Szerkesztő:Vitorla/piszkozat/Út (közlekedés)/Hivatkozások

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezekben nincsenek megíratlan szócikkek[szerkesztés]

útépítés[szerkesztés]

Közforgalmú és magánutak létesítése.

Fontosabb munkarészei: geodéziai felmérések, földművek (alépítmény), közművek (víz-, gáz- és elektromos vezetékek, csatorna) és műtárgyak (híd, alagút, alul- és felüljárók) építése, útpályaszerkezetek elkészítése, úttartozékok (jelzőtáblák, segélykérő telefonok) elhelyezése, járulékos magasépítési létesítmények megvalósítása (pihenőhelyek létesítményei; töltőállomás, étterem, motel).

Az útépítés jellegzetessége, hogy a munkahely hosszan elnyúló vonalas terület, ahol nagy mennyiségű anyag mozgatását és beépítését végzik, szigorú technológiai előírások mellett. Az útépítés speciális ága az útfenntartás, amely az út műszaki állapotát a tervezett élettartam (mellékút, főút, autópálya esetén 10–15–20 év) idején tervszerű, szervezett módon legalább szinten tartja.

Az első ismert, tervszerűen épített és fenntartott utak az időszámításunk előtti évezredekben Egyiptomban, Asszíriában, Kínában és Perzsiában épültek (a perzsa „királyi út” Szúza és Szardeisz között 2300 km hosszú volt). Az útépítés legjobb mesterei az ókori Róma polgárai voltak. Az Északi-tengertől az Atlanti-óceánig, a Mediterráneumig és Mezopotámiáig terjedő birodalom helyi központjait összekötő, hatrétegű alépítménnyel és kőlapburkolattal készített utak összhossza Kr. u. 100 k. elérte a 80 000 km-t. Ezen utak nagy része a Birodalom bukása után még évszázadokig használható maradt. A középkorban és az újkor elején hosszú ideig tartó technológiai stagnálás után a 18. sz.-ban kapott lendületet az útépítés, a francia École nationale des ponts et chaussées megalapításával (1747), Napóleon útépítéseivel, valamint Angliában a skót John Loudon McAdam (*1756, †1836) fellépésével (makadámút). Az utak pormentesítésére először az 1820–30-as években használtak kátrányt, ezt követte az öntött, majd a döngölt (hengerelt) aszfalt a század közepétől. Beton útburkolatokat a 19. sz. utolsó harmadától alkalmaztak. Az útépítés rohamos mennyiségi és minőségi fejlődéséhez vezettek a 20. századi világháborúk katonai igényei, valamint a motorizáció gyors növekedése: általánossá vált a pormentes, nagy teherbírású, tartós utak építése, és az 1920-as évektől megindult (elsőként az USA-ban) az államhatárokat, országhatárokat átszelő, egész kontinenseket behálózó, többsávos autópályák rendszerének megtervezése és megvalósítása. Ez a folyamat a 21. században is tart.

forgalmi sáv[szerkesztés]

Az útpálya meghatározott szélességű része, amely egymás mögött, tervezett sebességgel haladó közúti járművek biztonságos mozgását teszi lehetővé.

A forgalmi sávok szélessége útkategóriától függően változik:

  • autópályánál 3,75 m,
  • egyéb utaknál 3,5–3,0 m.

A forgalmi sávok számát a várható járműforgalom alapján tervezik meg.

Nagy kiterjedésű, nagy járműforgalmú városokban (Los Angeles, Detroit) nem ritka a hat párhuzamos, egyirányú forgalmi sáv. Itt gyakori megoldás, hogy egy vagy két belső sávon a csúcsforgalom irányától, a napszaktól függően váltakozó haladási irányt jelölnek ki.

A forgalmi sávokat rendszerint terelő-, olykor záróvonallal választják el.

megengedett tengelyterhelés[szerkesztés]

Névleges terhelésű közúti jármű össztömegéből az egy tengelyen lévő kerekekre jutó hányad megengedett értéke.

Műszaki szempontból a megengedett tengelyterhelést a járműgyártók határozzák meg, hatóságilag az egyes országok közlekedési kormányzatai korlátozzák (az utak védelmében figyelembe véve az egyes útfajták terhelhetőségét).

Magyarországon a közúti járművek megengedett tengelyterhelése 10 t. Ha két szomszédos tengely távolsága 1 és 2 m közötti, a két tengely együttes terhelése 16 t lehet (A közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter 5/1990. [IV. 12.] KöHÉM rendelete).

alépítmény[szerkesztés]
  1. az útpályaszerkezet, illetve a vasúti ágyazat alatti pályarész. Az alépítményhez tartozik a földmű, az abba beépített műtárgyak és a közúti-vasúti szintbeni kereszteződések. Gyűjtőfogalomként az alépítménybebe sorolható még a szivárgó, védmű, peron stb. is.
  2. alapozás
útpályaszerkezet[szerkesztés]

Az útnak a földművön nyugvó, több rétegből álló, összetett szerkezetű felépítménye, amely az úttesten haladó járművek terhelését átveszi, elosztja, és továbbítja a ténylegesen teherhordó alépítménynek.

Hajlékony útpályaszerkezet részei: 1 – földmű, 2 – burkolatalap, 3 – burkolat, 4 – alsó alapréteg (aszfalt alsóalap, zúzottkő, sovány betonalap), 5 – aszfalt felső alapréteg, 6 – aszfalt kötőréteg, 7 – aszfalt kopóréteg

Az útpályaszerkezeteket alapvetően három csoportra osztják: hajlékony, félmerev és merev pályaszerkezetre. A rétegek anyaga, vastagsága attól függ, hogy a pályaszerkezet felső rétege(i) bitumen vagy cement kötőanyaggal készülő aszfalt (hajlékony) vagy beton (merev) anyagúak. Félmerevnek nevezik a cement stabilizációs alapon nyugvó, 10 cm-nél vastagabb aszfaltrétegű szerkezetet.

Merev útpályaszerkezet részei: 1 – földmű, 2 – ágyazat, 3 – bitumenes kavics, 4 – bitumenes homok, 5 – betonburkolat, 6 – betonlemez

Az útpályaszerkezet igénybevételnek legjobban kitett része a 7–10 cm vastag útburkolat, amely közvetlenül érintkezik a forgalommal. A vele szemben támasztott követelmények: nagy csúszásellenállás, időben nem változó érdesség (kopásellenállás), egyenletesség és vízzáróság, ami meggátolja a nedvesedés/fagyás miatti állékonyságromlást. A hajlékony szerkezetek kevésbé érzékenyek az esetleges süllyedésekre, nem törnek, nem repednek; a merev szerkezetek kisebb alakváltozást bírnak ki károsodás nélkül, de előnyösebbek nagy hőmérséklet-változásoknál. (Lásd még: közúti pályaszerkezet)

gyorsforgalmi út[szerkesztés]

Nagy utazási sebességre (120–150 km/h) tervezett, rendszerint irányonként elválasztott, szintbeli csomópontoktól mentes, többsávos útpálya, ahol a gyorsabb járművek akadálytalanul tudnak előzni. A gyorsforgalmi utak a településeket elkerülő, nagyobb városokat, országrészeket, országokat összekötő útvonalak, amelyek mind a személy-, mind az áruszállításban forradalmasították a közúti közlekedést.

ágyazat[szerkesztés]

Vasúti felépítmény része, amely az aljakat rugalmasan alátámasztva a járműterhelést a sínekről a sínleerősítések és az aljak közvetítésével, elosztva a földműre adja át. Az ágyazat vezeti el a vasúti pályára jutó csapadékvizet, a vágányellenállás útján megvalósítja a vágány stabilitását, lehetővé teszi a vágány irányának, fekszintjének, túlemelésének előállítását és üzemközbeni tartósságát. Az ágyazat anyaga általában 25–65 mm szemnagyságú zúzottkő, de alárendelt vágányokban lehet kavics, homokos kavics vagy salak is.

földmű[szerkesztés]

Földből készült vagy a földben földmunkával kialakított szabályos alakzatú, önálló rendeltetésű vagy más építmény részét alkotó létesítmény.

Az eredeti földfelszínhez viszonyított helyzete szerint a földmű lehet töltés v. bevágás. Rendeltetése lehet: közlekedési vonalak alépítménye, tereprendezés, vízrendezés, vízépítési földmű (gát, árvízvédelmi töltés, csatorna, tározómedence), zagytározás, hulladékelhelyezés, környezetvédelem (zajvédőfal, szél- és hóvédőmű). A modern földművek felületeit, rézsűit biológiai védelemmel (gyepesítéssel, bokrosítással) vagy mesterséges burkolattal védik a szél- és vízerózió káros hatásai ellen. A földmű tartozékai a különböző támasztóművek és talajmegerősítések. A jelentősebb földművek viselkedését (süllyedését, alaktorzulását) szabatos geodéziai mérésekkel vagy e célra kifejlesztett eszközökkel (süllyedésmérő, dőlésmérő [inklinométer]) mérik. A földmű kiegészítő részei a környezet felszíni és felszín alatti vizeinek (talajvíz, rétegvíz) rendezése és elvezetése céljából épült árkok, szivárgók, szikkasztók és átereszek is.

műtárgy (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. festészeti, szobrászati, iparművészeti alkotás.

2. építészeti szakkifejezés:

minden épített létesítmény, amely az infrastruktúrának nem lakó-, kulturális, közigazgatási, egészségügyi stb. eleme, hanem ún. kiszolgáló építmény (pl. út, vasút, híd, hajózsilip, közműalagút, hőközpont).
keresztezés[szerkesztés]

{{egyért}}

kereszteződés[szerkesztés]

Kereszteződés, keresztezés:

1. közutak kereszteződése, közúti csomópont.

2. Közlekedési utak és vasutak szintbeni metszése, találkozása: vasút kereszteződése közúttal.


{{egyért}}

Vasúti kereszteződés[szerkesztés]

Tervezésekor döntő szempont a közúti forgalom védelme a vasútitól, mivel az utóbbi járműveinek mozgási energiája lényegesen nagyobb a közútiakénál, s fékútjuk is többszöröse azokénak.

A kereszteződést úgy kell kialakítani, hogy a megengedett sebességgel haladó közúti jármű vezetője a közelítő vonat megpillantása után képes legyen megállni a vasúti űrszelvény elérése előtt (szabad kilátás biztosítása), illetve a jármű változatlan sebességgel haladva biztonságosan el tudja hagyni az űrszelvényt, ha a vonat megpillantásakor már nem képes megállni.

A vasút és közút keresztezésének szöge min. 30°, de lehetőség szerint haladja meg a 45°-ot; a hegyesszögű átjárók rendkívül balesetveszélyesek, a közúti jármű vezetője ugyanis nehezen veszi észre a szinte a háta mögül közelítő vonatot. A vasúti kereszteződésnél a járművezetőt tájékoztatni kell, hogy a közút szabad-e a közlekedés számára. Ennek eszközei: vasúti jelzővel összefüggő vagy vonat által vezérelt fénysorompó, hasonló működtetésű félsorompó, helyből kezelt vasúti jelzővel összefüggő teljes sorompó. Ez utóbbi ma már nem telepíthető.

A KRESZ a fénysorompóval ellátott kereszteződés megközelítésekor és áthaladásakor a közúti járművek sebességét 40 km/h-ra korlátozza.

szivárgó[szerkesztés]

(geot) Felszín alatt áramló víz gravitációs összegyűjtésére és elvezetésére készített, és jó vízvezető anyaggal (kaviccsal, zúzottkővel) kitöltött, általában függőleges falú árok.

Az aljára folyókát vagy hézagos illesztésű cserép-, beton- vagy kemény műanyag csövet (dréncsövet) fektetnek az akadálytalan vízelvezetés érdekében, felülről pedig agyagtömítéssel zárják le a felszíni vizek bejutásának megakadályozására.

Finomszemcséjű talajkörnyezetben a szivárgó durvaszemű szívóteste és a védendő talaj közé egy- vagy többrétegű szűrőt illesztenek be, hogy megakadályozzák a finom talajrészecskék kimosódását és a szivárgó eltömődését. Szerkezetes földgátakban, árvízvédelmi töltésekben a mentett oldali támasztótest és rézsű védelme céljából építhetnek be talp-, paplan-, illetve ferde vagy függőleges síkú, ún. kéményszivárgókat.

védmű[szerkesztés]

Közúti és vasúti pálya különböző természeti behatások elleni védelmét, a forgalom biztonságos fenntarthatóságát, illetve a forgalom káros hatásaitól a pálya menti lakott települések mentesítését szolgáló építmény.

Pl. a hófúvások forgalomakadályozó hatásának megelőzésére szolgál a hóvédmű, amely lehet természetes (erdősáv, élősövény) vagy mesterséges (fa-, betonpalánk, különféle hálók, földmű); előnyös, ha ez a pályával párhuzamosan, az uralkodó szélirány felőli oldalon van. Magas hegységek pályái mentén hólavinafogó falakat kell ~ként beépíteni. Meredek hegyoldalak alatt vezető pálya védműve a hógörgetegfogó fal. Sivatagi jellegű terepen vezetett pályánál lehet szükséges homokvédő mű építése.

A környezetet a forgalom hanghatásától védő építmény a zajvédő fal (zajvédelem).

peron[szerkesztés]

<francia>: vasútállomásokon a személyszállító vonatok járműveibe a biztonságos és kényelmes felszállást szolgáló létesítmény.

A személyvonatok fogadó- és indítóvágánya mellé mindig kell peront tervezni. Magyarországon régebben ún. alacsony peront építettek, amelynek magassága a mellette fekvő vágány sínkoronájának felső szintjével volt azonos. Korszerűbb az emelt peron, amelynek járószintje 0,3 m-rel a sínkoronaszint fölött van. A magas peron felső járósíkja a személykocsik padlószintjével azonos szintben van, vagy azt megközelíti. (A földalatti gyorsvasutak állomásait az utascsere meggyorsítása és a balesetek megelőzése érdekében mindig a kocsi padlószintjével azonos magasságú és a kocsik oldalához közeli peronszegéllyel kiképzett peronokkal alakítják ki. A budapesti metró állomásainak peronja 1,1 m magas a sínkoronaszint fölött.)

Az emelt és magas peron megközelítésére – a vágányokra lehetőleg merőlegesen – alul- és felüljárókat kell építeni, amelyek mind a felvételi épülethez, mind az egyes peronokhoz és a csatlakozó utak szintjéhez lépcsőkkel kapcsolódnak.

A két vonatfogadó vágány közé épített, s a két vágányhoz közösen használt peront szigetperonnak nevezik.

A peron hosszát a mellette megálló személyszállító vonat legnagyobb hosszúsága határozza meg. Szélességét az utasforgalom nagysága, az áthaladó vonatok sebessége és a peronon elhelyezett létesítmények figyelembevételével kell megállapítani, alapul véve a peront közrefogó vágányok vágánytengely-távolságát is. A peron szélessége legalább 9,5 m, de két átmenő fővágány közötti peron esetében legalább 12 m. Ezt az aluljáróból felvezető lépcsőkar elhelyezése is befolyásolja, minthogy a lépcső mindkét oldalán a peron hosszirányában a biztonságos utasáthaladást lehetővé kell tenni. A korszerű szigetperonokat könnyűszerkezetű tetővel látják el.

alapozás[szerkesztés]
  • (geotechnika) Az alap kivitelezése; általánosan elterjedt szóhasználattal maguk az alapok vagy összességük (azaz az alapozási rendszer).
  • A befestendő felület előkészítése az egyenetlenségek eltüntetése és a festék felszívódásának megakadályozása végett. Az ókortól ismeretes eljárás.
  • A sokszorosítógrafikában így nevezik a saválló réteg fölvitelét a lemezre.

{{egyért}}

alapozás (geotechnika)[szerkesztés]

Az alapozást talajmechanikai szakvélemény alapján tervezik, annak geotechnikai és geohidrológiai adatait figyelembe véve. Az alapozásnak állékonynak kell lennie a töréssel, billenéssel és elcsúszással szemben. A felszerkezet káros alakváltozása elleni biztonságot az alapsüllyedésre, a töréssel szembeni biztonságot az alap teherbírására vonatkozó számításokkal kell igazolni. A teherbírás az alapra jutó azon legnagyobb teher, amelynek hatására nem keletkezik a talaj határfeszültségénél (vagy törőfeszültségének a biztonsági tényezővel osztott értékénél) nagyobb talpfeszültség. Síkalap esetén figyelembe kell venni a törés jellegét (nyírási törés, helyi törés, befúródás), mélyalap esetén az alsó és oldalsó felületek szerepét (a csúcsellenállást és a köpenysúrlódást). Ha az előzetes vizsgálatok szerint erre szükség van, védekezni kell a hidraulikus talajtörés és a kiüregelődés ellen is. A teherbírás a helyszínen előzetesen végzett vagy ellenőrző jellegű próbaterheléssel (a síkalapé felszíni próbaterheléssel, a cölöpé cölöp-próbaterheléssel vagy próbacölöpözéssel) állapítható meg. Statikai méretezéssel (pl. a rugalmas ágyazású alapra kidolgozott eljárással) kell bizonyítani, hogy az alaptestben keletkező igénybevételek az adott anyagra megengedhetők. Az alapot a talaj és a benne tárolt víz káros vegyi hatása (pl. a talajvíz agresszivitása) ellen is védeni kell. Kivitelezéskor meg kell oldani a munkagödör megtámasztását és szükség esetén (ha az építési talajvízszint az alapozási sík fölött van) a munkagödör víztelenítését is. A károsodott épületek további állagromlásának megakadályozására alkalmas egyik lehetséges megoldás az alapmegerősítés (aláfalazással, talajszilárdítással vagy Mega-cölöp segítségével).

Mega-cölöp: (ép) alépítmény, tartószerkezet, amelynek célja, szerkezeti szerepe az épület vagy egyéb létesítmény terheinek (saját tömeg, hasznos terhek) átadása a teherbíró altalajnak úgy, hogy az építmény élettartama alatt káros deformáció, törés a szerkezeti elemekben ne következzék be, és az esetleges süllyedés az építmény minden részében azonos mértékű legyen.

Két alapozási mód különböztethető meg: síkalapozás és mélyalapozás.

Síkalapozáskor a teherhordó talaj az épület legalsó pontjától 2–3 m-re van; fajtái a sávalapozás, a pontalapozás, a gerendaalapozás, gerendarács és lemezalapozás. Anyaga kő, tégla, beton, vasbeton, úsztatott beton.
Mélyalapozást alkalmaznak, ha a teherhordó talaj 5–20 m mélységben van. Fajtái a kútalapozás, a dugóalapozás, a cölöpalapozás, a résalapozás és a keszonalapozás. Anyaga a síkalapozás anyagain kívül fa és acél.
útburkolat[szerkesztés]

Az útpálya legfelső szerkezeti rétegének, illetve a köznyelvben a teljes pályaszerkezetnek az elnevezése.

Rendeltetése a járműforgalomból eredő terhek (járműtömeg, ill. tengelyterhelés, gyorsításból, fékezésből eredő erők) átvétele és továbbítása az alsóbb pályaszerkezeti rétegek és földmű irányába. Mivel viseli még a hőmérsékleti terheket is, a szélsőséges igénybevételeknek ellenálló módon kell megtervezni és megépíteni.

Az útfelületre kerülő forgalomtechnikai jelzésrendszer elemei az útburkolati jelek, amelyek a forgalom optikai vezetésére, az útfelület felosztására, ezzel a forgalom rendezésére, ill. a függőleges jelzésekkel (jelzőtáblák) összhangban a forgalmi rend úthálózaton történő megjelenítésére és a forgalom szabályozására szolgálnak. (Lásd még: közlekedési jelzőberendezések, közúti jelzések)

közúti pályaszerkezet[szerkesztés]

Többrétegű útburkolati szerkezet, amelynek felső rétege megfelelő szilárdságú, érdességű és egyenletességű, így alkalmas a járműforgalomból közvetlenül a felületére jutó függőleges és vízszintes járműerők felvételére. Az alsóbb rétegek feladata, hogy a felső útburkolati rétegből átadódó terhelést elosszák, azaz kellően csökkentve adják tovább a tömör földműnek, majd a talajnak. Rétegeit, összvastagságát a várható (mértékadó) forgalom jellegének (pl. személy- v. teherforgalom), nagyságának és az altalaj minőségének megfelelően kell megválasztani. A felsőbb rétegekben a nemes eruptív kőanyagokat és a legjobb minőségű kötőanyagokat kell használni, az alsóbb rétegekben a helyi kőanyagok is alkalmazhatók.
A közúti pályaszerkezetek két fő fajtája: a hajlékony pályaszerkezet felső rétegei bitumenes ragasztóanyaggal készülnek, a merevek cementbeton burkolatúak.

felépítmény[szerkesztés]

1. (vasút) a vasúti pályának az alépítmény fölötti része: vasúti felépítmény. Elemei a sínek, az aljak, az ágyazat, de idetartoznak az ezeket kiegészítő, összekapcsoló sínleerősítések és sínillesztések is.

2. (építészet) híd

3. (filozófia) alap és felépítmény

{{egyért}}

vasúti felépítmény[szerkesztés]

A felépítmény feladata a sínek közötti nyomtávolság pontos biztosítása, a sínek alátámasztása, a vasúti jármű terhelésének elosztása és az alépítményre oly módon történő átadása, hogy az ne érje el a földmű teherbírását. A sínfej tetején a jármű kerekéről átadódó 500–600 N/mm² igénybevételből a sín, az alátétlemez, az alj és az ágyazat teherelosztása következtében a földmunka tetején, koronaszintjén az igénybevétel általában nem haladhatja meg a 0,1 N/mm² értéket. A vágány alátámasztása szempontjából legelterjedtebb a keresztaljas felépítmény, amely a vágány hossztengelyére merőleges aljakból áll, de újabban terjed a betonlemezes (ágyazat nélküli) felépítmény is, amely különösen kiemelkedően nagy sebességű vasútvonalakon stabilabb alátámasztást ad, és – bár megépítése költségesebb – az ágyazat elhagyása folytán fenntartási igénye kisebb. A felépítmény elemeiben, így a sínben, az aljban és az ágyazatban a járműterhelés hatására ébredő igénybevételek meghatározásakor különleges hatásokként kell figyelembe venni a terhelő, robogó jármű sebességét és dinamikus hatásait, a járműkerekek nyomkarimáiról átadódó oldalirányú erőket mint többletterhelést, továbbá a vágány rugalmas alátámasztását.

alj[szerkesztés]

1. vasúti felépítményben a síneket alátámasztó elem.

2. szoknya

{{egyért}}

vasúti alj[szerkesztés]

Vasúti felépítményben a síneket alátámasztó elem.

Anyaga szerint van faalj (vagy talpfa), beton- és vasalj; alakja és elrendezése szerint pedig keresztező-, hossz- és magánalj.

A legrégebben használatos a faalj, amely rugalmassága, könnyű megmunkálhatósága és jó villamos szigetelőképessége miatt előnyös. Anyaga bükk, tölgy vagy fenyő. A faaljat élettartamának növelése, a korhadás megelőzése céljából impregnálják, kátrányolaj besajtolásával „telítik”.

