Szerkesztő:TLKata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Személyiségfejlődés[szerkesztés]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pszichológia tudománya szerint minden ember személyiség. A pszichológiában a fejlődés fogalmán az embernek, mint személyiségnek a fejlődését értik.

A személyiség kialakulása és fejlődése két folyamatban ment és megy végbe.

  • Filogenézis (törzsfejlődés): Ebben a folyamatban történt meg az emberré válás. Két fő fázisát különböztetjük meg. Az első a szubhumán fázis (ember előtti), melyben a biológiai, evolúciós és természeti hatások létrehozták az emberi fajt. A második a humán fázis, melyben a társas és társadalmi hatások kerültek előtérbe, így alakítva ki az embert, mint társadalmi lényt.
  • Ontogenézis (egyedfejlődés): ez a személy születésétől az élete végéig tartó időszakot jelenti.

A fejlődés fogalma[szerkesztés]

A személyiség fejlődésének általános jellemzői:

  • A fejlődés mindig kibontakozás, már öröklötten meglévő struktúrák változása, differenciálódása
  • A fejlődésnek mindig folyamatjellege van, tehát egy időben végbemenő folyamatot jelent.
  • A fejlődés során a személyiségben visszafordíthatatlan (irreverzibilis) változások mennek végbe.

A személyiség fejlődésének speciális jellemzői az érés és tanulás dinamikus egysége, a differenciálódás és integrálódás egysége és a folyamatos, de szakaszos egység.

A személyiség fejlődésének a folyamatában a testi és pszichés változások a differenciálódás és integrálódás egységében mennek végbe:

  • A differenciálódás azt jelenti, hogy a lelki élet kevésbé tagolt formái egyre inkább elkülönülnek egyes részfolyamatokra, ezáltal egyre pontosabbá válnak.
  • Az integrálódás folyamata fokozatosan elvezet a személyiség kifejlődéséhez, amely a fejlődés során kialakult, differenciálódott testi és pszichés funkciók egységét és egyediségét képezi.

A személyiség fejlődése a születéstől a haláláig egymást követő, de egymással mégis szorosan összefüggő, minőségileg egymástó elkülönülő szakaszokra bomlik. (A szakaszok jellemzőivel részletesebben „Az életkorok pszichológiája” című fejezetben foglalkozunk).

A fentiek alapján a fejlődés fogalmát a következőképpen fogalmazhatjuk meg: A fejlődés öröklött alkati sajátosságoknak növekedésen, érésen, valamint tanuláson alapuló folyamatos, irreverzibilis kibontakozása, ami a differenciálódás és integrálódás folyamatán keresztül a személyiség kialakulásához és magasabb szintű szerveződéséhez vezet, melynek eredményeként a környezethez való sokrétű, sikeres alkalmazkodási lehetőségek alakulnak ki.

A meghatározó tényezők[szerkesztés]

A személyiség fejlődését meghatározó tényezőket két nagy csoportba sorolhatjuk be:

  • A belső tényezők az öröklés és érés
  • A külső tényezők a természeti és társadalmi környezetben végbemenő tanulási folyamat.

Az öröklött, genetikus tényezőknek a viselkedésre gyakorolt hatását a viselkedés vagy magatartásgenetika vizsgálja. A magatartásgenetika leggyakrabban alkalmazott módszere az ikerkutatás. Ennek során monozigóta (egypetéjű), tehát genetikailag teljes mértékben azonos, valamint a heterozigóta (kétpetéjű), genetikailag csak 50%-ban azonos ikreket hasonlítanak össze, különböző vizsgált jellegzetességek szerint. Az ikerkutatás módszere arra az előfeltevésre épül, hogy az együtt nevelt ikerpárok nagyjából ugyanazon környezeti hatásnak (élettapasztalat) vannak kitéve, legyenek akár mono-, akár heterozigóták. A magatartásgenetikai kutatások során gyakran használt módszer még az adoptációkutatás is. Ennek során az örökbefogadó szülők és az örökbefogadott gyermek, illetve a gyerekek és biológiai szülők hasonlóságát vizsgálják. A biológiai szülőkkel való hasonlóságot genetikai tényezők, az örökbefogadó szülőkkel való hasonlóságot környezeti hatások eredményének tekintik. Kérdés, hogy a személyiség fejlődése mennyiben az öröklött tényezők és mennyiben a környezeti hatások függvénye? Az elmúlt évszázadok során a kutatók hol az egyik, hol a másik tényező szerepét hangsúlyozták :

  • A filozófus John Locke szerint az emberi elme születésekor „tiszta lap” (tabula rasa), amelyre tapasztalatok révén kerülnek „lenyomatok”, amelyek révén válik az ember azzá, aki. A környezet meghatározó szerepét hangsúlyozta a pszichológiában a behaviorismus is. [1]
  • A fejlődés biológiailag való meghatározottságát vallotta Jean-Baptiste Lamarc, Charles Darwin evolúciós elmélete, valamint a pszichológián belül többek között a pszichoanalizis.

Az öröklés és környezet[szerkesztés]

Ma már a múlté az „öröklés és környezet” szélsőséges szembeállítása. Egyetértés alakult ki arról, hogy mind a biológiai adottságok, mind a környezeti hatások egyaránt szerepet játszanak a fejlődésben. Hatásukat azonban igen nehéz szétválasztani és vizsgálni, hiszen olyan szorosan összefonódnak a személy életében (Solymosi, 2004). Egyes adottságok inkább génvezéreltek, vagyis ezeknél kisebb a környezeti hatások befolyásoló ereje, míg mások fogékonyabbak a környezeti behatásokra.

A személyiségnek csupán az alapjait örököljük. Ezek a következők:

  • Nem
  • Testalkat (testmagasság, testfelépítés, bőr-, szem- és hajszín)
  • Fizikai hajlékonyság, ügyesség
  • Kognitív képességek: intelligencia, tanulási képesség
  • Egyes adottságok: pl. zenei hallás
  • Kézügyesség és a temperamentum.

Veleszületett vonása még a személyiségnek a sérülékenysége, sebezhetősége (vulnerabilitás) is. Ez azt jelenti, hogy a személy egyrészt olyan biológiai fogékonysággal (prediszpozíció) születik, amelyek bizonyos megbetegedésre hajlamosabbá teszik, másrészt érzékenyebbé teszik bizonyos környezeti hatásokra (pl. a stresszt okozó helyzetek nem egyformán hatnak az egyes személyekre).

A személy azon túl, hogy biológiai, társadalmi lény is. A személyt formáló környezeti hatások kétféle környezetből erednek:

  • Társadalmi környezet: milyen kultúrába, társadalmi rétegbe született a személy
  • Társas környezet: azon személyközi kapcsolatoknak a rendszere, amelyek élete során körülveszik a személyt.

A személy fejlődése csak a teljes társas-társadalmi közeg figyelembevételével érthető meg.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A lélektan története|Digitális Tankönyvtár (magyar nyelven). www.tankonyvtar.hu. (Hozzáférés: 2019. november 9.)

Források[szerkesztés]

  • Franz J. Mönks, Alphons M. P. Knoers: Fejlődéslélektan. Urbis Bp. 2004. Ford.: Kathiné Gasparik Katalin. ISBN 9639291684
  • Charles S. Carver, Michael F. Scheier: Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó. 2006. ISBN 9789633897096

További információk[szerkesztés]

[[Kategória:Szociálpszichológia]] [[Kategória:Személyiségpszichológia]]