Szerkesztő:Pellinger Attila
Pellinger Attila | ||||
---|---|---|---|---|
A magyar Wikipédiát ennyi napja kezdtem szerkeszteni: 6241 |
A Fertő–Hanság Nemzeti Park zoológusa, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja. Főként madártani és természetvédelmi vonatkozású címszavak szerkesztése érdekel, de bedolgozom lakóhelyem környékének településeit érintő szócikkekbe. Szívesen segítek hasonló tárgyú lapok szerkesztésében. Emellett kissé már feledésbe merülő eleink emlékét is szeretném őrizni azzal, hogy összegereblyézem, ami maradt utánuk. Szeretném, ha a wikipédián elterjedne mások munkájának tisztelete, mert ebben a tekintetben van még mit tanulni.
Végül szeretném szerkesztéseimet lányaimnak, Zsófinak és Annának ajánlani. Szeretném, ha ők és mások, gyerekek és felnőttek a számítógépet és az internetet elsősorban tanulásra és ismeretszerzésre használnák! Emellett példát szeretnék adni, hogy a közösségért való munkában örömet lehet találni.
Szerkesztési elveim
[szerkesztés]Olyan dolgokról írok, amiket személyesen ismerek, tudom, hogy ki ismeri őket és nem restellem megkérdezni, illetve elolvasni az eredeti forrásokat. Amihez nem értek, ahhoz nem nyúlok. Mivel sokat fotózom, elsősorban saját képeimet használom fel illusztrációként, de fotós barátaimtól is kérek e célra felvételeket. Mások már fent lévő fotóit csak abban az esetben cserélem le, ha egyrészt a szócikket korábban szerkesztőétől sokkal jobb minőségű felvételem van az adott tárgyról, illetve, ha valahonnan beleollózott ócska, külhonban készült kép szerepel ott. Csak akkor javíts bele a munkámba, ha tévedést, helyesírási hibát találsz illetve ha biztosan jobban tudod nálam azt az adott dolgot. Én is így fogok tenni.
Feltöltött saját képeim
[szerkesztés]Szerkesztéseim, közreműködéseim
[szerkesztés]Saját szócikkek
[szerkesztés]Agyament Harry, Apja lánya, Aquila (évkönyv), A-típusú madárodú, B-típusú madárodú, Berlin felett az ég, Bistro Blues Band, Blues Brothers, Blues Brothers 2000, Breuer György, Chagan-tó, Chernel István Emlékérem, Cohors V Callaecorum Lucensium, Crumerum, Cyrano de Bergerac (film, 1950), Csapody István (botanikus), Csatkai Endre, Csörgey Titusz, Darius Kinsey, Denevérgyűrűzés (átirányító lap), Dogma (film), Domonkos Ottó, Egészséges erotika, Esterházy Pál (1901-1989), Ezüstróka, Életvonat, Fászl István, James Bond (ornitológus), Jay és Néma Bob visszavág, Keve András, Keve András Díj, Király Iván, Környei Attila, Land Rover Defender, Madarász Gyula, Madarász-papagáj, Madárgyűrűzés (átirányító lap), Madárgyűrűzés Magyarországon, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Madártani Intézet, Málta, Mekszikópuszta, Mesterséges madárodú, Nagy Csaba, Nádas (átirányító lap), Nádi szövőlepke, Nemzeti park igazgatóság, Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park, Nyirkai-Hany, Palkó Sándor, Petényi Salamon János Emlékérem, Pókbangó, Pro Natura emlékérem, Pro Natura Emlékplakett, Pro Natura Díj, Revival Band, Rudolf Zimmermann, Selmeci Társaság, Seregélyes Tibor, Shop-show, Shop-stop, Shop-stop 2., Solymosy László, Sterbetz István,Szélkiáltó (madártani folyóirat), Szikes tó, Török István (forradalmár), Ürmös Néptáncegyüttes, Vándorpartfutó, Zack és Miri pornózik, Zack és Miri pornót forgat (átirányító lap)
Beledolgozások
[szerkesztés]Alexander von Nordmann, Alfred Brehm, Aquila (egyértelműsítő lap), Balaton, Bihari-legelő Természetvédelmi Terület, Brennbergbánya, Brian élete, Chernel István, Ciprusi Köztársaság, Citrombillegető, Cukorgyártás, Dan Aykroyd, Dankasirály, Egy jenki Arthur király udvarában, Erzsébet magyar királyné, Esterházy Miklós (nádor), Eugenika, Eurázsiai hód, Fehér gólya, