Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztővita:Adam78/archív6

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Kontos 13 évvel ezelőtt a(z) Őslénytan témában

Hubble

[szerkesztés]

Lehet, hogy reggel más fényben látom majd a dolgokat, de e késői órán nekem mindenképpen a különírt forma tűnik barátságosabbnak (Hubble-ről elnevezett távcsőről van szó, és nem Hubble által tervezett, épített távcsőről). – KovacsUr 2007. január 3., 01:09 (CET)Válasz

Fidesz-közeli vagy Fidesz közeli?

[szerkesztés]

Szia Adam!

Alensha vitalapján reagáltam egy helyesírási témára, és csak mentés után vettem észre, hogy ott, szóval áthozom ide, nem akarom Alenshát nyomorítani a témával. Biztos unod már az okvetlenkedéseimet, de én meg imádom ezeket a helyesírási gondolkodásokat, úgyhogy ezt írtam Alensha vitalapjára:


  • A Dnyeszter menti alakban azért nincs kötőjel, mert a menti nem szimpla utótag, mint pl. a közeli (amelynek nincs közele formája, vö. Pest-közeli, az OH.-ban Fidesz-közeli), hanem a mente is létezik önmagában mint alapszó, amelynek ez a birtokos személyjeles alakjaként felfogható, arra visszavezethető; NB. még akkor is, ha maga a birtokos személyjel, ami a birtokviszonyt jelölné és a különírást indokolná, történetesen kiesett (mentei), l. AkH.11 184. Ezek nagyon trükkösek tudnak lenni (pl. a Kis Bot foki azért nem kötőjeles, mert nem a Kis Bot-fokból vezetik le, hanem a Kis Bot fokából). L. még: Különírt összetételtípusok listája#Ragelhagyás egybeírás nélkül.
  • A nagybetű is szükséges amiatt, hogy az egész együtt államnév, l. AkH.11 180.

Remélem, így a hivatkozott szabálypontokkal Neked is meggyőző(bb). Adam78 2007. január 2., 20:24 (CET)Válasz

Bocsánat, észrevettem ezt itt. Vitatkoznom kell veled, Adam, közele sokkal inkább van, mint főnévi közel (lásd lent). A Nagy Fehér akadémiai helyesírási példatár így hozza, kötőjel nélkül: Pest közeli. Ezért nem szeretem az Osirist, annyi mindent összekavart nekünk, ládd a Pest közelit már kötőjellel írja, eltérően az akadémikusoktól. Hála égnek helyesírásunk deduktív, az én józan paraszti levezetésem: Duna-part -> Duna-parti; Duna-mellék -> Duna-melléki; Duna környéke -> Duna környéki; Duna mente -> Duna menti; tehát ha Duna-közeli, lennie kellene egy Duna-közel alapalaknak, ámde nincs és soha nem volt. Viszont volt egy ma már nem használt, de a közelében, közelemben szavunkban tetten érhető birtokos szerkezet (közele, közelem): Duna közele -> Duna közeli. Nem véletlenül vették fel a helyesírási példatárba kötőjel nélkül, kvázi birtokos szerkezetként. Pasztilla 2007. január 3., 07:51 (CET)Válasz

Majd válaszolok ám, csak most inkább dolgozni van kedvem, szócikkek, ilyenek :-) Pasztilla 2007. január 3., 22:06 (CET)Válasz

Combobox

[szerkesztés]

Betettem, a kötőjelet próbáld ki, nem tudom, hogy tényleg nemtörő lesz-e így. --Tgrvita 2007. január 3., 14:33 (CET)Válasz

Re:Ister-Granum Eurorégió

[szerkesztés]

Nekem a sima kötőjeles változat tűnik helyesebbnek az OH 201. oldalán leírtak szerint („Az együtt használt, de önállóan is élő földrajzi neveket, ha nem valamettől valameddig viszonyt fejeznek ki, kötőjellel kell összekapcsolni”). Ha jól tudom, itt nem a két folyó közötti területről van szó, csak két jelentős folyóról, amelyekről a régiót elnevezték. Nem fogok tiltakozni a nagykötőjeles forma ellen sem, nem vagyok teljes mértékben meggyőződve a dologról. – KovacsUr 2007. január 3., 20:23 (CET)Válasz

Kisebbségi magyarság

[szerkesztés]

Kedves Ádám78! Egyetértésem jeléül már be is írtam a magyarázó mondatokat a megfelelő szócikkekbe. Üdv, --Adapa 2007. január 4., 13:37 (CET)Válasz

Pasztillabot stb.

[szerkesztés]

Szia Adam!

A helyzet az, hogy sajnos mindennel így van, az ember nem számolhatja ki előre a lehetséges előfordulásokat, nem tud mindent számításba venni. Nekem is eszembe jutott ez a dolog, meg az is, hogy mi van, ha ez a szövegkörnyezet: a következő rövidítésekről van szó: pl., stb., kb. Itt is jó a vessző.

Épp ezért manuálisan robotozok, épp csak annyi dolga van, hogy megtalálja nekem a dolgokat.

A helyzet azonban mégis az, hogy ez a sötöbös robot az első, amit elengedtem a pórázról, tehát nem kell minden egyes javítást helybenhagynom egy billentyű leütésével, hanem ő csinálja a dolgát, én meg nézem a képernyőn, hogy mit csinál. Ha azt látnám, hogy rossz valami, odamegyek a szócikkbe, és manuálisan visszajavítom. Viszont a szemem már golyózik, mára abbahagytam, mindenhol jó volt a javítás, amennyire észrevehettem. (Meggyőződésem egyébként, hogy kár figyelnem, az eddigi tapasztalatok alapján max 12 hely lehet az egész huwikin, ahol kell vessző az stb. elé.) Ha ne adj isten mégis lesz benne hiba, annak ellenére, hogy igyekszem figyelni, amennyire tudok, hát akkor is jó az arány: 5497 helyen kijavítja, és mondjuk 12 cikkben elszarja. 5485-tel nem bentebb vagyunk? :-)

Köszönöm, hogy rám nézel időnként.

Pasztilla 2007. január 4., 23:41 (CET)Válasz


Okés. Itt is az a baj, hogy nem tudom kiszámolni, mi következhet az stb után, gyakorlatilag bármi, a lehetőségek végtelenek. Igazán biztosra akkor mehetnénk, ha két lépésben csinálnám meg a dolgot:

  1. " stb" -> " stb."
  2. " stb.." -> " stb."

Azaz első körben minden stb.-hez adnék egy pontot, és második körben ahol kettő van, kitöröltetném a másodikat. Ez utóbbit már lehetne automatikusan csináltatni a robottal. Így tutira minden stb után lenne pont. Hm?

Vagy legyen az, hogy néhány lehetőséget megadok (stb + szóköz, vessző, zárójel, pontosvessző), és ha csak ezeknél rak be pontot, máris beljebb vagyunk?

Pasztilla 2007. január 5., 17:32 (CET)Válasz

HST

[szerkesztés]

Kösznöm a tegnapi segítséget Hubble-ügyben (na itt már nem merném kiírni, hogy Hubble űrtávcső, a fene tudja, hgy jön az ügy :-)), csak nem volt még időm válaszolni. Bináris ide 2007. január 5., 00:44 (CET)Válasz

Re: Egyéb űrtávcsövek

[szerkesztés]

Bocsánat, ezt a kérdést nem vettem észre. Szerintem ez mind ugyanaz a kategória, neki is állok átnevezni őket. Jó, hogy kigyűjtötted. Bináris ide 2007. január 5., 13:21 (CET)Válasz

re: kommentjelek

[szerkesztés]

Szia. Köszi, hogy észrevetted. Sajnos nem tudok általános megoldást, mint, a felesleges jelek kivétele. Persze ha jelezni akarjuk, hogy a megjegyzésen belül is megjegyzés van, lehet trükközni, pl: ************************************ vagy ############ MEGJEGYZÉS ############ vagy hasonló rondaságokkal, amik kellően felkeltik a figyelmet; persze ezeket újra megjegyzésbe kell tenni, ha a körülölelő szöveg már nincs abban, de remélhetőleg elég feltünőek, ahhoz, hogy ne maradjanak a cikkben sokáig. Üdv --Dami reci 2007. január 5., 20:29 (CET)Válasz

pont évszám után

[szerkesztés]

Szia! Megkérlek, nézz be ide: [1]! Köszi, SyP 2007. január 6., 14:04 (CET)Válasz

És hogy légy szíves mondd meg, nagy kezdőbetűs-e folyó szövegben a Kangaroo-szigeti emu. Köszi! SyP 2007. január 6., 15:25 (CET)Válasz

Köszönöm! SyP 2007. január 6., 18:10 (CET)Válasz

Rend a rendetlenségben

[szerkesztés]

Csak bonyolítom:

  • Szent István-székesegyház (Bécs)
  • Canterbury katedrális
  • A kölni dóm

Hol mi? 84.2.151.235 2007. január 6., 16:16 (CET) ja, nem vagyok belépve, Kata, Köszi (nekem nem hitt volna).Válasz

OK. Egyetértek. Kata 2007. január 6., 18:37 (CET)Válasz

Idegenből szakadt SI-prefixumok

[szerkesztés]

Szia! Látom, magyarítottad a yocto és yotta prefixumokat az SI-prefixum cikkben. Ezek a (tudtommal) érvényben lévő magyar rendelkezések szerint [2] ipszilonnal írandók. Ha nagyon meg akarnám magyarázni, mondhatnám, hogy azért, hogy a kezdőbetűjük egyezzen a jelükkel, de igaziból elképzelhető, hogy egyszerűen figyelmetlenek voltak a törvény megfogalmazói. :) – KovacsUr 2007. január 6., 16:19 (CET)Válasz

Engem nem kell meggyőznöd, nem én találtam ki, csak jeleztem, hogy így van. :) (Sőt, mintha én is átírtam volna jottára, joktóra a kérdéses szavakat egy-két helyen, mielőtt megtaláltam az idevágó rendeletet.) – KovacsUr 2007. január 6., 18:26 (CET)Válasz

London–Brighton ultramaraton

[szerkesztés]

Légy szíves, nézz bele, hogy a "Comrades Marathon győztes"-be kell-e kötőjel. Köszi. Bináris ide 2007. január 6., 22:32 (CET)Válasz

Közép-Európai Üzleti Szövetség

[szerkesztés]

Szia Adam78! Amennyiben törvény nem rendelkezik róla, a Közép-Európai Üzleti Szövetség átmozgatható Közép-európai Üzleti Szövetségre? Köszi! Pasztilla 2007. január 7., 14:49 (CET)Válasz

Ifjabb

[szerkesztés]

Szia! Bocs, nem kötözködöm, csak feltehetően nem voltam itt, amikor ezt megbeszéltétek: miért jobb az ifjabb/idősebb a cím végén, mint az elején? – KovacsUr 2007. január 7., 19:45 (CET)Válasz

A papír alapú kiadványokban valóban így szoktak előfordulni a nevek, bután nézne ki, ha két g betűs szó között szerepelne egy i betűs, nálunk azonban ez nem olyan lényeges szempont. Nekem egyébként megfelel ez a változat is, csak nem tudtam, született-e már közösségi döntés az ügyben. – KovacsUr 2007. január 7., 20:08 (CET)Válasz

Idézőjelek és dőlt betűk

[szerkesztés]

Szia! Egy apró kérdés: ha az idézőjelek között lévő szöveget dőlt betűvel szedem, akkor szerinted az idézőjel már dőlt legyen, vagy ne? Van erre valami szabály? Világrengető probléma, ugye? :) Köszönettel: cheryn 2007. január 7., 20:00 (CET)Válasz


Id. és idősebb

[szerkesztés]
Éppen Te csináltál rendet az Andrássy Gyulák között, ha jól emlékszem, erre én is megcsináltam a Bobula Jánosokat id. és ifj. rövidítéssel. Akkor az Ábrányi miért nem ",id."? A konvenciókat következetesen kellene használnunk.--Linkoman 2007. január 7., 20:05 (CET)Válasz

Steindl - hogy ejtem? hogy írom?

[szerkesztés]

Szia, Adam! Lehet, hogy nagyon banális lesz a kérdésem, de most megzakkantam. Itt mantrázok tíz perce Steindl Imre nevével, és hiába tudja az eszem, hogy a helyes írott forma Steindllel lenne, egyszerűen nem, vagy csak alig tudom kiejteni így, és mindenképpen valami olyasmire áll rá a szám, hogy stejndlövel? Ilyenkor mi van? Köszi előre is. Pasztilla 2007. január 7., 22:52 (CET)Válasz

írd úgy, hogy Steindl Imrével :D – Alensha üzi 2007. január 7., 22:55 (CET) Én úgy ejteném, hogy "Stejndüllel" :) SyP 2007. január 8., 19:37 (CET) Válasz

Szaktanácsadás

[szerkesztés]

Szia! Mint zsinórmértékhez fordulok hozzád helyesírási kérdésben. Te hogy kötőjeleznéd a "Dáhisz Gabrá háború" kifejezést? (Dáhisz és Gabrá tulajdonnevek, történetesen lovakéi, "akik" miatt kirobbant a háború.) Köszi előre is! Mathae قل 2007. január 8., 13:15 (CET)Válasz

Szuper! Én is erre tippeltem, csak Goldziher Ignác megviccelt :) --Mathae قل 2007. január 8., 21:08 (CET)Válasz

Klasszikus

[szerkesztés]

Az egyik vö helyszín neve A klasszikus Weimar. Mit gondolsz, használható ebben az esetben a névelő a szócikk címében? Elvégre nem földrajzi névből képzett. Nekem elfogadhatóbb névelővel. --Lily15 üzenet 2007. január 10., 18:27 (CET)Válasz

A "weimari klasszika" időszakából származó, illetve Goethe, Schiller, Wieland, Eckermann - emlékek tartoznak ide. A többi nem..., eredeti neve "Klassisches Weimar" a német listán. Hát ? Hát ! Kata 2007. január 11., 10:28 (CET)Válasz

Még ennyi, a felvetéseddel kapcsolatban: "Das Bauhaus und seine Stätten in Weimar und Dessau" - ez egy másik Világörökség. Weimar két alkalommal is érintett az ügyben. Kata (elfeledtem belépni)

Brit Indiai-óceáni terület

[szerkesztés]

Ahoj! Vitám/egyet nem értésem van Maxvallal, hogy kicsi vagy nagy t. Szerinted? Köszi! - Gaja  2007. január 10., 23:19 (CET)Válasz

Csak most vettem észre a válaszod... Kösz, megnyugtattál. Egyébként egy Reader's Digest "képes világatlasz"-ban (vagy valami ilyesmi...) nagy T-vel volt, de eddig ez az egyetlen forrás, amiben így láttam. Akkor marad kisbetű! - Gaja  2007. január 14., 16:44 (CET)Válasz

Űrtávcsövek helyesírása

[szerkesztés]

Bináris szerint az űrtávcsöveket külön kell írni, van valamilyen ok erre? Szerintem a valakiről elnevezetteket (Hubble) kötőjellel kell írni, ha az űrtávcső csak magyarázat (XMM Newton), akkor külön. Mit gondolsz erről?

