkeket (1, 2). Csak azért szóltam, mert ezek közül az egyiket te javítottad. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. június 4., 20:15 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Szia, köszönöm az értesítést! Csurla vita 2016. június 6., 18:01 (CEST)

Tariska Zoltán

Szia! Igaz, majd pótlom a forrást. Távoli rokonom volt.– Tao Kai 陶凯 vita 2016. június 8., 09:57 (CEST)

Somodi Lajos

Szia! Tudnád e bottal egyértelműsíteni a Somodi Lajos linkeket? A Ki kicsoda a magyar sportéletben? (S–Z)#S szakaszában lévő linkek szerint úgy tűnik, hogy apáról és fiáról van szó. Köszönöm! – Joey üzenj nekem 2016. június 8., 19:40 (CEST)

@Joeyline: Szia! Megcsinálom. - Csurla vita 2016. június 8., 20:52 (CEST)

Kész van! Szia, Csurla vita 2016. június 8., 21:15 (CEST)

Felesleges linkek dátumokon

Kedves Csurla!

Értesítést kaptam, hogy megváltoztattad az Estas Tonne szócikk tartalmát. Nevezetesen: wikilinket tettél a születési dátumának az évszámára és a napjára. Biztos vagyok benne, hogy jó szándék vezérelt és ettől a szócikknek nem is lett semmi baja. Általában is tapasztalható, hogy a születési dátumok évszámát ill. a hónapot és a napot linkelik, sőt még bizonyos infoboxok is így működnek.

Ugyanakkor én ennek semmi értelmét nem látom, ettől ugyanis Estas Tonne nem fog megjelenni a 1975. évről szóló szócikkben, sem az április 24-ről szóló szócikkben. Ezekre külön kategóriák szolgálnak ([[Kategória:1975-ben született személyek]]), Estas Tonne viszont még nem olyan jelentős személyiség, hogy ott is meg kellene említeni. Aki pedig arra kíváncsi, hogy milyen jelentős események voltak 1975-ben, az nyilván nem egy utcai zenészről szóló szócikk alapján kezdi el a keresést.

Meg kell vallanom őszintén, hogy az első szócikkeimben én is linkeltem mindent, amire csak volt szócikk. Amire meg nem, arra piros linket raktam. Utóbbit főleg külföldi előadóknál, akikről nincs magyar szócikk.

Aztán rájöttem, hogy ezt nem szabad túlzásba vinni. Ebben a felismerésben sokat segített ez az útmutató is. Vagyis hogy a linkeknek nem a szerepük, hogy minden szócikket minden szócikkel összekössenek, hanem hogy az adott szócikk szempontjából releváns szócikkekhez lehessen egy kattintással eljutni.

Egyrészt ha minden második-harmadik szót linkelünk, akkor a szöveg visszataszítóan csiricsárévá válik, tele kék és piros szavakkal, ami kellemetlen a szemnek. Ezért az utóbbi időben kezdem átolvasni a korábbi szerkesztéseimet és a fölöslegesnek vélt linkeket eltávolítom.

Másrészt ha valaki egy adott, ráadásul elég partikuláris témájú szócikket olvas, akkor róla feltételezhető, hogy bizonyos alapfogalmakkal már tisztában van. Konkrétan: egy utcai zenész esetében felesleges linkelni az utca, zenész, fesztivál szavakat. Feltételezhető, hogy az olvasó tisztában van ezeknek a szavaknak a jelentésével.

Üdvözlettel: A Voszi vita 2016. június 12., 19:46 (CEST)

"Szia! Indoklás nélkül csak akkor vonhatsz vissza, ha az vandálkodás. Ez nem az volt én ezért vontam vissza. A visszavonáshoz valami     ésszerű az útmutatókhoz és irányelvekhez kapcsolódó indokot kell megadnod. - Csurla vita 2016. június 12., 19:09 (CEST)
Az, hogy te ezt a linkelést értelmetlennek tartod az magánügy. Emiatt nem vonhatsz vissza módosítást. Ráadásul ez a fajta linkelés elég elterjedt szokvány. Ha nem értesz vele egyet, akkor a kocsmafalon vitát kezdeményezhetsz róla, ha értelmét látod. Üdv, Csurla vita 2016. június 12., 19:51 (CEST)"

Szia!

A fenti bejegyzésemben részletesen megindokoltam, hogy miért nem értek egyet a dátumok fölösleges kékítésével és linkeltem az erről szóló irányadó útmutatást is. A szokvány szót sajnos nem ismerem. Hogy én egy linkelési szokást – legyen az bármilyen elterjedt is – értelmetlennek tartok-e vagy sem, az nem magánügy. A Wikipédia egy közösségi projekt, ahol nekem, mint megerősített szerkesztőnek ugyanolyan jogom van beleszólni a szerkesztési irányelvekbe, mint másoknak.

Mint említettem, a wikilinkek használatára van útmutató, ezért nem látom értelmét, hogy erről kocsmafalon vitát nyissak. Talán jobb lenne, ha te olvasnád el a már említett útmutatót. Egyébként az általam létrehozott szócikkeket sem tekintem a sajátjaimnak, és ha valaki olyan módosítást vagy kiegészítést végez rajtuk, ami javítja a szócikk minőségét, akkor azt külön meg szoktam köszönni. Erre sok esetben volt már példa. A te módosításodat továbbra is feleslegesnek és a már említett útmutatóval ellentétesnek tartom. A reagálásodat pedig kissé túlzónak.

Üdvözlettel: A Voszi vita 2016. június 12., 20:41 (CEST)

Ha már erre hivatkoztál: útmutató. Ott ez szerepel:
Elterjedt szokás azonban, hogy az infoboxban szereplő linkeket a főszövegbeli első előfordulásnál is megismétlik
Mint a pl. születési adatokat...

Ha már idézel, akkor idézz pontosan! És próbáld meg értelmezni is! Az útmutatóban ez áll:

  • Az adott fogalom első előfordulásánál csinálj hivatkozást rá. A későbbiekben ugyanazon szócikkre ne csinálj hivatkozást, legalábbis 15-25 soron belül ne. (Semmiképp ne csinálj hivatkozást minden egyes előfordulásánál!) Elterjedt szokás azonban, hogy az infoboxban szereplő linkeket a főszövegbeli első előfordulásnál is megismétlik.
  • Lehetőleg csak azokra a szavakra tegyél hivatkozást (akár léteznek már szócikként, akár nem), amelyeknek valamilyen szerepük van az adott szócikk szempontjából. (például a bejgliről szóló szócikkben legyen hivatkozás a mák és dió szavakra, sőt, még a reformkor szóra is lehet rakni, ha a cikk tárgya szempontjából fontos megemlíteni, de az „50 dkg liszt”-nél nem kell az 50-es számra tenni).”

Nos, itt pont a születési évszám az „50 dkg liszt”. Mert ha megnézem, hogy mi történt 1975-ben, abból semmi sem olyat tudok meg, ami Estas Tonnéval kapcsolatos lenne.

De nem hiszem, hogy van értelme folytatni ezt a vitát. A legutolsó bejegyzésem óta négy személyeskedő választ írtál a vitalapomra, többek között hogy mikor szerkesztettem utoljára, hány karakterből áll a hozzászólásom és mire van időm. Ez talán az én dolgom! Soha senkivel nem volt olyan vitám itt a Wikipédián, amit ne tudtunk volna udvariasan megbeszélni. Úgy látom, veled ez nem megy.

Részemről befejezettnek tekintem a diskurzust, linket pedig oda fogok tenni, ahol szükségesnek találom.

