Szerkesztő:Tnewred/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sarusi Kis János[szerkesztés]

Sarusi Kis János (Csongrád, 1960. június 29.) – négyszeres világbajnok kenus.

Pályafutását a csongrádi Fűtőber SC-ben kezdte Mészáros Csaba nevelőedző tanítványaként. 1980-ban igazolt az MTK-VM-hez, ahol Tóth Árpád mesteredzővel kezdett dolgozni. Az 1980-as válogatóversenyeken kivívta a részvétel jogát moszkvai olimpián, ám a sportvezetés döntése miatt mégsem vehetett részt a játékokon. Első felnőtt világbajnoki címét 1982-ben szerezte Hajdú Gyulával a belgrádi világbajnokságon C2-1000 méteren, valamint C1-500 méteren második helyezést ért el. Az 1984-es Los Angeles-i olimpiára abszolút esélyesként utazhattak volna, ha nem születik meg az utolsó pillanatban a döntés a játékok bojkottjáról. 1985-ben a Mechelenben már Vaskuti Istvánnal megszerzi második világbajnoki aranyát, ezúttal C2-500 méteren. 1986-ban Montreálban megvédik világbajnoki címüket C2-500 méteren, és megnyerik C2-1000 métert is. Ezen a világbajnokságon a legnagyobb riválisuknak tartott jugoszláv párossal szemben gyakorolt nemes gesztusuk miatt nemzetközi Fair Play-díjban részesültek, ugyanis kölcsönadták nekik a saját tartalékhajójukat, mivel a jugoszlávoké megsérült. Az szöuli olimpiára már Takács Tiborral készül, és vele is nyerik el az indulás jogát, ám a sportvezetés döntésének értelmében Vaskutival álltak rajthoz C2-500 méteren, ahol 6. helyezést értek el. Az olimpia után vállműtéten esett át, majd visszavonult a versenysporttól.

Eredményei:[szerkesztés]

  • Olimpia
    • 1988. Szöul C2-500 m 6. helyezett
  • Világbajnokság
    • 1982. Belgrád C2-1000 m 1. helyezett (Hajdú Gyula)
    • 1985. Mechelen C2-500 m 1. helyezett (Vaskuti István)
    • 1986. Montreál C2-500m 1. helyezett (Vaskuti István)
    • 1986. Montreál C2-1000m 1. helyezett (Vaskuti István)
    • 1981. Nottingham C1-500 m 3. helyezett
    • 1982. Belgrád C1-500 m 2. helyezett

Források[szerkesztés]