Szerkesztő:Vargagnes/piszkozat
Fontosabb szereplők
Csiaffer, a budai basa
Kun Kocsárd, erdélyi főúr
Kun Péter, Szécsi Mária férje
Szécsi Mária, Kun Péter felesége, Bethlen István özvegye
Omar csauz, Husszaim belgrádi basa szolgája, Csiaffer basa kísérője
Muntyán Dumitru, hadnagy
Abikerk, csillagjós
Fatime
Cselekmény
I.
A novella a jámbor életet élő Csiaffer budai basa bemutatásásval kezdődik, akit tisztelnek alattvalói, mert bölcsen kormányoz, igazságos, de nem kegyetlen. A harcokban mindig győzelmet arat. Basa létére a háreme felülmúlja a szultán háremét is, és kincstára bővelkedik gyémántokban, aranyban, drágakövekben. Ám nemcsak anyagi javakban tehetős: „Ő keblében és hite által is dúsgazdag”. Nagy becsben tartja a Koránt és már hétszer elzarándokolt Mekkába. „Ímé a boldog, kiről Allah soha le nem veszi tekintetét.” A basa is annyira bízik a szerencséjében, hogy soha nem fordul Abikerkhez, a csillagjósához.
Egy este hajó horgonyzott le a Duna partján. Abikerk elmerengve az érkezettekben felnézett az égre és semmi jót nem olvasott ki a csillagokból Csiaffer basa számára. Ezen az éjjelen Fatime is baljósló álommal tért a basához.
A futárok meghozták a szomorú hírt: Csiaffernek le kell tennie kinevezését Husszaim basánál, Belgrádban. Mindenki bánkódott ezen, csak Csiaffer fogadta boldogan és a bölcsek nyugalmával. Kiosztotta utolsó rendeleteit (Abikerket zárják kolostorba, ahol böjtöljön hét hónapon és hét napon keresztül), majd hajóra szállt kíséretével és ingóságaival, hogy elérje Belgrádot.
II.
A második rész helyszíne Erdély, Rákóczi György uralma alatt.
A Maros völgyében találjuk Kun Kocsárd uradalmát, aki szintén boldognak mondja magát, hiszen hatalma van, rangja, vagyona és szereti az ország legeszebb nőjét, Szécsi Máriát, Kun Péter újdonsült menyasszonyát.
A nászútból visszatérő pár a vendégek tiszetletére egy vadászatot rendezett, amelyen Kun Péter egy pillanara sem hagyta magára bájos aráját. Sejteni lehet, hogy a vadászaton Szécsi Mária és Kun Kocsárd egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ennek egy újabb bizonyítéka, amikor Kocsárd egy táncmulatságot szervez az egész nap imádkozó Mária örömére. Ők ketten nyitották meg a bált. Kun Péter nem tudta elképzelni, hogyan tehetett szert egy ilyen csodálatos menyecskére, akit bárki megirigyelhetett volna tőle. Erről eszébe jutott egy gyermekkori mese, amit még dajkájától hallott és egy Kores nevű jámbor koldusról szólt.
Egyre féltékenyebb lett Kocsárdra, mert látta őt Máriával együtt táncolni, Kocsárd becézte őt, egy szobában talált rájuk, ahová neje gyanúsan később lépett be egy szomszédos helyiségből. Örült, amikor egy levél miatt megszakíthatta társalgásukat.
A levélben Kocsárd arról értesült, hogy Rákózci elvette tőle hegytetőn állő birtokát. Kocsárd ezt nem akara annyiban hagyni, ezért magához hívattata Muntyán Dumitrut, Zólyomi Dávid hajdúinak hadnagyát, hogy erőszakkal szerezze vissza birtokát.
III.
Kocsárd fenyegetése hatott és sikerült rávannie Dumitrut, hogy vezesse el a kitaszítottakhoz török földre, Rácz Gyerőhőz, ahol még a barátot is ellenségként kezelik. Jenőről megérkezve találkozott rég nem látott ismerősével, Omár csauzzal, akitől megtudta, hogy itt találja Csiaffert, a boldogot, aki a temesvári basát fogja meglátogatni, hogy tájékoztassa az országuk helyzetéről.
Ez idő alatt betekintést nyerünk az ifjú pár életébe is, akik Péter családi birtokára mennek, Rosálira: a férj „ősi házán gyönyörrel legeltette szemeit”, Mária pedig „mélán nézett a házfedélre, melyről egy kesely repült föl, és az égbe lökvén magát, szabadon terjeszté ki szárnyait. - Ah, a boldog madár! - rebegték ajkai.”
IV.
„Léleknyugalom-e a boldogság, vagy az idegek kedves izgatottsága? E kérdést Csiaffer basa és Kun Kocsárd ellenkezőleg döntenék el,...”