Ugye az ATLAS-kísérletet hibásan írtam kötőjellel? Az ATLAS rövidítés (A Toroidal...). Válaszolhatsz itt. -- Árpi (Harp) 2007. január 9., 16:21 (CET)Válasz

Akkor kell különírni, ha a távcső voltaképpeni nevében nem szerepel az űrtávcső szó, csak magyarázatképp van hozzátéve. A Voyager–2 űrszonda pl. kötőjel nélkül áll, mert szigorúan véve csak a Voyager–2 a neve. Bináris szerint az űrtávcsőnek is csak Hubble a neve (vö. AkH.11 194., AkH.11 140. a)), mert nem alkot szóösszetételt a Hubble nevű csillagásszal, ami a kötőjelet indokolná (pl. "Hubble által felfedezett," ill. "Hubble elvei alapján működő űrtávcső" – ilyesmiről szerinte nincs szó). Én ezt nem tudom megítélni, de Bináris, úgy tűnik, eléggé otthon van a szakmában, és tisztában van az ide vágó helyesírási elvekkel. Törtem a fejem, vitatkoztam vele, kikértem KovacsUr véleményét is, ő pedig Binárisnak adott igazat. Az előzményeket megtalálod a vitalapjainkon.

Az "ATLAS-kísérlet" szerintem jól van kötőjellel, mert – ha jól értem – az ATLAS szó nem a kísérletre utal (ekkor ugyanis nem kéne kötőjel), hanem magára a szerkezetre, és ha a szerkezettel végzett kísérletről van szó, az már szóösszetétel. Adam78 2007. január 11., 17:08 (CET)Válasz

Szóval akkor ATLAS detektor, de ATLAS-kísérlet, ugye? -- Árpi (Harp) 2007. január 16., 17:49 (CET)Válasz

Két egyszerű módon lehet meggyőződni arról, szükség van-e kötőjelre vagy egybeírásra.

  1. Állítható-e a második tag az elsőről?
    • Az ATLAS egy kísérlet? Nem, nem kísérlet (hanem az ATLAS-szal végzett kísérletről van szó), ezért az "ATLAS-kísérlet"-et kötőjellel írjuk. Másfelől: az ATLAS egy detektor? Igen, az ATLAS egy detektor (ha jól értem a cikkből), tehát az "ATLAS detektor" kifejezést különírjuk.
  2. Elhagyható-e a második tag a jelentés megváltozása nélkül?
    • Az "ATLAS" ugyanaz, mint az "ATLAS detektor", a második tag elhagyható, tehát ez a kifejezés különíródik. Az "ATLAS" viszont nem ugyanaz, mint az "ATLAS-kísérlet", tehát ebben kötőjelre lesz szükség.

Adam78 2007. január 16., 20:59 (CET)Válasz

Háromalfa-ciklus

[szerkesztés]

Még egy helyesírási kérdésben zavarnálak. Hogyan írnád azt a folyamatot, amelyben három alfa részecske vesz részt háromalfa-ciklus, három alfa ciklus, három-alfa ciklus ... A válasz itt lenne a legjobb. -- Árpi (Harp) 2007. január 16., 17:49 (CET)Válasz

Köszönöm mindegyik választ! Amúgy a részecskefizikában a nagy detektorok és a kísérletek között nincs igazán különbség. Az LHC részecskegyorsító körül van négy nagy detektor/kísérlet. Az egyikben az ALICE-ben az E a kísérlet angol rövidítése, az LHC-beauty meg arra utal, hogy beauty kvarkot fog vizsgálni. A negyedik inkább a detektorra (műszerre) utal, hogy egy szolenoid mágnest tartalmaz. Szóval akkor a négy izé közül kettő név kísérleté kettő meg detektoré? Mindenesetre amit egy helyesíráshoz értő embertől megkaphattam segítséget, azt megkaptam. Most már rajtam múlik, mit kezdek vele. Mindenesetre mind a négynél ugyanúgy fogom használni vagy nem használni a kötőjelet a kísérlet ill. a detektor előtt. Választ nem várok, hiszen nem kérdeztem. De ha írsz, megtalálom (figyelőlistán vagy). -- Árpi (Harp) 2007. január 17., 12:41 (CET)Válasz

Írásjelek képaláírásban

[szerkesztés]

Szia! Mindig ez a helyesírás... :) Loldival akadt egy kis vitánk: kell-e vajon pont a leíró jellegű képaláírások végére? Tudnál segíteni igazságot tenni? Köszönettel: – cheryn 2007. január 14., 16:10 (CET)Válasz

Szabatosság és használhatóság → átirányítás

[szerkesztés]

Igen, igen, pillanatnyi feledékenység volt. --KGyST 2007. január 16., 01:27 (CET)Válasz

Most is, megcsinálom. --KGyST 2007. február 4., 19:47 (CET)Válasz

Bazilika

[szerkesztés]

Szia!

Agnesmagnes átnevezte a Szent István-bazilika szócikket Szent István Bazilikára. Én is azt hittem, hogy a kötőjeles a jó, de a honlapjukon a kötőjel nélküli, nagybetűs változatot használják. Tégy igazságot, légyszi. A „vita” itt folyik: User vita:Agnesmagnes. Köszi, üdv, Totya (vitæ) 2007. január 16., 23:50 (CET)Válasz

idegen szó + rag

[szerkesztés]

Szia.

Eddig azt hittem tisztában vagyok azzal, hogy mikor kell kötőjel az idegen szavak ragozásakor. A szabályt egyszerűen úgy fordítottam magamnak, hogy ha az utolsó betű hangértéke megfelel a kiejtett szó utolsó hangjának, akkor nem kell kötőjel, egyébként igen. Vagyis a berni rendben van, de a schwytz-i kötőjellel helyes. Most a Vita:Kezdőlap oldlon Benno valami olyasmit állít, hogy a Horatiusszal alak helyes. Pedig ez nem felel meg annak, amit én gondolok, hisz az s nem sz. Hogy is van ez? Kérlek igazíts el. Péter 2007. január 17., 16:52 (CET)Válasz

Nagyon köszi a kimerítő választ. Nem sajnos, hogy Bennonak volt igaza. Sejtettem, hogy neki lesz, csak nem tudtam, hogy miért. Nem is írtam, hogy nincs neki igaza. Most már azt hiszem értem a szabályt, bár eléggé bosszant, hogy nem egyértelmű. (A tz egyértelmű c-je miatt nem kell kötőjel. Montesquieu eu-ja nem egyértelmű ő. Ott akkor miért kell?) Mindenesetre okosabb lettem. Péter 2007. január 18., 11:26 (CET)Válasz

Konyhatechnika

[szerkesztés]

Válaszomat a vitalapra tettem. - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2007. január 21., 07:40 (CET)Válasz

Kategóriaátirányítások

[szerkesztés]

Ez jó ötlet szerintem, de 2 kérdésem lenne. A „magyar történelem” kategória, amit most csináltam redirektnek, az elvileg 2 helyes kategóriának is megfelelhet: az egyik a Magyarország történelme, ami létezik, a másik a magyar nép történelme (ilyen, azt hiszem, még nincs, de pont azért Mo. történelme a fő kategóriacím, mert nem esik egybe a kettő). Ilyenkor mind a kettőt beletesszük majd a sablonnal a redirektkategóriába?

A másik, hogy van vagy lesz valami bot, ami időnként végigfésüli ezeket a redirektkategóriákat, hogy nincs-e bennük véletlenül cikk felejtve? – Alensha üzi 2007. január 18., 19:11 (CET)Válasz

Oké, köszi a választ. A botozókat szerintem ráérünk megkérni, ha már valószínűsíthetőleg sok ilyen lesz :) – Alensha üzi 2007. január 18., 20:41 (CET)Válasz

USA

[szerkesztés]

Szia! USA-ban vagy USÁ-ban? DJózsef 2007. január 19., 22:21 (CET)Válasz

Botod ráér?

[szerkesztés]

Kategória:Queen-kislemezek – összes kislemeznél cserélni kellene a „Slágerlista helyezések” és „Queen kislemez kronológia” kifejezéseket helyesre; sajnos nem sablonban van, hanem egyenként minden cikkben. (Meg esetleg a kislemez szót is nagy kezdőbetűre, ha már az előző két kifejezés úgy van.) Köszi. – Alensha üzi 2007. január 19., 23:39 (CET)Válasz

Most lebuktam, hogy nem vagyok biztos, hogy Queen-kislemezkronológia a helyes. (A Queenkislemez-kronológia ugyan logikusabb, de hülyébben néz ki…) – Alensha üzi 2007. január 20., 00:03 (CET)Válasz

Köszi! (jaj... eltévesztettem a másikat is, álmos vagyok már... látod, jobban járna a wiki, ha tudnál olyan szintaxist írni :) – Alensha üzi 2007. január 20., 00:11 (CET)Válasz

Na, találtam neked még jobbat: The Beach Boys kislemez-kronológia. :D Ezt User:Hapmannek mondd majd meg légyszi, ő írogatja ezeket. – Alensha üzi 2007. január 20., 00:14 (CET)Válasz

Tényleg, ezt is tudni szoktam, amikor ébren vagyok... Azt hiszem, nem égetem magam tovább, még a buszokat beírom az MVK cikkébe, aztán alszom :) – Alensha üzi 2007. január 20., 00:24 (CET)Válasz

A Habsburg-ház mellékágai és társaik

[szerkesztés]

Szia. A Habsburg-Lotharingiai-ház mellékágainak írásmódját szeretném tisztázni. Ez szerepel önállóan is, és név-előtagként is:

Hogy nem folyt meg kis a szemed az LCD sugarzastol???

[szerkesztés]

--Kádár Tamás 2007. január 21., 13:51 (CET)Válasz

Principia

[szerkesztés]

Ez így most kevesebb információt tartalmaz... Bináris ide 2007. január 22., 08:35 (CET)Válasz

LMBT

[szerkesztés]

Szia!

Ha már magára vállalta a Wikipédia azt a nemes célt, hogy jobban elterjeszti ezt a fogalmat, akkor nem ártana tudnunk, hogy tkp, ez a betűszó miként kezelhető: főnévként, melléknévként vagy mindkettő? Most van, ahol jelzőnek használják (Magyar LMBT személyek listája), van, ahol kötőjelezik (Kategória:Magyarország LMBT-élete); nekem valami azt súgja, vagy mindkettő kötőjeles, vagy egyik se. Egyben a kategóriákat, amiknek úgy kezdődik a címe, hogy Meleg (LMBT) át kéne tenni sima LMBT kezdetűre az egységesség kedvéért (nézd meg a főkategóriát, összevissza van). – Alensha üzi 2007. január 22., 19:28 (CET)Válasz

rajzfilmekanimációs filmek

[szerkesztés]

szia Ádám,

don golgi minden rajzfilmes szűkítésedet visszateszi animációs katba. nekem se időm,s e kedvem revertelgetni egyenként. megtennéd, h visszaállítgatod mindnél..? Köszi. Nikita 2007. január 25., 19:36 (CET)Válasz

A probléma tisztázásra került. Én tévedtem: Kategória vita:Rajzfilmek Nikita 2007. január 25., 20:42 (CET)Válasz

Korábbi pártok tagjai

[szerkesztés]

Igencsak hozzátartozik a taglistához a korábbi tagok listája. Vsz a logikád helyes, de akkor ezeket egy összefoglaló (a példánál maradva, pl Kategória:Fidesz) kéne összerakni, mint szétszedni. Erre én azt mondom, hogy ők is tagok - voltak. Ezért szubkat. Szerintem indokolt, h benne legyenek. Mi a véleményed? --Vince blabla :-) 2007. január 27., 17:34 (CET)Válasz

Aham, sőt még az olyanok is - továbbra is a példánkhoz ragaszkodva -, mint a Fidelitas, a Fidesz, vagy épp a A Fidesz és a KDNP 2006. október 23-i népszavazási kezdeményezése. Az eseményekkel azért vigyázni kell, nehogy címkézzéssé alakuljon. De pl a pártszervezetek (polgári körök, vállalkozók pártja, stb) mind mehet a Fidesz kat-ba. Ez jó, hasonlóan a többi párt is így. :) --Vince blabla :-) 2007. január 27., 18:32 (CET)Válasz


Ókori Görögország

[szerkesztés]
Felmerült bennem, hogy Az ókori Görögország a helyes cím. Te mit gondolsz? --Linkoman 2007. január 27., 21:03 (CET)Válasz

Őslénytan

[szerkesztés]