A Voszi vita 2016. június 12., 22:05 (CEST)

Vera Lynn

Ezer bocsánat, csak most vettem észre a sablont! – Pagony foxhole 2016. június 14., 12:13 (CEST)

@Pagony: Semmi gond! Köszi a javítást! - Csurla vita 2016. június 14., 17:56 (CEST)

Hagyj békét nekem

Köszönöm. Taz vita 2016. június 26., 12:20 (CEST)

Kedves Csurla, írj ki rólam amit akarsz. Mint írtad ez egy közösségi projekt. Ha új szócikkek létrehozásakor az a legnagyobb probléma h nincs benne minden kategória, s ezért másokat folyamatosan szekálsz, akkor Te ártasz a projektnek nem én. Szóltál az ügyben nekem, amit tudomásul vettem, ennyi. Én másra figyelek, Te is másra ügyelsz, remélem megérted. Részemről befejeztem a figyelmeztetéseket, mert ez nem vezet sehová. Taz vita 2016. június 26., 12:29 (CEST)

Zászló, ország

Szia!

Egyes államok nevét meghagytam (lásd Wales, Kalifornia), ami szerintem elég. A zászlót én úgy tudom nem szabad az infoboxban használni! Ebből is volt vitám, amikor használtam a zászlókat!

További szép napot! --- Lacika455 vita 2016. június 28., 17:39 (CEST)

Mezey Mária

Rendben, átnézem!

További szép napot! --- Lacika455 vita 2016. június 29., 10:56 (CEST)

CEE tavasz

A Wikimédia Magyarország Egyesület köszöni a Közép- és kelet-európai tavasz 2016 szócikkíró versenyben végzett munkádat.

Texaner vita 2016. június 29., 21:51 (CEST)

Szerb Radikális Párt

Szia. Le tudod ellenőrizni a Szerb Radikális Párt cikket ? Mert valami nem stimmel vele, mert nem jól van szerkesztve. A Szerb Radikális Párt bejutott a 2016-os előre hozott Szerbiai parlamenti választáson, ott van a linkje. Előre is köszi! – ViceCity343 vita 2016. június 30., 20:59 (CEST) Szia! Egyszer írtam neked, hogy le tudod ellenőrizni a Szerb Radikális Párt cikket, én néztem és még mindig ugyan úgy néz ki, és nem jó! Ha te megtudod nézni és ellenőrizni hogy tényleg rosszul néz ki, akkor meg tudja valaki javítani a cikket. Gondoltam szólok neked, ha nem gond, oké ? – ViceCity343 vita 2016. július 2., 17:13 (CEST)

Luis Fernández

Szia! Régóta kint van az építés alatt sablon. építed még? Üdv.--– Linkoman vita 2016. július 1., 12:24 (CEST)

@Linkoman: Hamarosan befejezem, de a sablont levettem róla. - Csurla vita 2016. július 1., 12:37 (CEST)

Bélafalvy Balázs

Ő tényleg elhunyt.

A forrás itt található: [2]

Csak nem tudtam, hogyan hivatkozzak rá.

– Gbarta vita 2016. július 10., 11:33 (CEST)

@Gbarta: Szia! Mindenképp kell forrás a cikkben. AMit mellékelt azzal az amúgy ok, csak nem önálló oldal és nincs rajta semmilyen dátum. - Csurla vita 2016. július 10., 11:36 (CEST)

Esetleg így: http://www.hscmot.hu/index.php?option=com_content&view=section&layout=blog&id=1&Itemid=8

Ott július 4. hétfő szerepel. – Gbarta vita 2016. július 10., 11:41 (CEST)

Ok, de ez a közlés dátuma lehet, mert az anon július 2 írt be, csak arra nincs hiteles forrás. De így sokkal több mint eddig volt benne. Köszi. - Csurla vita 2016. július 10., 11:43 (CEST)

Andrés Iniesta Wikipedia angol nyelven

Szia. Értem, de Andrés Iniesta Wikipedia angol nyelven oldalon ott láttam a bajnokikat, klub világbajnokságot is fel tüntetve. S tetszett. Köszönöm ha nem jó nem szerkeztem át. Bocsi, nagyon kezdő vagyok nézelődöm s amit látok megpróbálom eltanulni. Az èkezeteket már így használom. Szerkesztette Dani.Atti7 Biztos ezt se jó írtam, de ezt leakartam írni. De meg tanulom.. DANI.ATTILA7 vita 2016. július 12., 10:14 (CEST)

Hangrobbanás - egyértelműsítés?

Szia!

Miért is kellene egyértelműsíteni? Mivel téveszthető össze? Nem tudok hasonló fogalomról. misibacsi*üzenet 2016. július 16., 20:02 (CEST)

@Misibacsi: Szia, pedig van: Hangrobbanás (antológia) - Csurla vita 2016. július 16., 20:03 (CEST)

Vígh József (labdarúgó)

Helló! Látom átírtad az éveket a Román kupa megadásánál. Tudtom szerint a kupa szezonjait is úgy adják meg mint a bajnokságot, pl. 1972-73. Lásd itt. Üdv. – Pegy22 vita 2016. július 17., 15:53 (CEST)

@Pegy22: Játékosoknál a kupák esetén a döntő évét szoktuk megadni. Nyilván a kupa szócikében is idényszerűen adjuk meg de a kettő nem összehasonlítható. Csurla vita 2016. július 17., 16:05 (CEST)

Lehet így adjátok meg, de nem vagytok következetesek. Sok focistánál idényszerűen van megadva, sőt sokszor egyfajta kupát így, másikat amúgy. Szerintem az idény lenne a helyes, mivel a kupát is úgy hívják (1972-73) s a mérkőzéseket is úgy játszák. A megnyert bajnokságot idényszerűen adjátok meg, pedig ott is a végső győzelem (a megnyerés) csak az egyik évben történik!? A Wikipédia:Labdarúgásműhely/Irányelvek között sajnos nincs semmi utalás az általad említett szokásra, de hát az elég hiányos is. Részemről ennyi. – Pegy22 vita 2016. július 17., 17:43 (CEST)

@Pegy22: Én következetes vagyok ebben. A kupának van döntője, egy bajnokságnak nincs. Ez különbség. Pl a magyar 55-56-os kiírásnak 58-ban volt a döntője. Csurla vita 2016. július 17., 18:39 (CEST)

Korrektúra

Szia! Ennyi javítanivalót hagytál a Sós Károly szócikkben, amikor odaírtad, hogy „Pár helyesírási hiba volt, azok javításra kerültek. Ennyi hibát egyszerűbb javítani, mint felsablonozni a cikket.” Ezért volt rajta a sablon. Ha nem találod meg a hibákat, add meg másnak az esélyt, mert a sablon idő előtti levétele csak elnyomja a létező problémát. A legdurvább hiba a Marseille-ben egybeírása volt, de akadt benne szóköz nélkül egybeírt két mondat, kettős mondatzáró írásjel, hiányzó mondatzáró írásjel, hibás toldalék, szóismétlés és rengeteg központozási hiba. Nem volt egyszerűbb javítani, mint sablonozni. Hidd el, hogy nem teszek ki ilyen sablont ok nélkül, ennyit már tudhatsz rólam. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2016. augusztus 11., 11:47 (CEST)

Bariban

Szia! Itt azt írod, hogy Eb-győztes volt, de tudomásom szerint nem nyert sosem Eb-t, amit linkeltél, azon csak bronzérmes lett, nem is az a legjobb eredménye, egy évre rá ezüstöt is szerzett. Én csak ezt tudom róla, mi volt a forrásod? Pascal Züzenet 2016. augusztus 16., 09:45 (CEST)

@Pascal Z: Szia! Javítottam. Köszi, hogy szóltál, Csurla vita 2016. augusztus 16., 19:42 (CEST)

Még egy kérdés: Dalian Atkinson mivel érdemli ki a nevezetességet az elhunytak listáján? Pár szezont lejátszott az angol First Division-ben, de szerintem ez a magyar olvasók számára még nem teszi őt különösebben fontossá. Én ezért töröltem, te viszont visszaállítottad - de az olimpiai ezüstérmes nem ő, akire ott hivatkoztál a visszaállításkor... Pascal Züzenet 2016. augusztus 16., 19:51 (CEST)

@Pascal Z: Atkinson is nevezetes. Csak az angol Wikipédián több mint tíz a WP:NEV-nek megfelelő forrás van. - Csurla vita 2016. augusztus 16., 20:49 (CEST)

Nem a wikiképességéről van szó, hanem abban a listában miért van helye, ahová a nevezetes elhunytakat soroljuk fel. De látom, nem érted a kérdést. Hagyjuk. Pascal Züzenet 2016. augusztus 16., 20:51 (CEST)

@Pascal Z: A listában mindenkinek van helye aki megfelel a WP:NEV. Egy mérce van Csurla vita 2016. augusztus 16., 21:06 (CEST)

Csapó István egyértelműsítő lapja

Vélemény: Csapó István (egyértelműsítő lap)? Azonnalira tették. Apród vita 2016. augusztus 17., 15:31 (CEST)

Dezinfobox

Szia! Én csak jeleztem az észrevételemet, Te reagáltál rá, hogy téged ez a pontatlanság nem zavar.