A betonalj régebben lágyvasbetétes, Magyarországon az 1950-es évektől kezdve előfeszített kivitelben készül. Előnye gazdaságossága, a vágány stabilitását növelő nagyobb tömege, hosszabb élettartama, hátránya a kedvezőtlenebb villamos szigetelőképessége és a rákerülő sín nehezebb rögzíthetősége. A vasalj az acélban gazdag országokban terjedt el.

vágányellenállás[szerkesztés]

Az összehegesztett sínekből készített ún. hézag nélküli vágány hőmérséklet okozta hossz- és oldalirányú elmozdulását gátló ellenállás.

Része a sínvégnél elhelyezett heveder (acélheveder) súrlódási ellenállása (hevederenként 80–300 kN koncentrált erő) és az ágyazat ellenállása (5–10 N/mm megoszló erő). Ez utóbbi a vágány végétől számítva aljról aljra növekvő értékű erő, ami rendkívül fontos a szélső sínhőmérsékletek közelében esetleg bekövetkező baleset, a vágánykivetődések, ill. a síntörések megakadályozására.

szikkasztó[szerkesztés]

A felszíni víz összegyűjtésére és a talajba juttatására egy mélyebben fekvő, jó vízvezető rétegig kiemelt nyílt árok vagy zárt gödör.

áteresz[szerkesztés]

Vízátvezető műtárgy, amelynek nyílása nem nagyobb 2,0 m-nél.

Többnyire árkokat vagy kisebb patakokat vezetnek át utak vagy vasutak pályateste alatt. E célra beton- vagy vasbeton csöveket alkalmaznak, ez a csőáteresz, vagy két egymás mellé helyezett cső esetén az ikeráteresz. Nyílt munkaárokban, meglévő töltések, építmények alatti átvezetés esetén pedig csősajtolással készül. Ha az áthidaló vékony lemez, fedlapos áteresz a neve. Nyílt áteresz az a kis nyílású vasúti áteresz, amelynek az áthidalószerkezetét csak a sínszálak alkotják. Építettek kő- v. téglaboltozatos átereszeket is.

közúti csomópont[szerkesztés]

A közutak olyan (szintbeni vagy külön szintű) keresztezése és csatlakozása, ahol a csatlakozó útvonalon a forgalmi kapcsolatok rendszerint minden irányban lehetségesek (csomópont). Forgalomszabályozásuk módja szerint jelzőtáblásak (ezen belül körforgalmú csomópontok is), illetve jelzőlámpás szabályozásúak; alsóbbrendű utak találkozásánál esetleg forgalomszabályozás nélküliek.

földgát[szerkesztés]

(geot) földből épült, vizet tartó töltés (víztározók, állóvizek töltése, árvízvédelmi töltés).

ÁBRA: A földgát részei: 1 – vízoldali támasztótest, 2 – mentett oldali támasztótest, 3 – vízzáró mag, 4 – szivárgó, 5 – zárófal.

Koronaszintje magasabb, mint a várható legmagasabb vízszint, azért, hogy a mögötte lévő víz kiáradását és a hullámverés átbukását megakadályozza.

Lehet egynemű, de biztonságból épülhet különböző anyagú vízzáró részekből szerkezetes töltésként. A szilárdsága érdekében a földgát vízoldali és mentett oldali támasztóteste lapos rézsűvel épül. A vízzárás a feladata a gáttestbe illesztett zárótestnek, zárómagnak, záróéknek, zárószőnyegnek, valamint a többnyire nem földanyagú zárófalnak (szádfal, résfal, szigetelőlemez). A vízzáró elem mögött – és olykor előtte is – elhelyezett durvaszemcséjű, jó vízvezető anyagú szivárgók rendeltetése az esetleg mégis átszivárgó vizek összegyűjtése és károkozás nélküli elvezetése. A földgátat alulról vagy oldalról megkerülő vízszivárgás megakadályozása érdekében szükség lehet az altalaj vízvezető zónáinak, illetve a völgyoldalhoz csatlakozó bekötések talajának vízzáró anyaggal való injektálására. A földgát vízoldali rézsűjét ideiglenes rőzserakattal vagy végleges kőburkolattal, aszfaltburkolattal védik.

Már 100 m-t meghaladó magassággal is építenek földgátakat.

zajvédelem[szerkesztés]

(közl) olyan műszaki eszközök, berendezések, létesítmények, illetve technológiák összessége, amelyek meggátolják, hogy a nagy forgalmú és beépített környezetben vezető közutak mentén a környezetet érő zajterhelés túllépje a környezetvédelmi hatóság által előírt határértéket. Követelmény, hogy a közúti forgalom keltette motor- és kerékzaj ún. mértékadó hangnyomásszintje nem érheti el az emberi egészséget károsító mértéket. A zajvédelem eszköze az előírt magasságú, anyagú és kialakítású zajvédő fal.

talajmechanika[szerkesztés]

<gör.–lat.>: (geot) mérnöki, alkalmazott tudomány, amely a talajok tulajdonságait és viselkedését a rajtuk lévő vagy oda tervezett építményekkel kölcsönhatásban vizsgálja.

Megalapítója és legismertebb képviselője K. A. Terzaghi volt.

A talajok jellegzetesen háromfázisú rendszerek: szilárd részből, illetve a hézagokat részben vagy teljesen kitöltő vízből és levegőből állnak, szilárdságukat, összenyomhatóságukat, víz- és légáteresztő képességüket, tömöríthetőségüket, hő- és fagyhatással szembeni viselkedésüket – az ásványi összetételük és szemcséik mérete mellett – döntően e három alkotórész kölcsönös viszonya határozza meg.

Az elméleti talajmechanika a fizika, a kontinuummechanika, a hidraulika, a kémia nyújtotta alapokon vizsgálja a talaj teherbírásának (alapozás), a szerkezetekre ható földnyomásnak, a földtömegek (rézsűk és természetes lejtők, földgátak) állékonyságának, a talajban történő víz- és hőáramlás törvényszerűségeinek, a dinamikus hatásokkal (rázkódtatással, földrengéssel) szembeni viselkedésnek, káros, szennyező vagy radioaktív anyagok szétterjedésének és az ellenük való védekezésnek a kérdéseit. A talajfizika emellett a talajok anyagi összetételével, azonosításával és osztályozásával, fizikai-mechanikai jellemzőinek laboratóriumi, illetve helyszíni meghatározásával foglalkozik.

Irod. Kézdi Á.: Talajmechanika (1–2., 1952–54).

alapsüllyedés[szerkesztés]

Építmények alapjának (alapozás) függőleges irányú elmozdulása.

Ha az elmozdulás lefelé irányul, süllyedés, ha fölfelé irányul, emelkedés a neve. Süllyedést idézhet elő a talaj statikus teherre bekövetkező összenyomódása, a térfogatváltozó talaj zsugorodása, a talajroskadás, a bányászat, az alap alatti üreg beomlása, belső erózió, a talajvízszint süllyedése, járművek, gépek stb. okozta dinamikus hatás, földrengés, metróépítés. Emelkedést válthat ki a térfogatváltozó talaj duzzadása, a felúszás, a talajvízszint emelkedése.

A talajok közül különösen veszélyes a tőzeg, a puha iszap és agyag, a laza feltöltés, valamint a lösz (ha vizet kap); az elmozdulás mértéke kivételesen akár több m is lehet (Mexikóváros épületei, a pisai ferde torony stb.).

A konszolidáció három fázisának megfelelően van azonnali, elsődleges és másodlagos süllyedés. Az alakváltozási vonal alakja szerint egyenletes süllyedés, billenés, süllyedéskülönbség, lehajlás és áthajlás különböztethető meg. A mozgások előrejelzése a talajban keletkező feszültségek alapján végzett süllyedésszámítással történhet, veszélyességük mértéke statikai számítások vagy a süllyedéskritériumok alapján ítélhető meg. Az előrejelzés helyességének ellenőrzésére, általában a káros mozgások előrejelzésére szolgál a süllyedésmérés.

talpfeszültség[szerkesztés]

(geot) síkalapra ható teherből az alapnak az alsó felületén az altalajra átadódó teher által keltett mechanikai feszültség (alapozás). Szokásos mértékegysége: kPa vagy MPa (pascal). Eloszlása (egyenletes, lineáris vagy teknő, esetleg nyereg alakú) függ a teher központos vagy külpontos, az alaptest merev vagy hajlékony voltától, és hogy az altalaj szemcsés vagy kötött (kohéziós) anyagú-e, azaz ki tud-e térni oldalra a teher alól. (Lásd még: ágyazási együttható)

csúcsellenállás[szerkesztés]

(geot) a cölöp teherbírásának a cölöpcsúcs környezetében lévő földtömeg behatolási ellenállásából adódó része.

köpenysúrlódás[szerkesztés]

(geot) az az ellenállás – erő, feszültség –, amely egy közegbe ágyazott test mentén a test mozgatásával ellentétes irányban lép fel a test felületén; értéke a felületre ható merőleges erőkkel, feszültségekkel és a közeg és test közötti súrlódási tényezővel arányos, s iránya a felületi normális irányával maximálisan a súrlódási szög értékét zárhatja be (kútalap, cölöpalap köpenysúrlódása).

hidraulikus talajtörés[szerkesztés]

1. valamely talajtömeg egyensúlyának megbomlása a felfelé áramló víz felhajtóerejének és nyomásának hatására. Kísérőjelensége a talaj fellazulása és nyírószilárdságának erőteljes csökkenése vagy teljes megszűnése. Adott feltételek mellett minden talajban létrejöhet, függetlenül a szemcsenagyságtól és az áteresztőképességtől.

2. (geot) magas földgátakra, különösen azok agyagmagjára jellemző tönkremeneteli jelenség. Oka, hogy a gáttest egyenlőtlen alakváltozásai folytán – többnyire a gát alapjához közeli ponton – a talajtömeg oldalirányban oly mértékben tehermentesül, hogy húzás lép fel benne, függőleges repedés keletkezik, és a víz ide behatolva szétrepeszti a gáttestet.

kiüregelődés[szerkesztés]

(geot) a talaj kimosódása hídpillérek, építményalapok alól vízáramlás, hullámverés vagy vegyi kioldódás hatására.

felszíni próbaterhelés[szerkesztés]

(geot) az altalaj várható teherbírásának kísérleti meghatározása a talaj felszínén vagy a terhelő lemez szélességének ötszörösét mindkét irányban meghaladó méretű kutatógödör alján, a terhelések és a hozzájuk tartozó süllyedések meghatározása által.

cölöp-próbaterhelés[szerkesztés]

(geot) helyszíni módszer cölöpök teherbíró képességének meghatározására. A beépítendővel azonos méretű és kivitelű cölöpöt azonos mélységre lehajtanak, s azonos mértékben megterhelnek; a tehermentesítés után megmérik a terhelés okozta benyomódást.

alapozási sík[szerkesztés]

(geot) a síkalap alsó határfelületének vagy a mélyalap csúcsának (talpának) síkja; helyzetét általában a rendezett terepszinthez, járdaszinthez, az épület ±0,0 szintjéhez viszonyítva adják meg, ritkábban használatos a tengerszint feletti magasságban kifejezett számérték.

aláfalazás[szerkesztés]

(geot) meglévő épület síkalapjának aláfogása téglával vagy betonnal, az alapozási sík mélyebbre vitele végett. Célja rendszerint a károsodott épület további állagromlásának megakadályozása vagy a szomszédos új épületével azonos alapozási sík biztonságos létrehozása. Szakaszosan készül: egyszerre kb. 1–1 m-es szakaszokat bontanak ki és falaznak alá ugyancsak 1–1 m-es kihagyásokkal, ezt követően veszik munkába a kihagyott falrészeket. Az aláfalazás újabb mozgásokat válthat ki, mert az új alaptest csatlakoztatása nem oldható meg tökéletesen, másrészt egyes rétegekre többletfeszültségek is juthatnak.

talajszilárdítás[szerkesztés]

(geot) a talaj mechanikai tulajdonságainak (tömörség, szilárdság, összenyomhatóság, illetve vízáteresztő képesség) kedvezőbbé tétele idegen kötőanyag (vizes keverék vagy oldat) bevitelével a talajba.

Egyik módja a szilárdítóanyag bejuttatása a talaj hézagaiba, repedéseibe fúrócsövön keresztül (talajszilárdítás injektálással), a talajszerkezet ellenállásától függően változó nyomással. Durvább szemcséjű, jó vízáteresztő talajban, repedezett kőzetben cementtejet vagy cement-bentonit szuszpenziót használnak. Finomabb szemcséjű talajban (iszapos homok, homokliszt, lösz) a vegyi talajszilárdítás hatékonyabb. Ilyen a vízüveges talajszilárdítás, amely főként a szilikát (kvarc) anyagú talajokban eredményes: a vízüvegből kicsapódó kovasav gél a talajszemcsékkel tartós kötést hoz létre. Különleges és költséges módszer a szintetikus gyantákat alkalmazó talajszilárdítás. Másik módja a talajhabarcsolás, amely nagy kinetikus energiájú folyadéksugárral aprítja fel és keveri össze a talajt a szilárdítóanyaggal. A talajszilárdítás úgy történik, hogy kis átmérőjű előfuratban lehajtott fúrórudazat végén a rászerelt fúvókákon keresztül 400–500 bar nyomással kilövellt folyadékkal megbontják a környező talaj szerkezetét, és a habarcsot átkeverik a szilárdítóanyaggal. A rudazat fokozatos visszahúzásával hengeres szilárdított talajhabarcsoszlop képződik. Az oszlopok egymásba kapcsolásával tetszőleges geometriájú szilárdított tömb hozható létre.

A talajszilárdítást alapok megerősítésére (alapozás), vízzáró függönyfalak építésére, föld alatti munkaterek (munkagödör) határolására, rézsűk stabilizálására, valamint horgonytömbök kialakítására használják.

közlekedési jelzőberendezések[szerkesztés]

a közlekedést szabályozó jelzések közlésére szolgáló berendezések.

Legrégebbiek a vasúti közlekedési jelzőberendezések, egyidősek a vasúti üzem megindításával, s a kötött pályás vasúti közlekedés miatt különös jelentőségük van. Lehetnek helyhez kötött, a vasúti pálya mentén elhelyezett táblák, amelyek utasítást vagy figyelmeztetést közölnek, illetve jelzők, amelyek egyes elemeik elmozdításával, illetve különféle színű, állandó vagy villogó fényjelzésükkel adnak utasítást a vonatszemélyzetnek.

A 200 km/h-nál nagyobb sebességgel járható vasútvonalakon a pálya mentén elhelyezett közlekedési jelzőberendezéseket vonatról már nem lehet biztonságosan észlelni, ezért a pálya menti jelzőket elhagyják, és az utasítást rádión kapja meg a mozdonyszemélyzet. A vasútállomási közlekedési jelzőberendezések mechanikus illetve elektromos függésben vannak a vágányutat létrehozó forgalmi (váltóállító stb.) berendezésekkel.

A közúti közlekedési jelzőberendezések a gépjárműforgalom rohamos fejlődésével párhuzamosan alakultak ki, mára a közúti forgalom biztonságos lebonyolításának nélkülözhetetlen eszközei. Magyarországon 180 féle jelzőtábla van, amelyek többek között az útvonaltípust jelzik, utasítást, tájékoztatást, veszélyt, tilalmat stb. közölnek. Ezeket kiegészítik az útburkolati jelek. A városi közlekedés biztonságának fontos eleme a jelzőlámpás forgalomirányítás, amelyen belül több csomópont és útszakasz jelzőlámparendszereinek összehangolásával a közutak átbocsátóképessége is jelentősen növelhető.

A folyami hajózásnál a hajóutat úszó jelekkel, bójákkal, parti jelekkel, táblákkal és az ezeket kiegészítő fényjelzésekkel jelölik ki.

A tengerhajózásnál elsősorban a kikötőkön belüli hajóforgalmat szabályozzák közlekedési jelzőberendezésekkel, míg a nyílt tengeri hajózás legősibb jelzőberendezése a világítótorony (lásd még hajózási jelek).

A légi közlekedés biztonságos irányítását, a légi utak kijelölését, a repülés irányára és magasságára vonatkozó utasítások kiadását stb. a repülőterekhez telepített irányító központok és a repülőgép közötti rádiókapcsolattal valósítják meg. A repülőtéren tartózkodó légi járművek számára a repülőtéri felületek – futópályák, gurulóutak, várakozó kitérők stb. – igénybevételére vonatkozó utasítások kiadásához és vételéhez a rádiókapcsolat mellett a burkolati jelek és jelzések, valamint a villamos működtetésű jelzők széles körét alkalmazzák.

közúti jelzések[szerkesztés]

jelzőtáblák, útburkolati jelek összefoglaló neve, amelyek az utakon, elsősorban a csomópontokban szabályozzák és könnyítik a járművek számára a megfelelő pozíció kiválasztását és az áthaladást.

ÁBRÁK: Közúti jelzések. a – gyalogátkelőhely, b – veszélyes lejtő, c – Vigyázat! Szembejövő forgalom, d – forgalomirányító fényjelző készülék, e – behajtani tilos, f – magasságkorlátozás, g – megfordulni tilos, h – megállni tilos, i – előírt haladási irány, j – előírt legkisebb sebesség, k – zsákutca, l – várakozóhely, m – Állj! Elsőbbségadás kötelező, n – főútvonal, o – főútvonal vége, p – „Elsőbbségadás kötelező” tábla következik, r – kijelölt haladási irány (útburkolati jel [nyíl])

Csoportosításuk:

  1. Veszélyt jelző táblák (egyenlő oldalú háromszög alakú, vörös szegélyű fehér táblák), amelyek pl. közeli vasúti kereszteződésre, éles kanyarra, útszűkületre, útépítésre stb. figyelmeztetnek.
  2. Tilalmi táblák (kör alakú, vörös szegélyes táblák): egyes járműfajták v. minden jármű behajtását, a járművek megállását v. várakozását tiltják, járművek magassági v. szélességi méreteire korlátozást írnak elő stb.
  3. Utasítást és útbaigazítást adó táblák (kör v. téglalap alakú, ált. kék színű táblák): előírt haladási irányra, körforgalomra, parkolóhelyre, segélyhelyre, töltőállomásra stb. utalnak.
  4. Főútvonalat és áthaladási elsőbbséget jelző táblák.
  5. A fehér színnel festett útburkolati jelek részint megerősítik a táblák jelzéseit, részint elősegítik a járművek besorolását.
sínillesztés[szerkesztés]

(közl) a vasúti sínek hosszanti – hegesztés nélküli – kapcsolatát megteremtő felépítmény-szerkezet, amelyet hevederkötéssel oldanak meg.

Feladata a sínek folyamatos, a járműterhelésnek megfelelő alátámasztása, a két illeszkedő sínvég közötti függőleges vagy vízszintes lépcsőképződés megakadályozása, valamint a sínhőmérséklettől függően változó (max. 20 mm-es) dilatációs hézag kialakítása.

A sínillesztést a sín ún. hevederkamrájába illeszkedő és hevedercsavarokkal összeszorított két heveder alkotja. A hevederes sínillesztések karbantartása költséges, a sínvégek forgalom alatti elverődése és lehajlása, a hevedercsavarok kilazulása stb. sínhegesztéssel, hézag nélküli vágányok létrehozásával szüntethető meg.

A sínillesztés különleges fajtája a dilatációs sínillesztés, amely 160 mm sínvégelmozdulást is lehetővé tesz.

A vasúti biztosítóberendezések miatt szükséges egyes vágányszakaszok sínjeinek egymástól való villamos elszigetelése. A szigetelt sínillesztéseket régebben falemezekből készített vagy szigetelő műanyag lemezzel bélelt hevederekkel oldották meg. Korszerű eljárás a ragasztott, szigetelt sínillesztés: a sínt és a hevedert egymástól műgyanta ragasztóval és többrétegű üvegszövettel elszigetelik, s a nagy szilárdságú hevedercsavarok szárát műanyag gyűrűben helyezik el. A beépített ragasztóanyag és a mintegy 180 kN erővel meghúzott hat hevedercsavar a sínvégek hosszirányú elmozdulását megakadályozza, így az a hézag nélküli vágány mozdulatlan szakaszába is – a villamos szigetelés biztosítása mellett – beépíthető.

acélheveder[szerkesztés]

heveder:

acéllemezből készített, idomacél-, rúd- vagy acélszerkezetrészt erőátvivő módon összekapcsoló szerkezeti elem.

Alkalmazások:

  1. tartály- és szegecskötésnél a homlokfelületükkel érintkező lemezvégek egy- vagy kétoldali összeerősítésére;
  2. hajtó- és szállítólánc, fogaslánc fő alkatrésze, amely a csapokat váltakozva köti össze;
  3. vasúti sínszálak összekötésére két acélhevederrel és csavarokkal.
csomópont (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. (fiz) az állóhullámok terében az a pont, ahol a hullám amplitúdója nulla. A csomópontok az ellentétes fázisban rezgő részecskéket választják el egymástól; egyszerű állóhullámnál két csomópont egymástól mért távolsága a hullámhossz fele. Kétdimenziós rezgések (pl. lemezek rezgése) esetében a csomópontok csomóvonalat, háromdimenziós (pl. egy zárt térben kialakuló) rezgésnél pedig csomófelületet alkotnak.

2. (fiz) fizikai lengőrendszerek (mechanikus, akusztikus rendszerek) azon pontja, amely lengés közben helyben marad.

3. (vill) villamos hálózatok azon összeköttetési pontja, ahol két vagy több vezetékszakasz találkozik, illetve ahová fogyasztók vagy betáplálások csatlakoznak (még csillagpont). Kirchhoff első törvénye (Kirchhoff-törvény) szerint az egy csomópontba befolyó és onnan kifolyó áramok összege zérus.

4. (ir) irányítási rendszerek hatásvázlatában a jelek elágazási helyének a megnevezése.

5. (mech) rácsos rúdszerkezetek rúdjait összekapcsoló csuklók középpontja.

6. (közl) útpályák keresztezési vagy találkozási pontja, ahol az irányváltozások végrehajthatók.

ÁBRA: Fél lóhere-csomópont (R: sugár m-ben)

ÁBRA: Rombusz-csomópont

ÁBRA: Trombita-csomópont

A közúti csomópont fő típusai: szintbeni csomópont ahol valamennyi keresztező és kanyarodó mozgás egy síkban bonyolódik le; külön szintű csomópont, ahol a csomóponthoz vezető útpályák magasságkülönbséggel találkoznak, s a csomóponti mozgások lejtőben, ill. emelkedőben fekvő, külön e célra épült pályákon bonyolódnak le (csomóponti ág). A külön szintű csomópontok általában autópályákon, autóutakon találhatók; ismertek a trombita-, rombusz-, negyed, fél és teljes lóhere-csomópontok.