Ez bennem is felmerült. Szerintem a kettő egymásnak szinonimája, és én a magyar elnevezés használatát támogatom, úgyhogy a Paleontológiából kéne átpakolni az Őslénytanba. Ha egyetértesz, meg is csinálom. Aztán törölni kéne a Paleontológiát. Winston 2007. január 28., 14:03 (CET)Válasz

Príma, akkor szerintem a Geológia alatt kéne egy Földtörténet, amibe be kéne rakni a Földtörténeti korokat, meg az Ősállatokat (meg később esetleg az ősnövényeket). Az őskor egyértelműen az emberiség korai időszakát jelenti, mert bár a középiskolában mondanak olyanokat, hogy „földtörténeti őskor” (ókor stb.), ez komolyabb szinten nem használatos, éppen azért, mert zavart okozhat. Szóval az maximum Prekambrium, de manapság már az sem számít precíznek... :-) Winston 2007. január 28., 17:52 (CET)Válasz

Kategória:Ősállatok linkjét eltávolítottam. A kategória Fosszilis állatok címen érhető el. - Kontos vita 2010. szeptember 2., 14:31 (CEST)Válasz

Ókori Görögország

[szerkesztés]
Tudomásul vettem. (A véleményemet ismered.)--Linkoman 2007. január 28., 19:04 (CET)Válasz

CONCACAF

[szerkesztés]

Sablon:CONCACAF válogatottak - nézz rá légyszíves. Köszi! SyP 2007. január 28., 20:02 (CET)Válasz

Írói álnév

[szerkesztés]

Kedves Adam78! Véleményedet szeretném kérni a következő kérdésben: ha Jonathan Swift írói álnevéről van szó, akkor ebben a "dr. Shit"-et kis- vagy nagy kezdőbetűvel kell írni? Chery szerint kisbetűvel, mert titulus, szerintem naggyal, mert írói álnév. Köszönettel --Hkoala 2007. január 29., 22:09 (CET)Válasz

Botstátus

[szerkesztés]

Szia, Adam! Meg kellene már kapni ezt a botstátust, mert nem nagyon dolgoztatom jelen pillanatban, hogy ne vágja tele szeméttel az FV-listát. Ehhez viszont két-három embertől kellene helybenhagyólagos rábólintás a Wikipédia:Botok/Jelentkezés lapon Pasztillabotnál, gondolom, olyasmi, hogy nem, nem vandál, nem rongál. Hogy mit művelt eddig, azt itt tudod megnézni: Speciális:Contributions/Pasztillabot. Köszönöm előre is, ha szánsz rá időt, ha nem, semmi baj, csak léci, jelezd vissza, hogy becserkészhessek valaki mást. Pasztilla 2007. január 30., 19:38 (CET)Válasz

Köszi! :-) Pasztilla 2007. január 31., 08:04 (CET)Válasz

{{élő}}(?) kategorizálás

[szerkesztés]

Szia. A tanácsod szeretném kérni. Az {{élő}}(?) kapcsolódva a WP:ÉLŐ irányelvhez az angol en:Template:Blp mintájára bekategorizálja a megjelölt cikk (vitalapját) a Kategória:Élő személyek életrajzai kategóriába (a kategória nevét lehet változtatni, még mielőtt használva lesz a sablon). A kérdés, hogy ezt a kategóriát hova kategorizáljam be, talán a Wikipédia-adminisztráció alá, hisz vitalapok kerülnek csak a kategóriába, és a szócikkek tárgya miatt figyelmet érdemelnek? --Dami reci 2007. január 30., 20:17 (CET)Válasz

RE:Harry Potter

[szerkesztés]

Helló! Tartozom egy vallomással: nem szeretem a Harry Pottert :) Olyannyira nem, hogy még egy részt sem láttam, illetve nem is tervezem a megnézését/elolvasását. Azért hoztam létre a kategóriát, mert idővel úgyis megcsinálja valaki, mivel elég népszerű. Amúgy tisztában vagyok a minimális követelményekkel kategória ügyben. Különben ezt a kötőjeles dolgot nem értem... Mikor létrehoztam A Simpson család-epizódok kategóriát, kivetted a kötőjelet. Most meg ebbe beraktad. Felvilágosítanál, mert nem igazán értem... --Horsee (会話) 2007. február 1., 06:19 (CET)Válasz

Köszi a tájékoztatást :) --Horsee (会話) 2007. február 5., 15:54 (CET)Válasz

Re: Pontosság

[szerkesztés]

Köszönöm, javítottam. Feanor 2007. február 1., 19:33 (CET)Válasz

Oh Carolina!

[szerkesztés]

Szia Adam!

A Vita:Az Amerikai Egyesült Államok tagállamai lap alján felvetettem egy problémát Dél- és Észak-C/Karolina írásmódjával kapcsolatban. Ha van egy kis időd légyszi szakértsd meg a dolgot. Kösz, Totya (vitæ) 2007. február 2., 15:26 (CET)Válasz

Licenc?

[szerkesztés]

Kedves Adam78! Nem értem a licenc írásmód logikáját. Nem liszenc lenne a helyes magyar forma? Ha pedig mindenképpen az angol kell, akkor licence lenne a helyes alak. Lásd itt: Licenc és itt: Kategória:Licencek. Üdv, --Adapa 2007. február 2., 23:45 (CET)Válasz

Értem, köszönöm. --Adapa 2007. február 3., 08:28 (CET)Válasz

Előadó-művészet

[szerkesztés]

Szia! Az előadó-művészetet miért kell kötőjellel írni? Ez végül is nem 3 szóból áll, mert az „elő” önmagában nem értelmes... – Alensha üzi 2007. február 3., 20:01 (CET)Válasz

Köszi, így már legalább a logikát értem benne (ha tetszeni nem is tetszik... de hát nem azért van a szabályzat, hogy szeressük :) – Alensha üzi 2007. február 3., 21:36 (CET)Válasz

Sajtócucc lektorálása (50000)

[szerkesztés]

Szia!

Rá tudnál nézni, illetve rajta tudnád a szemedet tartani ezen a sajtóanyag-vázlaton?

Wikipédia:Megszületett a magyar Wikipédia 50 000. szócikke

Nem kell óvatoskodni, a lényeg, hogy rendben legyen.

Köszi, -- nyenyec  2007. február 4., 17:09 (CET)Válasz

Orosz földrajzi nevek átírása

[szerkesztés]

User:VargaA átjavította a A Nyizsegorodi területet (Нижегородская область — область в центре Европейской части России. Административный центр — город Нижний Новгород.) Nyizsnyij Novogordi területre.

2007. február 5., 20:20 VargaA (Vita | Szerkesztései) A (kép áthelyezése + Nyizsegorodi terület --> ez melléknévi alak, magyarul helyesen: Nyizsnyij Novogordi terület)

Nekem annó a Kolomenszki(j) templom illetve a Szolovecki(je) szigetek alapján elmagyaráztad:

1. A világ helységneveinek nagyobb részének (főleg a kevésbé ismerteknek) nem jött létre sajátos magyar alakváltozata; ezeket eredeti alakjukban írjuk! Akkor most melyik a helyes?

  • Nyizsegorodszkaja terület
  • Nyizsegorodi terület
  • Nyizsnyij Novogordi terület

Üdv.: Texaner 2007. február 6., 08:20 (CET)Válasz

Akkor viszont nekem van igazam a Szoloveckij-szigeteket Szolovecki szigetek (az elnevezés Szolovki (Соловки) falú nevéből származik), és a Novogyevicsij-kolostort Novogyevicsi kolostor (Novogyevics falú kolostora) stb. illetően! Texaner 2007. február 6., 10:16 (CET)Válasz

Btk.

[szerkesztés]

Ádám, hol vagy? Miért is nem nézed meg a megadott linken az eredeti szöveget. Abból kiderülne. Mazarin07 2007. február 6., 10:45 (CET)Válasz

Igen, erre gondoltam: "1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről". De ha te kötöd az ebet a karóhoz, nekem végülis mindegy.Mazarin07 2007. február 6., 17:30 (CET)Válasz

Egyértelműsítés, kategóriák, navigáció

[szerkesztés]

Kedves Adam78! Óriási a káosz a választásokkal kapcsolatos szócikkek terén (bizonyára így van ez máshol is, én most ebbe ütköztem). Van pl. egy Magyarországi országgyűlési választások című szócikk, aminek a rendszerleíró része, igaz, kevésbé részletesen, de ugyanarról szól, mint az általam egykor megírt Magyar választási rendszer (amely sajnálatomra elveszítette a névelőt) országgyűlési választásokra vonatkozó része. (Ez ügyben ld. még: [3].) Van egy Magyarországi választások című egyértelműsítő lap és egy hasonnevű kategória is. Hemzsegnek viszont a különféle Parlamenti választás, Választási rendszer jellegű, alig félkész szócikkek is, amelyekben ugyancsak vannak átfedések az előbbi kettővel.

Áttekinthető rendszert csak a kategóriák felől közelítve lehet találni. Ugyanakkor az olvasók navigációját szerintem sokkal jobban segíti az egyértelműsítés, mint a kategóriák, mert a keresésre az előbbi bejöhet, az utóbbi nem. A Kategória:Választások a legátfogóbb és leglogikusabb; arra gondoltam, hogy az említett egyértelműsítő lapot ennek mintájára lehetne kibővíteni, és persze csinálni egy csomó átirányítást rá a lehetséges keresőszavakból. Kíváncsi lennék a véleményedre ez ügyben, és általában is az egyértelműsítés vs kategóriák funkciójáról a navigációban. Üdv: Pendragon 2007. február 6., 15:24 (CET)Válasz

Köszönöm a választ, és tökéletesen megértem, ha nem tudsz ezzel most foglalkozni. De ezek szerint kicsit félreérthető voltam. Nem annyira a segítségedet kértem, inkább a véleményedet kérdeztem (az első bekezdést inkább csak helyzetleírásnak szántam), mert azt látom, hogy te foglalkozol a legtöbbet a kategóriákkal. Ebből azt feltételezem, hogy úgy gondolod, ez a leghasznosabb vagy legfontosabb rendszerező eszköz a WP-n; én meg azon töprengtem el, amit fenn írtam: hogy az olvasók valószínűleg nem, inkább a gyakorlott szerkesztők tudják csak használni. Ettől persze még nagyon is kell. Mindenesetre, ha lesz egy kis időd rá, örömmel elolvasnám majd, mit gondolsz általában a WP navigációs problémáiról. Üdv: Pendragon 2007. február 7., 18:16 (CET)Válasz

"Lelki" betegségek

[szerkesztés]

Az én javaslatom a Mentális betegségek lenne. Ez sem feltétlenül helytálló minden olyan esetben, ami aztán ide lenne sorolva, de talán kevésbé égő, mint hogy az AIDS a Nemi betegségek kategória alá van besorolva. :-( (Amit mindjárt ki is takarítok onnan.) Feanor 2007. február 6., 17:59 (CET)Válasz

ÉCC

[szerkesztés]

Én is gondolkodtam a "nemi úton terjedő betegségek" elnevezésen, de nem tetszett -- fájdalmasan és dezinformatív módon hiányzik belőle az "is" szó. (IV-drogok, transzfúzió, vérkészítmények, szülés közbeni sérülés etc.) Feanor 2007. február 7., 09:31 (CET)Válasz

Magyar Wikipédia

[szerkesztés]

Ez azért egy árnyalatnyit félrevezető. "2003-i 34. helyről 2007-re a 22. lett" (nem pontos idézet). 2003-ban hány wiki volt és 2007-ben hány wiki van? 2003-ban, az induláskor valószínűleg 34-ből volt a 34-ik, ma pedig kb. 200 wiki között a 22-ik. Rosszul látom? --Burumbátor társalgó 2007. február 7., 12:29 (CET)Válasz

A 2003 júliusában induló magyar Wikipédia egy hónap alatt 39 létező változat között a 35. helyre került, de a 2003-as évben a legjobb eredménye a 30. hely volt. 2007-re, szerkesztők áldozatos és kemény munkájának köszönhetően, az addigra létrejött 204 Wikipédia nyelvi változat között a 24-helyet érte el, 179 Wikipédiát utasítva maga mögé. Vagy valami hasonló (fejből írtam, a számok nem stimmelnek). Üdv, --Burumbátor társalgó 2007. február 7., 15:39 (CET)Válasz

100.-at

[szerkesztés]

Átbúvárlottam az összes OH-t és AkHt és ami csak akadott, de sajnos semmi nem támogatja a feloldást, pedig valahogy tényleg szebb. Külön szabály nem szól a sorszámnév rövidítéséről, de az egyéb rövidítéseknél alkalmazottak ideértendők. A dátumnapnál elmaradó pontot semmi se bátorítja másutt, és a "dik" akkor is a rövidítés része volna. Brühühü. Marad a 100.-at, ha csak nem találsz valami remek szabált, amivel mégis úgy lehetne. Mondjuk át lehet fogalmazni a mondatot. Mindjárt megyek, kijavítom, ez egy elhamarkodott javítás volt, pardon grácia fejemnek. Jut eszembe, miért nincs helyesírási és nyelvhelyességi műhely? Kéne alapít. --Bennó 2007. február 7., 17:19 (CET)Válasz

Mark Twain

[szerkesztés]

T-nél hibásan van, igen. Eredetileg Samuel Langhorn Clemens volt a neve (fejből írom, lehet, hogy nem jó helyesírással). A Mark Twain írói álnév, amely egy hajózási szakkifejezésből származik: a Mississippin, amikor mérték a víz mélységét, ha a kettes jelzésnél (vagy tán a huszasnál? nemtom) volt a vízszint, akkor rikkantották a matrózok, hogy "mark twain". Az író, aki sokáig dolgozott ezeken a hajókon, innen vette a nevét; a Mark soha nem volt a keresztneve, a Twain meg végképp nem a családneve.