Engem viszont zavar, amikor a köznyelvi pongyolaság mögött tényleges nemtörődömség van. A Salgótarján ugyanis az SBTC-hez irányít, tehát a kérdés az, vajon Bablena idejében hogy hívták EZT a salgótarjáni csapatot? Ha SBTC-nek, akkor nem értem, a belső link miért Salgótarjánként olvasható a cikkben?

OFF: A pontosságról csak annyit: téged zavar pl., ha egy perccel éjfél után meghalt személynél az előző nap van feltüntetve halálozási dátumként vagy zavar az, hogy valaki már nem tölt be egy tisztséget a halálakor, tehát "volt" stb. Ez nagyon helyes, rendben van. Az viszont engem viszont zavar, amikor szervezeteket, csapatokat stb. köznyelven, pontatlanul emlegetnek vagy zavar, ha valakiről azt írjuk, hogy "1868-ban született Budapesten". És az is zavar, hogy többen a csapatokról többes szám harmadik személyben írnak az egyes szám harmadik személy helyett. Csak azért, mert a csapat több emberből áll, még indokolatlan a többes szám. Én azt az ökölszabályt tartom követendőnek, hogy az SBTC után az ige eges szám harmadik személybe kerül.

Köszönöm a figyelmedet.

Üdv.--Linkoman vita 2016. augusztus 21., 10:28 (CEST)

@Linkoman: Javasoltam, hogy a problémádat a megfelelő helyen tedd meg, mert nem jó helyen tetted. Engem ilyen marhaságokkal ne zaklass. Ott van a kocsmafal. - Csurla vita 2016. augusztus 21., 10:30 (CEST)

Tévedtem, hogy írtam a szerkesztői lapodra.

Nekem egy konkrét cikkel volt gondom. A vitalapján szóvá tettem.

Te válaszoltál erre, gyakorlatilag lesöpörted az egészet.

Ezért írtam a vitalapodra.

Azt a kifejezést pedig, hogy "Engem ilyen marhaságokkal ne zaklass. Ott van a Kocsmafal." kérlek, jegyzed fel magadnak, hogy eszedbe jusson, amikor valamelyik szerkesztőtárs vitastílusát kifogásolod, és azt gondolod magadról, hogy Te aztán igazán türelmes vagy másokkal.

Többé nem foglak "zaklatni". Semmivel.--Linkoman vita 2016. augusztus 21., 10:40 (CEST)

@Linkoman: A {{Labdarúgó infobox}}(?)-szal kapcsolatos észrevételedet miért a Bablena László vitalapján teszed meg??? Semmit sem söpörtem le. Rendkívül fárasztó az értetlenséged. - Csurla vita 2016. augusztus 21., 10:44 (CEST)

"Nem kell mindent kékíteni"

Szia! Nem értek egyet, ugyanis a zöld link pontosan ugyanoda visz, amit én most kikékítettem (tekintve hogy a cikk a zenészről nincs megírva, csak az együtteséről), viszont azoknak akiknek be van kapcsolva a funkció, nem zavar be egy fölös zöld link, a kék jobban mutat a listában. Mivel a zöld is pont ugyanoda mutat mint a kék (és a wd is ott van mellette), így én a kékre szavaznék. Persze sok jelentősége nincs. Üdv, – XXLVenom999 vita 2016. augusztus 21., 19:08 (CEST)

Rendben, értem, ezen nem fogunk összeveszni. :-) – XXLVenom999 vita 2016. augusztus 21., 19:24 (CEST)

Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Kun Bertalan (labdarúgó)

Szervusz Csurla, láttam, hogy hozzászóltál a Kun Bertalan TMB-n, időközben találtam a srácról független említéseket, amiket belinkeltem a TMB-n. Mint a témakör kitűnő értőjét, kérlek szépen nézz rá még egyszer a törlésire, nem találod -e alkalmasnak ezeket a forrásokat arra, hogy alátámasszák a nevezetességet. Őszintén szólva Gerry89 hozzászólásából én azt veszem ki, hogy nem igazán jól értelmezi a nevezetességi irányelvet, nem vagyok benne biztos, hogy az irányelv teljes ismeretében hozta meg azt a döntést, hogy TMB-t nyit. Köszönöm szépen előre is! --PallertiRabbit Hole 2016. augusztus 22., 09:01 (CEST)

Latabár

Szia! Túl gyors vagy. Az adminoldalon már jeleztem, hogy az általad oly gyorsan törlésre ítélt lap valójában egy egyértelműsítő lap, semmiképpen nem szól a Latabár családról; annak tagjai neveit sorolja fel, eligazodást kínálva közöttük. Tartalmában egy egyértelműsítő lap. – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 15:36 (CEST)

@Burumbátor: Nem vagyok túl gyors. Az az oldal nem egyért lap. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 15:37 (CEST)

Akkor kérlek mondd el nekem, hogy mi az. Merthogy nem is szócikk... – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 15:38 (CEST)

Wikipédia:Egyértelműsítő lapok: Az egyértelműsítő lapok olyan szócikkek, melyek összetéveszthető (azonos alakú vagy hasonló hangzású) hivatkozások közötti választást teszik lehetővé.

Latabár-színészdinasztiából is egy van és a család tagjainak ahol összetéveszthető lenne a neve van külön egyért lap, ahol kell. A Latabár családról kell egy külön szócikk, ami nem egyért lap. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 15:41 (CEST)

Tehát szerinted is egyértelműsítő lap, amely egy oldalon kezeli az Árpádok, Kálmánok és a többi Latabár nevű színészt. Valóban egsy kombinált egyértelműsítő lap, amely egy dinasztia számos tagját egyben kezeli.

Valamint: tehát szerinted sem szócikk a Latabár család, ahogy most van. Most már csak azt kéne megmondanod, amit kérdeztem: mi ez szerinted? – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 15:43 (CEST)

@Burumbátor: Igazán nagyszerű lenne, ha odafigyelnél arra amit írnak neked. Ahogy visszaismétled, amit írtam és értelmezed, abból látszik, hogy ezzel nem törődsz. Azt írtam, hogy EZ NEM egyértelműsítő lap. Nincs olyan hogy kombinált egyértelműsítő lap, amiről írsz. Szerintem szócikk, ami még készül. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 15:50 (CEST)

Még az is nagyszerű lenne, ha te is olvasnál is. Én nem kérdeztem, hogy szerinted mi NEM ez a lap, hanem azt kérdeztem, hogy mi ez. Majd ideöntötted, hogy mi NEM.