A vasúti csomópont vasútvonalak olyan találkozási pontja, ahol személy- és/vagy tehervonatok fogadását, rendezését, indítását végzik. (Lásd még: körforgalmú csomópont)

7. (inf, hír) az adatátviteli hálózat csatlakozó pontjain található számítógép, amely üzenetek vagy csomagok küldését, fogadását, illetve ezek forgalomirányítását végzi. A csomópont az erőforrásgéptől érkező vagy oda irányuló üzeneteket vagy csomagokat kezeli, majd a forgalomirányításnak megfelelően valamelyik szomszédjának továbbítja vagy onnan fogadja. A hálózati topológiának megfelelően minden erőforrásgép csomóponti gépen keresztül kapcsolódik az adatátviteli hálózathoz. A csomópont az adatátviteli hálózat működési elvétől függően csomagkapcsoló vagy vonalkapcsoló csomópont lehet.

8. (csill) csomó

körforgalmú csomópont[szerkesztés]

(közl) szintbeni csomóponttípus, amelynél a körpályán haladó járműveknek van elsőbbségük a becsatlakozni, illetvw a csomóponti műveleteket végrehajtani kívánó járművekkel szemben.

ÁBRA: Körforgalmú csomópont

Már az 1960-as évek előtt elterjedt csomóponti forma volt Magyaro.-on. Napjainkban mind a városi, mind az országos közúthálózat csomópont-korszerűsítési munkáiban gyakori. Előnyei: csomóponti manőverek során a hagyományos keresztezésekhez képest negyedére csökken a konfliktuslehetőségek száma; az egyszerű mozgások folyamatosan, időveszteség nélkül bonyolódnak, környezeti hatásaik kedvezőek; a minden irány számára lassú csomóponti mozgások minimálisra csökkentik a baleset veszélyét.

szádfal[szerkesztés]

(geot) a talajba veréssel, sajtolással, vibrálással vagy öblítéssel bejuttatott, egymásba kapcsolódó hornyokkal v. eresztékekkel szorosan, vízzáró módon egymáshoz illeszkedő, szerkezetileg együttdolgozó pallókból álló, általában függőleges fal.

ÁBRA: Árvízvédelmi szádfal építése

A fa- és előre gyártott (ált. feszített) vasbeton anyagú pallók hornyolással illeszkednek, alsó végüket vágóélszerűen alakítják ki. Általánosak a hengerelt, nagy merevségű, teljes vagy félhullám alakú, körmökkel kapcsolódó acélpallók.

A szádfal alkalmazásai: élővízben vagy a talajvíz szintje alatt nyitott munkagödör vízzáró oldalhatárolása és oldalfalának megtámasztása a föld- és víznyomással szemben, hídpillérek alapozásának kimosással szembeni védelme, vízépítési műtárgyak alatti káros szivárgási hatások veszélyének csökkentése a szivárgási hossz megnövelésével. A megtámasztás céljából készült szádfalat az állékonyság és kielégítő alsó befogás létrehozása érdekében a munkagödör aljától kellő mélységig beverik a talajba, a felső kiálló (a megtámasztandó földfallal érintkező) szakaszát pedig vagy konzolosan szabadon hagyják (befogott szádfal), vagy ha a terhek miatt szükséges, egy vagy több sorban dúcokkal, vagy hátrahorgonyzással támasztják meg (kihorgonyzott szádfal).

résfal[szerkesztés]

réselt fal:

(ép, geot) az altalajba gépi kotrással mélyített keskeny vágat (rés) szilárd teherbíró vagy vízzáró anyaggal való kitöltésével kialakított fal. Rendeltetése lehet munkagödör függőleges földfalának a megtámasztása, vízzárás vagy mélyalapozás.

A résfalat réselőgéppel készítik úgy, hogy a kinyitott munkaárkot résiszappal (bentonitos zaggyal) folyamatosan feltöltik, és ennek hidrosztatikus nyomása (a folyadéknyomás) a talajt megtámasztja, s a rést megvédi a beomlástól. A betont a betonozócsővel a résfal aljára vezetik, és a beton szintjének emelkedésével egyidejűleg a résiszap kiszorul a résből.

A résfal általában a talajvíz áramlásának ideiglenes vagy tartós megakadályozása, illetve csökkentése érdekében épül, ezért a mélységét úgy választják meg, hogy az a vízárró talajrétegbe érjen be. Vízzáró résfal alkalmazható pl. egy szennyezett talajvizes terület körülzárására, és ezzel a környezet védelmére. A résfalakat igen gyakran építik építmények alapozásánál körülzárásra, ahol a résfal elsősorban a talaj vízszintes megtámasztását szolgálja, de az építményről átadódó függőleges terheket is viselni képes. A vízzáró résfal alkalmas arra, hogy a munkatérben elhelyezett szűrőkút, illetve az ebben lévő szivattyú segítségével a körülzárt munkatéren belül a talajvíz szintje az alapozási sík alatt legyen, és így az építés száraz munkaterületen történjék.

földnyomás[szerkesztés]

(geot) földbe épült, földbe ágyazott vagy földet támasztó szerkezetek falára ható, eredendően a talajkörnyezet súlyából származó nyomás.

Jellege és nagysága a szerkezet és a vele érintkező földtömeg közötti viszonylagos elmozdulás függvénye. Merev, billenő támfalak esetében a földnyomás a víznyomáshoz hasonlóan a mélységgel arányosan növekszik. Ha mind a fal, mind a talajkörnyezet teljesen mozdulatlan, nyugalmi földnyomás alakul ki. Jáky J. (1944) általánosan elfogadott megoldása szerint a vízszintes nyugalmi földnyomási feszültség és a függőleges önsúlyfeszültség között lineáris összefüggés van:

σx/σz = 1 – sin ϕ,

ahol ϕ a talaj belső súrlódási szöge. Ha a fal a földtömeghez képest kissé kifelé elbillen, akkor mögötte a talaj expandál, nyírási ellenállása fokozatosan érvényre jut, és a földnyomás csökken. Végül egy összefüggő csúszólap mentén talajtörés következik be: az ebben a határhelyzetben kialakuló hatás az aktív földnyomás. Ha viszont a fal valamely külső kényszer hatására nekinyomódik a földtömegnek, és abban kompressziót hoz létre, akkor ez növekvő földellenállást vált ki. Ennek felső határértéke (amikor a terhelt földtömeg egy csúszólap mentén kitér) a passzív földnyomás. Ez utóbbinak földbe ágyazott kihorgonyzó szerkezetek, függőhidak horgonyzó pilléreinek tervezésénél van jelentősége.

térfogatváltozó talaj[szerkesztés]

(geot) finomszemcséjű, többnyire agyagos talaj, amely mikroszkopikus méretű részecskéinek nagy fajlagos felülete következtében vízzel érintkezve jelentős vízfelvételre képes, és a térfogata megduzzad. Szárításkor térfogata zsugorodik. A két ellentétes folyamat többé-kevésbé reverzíbilis, de sokszori ismétlődése a talajszerkezet roncsolódását okozhatja. Térfogatváltozó talajon épült útburkolatok, házak alapsüllyedés miatt tönkremehetnek, homogén módon megépített árvízvédelmi töltések védőképességüket elvesztik.

talajroskadás[szerkesztés]

(geot) mikroporózus talajokban tapasztalható állékonyságromlás.

Oka: terhelés következtében a szemcsék közötti mészhártyákban repedések keletkeznek, és nedvesség hatására a talaj látszólagos kohéziója megszűnik. A talajroskadás az alapsüllyedés egyik okozója lehet.

konszolidáció[szerkesztés]

<latin>

  • Konszolidáció (közgazdaságtan): politikai és/vagy gazdasági válságot követően az egyensúlyteremtés és a stabilizálás, illetve a helyzet normalizálódásának időszaka.
  • Konszolidáció (pszichológia): az emléknyomok megszilárdulásának feltételezett folyamata az idegrendszerben, amelynek révén az átmeneti, labilis idegrendszeri nyom tartós nyommá alakul.
  • Konszolidáció (geotechnika): a talaj állandó teher alatti összenyomódásának – építmények süllyedésének – időben elhúzódó folyamata.

{{egyért}}

konszolidáció (közgazdaságtan)[szerkesztés]

<latin>:

Politikai és/vagy gazdasági válságot követően az egyensúlyteremtés és a stabilizálás, illetve a helyzet normalizálódásának időszaka.

Pénzügyi értelemben költségvetési szervek vagy bankok mérleghiányának csökkentése, illetve megszüntetése többnyire állami juttatás révén. Vállalatoknál a tartozások átváltoztatása részvénytőkévé, ezáltal a mérleghiány megszüntetése. Számviteli értelemben valamilyen szempontból összetartozó gazdasági egységek (azonos érdekcsoporthoz tartozó vállalatok, költségvetési szervezetek) elszámolásának összevonása, közös mérleg készítése, így az egymással szembeni tartozások és követelések nem jelennek meg a mérlegben.

konszolidáció (pszichológia)[szerkesztés]

<latin>:

Az emléknyomok megszilárdulásának feltételezett folyamata az idegrendszerben, amelynek révén az átmeneti, labilis idegrendszeri nyom tartós nyommá alakul.

A konszolidáció bizonyítéka, hogy a tanulást követő inaktivitás növeli a megjegyzést, illetve hogy a koponyát érintő balesetek után gyakran fordul elő amnézia a balesetet közvetlenül megelőző időkről, mivel a trauma megzavarja a konszolidációt. A mai felfogás szerint központi szerepet játszik benne a hippocampus.

Irod. A. Baddeley: Az emberi emlékezet (1996; m. 2000).

konszolidáció (geotechnika)[szerkesztés]

<latin>:

A talaj állandó teher alatti összenyomódásának – építmények süllyedésének – időben elhúzódó folyamata.

Főként telített agyagok viselkedésére jellemző, szemcsés talajokban az összenyomódás a teher felhordását követően szinte azonnal bekövetkezik. Magyarázata: időre van szükség ahhoz, hogy a teher alatt a víz az összenyomódó talajból fokozatosan kipréselődjék, míg létrejön egy új egyensúlyi állapot. Minél összenyomhatóbb és kevésbé vízáteresztő a talaj, annál lassúbb a konszolidáció. A teher kezdetben a talaj hézagait kitöltő vízben okoz feszültséget (pórusvíznyomás), majd fokozatosan hárul a talajvázra. Az egydimenziós (függőleges) konszolidáció elméleti megoldását K. A. Terzaghi adta meg (1923), megteremtve ezzel a modern talajmechanika alapjait.

süllyedésmérés[szerkesztés]

(geot) A süllyedések mérése történhet az épületalapokra helyezett fix mérési pontok rendszeres szintezésével. Széles épületek, tartályok, töltések süllyedését az alapozás szintjén fektetett rugalmas cső kijelölt pontjai relatív függőleges elmozdulásainak a meghatározásával lehet mérni.

síkalap[szerkesztés]

alaptest

(geot) az épület szerkezetének az alsó eleme, amely az épület terheit az alsó támaszkodó felületén közvetlenül az altalajra adja át.

A talaj teherbírásától függően és a süllyedések csökkentésére a síkalap alaprajzi méretei általában nagyobbak a csatlakozó szerkezeti elem méreteinél. A falakat végigmenő, folytonos sávalapok, az egyedülálló oszlopokat vagy pilléreket zárt alaprajzú (négyszög, sokszög, kör) talp- vagy tömbalapok támasztják alá. A szalagalapok vagy talpgerendák egy oszlopsor terheit fogják össze. Egymást merőlegesen metsző és szerkezetileg monolitikusan egybeépített talpgerendák alkotják a gerendarácsot (gerendaalap), amely alkalmas különböző felszerkezeti elemek terheinek az összefogására és az építmény merevítésére. Hasonló célú a lemezalap, amely az egész épület alatt átmenő, összefüggő szerkezet, gyakran gerendaráccsal merevítve. A kis méretű vagy csekély konzolkinyúlású sáv- és tömbalapok kivételével – amelyek anyaga lehet beton, habarcsba rakott kő – a síkalapok vasbetonból készülnek. Különleges megoldásúak a vékony vasbeton szerkezetű donga- és héjalap'ok. Több szinten alápincézett vagy egyéb nyitott, föld alatti belső terű épületek mélyített síkalappal, ált. lemezalappal készülhetnek. Ekkor az eltávolított föld tömegével azonos mértékben csökken a síkalapra jutó teher. Ezt az elvet kihasználva viszonylag kis teherbírású talajon is emelhetők nagy terhelésű épületek (kompenzált síkalapozás).

ágyazási együttható[szerkesztés]

(geot) a talajra terhet átadó szerkezeti elem (alapozás, vasúti keresztalj stb.) adott pontjában a feszültség irányába eső egységnyi süllyedést kiváltó talpfeszültség.

mélyalap[szerkesztés]

(geot) olyan alap, amely – ellentétben a síkalappal – az építmény terheit nem a szerkezeti elemek (falak, pillérek) alsó részének alkalmas kiszélesítésével adja át a talajra, hanem közvetítő elemek vagy szerkezetek segítségével hárítja át mélyebben fekvő teherbíró talajrétegekre. Fajtái: cölöp-, résfal-, kútmélyalap. (Lásd még: mélyalapozás)

injektálás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

<lat.>:

  • Általában: befecskendezés.
  • (geotechnika) Idegen anyag – habarcs, oldat – nyomás alatti bejuttatása a talajba, roncsolt, repedezett kőzetbe vagy szerkezet körüli üregbe talajszilárdítás, vízzárás vagy tömedékelés céljából. Egyéb alkalmazások: épületek, építmények utólagos vízszigetelése; utófeszített vasbeton szerkezetekben a kábelcsatornák kitöltése cementhabarccsal.
munkagödör[szerkesztés]

(geot) a térszín alatt a talajba mélyített, illetve nyílt vízben kialakított nyílt felszínű, rendezett, biztonságos oldalhatárolású és ideiglenesen víztelenített munkatér.

A talajvíz szintje felett létrehozott, nyitott munkagödörben annak biztonságos oldalhatárolásáról kell elsősorban gondoskodni. Akadálytalan területen és állékony talajban a munkagödröt szabad földrézsűvel emelik ki, egyébként függőleges földfallal határolják, amelyet megtámasztanak. Vezetékek, sávalapok keskeny munkagödrének oldalait ideiglenes dúcolással támasztják meg. Széles munkagödör oldalhatárolása többsoros, a szemközti oldalfalakra támaszkodó, kellően merevített térbeli dúcolással vagy összefüggő körítő fallal (szádfal, cölöpfal, résfal, kihorgonyzás) történhet. A talajvíz szintje alá mélyítendő munkagödörből a munkatér szárazon tartására a munkagödör oldalán és alján beszivárgó vizeket eltávolítják. Kevéssé áteresztő talajban a vizet árkokban, zsompokban összegyűjtik, és folyamatosan vagy szakaszosan kiszivattyúzzák. Áteresztőbb talajban a kielégítő víztelenítést mesterséges talajvízszint-süllyesztéssel érik el. Különlegesen nehéz körülmények között (nagyon mély munkagödör, nagyon áteresztő talaj, környezetkárosodás) talajfagyasztást vagy talajszilárdítást alkalmaznak teljes oldalsó és alsó vízzárásra. Élő vízben kialakítandó munkagödör vízzáró oldalhatárolása körgáttal (körtöltés, zárógát) oldható meg.

hajózási jelek[szerkesztés]

(közl) vízi utakon, tengerpartok mentén, kikötők bejáratánál, hajózási akadályoknál a hajósok tájékoztatására, a hajózás szabályozására, továbbá a hajók egymás vagy a part közötti tájékoztatására, üzenetváltására szolgáló jelek, jelzések.

ÁBRÁK: Hajózási jelek 1 – Fokozott figyelem, 2 – Állj, 3 – Korlátozott vízmélység, 4 – Áthajózás tilos, 5 – Hangjelzést adni, 6 – Előzés tilos, 7 – Hajókaravánok előzése tilos, 8 – Kikötés tilos, 9 – Korlátozott áthajózási magasság, 10 – Korlátozott áthajózási szélesség, 11 – Hajóútszűkület, találkozás tilos, 12 – Horgonyozni tilos, 13 – Hullámkeltés tilos, 14 – Max. sebesség, 15 – Kötelező haladási irány, 16 – A parttól tartandó min. távolság, 17 – Áthajózásra ajánlott hídnyílás, 18 – A táblákonkívül tilos az áthajózás

A látható hajózási jelek (kilométertáblák, parti kitűző- és irányjelek, bóják, alakjelek, lobogók, lámpák) nappal alakjukkal, színükkel, a rajtuk lévő jelekkel, sötétben színükkel és egymáshoz viszonyított helyzetükkel szolgálják a megkívánt jelzést.

Hangjelzések: harang, gőzsíp, kürt, sziréna.

A hajó tartózkodási helyéről, haladási irányáról, típusáról, nagyságáról és üzemi állapotáról nappal általában a jelzőárbocok futókötélzetéhez rögzített alakjelek, alakos jelzőtestek (különböző méretű és színű gömb, henger, kúp, kosár) és lobogók; sötétben megszabott fényerejű, színű és elhelyezésű világítóeszközök (lámpák) adnak tájékoztatást.

Tengeri hajókon hajózási jelekre ún. kódlobogókat, ábécé-lobogókat használnak, amelyek közlemények továbbítására is alkalmasak. Az ábécé minden betűjének külön lobogója van. Az árbocra felszerelt morzelámpával, a morzeábécé felhasználásával a kormányházból nyomógombbal működtetve fényjelekkel közleményeket válthatnak. A kapcsolattartás rádió adó-vevőn keresztül is történhet. (A leggyakrabban alkalmazott hajózási táblák az ábrán láthatóak.)

állóhullám (EGYÉRTElMŰSÍTŐ LAP - szétdobni!)[szerkesztés]
  • (földrajz) seiche <francia>: a vízhullámzás olyan speciális esete, amikor a légnyomásváltozás hatására (kitartó egyirányú szél) a hullámhegy és a hullámvölgy szabályszerűen váltogatja egymást, de a hullám nem vándorol, hanem helyben marad. Ha az ok meg is szűnik, a víz hullámzása a csomópont körül mindaddig tart, míg a súrlódás a mozgási energiát fel nem emészti. A legtöbb állóhullám egycsomós, de van többcsomós is. A leghosszabb idejű lengést (12 óra) eddig a Balatonon mérték. A sokkal mélyebb (300 m) Genfi-tavon 70 percig tart egy lengés.
  • (fizika) Olyan hullám, amelynél a csomópontok és a duzzadóhelyek térbeli helyzete az időben állandó (ellentétben a haladó hullámokkal). Egymással szemben haladó, azonos rezgésidejű és állandó amplitúdójú hullámok találkozásánál (interferenciájánál) alakul ki, általában úgy, hogy a haladó hullám valamilyen akadályról visszaverődik és az eredeti és a visszavert hullám interferál (1. ábra).
ÁBRA: Állóhullám (1. ábra) haladó hullám visszavert hullám állóhullám
Az álló fényhullámok létezését O. Wiener mutatta ki (1890) fényvisszaverő fémtükör elé közel párhuzamosan (igen kicsiny hajlásszögben) elhelyezett, a fény hullámhosszánál mintegy 30-szor vékonyabb fényérzékeny síkrétegen kialakuló interferenciacsíkok révén (2. ábra).
ÁBRA: Állóhullám (2. ábra) maximális intenzitás szintvonalai interferenciacsíkok helye a fényérzékeny lemezen állóhullám
Fényérzékeny lemez helyett kolloid fényszóró réteget alkalmazva Selényi Pál szemmel is láthatóan be tudta mutatni a fény állóhullámait (1911).
csomóvonal (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. (fiz) az a görbe, amely mentén a síkban kialakuló állóhullámokban (pl. vízhullámok vagy lemezek rezgéseinél kialakuló hullámok) a hullám amplitúdója nulla. Egyszerűbb állóhullámformáknál (vonalhullámok, körhullámok) a csomóvonalak távolsága félhullámhossznyi, más esetben bonyolult vonalábrák alakulhatnak ki (pl. rezgésbe hozott lemezekre finom port szórva láthatóvá válnak a Chladni-féle ábrák).


2. (csill) csomó

csomófelület[szerkesztés]

(fiz) az a felület, amely mentén a térben kialakuló állóhullámokban a hullám amplitúdója nulla. Síkhullámokból létrejött állóhullámok esetében pl. a csomófelületek egymástól félhullámhossznyi távolságra lévő felületek. Különböző állóhullámokban bonyolult csomófelületek alakulhatnak ki (pl. elektromágneses hullámok csomófelületei üregrezonátorokban vagy fényhullámok csomófelületei lézerekben).

csillagpont[szerkesztés]

(vill) három- vagy többfázisú villamos készülék (generátor, transzformátor, motor) tekercsei egyik végének fémesen összekötött közös csomópontja.

Fémesen összefüggő hálózatokban az erőátviteli transzformátorok tekercseinél kiképzett közös pont alkot csillagpontot.

A csillagpont lehet földeletlen vagy földelt.
Földelt esetben

  • a földelés merev, ha a csillagpont és a föld között jól vezető fémes összeköttetést hoznak létre, és a csillagponton közelítően nulla potenciál van;
  • a csillagpont hatásosan földelt, ha földrövidzárlat esetén az ép fázisok feszültsége a névleges feszültség 80%-át nem haladja meg;
  • a csillagpont közvetve földelt, ha reaktancián vagy ellenálláson keresztül van összekötve a földdel, a földrövidzárlati áram korlátozása céljából.

(Lásd még: csillagkapcsolás)

Kirchhoff-törvény[szerkesztés]

(fiz)

1. elektromos hálózatokra vonatkozó két törvény (G. R. Kirchhoff, 1847).

  • Kirchhoff első törvénye (csomóponti törvény) szerint az elágazásos hálózatokban az egy csomópontba befolyó áramerősségek összege megegyezik a kilépő áramerősségek összegével.
  • Kirchhoff második törvénye (huroktörvény) szerint egy zárt áramhurokban a feszültségek algebrai (előjeles) összege zérus. Ez utóbbi az Ohm-törvény általánosítása.

2. Kirchhoff-tétel: a termodinamikában elméleti és gyakorlati okokból is jelentős tétel, amely szerint az átalakulási hőnek a hőmérséklet szerinti megváltozása a hőkapacitás negatív megváltozásával egyenlő.

3. Kirchhoff-féle sugárzási törvény: a hőmérsékleti sugárzásra vonatkozó törvény (G. R. Kirchhoff, 1858), amely megállapítja, hogy adott hőmérsékletű test esetében a kisugárzott fajlagos teljesítményének és abszorpcióképességének aránya a test anyagi minőségétől független állandó. Ez a minden testre azonos érték az abszolút fekete test (amelynek abszorpcióképessége minden frekvencián 1) által kisugárzott fajlagos teljesítménnyel egyenlő. Ez az alapja a spektroszkópiai Bunsen–Kirchhoff-törvénynek.

hatásvázlat[szerkesztés]

(ir) az irányítási rendszer azon egységeinek sorozatát (láncát) ábrázoló képsorozat, amelyek az irányítási hatást közvetítik (hatáslánc). Benne a tagokat és jeleket egyszerű geometriai alakzatok képviselik. Két alapvető formája van, a tömbvázlat és a jelfolyamábra. A hatásvázlat alapeseteit szabványosították.

csomóponti ág[szerkesztés]

(közl) külön szintű közúti csomópontok összekötő eleme.

ÁBRA: Csomóponti ág

Típusai:

  • közvetlen vagy direkt csomóponti ág, amely a két keresztező vagy találkozó külön szintű út közötti kapcsolatot legrövidebb úton 90° irányeltéréssel oldja meg;
  • közvetett vagy indirekt csomópont, amely a két külön szintű út közötti kapcsolatot 270°-os kanyarodással, háromnegyed körív alakú pályán valósítja meg;
  • félig közvetlen vagy féldirekt csomóponti ág, amely a két külön szintű út között elleníves mozgásokkal hoz létre kapcsolatot.
forgalomirányítás (egyértelműsítő)[szerkesztés]

1. (közl) egymást keresztező járművek mozgását rangsoroló szabályozás.

Fő típusai: jelzőtáblás, illetve jelzőlámpás szabályozás. Az előbbi főként a közlekedés biztonságát segíti elő főútvonalat és haladási irányt kijelölő, elsőbbségadási, illetve megállási kötelezettséget előíró, valamint egyéb figyelmeztető és tiltó táblákkal. A jelzőlámpás forgalomirányítás előnye, hogy az egymást nem zavaró forgalmi áramlatok egy időintervallumon (fázison) belül bonyolódnak le. A különféle fázisokat biztonsági célú közbülső idők választják el, amikor is az addig engedélyezett fázis forgalma áthalad. A jelzőlámpás forgalomirányítás lehet fix programmal működő vagy forgalomtól függő. Az utóbbinál az egyes mozgások a forgalomnagysággal arányos „zöld” időket kapnak, és ha bizonyos irányokból nem érkeznek járművek, akkor az azokhoz tartozó szabad jelzések kimaradnak a jelzések egymásutánjából.

2. routing <ang.>: (inf) csomagkapcsoláson alapuló adatátviteli hálózatokban használt eljárás, amely lehetővé teszi az adategységeknek csomagok formájában a feladótól a címzettig továbbítását a csomóponti gépeken keresztül.

erőforrásgép[szerkesztés]

host-gép <ang.>, gazdagép: (szt)

olyan számítógép, amely több számítógépet tartalmazó rendszer (pl. számítógép-hálózat) egyik eleme, s amely keretet ad, általános funkciókat biztosít speciális, rendszerint alkalmazásokkal összefüggő programok futtatására. Ezek a programok adatokat igényelhetnek más erőforrásgépen futó programoktól, amelyeknek a megszerzéséhez az erőforrásgépnek kommunikációs szolgálatokat kell igénybe vennie. A számítógép-hálózatokban az erőforrásgépek rendszerint csomópontokon keresztül kapcsolódnak az adatátviteli hálózathoz.

mélyalapozás[szerkesztés]

(ép) alapozási mód, ha az épület legalsó szintje alatt a teherbíró talaj viszonylag mélyen (2 m-t meghaladó mélységben), illetve a talajvíz szintje alatt helyezkedik el.

Technológiája szerint megkülönböztethető: kútalapozás (az előre elkészített nyitott hengeres elem alól a talajt kikotorják; az elem a saját súlyánál fogva fokozatosan lesüllyed, míg a kívánt biztonságos alapozási mélységet el nem érik; a lesüllyesztett kútelemet beton fenéklemezzel zárják le, majd a belsejét kibetonozzák, vagy durva szemcsés anyaggal kitöltik), cölöpalapozás (vert v. fúrt cölöpökkel), résalapozás és keszonalapozás; ezek készülhetnek fából, téglából, vasbetonból, acélból, vagy az utóbbi kettő kombinációjával. Általában. mélyalapozással készülnek a folyóvíz közelében létesített műtárgyak (hidak, szivattyútelepek, partfalak), nagy nyílású hidak, nagy koncentrált terheket átadó építmények. Szükség lehet mélyalapozásra akkor is, ha a síkalapozáshoz szükséges gödör víztelenítése nehezen végezhető el, ha az építmény süllyedésre érzékeny, illetve ha a mélyalapozás egyszerűbben, olcsóbban készíthető el, mint a síkalapozás.

támfal[szerkesztés]

(geot) függőleges földfalat megtámasztó falazat vagy szerkezet.

ÁBRA: Vasbeton szögtámfal

Hagyományos típusa a súlytámfal, amely robusztus méretei révén képes ellenállni a háttöltésből adódó földnyomás, esetleg duzzadási nyomás kiborító vagy elcsúsztató hatásának. Anyaga tégla, szárazon vagy habarcsba rakott kő, vagy helyben készült tömbbeton. Változatos geometriájú súlytámfal építhető kőszekrény (gabion) elemek felhasználásával. Tkp. súlytámfalak az előre gyártott vasbeton elemekből dobozszerűen összeszerelt és földdel kitöltött máglyafalak is.

ÁBRA: Támfal. Máglyafal

A támfal egy másik fajtája a bélésfal. Anyagtakarékos megoldást jelentenek a vékony vasbeton lemezekből álló, L vagy fordított T keresztmetszetű, szükség szerint bordákkal erősített talpas támfalak vagy szögtámfalak. A megtámasztandó földtömeg és a támasztószerkezet együttműködése elvén készülnek a sejtszerűen egymáshoz illeszkedő vékony falpanelekből és az azokat a háttöltésbe hátrahorgonyzó szalagelemekből álló vasalt földfalak.

Támfalat használhatnak bevágások határolására, hídfők lezárására.

csúszólap[szerkesztés]

(geot) egy talaj- vagy kőzettömegben, az egyensúly megszűnésekor (alaptörés, rézsűcsúszás, csúszás) kialakuló összefüggő (sík, görbe vonalú vagy összetett alakú) törési felület, amely az elmozduló földtömeg relatív elcsúszását vagy elfordulását lehetővé teszi.

süllyedés[szerkesztés]

(geot) építmények, földművek alapjainak lefelé irányuló, függőleges elmozdulása, az altalajnak az építmény terhei vagy más tényezők (dinamikus hatások, talajvízszint-süllyesztés, üregek beomlása, talajkimosódás, talajroskadás) által okozott összenyomódása.

Szemcsés talajokban a teher felhordásakor szinte azonnal bekövetkezik, kötött altalaj esetén a folyamat nagyon lassú lehet (konszolidáció). Mértéke az építmény méreteitől, terheitől és alapozási módjától, illetve az altalaj összenyomhatóságától függően mm-es, cm-es értékektől akár több dm-ig terjedhet. Épületszerkezetekre a süllyedés nagysága mellett az egyenlőtlen süllyedések és azok következményei (dőlés, teknős áthajlás, lehajlás), illetve az időben fokozódó mértékű mozgások lehetnek veszélyesek.

dúcolás[szerkesztés]

(geot) munkagödör függőleges földfalának ideiglenes megtámasztása fa- vagy acélanyagú, pallókból, hevederekből és dúcokból (fából, vasbetonból vagy acélból készült támasztóelem) álló, kiékelt, merevített szerkezettel. Általában dúcolással erősítik meg a veszélyessé válható épületelemeket is.

ÁBRA: Munkagödör dúcolása felül vízszintes pallókkal, alul függőleges Pátria-lemezzel

kihorgonyzás[szerkesztés]

(geot) földtömeg (munkagödör oldala, rézsű) megtámasztása úgy, hogy a földdel közvetlenül érintkező támasztó elemre (támfalra, szerkezet oldalfalára, résfalra, szádfalra, dúcolatra, tartórácsra) ható erőket húzás felvételére alkalmas elemekkel (horgonyokkal) hárítják át a mögöttes teherbíró talajra.

A felszínhez közel (2–3 m mélységig) a kihorgonyzást horgonycölöppel, horgonyfallal, horgonylemezzel oldják meg. Nagyobb mélységeknél injektált horgonyokat alkalmaznak. Ezeket vízszintes vagy ferde furatokban készítik el, szükség szerint egy vagy több sorban, mélyen hátrakötve azokat az önmagában már állékony talajba. Horgonyként az előfeszített vasbetonszerkezetek építésénél alkalmazott nagyszilárdságú acélrudakat, huzalokat vagy huzalkötegeket használnak. A horgonyszár végét injektálással rögzítik a teherviselő talajba (befogási hossz), míg a maradék szabad hosszán a horgonyszárat védőcsőbe helyezik, hogy a feszítőerő okozta nyúlását semmi ne gátolja. A horgonyszár a megtámasztandó szerkezethez a horgonyfejen keresztül csatlakozik, ebben hozzák létre előfeszítéssel a szerkezet állékonyságához szükséges horgonyerőt. Az alkalmazott acélanyagok korrózióvédelméről különleges védőburkolattal, műgyanta bevonattal és védőhabarcs besajtolásával gondoskodnak. Minden egyes kész horgonyt próbaterhelésnek vetnek alá, majd az üzemi teherbírását is rendszeresen ellenőrzik. Ha jelentős teherbírás-csökkenést tapasztalnak, szükség lehet a horgonyok újrafeszítésére is. A kihorgonyzást gyakran csak ideiglenes megtámasztásként alkalmazzák, általában 2 éves működési időre tervezve. Magyarországon főként mély munkagödrök megtámasztására (földalatti vasút, mélygarázsok építése), valamint rézsűmegtámasztás céljából alkalmaznak kihorgonyzást.

zsomp[szerkesztés]

tartály vagy tároló legmélyebb részén kialakított akna a folyadék összegyűjtésére és eltávolítására; itt helyezik el az ürítővezeték szívófejét.

vízi út[szerkesztés]

vízi járművek közlekedési útvonala; vízfolyás (folyó, folyam), csatorna, tó vagy tenger olyan szakasza, illetve része, ahol a rendszeres hajózáshoz szükséges vízmélység, mederszélesség és egyéb hajózási feltételek az év nagy részében megvannak. Természetes vízi utak a természetes állapotukban hajózható folyók, tavak és tengerek, továbbá a szabályozással hajózhatóvá tehető vízfolyások. Mesterséges vízi utak a csatornázott vízfolyások és hajócsatornák.

haladó hullám[szerkesztés]

(fiz) olyan hullám, amely egy közegben tovaterjed, ellentétben az állóhullámmal.

A haladó hullámban a rezgésállapot terjed, adódik át az idő múlásával a szomszédos térrészre, úgy, hogy adott időpontban a rezgésállapot a hely periodikus függvénye, illetve adott helyen az idő periodikus függvénye. A rezgésben szereplő fizikai mennyiség természetétől függ, hogy a haladó hullám terjedésében a közegnek milyen meghatározó szerepe lehet. Ha a közeg rugalmas (szilárd, folyékony v. gáznemű) anyag, a kismértékű alakváltozások, helyváltozások során ébredő feszültségek biztosítják a tovaterjedést, ezek a haladó hullámok a hanghullámok. Elektromágneses hullámok esetén az elektromos és mágneses erőtér jellemző térerősségeinek egymásba ölelkező változásai képezik a terjedési mechanizmus lényegét, ehhez közvetítő anyagi közeg nem kell, ezek a vákuumban is terjedhetnek.

Chladni-féle ábra[szerkesztés]

Chladni-féle hangábra, Chladni-féle porábra

(fiz) rezgő testek (lemezek, hártyák) állóhullámrendszerének kimutatása a csomóvonalakon összegyűlő finom porral.

ÁBRA: Chladni-féle ábrák középen befogott négyzet és kör alakú lemezeken (B a befogás, G a gerjesztés helye)

Egy megrezgetett lemez nem egészében hullámzik, több hullámzó régióra oszlik, ezeket sűrűsödési vonalak választják el. A finom por a nyugalmi helyeken levő sűrűsödési vonalakon gyűlik össze, éles, szabályos rajzolatú alakzatok jönnek létre. A módszert E. F. F. Chladni dolgozta ki 1787-ben; első, részleges matematikai leírását Ch. Wheatstone adta meg, kielégítő összefoglalását A. Kalähne végezte el (1913).

üregrezonátor[szerkesztés]

<lat.>: (fiz) a mikrohullámú technikában alkalmazott rezgőkör; egy belül üres vagy dielektrikummal kitöltött fémtest, általában a két végén fémlappal lezárt hasáb vagy henger. Az üregrezonátor belsejében az elektromos és mágneses terek különféle állóhullám-rendszerei alakulhatnak ki, a méretei által meghatározott sajátfrekvenciái vannak, a méretek változtatásával hangolható. Az energia benyúló hurokkal vagy kis szondával táplálható be vagy nyerhető ki. Jósági tényezője, amely a tárolt energia és az időegység alatti veszteség hányadosával áll kapcsolatban, lényegesen felülmúlhatja a közönséges rezgőkörökét. Mikrohullámú oszcillátorokban, erősítőkben vagy frekvenciaméréshez használják. (Lásd még: klisztron, magnetron)

Az akusztikában a háromdimenziós rezonátorokat nevezik üregrezonátornak. A zenei gyakorlatban a hangszerek szép hangszínét és jó sugárzási hatásfokát biztosító üregrezonátoroknak van nagy jelentőségük.

földelés[szerkesztés]

(vill, en) valamely villamos berendezésnek, vezetéknek, vezető anyagú tárgynak a földdel való közvetett vagy közvetlen vezetői összekötése.

Közvetlen földelésnél a földelendő pont és a földelő között nincs számottevő impedanciájú szerkezet (hatásos v. merev földelés), míg a közvetett földelésnél a földelő vezető impedanciáját legalább egy nagyságrenddel meghaladó impedanciájú szerkezetet, berendezést építenek be. A földelés magában foglalja a földben elhelyezett fémes földelőt vagy földelőrendszert, illetve a földelővezetőket, amelyek a földelőt a földelésre kijelölt tárggyal vagy berendezéssel kötik össze.

A földelés célja lehet: védőföldelés, villamos készülékek és berendezések érintésvédelmének elősegítése, valamint villámvédelmi földelés a villámcsapás okozta túlfeszültségek levezetése. Az üzemi földelés az üzemszerűen feszültség alatt álló vezetékrendszerek erre kijelölt pontjához, pl. csillagpontjához csatlakozó földelés.

Villamos energia átvitelére, illetve elosztására létesített rendszerekben a földeléseket üzemszerűen áramok vezetésére nem használják

csillagkapcsolás[szerkesztés]

ipszilonkapcsolás, Y-kapcsolás

a többfázisú (leggyakrabban háromfázisú) váltakozó áramú hálózatok egyik alapkapcsolása, amelyben az egyes fázisok áramköri elemeinek egyik végpontja egyetlen pontban, a csillagpontban (zéruspont, nullapont) van összekötve.

A csillagkapcsolást pl. háromfázisú generátorok, motorok, transzformátorok hálózatra kapcsolásakor alkalmazzák (a másik lehetséges kapcsolási mód a delta- v. háromszögkapcsolás); a három fázistekercselés egy-egy megfelelő kivezetését a csillagpontban kötik össze, a másik három kivezetés pedig a hálózat három fázisvezetékéhez – más néven vonali vezetékéhez, szokásos jelölésük: R, S, T – van kötve.

ÁBRA: Csillagkapcsolás. UR, US, UT: a háromfázisú generátor tekercseiben indukált feszültség; R, S, T: fázisvezetékek; 0: csillagpont; Uf: fázisfeszültség, Uv: vonalfeszültség

A csillagpont és valamelyik áramköri elem másik végpontja közötti feszültség a fázisfeszültség, két különböző fázishoz tartozó végpontok közötti feszültség a vonalfeszültség (láncolt feszültség). Szimmetrikus csillagkapcsolásban az egyes ágak impedanciája azonos. Ha a szimmetrikus csillagkapcsolásra kapcsolt feszültség szimmetrikus háromfázisú rendszert alkot, akkor a vonalfeszültség a fázisfeszültség -szorosa, a vonaláram és a fázisáram pedig azonos. Háromfázisú hálózatokban szokás a csillagponthoz külön vezetéket, a nullavezetőt kapcsolni és azt kivezetni; ebben az esetben pl. háztartási és kis teljesítményű ipari fogyasztók a 3 × 380 V (3 × 400 V) vonalfeszültségű háromfázisú hálózatról – valamelyik fázisvezetőről és a nullavezetőről – 220 V (231 V) egyfázisú feszültséget vehetnek le.

átalakulási hő[szerkesztés]

átváltozási hő

kémiai v. fizikai átalakulás során a környezetből felvett vagy annak leadott hő, ha közben a hőmérséklet állandó maradt.

Elnevezése az átalakulástól függően más és más (párolgáshő, reakcióhő stb.). Mivel az ~ leadása v. felvétele nem jár szükségszerűen hőmérséklet-változással, régebben rejtett vagy latens hőnek is nevezték. Mennyiségét általában tömegegységre (1 kg-ra) vagy 1 mólra adják meg, s egyezményesen a környezetből felvett hőt veszik pozitív előjelűnek (endoterm folyamat), míg a leadottat negatívnak (exoterm folyamat).

hőmérsékleti sugárzás[szerkesztés]

(fiz) minden anyagi test által a hőmérsékletétől függő mértékben kibocsátott elektromágneses sugárzás. Oka a gerjesztett állapotoknak a hőmérséklettel növekvő előfordulási gyakorisága.

A hőmérsékleti sugárzás erőssége és színkép szerinti megoszlása általában jellemző a kibocsátó anyag minőségére, az abszolút fekete test esetében azonban csak a hőmérsékletétől függ, ekkor a hőmérsékleti sugárzás hullámhossz szerinti energiaeloszlását a Planck-törvény írja le (így tkp. a hőmérsékleti sugárzás vizsgálata vezetett a kvantumelmélet megszületéséhez).

Bunsen–Kirchhoff-törvény[szerkesztés]

(fiz) a színképelemzés (spektroszkópia) alapját adó törvény, amelyet megfigyeléseik alapján R. W. Bunsen és G. R. Kirchhoff állapított meg (1859).

A Bunsen–Kirchhoff-törvény szerint minden kémiai elem (meghatározott körülmények között) a kérdéses elemre jellemző színképet bocsát ki, vagyis színképe meghatározott hullámhosszúságú színképvonalak együttese. Pl. a nátrium jellegzetes sárga vonalának a hullámhossza λ = 589 nm.

A Bunsen–Kirchhoff-törvény levezethető az általánosabb Kirchhoff-törvény]]ből, amely egy test emissziós és abszorpciós képessége között teremt kapcsolatot. A Bunsen–Kirchhoff-törvény és a Kirchhoff-törvény segítségével értelmezhető a színképvonalak megfordíthatósága, azaz ha valamely test egy meghatározott hullámhosszúságú sugárzást kibocsát, akkor azt a hullámhosszúságú sugárzást el is nyeli.

irányítási rendszer[szerkesztés]

(ir) folyamatokba, berendezések működésébe beavatkozó olyan, berendezésekből és működési algoritmusokból álló rendszer, amely azok lefolyását, illetve működését optimális körülmények között tartja, az előírtaktól való eltérés esetén a rendszer viselkedését az irányítóberendezés révén módosítja.

hatáslánc[szerkesztés]

(ir) valamely irányítási rendszer elemei közötti működési (logikai, időrendi) kapcsolat, s az irányítási hatást továbbító vezetékek által meghatározott útvonal. Grafikus ábrázolása a hatásvázlat.

csomagkapcsolás[szerkesztés]

(inf, hír) az adatátviteli hálózatok egyik típusának működési elve; üzenetek digitális átvitelének az a módja, amikor a feladó az elküldeni kívánt üzenetet az elküldés előtt csomagokra bontja, és azokat címekkel látja el.

A hálózaton keresztül ilyen csomagok áramlanak a feladótól a címzettig. A címzett a kapott csomagokat ismét üzenetté állítja össze. Az olyan hálózatot, amelyet csomagok továbbítására hoztak létre, csomagkapcsolt hálózatnak nevezik.

A csomag az átviteli utat csak továbbításának idejére foglalja le úgy, hogy az átviteli csatorna egyidejűleg más csomagok átvitelére is rendelkezésre áll. Az ilyen hálózat erőforrásgépeket, csomóponti gépeket (kapcsológépeket) és a csomópontokat összekötő adatátviteli csatornákat tartalmaz. Az erőforrásgépek végzik az üzenetek csomagokra szabdalását és azokat a csomóponthoz továbbítják. A csomóponti gép fogadja az erőforrásgéptől vagy egy szomszédos csomóponti géptől érkező csomagokat, rövid ideig tárolja, majd a címzett irányában lévő szomszédjának továbbítja (angolul: store-and-forward). A csomagoknak a feladótól a címzettig csomópontról csomópontra irányítása (kapcsolása) a csomóponti gépen futó forgalomirányító program (forgalomirányítás) segítségével történik.

cölöpalapozás[szerkesztés]

a mélyalapozás egyik formája, amely az építmény terheit oszlopszerű testekkel, cölöpökkel hárítja át a mélyen fekvő teherbíró altalajra.

ÁBRA: Cölöpalapozás

Ez a technológia akkor indokolt, ha a teherbíró talaj az épület alsó használati szintjéhez viszonyítva mélyen, 6–9 m mélységben van, de nagy teherbírása és kis süllyedése miatt alkalmazzák nagy és egyenlőtlen terhelésű építmények (hidak, magasházak, tornyok) alapozásához, élővízben végzett munkáknál (partfalak, tengeri fúrótornyok létesítése), csúszás- és földrengésveszélyes területeken is. Vízszintes és váltakozó irányú terheknek kitett építmények cölöpalapozásaként ferde elemeket is tartalmazó cölöprácsot készítenek.

A gyakorlatban általában kétféle cölöpalapozást használnak:

1. Vert cölöpalapozásnál a cölöp 30–40 cm átmérőjű fa (tölgy, fenyő), előre gyártott vasbeton elem, acélcső vagy hengerelt idom, amelyet kézi vagy gépi cölöpverő készülékkel hajtanak a talajba. A környezeti károk csökkentése érdekében a cölöp lehajtása vibrálással, sajtolással vagy öblítéssel is történhet.

2. Fúrt cölöpalapozás esetén a cölöpök az építkezés helyszínén készülnek; 50–60 cm átmérőjű, béléscsövezett fúrással, veréssel vagy vibrálással kialakított furatokat betonnal vagy vasbetonnal töltenek ki. Meglévő épületalapok megerősítésére használják a rövid elemekből álló és egyenként, sajtolással lehajtott cölöpöket (MEGA-cölöp). A helyszínen visszanyert köpenycső alkalmazásával készül a Franki-cölöp. A cölöpalapozás egyik speciális fajtája az előveréses cölöpalapozás.