Persze valószínű, hogy ezt angol nyelvterületen sem tudja mindenki. De pl. a magyar Világirodalmi kisenciklopédiában határozottan M betűnél szerepel -- és így korrekt. Feanor 2007. február 9., 10:45 (CET)Válasz

ezt én is tanúsítom, könyvtár szakon külön említették bibliográfia órán. – Alensha üzi 2007. február 9., 14:50 (CET)Válasz

Csatlakozom, mint ünneplő tömeg. Mark Twain avas régi jó példa az összes könyvtári betűrendbe sorolási szabványban. A könyvtáros-alvilágban neve közismert. :o) --Bennó 2007. február 9., 14:59 (CET)Válasz

Hogy a neve honnan származik, azzal tisztában vagyok, mivel elolvastam az angol cikk ide vágó részét, mielőtt feltettem a kérdésem Feanornak. Csakhogy én azt hittem, hogy ha felvette ezt a nevet mint nevet, akkor a "Mark" egyúttal át is minősült keresztnévvé. – A könyvtári gyakorlattal csakugyan nem voltam tisztában e téren. Adam78 2007. február 9., 21:10 (CET)Válasz

Ás senki se hibáztat érte. Tipikus esete a szőrszálhasogató precizitásnak, ami főleg arra használható, hogy a szakmai rituálét nem ismerőkre rá lehessen pirítani. Van benne persze rencer, hogy ti. szójáték és költői alkotás, nyilvánvalóan nem név, noha magának Marknak az volt a célja, hogy normális névnek hasson, csak minő eljárás ovlna Twain családot generálni, mikor az meg aztán tényleg nincsen. A mark történetesen lehetett volna keresztnév, erre játszott rá nyilván. Szóval szóval. | Bennó 2007. február 9., 21:34 (CET)Válasz

Szavazás

[szerkesztés]

Szia! Az interwiki-kérdést szavazásra bocsátottam, remélem hajdani véleményed nem változott, de ha igen, akkor is szólok: gyere szavazni ;) --Mathae قلني 2007. február 14., 19:20 (CET)Válasz

Kép:Japatir1.jpg figyelmeztetés

[szerkesztés]

Szia!

A vélhetően általad feltöltött Kép:Japatir1.jpg kép lapján a {{nincslicenc}}(?) sablon szerepel.Ez legtöbbször azt jelenti, hogy nincs megadva a pontos forrás és/vagy licenc. Kérjük, pótold ezt, különben a képet hamarosan törölnünk kell.

További információkat a WP:KÉPLIC és WP:FÚ lapokon találsz.

Köszönjük a közreműködést,

Nyenyec via NyenyecBot 2007. február 16., 02:48 (CET)Válasz

Legújabb sumér-magyar

[szerkesztés]

FYI: 213.134.20.231 (vitalap | szerkesztései | törölt szerk | crosswiki szerk | blokk log | IP-infó | WHOIS | RBL | Geolocate | blokkolás)

-- nyenyec  2007. február 19., 14:38 (CET)Válasz

Hurrá

[szerkesztés]

Csak miután már szóvátettem a portálok és műhelyek nevével kapcsolatos gondomat, akkor láttam meg a portálok-lapon a te csaknem azonos szövegű hozzászóládodat novemberből, hiába, ha nagy lelkek találkoznak. Szerintem csapjunk neki zajt, kitettem a kocsmafalra, de az eset egyértelmű, ha nem nagyon van ellenvetés, akkor egyszerűen nekiállunk, Cherybotot pedig felkérjük a hivaktozások cseréjére. Hm? | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 19., 19:36 (CET)Válasz

Az egybeírás mellett volnék az általad kifejtett okokból. Akkor tegyük azt, hogy várunk pici, mondjuk legyen a deadline szerda este, és ha nem érkezik hangos tiltakozás, akkor a szentakadémiai főhejesírás győzhetetlen nevében egyszerűen lecsapunk. Hm? | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 19., 20:57 (CET)Válasz
Szegény Zeneportál. Identitászavarokban szenved. Előszőr úgy hívták: „Zene portál”, és Góra Zoltánnál lakott. Azután megkapta a keresztségben a „Komolyzene portál” nevet, de ennek a névnek nem volt nagy népszerűsége, így lett belőle„ Zene portál (általános)”. Mivel tudathasadásos is szegénykém, a másik énje „Zene portál” néven továbbra is Zoltánnál maradt. A múlt héten egyesült a két változat „Zene portál” néven, az ezzel járó költözködés, az átírogatások még folyamatban vannak. Ez még véget sem ért, máris készülőben az újabb változat. Ajjaj, ha ezt túléli, járhat pszichológushoz.
Ennek dacára egyetértek az új névvel.  Karmelaposta  2007. február 19., 21:26 (CET)Válasz

Szentség

[szerkesztés]

Köszönöm! :) Megcsináltam! Feanor 2007. február 21., 01:46 (CET)Válasz

Egybeírás

[szerkesztés]

Se forrás, se iw, se összefoglalóban forrásra utalás: csak nem - saját kutatás?!:)

(Ismerkedem a forráshasználati csoportnormáinkkal: eközben futottam össze a szócikkel.)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 21., 15:55 (CET)Válasz

Ez nekem már rég feltűnt, hogy milyen hülye szövegezés, mert hiszen igazából naná, hogy saját kutatást végzünk folyton, erre bátorítanak az irányelvek is, sőt, ezt csinálják tudományos kutatás címen is, amire a "saját kutatás" irányelv céloz, az pusztán annyi, hogy ha új tényt hozok fel, hogy mondjuk Napóleon 1846 március 2-án halt meg, és erre rákérdez valaki, akkor nem mondhatom azt, hogy saját kutatásom alapján így van, hanem minimum egy támogatót kell szereznem, hogy mondjuk az orvosa naplójában ez áll, és akkor kisebbségi véleményként benne maradhatok esetleg. Az más kérdés, hogy minyen, ami érdekes, a tényeken túl kezdődik, de az irányelvek hadd törődjenek efféle alantas dolgokkal. :o)
Sajnos sikerült kissé összekutyulnom a problémát, mindenesetre a scriptio continua külön téma, kell egy egybeírás-cikk, ami nemzetközi, leírtam a lapon a teendőket, és igyekszem megoldani. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 21., 17:27 (CET)Válasz

Ajánlatom a drasztikus húzás előtt

[szerkesztés]

Kérlek, véleményezd, ez itt a műhelylista, balra mostani, jobbra az átnevezés utáni:

Anatómia műhely --> Anatómiaműhely
Magyar történelem műhely --> Magyar történelmi műhely
Ókor műhely --> Ókorműhely
Természettudomány műhely --> Természettudományi műhely
Kategóriák műhely --> Kategóriák műhelye
Nyelvészet műhely --> Nyelvészeti műhely
Film műhely --> Filmműhely
Biológia műhely --> Biológiaműhely
Csillagászat műhely --> Csillagászati műhely
Szabad Szoftver műhely --> Szabad szoftverek műhelye
Világörökség műhely --> Világörökség-műhely
Állatok műhely --> Állatok műhelye
Wikipédia műhely --> Wikipédia-műhely

Televíziósorozatok műhely --> Televíziósorozatok műhelye
Labdarúgás műhely --> Fociműhely
Könnyűzene műhely --> Könnyűzenei műhely
Magyarország települései műhely --> Magyarország településeinek műhelye

Országok műhely --> Országok műhelye
Segítség műhely --> Segítségműhely
Évek műhely --> Évek műhelye
„A hónap szócikkei” műhely --> A hónap szócikkeinek műhelye
Magyar települések műhely --> Magyar települések műhelye
Beszélő Wikipédia műhely --> A Beszélő Wikipédia műhelye
Kezdőlap műhely --> Kezdőlapműhely


Portálok

Biológia portál --> Biológiaportál
Orvostudomány portál --> Orvostudományi portál
Csillagászat portál --> Csillagászati portál
Fizika portál --> Fizikaportál
Történelem portál --> Történelemportál
Ókor portál --> Ókorportál
Film portál --> Filmportál
Nyelvi portál
Földrajz portál --> Földrajzportál
Informatika portál --> Informatikaportál
Matematika portál --> Matematikaportál
Törökország portál --> Törökország-portál
Arab portál
Politika portál --> Politikaportál
Közgazdaságtan portál --> Közgazdaságtan-portál
Filozófia portál --> Filozófiaportál
Írás portál --> Írásportál
Magyar portál


Ha kész vagyunk, leadom Cherybotnak az átírandók listáját (viccos lesz) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 00:03 (CET)Válasz

Pár helyen módosítottam rajta. Remélem, egyetértesz velük. Adam78 2007. február 22., 02:13 (CET)Válasz

Tökéletesen, egyet kivéve. A televíziós-sorozatok hármas összetétel, mert a televízió eleve összetett szó. Viszont áthidalásnak javaslanám a tv-sorozatokat, amit az Osiris ajánl? Hm? A többit végrehajtom. SOS válasz. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 02:21 (CET)Válasz

A televízió összetett szó, de a hatszótag-szabály szempontjából nem számít annak, mert a két tag együttesen lexikalizálódott, már nem átlátható az átlagos nyelvhasználó szempontjából (egy klasszika-filológuson persze nem lehet kifogni), l. OH. 130. oldal: televízió – televíziókészülék. De elfogadom a kompromisszumos tv-sorozatok műhelye formát is. Adam78 2007. február 22., 02:32 (CET)Válasz

OK, már csak az eccerűség kedvéért is. Ki tud elolvasni ekkora szavakokat. :o) Az iszonyatmenet beindult. Már senki sem állíthat meg minket. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 02:37 (CET)Válasz

Nagy mű végrehajtva, két kisebb hibával: jelentem, megkíméltem a Labdarúgó-műhelyt ilyen kiskötősre, mert a Foci nélkülük mégis durva átalakítás lenne, viszont lécci próbáld ki a Film portál átnevezését, nekem nem engedi. Ha Glanthor levédte, akkor nénikéjét. Írni kellene neki. Mindkárt posztolom a feladatokat Cherybotnak. Üdv! A nagy mű kész. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 03:04 (CET)Válasz

Köszönet, zseni vagyol. Hogy sikerült a Filmportál és nekem miért nem? Ami pedig eucharisztiát illeti, én nem akartam zavarni ezzel Feanort, de teljesen igazad vagyon szóköz és hivatkozásügyben, a raju pedig szerintem egy korábbi kézirat "rajta olvasható" változatából a recensio posteriorban átalakult mondat maradványa, de paleográfussal még konzultálok. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 03:11 (CET)Válasz

Nem tudom, neked miért nem ment a Filmportál átmozgatása: ugyanolyan jogú felhasználók vagyunk. A "labdarúgóműhely" viszont nem jó kiskötőjellel: ha egybeírjuk, akkor a labdarúgók (fn.) műhelyére utal, ha külön, akkor pedig a labdarúgásra vonatkozó? szolgáló? műhelyre (AkH.11 112.); de külön akkor is hülyén néz ki. Legyen inkább "labdarúgásműhely" – hacsak nem tudsz jobbat... Adam78 2007. február 22., 03:15 (CET)Válasz

De hiszen most is az a neve ám, Labdarúgás-műhely. A fenti üzenetemben csak afféle jópofi torzítás szerepelt. A valóság szebb. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 03:17 (CET)Válasz

Még egy gond van ám: ahhoz, hogy a Filmportál működni tudjon, hat aloldalát külön-külön kellett átneveznem (pl. Wikipédia:Filmportál/Cikkek). Ki tudja, hogy a többi portálon hány hasonló aloldal van még?... Márpedig ezeket muszáj átnevezni, különben elromlanak a portálok. Adam78 2007. február 22., 03:25 (CET)Válasz

bezony, körbe is mászok. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 11:50 (CET)Válasz

Valószínűség-számítás helyesírása

[szerkesztés]

Szia, Ádám! Abban a hitben ringattam magam, hogy itt van egy hibás helyesírású valószínűségszámítás szócikkünk, úgyhogy egyértelműen átmozgatandó és mindenhol javítandó kötőjelesre, de azért lárpurlár alapon jeleztem Juhász Petinek. Mire ő a vitalapján tett megjegyzésemre kifejtette, hogy ezt a matematikusok csakis egybeírják, az ő gyakorlatukban a kötőjeles forma nem szerepel. Lehet ez mérlegelési szempont, amikor a Wikipédia helyesírás-követéséről beszélünk, azaz hagyjuk a nyilvánvalóan helytelen egybeírt alakban a matematikusok miatt vagy mi legyen? Megjegyzem, mereven ellenzek egy efféle elgondolást. Kösz. Pasztilla 2007. február 22., 07:32 (CET)Válasz

A valószinüség-számítás egy bölcsész és az átlagemberek számára a valószinüségek kiszámítását jelenti, A matematikusok részére egy tudományos diszciplina. Azaz a valószinüség-számítás és a valószinüségszámítás egy matematikus számára eltéró tartalommal bir. Ez talán indokolja a két irásmód megkülönböztetését. Texaner 2007. február 22., 08:02 (CET)Válasz

Nem vitatkozni akarok Pasztillával, mert könnyen lehet, hogy igaza van. (Sőt, szinte mindig igaza van.) Én csak azt szeretném mondani, hogy érdemes lenne jobban megvizsgálni a dolgot, mert elég sok könyv jelent meg a témában, elég sok nyelvi lektor is átnézte, és sose írták kötőjellel. Ez sem jelenti, hogy ne lenne Pasztillának igaza. Nem tudom, hogy milyen módon tudunk igazságot tenni. A helyesírási szabályzat kötőjelet javasol, ez kétségtelen. (Az is kétségtelen, hogy az sem tévedhetetlen.) Texaner felvetése nem tudom, hogy befolyásolja-e a helyesírást, mindenesetre igaz, hogy a valószínűségek kiszámítása és a tudományág között lényeges eltérés van. Én is azt támogatom, hogy itt a wikiben minden helyesen legyen, ha lehet. Segíts. Péter 2007. február 22., 10:14 (CET)Válasz