Ismétlem ugyanakkor: ez nem szócikk, és nem látom, hogy hol készülne, ezen a címen nem készül. És miközben a Kálmánok, Árpádok, stb. között rendet vág, egyértelműsíti őket, aközben még a családi viszonyokat is tisztázza. De a családról – jelenleg – egy szó sincs benne. – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 15:54 (CEST)

@Burumbátor: Szerintem tiszta világos minden, olyan kérdéseket teszel fel és úgy írsz mint aki kezdő lenne. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 15:59 (CEST)

Pontosan. De semmi nem világos, ugyanis amit írsz (szócikk), az nem igaz, viszont hogy valóban mi az, azt nem mondod meg. De nagyon fontos volt mindent egy pillanat alatt átírni, anélkül, hogy kérdeztél volna. Ha nme tudod egy wikipédiás tartalomról megállapítani, hogy mi az, bátran keress segítek. Ez akkor is egyértelműsítő lap, ha Te a fejed a falba vered, hiszen azonos írású és hangalakú cikkek között segít választani. – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 16:03 (CEST)

@Burumbátor: Nagyon el vagy tévedve egy ideje (Norden1990 szerkesztőtársunkkal is nagyon gorombán kommunikáltál). Miért is kellene segítséget és engedélyt kérni tőled? Nem kívánok személyeskedni, így itt vége a párbeszédnek, ami eddig is csak a részemről volt egyenrangú. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 16:10 (CEST)

Sehol nem írtam, Te magyarnyelvi zseni, hogy tőlem bármire engedélyt kellene kérned. Azt írtam, hogy amennyiben a szellemi kapacitásod korlátba ütközik egy adott kérdésben, hozzám bármikor fordulhatsz segítségért. Az, hogy erre komoly szükséged van, kiderül ebből az akciódból, amit az égvilágon semmilyen wikipédiás alap vagy szokvány nem támaszt alá. Egyszerűen nem tudtál eligazodni a bonyolult, rejtelmes útvesztőiben a Wikipédia lapjainak. Léptél, egy shadow-admin besegített neked, és most már a helyzet úgy van, ahogy Te akartad.

Fenntartom, hogy a jelenleg Latabár család néven futó cikk egy egyértelműsítő lap, amelynek valóban rendhagyó a formája, de ettől még az, aminek mondom. Azt is fenntartom, hogy semmiféle szócikknek nem tekinthető, sem tartalmilag, sem formailag nem mérhető össze egyetlen szócikkével sem a magyar Wikipédiának. Aki mást gondol, hozza a forrást! @Bináris:, Te is!

A tataroz-sablon kitétele valóban odázhatja az akciót. De nagyon várom az eredményt. – Burumbátor Súgd ide! 2016. augusztus 22., 20:08 (CEST)

@Burumbátor: Én nem akciózom és nem odázok, hanem dolgozok a wikipédián. - Csurla vita 2016. augusztus 22., 20:37 (CEST)

Walter Scheel

Nem akarom most aprózni magam, ezért küldöm Walter Scheel halálhírét: Elhunyt Walter Scheel volt német államfő. Apród vita 2016. augusztus 24., 21:02 (CEST)

@Apród: Ok. Közben épp azt csináltam meg! Üdv, Csurla vita 2016. augusztus 24., 21:05 (CEST)

Latyi

Nem önigazolásképpen (na, csak egy kicsit), de ezt azért le akartam írni neked. Amikor beletetted az egyértelműsítő lapokba Latabár család sablonját, akkor jutottál el a gondolkodásban oda, ahol én annak idején - kínomban - olyan egyértelműsítő lapot készítettem, amely formailag kilógott, és a szabályból is kilógott, hiszen több, különböző keresztnevű Latabár között vágott egy oldalon rendet. Az a tény, hogy HuFi kivette a sablont, és Te egy árva szót nem emeltél fel a maradásuk mellett, szintén azt mutatja, hogy bár Te már meggyőződtél a kiterjesztett egyértelműsítő lap létjogosultságáról ebben az egy, speciális helyzetben, de túl loath voltál azért megpróbálni érveket felsorakoztatni, hiszen mindössze néhány nappal korábban pont ellene érveltél. Számomra megnyugvás volt látni, hogy végül egy húrra pendültünk ebben a kérdésben. Üdvözlettel, – Burumbátor Súgd ide! 2016. szeptember 7., 21:07 (CEST)

Szőke

Visszakérdezek... ha létezne egy templom adatbázis és pár nevezetes templomnál bekerülne a wikire, bár azon kívül semmit nem tudunkán róla, hogy 1990-1999 között egy Eszterházy Péter volt ott a diakónus és 50 fontos vagy fontosabb eseménynél teljesített szolgálatot... mi volna a teendő? Én részemről tanácstalan vagyok, mert ennyi alapján sokezer százalék, hogy nem nevezetes, akármennyire is ismert néhàny film, amiben benne volt gyerekhaggal, akár főbb szerepben is... ez alapján nem tudom, mondható-e rá egyáltalán, hogy szinkronszínész? Az fix, ha maradt is a pályán, a neve megváltozott... És egyelőre a színészi ambiciókkal rendelkező operatőr is tisztázás alatt. Fauvirt vita 2016. szeptember 9., 11:14 (CEST)

+az is bizonyos, hogy szinte az ő "eltűnését" követően az őt főként alkalmazó stúdió (Videovox Stúdió Kft.) is megszűnt. Fauvirt vita 2016. szeptember 9., 11:22 (CEST)

{{subst:#switch:hu|es=CEE Primavera 2016 Encuesta|#default= CEE Spring 2016 Survey|hu=CEE Tavasz 2016 kérdőív|sq=Anketa e CEE Spring 2016|et=Kesk- ja Ida-Euroopa kevad (CEE Spring) 2016 küsitlus|tr=Orta ve Doğu Avrupa (CEE) Baha…

Szia, CEE Tavasz 2016-résztvevő! A verseny nemzetközi szervezői felkérnek egy nagyon rövid kérdőív kitöltésére a versenyről. Ennek segítségével egy kis statisztikát kaphatunk, ezáltal jobb versenyt szervezhetünk legközelebb. Kérjük, töltsd ki a kérdőívet itt: https://wikimedia.qualtrics.com/jfe/form/SV_eLP1PKZWjSpIi45 Üdvözlettel
Ата a MassMessage segítségével 2016. szeptember 10., 15:28 (CEST)

Barnstar a labdarúgásos cikkeidért

A francia foci barnstarja
Azért a munkáért, amit az elmúlt 1 évben végeztél a (francia és egyéb) labdarúgással kapcsolatos cikkek területén, különösen a kért cikkek listájának csökkentéséért. Köszönöm! DVTK KIADÓstadion 2016. szeptember 11., 13:43 (CEST)

@DVTK KIADÓ: Köszönöm. Jól gondolom, hogy a címben csak elírás a német foci? - Csurla vita 2016. szeptember 11., 20:50 (CEST)

Jól bizony, kijavítom, ha kéred. DVTK KIADÓstadion 2016. szeptember 11., 20:51 (CEST)
Úgy lenne jó ha te javítanád. Köszi, Csurla vita 2016. szeptember 11., 20:53 (CEST)

Házastárs fotója az infoboxban

A képet tetszés felmérésére tettem be, immáron több hónapja. Eddig senkinek nem volt problémája vele. Ha téged zavar, akkor kérd ki a közösség véleményét a megtiltásáról. Ha a közösség úgy látja, ennyi idő elteltével, hogy probléma, hogy ott van, akkor elfogadom a döntést, és eltávolítható. Addig, kérlek, hagyd békén ott a képet. Köszönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 12:22 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Ez a módszer tetszés felmérésre teljesen alkalmatlan. Amúgy meg ha tényleg kellene kép a házastársról, akkor annak külön paraméter kellene, márcsak a Wikidata miatt is. Szerintem, ha a házastárs fényképének meg kell jelennie a szócikkben, akkor annak a szövegtörzsben a helye. Eddig csak olyan esetben láttam ehhez hasonlót, amit te csináltál. Neked kellett volna a közösség véleményét kikérni erről. - Csurla vita 2016. szeptember 14., 17:56 (CEST) -