Régészeti feltárások tanúsítják a cölöpalapozás korai alkalmazását, a rómaiak idején már ismert műszaki megoldás volt (Vitruvius, Kr. u. 59); Julius Caesar vert cölöphídon kelt át a Rajnán (A gall háború).

résalapozás[szerkesztés]

(geot) a mélyalapozás egyik fajtája; mindig beton anyagú (esetleg vasalt), vízzáró és teherhordó résfalakkal készítik.

keszon[szerkesztés]

(geot) olyan légzáróan kialakított föld alatti munkatér, amelyben a normál légnyomásnál nagyobb nyomást, azaz túlnyomást hoznak létre. A túlnyomás célja a talajvíz kiszorítása a talaj szemcséi közül, illetve hogy a víznyomással a levegőtúlnyomás egyensúlyt tartson, és így a munkatér építés alatt víztelen legyen. A munkatérben történik a kőzet jövesztése és rakodása; a közlekedés, szállítás zsiliprendszeren keresztül zajlik. A normál légnyomásról a túlnyomásos légtérbe bejutni vagy onnan kijönni légzsilipen keresztül lehet. A túlnyomás előállításához kompresszorház létesítése szükséges, egymástól függetlenül működtethető üzemi és tartalék kompresszorral. A sűrített levegőt szűrni és hűteni kell, és folyamatosan ellenőrizni szén-monoxid-, szén-dioxid-, kén-hidrogén- és metán-tartalmát. A túlnyomás mértékének függvényében a megengedett tartózkodási időt és a be-, ill. kizsilipelési időtartamot szigorú előírások szabályozzák. keszont alkalmaznak hídpillérek, vízépítési műtárgyak alapozásához és vízáteresztő talajban zárt módszerrel épülő föld alatti műtárgyak építéséhez.

síkalapozás[szerkesztés]

az [[alapozásggok egyik módja; olyan esetben alkalmazzák, amikor a teherhordó talaj a létesítendő épület legalsó pontjától max. 2–3 m-re van.

duzzadási nyomás[szerkesztés]

1. (geot) térfogatváltozásra hajlamos talajokban (kötött talajok) épített támfalakra, alagútfalazatokra ható, a talaj duzzadása miatt (térfogat-növekedés vízfelvétel következtében) fellépő nyomófeszültség. Főként agyag, agyagásványtalajokban jelentős.

2. duzzadás

bélésfal[szerkesztés]

önmagában tartósan nem állékony, de időszakosan közel függőlegesen megálló föld- v. sziklarézsű megtámasztására, valamint kőpergés, omlás elleni védelmül épült támfal.

bevágás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. antilabé <görög ‘átvétel’>: a verssor, illetve a mondat megosztása a drámában a szereplők között rövid mondatokkal vagy egymás szavába vágó beszéddel.

A dialógust gyorsítja, izgatottabbá teszi; pl. Katona J. Bánk bán c. drámájában:
GERTRUDIS: (remegve néz a földre) Bánk? A nagyúr? BÁNK: Parancsolt királyném. GERTRUDIS: Én-é? BÁNK: Igen.
GERTRUDIS: Vagy úgy! – Igen.
BÁNK: Parancsolj!

Antik előzmények után főként a reneszánsz, a romantika és a modern kor drámájában gyakori.


2. közlekedési vonalak (út, vasút) alépítménye számára készült, az eredeti terepszint alá mélyített, rézsűvel vagy támfallal határolt, az alépítmény mindkét oldalán vízelvezető árokkal (szegélyárok, övárok) ellátott földmű.

hídfő (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. (ép) a híd teherviselő szerkezetének végei alatt lévő alátámasztás.

Szerepe kettős: a hídszerkezet alátámasztása és a hídhoz csatlakozó töltés megtámasztása. A hídfő választja el az út vagy vasút pályáját az áthidalt szakasztól. Betonból vagy kőből készül. Szerkezeti részei: alaptest, felmenő fal, szerkezeti gerenda, térdfal, szárnyfalak. A szerkezeti gerendán nyugszik a felszerkezet vagy az azt közvetlenül alátámasztó sarurendszer. A szárnyfalak a csatlakozó töltés oldalirányú lezárására szolgálnak, de ezek hiányoznak, ha a töltést független támfallal zárják le.

2. (kat) partraszállást vagy vízi akadály erőszakos leküzdését végrehajtó csapatok által elfoglalt partszakasz. A szilárdan birtokolt hídfő biztosítja a főerők átkelését, és onnan folytatható a további támadó harctevékenység.

alaptörés[szerkesztés]

a földművek és alapok (alapozás) tönkremenetelének egyik módja. Az építmény tömegének és terheinek hatására az altalaj, ha belső ellenállása (nyírószilárdsága) kimerült, egy összefüggő görbe vonalú csúszólap mentén az építmény alól oldalirányban kitér.

rézsűcsúszás[szerkesztés]

(geot) a rézsűvel határolt földtömeg elmozdulása (suvadás).

csúszás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. csúszás (fizika): valamely felület mentén mozgó merev test kényszermozgása; az egymással érintkező merev testek mozgásának egyik típusa (a másik a gördülés).

2. csúszás (szilárdtestfizika) - szlip, csuszamlás: a szilárdtestfizikában a kristályos anyagok képlékeny alakváltozását okozó jelenségek egyike.

3. csúszás (műszertechnika): szlip (műszertechnika)

4. rétegcsúszás: (geotechnika, bányászat) különnemű talaj- vagy kőzetrétegek közötti relatív elmozdulás az érintkező felületek (csúszólap) mentén. Oka pl. átázás, fagyás, térfogatváltozás lehet. Romboló hatása nagy távolságra kiterjedhet, ezért külső beavatkozással kell létrejöttének gátat szabni. (Lásd még: omlás, rogyás, suvadás, csuszamlás)

5. csúszás (közlekedés): a repülőgép olyan mozgása, amikor a repülési sebesség vektorának a gép szimmetriatengelyére merőleges összetevője is van. Általában nemkívánatos jelenség, mert megnöveli az ellenállást és megnehezíti a kormányzást.

csúszás (szilárdtestfizika)[szerkesztés]

(slip <angol> = csúszik, csúsztat)

A csúszás (csuszamlás) a szilárdtestfizikában a kristályos anyagok képlékeny alakváltozását okozó jelenségek egyike.

A csúszás során a kristály egy része egészében megcsúszik a szomszédos részen, leggyakrabban síkfelület mentén (csúszási vagy csúszósík). A csúszás iránya leggyakrabban az, amelynek mentén az atomok a legszorosabban helyezkednek el. A csúszás erősen anizotrop jellegű, az általa okozott deformáció inhomogén.

A csúszásnak a diszlokációk mozgásával történő magyarázatát (másoktól függetlenül) Polányi M. vetette föl (1934).

csúszás (fizika)[szerkesztés]

Valamely felület mentén mozgó merev test kényszermozgása; az egymással érintkező merev testek mozgásának egyik típusa (a másik a gördülés).

A test és a felület érintkező pontjai megjelölhetők mind a testen (P1, P2, …), mind a felületen (P1’, P2’, …); s e pontok egy-egy görbét határoznak meg. Ha az érintkezési pont a testen nem változtatja a helyzetét (azaz a Pi pontok egybeesnek), a mozgás neve tiszta csúszás. Ekkor a kényszererők merőlegesek az érintkező felületekre, a súrlódási erők pedig érintő irányúak. Ha a Pi pontok nem esnek egybe, és az egyes görbéken a megfelelő ívdarabok hossza egyenlő (vagyis PiPj = Pi’Pj’), a mozgás tiszta gördülés, egyébként csúszva gördülés.

térerősség[szerkesztés]

(fiz) anyagi rendszer által létrehozott erőteret jellemző olyan, általában helytől és időtől függő vektormennyiség, amelynek nagysága az erőtérben mozgó egységnyi töltésű anyagra ható erő nagyságát, iránya pedig az erő irányát adja meg.

Az első klasszikus térelmélet, a klasszikus elektrodinamika alapvektorai, az elektromos térerősség és a mágneses térerősség az elektromágneses teret jellemzik, tér- és időbeli változásukat a Maxwell-egyenletek kapcsolják össze. A klasszikus mechanikában bevezethető a gravitációs tér, ill. a gravitációs térerősség. A csak a kvantumelmélet segítségével tárgyalható kölcsönhatások (pl. az elemi részecskék kölcsönhatásai) esetében kvantumtérelméleti erőterek adják a megfelelő leírást.

klisztron[szerkesztés]

<gör.–ang.>: (hír) a mikrohullámú távközlésben használatos sebességmodulációs elektroncső, amelynek működése egy elektronágyúból kilépő elektronsugár „csomósítás”-án (angolul: bunching) és az elektroncsomóknak üregrezonátorokon való átfutásán alapszik. A kétüreges klisztron kimenőüregéből a bemenőüregébe nagyfrekvenciás energiát visszacsatolva oszcillátorként működik. A kimenőüreget a bemenőüreg frekvenciájának egész számú többszörösére hangolva frekvenciasokszorozónak használható. Az együreges reflexklisztron cirkulátorral együtt használva kisteljesítményű erősítő. A reflexklisztronban a néhány 100 V negatív feszültségű taszítóelektród (reflektor, repeller) visszafordítja az elektronokat úgy, hogy azok kétszer repülnek át a rácsok által képzett résen és gerjesztik az üreget, ahonnan csatolóhurokkal a kimenőteljesítményt kicsatolják. A taszítóelektród mindig negatív feszültségére váltakozó áramú jelfeszültséget szuperponálva a reflexklisztron frekvenciamodulációra használható. Az adóklisztronoknál a fokuszált elektronsugár egymás után több üregrezonátoron halad át. Az első a bemenőüreg, ebbe csatolják be az erősítendő bemenőteljesítményt, az utolsó üregből csatolják ki a (mai legnagyobb típusoknál több 10 kW-os) kimenőteljesítményt. Az adóklisztronokok előnye, hogy vezérlésükhöz 5…20 W bemenőteljesítmény elegendő, így az adó összes előfokozatai félvezetőkkel megépíthetők.

érintésvédelem[szerkesztés]

(ép) a villamos balesetek elhárítására irányuló intézkedések egy része, az üzemszerű feszültség alatt nem álló, de meghibásodás (testzárlat) következtében esetleg feszültség alá kerülő fém vagy egyéb villamos vezetőanyagú test (pl. vasaló fémburkolata) érintéséből eredő veszélyek elhárítására tett óvintézkedések összessége; villamos áramütés elleni védelmet adó előírás, kapcsolási elrendezés, eszköz. (Az érintésvédelem körébe tartozik a hibás berendezés közelében tartózkodó személyek lépésfeszültség elleni védelme is).

ÁBRA: Érintésvédelem F – föld, G – villamos gép feszültség alatt nem álló fémburkolattal, H – villamos hálózat

Minden nagyfeszültségű berendezést el kell látni érintésvédelemmel, a kisfeszültségűek közül azokat, amelyek önmagukban is veszélyesek (pl. villamos forgógép, villamos kéziszerszám). Az olyan villamos berendezések érintésvédelméről is gondoskodni kell, amelyeket veszélyes környezetben (szigeteletlen padlójú, nedves, maró párás, szén- v. fémporral szennyezett levegőjű helyiségben) használnak.

Az érintésvédelem kötelező előírásait az Érintésvédelmi Szabályzat (1000 V-nál kisebb, ill. 1000 V-nál nagyobb feszültségű berendezésekre) és az Érintésvédelmi Rendszabály (lakóházak, kórházak, szállodák, és más intézmények erősáramú berendezéseire) tartalmazzák. A villamos gyártmányokat az érintésvédelem megoldása szerint érintésvédelmi osztályokba sorolják. (Lásd még: érintésvédelmi mód)

fázis (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

<gör.–lat.>

1. általában egy folyamat meghatározott, elkülöníthető szakasza.

2. (fiz) a heterogén anyagi rendszer összefüggő, a többi részétől fizikai sajátságaiban elkülönülő, termodinamikailag homogén tartománya.

Általában a fázis egyensúlyi állapot, amelyet egy folytonos állapotegyenlet jellemez. Két fázisból összetett heterogén rendszerben a homogén részeket fázishatár választja el. Pl. 0 °C-on a víz és a jég egy kétfázisú rendszert alkot. A rendszer fázisait feltüntető ábra a fázisdiagram (állapotábra), ennek görbéi a termodinamikai állapotjelzők azon értékei, ahol két fázis egyensúlyban van. A legismertebb különböző fázisok a halmazállapotok, de különböző fázisokat alkothatnak ugyanazon anyag valamely más fizikai tulajdonságában minőségi eltérést mutató változatai is (pl. egy anyag közönséges és szupravezető állapota, paramágneses és ferromágneses változata). Különböző fázisokból álló rendszernek csak egyetlenegy gázfázisa lehet, mert a gázok egymással tetszés szerint keveredhetnek. Folyadékrendszerekben több különböző fázis is előfordulhat, ha az egyes folyadékok egymással nem vagy csak korlátozott mértékben elegyednek (pl. víz és olaj). Szilárd testeknek annyi fázisuk lehet, ahány kristályos módosulatuk van (pl. rombos és monoklin kén, allotrópia).

A termodinamikai fázisok fogalmát először J. W. Gibbs fogalmazta meg, s tőle származik az a megállapítás, hogy az egymás mellett előforduló fázisok száma legfeljebb kettővel lehet több, mint a komponensek száma (Gibbs-féle fázisszabály, fázistörvény, 1878). Pl. só és víz keveréke esetében a komponensek száma 2, így a fázisok max. száma 4. Ha a fázisok száma ennél kevesebb, akkor a rendszernek van egy vagy több szabadsági foka, ami azt jelenti, hogy egy vagy több paraméter változtatható a fázisok számának megváltoztatása nélkül.

3. (fiz) a rezgéstanban egy periodikusan változó mennyiség pillanatnyi értékét jellemző szám (általában ívmértékben kifejezve). Megadására a fázisszöget használják. A harmonikus rezgést leíró x = A·sin(ωt + φ) függvényben (ahol A az amplitúdó, ω a rezgés frekvenciája, t az idő) az (ωt + φ) kifejezés adja meg a fázist, amelyen belül φ az ún. fázisállandó (vagy kezdőfázis), amely az időmérés kezdetétől függ.

4. (vill)

  • 1. többfázisú rendszer egymáshoz csatlakozó részei, amelyeket az jellemez, hogy az egyes fázisok feszültsége meghatározott szöget alkot egymással; a leggyakoribb háromfázisú rendszerben ez a szög 360°/3 = 120°. Az egyes fázisokhoz tartozó mennyiségeket, illetve részeket a fázis kiegészítő szóval jelölik, pl. fázisfeszültség, fázisáram, fázisvezető, fázistekercs.
  • 2. A villamos hálózatnak az a vezetéke, amely nincs leföldelve (fázisvezeték).

5. (csill) holdfázis

háromszögkapcsolás[szerkesztés]

deltakapcsolás

(fiz, vill) a háromfázisú rendszer elemeinek egyik alapkapcsolása. A háromszögkapcsolás ágaiban elhelyezett elemek árama a fázisáram, az ágak csatlakozási pontjaihoz folyó külső áram a vonali áram. Szimmetrikus háromfázisú rendszerben háromszögkapcsolás esetén a vonali feszültségek azonosak a fázisfeszültségekkel, a vonali áramok értéke -szorosa a fázisáramok értékének. Háromfázisú gerjesztésű mágneses térben elhelyezett fázistekercsek kapcsolása háromszögkapcsolás, ha ciklikusan a fázistekercsek kezdete a következő fázistekercs végével van összekötve.

háromfázisú rendszer[szerkesztés]

a váltakozó áramú villamosenergia-ellátás olyan rendszere, amelyben a fogyasztókat háromfázisú feszültséggel táplálják. A háromfázisú rendszerben a háromfázisú generátort három fázisvezető vagy négy vezető (a negyedik a nullavezető) kapcsolja össze a háromfázisú fogyasztóval. A háromfázisú rendszer szimmetrikus, ha kiegyenlített és szimmetrikus gerjesztésű. Kiegyenlített háromfázisú rendszerben a megfelelő elemek impedanciája azonos. Szimmetrikus gerjesztésű a háromfázisú rendszer, ha a generátor egymás utáni tekercsei feszültségének abszolút értéke egyenlő és a közöttük lévő fázisszög értéke 120°. Ekkor a háromfázisú rendszer feszültsége alakban írható fel, ahol az a egységvektor: . Szimmetrikus háromfázisú rendszerben a vonali feszültség értéke -szorosa a fázisfeszültség értékének. Kisfeszültségű fogyasztói háromfázisú rendszer szabványos vonali feszültségének értéke 400 V, fázisfeszültsége 230 V. A háromfázisú rendszer elemeinek legegyszerűbb és leggyakoribb elhelyezési módja a csillag- vagy háromszögkapcsolás.

átalakulás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. olyan fizikai vagy kémiai változás, amelynek terméke minőségileg különbözik a kiindulási anyagtól, pl. kémiai reakció, kristályosodás, párolgás, polimorf átalakulás. (Lásd még: fázisátalakulás)

2. lárvás fejlődés, metamorfózis <gör.–lat.>, metabolia <gör.>:

az állatok egyedfejlődésének az a módja, amikor teljes kifejlődésüket köztes formák (lárvák) előzik meg.

ÁBRÁK:

  • A galagonyalepke bábjából
  • tökéletes átalakulással
  • imágó lesz;
  • a lepke kibújva
  • megszárad,
  • szárnyai is feltöltődnek

A lárvák az embrionális fejlődés eredményeképpen jönnek létre, tehát az egyedfejlődés ún. posztembrionális szakaszára jellemző életalakok. Többnyire ivaréretlenek, s így szaporodásra sem képesek, de bizonyos fajokban (pl. axolotl) ivarosan szaporodhatnak (pedogenezis). Néhány fajban több, egymást követő és jellegzetes lárvaforma is kialakulhat, amelyek határozott sorrendben váltják egymást (pl. a májmétely esetében). Egyes lárvák szabadon élnek (pl. a lepkék lárvái, a hernyók), mások peteburokban fejlődnek, majd átalakulnak kifejlett állatokká (pl. földigiliszták). Néhány kagyló lárvája parazita, a halak bőrében élősködik. Az átalakulással történő fejlődés a rovarokban a legismertebb. Primitív, ún. félrovarokban szelvényszerző átalakulás, illetve fejlődés látható (anamorfózis), amelynek lényege, hogy a lárva kevesebb szelvényből épül fel, mint az imágó (kifejlett egyed). Az átalkulás egyben a szelvények számának gyarapodását is jelenti egészen addig, míg a szelvényszám nem éri el a kifejlődött állatra jellemző számot.

Holomorfózis esetében a lárvák szelvényszáma a kifejlett állatéval megegyező, ennek típusai:

  • a) közvetlen fejlődés vagy kifejlés (epimorfózis): a peteburokból kikelő lárva fokozatosan, tehát feltűnő alakváltozás nélkül alakul át kifejlett egyeddé (pl. egyenesszárnyúak, poloskák);
  • b) tökéletlen átalakulás vagy átváltozás (hemimetamorfózis): a lárva a fejlett formától eltérő körülmények között él, így ennek megfelelően lárvális szervei is vannak, amelyek a kifejlődés során lebomlanak, s egyúttal létrejönnek az ún. imaginális, felnőttre jellemző szervek (pl. szitakötők, kérészek, hasonlószárnyúak);
  • c) teljes vagy tökéletes átalakulás (holometamorfózis): a kifejlett egyedtől gyökeresen eltérő szervezetű és életmódú lárvák alakulnak, amelyeknek általában nincsenek imaginális szervei. Többszöri vedléssel, több lárvastádiumon keresztül érik el az imágóra jellemző testnagyságot, amikor is bebábozódnak. Az átalakulás többnyire mozdulatlan vagy csak kevéssé mozgó bábban (pupa) megy végbe. Legszebb példái a lepkék, bizonyos legyek és a bogarak.
endoterm folyamat[szerkesztés]

<gör.>: (fiz, kém) hőelnyeléssel (hőfelvétellel) járó fizikai vagy kémiai folyamat (pl. olvadás, párolgás, oldódás, egyes kémiai reakciók), lefolyása lehűléssel jár. Ellentéte a hőtermelődéssel járó exoterm folyamat.

exoterm folyamat[szerkesztés]

<gör.>: (fiz) hőleadással (hőtermeléssel) járó folyamat, mint pl. az égés. Ellentéte az endoterm folyamat.

Planck-törvény[szerkesztés]

Planck-féle sugárzási törvény

(fiz) az abszolút fekete test hőmérsékleti sugárzásának a frekvencia (ν), illetve hullámhossz (λ) szerinti eloszlását leíró összefüggés:

, illetve ,

ahol I(ν), ill. I(λ) a térfogat- és frekvencia- (illetve hullámhossz-)egységenként kisugárzott energia, h a Planck-állandó, c a fénysebesség, k a Boltzmann-állandó, T az abszolút hőmérséklet (π = 3,14…, pi)

ÁBRA: Planck-törvény Különböző hőmérsékletű fekete testek Planck-görbéi

A Planck-törvény az elektromágneses sugárzás kvantumtermészetének következménye (kvantumelmélet): felállításához M. Planck annak a feltételezésével jutott el (1900), hogy az elektromágneses tér energiája diszkrét energiaadagok összegeként áll elő (azaz nem folytonosan változik, ahogyan az a klasszikus fizika alapján várható), amely adagok (kvantumok) nagysága: ε = hν = hc/λ. Elképzelését és feltevését Planck 1900. dec. 14-én a Német Fizikai Társulat ülésén adta elő, ezt a napot szokás a kvantumelmélet „születésnap”-jának tekinteni. A Planck-törvényből származtatható a Stefan–Boltzmann-törvény, illetve a Rayleigh–Jeans- és a Wien-törvény. A sugárzás Planck-törvény szerinti energiaeloszlását a hullámhossz (vagy frekvencia) függvényében ábrázoló grafikon (az ún. Planck-görbe) legnagyobb intenzitású pontja a hőmérséklet növekedésével egyre rövidebb hullámhosszhoz kerül (Wien-törvény), és magasabb hőmérsékleten egy fekete test bármely hullámhosszon erősebben sugároz, mint egy alacsonyabb hőmérsékletű fekete test ugyanazon a hullámhosszon.

emisszió (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

<lat. ‘kibocsátás’>:

1. kisugárzás: (fiz) részecske, illetve sugárzás kibocsátása.

Az emisszió forrása lehet molekula, atom vagy atommag, forró test, illetve mesterséges forrás is, pl. rádióadó vagy lézer. A kibocsátott sugárzás lehet elektromágneses sugárzás (pl. a testek hőmérsékleti sugárzása) vagy anyagi részecskék emissziója (pl. elektronok kilépése fényelektromos jelenség, termikus emisszió vagy atomok ionizációja során, az atommagok által kibocsátott radioaktív sugárzás).

Az emisszióval ellentétes folyamat az abszorpció.

2. szennyező anyag légkörbe történő kibocsátása (légszennyezés).

Az emisszió a meteorológiában és a környezetvédelemben gyakran használt szakkifejezés. A szaknyelvben sok esetben a „kibocsátott szennyező anyag mennyisége” – nem pontos – jelentéssel is használják.

3. (közg) bankjegyek, érmék vagy értékpapírok kibocsátása, forgalomba hozatala.

A pénzkibocsátás a központi bank monopóliuma. Az értékpapírok kibocsátásával az arra felhatalmazott cégek foglalkoznak. A részvénykibocsátás lehet nyilvános vagy zártkörű, általában szindikátus végzi, amely hitelintézetekből és/vagy értékpapír-kereskedőkből alakul erre a célra. Kötvénykibocsátás történhet szindikátus segítségével vagy aukción. Az értékpapír-kibocsátás szigorú kelléke a tájékoztató, amely a kibocsátó legfontosabb adatait tartalmazza.

irányítóberendezés[szerkesztés]

(ir) mindazon szervek és készülékek összessége, amelyek együttműködése révén a vizsgált vagy tervezett rendszer irányítása megvalósul.