Gyárákök! Akárhány értelme van annak a valószínűség-számításnak, egyértelműen kell bele a kiskötő, vitának helye nincsen, Roma locuta, causa finita. :o) A valószínűség eleve összetétel, a számítással együtt hármas, szótagok száma 8, tehát a 6:3-as szabály értelmében kiskötő, passz. Tessék belenyugodni és telesírni a zsebkendőket. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 11:58 (CET)Válasz
(Esetleg lehetne a matekost való-színűségszámításnak híni, elkülönítendő a hétköznapitól. 2+6: épp belefér...--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 22., 12:06 (CET)) ---> Nem rosz!!! nekem tetszik! Texaner 2007. február 22., 12:21 (CET)Válasz

Ott van a televízió. Épp ezen az oldalon. Az is összetett, de épp ti mondjátok, hogy az a 6-szótagos szabálynál mégse számít annak. Akkor azért ezek a hülye szabályok mégse olyan precízek. A valószínűség miért is nem lehet olyan, mint a televízió? Péter 2007. február 22., 13:22 (CET)Válasz

Péter, Péter. Azért ilyen könnyen nem fogsz ám ki a villogó szemű Szentakadémiai Főhejesíráson. Asszed, még nem találkoztak a magadfajta kamaszos lázítóval?! :o) Íme, a válasz: a "televízió" azért nem számít összetételnek, mert a mai beszélő már nem ismeri fel a határait, mert külön a "tele" ebben a jelentésében nem él a nyelvünkben, tehát nem szételemezhető az átlagos beszélő számára. A valószínűségnek viszont minden eleme él külön a nyelvünkben, és minden beszélő számára elemezhetőek a határok. My beloved son, a Serény Múmiák (= akadémikusok) lefegyverzéséhez ennél több kell!! Csapatok és sok-sok vér. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 13:27 (CET)Válasz

A tele nem azt jelenti a tv-ben, hogy tele van vízióval? :-) Azt hittem.

Na, de a lényeg, hogy akkor se értem, hogy hogy a fészkes fenébe nem vette ezt észre többtíz nyelvi lektor, akik jóváhagyták, hogy ezzel a címmel jelenjenek meg könyvek. Erre a kérdésre mint mond a mi akadémiánk? Péter 2007. február 22., 13:35 (CET)Válasz

Ez semmit sem számít. Különösen, mivel a Wikipédia helyesírás-szakértői sokkal erőszakosabbak annál, hogy bármilyen érv hatással legyen rájuk akár itt, akár más esetben. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy találsz kibúvót az OH-ban. Ha nem, akkor sajnos lángpallossal is meg fogják regulázni a buta szakbarbárokat. Ők biztos jobban tudják, mint te, neked ez csak a szakmád, ők viszont értenek a helyesíráshoz, a szakkifejezések és a törvényi szövegek nem számítanak, legfeljebb gyakori elírásnak minősülnek. Terjeszd az igét :-P - Z.

Egyszer már ezügyben hosszan leveleztünk, én kiadói gyakorlatról tudok beszámolni, és arról, hogy harmincéves rutinnal bíró szakemberek titokban, mikor senki se látja, reszketve lapozzák fel a fránya szabályzatot, hogy mostakkordehogy. :o) És bizony a többtíz nyelvi lektor se garancia. Ismered azt a profikon mutatkozó tünetet, hogy nehogymá' megnézzem. Magamról tudom, hogy milyen kínos tud lenni, amikor nem nézek meg valamit a szótárban, mert nehogymá', aztán kiderül, hogy van egy eddig számomra elő nem került 22. jelentése, és pont az kellett volna, csak már a szótár látványától rosszul vagyok, az egyetem óta csakis digitális dikcionáriumot vagyok hajlandó használni. Egy szó mint száz: a Szentakadémiai Főhejesírás egy gyönyörű, irracionális etikett, szép mint minden művészet, és nehéz, mint minden hagyomány. :o) Azért van, hogy kellő alázatot tanuljanak az írástudók. Hajtsuk meg fejeinket. (Azért néhol-néhol szerves összefüggések is mutatkoznak benne az idioszinkráziák mellett, azért olyan öröm tanulmányozni, mint egy szépséges régi házat, amit benőttek a kúszónövények). Éljen nemtőnk, a főhejesírás. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 14:53 (CET)Válasz

Attól, hogy a szakmám, persze még a helyesíráshoz nem feltétlenül értek. Ahogy nem is nagyon. Ez független dolog. Én nagyon szeretném, ha a szakkönyvekben is jó lenne a helyesírás. Nekem eddig semmi gondom nem volt a helyesírás szakértőinkkel, és erőszakosnak se tűntek. És sokszor segítettek már.

Összefoglalnám a helyzetet:

  1. a szót kötőjellel kell írni helyesen.
  2. a szekirodalom következetesen nem így tesz.

Így tehát a stratégia kidolgozása a feladat. Vagyis lehet az, hogy mivel ez a szabály, megpróbáljuk a világ nagyobbik felét megtéríteni, hogy ezt mégis csak így kell. (Nem áll messze tőlem a dolog, a [[Fertő]g esetén mindig ezt csinálom, mert idegbajt kapok a Fertő-tótól, pedig az is hányszor megjelent már nyelvi lektorok ide vagy oda.) A másik lehetőség, hogy valamit nem tudunk, amit a szakma mégis, és ezért írják ők így. Lehet, hogy ez persze nem is érv. Döntsük el, én nem az egybeírás mellett kardoskodom, hanem amellett, hogy jó megoldást találjunk. Mert ha kötőjellel írunk, az biztos sokaknak fel fog tűnni. Ez lehet rossz is, de lehet, hogy épp így ez a jó benne. Péter 2007. február 22., 15:03 (CET)Válasz

Hejesíráskommandó

[szerkesztés]

Tudom, hogy te egyszemélyes műhej vagy, de nem akarnánk alapítani ilyet? Lehetne segítséget kidolgozni a leggyakoribb problemák alapján, mert a komplett AkH áttekinthetetlen sokaknak, kellene egy wikispecifikus útmutató. A hejescikkeket látom, hogy gondozod máris. Hm? | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 12:07 (CET)Válasz

Az általános minőségbiztosítás egyik szakága... Noszarajta, jókatonák!--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 22., 12:10 (CET)Válasz

Portálok

[szerkesztés]

Kedves Adam78! Úgy látom a portálokat a napokban átnevezték, de szerintem nem jól, pl. a Matematika portálból Matematikaportál lett, a Törökország portálból Törökország-portál (a kötőjel pont fordítva kellett volna) , stb. Rá tudnál nézni? Mivel a változtatások még nem lettek átvíve a hivatkozó oldalakra és sablonokra, csak egyenként tudod megnézni őket, pl. a kezdőlapról. Üdvözlettel, --Adapa 2007. február 22., 13:08 (CET)Válasz

Kedves Adapa! Kicsivel feljebb az oldalon láthatod, hogy Adam78-cal együtt csináltuk a dolgot, és minden a legnagyobb rendben van velük. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 13:17 (CET)Válasz
Szia, Benno! Igen, most már látom, bocs. Viszont három névvel továbbra is kukacoskodom: Anatómiaműhely, Biológiaműhely (nem 3 eleműek és 7 szótagosak, és ezért kötőjelesek?), Törökország-portál (nem 6 szótagos, és ezért kötőjel nélküli volna helyesen?) Üdvözlettel, --Adapa 2007. február 22., 13:08 (CET
Mi a kérdés? Szerintem nem lehet érteni. A Biológiaportál két összetevőből áll, vagyis tök mindegy hány szótag, egybe írjuk. A töröknél se értem a gondot. Lehetne persze Török-országportál. Annak is van értelme, csak kevesebb. Péter 2007. február 22., 13:27 (CET)Válasz
A biológiaportál rendben is van, mivel a portál nem por+tál :-) , viszont a műhely szerintem mű+hely. A Török+ország+portál viszont csak 6 szótagos, tehát még nem kötőjeles. Vagy nem? --Adapa 2007. február 22., 13:35 (CET)Válasz
Ja, hogy a műhelyről beszélsz! Bocs, én kérek elnézést. Ahhoz nem konyítok. :-) (Lehet, hogy ez is olyan, mint a televízió?) Péter 2007. február 22., 13:37 (CET)Válasz


(Két szerkesztési ütközés után)

Na, ne tessék így ledorongoni egymástot. :o) Igen, Péternél az igasság, sorban:
  1. Anatómiaműhely: elvileg igaza van Adapának, mert az anatómia is összetétel, de a mai magyarban már nem szételemezhető (nem használjuk külön az an- és a tomé alakjait) az átlagos beszélő számára, tehát nem számít annak a 6:3-as szabál értelmében.
  2. Biológia esetében ugyanez a helyzet, csak fordítva, a bio-t és a -lógiát sem használjuk külön, csak összetételekben, az átlagos beszélő számára tehát ezek nem szételemezhetőek).
  3. A Törökországportálban viszont Adapának van igaza, mély gyászt tartunk és bűnbánatot, szaladok átnevezni. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 13:38 (CET)Válasz
Sőt, a műhelyben is Adapának van igaza. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 13:38 (CET)Válasz

Akkor mégis jó, hogy kukacoskodtam. :-) --Adapa 2007. február 22., 13:41 (CET)Válasz

korrigálandó hibáink

[szerkesztés]

Elkövettünk 3 hibát, ezeket át kellett neveznem:

  1. Törökországportál, 6 szótag, egybe, de hülyén fest, lett belőle: "Törökország portálja"
  2. Biológia-műhely: kiskötő, mert a műhely is összetett szó, és 7 szótag.
  3. Anatómia-műhely: hasonlóképpen.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője V79benno (vitalap | szerkesztései) 2007. február 22., 12:50

Törökország tulajdonnév, tehát kötőjel nélküli egybeírás nem jöhet szóba mellette, hiába lenne csak hat szótagos a portál! Nem értem, mi a baj a Törökország-portál-lal.

A műhely terén valóban tévedtem (nem gondoltam rá, hogy összetett szó); a karosszéria-műhely is kötőjellel van (és nem a karosszéria összetettsége miatt, mivel ez a többi példákból kizárható, hanem a műhely miatt). Ennek értelmében biológia-műhely és anatómia-műhely kötőjeles lesz.

A valószínűség-számítás terén én a kötőjel mellett vagyok: nemcsak a helyesírás miatt, hanem mert a tagolás révén ez könnyebben is érthető, mint egy nyolc szótagos szókígyó. A szaktudományok írásmódja olykor valóban eltér a ténylegestől, pl. a jogi nyelvben Sok Mindent Nagybetűsítenek Bármi Különösebb Ok Nélkül. Adam78 2007. február 22., 15:11 (CET)Válasz

Oké, köszönöm, ez utóbbit nem vettem észre. Pasztilla 2007. február 22., 19:32 (CET)Válasz

Két új műhelyátnevezés

[szerkesztés]

Térképészet műhely --> Térképészeti műhely
Cikkértékelés műhely --> Cikkértékelési műhely

Törökország portálja esetében én maradnék ennél a személyesebb fogalmazásnál. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 15:42 (CET)Válasz

Ez a "Törökország portálja" nekem olyan együgyűen, amatőr módon hangzik, nem nagyon tudok megbékélni vele, ezért is neveztem át minden allapjával együtt kötőjelesre. Az allapok egyelőre nem működnek.

A másik két műhelynév rendben van. Adam78 2007. február 22., 15:44 (CET)Válasz

Működnek, csak légy türelemmel. Eleinte nem látszanak jól. Valaki valamit cache-el. Péter 2007. február 22., 15:49 (CET)Válasz

OK, csak akkor javítsd a To-t Chery lapján, ahol a botkéréseket helyeztem el, és a portálok lapon. | Bennó ;idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 15:51 (CET)Válasz

Hejesreszkjú

[szerkesztés]

Kategórikus választ ide: ha lúdas, legyen rövid?--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 22., 16:01 (CET)Válasz

(És filózzatok, hogy epedett mentő, vagy ajtóablak kommandó...:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 22., 16:05 (CET))Válasz

Most már csak egyvalami van hátra

[szerkesztés]

Adamkoll., please fogalmazz egy rövid kommünikét a Kocsmafalra, hogy átneveztünk, csatoljuk a végleges listát (Cherynél van a hiteles, de nálad is), és hogy mindenki legyen szíves az új helyzetnek megfelelően átnevezgetni az allapokat, a portálokat rendbe raktuk, de a műhelyeknél olyan gond nincs, ott nem. Cherybot nemsokára akcióba lép. Előre is. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 16:21 (CET)Válasz

Tkp. minden műhely oldalán és minden portál vitalapján el kéne helyezni a kommünikét, de én ma már 300 átnevezésen vagyok túl, nincs ehhez humorom. Ha érzel magadban ennyi jót... :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 16:22 (CET)Válasz
Ja, és azt is bele kéne írni, hogy Cherybot el fogja végezni a hivatkozások és említések javítását, senkinek nem kell kézzel. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 16:24 (CET)Válasz
Ha megfogalmazod, a portálok és műhelyek felének értesítését elvállalom. :o) | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 16:24 (CET)Válasz

Én ennek nem látom szükségét; mindenki észreveszi majd magától is, gond pedig Cherybot jótékony segítsége révén úgysem lesz. Ha fontosnak tartod, hirdesd ki. Adam78 2007. február 22., 17:59 (CET)Válasz

Engedelmeddel én mégis úgy látom a mai két felháborodott portálfenntartó-reakció után, hogy ez elejét tudná venni a pusztán méregből kavart vitáknak meg a sértődésnek és egy diplomáciai szempontból sem rossz gesztus. Mégiscsak nagyobb változásról van szó. Simán el tudom képzelni, hogy ennek híján akad majd dühödt visszamozgató, aki csakazértis. Már szivacs az agyam mára, azért kérlek, hogy te fogalmazd meg két tőmondatban, hogy mit csináltunk és miért, a többit én megoldom. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 22., 18:34 (CET)Válasz

Én a magam részéről nem tartom feladatomnak a dolog kommunikálását, és nem is érzem magam különösebben alkalmasnak erre (legalábbis jelen pillanatban), hadakozáshoz pedig végképp nincs kedvem. Adam78 2007. február 22., 19:33 (CET)Válasz

Puskás

[szerkesztés]

Valamit összekevertél, a referáláson, ahová felraktad, már átment a cikk. Most kiemeltszavazáson van, itt.Alensha üzi 2007. február 23., 01:49 (CET)Válasz

Keleti

[szerkesztés]

Ebből a műfajból főleg a pályaudvart ismerem ;), az egyházakhoz nem naon értek, de nem látok kifogásolni valót a kategória nevében. Feanor 2007. február 23., 21:00 (CET)Válasz

Keletiekkel sok baj van, mindehol bezavarnak az utóbb Rómával uniált keleti katolikusok mindenféle rítuspüspökségekkel, ahh, rémes. :o) Egyszer tanultuk még az egyetemen, de lemaradtam valahol az ötvenedik szír-ortodox csoport uniált leágazásánál, nem is beszélve a maroniták ezer ágáról. Persze utána lehet/kell nézni. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 24., 00:02 (CET)Válasz

A spanyol sablon gyönyörű!!