Nagyon érdekes, hogy akkor is nekem kell kikérnem a közösség véleményét, ha valamit szeretnék bevezetni és akkor is, ha valamit, amit valaki más (mondjuk Csurla) bevezet mások megkérdezése nélkül, és annak ellene teszek. Ez nem igazán konzekvens hozzáállás. A kép behelyezését semmi nem tiltja, így nem tilos behelyezni, ergo nem tiltható, ha tiltandóvá akarja valaki változtatni, annak kell megtennie a lépést, hogy az legyen. Ez ennyire egyszerű. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 17:59 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Nem érdekes, hanem így logikus. A Wikidatare sem gondoltál. - Csurla vita 2016. szeptember 14., 18:03 (CEST)

Áruld már el, mitől logikus, hogy ha én akarok valami újat bevezetni, nekem ki kell kérnem a közösség véleményét, de ha te akkor neked nem kell? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 18:04 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Inkább a kocsmafalra írj. - Csurla vita 2016. szeptember 14., 18:08 (CEST)

Oda már írtam. Itt kíváncsi vagyok arra, a kérdésre, hogy milyen logika alapján jött az, hogy ugyanolyan szituációban nekem ki kell kérnem a közösség véleményét, de neked nem kell? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 18:12 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Nem tudom miről beszélsz, de nem is érdekel. A témára koncentrálj és szállj le rólam. - Csurla vita 2016. szeptember 14., 18:14 (CEST)

Például a halálozási listákban szereplő Wd-sablonokról, amiket a sablon leírásának ellenére használsz és amelyről nem kérted ki előzőleg a közösség véleményét. Ergo neked ehhez nem kellett, de nekem ahhoz, hogy ez ne működjön, ki kellett kérnem. Itt fordított a helyzet: én akartam valami újat, de itt is nekem kellene kikérnem a közösség véleményét. Szóval, hogy is van ez? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 18:18 (CEST)

@Hungarikusz Firkász: Nehéz lenne elmagyarázni, amit már egyszer megtettem és akkor sem értetted. Maradjunk ennyiben. Mindkettőnknek jobb. Szépen megkérlek, hogy ebbe a szakaszba már ne írj. Köszönöm a megértésedet. - Csurla vita 2016. szeptember 14., 18:21 (CEST)

Képzeld, elsőre is megértettem, de te nem kérted ki előzetesen a közösség véleményét, csak elkezdted használni. Én úgy látom, inkább te vagy az, aki nem érti az ok és okozat közötti dolgokat. Sajnálom. Igazad van. Többet nem írok ide. Úgyis értelmetlen. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2016. szeptember 14., 18:23 (CEST)

Három halálhír a Halálozások 2016-ban listához

Mivel azt látom önkritikusan, hogy napok óta lelassultam a szerkesztésekben és nem tudom, mit igér a holnap nekem, három halálhírt közlök a Halálozások 2016-ban listához:

Ebből egy biztos, hogy wikiképes, mert szócikk is van róla: Hegedűs Ferenc (labdarúgó). Szép napot kívánok! Apród vita 2016. szeptember 12., 01:37 (CEST)

@Apród: Szia! Kettőt felhasználtam. Nagy Zsuzsának még utánanézek, de ő is wikiképes szerintem. Üdv, Csurla vita 2016. szeptember 12., 07:57 (CEST)

Köszönöm utólag is. Apród vita 2016. szeptember 19., 00:48 (CEST)

Labdarúgásműhely

Te nap mint nap szerkesztesz sportos szócikkekben, emiatt kérdezem, hogy a labdarúgásműhely tényleg inaktív, mivel a Wikipédia:Műhely Sport szakaszában a labdarúgásműhely (illetve a búvár-, kézilabda-, lovasműhely) inaktívként van jelezve. Apród vita 2016. szeptember 19., 22:26 (CEST) @Apród: Nem igazán foglalkozom a műhelyek státuszával. Ezen is csak vitatkozni szoktak páran. - Csurla vita 2016. szeptember 19., 22:28 (CEST)

Köszi a választ. Apród vita 2016. szeptember 19., 22:30 (CEST)

@Apród: Átírtam aktívra, mert futnak projektek a műhelyen belül. pl. Wikipédia:Labdarúgásműhely/Játékosok projekt 2015 - Csurla vita 2016. szeptember 19., 22:32 (CEST)

Köszönöm. Apród vita 2016. szeptember 19., 22:34 (CEST)

Apropó, hova jó írni, ha a műhelynek akarok üzenni? Erről a cikkről van szó. – Malatinszky vita 2016. szeptember 19., 23:24 (CEST)

Ne szórakozz! A műhely vitalapjára, de ezt te is tudod... Csurla vita 2016. szeptember 19., 23:29 (CEST)

@Malatinszky: Az ilyen általánosítás: "Mármost nekem a labdarúgással és általában a sporttal behatóbban foglalkozó szerkesztőtársak annyiszor és olyan agresszívan mondták már, hogy nem értek a focihoz és ne szóljak bele." - nem segíti a kommunikációt. - Csurla vita 2016. szeptember 20., 22:00 (CEST)

Halálozás

Bekerüljön a Halálozások 2016-ban listára Herceg Árpád neve: „Nem megyek már be ebbe a zsákutcába” – meghalt a legnagyobb magyar hajléktalan költő (NOL)? Apród vita 2016. szeptember 22., 00:38 (CEST)

Szia! Gácser Józsefről honnan tudni, hogy augusztus 31-én halt meg? Mert a gyászközleménye nem tartalmaz dátumot és az anont se kérdezték meg, aki beírta, honnan van az információja? Szép estét kívánok! Apród vita 2016. szeptember 27., 22:35 (CEST)

@Apród: Szia! Nem tudom. Esetleg kérdezd meg Pkunkot, mert ő írta be a gyászjelentést a cikkbe. - Csurla vita 2016. szeptember 27., 22:42 (CEST)

Köszönöm. Tanácsod alapján megkérdeztem. Apród vita 2016. szeptember 27., 22:47 (CEST)

Hello! Dr. Gácser József halálozási dátuma gyakorlatilag ismeretlen. A „2016|9|1” a sablonban csak azért került bele, hogy a sablon ki tudja számolni az életkort, semmi más szerepe nincs. Üdv, Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2016. szeptember 28., 21:48 (CEST)
@Pkunk: Azért ennél többet tudunk. Valószínűleg jó az aug. 31.. Lesz majd forrás rá. - Csurla vita 2016. szeptember 28., 21:52 (CEST)
Oké, ennek örülök (a tudásnak meg a forrásnak :). – Pkᑌᘗᖾpalackᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2016. szeptember 28., 21:57 (CEST)

Wachowski

Szia. lengyel korai középkori régészprofesszor. - Ezt olvasd el még egyszer. Taz vita 2016. október 1., 16:34 (CEST)

@Taz: Pontosabban mire gondolsz? - Csurla vita 2016. október 1., 17:04 (CEST)

Arra hogy javítottad az illető meghatározását, csak így nincs értelme. Nem koraközépkorban élő személyről, hanem azzal a korral foglalkozó kutatóról van szó a szócikkben. Taz vita 2016. október 1., 17:13 (CEST)

@Taz: Amire javítottad (harmadik verzió), az még a legjobb, de mind magyartalan megfogalmazás. - Csurla vita 2016. október 1., 17:53 (CEST)

Mohammad Sarif

Még annak idején az angol wikiről írtam. Ott viszont már nincs, ahogy látom, így lehet nem is létezik. Engusz vita 2016. október 8., 09:48 (CEST)

Őry Huba

Szia! Érdekes, az MTA-nál az élő akadémikusok között szerepel, de az aacheni intézetben, ahol oktatott, az elhunytak között szerepel: [3]. Cassandro Ħelyi vita 2016. október 9., 22:47 (CEST)

NB I

Szia! Azért szólítalak meg itt, mert hiába írtam a magyar bajnokság vitalapjára kétszer is, nem válaszolt senki, bár első sorban a te véleményedre vagyok kíváncsi, mert látom te szerkesztetted, szerkeszted a szócikket a legtöbbször. Szóval a Magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály) szócikkben a jelentős külföldi játékosok és edzők között szinte mindenki fel van sorolva aki hazánkba akár csak fél lábujját betette-persze kis túlzással. Na mármost úgy gondoltam ezeket a részeket átnézem és szelektálom, a kérdésem, hogy ehhez mit szólsz. A múltkorákban beszéltünk egy szócikkről, ahol az összes légiós fel van sorolva aki játszott nálunk, vastag dőlt betűvel kiemelve a válogatottak, amolyan felsorolás szerint. Ezt egy Lásd még-gel mellékelném mellé. Nos?