Franki-cölöp[szerkesztés]

(geot) építkezés helyszínén előállított, acélbetétekkel erősített monolitbetonból készülő, nagy teherbírású vert cölöp.

Kb. 50 cm belső átmérőjű acél köpenycsőbe kb. 1 m magasan földnedves betondugót döngölnek, majd a betont egy 3 tonnás ejtőkossal verve juttatják le a csövet a kívánt mélységbe. Amikor a cső vége eléri az alapozási síkot, a csövet felfüggesztik egy állványra, és kiütik a csőből a betömörített betont. Ezután a csőbe folyamatosan töltik a földnedves betont, s miközben azt az ejtőkossal tömörítik, az acél köpenycsövet lassan kihúzzák. A Franki-cölöpöt általában akkor alkalmazzák, ha az a talajréteg, amelyen keresztül a cölöpöt meg kell építeni, laza, szemcsés jellegű feltöltés, iszapos homok stb., a mélyen fekvő teherbíró réteg pedig nagy teherbírású tömör homok, homokos kavics vagy agyag. Előnye a nagy csúcsellenállás és a jelentős köpenysúrlódási ellenállás.

kötött talaj[szerkesztés]

sok agyagos (kb. 0,02 mm-nél kisebb szemcsékből álló) elegyrészt tartalmazó talajfajta, amely a részecskék közötti kohézió miatt összeáll. A kötöttség szabja meg a művelhetőséget, illetve a megműveléshez szükséges vonóerőt. A kevéssé kötött talajok könnyen, az erősen kötöttek nehezen művelhetők. A kötöttség mértéke elsősorban a talaj szöveti felépítésétől függ. Befolyásolják a talajkolloidok felületén megkötött kationok is. Az erősebben hidratáló kationok növelik a talaj kötöttségét, pl. a nátriumionok a szikes talajokét, ezért ezek nehezen, míg a meszes talajok (kalcium) könnyebben művelhetők. A talajkötöttség mértékét az Arany-féle kötöttségi számmal fejezik ki.

duzzadás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]
  • (kémia) szilárd testeknek gőz, illetve folyadékok hatására végbemenő szerkezet- és térfogatváltozása. A xerogélek általában nagymértékben duzzadó anyagok. Ha a duzzadás oldódásba megy át, akkor a duzzadás korlátlan, ha a folyamat egy idő múlva megáll, egyensúly alakul ki, akkor a duzzadás korlátolt. A duzzadás korlátoltsága a gélszerkezettel függ össze.
  • (energiaipar) a kokszgyártás folyamatának egyik jelensége: a kokszolható (sülőképes) szenek levegőtől elzárt térben való hevítésük alkalmával a lágyulást követően kb. 400 °C-on bomlani kezdenek; gázok és gőzök keletkezése közben térfogatuk megnő: fúvódnak. Ha ebben a térfogat-növekedésben gátolva vannak – pl. a kokszolókemence falai között – akkor duzzadnak. A létrejövő és a szénre jellemző duzzadási nyomás a szilárd koksz képződésének egyik lényeges feltétele.
  • (mezőgazdaság) a nyugalmi időszakon átesett magvak tömegének, térfogatának növekedése vízfelvétellel, a csírázást megelőző szakasz. A fiziko-kémiai folyamat a sejtek dehidrált állapotban lévő kolloidjainak vízfelvételével kapcsolatos, amely elengedhetetlen, hogy a mag anyagcseréje megindulhasson.
  • (építőipar)
    • porózus építőanyagok fizikai tulajdonsága, vízfelvétel hatására bekövetkező térfogat-növekedés.
    • a cement hidratációja során végbemenő, térfogat-növekedéssel járó káros alakváltozás.
rézsű[szerkesztés]

1. rézsű (geotechnika) - mérnöki földmű, amelynek funkciója két különböző magasságú terepalakulat közötti szintkülönbség áthidalása, ferdén lejtő felület kiképzésével.

2. rézsű (bányászat) - a mesterségesen kialakított gátak, domborzatok, teraszok vagy vájatok vízszintessel állandó szöget bezáró határfelülete.

3. ramp <ang.>: tengerfenék-domborzati forma: különböző magasságú területeket összekapcsoló enyhe lejtő.

{{egyért}}

rézsű (geotechnika)[szerkesztés]

A rézsűre jellemző a felületének meredeksége, amely anyagának fizikai tulajdonságaitól függ, és alakját is meghatározza. A lejtés mértékét százalékértékkel, a hajlásszög fokértékével, vagy a lejtés alapjának és a hozzá tartozó szintkülönbségnek az arányával adják meg.

A rézsű és a felső terepalakulat (pl. terasz) között kialakuló élvonal az ún. koronavonal, az alsó terepszinttel alkotott metszésvonal a körömvonal. Ezek szabályos, határozott kialakítása a rézsűnek mérnöki műtárgy jelleget ad, lekerekített, mintegy „elkent” kiképzése oldottabb, természetesebb látvány.

Építkezések, utak vagy kertek, parkok tereprendezése során rézsűk építésére akkor van szükség, ha egy eredetileg lejtős terepet úgy kell átalakítani, hogy a területen legyenek enyhe lejtésű (majdnem sík) felszínek (teraszok), amelyeken épületek, pihenőhelyek, játszóhelyek alakíthatók ki.

A rézsűhajlás a ferde síkfelületnek a vízszintessel bezárt szöge, amely az alkalmazott burkolattól, a talaj kohéziójától, a rézsű megtámasztásának módjától függ. A rézsű lehetséges lejtését a talaj jellege határozza meg. Laza, homokos talajokból kevésbé meredek, kötött, agyagos talajokból meredekebb rézsű építhető. Minél enyhébb lejtésű a rézsű, annál alkalmasabb olyan növények beültetésére, amelyek sűrű gyökérzetükkel jól átszövik, s így megkötik, tartósabbá teszik a talajt (pl. törpemandula, sóskaborbolya, mogyoró, cserszömörce, fagyal, kökény, vadrózsa, orgona).

rézsű (bányászat)[szerkesztés]

A mesterségesen kialakított gátak, domborzatok, teraszok vagy vájatok vízszintessel állandó szöget bezáró határfelülete (külszíni bányákban a külfejtési gödrök ferde határoló lapjai, illetve a meddőhányók ferde határoló felületei). A rézsűk dőlését úgy kell megválasztani, hogy a talaj az önsúly és a külső terhelések hatására ne jöjjön mozgásba. A rézsűállékonyságot a dőlésszögön kívül a kőzetanyag minősége és víztartalma befolyásolja. A külfejtésekben a nagyobb szintkülönbségek miatt a rézsűk felületét kisebb-nagyobb szélességű vízszintes padkákkal, teraszokkal, munkasíkokkal szakítják meg, lépcsőket alakítanak ki, ezt rézsűrendszernek nevezik. A külfejtések homlokán kialakuló rézsűk neve, mivel a termelés során állandóan mozognak, haladó rézsű.

suvadás[szerkesztés]

lejtős vagy rézsűs határolású, többé-kevésbé homogén, kötött talajú földtömegben – többnyire puha vagy másodlagos, mozaikos szerkezetű agyagban – a nyírószilárdság csökkenése (átázás), vagy külső beavatkozás (pl. rézsű alávágása) miatt az önsúly hatására íves csúszólapon bekövetkező talajmozgás. Általában a talaj lassú alakváltozása, kúszása előzi meg, majd viszonylag gyorsan következik be maga a mozgás. (Lásd még: csuszamlás)

gördülés[szerkesztés]

(mechanika, fizika) a merev testek kényszermozgásának egyik fajtája; kerületén feltámaszkodó hengeres vagy gömb alakú test síkmozgása a támaszkodási felszín (pálya) mentén. Ha a test feltámaszkodási pontja a pályán nem csúszik el, a mozgás tiszta gördülés.

rogyás[szerkesztés]

(geot) vegyesen rétegzett talajú, különösen vízzáró rétegek közé települt, vízzel telített homokrétegeket, homoklencséket is tartalmazó, meredek falú természetes lejtőkre, földpartokra jellemző felszínmozgás.

Leggyakoribb kiváltó oka az, hogy a lejtő talpa környezetében a talajomladék vagy fagy által időszakosan elzáródó homokrétegben a víznyomás megnő, a nyírószilárdság csökken, és helyi talajtörés alakul ki. A földfal lábánál lévő talaj feltorlódik, majd az így alátámasztását vesztett felső talajtömeg viszonylag merev tömbként egy függőlegesen induló, majd ívesbe forduló szakadólap mentén elválva a mögöttes talajtól, hirtelen lefelé és kifelé mozdul el. A rogyás azért nagyon veszélyes, mert előzetes figyelmeztető jel nélkül következhet be. Jelentős méretű rogyások a dunai magas partokon (Dunaföldvár, Dunaújváros) és a Balaton ÉK-i partján (Balatonfűzfő) fordultak elő.

csuszamlás[szerkesztés]

1. csuszamlás (geotechnika)

2. csuszamlás (fizika): csúszás

{{egyért}}

hegycsuszamlás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS csuszamlás (geotechnika)
lejtőcsuszamlás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS csuszamlás (geotechnika)
földcsuszamlás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS csuszamlás (geotechnika)
csuszamlás (geotechnika)[szerkesztés]

hegycsuszamlás, lejtőcsuszamlás, földcsuszamlás

A lejtő anyagának egy jól kirajzolódó csúszópálya mentén, a nyíróerők hatására bekövetkező gyors elmozdulása. Olyan lejtőn alakulhat ki, amelynek felépítésében víz hatására plasztikussá váló kőzetréteg (agyag) is részt vesz, és annak települése alkalmas a csúszópálya kialakítására. (Lásd még: suvadás)

ÁBRA: Csuszamlás Dunaföldvár határában

szlip[szerkesztés]

(slip <angol> = csúszik, csúsztat)

1. szlip (műszertechnika) - csúszás: valamely fordulatszámnak egy alapfordulatszámtól való viszonylagos eltérése.

2. csúszás (szilárdtestfizika) - csuszamlás: a szilárdtestfizikában a kristályos anyagok képlékeny alakváltozását okozó jelenségek egyike.

{{egyért}}

szlip (műszertechnika)[szerkesztés]

(slip <angol> = csúszik, csúsztat)

Csúszás: valamely fordulatszámnak egy alapfordulatszámtól való viszonylagos eltérése.

Mértékét villamos gépeknél általában a szinkron fordulatszám és a forgórész fordulatszáma közötti különbségnek a szinkron fordulatszámhoz viszonyított aránya adja meg (aszinkrongép). Jellegzetes szlipjelenség lép fel a szalaghajtással működő szíjhajtásoknál: a hajtott oldal elméleti fordulatszáma üzemi terhelésnél a hajtóelem megcsúszása miatt csökken, ennek mértéke 1–2% körül van.

erőtér[szerkesztés]

fizikai mező: (fizika) az anyag egyik, nem korpuszkuláris megjelenési formája, amelyben megvannak az anyag egyéb fizikai tulajdonságai (energia, impulzus, impulzusnyomaték stb.), de a különálló anyagi részekre jellemző vonások (pl. határfelület, áthatolhatatlanság, keménység) hiányoznak belőle.

Más anyagfajtákkal való kölcsönhatása erő formájában történik, innen ered az erőtér elnevezés.

Az anyagi részecskék közötti kölcsönhatás a klasszikus mechanikában is tárgyalható az erőtér fogalmának bevezetésével, vagyis hogy egy test maga körül erőteret hoz létre, s egy másik test ezzel lép kapcsolatba; az egymástól távol levő testek e szerint erőtér által hatnak egymásra.

A klasszikus elektrodinamika már kifejezetten térelméleti diszciplína: J. C. Maxwell az elektromos és mágneses fizikai mennyiségek által létrehozott elektromágneses tér (elektromágneses ~) tulajdonságait (tér- és időbeli változását) foglalta össze a Maxwell-egyenletekben.

Általában az anyagi objektumok közötti kölcsönhatáshoz rendelhető egy megfelelő erőtér. Így az elemi részecskék kölcsönhatása is leírható megfelelő erőterek bevezetésével. Kvantumfizikai jelenségek tárgyalásánál a klasszikus erőtér helyett kvantált erőteret kell bevezetni (kvantumtérelmélet).

elektromos térerősség[szerkesztés]

(fiz) az elektromos teret jellemző vektormennyiség, amely megadja az elektromos térben az egységnyi pozitív töltésű testre ható erőt. SI-mértékegysége: V/m.

mágneses térerősség[szerkesztés]

(fiz) a mágneses teret, elsősorban annak keletkezési körülményeit jellemző, a térkoordinátáktól és az időtől függő vektormennyiség, jele H.

Egy I árammal táplált, L hosszúságához képest kis átmérőjű, n menetből álló, ún. szolenoid tekercs tengelye mentén H = nI/L nagyságú homogén mágneses térerősség keletkezik (irányát a jobb kéz hüvelykujja mutatja, ha a többi ujj a tekercsben folyó áram irányát követi). Mértékegysége: A/m.
Vákuumban a mágneses indukció (B) értékéből: H = B ( = a vákuum permeabilitása).

gravitációs tér[szerkesztés]

(fiz) egy test körül a gravitáció által létrehozott erőtér.

A gömb alakúnak vett M tömegű és R sugarú égitest felszínétől h magasságban levő, m tömegű testre a gravitációs tér által gyakorolt erő nagysága:

,

ahol G a gravitációs állandó. (A két test közötti vonzóerő hatásvonala, vagyis az erő állása, a két test tömegközéppontján fekszik.)
A sugárhoz képest kis h távolságokon belül a gravitációs tér homogénnak tekinthető (változása csak kismértékű), a gravitációs gyorsulás csaknem állandó.

elektronsugár[szerkesztés]

elektronsugárcsőben, ún. elektronágyúban létrehozott sugárzás: szabályozott, fokuszált elektronnyaláb.

Keresztmetszeti átmérője a fókuszpontban tipikusan 0,4 mm. Katódsugárcsőben, képcsőben, elektronmikroszkópban, elektronsugaras litográfiában stb. játszik fontos szerepet. Vákuumcsöves megjelenítőeszközökben elektronsugár hozza létre a foszforréteg adott pontban való gerjesztését és ezáltal a fénykibocsátást. (Foszforréteg: a képcsövek ernyőjére felvitt fénykibocsátó réteg szakmai megnevezése.)

cirkulátor[szerkesztés]

<lat.>

(hír) passzív, három- vagy többkapus tápvonal-elágazás, amelyben a kapuk sorba rendezhetők oly módon, hogy ha teljesítményt vezetnek be az egyik kapun, akkor az a sorrendben következő kapun jön ki; az első kapu sorrendben az utolsó után következik.

lépésfeszültség[szerkesztés]

(vill) a földelésen vagy a földzárlat helyén keresztülhaladó, a talajban folyó áram hatására fellépő feszültség, amely a földön járó, átlagos testalkatú ember lábai között fellép.

Ezt a távolságot az érintésvédelem kialakításánál 0,8 m-ben határozták meg. A lépésfeszültség előállhat pl. a távvezetéki oszlopok, állomások földelőhálójának környezetében földzárlati áramok hatására, ahol aránylag kis távolságra lévő pontok között is jelentős feszültségkülönbségek léphetnek fel.

IDÁIG NINCSENEK MEGÍRATLAN SZÓCIKKEK[szerkesztés]

------------------------------------------
Innentől még vannak megíratlan szócikkek
------------------------------------------
érintésvédelmi mód[szerkesztés]

az érintésvédelmi megoldások csoportosítása aszerint, hogy azok milyen elvi alapon, milyen eszköz felhasználásával valósulnak meg.

– Védővezetőt nem igénylő érintésvédelmi módok:
elkerítés és burkolás (a készülék, berendezés érintését gátolják meg);
érintésvédelmi törpefeszültség és védőelválasztás (veszélyes érintési feszültség kialakulását gátolják meg);
szigetelés (a föld és a készülék egyidejű érintését teszi lehetetlenné).

– Védővezetőt igénylő érintésvédelmi módok:
nullázás (a testzárlatot egyfázisú földzárlattá alakítja át);
védőföldelés (földelő-ellenállás beiktatásával korlátozza az érintési feszültséget);
feszültségvédő kapcsolás vagy áramvédő kapcsolás (meghatározott értékű érintési feszültség vagy testzárlati áram fellépésekor lekapcsol).

– Áramütés elleni egyéni védőfelszerelések – különösen azok számára, akik üzemszerűen feszültség alatt álló berendezések közelében dolgoznak – gumikesztyű, -csizma, -szőnyeg).

állapotegyenlet[szerkesztés]

(fiz)

1. (termodinamika) képlettel kifejezett összefüggés az anyag állapotát egyértelműen meghatározó termodinamikai állapothatározók között.

Az állapotegyenlet alakja függ a szóban forgó anyagi rendszer összetételétől és belső kölcsönhatásaitól. A leggyakrabban használt állapotegyenletek a nyomás (p), a térfogat (V) és a hőmérséklet (T) összefüggését írják le.
Példája az ideális gázok törvénye:

p·V = N·k·T

(N a részecskeszám, k a Boltzmann-állandó).
A reális gázokra jó közelítéssel érvényes a van der Waals-állapotegyenlet, alakja (1 mól gázra):

ahol a gázállandó, és a gáz anyagi minőségére jellemző állandók.

2. (kvantumelmélet) a kvantumelméletben a fizikai rendszerek állapotát leíró állapotfüggvény (másik nevén hullámfüggvény vagy állapotvektor) dinamikai viselkedését meghatározó Schrödinger-egyenlet gyakori elnevezése.

földzárlat[szerkesztés]

(energetika) villamosenergia-rendszerekben a feszültség alatt álló vezető és a föld, illetve a földelt (földelés) szerkezeti elemek (pl. vasoszlop, transzformátorház) között rendellenesség miatt bekövetkezett zárlat.

A földzárlatot szabadvezetékeknél okozhatja a szélviharban vagy a zúzmara terhe alatt leszakadt vezető, a légköri túlfeszültségek hatására megsérült porcelánszigetelő, egyéb vezetékeknél, készülékeknél a szigetelés meghibásodása, tönkremenetele vagy esetleg üzemviteli hiba stb.

Közvetlen földelt vagy hatásosan földelt hálózati rendszerekben a földzárlatot földrövidzárlatnak szokás nevezni.

állapotdiagram[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS állapotábra
fázisdiagram[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS állapotábra
egyensúlyi diagram[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS állapotábra
állapotábra[szerkesztés]

állapotdiagram, fázisdiagram, egyensúlyi diagram:

(kém, fiz)

termodinamikai rendszer állapotváltozásait leíró ábra.

A rendszer állapotára jellemző mennyiségek mérőszámait egy-egy koordinátatengelyre viszik föl. A koordináták a rendszer állapotát jellemző pontot határoznak meg; az állapotváltozást az így kapott pontokat összekötő görbe ábrázolja. Az állapotábra az állapothatározók száma szerint két-, három- vagy többdimenziós lehet. Gázok és folyadékok esetében a kétdimenziós állapotábrat használják: a nyomás–térfogat (P–V), illetve a hőmérséklet–entrópia (T–S) diagramot.

A kohászatban az állapotábra a fémek és ötvözőanyagok alkotta ötvözetekben végbemenő fázisváltozások (olvadás–kristályosodás, allotrop átalakulás) hőmérsékleti adatait szemlélteti.

Két vagy több összetevő ötvözete szilárd állapotban lehet homogén, ha a különböző atomok vagy vegyületek szilárd oldat formájában közös kristályokat alkotnak. Ilyen pl. a réz és nikkel ötvözete; az állapotábra 1,2,3 likviduszgörbéje fölötti területen tiszta folyadékfázis (olvadék), az 1,4,3 szoliduszgörbe alatti területen kristályos szilárd oldat van, a két görbe között pedig olvadékban a szilárd oldat kristályai találhatók. A szilárd ötvözet kristályszerkezete csiszolt, maratott felületen fémmikroszkóppal tanulmányozható.

ÁBRA: Réz-nikkel ötvözet állapotábrája.
1,2,3 – likviduszgörbe, 1,4,3 – szoliduszgörbe, – réztartalom atomszázalékban, – réztartalom tömegszázalékban, Ni – nikkel, t – hőmérséklet, Olv. – olvadék, Kr. – kristályos anyag

ÁBRA: Réz-nikkel ötvözet kristályszerkezete (300-szoros nagyítás)

Az ón-bizmut ötvözetben szilárd állapotban korlátozottan oldja az ón a bizmutot, illetve a bizmut az ónt. A likvidusz 1,2 ága mentén megszilárduláskor bizmutot oldva tartó ón-, a 2,3 ág mentén ónt oldva tartó bizmutkristályok válnak ki, egyidejűleg az ón vagy a bizmut kiválása következtében az olvadék eutektikus összetételűvé (2. pont) válik, majd izotermásan – állandó hőmérsékleten – eutektikummá kristályosodik.

ÁBRA: Ón-bizmut ötvözet állapotábrája.
1,2,3 – likviduszgörbe, 1,4,5,3 – szoliduszgörbe, 4, és 3,5 – szolvuszgörbék; – bizmuttartalom atomszázalékban, – bizmuttartalom tömegszázalékban, Sn – ón, t – hőmérséklet; Olv. – olvadék, Kr. – kristályos anyag

ÁBRA: Ón-bizmut ötvözet kristályszerkezete; 85% bizmut (200-szoros nagyítás).
Fehér szögletes mezők: bizmutkristályok; sötét felületek: ón-bizmut eutektikum

Vas-szén ötvözetek állapotábrája[szerkesztés]

Különös gyakorlati jelentőségű a vas-szén ötvözetek állapotábrája, mivel az egész vaskohászat elméleti alapját alkotja.

A vas-szén állapotábrát csak kb. 7% széntartalomig ábrázolják, mert csak eddig van gyakorlati jelentősége. 2% széntartalomig terjed az acélok területe, e fölött az öntöttvasé és a nyersvasé.

A szén egy része a vasban szilárd állapotban is oldódik, nem oldható része pedig a szilárd ötvözetben cementit (vas-karbid, Fe3C) vagy grafit alakban lehet jelen, ezért a vas-szén állapotábra kettős jellegű: a szaggatott vonalak grafit, a folytonosak cementit jelenlétére utalnak.