[szerkesztés]

És ne viccelj, még hogy elnézést, én kérek elnézést, fáradt voltam, és nem eléggé érthetően fogalmaztam. Legalább mi ne együk egymást. :o) A hiszpanyolók naon szépek lesznek. Ja, és elküldtem az összes műhelyes és portálos havernak az értesítést, kaptam szép leveleket, hogy köszönik szépen. Eddig még egyetlen levélbomba se jött. :o) Üdv! | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 23., 23:59 (CET)Válasz

Egy kis segítséget kérek

[szerkesztés]

Szia! hozzád fordulok, mint helyesírás-guruhoz. Megnéznéd nekem a kategória:Esztergom hídjai-t, hogy melyik hidat hogy kell írni? Pl az, hogy Szalma híd, az kötőjeles, vagy sem? A várostérképen egyik sem kötőjellel van írva, de a hidak nevei között van szalmától, a békéig, Bottyántól a Kossuthig minden fajta; lehet, hogy a térképészek csak mechanikusan külön írták mindet. (pl a Kossuth híd hídfőjére kötőjellel van írva) előre is köszi: Villy/Üzenet 2007. február 24., 00:38 (CET)Válasz

Ejha, pedig 1-2 hónapja egy bot végigment a wikin, és egy pár híd nevét elkezdte kötőjelesíteni, csak nem emlékszem már, hogy ki volt az. Mégegyszer köszi! Villy/Üzenet 2007. február 24., 00:44 (CET)Válasz

Csak halkan merem mondani

[szerkesztés]

Eltöprengtem műhely-portálügyben, és arra jutottam, hogy noha eljárásunk támadhatatlan, mi van, ha a műhelyeket a wiki intézményeinek tekintjük, és ezért nagybetűsítenénk, ahogy sokan teszik is? Akkor bizony a Műhely is nagy, ahol külön szerepel. Ezért tehát ezt csak csendben mertem mondani. Maradjunk a kicsinél. Hm? | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 24., 00:49 (CET)Válasz

Hm, ez fincsi, a wikisműhely kisbetűsműhejke, és nincs neki bélyegzője. :o) Akkor már semmi sem van vissza egy helyesírás-műhely elől. :o) Sőt akár egy portál, de viccon kívül, a gyakrabban előkerülő szakaszokkal. Erre alszom. Ha még jelenkezik valaki a poszttraumás stressz hatására átnevezés-ügyben, másolatot küldök. :o) Jó hétvége! | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 24., 00:57 (CET)Válasz
Egybeírás-különírás tekintetében a mi helyesírásunk világelső a szabályozásban és az előállt alakok bonyolultságában. Nádasdy Á. írt egyszer egy remek cikket a 2000 c. folyóiratba errül még valamikor 1991/2/3 tájt. Előásom, naon naon jó. | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 24., 01:20 (CET)Válasz
És véletlenül nincs meg neked? Én biztosan eltettem, de sajnos valahol az ezer téka valamelyikében lapulhat a hasznos cikkek fénymásolatai között. :o( | Bennó idemondjad/mitművelt 2007. február 24., 01:36 (CET)Válasz

Jobb szárny – bal szárny katonáéknál

[szerkesztés]

Kedves Adam78!

Tallózgatásaim közben látom, hogy Te vagy az egyik főhelyesírási főszakember itten. Állásfoglalásodat kérném a jobb és bal szárny témában. Erről Adapa vitalapján fejtettem ki nézetemet: User vita:Adapa#Ezredtulajdonos. Adapa volt olyan kedves elfogadni az érveimet, de azért örülnék, ha nyelvészek is megtámogatnának. Ha ráérsz, kérlek, foglalj állást! Előre is köszi: --Mkalman 2007. február 26., 18:13 (CET)Válasz

6:3

[szerkesztés]

Szia! Szappanfaalakúak ügyében kérlek nézz rá erre: User vita:Syp#Kérdés. Köszönöm, szép estét! SyP 2007. február 26., 19:39 (CET)Válasz

Pannon University

[szerkesztés]

Szia!

Ha jól gondolom, az angol wikipédiában is regisztrálva vagy, és ott is szerkesztgetted a magyar egyetemeket. Azonban a Veszprémi Egyetemnél rossz névre mozgattad át a szócikket. Az egyetem új neve angolul University of Pannonia és nem Pannon University. Ennek megfelelően a magyar egyetemek sablonjában is rosszul szerepel a név. Kérlek nézd meg az egyetem honlapját is, rögtön a nyitóoldalon láthatod az egyetem angol nevét a magyar név alatt. http://www.uni-pannon.hu Kérlek javítsd a hibát, mert én nem vagyok valami nagy angol wikipédia szakértő. Előre is köszönöm. Üdv. .:thorpe85:. * üzenek * Világörökség vitalap 2007. február 28., 08:44 (CET)Válasz

Szia! Köszi a fáradozást. Érteni értem az angolt, csak már elég rég voltam a magyar Wikipédián is, nem tudom már, hogyan kell átmozgatni. Nálunk van egy átnevezés fül, de az angolban nem találtam. Bár nem is nagyon kerestem. :) Azért mindent köszi :) .:thorpe85:. * üzenek * Világörökség vitalap 2007. március 1., 19:44 (CET)Válasz

Leszbikus is homoszexuális

[szerkesztés]

Labrisz Leszbikus Egyesület‎ Ha egyszer van egy külön leszbikusság szócikk, nem értem a leszbikus szónak miért a homoszexualitás szócikkre kell mutatnia, és miért nem a leszbikusságra. --Tdombos 2007. március 2., 21:24 (CET)Válasz

Királyok Völgye

[szerkesztés]

Szia! Azt meg tudnád mondani, hogy a Királyok Völgyében a völgy az kis- vagy nagybetűvel kell, hogy kezdődjön? Minden szakirodalomban naggyal van, köztük elég rangos kiadóknál megjelentben is, de Bennó szerint kisbetűs. Előre is köszi, – Alensha üzi 2007. március 7., 20:25 (CET)Válasz

Köszi, akkor így írom majd. (de jó, hogy Bennó kiszúra, mielőtt ötszáz cikkbe bekerült hibásan... :) – Alensha üzi 2007. március 8., 15:39 (CET)Válasz

zenei albumok évek szerint

[szerkesztés]

Az enwiki mintájára átvehetnánk a zenei albumok évek szerinti kategórizálását. Az jó pl, h kategória:1979 zenei albumai és így tovább? Nikita 2007. március 11., 18:31 (CET)Válasz

-alakúak, -alkatúak ismét

[szerkesztés]

Szia! Mi a helyzet az ilyen rendszertani nevek esetében: tengeri péralakúak, árcsőrű csukaalakúak? Én úgy írnám szívem szerint, hogy tengeri pér-alakúak, árcsőrű csuka-alakúak, hiszen nem a péralakúak közül a tengeriekről van szó, hanem a tengeri pérhez hasonó élőlényekről. (innen, egyébként: sugarasúszójú halak) Köszi, SyP 2007. március 12., 12:09 (CET)Válasz

Törpebolygók

[szerkesztés]

Szia! Van valami szabály arra, hogy a törpebolygók nevét magyarosan kell-e írni? Valaki most javította a Plútót a Pluto alakra, én meg nem tudom, átmozgassam-e. A másik kettő is következetlenül van: Ceres, latinosan, de Erisz, magyarosan. – Alensha üzi 2007. március 12., 17:01 (CET)Válasz

Vagy izé, most jut eszembe, az Erisz azért magyaros, mert az görög? De akkor nem „Érisz” lenne? Mindegy, ettől még az eredeti kérdés is áll: hogy kell ezeket írni? – Alensha üzi 2007. március 12., 17:02 (CET)Válasz

Köszi! Akkor visszaírom a Plútót, mert anon átírta. – Alensha üzi 2007. március 13., 17:40 (CET)Válasz

Honvédezredes/honvéd ezredes

[szerkesztés]

Szia! Szeretném az állásfoglalásodat kérni ezzel a módosítással kapcsolatban. Köszönöm! --Csanády 2007. március 14., 22:09 (CET)Válasz

Szia! Köszönöm a választ. Én általában azt a – belátom nem tudományos – módszert követem, hogy megnézem, hogy a mai szakirodalom hogyan írja a szót, vagy szókapcsolatot. Ebben az esetben döntő többségben vannak azok a kiadványok, amelyek a honvéd tábornok, honvéd főhadnagy, honvéd százados, … stb. szavakat – tehát függetlenül attól, hogy a rang összetett szó-e – két szóba írják. (Érdekes módon pl. a honvédzászlóalj szó csaknem egységesen minden kiadványban egy szóba van írva, továbbá szintén érdekesség, hogy a Révai Új Lexikonában a honvéd tábornok kb. a nyolcadik kötetig külön, majd utána, hasonló szövegkörnyezetben, egy szóban szerepel – ennyiben már hasonlítunk a nagy papírtestvérre :) ) Nekem nincsenek komoly helyesírási szótáraim, viszont van egy Magyar helyesírás szabályai című kis könyvecském (ISBN 963940702x – 2001), aminek Helyesírási kéziszótár részében a honvéd címszónál a következő szerepel: „honvéd; honvédemlékmű, honvédezred, honvéd százados”. Laikusként én arra gondoltam, hogy ilyen esetben az AkH.11 114.. pontját kell használni. Nem a vita kedvéért (lévén nekem nincsenek kellő alapjaim a témában folytatott vitához), de gondoltam ezeket még elmondom. :) --Csanády 2007. március 18., 09:40 (CET)Válasz


OK. Én a honvéd szót inkább főnévnek érzem, mint melléknévnek (szigorúan nyelvtani értelemben szerintem a rendőr szóhoz hasonlít), de mielőtt még kiderülne, hogy azt sem tudom, hogy mi a különbség a szófajok között :), javaslom, hogy ha időd engedi, akkor gondold végig a dolgot, és ha valamelyik változat meggyőződéseddé válik, akkor jelezd pl. a vitalapomon. Elég sok helyen előfordulnak ezek a szavak és egyik részük külön, másik részük egy szóba van írva. Szerintem ez a legrosszabb eset, még annál is rosszabb, mint ha következetesen rosszul írunk valamit (nem értem, hogy tömeges átjavítgatás előtt – még ha helyesnek tűnik is – miért nem lehet ezt megbeszélni valamelyik vitalapon). Ha valamelyik változat mellett döntöttél, akkor arra fogok törekedni, hogy az összes előfordulás a helyes formában szerepeljen. Szép vasárnapot kívánok! --Csanády 2007. március 18., 10:54 (CET)Válasz

Sok minden...

[szerkesztés]

Szia! Pár apróságot kérdeznék ill. mondanék:

  • akhaimenidák kis- vagy nagybetű? Most nézem, a wikin a fátimidák is naggyal vannak, de végül is melléknév, még ha tulajdonnévből származik is, nem?
  • Thaiföldhöz gratula, irigyellek érte. Fényképeket a commonsba, légyszi :)
  • Loldival kapcsolatban: szedj össze pár difflinket, ahol kifogásolhatónak találtad, és írj ki egy véleménykérést, anélkül az adminok se tudnak mit kezdeni. Én nem tudom megítélni, mert nem kerültem vele összetűzésbe, csak az érintett érzékenyen, hogy Feanor a vitáik miatt ment el. Ha lenne egy olyan lap, ahol rendszerezve lennének a vele kapcsolatos gondok, mindenki tisztábban látna, és megpróbálnánk valami megoldást találni, pl. jobb belátásra bírni Loldit, ami mégiscsak kevésbé drasztikus, mint blokkolni.