Gerry89vita 2016. október 17., 10:47 (CEST)

Ok4 Viszont akkor linkeld be nekem légy szíves azt a szócikket. Kösziǃ -Gerry89vita 2016. október 17., 11:35 (CEST)

Pánczél Tivadar

Szervusz! A forrásom e pillanatban az asztalomon papíralapon és az e-mail-fiókomban elektronikusan is meglévő gyászjelentés. A nyomtatott, újságbeli forrás (Szentiváni Újság, 2016. október, p16) pillanatnyilag nyomdában van, valószínűleg szerdán vagy csütörtökön fog megjelenni. Beleírom a cikkbe a pontos forrásadatokat, amint megjelenik a lap. Üdv: Solymári vita 2016. október 17., 11:49 (CEST)

Re: Ozoróczi Gábor

Szia! Ezt nem tudtam, mostantól akkor nem fogok így eljárni. DVTKstadion 2016. október 23., 17:25 (CEST)

Lloyd Jonesok

Szia Csurla!

Először is köszönöm, hogy figyelemmel kíséred az "egyértelműsítéseimet". Most azt hittem, hogy én tévesztettem el a focista és a műkorcsolyázó nemzetiségét, ezért visszacseréltem, de utána a laptöriből látom, hogy Te módosítottad. Ha úgy jó, akkor állítsd vissza az utolsó módosításomat, légy szíves. Én törlöm két cikkből a walesi jelzőt a labdarúgónál, mert egyébként sincs szükség hozzá az egyértelműsítéshez. – Porrimaeszmecsere 2016. október 28., 20:17 (CEST)

Végh Tibor

Szia Csurla! Mivel van botod is és te hoztad anno létre, ezért merlek téged megkérni, hogy a Végh Tibor hivatkozásokat korrigáld Végh Tibor (labdarúgó)ra?... egy sablonnál megtettem, de most nincs időm és bocsánat, de türelmem se kivárni, amíg módosul, hogy lássam melyik lapokon nem a sablon hívja be a nevet... Bocs és köszönöm! Fauvirt vita 2016. november 4., 17:20 (CET)

@Fauvirt: Kész! Üdv, Csurla vita 2016. november 4., 17:40 (CET)

Fauvirt vita 2016. november 4., 17:57 (CET)

Szakál-Szűcs Kata

Köszi a kategóriákat! – kgyt (vita) 2016. november 4., 19:14 (CET)

E-mail

Megkérhetnélek, hogy írj egy e-mailt a címemre, amikor ráérsz? Köszönöm előre is.--Linkoman vita 2016. november 6., 20:07 (CET)

A Manchester United labdarúgói

Szia! Amely szerkesztéseimet visszavontad, számodra azok vandálok? Látom, oda is írtad, hogy azoknak semmi értelme. De miért semmi értelme? K–Ben04 vita 2016. november 9., 07:26 (CET)

@K-Ben04: Értelmetlen javítások. Minek egy hivatkozást kisbetűsíteni, amikor az nem jelenik meg, pl. [[hátvéd|balhátvéd]] - Csurla vita 2016. november 9., 07:28 (CET)

Bajnok Béla

Kedves Csurla!

Létrehoztam a Bajnok Béla vörösvári festőművészről szóló szócikket: Bajnok Béla (festő, 1947-2013)

Sajnos azonban, ha beírom a Google keresőbe Bajnok Béla nevét, egy azonos nevű, korábban élt festőművész Wikipedia-szócikkét hozza ki (2. helyen). Az 1947-es születésű vörösvári művészről szóló szócikk csak akkor jön elő, ha beírom a neve mellé az 1947-es évszámot.

Az átlagember így sohasem találja meg a szócikket. Vajon hogyan lehetne rábírni a Google keresőt, hogy mindkét festőművészt kilistázza?

Üdvözlettel:– Fogarasy vita 2016. november 14., 11:21 (CET)

@Fogarasy: Szia! A Wikipédiát szerkesztem, így nem tudom, hogy a Google keresője mire figyel. Soha nem foglalkoztam ilyennel. Üdv, Csurla vita 2016. november 15., 17:09 (CET)

Kedves Csurla!

Köszönöm a gyors választ!

Üdvözlettel: – Fogarasy vita 2016. november 15., 18:22 (CET)

Gömbös

Kedves Csurla! Láttam, hogy utoljára te nyúltál bele a Gömbös Gyula szócikkbe. Nekem sajnos valamiért nem megy az adatainak szerkesztése. 2012-ben leírtam és meg is indokoltam az említett szócikk vitalapján, hogy Gömbös nem hererákban halt meg. A szövegből már eltűnt, de az adatlapján továbbra is (vagyis évek óta!) tévesen szerepel. Nem tudom miért nem lehet szerkeszteni az adatlapot azon az oldalon, de talán neked mint adminnak sikerül. Köszönöm előre is! – PlasmaZebulon vita 2016. november 15., 11:36 (CET)

@PlasmaZebulon: Szia! A Gömbös Gyula cikket te is szerkeszthetted és forrással beírhatod, amiről információd van. Ahhoz, hogy szerkessz nem kell adminnak lenned, ahogy én sem vagyok az. - Csurla vita 2016. november 15., 17:11 (CET)

Dudich Endre

http://esperantohea.hu/hea/news.php, de ez a forrás egy idő után archiválva lesz valahová (feltételezem), így berakása felesleges. Kerestem még, de itt is megtalálható a hír: http://www.emk.nyme.hu/index.php?id=158&L=1 https://www.facebook.com/foldtanitarsulat/photos/pb.699789003450949.-2207520000.1478445443./1115188738577638/?type=3 Narvalo vita 2016. november 17., 18:48 (CET)

@Narvalo: Köszi! - Csurla vita 2016. november 17., 19:24 (CET)

Re: Orbán György - TMB

Szia! Nem tudom megnézni laptörténetben, átmenetileg mobilról vagyok, ha leírod ki volt az, természetesen értesítem, ahogy eddig is , mindenkit hasonló esetben. Gerry89 2016. november 20., 22:48 (CET)

Írtam neki. Gerry89 2016. november 20., 23:29 (CET)

Többen

Arra szeretnélek kérni, hogy Koppán Pál, Himler Oszkár, Nádler Henrik, Künstler József vitalapokra nézz rá, lehet, hogy őket találtam meg, de megerősítés kellene. tóbbira talán ráfér egy átnevezés és bővítés is, csak ugye sportolókhoz nem értek. Gyurika vita 2016. november 18., 12:37 (CET)

@Gyurika: Szia! Megfogom nézni őket és visszajelzek. - Csurla vita 2016. november 18., 14:33 (CET)

OK, közben még egy van: Majorszky Ferenc, nála viszont erősen gyanús, hogy a Lajos által beírt születési év lesz a téves. Gyurika vita 2016. november 22., 09:32 (CET)