ÁBRA: Vas-szén ötvözet állapotábrája.
A, B, C, D – likviduszgörbe, A, H, I, E, F, D – szoliduszgörbe, Q, P, G, S, E és P, K – szolvuszgörbék, – széntartalom atomszázalékban, – széntartalom tömegszázalékban, Fe – vas, t – hőmérséklet, Olv. – olvadék, Kr. – kristályos anyag, δ és α – ferrit, γ – ausztenit, Kr.-γ - ausztenit+cementit vagy ausztenit+grafit, Kr.-α - ferrit+cementit vagy ferrit+grafit

fázisszabály[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS fázistörvény
Gibbs-féle fázistörvény[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS fázistörvény
fázistörvény[szerkesztés]

fázisszabály, Gibbs-féle fázistörvény

(fizika)

Egy termodinamikai rendszer egyensúlyi állapotában egyszerre jelen levő fázisok (fizikailag homogén részek) száma (F), a szabadon választható állapothatározók (vagy szabadsági fokok) száma (Sz) és a rendszert alkotó független komponensek száma (K) közötti összefüggés:

F + Sz = K + 2 (J. W. Gibbs, 1878).

A fázistörvény a termodinamika főtételeiből vezethető le. Pl. ha a víz (egykomponensű rendszer, K = 1) csak egy fázisban (pl. gőzként) van jelen (F = 1), akkor nyomása és hőmérséklete (bizonyos határokon belül) tetszőlegesen változtatható (Sz = 2); míg három különböző fázisban (gőz, folyékony víz és jég, F = 3) már csak egyetlen, meghatározott nyomás- és hőmérsékletértéknél (hármaspont) lehet (Sz = 0).

ívmérték[szerkesztés]

A (sík)szögeknek főként a matematikán belül használt mértéke.

Egy szög ívmértéke a csúcsa körül egységnyi sugárral szerkesztett kör szögtérbe eső ívének a hosszával egyenlő.

Az egyenesszög ívmértéke π (pi), a derékszögé π/2. Általában a fokban mért α° szög ívmértéke α°∙π/180-nal egyenlő, az α ívmértékű szög fokokban kifejezett mértéke α∙180°/π.

Az ívmérték egysége a radián (jele: rad);

1 radián ≈ 57° 17′ 44″ ≈ 57,295 78°.

A számológépek rad-dal jelölt üzemmódban a szögek mértékét ívmértékben értelmezik.

harmonikus rezgőmozgás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS harmonikus rezgés
harmonikus rezgés[szerkesztés]

harmonikus rezgőmozgás

(fiz)

Olyan periodikus mozgás, ahol az elmozdulás (s) az időnek (t) tiszta szinuszos függvénye (szögfüggvény):

s(t) = A·sin (2πνt + φ),

ahol A a rezgés amplitúdója, ν a frekvencia, φ a kezdőfázis.

Harmonikus rezgőmozgást végez egy tömegpont, ha a rá ható visszahúzó erő arányos az elmozdulással. Minden periodikus mozgás felbontható harmonikus rezgések összegére, ezzel foglalkozik a harmonikus analízis.

Általánosabb értelemben harmonikus rezgést végez egy fizikai mennyiség, ha időben úgy változik, ahogy harmonikus rezgőmozgásnál az elmozdulás. Harmonikus rezgés szerint változhat pl. a váltakozó áram erőssége, az elektromágneses hullámban az elektromos és mágneses térerősség.

fázisátalakulás[szerkesztés]

Az a folyamat, amelynek során a változatlan kémiai összetételű anyag egyik fázisból a másikba megy át. A legismertebb fázisátalakulások a halmazállapot-változások.

A termodinamikában a fázisátalakulásokat a fázisokat jellemző intenzív mennyiségek és extenzív mennyiségek kapcsolatával írják le. Fázisátalakulás akkor történik, ha valamely intenzív termodinamikai változó (legtöbbször a hőmérséklet) változása közben a rendszer állapota megváltozik. Elsőrendű a fázisátalakulás, ha extenzív mennyiségek nem folytonos, azaz ugrásszerű változásával jár (pl. olvadás, forrás). A másodrendű fázisátalakulás vagy folytonos változás esetében az átalakulás közben az extenzív mennyiség változása folyamatos (pl. a ferromágneses anyag mágnesezettségének elvesztése v. a szupravezető-állapotba való átmenet).

Az élő szervezetek membránjaiban a hőmérséklet-csökkenés hatására bekövetkező változások során is fázisátalakulások mennek végbe. A membránokat alkotó lipidek (foszfolipidek, glikolipidek, szulfolipidek, szterolok, szfingolipidek) fiziológiás körülmények között folyadék–kristályos állapotban vannak. A hőmérséklet csökkenésével megjelenik és elkülönül egy szilárd–gél fázis, amely kedvezőtlenül befolyásolja a membrán fizikai-kémiai sajátságait. Ez a kritikus hőmérsékleten bekövetkező fázisátalakulás megváltoztatja a membránok funkcionális sajátságait is. A membránlipidek fázisátalakulási hőmérséklete szervezetenként (hidegtűrő, hidegérzékeny fajok) és membránfélék szerint változó. A legalacsonyabb fázisátalakulási hőmérséklettel a kloroplasztisz membránjai jellemezhetők.

Edison-hatás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS termikus emisszió
Edison-effektus[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS termikus emisszió
Richardson-hatás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS termikus emisszió
Edison-jelenség[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS termikus emisszió
termikus emisszió[szerkesztés]

<gör.–lat.+lat.> Edison-hatás, Edison-effektus, Richardson-hatás, Edison-jelenség

(fiz) az a jelenség, amikor a magas hőmérsékletre hevített anyagok elektronokat bocsátanak ki.

A jelenséget Th. A. Edison fedezte föl (1883), elméleti magyarázatát O. W. Richardson brit fizikus adta meg (1901). A létrejövő (telítési) j áramsűrűség a T abszolút hőmérséklettől és az anyagra jellemző kilépési munkától függ (Richardson–Dushman-összefüggés):

,

ahol A a Richardson-állandó (pl. fémekre ) és k a Boltzmann-állandó.

A legkedvezőbb termikus emissziót a fémekre fölvitt alkáliföldfém-oxidok adják, ezeket alkalmazzák elektroncsövek katódbevonataként. A kibocsátott elektronokat egy külső, pozitív feszültségre kapcsolt elektród (anód) összegyűjtheti, egy harmadik elektróddal (rács) befolyásolható az átfolyó áram erőssége. A termikus emissziót használó legismertebb eszköz a televíziós képcső.

ionizáció[szerkesztés]

<gör.–lat.>:

Az a folyamat, amelynek során a semleges atomokból (molekulákból) álló rendszerben megjelennek az ionok és elektronok.

Ennek oka az, hogy egy adott hőmérsékletű atomi rendszerben az atomok energiája igen nagy is lehet, legfeljebb ezt az értéket kevés atom képviseli, hiszen az energia átlagértékét köti meg a hőmérséklet. Így az együttesben előfordulhatnak olyan partnerek, amelyek ütközésekor a relatív mozgási energia elegendő ahhoz, hogy az ütközés során az egyik partnerben szerkezeti átalakításra fordítódjék, vagyis fedezze egy (vagy több) elektron kilépését az atomból. Ezért minden semleges atomi rendszerben előfordulnak ionok és elektronok. Az ionizáció mértékét az ionizáció foka méri, amely megadja, hogy a rendszer semleges állapotához képest hányad része alakult ionná és elektronná.

Az ionizáció nemcsak hasonló vagy azonos atomok ütközésének eredménye lehet (ütközési ionizáció), hanem az ionizációs energiának megfelelő elektromágneses sugárzás elnyeléséé is (sugárzási ionizáció, fotoionizáció).

radioaktív sugárzás[szerkesztés]

(fiz)

radioaktív izotópok bomlásakor az atommagból kilépő nagyenergiájú sugárzások közös neve.

Energiájuk onnan származik, hogy a radioaktív, metastabilis állapotban lévő mag energiája nagyobb, mint a bomlás során keletkező magé. A radioaktív sugárzás három típusa közül az alfa-sugárzás és a béta-sugárzás korpuszkuláris (tehát véges nyugalmi tömegű részecskékből álló) sugárzás, a gamma-sugárzás ezekkel szemben nagyenergiájú elektromágneses sugárzás. (A magreakciók során keletkező neutronok, protonok stb. áramát a szokásos szóhasználatban nem nevezik radioaktív sugárzásnak.) Valamely radioaktív izotóp vagy csak α-, vagy csak β-sugarakat bocsát ki, mindkét esetben γ-sugarak kibocsátása mellett, a jellegzetes energia 10 keV és néhány MeV (elektronvolt) közé esik.

A radioaktív sugárzások jellegüktől és energiájuktól függően hatolnak át az anyagokon. A korpuszkuláris sugárzásoknak határozott hatótávolságuk van: az 1 MeV energiájú α-részecske vízben kb. 5 μm, a 100 keV energiájú β-részecske kb. 140 μm távolságra jut el. A γ-sugárzás intenzitása a behatolási mélységgel exponenciálisan csökken (Bouguer–Lambert–Beer-törvény), az abszorpciós együttható értéke függ a sugárzás energiájától, az elnyelő közeg összetételétől és sűrűségétől.

A gyakorlati sugárvédelem szempontjából jelentős, hogy pl. az alfa-részecskéket már egy papírlap is elnyeli, a béta-részecskék nem tudnak áthatolni az 1 mm vastag alumíniumlemezen. A kb. 1 MeV energiájú gamma-sugárzás erősségét a felére csökkenti egy 6,6 cm-es beton-, egy 2,1 cm-es acél- vagy egy 1,2 cm-es ólomréteg.

talajkolloidok[szerkesztés]

<gör.>

A talaj szerves és szervetlen állományának mikroszkóppal már nem látható része, amelynek diszperziós közege a talajoldat.

Az agyagásványok egy része, valamint a humuszanyagok molekulái polidiszperz rendszert alkotnak. A kolloidrészecskék micellákat hoznak létre, amelynek központi részét (mag) szolvátburok veszi körül. A kolloidmicellák felületén a szilárd és folyékony halmazállapotba való átmenet nem éles. A talajkolloidok tartják össze a talaj szerkezeti elemeit (aggregálás), amelyek lehetnek agyagásványok (pl. a humuszszegény vályog- és agyagtalajokban, ezek vízállósága gyenge) vagy szerves anyagok, összetételük a fizikai, kémiai, illetve biológiai adottságoktól függ, és jelentős szerepet játszanak a talajszerkezet kialakulásában. A szerkezetes talajokban a talajszemcsék egymáshoz tapadva halmazokat alkotnak. A szerkezet nélküli talajokban a szemcsék között nincs kapcsolat.

Arany-féle kötöttségi szám[szerkesztés]

a talaj fizikai összetételének, a művelőeszközzel szemben tanúsított ellenállásának egyik fontos mutatója, Arany Sándor vezette be, jele: KA.

Azon az összefüggésen alapszik, hogy a talaj bizonyos mennyiségű víz felvétele után elfolyósodik, elveszíti képlékenységét. Az Arany-féle kötöttségi szám azt fejezi ki, hogy a talaj tömegének hány százaléka az a vízmennyiség, amelyet hozzá kell adni, hogy meghatározott képlékenységi állapotba (szétfolyás) hozza. A felhasznált víz (ml-ben mért) mennyisége 100 g talajra vonatkoztatva az Arany-féle kötöttségi szám, képlete:

,

ahol b a fogyott víz (ml), t pedig a vizsgált talajminta tömege (g). A szélsőséges (nagyon laza vagy nagyon kötött) talajnemeken az Arany-féle kötöttségi szám nem mindig tájékoztat megbízható módon, ezért 30-nál kisebb vagy 55-nél nagyobb Arany-féle kötöttségi számú tartományokban nem alkalmazzák. Átlagértékei szerint a homokon az Arany-féle kötöttségi szám 30 körüli, homokos vályogon 37-ig, középkötött vályogon 42-ig, agyagos vályogon 50-ig, agyagon 55-ig emelkedik. Szoros kapcsolatban áll a gépi talajművelésben a fajlagos üzemanyag-fogyasztással.

csírázás[szerkesztés]

germinatio <lat.>

Általános értelemben a növény, baktérium, illetve gomba szaporítóképleteinek (mag, gumó, hagyma, spóra) átmeneti nyugalmi állapot utáni kihajtása.
Szűkebb értelemben a magban rejlő csíra fejlődése a magnyugalom után.

A csírázás első szakasza vízfelvétellel, duzzadással kezdődik, és a gyököcske megjelenésével zárul. Vízfelvételkor (megfelelő oxigénellátás, hőmérséklet és fényviszonyok mellett) a mag aktív anyagcsere-állapotba kerül. Aktiválódnak a hidrolitikus enzimek és bioszintetikus anyagcsereutak, fokozódik a légzés, megkezdődik a növekedés, illetve a morfogenezis. A légzés szubsztrátjai a mag szikanyagában raktározódott tartalék tápanyagok (lipidek, szénhidrátok, fehérjék).

ÁBRA: Csírázás kezdeti fázisa
A pásztortáska magjának hosszmetszete:

1 – maghéj (testa),
2 – sziklevelek (cotyledones),
3 – gyököcske (radicula),
4 – rügyecske (plumula)


Búza szemtermésének hosszmetszete:

1 – összenőtt termésfal és maghéj,
2 – aleuron réteg,
3 – endospermium,
4 – pajzsocska (scutellum),
5 – csírahüvely (coleoptil),
6 – rügyecske (plumula),
7 – gyököcske (radicula),
8 – gyökérhüvely (coleorhiza)

A csírázás folyamatait a külső tényezők mellett belső tényezők, az embrióban, illetve az endospermiumban felszabaduló hormonok (gibberellinek, auxinok, citokininek) befolyásolják. Számos termésben csírázásgátló anyagok vannak; a csírázás csak ezek elbomlása vagy eltávolítása után indul meg.

A csírázás második szakasza a csíra teljes kibúvásáig, a csíranövény megjelenéséig tart. Időtartama növényenként igen eltérő: néhány naptól több évig terjedhet.

A csírázás módja kétféle lehet: föld feletti vagy földbeli. Kétszikűeknél az első, leggyakoribb esetben (pl. alma, fészkesek, juhar, bükk, bab) a csíra teljesen kiszabadul a magból, a szik alatti szár (hipokotil, csíranövény) erősen megnyúlik, a felszín fölé emelkedő sziklevelek a növény első fotoszintetizáló leveleivé válnak. A második esetben (pl. tölgy, dió, szilva, borsó) a szik feletti szár (epikotil) nyúlik meg, a sziklevelek szinte ki sem bújnak a földből, nem zöldülnek meg. Egyszikűeknél föld felett csíráznak a táplálószövetet nem tartalmazó magvak (pl. hagymafajok). Ilyenkor a sziklevél teljesen kibújik a magból, és az első lomblevélhez hasonlít. A földben csírázó, tápanyagokat raktározó egyszikűek (pl. gabona) esetében a sziklevél a szemtermésben marad, és felszívó szervvé, pajzsocskává (szkutellum) alakul. A magvak csírázásátát a következő külső tényezők befolyásolják: víz, oxigén, hőmérséklet, fény, biotikus tényezők.

kúszás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS kúszás (egyértelműsítő lap)
kúszás (egyértelműsítő lap)[szerkesztés]

1. sok szerkezeti anyagnak (pl. épületszerkezeti elemeknek) az a tulajdonsága, hogy időben állandó nagyságú erő (pl. nyomás) hatására alakváltozása folyamatosan növekszik. A műanyagok, kisebb mértékben a fémek is hajlamosak kúszásra, különösen magasabb hőfokon.

2. (geotechnika) kötött talajú rézsűknek, természetes lejtőknek állandó teher (többnyire az önsúly) hatására bekövetkező nagyon lassú alakváltozása. Oka a talajszerkezet fokozatos átrendeződése állandó nyíróterhelésnek alávetett potenciális csúszási felületek mentén. A kúszás idővel progresszív törés alakjában teljes rézsűcsúszáshoz vezethet. Magyarországon gyakran előforduló lejtőmozgási forma (budai domblejtők, miskolci Avas, mecseki lejtők).

3. (közlekedés) vasúti járműnél átmeneti állapot a kerékpár tiszta gördülése és tiszta csúszása között. A kúszás látszólagos csúszás, amelyet az egymással érintkező kerék és sín helyi, rugalmas deformációi eredményeznek, ha a kerék és a sín között hossz- és keresztirányú erők hatnak.

4. (villamosság) egymáshoz képest feszültség alatt álló vezetők közötti szigetelőanyag felületén kialakuló villamos áramlás. A kúszóáram jellege és mértéke a feszültség nagyságától, a szigetelőanyag tulajdonságaitól és külső körülményektől (légnyomás, páratartalom) függ.

síkmozgás[szerkesztés]

(fizika)

1. tömegpont olyan mozgása, amelynek pályája síkgörbe (pl. hajítás);

2. merev test olyan mozgása, amelynél a test minden pontjának pályája párhuzamos egy állandó helyzetű síkkal (pl. rögzített tengely körüli forgás).

felszínmozgás[szerkesztés]

(geotechnika) természetes lejtők káros alakváltozása és elmozdulása a talajállapot változása (felpuhulás, szilárdságvesztés, talajszerkezet romlása), környezeti változások (talajvízmozgás, felszíni vizek, növényzet), természeti hatások (földrengés, tektonikai mozgás) vagy emberi beavatkozás (rézsű alávágása, föld alatti munkák, robbantással, rázkódással járó építési munkák) következtében. Főbb megjelenési formái: kúszás, rétegcsúszás, rogyás, suvadás, roskadás, talajfolyás, omlás.

indukciós gép[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS aszinkrongép
aszinkrongép[szerkesztés]

indukciós gép <lat.>

Váltakozó áramú villamos forgógép, amelynek üzemi fordulatszáma mindig különbözik a szinkron fordulatszámtól (innen az aszinkron elnevezés), továbbá amelyben a forgórész tekercselésében folyó áramot az állórész-tekercselés mágneses tere indukciós úton hozza létre (innen az indukciós elnevezés).

Egyszerű szerkezete, olcsósága és üzembiztonsága miatt a legelterjedtebb villamos forgógép. Általánosan használják szivattyúk, ventilátorok, kompresszorok, daruk, felvonók, szállítószalagok, szerszámgépek, aprítógépek stb. hajtására 0,01 W–30 MW közötti teljesítménytartományban, kb. 50–2880/min fordulatszám-tartományban.

ÁBRA:
Aszinkrongép forgatónyomaték–fordulatszám (forgatónyomaték–szlip) jelleggörbéje
M forgatónyomaték, billenőnyomaték, névleges nyomaték, indítónyomaték, n fordulatszám, szinkron fordulatszám, s szlip, forgórészköri ellenállások

Álló- és forgórészében egy-egy egymáson belül elhelyezett lemezelt hengeres vastest van. Az állórészvastest belső, a forgórészvastest külső palástfelületében hosszirányú hornyok vannak. Az állórészhornyokban háromfázisú tekercselés, a forgórészhornyokban rövidre zárt kalickatekercselés (kalickás forgórész) vagy ugyancsak háromfázisú tekercselés van; az utóbbi három kapcsa csúszógyűrűkön és azokhoz csatlakozó keféken keresztül ki van vezetve. Az állórész-tekercselés kapcsai a háromfázisú hálózathoz csatlakoznak, a tekercselésen átfolyó háromfázisú váltakozó áram a légrésen és a forgórészvastesten keresztül záródó mágneses teret gerjeszt az aszinkrongépben. A mágneses tér fordulatszáma a szinkron fordulatszám:

,

ahol f a hálózat frekvenciája (Hz; 1 Hz = 1/s), p az aszinkrongép póluspárjainak száma (p = 1, 2,…, k, ahol k egész szám). A forgó mágneses tér a forgórész tekercselésében áramot indukál, ha a forgórész n fordulatszáma az szinkron fordulatszámtól különbözik, és ha a forgórész-tekercselés áramköre zárt (a tekercselt forgórész áramkörét a keféken keresztül zárni kell). A mágneses tér és a forgórészáram kölcsönhatása forgatónyomatékot hoz létre és a forgórészt forgásba hozza. A forgórész fordulatszáma motorüzemben (aszinkronmotor) mindig kisebb a szinkron fordulatszámnál, a kettő különbsége a szlip:

.

Az aszinkrongép szlipje névleges terheléssel 2–10%, minél nagyobb a gép, annál kisebb. Az Európában szabványos 50 periódusú hálózatról (f = 50 Hz) táplált aszinkronmotor fordulatszáma átlagosan 4% szlippel:

p 1 2 3 4 6
3000 1500 1000 750 500
2880 1440 960 720 480

Ha az aszinkrongépet valamilyen erőgéppel hajtják, fordulatszáma a szinkron fordulatszámnál nagyobbá válik (a szlip negatív lesz), az aszinkrongép generátorüzembe megy át (aszinkrongenerátor), villamos energiát szolgáltat a hálózat számára.

Az aszinkrongép forgatónyomaték–fordulatszám (forgatónyomaték–szlip) jelleggörbéje jellegzetes alakú: a nyomaték növekedésével a fordulatszám lassan csökken mindaddig, amíg a nyomaték el nem éri a billenőnyomaték () értékét, ez a névleges nyomaték () 2–3-szorosa. A fordulatszám további csökkenésével a nyomaték csökken; álló állapotban az indítónyomaték () lép föl, ez a gép kialakításától függően a névleges nyomatéknak kb. 0,6–2-szerese. A gépet (külső erőgéppel) az előbbivel ellentétes forgásirányban forgatva (n < 0) ún. ellenáramú féküzembe megy át, ugyanakkor a hálózatból is vesz föl energiát. Generátorüzemben (s < 0) a jelleggörbe közelítőleg azonos a motorüzem jelleggörbéjével, annak az s = 0, M = 0 pontra vonatkozó tükörképe. Ha az aszinkrongép forgórészkörébe külső ellenállást iktatnak (a kefékre kapcsolva), akkor a jelleggörbe úgy módosul, hogy ugyanakkora nyomatékhoz egyre nagyobb szlip tartozik (, ahol a forgórész-tekercselés saját ellenállása). Ez a módszer az aszinkrongépek indítására használatos különösen nagy teljesítményű gépeknél és nehéz indítási viszonyok között.

Az aszinkrongép áramfelvétele üresjárásban (s ≈ 0) a névleges áram 30–60%-a (/ = 0,3 – 0,6}, álló állapotban (indításkor) pedig a névleges áram 2,5–7-szerese (/ = 2,5 – 7}.

Az aszinkrongép különleges kialakítású változata az egyfázisú aszinkronmotor.

szalaghajtás[szerkesztés]

(gépészet) nagyobb távolságú párhuzamos sík- és/vagy térbeli tengelyekre erősített, két vagy több szíjtárcsát vagy lánckereket szalagszerű, végtelenített vonóelemmel körülfogva hajtó mechanikus szerkezet.

ÁBRA: Síkbeli szalaghajtás

Erőzáró (súrlódásos) elven működik a kötélhajtás (kender- vagy sodronykötéllel), a laposszíjhajtás és az ékszíjhajtás, alakzáró elven a szinkronszíj- és a lánchajtás.

A vonóelem nyúlásának és kopásának ellensúlyozására általában feszítőberendezésre is szükség van, az erőzáró típusokra jellemző állandó szlip miatt előfeszítőt működtetnek.