Kocsárd elmeséli Csiaffernek, zsoldos népet jött gyűjteni, hogy megtorolja Rákóczi tettét és újból a magáénak mondhassa hegytetői uradalmát. Kiderül, hogy alig terem a birtokon egy kis zab, de mégis a birtokvágy hajtja Kocsárdot.
Csiaffer saját válaszául megmutatja Husszaim basa leveleit: „A mi kegyelmünk forrása kiapadott reád nézve, Csiaffer basa, s többé nem itathatod belőle szomjas lelkedet...egész vagyonod...küldd el Istambulba, kincstárunk számára...Ne felejtsd el nemesebb vérű lovaidat is elküldeni, s rabnőid közől a szebbeket add át Husszaim basának...mondd belgrádi vezérünknek, higy saját kezével fonjon nyakadra egy selyemzsineget, mellyel aztán két erős rabszolgája meg fog fojtani. Tisztességes eltemetésed iránt már intézkedtünk.”
„Csiaffer részvéttel nézett Kocsárd arcára...Lám, lám, nagyságos barátom, én a szultánnak egy zabföldnél többet adok át, de ajkaim mégsem ejtik ki a békétlenség hangjait,...”
Kocsárd továbbra sem érti, a basa miért nem menti meg drága életét és szökik el a vagyonának egy részével. Csiaffernek fontosabb a lelki nyugalma és az égi törvények, Allah. Amíg az egyik önként adja át magát a halálnak, a másik szándékosan akar véget vetni annak egy harcban és nem becsüli meg az életét.
Kun Kocsárd továbbra sem nyugodott. Lázadásáért hét évi fogságot kapott Fogarason. Szécsi Mária kérelmezte számára a kegyelmet és férjét is elhagyta, habár Kun Kocsárddal soha többé nem találtak egymásra. Kocsárd kiszabadulva ifjabb Rákóczi György ünnepi kézfogóján kegyelmet nyert és visszakapta rég áhított uradalmát. Szécsi Mária Murány várába költözött és magányosan élt tovább.
A novelláról
A Két boldog 1852-ben jelent meg a Budapesti Visszhangban.
Objektív, harmadik személyű előadásmód jellemzi.
A Két boldog című történelmi elbeszélés átvezető palló a Gyulai Páltól a nagy történelmi regényekhez. Az író Erdély fejedelmi korszakához tért vissza. Erdélynek a legviszontagságosabb korához, a török világhoz.
Esszéisztikus jellegű, benne politikai jellemrajzok lelhetők fel. A Szalárdi krónikájából vett anyagon egy látszólag elvont, de mégis örök érvényű kérdésre keresi a választ: ki boldog?
A novella két elképzelt történeti arckép kerete, akik komor és egyénített jellemek. Kemény a válaszhoz két ellentétes alakot választ. A sorsban hívő, Koránt tisztelő Csiaffert, aki megszökhetne, de mégsem teszi és önként megy Belgrádba, ahol selyemzsineg vár rá és a halál utáni nyugalom ígérete. A hiú és harácsoló Kun Kocsárd egy kies zabot alig termelő hegyháti fölbirtokért száll harcba Rákóczi György fejedelemmel és toboroztat zsoldossereget. Önzőségéért- bár azt is megvallja, hogy „Végrehajtom elvből, következetességből és lovagiasságból, mert különben egy kedves nő kételkedhetnék bátorságomban” - hét évi börtönnel fizet.
Nem a hiteles történelmi keretén vagy az eseményleíráson van a hangsúly, hanem a lélektani ábrázoláson. A novellában két társadalom, a török és a magyar erkölcsei keverednek össze. Alakjainak jellemrajzát olyan történeti elemekkel tölti meg, amelyek a legaprólékosabb tudományos gondoskodásról tanuskodnak. Csiaffer basának beszédét színes keleti képek, gondolkodását a mohamedán hitregék hatják át. A basát könyörtelenül tiporja el a sötét hatalom, mialatt a nyugtalan vérű magyar Kocsárdon gúnyosan kacag.
Felhasznált irodalom
- Kemény Zsigmond: Kisregények és elbeszélések, Csokonai Könyvtár, Universitas Források (Régi kortársaink 2.), sorozatszerk.: Debreczeni Attila, Imre Mihály, S. Varga Pál, Debrecen 1997.
- Veress Dániel: Kemény elbeszélései, In.: Szerettem a sötétet és a szélzúgást, Dacia Könyvkiadó Kolozsvár-Napoca, 1978. 131-135.o.
- Papp Ferenc: A novellaíró, In.:Báró Kemény Zsigmond, Budapest 1923. 167-186.o.
– VargAgnes, 2009.11.27.