  • Koppán Pál - szinte biztos, hogy ő az. Vitalapra írtam
  • Himler Oszkár - ennyiből nem azonosítható egyértelműen
  • Nádler Henrik - valószínű, hogy ő az. Vitalapra is írtam.
  • Künstler József - Vitalapra írtam. A görög Wikipédia születési adatának a forrása kellene.
  • Majorszky Ferenc - ennyiből nem azonosítható egyértelműen. A Lajos által beírt születési év simán lehet téves. Bármely év, hacsak magában áll hónap és nap nélkül az simán lehet csak körülbelüli. - Csurla vita 2016. november 22., 09:47 (CET)
Utóbbi szerintem is így van. (csak nem tudom, ő honnan vette az adatokat) Köszi. Gyurika vita 2016. november 22., 09:50 (CET)

Lukács Pál

Szia, visszavontam a szerkesztést, mivel az 1887-es variációnak nem felel meg az 1890-es években született személyek kategória. Üdv, Steinbrück Ottó Panaszfüzet 2016. november 24., 22:54 (CET)

@Steinbrück Ottó: Szia! Az 1887-re nem is találtam forrást. Az 1894-re is csak egy volt. Valószínű, hogy elírás. Mindenhol máshol az 1891 szerepel. Eszerint javítottam most az egész cikket. - Csurla vita 2016. november 24., 22:59 (CET)

Közben megoldódott, a feleségek is meglettek. úgy tűnik, az 1891 is téves. Gyurika vita 2016. november 24., 23:26 (CET)

@Gyurika: Akkor jó. Mi a forrása az 1894-nek? - Csurla vita 2016. november 24., 23:29 (CET)

Ok. Látom. Csurla vita 2016. november 24., 23:49 (CET)

Dudich Endre

Kedves Csurla! Én a Magyarországi Eszperantó Szövetség honlapjáról értesültem a hírről. – Gnagyrobi vita 2016. november 25., 08:57 (CET)– Gnagyrobi vita 2016. november 25., 08:57 (CET)

Neville Marriner

Szia, köszönöm, hogy ránéztél a cikkre. Úgy látom lecserélted a személy infoboxot, így viszont az infoboxban feleslegesen jelennek meg lábjegyzetek. Ki tudnád ezeket javítani? Köszönöm: – Gömb Adél vita 2016. november 25., 20:27 (CET)

@Gömb Adél: Nem feleslegesek azok. Az adott információ forrásai. - Csurla vita 2016. november 25., 21:39 (CET)

Szia!

Így megjeleníteni lábjegyzetet helytelen, nincs komment hozzá:

* Integrált katalógustár, 2014. április 27.
* ^ a b c https://www.washingtonpost.com/entertainment/music/neville-marriner-led-renowned-academy-of-st-martin-in-the-fields-dies-at-92/2016/10/02/3bfbb3ec-88b2-11e6-875e-2c1bfe943b66_story.html
* ↑ http://www.asmf.org/sir-neville-marriner

azonkívül a WIKI Integrált katalógustár szócikkét betenni lábjegyzetként felesleges, a cikkben a Nemzetközi katalógusok a cikk alján vannak. A The Washington Post cikkét és az Academy of St Martin in the Fields kamarazenekar honlapja lábjegyzetként szintén szerepl a cikkben, így:

* Sir Neville Marriner az Academy of St Martin in the Fields kamarazenekar honlapján
* Neville Marriner, who led renowned Academy of St. Martin in the Fields, dies at 92 The Washington Post October 2

Így újból kérnélek, hogy a Zenész infoboxban ne legyen lábjegyzet. Köszönettel: – Gömb Adél vita 2016. november 27., 14:43 (CET)

@Gömb Adél: Ezt valamelyik kocsmafalon kellene felvetned (pl. egyéb). Az infobox-ot közösségi döntések alapján alakítottuk ki. - Csurla vita 2016. november 27., 16:46 (CET)

Zászló az egyes szakaszok címében

Szia! Arról kérném a véleményed, hogy szerinted Kun Bertalan lapján a szövegben, főleg a válogatott szeteplését taglaló resznél maradhatnak-e a zászló ikonok, illetve ez a rész nem túl elnagyolt-e ? Üdv: Gerry89vita 2016. november 28., 16:16

@Gerry89: Szia! Kijavítottam. Szerintem így kellene kinézni. Szakasz címben a hivatkozás sem javasolt (ritka is), a zászló meg egyáltalán nem. - Csurla vita 2016. november 28., 19:42 (CET)

Igen, jól ütköztünk is, de mindjárt megírom újra. A válogatott rész jó ha ilyen szakaszos? Amúgy én is így gondoltam, csak a cikket ahogy elnéztem egy szerktárs szerkeszti, és csak ezzel az egy lappal foglalkozik. Üdv: Gerry89vita 2016. november 28., 19:47
Jobb, ha szöveges, de lehet ilyen tagolt is. Csurla vita 2016. november 28., 19:49 (CET)

szluha márton

Kedves Csurla,

Szluha Marci bácsi kedves ismerősöm volt, valamint rokonom is. Br. Gudenus János által valamint a családi, illetve ismeretségi körök által tudtam meg halálát. Ezt Gudenus János bácsi pontosította, megerősítette a dátumot. Ahogy ön gondolhatja, maga forrás nincsen ilyesmiről, publikáció még kevésbé. Isten nyugosztalja Marci bácsi, sokat tett a családfakutatásért. üdvözlettel – Farkasven vita 2016. november 28., 23:17 (CET)

Re: nincs forrás

Szia! Az én felfogásomban (csak az enyémben? nemrég láttam egy eszmecserét pont erről valahol) a jegyzet azt a mondatot/mondatrészt/max. bekezdést magyarázza, amihez éppen tapad. Minden egyébre a források vonatkoznak, amelyek tehát nem pontszerűen, hanem általában kapcsolódnak mindenhez. Az a két szláv nyelvű jegyzet (amit nem kell feltétlenül mindenkinek, nekem sem, értenie) ennek megfelelően (részemről) csak azt forrásolja, amihez éppen tapad. Így például már a bevezető mondathoz sincs forrás. – Vépi vita 2016. november 29., 19:44 (CET)

@Vépi: Bocs, hogy így belekotyogok, de úgy gondolom, ilyenkor a pragmatikus megoldás az volna, hogy forráskérőt teszel arra a konkrét állításra (a halál időpontjára és helyére), ami nincsen forrásolva, függetlenül attól, hogy a források milyen stílusban-formátumban vannak megadva. Malatinszky vita 2016. november 29., 20:07 (CET)
De nem egy konkrét állításra gondoltam (a bevezető csak példa volt), hanem az egész szócikkre mínusz a két mondat/mondatrész/max. bekezdés, amihez tapadt jegyzet. – Vépi vita 2016. november 29., 20:10 (CET)
Nem tudom, miért. Ugye, erről a cikkváltozatról beszélünk. A szöveg három bekezdésből áll, amelyek közül kettőhöz közvetlenül tapad jegyzet, a harmadik pedig a bevezető, amely a szokásos módon összefoglal olyan dolgokat, amelyeket aztán a másik két bekezdés kifejt. Az egyetlen dolog, ami szerepel a -- jegyzettel el nem látott -- bevezetőben, de nem szerepel a másik két -- jegyzetel ellátott -- bekezdésben, az a halálozás időpontja. Ha találsz más olyan állítást, ami nincs forrásolva, jelöld meg, hogy ki lehessen köszörülni a csorbát. Ha a probléma az, hogy a források szerbül vannak, az egyik ráadásul cirill írással, és így nehéz átlátni a párhuzamot a "Говори грчки, италијански, француски, руски, немачки, и енглески језик" és a "Tanulmányai során elsajátította a görög, az olasz, a francia, az orosz, a német és az angol nyelvet" mondatok között akkor esetleg a Google Translate segíthet. Annak viszont örülnék, ha nem használnád a "nincs forrás" sablont olyankor, amikor szemmel láthatólag van forrás, mert épp elég gond van az olyan cikkekkel, amelyeken tényleg nincs forrás. – Malatinszky vita 2016. november 29., 21:27 (CET)