Szalaghajtásokat alkalmaznak lifteknél, bányaszállító berendezéseknél, szerszámgépeknél, kerékpároknál, textilgépeknél stb.

mágneses fluxussűrűség[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS mágneses indukció
mágneses indukció[szerkesztés]

(fizika) <gör.+lat.>,

mágneses fluxussűrűség

a mágneses tér leírására szolgáló vektormennyiség, amely kifejezi a tér és az anyagi közeg egymással való kölcsönhatását is; jele: B.

Nagysága és iránya egy kis mágnestűre gyakorolt forgatónyomaték alapján mérhető meg. Mértékegysége a tesla (T).

A mágneses indukció vákuumban egy arányossági tényező erejéig azonos a H mágneses térerősséggel:

B = H,

anyagi közegben viszont értékét befolyásolja a közegtől és a térerősségtől függő M mágnesezettség is:

B = H + M = μ H = H

(ahol a vákuum, μ és az anyag abszolút és relatív permeabilitása).

A mágneses indukció az elektromos töltések és áramok ismeretében a Maxwell-egyenletekből határozható meg számítással.

permeabilitás[szerkesztés]

permeare <latin> = átereszt, áthatol

1. áteresztőképesség, átbocsátóképesség, átitathatóság, pl. szűrő-, árnyékolóeszközé.

2. mágneses permeabilitás (fizika): mágneses anyagokat jellemző fizikai mennyiség.

3. (biológia) - áteresztőképesség: (biol) a biológiai membránok (pl. sejtmembrán) azon tulajdonsága, hogy egyes anyagokat áteresztenek, másokat nem.

4. (bányászat, földtan): áteresztőképesség

{{egyért}}

permeabilitás (fizika)[szerkesztés]

permeare <latin> = átereszt, áthatol

A mágneses permeabilitás az anyagok mágneses tulajdonságát jellemző fizikai mennyiség.

A B mágneses indukció és a H mágneses térerősség közötti

B = H

összefüggés arányossági tényezőjében μ a relatív permeabilitás, a vákuumbeli abszolút permeabilitás. Ez a azonos a mágneses Coulomb-törvényben is szereplő ún. indukcióállandóval.

Mágneses anyagokban a vákuumbeli

B = H

indukció és az anyagra jellemző

M = H

mágnesezettség összege jelenti az indukcióvektort:

B = H + M = (1 + H,

vagyis a relatív permeabilitás a vákuumbeli egységtől a mágneses szuszceptibilitás értékével különbözik.

Tehát a relatív permeabilitás diamágneses anyagokban kisebb, paramágneses és mágnesesen rendezett anyagokban pedig nagyobb, ferromágneses anyagokban sok nagyságrenddel nagyobb 1-nél.

A ferromágneses anyagok különlegessége a nem állandó mágneses permeabilitás, amely függhet a mágneses tértől, valamint az anyag alakja és kristálytani szerkezete által kitüntetett irányoktól.

hatásvonal[szerkesztés]

támadásvonal: az erő támadáspontján az erő irányában átmenő egyenes, az erővektor egyenese. (Lásd még: erők összetevése és felbontása)

támadásvonal[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS hatásvonal
támadáspont[szerkesztés]

Az erő vektorának, illetve az erőt jelképező nyílnak a kezdőpontja.

A merev testre ható erő támadáspontja az erő hatásának megváltozása nélkül áthelyezhetőaz erővektor egyenesének (az erő támadásvonalának)tetszőleges pontjába. Ez az ún. eltolási tétel. (Lásd még: erők összetevése és felbontása)

erők összetevése és felbontása[szerkesztés]

Az ugyanarra a tömegpontra ható vagy valamely testnek ugyanabban a pontjában támadó erők együttes hatása az erőhatások függetlenségének elve alapján egyenértékű az erők vektori eredőjének hatásával, más szóval az erők vektotkként adhatók össze vagy bonthatók fel.

Az és erők eredője tehát az erőparalelogramma megszerkesztésével adódik (1. ábra),

ÁBRA: 1. ábra (TTLexikon, 2. kötet, 417. oldal)

vagy pedig egyszerűen úgy, hogy az vektor végpontjából kiindulóan felrakjuk az -t és az kezdőpontjából az végpontjába irányuló nyilat felrajzoljuk; utóbbi az eredőt ábrázolja.

Ha és egymással szöget zárnak be, akkor az eredő nagysága: , és -nek az -gyel bezárt szöge a / / összefüggésből számítható ki.

Kettőnél több erő (pl. , , ..., ) eredője a belőlük alkotott erősokszög (erőpoligon) megszerkesztésével határozható meg (2.ábra).

ÁBRA: 2. ábra (TTLexikon, 2. kötet, 417. oldal)

Egy adott erő felbontása nyilván végtelen sokféleképpen lehetséges. Pl. az 1., illetve 2. ábrán az és , illetve az , ...., erők összegének tekinthetők.
Igen gyakran az -et háom, páronként egymásra merőleges (egy derékszögű koordinátarendszer tengelyeivel párhuzamos) , , erő, vagyis a megfelelő derépkszögű erőkomponensek, az -nek a tengelyekre való vetületeinek vektori összegeként állítjuk elő. Ha az az x, y, z tengelyekkel rendre szöget zár be, akkor az komponensei rendre: (ahol ).

A nem pontszerű merev testre ható erők támadáspontja általában különböző, és ezért az erők összetevése, vagy az adott erők rendszerének egy egyszerűbb, hatására nézve mégis az eredetivel azonos erőrendszerrel való helyettesítése bonyolultabb, mint a tömegpntok esetében.. Pl. az egymással párhuzamos, de ellenztétes irányú és egyenlő nagyságú és erők, bár vektori összegük nulla lenne, ha támadásvonalaik egybeesnének. Ha ez nem áll fenn (3. ábra), akkor az erők a testet elforgatják.

ÁBRA: 3. ábra

Az erők összetevésében fontos az az ún. eltolási tétel, amely szerint az erő támadáspontja a merev testben a támadásvonal bármely pontjába (pl. az -ből az -be, a 3. ábrán) áthelyezhető, vagyis az erővektor a támadásvonal mentén tetszés szerint eltolható anélkül, hogy az erő hatása megváltoznék; az erő támadáspontja helyett tehát a támadásvonal a lényeges. Eszerint két, egymást metsző támadásvonalú erő ( és , 4. ábra) úgy teheteő össze, hogy az és vektorokat a B

ÁBRA: 4. ábra

metszéspontig toljuk el, és megszerkesztjük eredőjüket. Egy harmadik erőt az első kettőt helyettesítő erővel a fenti módon tehetünk össze, s az eljárást a több erő esetén is folytathatjuk, ha a megfelelő támadásvonalak metszik egymást. Két párhuzamos és egyirányú erő, és esetén az és támadáspontok az eltolási tétel alapján úgy vehetők fel, hogy az egyenes az erők irányára merőleges legyen (5. ábra).

ÁBRA: 5. ábra

Bár a támadásvonaalak most sem metszik egymást, az összetevés visszavezethető az előző esetre úgy, hogy az és pontokban felvesszük az egymás hatását kiegyenlítő és erőket, ezeket -hez, illetve -höz hozzáadjuk, az így nyert és erőket támadásvonalaik B metszéspontjába toljuk, s megszerkesztjük az eredőt; ennek támadáspontja az egyenes C pontjába, a "párhuzamos erők középpontjába (centrumába)" helyezhető. Az adott és erőkkel egyenértékű erő nagysága: = + lesz, támadáspontja pedig az távolságot a két erővel fordított arányban osztja ketté, azaz = (más szóval az és erőknek a C pontra vonatkozó forgaatónyomatékai nagyságra nézve egyenlők).

Hasonlóan mutatható ki, hogy két párhuzamos és ellentétes irányú (antiparalel) erő pl. az > esetben (6. ábra) olyan erővel

ÁBRA: 6. ábra

helyettesíthető, amelynek nagysága és amelynek C támadáspontjára nézve = ; C most az az -n kívül, a nagyobbik erő oldalán van.

Két antiparalel és egyenlő nagyságú erőnél, amelyek támadásvonalai nem esnek egybe (3. ábra), az 5. ábrának megfeleleő szerkesztés nem végezhető el (mert támadásvonalaik az és "segéderők"felvétele után sem metszik egymást); az ilyen erőrendszer , amit erőpárnak nevezünk, nem helyettesíthető egyetlen erővel.

A merev testre ható legáltalánosabb erőrendszer, amely tetszőleges pontokban támadó tetszőleges erőkből áll, egy erőre és egy erőpárra redukálható (erőrendszer redukálása).

erőpár[szerkesztés]

Erőpárnak nevezünk két egyenlő nagyságú, ellentétes irányú erőt (antiparalel erők), amelyek támadásvonalai nem esnek egybe (1. ábra).

ÁBRA: 1. ábra TTLexikon 2. kötet 419. oldal

A merev testre ható erőpár nem helyettesíthető egyetlen erővel(erők összetevése és felbontása), s így hatása nem eltolásban, hanem elforgatásban nyilvánul vagy nyilvánulhat meg. E hatás mértéke az erőpár nyomatéka (forgatónyomatéka, momentuma), amelynek nagysága a támadásvonalak k távolságának (az erőpár karjának) és az erő nagyságának a szorzata:

M = kF

Általánosabban, az erőpár nyomatékán értjük a két erő vektori forgatónyomatékának M eredőjét: a tetszőleges O pontra (2. ábra) vonatkozólag

,

ahol a () erő támadáspontjából az támadáspontjához húzott

ÁBRA: 2. ábra

vektor. Eszerint független az O vonatkoztatási pont helyzetétől, iránya merőleges az erőpár síkjára (a vektorszorzatnak megfelelő értelemben, tehát a 2. ábrán befelé mutat), nagysága pedig

M = lFsin = kF

Az erőpárnak a merev testre gyakorolt hatása szempontjából csupán az vektor (nagysága és iránya) a lényeges, és külön nem. A vonatkoztatási pont helyzetétől való függetlensége miatt az vektor önmagával párhuzamosan tetszés szerint eltolható, azaz kezdőpontja a merev test bármely pontjába áthelyezhető. Ennek alapján a merev testre ható több erőpár mindig összetehető egyetlen erőpárrá, amelynek nyomatéka az egyes erőpárok egy közös pontból felmért , , ... nyomatékainak eredője.

Ha pl. vízszintes síkban szabadon elmozdítható merev testre a vízszintes síkban erőpár hat, a test a súlypontján átmenő függőleges tengely körül fordul el.

erőrendszer redukálása[szerkesztés]

a merev testre ható, adott erők rendszerének egy lehetőleg egyszerűbb, de hatására nézve az eredetivel egyenértékű erőrendszerrel való helyettesítése (erők összetevése és felbontása).

Az adott általános erőrendszer álljon a test tetszőleges pontjaiban támadó, tetszőleges erőkből.

ÁBRA: TTLexikon 2. kötet 420. oldal

A redukálás céljából vegyük fel a test tetszőlegesen választott O pontjában támadó, egymás hatását páronként kompenzáló és , és , ... erőket. Az O-ban támadó , , ... erők összetehetők az eredő erővé, ezenkívül pedig fennmarad n számú erőpár, nevezetesen (a megfelelő támadáspontokat feltüntetve) . Az erőpárok összetehetők egyetlen erőpárrá, amelynek forgatónyomatéka () az egyes erőpárok nyomatékainak ( eredője; . Végeredményben tehát a legáltalánosabb erőrendszer is egy erővé és egy forgatónyomatékká redukálható. Az O pont megfelelő választásával elérhető, hogy az -fel párhuzamos legyen, (erőcsavar).

erőhatások függetlenségének elve[szerkesztés]

függetlenségi elv, Newton negyedik axiómája

ha ˙pontszerű´ testre gyidejűleg több erő hat, mindegyik ugyanazt a hatást fejti ki, mintha egyedül hatna a testre, vagyis az erőhatások egymást nem befolyásolva, zavartalanul "szuperponálódnak" egymásra, rakódnak össze. Az erőhatások függetlenségének elve eszerint a szuperpozíció elvének egyik, az erőhatásokra vonatkozó esete. Az elv alapján a tömegpontra ható vagy egy test ugyanabban a pontjában támadó erők együttes hatása egyenértékű vektori eredőjük hatásával, az erők tehát vektorokként adhatók össze, és bonthatók fel. Ezért az erőhatások függetlenségének elvét erőparalelogramma-tételnek is hívják (erők összetevése és felbontása).

A relativisztikus mechanikában az erőhatások függetlenségének elve érvényét veszti.

erőcsavar[szerkesztés]

Az erőcsavar olyan erőrendszer, amely az erőből () és az erre merőleges sikban ható erőpárból () áll. Az erőpár forgatónyomatéka tehát párhuzamos az erővel.

A merev testre ható legáltalánosabb erőrendszer is erőcsavarral helyettesíthető. Az erőrendszer redukálása ugyanis arra vezet, hogy a test pontjaiban támadó erők rendszeer egy tetszőleges O pontban a támadó erővel és egy forgatónyomatékú erőpárral egyenértékű, ahol (i = 1,2,..., n). Az eredő erő független az O vonatkoztatási pont megválasztásától, az eredő nyomaték viszont függ ettől, és ezért (mint kimutatható) mindig meg lehet határozni egy olyan Q pontot, hogy az erre vonatkoztatott az -fel párhuzamos legyen, Az erőcsavar a csavarmozgás dinamikai megfelelője.

csavarmozgás[szerkesztés]

A csavarmozgás valamely test olyan, haladó mozgásból (eltolás, transzláció) és forgásból (rotáció) összetett mozgása, amelynél a forgástengely mindig a haladó mozgás irányába esik. Ez az irány az igen kicsiny ("infinitezimális") idő alatt végzett ""elemi csavarmozgásnál" állandónak tekinthető, egyébként azonban (az elemi csavarmozgások egymásutánja során9 az idővel változhatik. A merev test adott helyzetből egy másik helyzetbe mindig átvihető csavarmozgással (Chasles-tétel, 1830), következésképpen a merev test legáltalánosabb mozgása elemi csavarmozgások egymásutánjának fogható fel.

gravitációs gyorsulás[szerkesztés]

(fiz) a test gyorsulása gravitációs térben; tkp. az erőtér térerőssége. Mértékegysége: m/s². (Lásd még: nehézségi gyorsulás)

katódsugárcső[szerkesztés]

elektromos jelek megjelenítésére használt elektroncső.

A felfűtött katódból kilépő elektronokat elektronoptikai lencsék elektronsugárrá fokuszálják. Ez lép be később az eltérítő térbe, amely lehet elektromos vagy mágneses, majd további gyorsítás után becsapódik a képernyőbe, ahol egy pontban fénykibocsátást idéz elő.

Az oszcilloszkópcsöveknél az elektronsugarat a vizsgálandó jellel térítik függőleges irányba; vízszintes irányban az eltérítés arányos az idővel, így a képernyőn a vizsgált jel időfüggvénye lesz látható.

Képcsöveknél mind vízszintes, mind függőleges irányban az idővel arányos, de különböző sebességű az eltérítés, az elektronsugár végigpásztázza a képernyőt. A (video)jel ilyenkor az elektronsugár intenzitását változtatja, így a képernyőn egy kép jelenik meg.

képcső[szerkesztés]

(elektronika) képek megjelenítésére használt katódsugárcső.

A megfelelő nagyságú kép és a nem túl hosszú képcsőnyak biztosítása érdekében mágneses eltérítést alkalmaznak, amellyel nagyobb eltérítési szög érhető el, így a kép is nagyobb lehet.

Két fajtája a fekete-fehér, valamint a színes képek megjelenítésére alkalmas képcső.
Az előbbi esetén a képernyő homogén bevonattal (fényporral) készül, amely a becsapódó elektronok hatására fehér vagy más, monokromatikus színben világít.
A színes képcsőben három elektronágyú található, a három alapszínjelnek megfelelően. A képernyőn az elektronsugarak képpontonként 3–3 különböző bevonatú pontot vagy csíkot gerjesztenek, amelyek ennek hatására a nekik megfelelő színű fényt bocsátanak ki. A képernyő előtt található színmaszk biztosítja, hogy valamennyi elektronsugár a neki megfelelő színű pontot gerjessze.

elektronágyú[szerkesztés]

elektronoptikai eszköz. Célja: katódból vagy más elektronforrásból kilépő elektronok gyorsítása és nyalábolása, vagyis irányított elektronsugár létrehozása.

Katódsugárcsövek, tv-képcsövek, elektronmikroszkópok egyik fő alkotóeleme.
Részeik: a katód és anód mellett vezérlőelektródok (ún. Wehnelt-elektródok), egy vagy több gyorsítóelektród és fokuszáló elektródok.

tápvonal[szerkesztés]

(híradástechnika) rádió- vagy tv-adó végfokozatát az antennával összekötő, elektromos hang- vagy képjeleket, vagy egyéb analóg vagy digitális információt hordozó villamos jeleket továbbító kéterű vezeték, koaxiális kábel vagy üregvezető.

törpefeszültség[szerkesztés]

(energetika) 42 V-nál nem nagyobb névleges feszültség, illetve 50 V-nál nem nagyobb üresjárási feszültség.

A törpefeszültségű hálózat fémesen nem érintkezhet nagyobb feszültségű rendszerekkel.

Az érintésvédelmi célú törpefeszültség földeletlen, az egyéb célú (világítás, jelzés, vezérlés; elektromos játékok és barkácsgépek) törpefeszültségű készülékek földeltek is lehetnek.

szigetelés[szerkesztés]

A szigetelés valamilyen külső hatás csökkentését vagy a meglévő állapot fennmaradását célzó berendezés vagy burkolat.

A hangszigetelés a káros hanghatások elleni védelmet szolgálja.
A zajszigetelés épületek belső és külső falainak, járművek karosszériájának vagy kocsiszekrényének hanggátló, hangszigetelő kialakítása.
A hőszigetelés körébe a hőveszteség csökkentésére (pl. hőtávvezetékben, fűtött lakóépületben) használt módszerek, eszközök, hőszigetelő anyagok, illetve a hőhatás (pl. napsugárzás) elleni épületvédelem tartozik.
A hűtésszigetelés hűtőházak, hűtőberendezések, hűtőgépek hőszigetelése, amely a hűtött tér és környezete közötti hőcserét mérsékli.
A villamos szigetelés a villamos áram vezetékeit, villamos készülékek, gépek stb. áramvezető részeit más áramvezető részektől elválasztó burkolat, bevonat (szigetelőanyag).
A vízszigetelés épületek (alap, fal, tető) védelme talajvíz és csapadékvíz ellen vízzáró vagy vízhatlan burkolatokkal.

védőföldelés[szerkesztés]

az érintésvédelem egyik módja: a villamos berendezést megfelelő földelési ellenállású földeléssel kötik össze; ezzel elérhető, hogy testzárlat esetén az érintési feszültség ne haladja meg a megengedett értéket, vagy nagyobb áramerősségnél a berendezés rövidzárlat-védelme működésbe lépjen.

hibafeszültség-kapcsolás[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS feszültségvédő kapcsolás
feszültségvédő kapcsolás[szerkesztés]

(ép) az érintésvédelem egy módja; a villamos szerkezet teste és egy földelés közé feszültségérzékelő relét kötnek, amely kikapcsolja a szerkezet táplálását, ha a test és a föld között veszélyes feszültséget érzékel. (Új feszültségvédő kapcsolás 1988 óta nem telepíthető, de a meglévő berendezések üzemben maradhatnak, ha hatásosságukat rendszeresen ellenőrzik.)

állapothatározó[szerkesztés]

1. állapotjelző (fizika): adott anyagi rendszer vagy fázis makroszkopikus jellemzésére szolgáló mennyiség a termodinamikában.

2. (nyelv) határozó

{{egyért}}

állapotjelző[szerkesztés]

Az állapotjelző (állapothatározó) az adott anyagi rendszer vagy fázis makroszkopikus jellemzésére szolgáló mennyiség a termodinamikában.

Két fő csoportjuk

További gyakran használatos állapotjelzők

  • az extenzíveket térfogattal osztva kapott sűrűségek, illetve
  • a részecskeszámmal osztva kapott fajlagos mennyiségek.

A független állapotjelzők teljes rendszere hőtani szempontból egyértelműen megadja a rendszer aktuális állapotát, pl. kémiailag egységes rendszer esetében három állapotjelző (nyomás, hőmérséklet és térfogat).

extenzív paraméter[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS extenzív mennyiség
extenzív mennyiség[szerkesztés]

(fiz) (extenzív paraméter) fizikai rendszereket jellemző, a rendszerek egyesítésekor összeadódó mennyiség.

J. C. Maxwell már a 19. században javasolta, hogy a rendszer állapotának, illetve folyamatának jellemzőit két csoportba kell sorolni, megkülönböztetve az áramló és az áramlást előidéző tulajdonságokat. A szabatos megfogalmazást a 20. század fizikája adta meg (a Nobel-díjas L. Onsager irreverzíbilis termodinamikájában, amelynek egyik továbbfejlesztője és általánosítója Fényes Imre volt). Eszerint minden rendszer állapota véges számú extenzív mennyiséggel jellemezhető, az állapotváltozás pedig ezek változására felírt mérlegegyenletekkel írható le.
Az extenzív mennyiség áramlásának irányát és intenzitását az intenzív mennyiségek különbsége és a rendszer anyagi tulajdonságaitól függő vezetési tényezők határozzák meg.

Néhány ismertebb extenzív mennyiség: az energia, a térfogat, a tömeg, az elektromos töltés, az entrópia.

intenzív paraméter[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS intenzív mennyiség
intenzív mennyiség[szerkesztés]

(fiz) (intenzív paraméter) az anyagi rendszert jellemző olyan fizikai mennyiség, amely a rendszer (test) tömegétől, anyagmennyiségétől független (ellentétben az extenzív mennyiséggel).

Egymással egyensúlyban álló rendszerekben az intenzív mennyiségek egyenlőek.

Intenzív mennyiség pl. a nyomás, a hőmérséklet, a sűrűség, a fajhő, általában véve minden fajlagos mennyiség.

általános gázállandó[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS gázállandó
egyetemes gázállandó[szerkesztés]
  1. ÁTIRÁNYÍTÁS gázállandó
gázállandó[szerkesztés]

általános gázállandó, egyetemes gázállandó, R <H. V. Regnault nevéről>: az ideális gázokra érvényes általános gáztörvényben szereplő állandó.
Értéke nem függ a gáz anyagától, és 1 mólra vonatkoztatva

R = (8,314472 ± 0,000015) J/(mol·K).

A gázállandó és az Avogadro-szám hányadosa a Boltzmann-állandó.

állapotfüggvény[szerkesztés]

1. a klasszikus fizikában az anyagi rendszer olyan termodinamikai jellemzője, amelynek változása csak a rendszer kezdő- és végállapotától függ, a változás útjától nem.

Állapotfüggvény pl. a belső energia vagy az entrópia, de a munka nem, mivel nagysága függ attól, hogy a kezdő és végállapot között izotermikus vagy adiabatikus munkavégzés történt-e. Az állapotfüggvények az állapothatározókkal fejezhetők ki.

2. a kvantummechanikai rendszerek fizikai állapotát leíró matematikai függvény, a hullámfüggvény vagy állapotvektor egyik gyakori elnevezése.

=[szerkesztés]