üdv,

Alensha üzi 2007. március 18., 14:29 (CET)Válasz

Örebro

[szerkesztés]

Szia! Hogyan írnád ezt helyesen: Örebroban ? A Hjalmar Bergman szócikkben javítottam az Örebróban alakra, de kifogásolták, hogy [örebrú] az ejtése, ezért nem kell hosszítani a magánhangzón… Viszont hogyha másképp ejtjük, mint írjuk, akkor nem kötőjellel kellene írni? Köszi, SyP 2007. március 18., 15:25 (CET)Válasz

fekete rigó vs. feketerigó

[szerkesztés]

Szia! Vita:Fekete rigó - most nézem, az Akadémiai Kiadó Magyar Helyesírási Szótára viszont egybeírt alakot tartalmaz. Egyébként elterjedtségére jellemző, a google "fekete rigó"-ra 555, feketerigóra kb. 22000 találatot ad ki. SyP 2007. március 25., 19:47 (CEST)Válasz

Autós kérdések

[szerkesztés]

Szia! Autók témájában nem tudom, mennyire vagy otthon, Wikipédia:Referálás/Bugatti Veyron <-- itt merült fel, hogy a newtonméter nevű mértékegység az kis- vagy nagybetűs? És így egybe kell írni? (Meg van ott valami betűszó, amit nem értek, lehet, hogy naggyal kell írni?) – Alensha üzi 2007. április 4., 20:46 (CEST)Válasz

Köszi! – Alensha üzi 2007. április 5., 16:37 (CEST)Válasz

Dátumozás

[szerkesztés]

Helló! Megint én (a jobb/bal szárnyas fickó)... Ránéznél erre: User vita: Chery#Dátumozás? Köszi: --Mkalman 2007. április 5., 12:40 (CEST)Válasz

Flip-flop

[szerkesztés]

Szia, szeretném tudni, hogy miért kellett átnevezni a Flip-flop cikket Flipflopra, nekem sajnos nincs meg a helyesírási szótár. A cikk létrehozásakor az angol nevet vettem át.

– Aláíratlan hozzászólás, szerzője Timur lenk (vitalap | szerkesztései) 2007. április 8., 09:54

Eszerint az idegen nyelvből átvett kötőjeles ikerszavakat is minden esetben egybe kell írni? Mivel ezeket kizárt, hogy a magyarban tagonként ragoznák. Timur lenk disputa tettek 2007. április 8., 13:57 (CEST)Válasz

Csak azért szúrt szemet a flipflop forma, mert a többi wiki is flip-flop alakban vette át a szót. Több ruházattal és divattal kapcsolatos szakszó is az angolból származik, nem tudom, mennyire általános ezek magyarítása. Pl. a shortot (rövidnadrág) gyakran lehet látni sort formában, bár ez nem újkeletű jövevényszó. A szandált meg senki sem írja itthon sandal alakban. A flip-flop ellenben újkeletű divat, ezért esetleg a nevet is helyesebb lenne a kötőjeles formában átvenni. Timur lenk disputa tettek 2007. április 8., 14:49 (CEST)Válasz

Helyesírási kérdés (csak a változatosság kedvéért :))

[szerkesztés]

Azt meg tudnád mondani, hogy a Nem_létező_lapra_mutató_átirányítások kifejezésben a nemlétezőt nem kell-e egybeírni? Valami nekem azt súgja, igen, de nem tudom megfogalmazni, miért. Köszi előre is & kellemes húsvétot! – Alensha üzi 2007. április 8., 15:04 (CEST)Válasz

Köszi! :) – Alensha üzi 2007. április 8., 15:18 (CEST)Válasz

Városrészek

[szerkesztés]

Az adott városok kategóriáiban vannak benne. Csak Budapestnek van vagy 100-150 városrésze, plusz azoknak esetleg kisebb szub-részei. Értelmetlen gyűjtőkategóriának tartom. Kb pont, mint a listák 95%-át. --Vince blabla :-) 2007. április 9., 17:41 (CEST)Válasz

Félreértésben vagyunk: (úgy emlékszem) semmiféle városrész-alkategóriát (pl: Budapest városrészei) nem tartalmazott az a kat, hanem csak magukat városrészeket. Pl úgy, hogy [kat:Budapest] és [kat:Városrészek]. --Vince blabla :-) 2007. április 9., 17:56 (CEST)Válasz

Nem kell tőlem engedélyt kérni, amúgy így van értelme, ahogy te szeretnéd :) --Vince blabla :-) 2007. április 9., 17:59 (CEST)Válasz

Borvidékek

[szerkesztés]

A Móri Borvidék kapcsán merült fel bennem, hogy talán kisbetűvel kellene írni a borvidékek nevét: móri borvidék, de nem vagyok benne teljesen biztos. --Lily15 üzenet 2007. április 13., 18:49 (CEST)Válasz

Turizmus/keselyű

[szerkesztés]

Szia, Adam78! Igazad van, kivettem a turizmus/idegenforgalom szópárt. Egy kérdés: mit gondolsz a VC-s által ma létrehozott Kategória:Újvilágikeselyű-félék helyesírásáról? Szerintem újvilági keselyűfélék volna a helyes, mivel itt nem egy faj nevéhez kapcsolódik a -félék képző, hanem egyszerűen a keselyűfélék egy jelzőjéről van szó szerintem. Jól gondolom? Üdv, --Adapa 2007. április 15., 14:28 (CEST)Válasz

Kedves Adam78! Egy újabb kérdés: a jelenleg Kékcinege című cikk főszereplője nem kék cinege volna helyesen? --Adapa 2007. április 15., 21:42 (CEST)Válasz

saolinok

[szerkesztés]

Szia! Ha jól gondolom, a kötőjeles alak akkor kell, ha shaolinokKAL számolnak le, a szóközös eredeti alak pedig akkor helytálló, hogyha shaolinOK számolnak le valakikkel? SyP 2007. április 17., 22:23 (CEST)

Sziasztok! És miért kötőjel? A shaolin nem tulajdonnév, a szó végi n nem néma, és mindösszesen kétszeres szóösszetétel a saolinleszámolás. Pasztilla 2007. április 17., 23:43 (CEST)Válasz

Ez esetben a szócikkből indultam ki, ahol végig kisbetűvel írtátok: shaolin sárkány stb. A saolin az én eddigi tudásom szerint egy a Saolin-templomról elnevezett harcművészeti ág, amely előfordul jelzőként is így: saolin kungfu. Ez így olyasmi, mint a kjokusin karate, amelynek eredete szintén tulajdonnév (egy szervezet), de ma már közszó. Na most hogy ezek a szócikk szerinti saolin sárkányok miféle szerzetek, azt nem tudom, de elég nyilvánvalóan ütlegelnek és zúznak, nem pedig arról nevezetesek, hogy a Saolin-templomban laknának. Pasztilla 2007. április 18., 00:23 (CEST)Válasz

Én meg ezt fogadom el, mindösszesen annyit kifogásolok, hogy jelen pillanatban nem egyfelé tartanak a dolgok. Amennyiben Shaolin-leszámolás a cím, legyenek a szócikkben Shaolin-sárkányok stb. Vagy amennyiben shaolin sárkányok vannak a cikkben, legyen a cím shaolinleszámolás. Mert az együtt nem megy, hogy a címben Shaolin-leszámolás van, a szövegben meg shaolin sárkány. Pasztilla 2007. április 18., 00:36 (CEST)Válasz

Ebben is igazad van, megtudni, mielőtt javítotok, csak nem én leszek az, aki saolinügyben kutatni fog, csak jeleztem, hogy ez így nem kóser :-( Ezek szerint végleges megoldás nélkül mozgattál át? Irgum-burgum! :-) Pasztilla 2007. április 18., 00:41 (CEST)Válasz

Ha a filmsorozat Magyarországon Shaolin leszámolás címen fut, van-e alapunk ezt utólag kijavítani? Az angol eredetiben Xiaolin szerepel („a name based on the real-life Shaolin Temple”), innentől kezdve a magyar cím jelentését kutatni szerintem értelmetlen. Ha nagyon jóhiszeműek akarunk lenni, gondolhatjuk, hogy a fordítók szándékosan írták sh-val a címet a valós saolin szótól megkülönböztetendő. :o)KovacsUr 2007. április 18., 01:53 (CEST)Válasz

Ha már itt tartunk, a shen gong wu-i kötőjele honnan jön? – KovacsUr 2007. április 19., 00:53 (CEST)Válasz

MHSz

[szerkesztés]

Magyar Honvédelmi Szövetség?--Burumbátor Burum kerekasztala 2007. április 18., 10:04 (CEST)Válasz

(Macinyúzók Helyi Szervezete--Olajossy-Kence Godson fóruma 2007. április 18., 10:14 (CEST))Válasz
Ha már MHSZ, akkor mi a helyesírása: MHSz (kis z-vel) vagy MHSZ (csupanagybetű)? Szerintem csupanagy a helyes, legalábbis amíg élt a szervezet, mindíg így írták. (off: Macinyúzni jóóó!) Akela 2007. április 18., 15:13 (CEST). / Tárgytalan! Elolvastam az MHSZ egyértelműsítő lapot. Akela 2007. április 18., 18:02 (CEST)Válasz
Méghogy macinyúzni! A medvék nevében tiltakozom!! --Hkoala vita 2007. április 23., 08:06 (CEST)Válasz

shaolin leszámolás sablon

[szerkesztés]

Azéert ne írd át mert benne lesz a első a második a harmadik évead shen gong wu-ja.És a kártya játékot meg a play station 2-es játékról is ott lesz adat köszi előre is de azért adhatsz tanácsokat a szerkesztésben.

shaolin leszámolás részek

[szerkesztés]

És kérlek ne javísd át a részeket .

ismét shaolin leszámolás

[szerkesztés]

Az előző üzenetemet is elovastad?


Azért ne javísdt ki mert a második évadban a végzet fellegváa nem a második hanem a 15.rész!


Kategorizálás

[szerkesztés]

Üdv! Bocs, ha nem ide kellene írnom, új vagyok a wp-n, nem tudok még ezt-azt. Pl. azt sem, hogy miért javítottad át a Teozófia szócikk "Civilszervezet" kategóriáját a jóval tágabb "Szervezet" kategóriára? Az is lehet(?), hogy elég lenne az 1. kategória is (Filozófia). Tom 2007. április 20., 00:39 (CEST)

Ókor

[szerkesztés]

Van már olyan, hogy Ókori görög irodalom, meg Ókori római isrodalom, stb. Nem lehet átsorolni a problámásabb szócikkeket valahogy ezekbe? Data Destroyer 2007. április 20., 09:45 (CEST)Válasz

Megmondom őszintén, nincs jobb ötletem... Az eddigi irodalom-kategóriák természetesen nem csupán irodalmi műveket tartalmazhatnak, gondolom én. Data Destroyer 2007. április 20., 10:52 (CEST)Válasz

Nem sértődtem meg, kösz a linket, majd többször odanézek. - Üdv. » KeFe « vitalapom 2007. április 21., 15:31 (CEST)Válasz

Rex avagy az egyértelműsítés csapdája

[szerkesztés]
Kedves Adam78, a Rex a keresztneves lapon csak emberekre vonatkozhat, mivel többszöri felvetésem ellenére sem fogadta el a többség azt a javaslatomat, hogy a keresztneves lap egyben egyértelműsítő lap is legyen, ezért boldogan gyártják a többiek az "I. Gyula (egyértelműsítő lap)", "II. Gyula (egyértelműsítő lap), "CMLVI. Gyula (egyértelműsítő lap)-okat. Ők tudják, minek.
A magam részéről ugyanis egyáltalában nem tartom hibának, hogy a Rex lapon minden olyan szócikkhez legyen link, aminek ez a neve.
Mivel többször eredménytelenül próbálkoztam az egyértelműsítő lapoknak a keresztneves lapokon való elhelyzésével, addig nem vetem fel ismét, amíg nem kapok támogatást.
Addig csak kuncogok, hogy a Rex kutyus, ugye, nem való erre a lapra.--Linkoman 2007. április 21., 15:44 (CEST)Válasz

Lajka egyetlen kutya tulajdonneve

[szerkesztés]
Szeretném, ha összefognánk mi, a nyelv iránt érzékeny szerkesztők.
Kérlek, gondolkodj el azon, hogy egy állat tulajdonneve sohasem lehet egyenlő a fajtanévvel (kivéve azt a vicces esetet, ha Kovácsék a saját kutyájukat "Kutya" néven becézik, szólítják és más neve az állatnak nincs).--Linkoman 2007. április 21., 15:47 (CEST)Válasz


Halálozások 2007-ben

[szerkesztés]
Látom ,elnevezted a kategóriát. Én inkább a "Halálozások évek szerint" kategórianevet ajánlanám, mert szükség esetén "Születések évek szerint" is lehetne. (Más esetekben is oda kellett figyelni az angol kategórianév fordítására, hiszen az angol "in"-es szerkezetből általában magyartalanságok jönnek ki. Így lett az Évek a filmművészetben és az Évek a jogalkotásban is.)--Linkoman 2007. április 22., 13:53 (CEST)Válasz

Listák

[szerkesztés]

De jó, hogy te is beszálltál a rendezgetésbe, már épp gondoltam rá, hogy a nyelvészettel kapcsolatosakat a nyakadba kellene sózni :D – Alensha üzi 2007. április 23., 02:19 (CEST)Válasz

Szerintem jól. Még egy olyan felsőbb kategóriát találj majd ki, hogy Nyelvészeti listák vagy Nyelvekkel kapcsolatos listák, amilyen néven akarod, mert nemcsak magyar nyelvvel kapcsolatosak lesznek – pl. az USA tagállamai hivatalos nyelveinek a listáját is bele kéne majd tenni egy ilyenbe, mert most csak az amerikai témájú kategóriákban van. – Alensha üzi 2007. április 23., 02:40 (CEST)Válasz

Ami benne lesz más listás kategóriában is, azt légyszi hagyd még benne a Listákban, mert különben nem találom meg (pl. Románok más nyelveken a Romániával kapcs. listákban is benne lesz, csak most már nem hozom létre, megyek aludni :) – Alensha üzi 2007. április 23., 03:04 (CEST)Válasz

Az nem „rád szólás” akart lenni a múltkor, csak szólni akartam, hogy lesz majd ilyen országos is :) A festőnövényeken én is elgondolkodtam, lesz művészet lista, meg azzal párhuzamosan tudomány is, de még ezen belül nem tudom, hogy legyen a felosztás, a „kultúra” fogalma meg annyira általános, hogy nem biztos, hogy jó lenne egy ilyen kategória.