Ha már így összetalálkoztunk, ide írom: Orbán István nemrég elhunyt képzőművész szócikkében a bevezetőből már kiemeltem/elmozgattam egyszer a felesége megemlítését (egy kezdő szerkesztő tette oda), megint visszakerült, általad. Véleményem szerint nem az első sorba való információ. Megharagszol, ha lentebbb viszem? – Vépi vita 2016. november 29., 19:54 (CET)

@Vépi: Orbán István részemről ok. A másikra pedig Malatinszky válaszolt. Én sem mondtam volna mást. További jó szerkesztést! - Csurla vita 2016. november 29., 21:42 (CET)

Új oldal elnevezése

Szia! Úgy tervezem, hogy a napokban megírok három focival kapcsolatos szócikket: a Grande Torino (1945-49 FC Torino), a Wundermanschaft (osztrák válogatott 1931-34), és a torinóiak '49-es légikatasztrófáját. A kérdésem igazából az, hogy ezen néven létrehozhatóak szerinted, vagy magyarosítsak (pl. Osztrák csodatizenegy, Nagy Torino stb.)? Pl. német wikin Ungarishe Wundermanschaft az Aranycsapat, viszont ezek a példák magyarul elég furán hangoznak, mégha tudjuk is mi a jelentése (aki olvasni fogja az mindenképpen) Mit gondolsz? Gerry89vita 2016. november 30., 18:16 (CET)

@Gerry89: Szia! Én az eredeti néven csinálnám. - Csurla vita 2016. november 30., 18:24 (CET)

Ok, én is így gondoltam. Köszi Gerry89vita 2016. november 30., 18:40

Megyei csapatok

Üdv ismét, kérlek nézz majd rá ha időd engedi @TZUJA: szerkesztéseire, sorban gyártja a megyei sokadosztályú csapatok cikkeit. Ezeket szerintem mint múltkorákban mikor ezt csinálta, át kellene irányítani (összevonni) az adott település lapjával, ott említeni elég. Kigyűjtöttem : Zalaszentgróti VFC, Karcagi SE, Híd SC, Mezőhegyesi SE. Gerry89vita 2016. november 30., 21:34 (CET)

@Gerry89: A kérdés könnyen eldönthető: ha van az adott csapatra két független forrás, akkor maradhat önálló szócikk, teljesen mindegy, hogy hanyadosztályú. - Csurla vita 2016. november 30., 21:49 (CET)

Igazad van, a Maklár SE esetében lehet nem te jártál el (már nem emlékszem), mindenesetre első kettőt megnéztem. A település holnapja, a saját honlap, meg persze megyei szövetség, facebook..Nem tudom, rád bízom, ha két nap múlva változatlan lesz a helyzet, TMB-re jelölöm őket (szerintem felesleges nekik szócikket, bár tudom ez már objektív). Gerry89vita 2016. november 30., 22:06

A laptörténetből kiderül, hogy Linkoman volt. A Zalaszentgrót volt TMB pár éve és megmaradt. - Csurla vita 2016. november 30., 22:11 (CET)

Sebestyén László

Szia. Csak köszönetet szeretnék mondani neked, hogy a Sebestyén László cikkhez oda tetted az élő személyek kategóriát. Köszönöm szépen! Én oda akartam tenni, de elfelejtettem. Szóval köszi szépen még egyszer! – ViceCity343 vita 2016. december 2., 21:26 (CET)

@ViceCity343: Szia! Köszi, hogy írtál! Csurla vita 2016. december 2., 21:27 (CET)

Szívesen! – ViceCity343 vita 2016. december 2., 21:28 (CET)

Daniel Jensen

Szia! A Daniel Jensen hivatkozásokat kellene bottal egyértelműsíteni. Mivel 2 labdarúgó is van ezen a néven, ezért fordulok hozzád közvetlenül, nem pedig a BÜ-re teszem fel a kérést. Talán az egyértlapon is lehetne bővíteni az infót a labdarúgókról, hogy a későbbiekben könnyebben meghivatkozzák őket a szerkesztők. Köszönöm! – Joey üzenj nekem 2016. december 7., 23:00 (CET)

@Joeyline: Szia! Holnap délelőtt megcsinálom. Csurla vita 2016. december 7., 23:01 (CET)

@Joeyline: Kész. - Csurla vita 2016. december 8., 08:03 (CET)

Redirekt kategóriái

Szia! Ez szándékos volt, hogy a kategórialapon az angol nevén jelenjen meg mint amerikai személy, ne Garay S. Andrásként. Pasztilla 2016. december 8., 08:02 (CET)

@Pasztilla: Azt én gondoltam, hogy te szándékosan csináltad így csak, hogy ez így nem jó. Ezeket a kategóriákat a szócikk kategóriái közé kell felvenni, ahol viszont nincsenek és ez nagyon nem jó. Aki Andrew S. Garay-ként keresi az eljut a redír alapján a szócikkhez. - Csurla vita 2016. december 8., 08:05 (CET)

De, jó. Garay S Andrásként bent van a magyar, Andrew S Garayként az amerikai kategóriákban. Ez egy elég széles körben alkalmazott megoldás, nem én találtam ki. Különösen gyakran használt a történelmileg változó településnevek esetében, Kategória:A Római Birodalom városai például elég furán nézne ki olyan tételekkel, hogy Dunabogdány vagy Torre Annunziata, amelyek mind mai településnevek. Pasztilla 2016. december 8., 08:10 (CET)

@Pasztilla: A települések nem jó példák, mert ha lenne elég információ, akkor akár lehetne mindkettőről szócikk, pl. Aquincum (történelmi település), Aquincum (városrész). Személyek esetén nem ugyanerről van szó. Garay esetében nagyon nem jó, hogy a szócikkében nincsenek benne az amerikai kategóriák. Ez így nem jó megoldás életrajzi szócikkek esetén egy másik név variánsra. - Csurla vita 2016. december 8., 08:15 (CET Miért nem jó? Pasztilla 2016. december 8., 08:21 (CET)

Miért nem jó? Pasztilla 2016. december 8., 08:21 (CET)

@Pasztilla: Szétvágod a kategóriákat egy egyed esetén. Az angol névhez teszed az amerikaiakat és a magyarhoz a magyarokat. Aki csak a szócikket látja, annak nem mutatsz meg mindent. Továbbá a különböző leválogató programokat is megzavarja ez a megoldás. Sem az olvasónak, sem a rendszernek nem jó. - Csurla vita 2016. december 8., 08:24 (CET)

Nem én vágom szét, lekövetem a valóságot. Én azt gondolom, hogy a kategóriahivatkozások elsődlegesen azért vannak, hogy a kategórialapokról el lehessen jutni a szócikkekhez, és ebből a szempontból a kategórialapok egységessége számomra fontosabb, mint az, hogy egy szócikk felől jussunk el egy kategóriához. Éppenséggel azt is gondolom, hogy az a rossz, hogy a cseh uralkodók kategóriájában például ott szerepel egy bizonyos "III. Károly magyar király", ami totálisan zavaró, és nemcsak a "magyar" kitétel miatt, hanem elsősorban azért, mert cseh uralkodóként II. Károly volt. A kategórialap felől ember legyen a talpán, aki II. Károly cseh királyt megtalálja. Szerintem érdemes volna ezt kocsmafalra vinni. Pasztilla 2016. december 8., 08:38 (CET)

@Pasztilla: Én értem a logikádat, de nem lehet több rendszer. Egyetértek a kocsmafali vitával. Szerintem elég színes lesz a vélemény, ki hogyan használja, gondolja használni a wikipédiát. - Csurla vita 2016. december 8., 08:42 (CET)

Sajnos nem vagyok gépközelben. Nem is tudom mikor leszek . Pasztilla 2016. december 8., 12:29 (CET)

@Pasztilla: Ok. Ha nem most majd a közeljövőben valamelyikünk felveti a témát. - Csurla vita 2016. december 8., 12:32 (CET)

Kitettem. Bődületesen nagy az érdeklődés. Pasztilla 2016. december 8., 18:51 (CET)