Bekategorizáltam vagy száz listát, úgyhogy egy időre most tele van vele a hócipőm, de majd lépek valami forradalmit. Egyébként már nagyrészt kész van (igen! megcsináltuk! :) – Alensha üzi 2007. április 25., 19:22 (CEST)Válasz

Nightwish, mint bizonyíték a nyelvrokonságra

[szerkesztés]

Most néztem meg, rohadtul jó :D Nem valami wikipédista csinálta? Ismerős a kép, ami annál a résznél van, hogy „azt a k***a anyád”, egy időben egy nem túl kommunikatív wikista vitalapját díszítette... – Alensha üzi 2007. április 25., 19:40 (CEST)Válasz

[4] :) – Alensha üzi 2007. április 25., 20:13 (CEST)Válasz

Azonnalira jelölés

[szerkesztés]

Szia, Adam78! Kérlek, hogy amennyiben azonnali törlésre jelölsz szócikket, az ott található tartalmat NE távolítsd el, csak helyezd el a sablont. Ezzel nekünk, szemeteseknek segítesz.

A Thriller szócikket visszaállítottam redirektre. Amíg nem írja meg senki a szócikket, addig hadd maradjon, bizonyosan sokan keresik így, az (album) kiterjesztés nélkül. Üdvözlettel, --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. április 27., 05:46 (CEST)Válasz

Ilyenkor csináljatok egy egyértelműsítőt, több helyen is az van az ilyen esetekben, amíg nincs kész a főjelentés cikke. – Alensha üzi 2007. április 27., 14:45 (CEST)Válasz

Kolozsvár templomai

[szerkesztés]

Szia! Nem tudom, hogy lehetne megoldani. Régebb a templomok a látnivalók alatt voltak, de a sablon betesz mindent a látnivalók kategóriába, így a templomokat is. Ha a sablonból kiveszed a kategóriát, akkor az összes többi látnivalóba kézzel kell betenni. --Hkoala vita 2007. április 27., 08:11 (CEST)Válasz

OK, rendbetettem. A sablonból kivettem a kategóriát, a templomok, múzeumok és szobrok kivételével a többibe betettem a látnivalók kategóriát kézzel. --Hkoala vita 2007. április 27., 22:56 (CEST)Válasz

Kategorizálás

[szerkesztés]

Nem értem, miért tetted be "a kisebbségi magyarság vallási élete" kategóriába az Ortodox katedrális (Kolozsvár) illetve a Piarista rendház (Kolozsvár) cikkeket. Az ortodox egyház majdnem kizárólag románokból áll, tehát szerintem az egyértelműen nem tartozik ide. A piarista rendház értelmezés kérdése: már rég nem rendház, de a városiak ezen a néven ismerik. Tehát történelmileg van köze a valláshoz, jelenleg nincs. Amikor ott rendház volt, az erdélyi magyarokat nem hívták kisebbségnek. --Hkoala vita 2007. április 27., 08:17 (CEST)Válasz

Cirill betűk

[szerkesztés]

Szia, Adam78!

A cirill és a latin betűk eltérő olvasata a probléma: a вот nem bot, hanem vot, a карта pedig nem kapta, hanem karta, amint ezt nyilván te is tudod. Ha ezt a három betűt megfelelteted egymásnak, akkor következetesen valamennyi cirill betűnek kellene egy magyar betűpárt találni, ami nem lehetséges. --Adapa 2007. április 27., 20:26 (CEST)Válasz

Nem akarok játékrontó lenni, de a b - в, t - т, k - к nem ugyanazok a betűk, mert nem csak a kiolvasásuk különbözik, hanem a grafikájuk is. Persze állítsd nyugodtan vissza, viszont volt a többi nyelvnél egy csomó hiba is, amiket javítottam. --Adapa 2007. április 27., 21:11 (CEST)Válasz

Meggyőztél! :-) --Adapa 2007. április 27., 21:46 (CEST)Válasz

Filippínó és filipino

[szerkesztés]

Szia! Mindkét írásmód helyes; két p-vel és hosszú í-vel régies, a Világ nyelvei c. lexikonban filipino-ként szerepel. Üdv --TheMexican (escríbeme) 2007. április 28., 23:30 (CEST)Válasz

kategóriasorrend

[szerkesztés]

Szia! Szerkesztési összefoglalódban láttam: "defaultsort; rendezésnél ne használjunk aposztrófot! csak az ö/ő/ü/ű-nél kell hullámvonal, más ékezetnél semmi!". Jó lenne ezt valamelyik segítség-oldalra felvésni! SyP 2007. április 29., 09:34 (CEST)Válasz

Szabadkőműves

[szerkesztés]

Szia! Szerintem a szabadkőművességnek nincs köze a kultúrához, azok a személyek, akik a Magyar szabadkőművesek listája szócikkben megjelennek, nem kuturális vagy egyéb tevékenységük miatt kerültek ide, hanem szabdkőművességük miatt. Ennek egy olyasmi kategória kellene, hogy: Titkos társaságok, Titkos szövetségek, Kultikus társaságok stb, és ide tartoznának a Templomosok, a Rózsakeresztesek, a Sion-rend, az Opus Dei stb. Nem jól látom? --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. május 1., 06:06 (CEST)Válasz

Helységnevek

[szerkesztés]

Elnézést a zavarásért, s hogy hozzád fordulok, de te, mint nyelvvel foglalkozó biztosan tudod kérdésemre a választ. Trakostyán esetében vettem észre, hogy valami nem stimmel a Wikin. A nem magyarországi magyar és nem magyar, de magyar névváltozattal is rendelkező helységnevek miért magyarul vannak elsősorban feltüntetve? Mióta kerestem Trakoscan-t a rendes nevén és nem találtam! Nem beszélve a régesrég elavult Abbáziáról: Így csak a 70 éven felüli lakosság keres rá, vagy már az sem. Az addig teljesen rendben van, hogy nekünk Székelyudvarhely és Marosvásrhely, de ahol már egy kézen megszámolható a magyarul beszélő lakosság, mint az osztrák falvakban, miért ezen a néven szerepel. Abbázia pedig horror! A Pallasból van másolva? Ilyen egy XXI. századi tudástár? XIX. századi helységnevekkel? Vagy ez így normális, vagy lemaradtam valamiről? Ausztria falvainak neveit utólag nézem meg különböző könyvekből, esetleg, ha arra járok, látom még itt-ott a magyar feliratot (ahol élnek magyarok), de egyébként régen nem használjuk. Akkor miért van így? Kezdetektől lett így írva? Kata 2007. május 1., 17:28 (CEST)Válasz

Választ köszi, most elutazom ezért kitörlöm (illetve learchíválom a lapot), ne lepődj meg! Minden jót, mindig tanul az ember. Kata 2007. május 2., 07:57 (CEST)Válasz

Véetlen szóegyezések

[szerkesztés]

Szia, Adam78!

Egyetértek, szerintem is három külön lista kellene:

  • Véletlen szóegyezések a magyar és más nyelvek közt (nem inkább: között?) - itt csak az írásképben egyező és kiejtésben a kölcsönös felismerhetőségig hasonló szavak lennének, hivatkozással a másik két listára.
  • Véletlen hangtani szóegyezések a magyar és más nyelvek közt (nem inkább: között?) - hivatkozással a másik két listára.
  • Véletlen íráskép szerinti szóegyezések a magyar és más nyelvek között - hivatkozással a másik két listára.

Üdv, --Adapa 2007. május 1., 19:28 (CEST)Válasz

 támogatom a nyelvek szerinti szikkeket és a sablonötletet is! De akkor már a Véletlen szóegyezések a magyar és az angol nyelv között stb. nem lenne szebb cím, mint a zárójeles megoldás? És valamilyen nyelvészeti szakkifejezés nincs arra, hogy "véletlen szóegyezés"? --Adapa 2007. május 2., 23:30 (CEST)Válasz

Kedves Adam78! Tetszik a javaslatod. Csak én inkább előre venném a magyart és nem idegen nyelveket, hanem "más nyelveket" írnék, így: Magyar-angol homonimák listája, A magyar és más nyelvek közötti homonimák listája. --Adapa 2007. május 4., 23:53 (CEST)Válasz

NUTS kategorizálása

[szerkesztés]

Írtam a Vita:Nomenclature of Territorial Units for Statistics helyen.

--Peyerk 2007. május 2., 17:02 (CEST)Válasz

(defaultsort)

[szerkesztés]

Hello, ez mit jelent? Itt találtam.--Solfeggio 2007. május 2., 20:09 (CEST)Válasz

síkbarajzolható?

[szerkesztés]

Szia! Véleményezd kérlek: Vita:Síkbarajzolható gráf. Köszönöm! SyP 2007. május 2., 20:56 (CEST)Válasz

Kedves Alensha, Adam78, Chery és KovacsUr!

[szerkesztés]

Megnyílt a WP:HELYES oldala, a wikis helyesírási kodifikáció tervezett kikötője, ahol egyben segítséget is lehet majd kérni. Tessék megnézni, még nagyon kezdemény, össze kell szedni még rája mindent, és elgondolkodni, hogy pontosan mi is legyen rajta. A főszabályt már felírtam. :o) Ahhoz, hogy valóban segítség legyünk (márpedig igény az van rá), kéne, hogy legalább mi így 4-5-en tényleg rendelkezésre álljunk, ha kérdés érkezik oda. Nem csapnék hírverést, amíg vissza nem jeleztek. Remélem, mindenki nagyon örül, és máris tervezi, hogy mivel fog hozzájárulni ahhoz, hogy ez a lap legyen a legszebb segítséglap az univerrzumban. :o) – Bennó  (beszól) 2007. május 3., 23:31 (CEST)Válasz

CZ

[szerkesztés]

Szia! Ha van kedved, megtennéd majd, hogy írsz egy pár soros cikket arról, hogy mikor vezették be azt, hogy a c betűt cz-vel írják, és meddig volt ez így? Kerestem, de nem nagyon találok erről semmit. Ha jól tudom, ez olyan „felülről” elrendelt dolog volt, és sokan nem is szerették (?) Az érdekességén kívül hasznos infó is lenne, mert segíthet pl. régi képeslapok datálásában (főleg amiatt, hogy lejárhatott-e már a szerzői jogvédelme :) üdv, – Alensha üzi 2007. május 7., 15:24 (CEST)Válasz

Köszi! Utólagos engedelmeddel lett belőle egy szócikk: cz. :) – Alensha üzi 2007. május 7., 19:10 (CEST)Válasz

Akhmenrah

[szerkesztés]

Szia! Szerintem elég valószínű, hogy csak kitalálták az illető fáraót. A neve inkább uralkodói névnek tűnik, mint személynévnek, és így ránézésre egyedül az Akhenré név hasonlít rá, ami Sziptah egyik neve (ő viszont a kairói múzeumban van). A filmek egyébként se nagyon szoktak egyiptológiailag pontosak lenni...

Viszont Sacagaweát be lehet linkelni, ő létező személy volt. – Alensha üzi 2007. május 8., 15:09 (CEST)Válasz

Kismalac

[szerkesztés]

Gonosz vagy, úgy röhögtem, hogy félrenyeltem a narancslevet, most itt fuldoklom... :D – Alensha üzi 2007. május 8., 17:17 (CEST)Válasz

Egybeesik & azonos alakú

[szerkesztés]

Ebben teljesen igazad van, csak az azonos alakú szerintem egyértelműbb, mivel egy laikus azt, hogy egybeesik esetleg úgy is értelmezheti, hogy ugyanaz, vagyis megegyezik, ami viszont nyelvtörténetileg nem igaz. Erre egy jó példa a spanyolból, hogy a többes szám második személyű -d végű felszólító módú alak – vivid! (éljetek!) – magánhangzóval kezdődő szó előtt a rotacizmus folytán -r-ré alakul (vivir!), így azonos alakúvá válik a főnévi igenévvel, de nem egyezik meg vele, mert az etimilógiája az utóbbinak a latin vivere, az előbbinek pedig a vivit(e) > vivid > vivir. :)--TheMexican (escríbeme) 2007. május 8., 22:19 (CEST)Válasz

World Community Grid

[szerkesztés]

Ez tökjó, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem. Úgyis folyton megy a gépem, néha órákig értelmetlenül, így legalább csinál valami hasznosat, amíg én ottfelejtem magam egy könyvvel a fürdőkádban. Most épp valami fehérjeinterakciókat számítgat. Jó érzés hozzájárulni a tudomány fejlődéséhez :) – Alensha üzi 2007. május 10., 22:39 (CEST)Válasz

Csatlakoztam :) Nekem azt írta ki, 621 tagja volt eddig a Hungary csapatnak (lehet, hogy közben kilépett valaki?), szóval velem együtt elvileg még mindig up-to-date a 622, amit a cikkbe írtál :) Jó egyébként a statisztika oldal, amit belinkeltél a cikkbe, hogy melyik országból hányan vannak, fogok is még toborozni embereket (nyomjuk le a norvégokat! :D) – Alensha üzi 2007. május 11., 01:35 (CEST)Válasz

Látom, pontokat még nem kaptunk. Gondolom, majd akkor, ha készen van a gép az adott feladattal. Nekem 38%-ban csinálta meg eddig a fehérjés valamit. – Alensha üzi 2007. május 11., 19:11 (CEST)Válasz

Nemtörő kötőjel

[szerkesztés]

Szia! Azt meg tudnád mondani, mi a html kódja vagy hogy lehet olyan kötőjelet tenni 2 szó közé, hogy a sor végén nem választja el se az előtte, se az utána lévő szótól? Köszi. – Alensha üzi 2007. május 11., 21:08 (CEST)Válasz

Király, köszi! – Alensha üzi 2007. május 11., 21:18 (CEST)Válasz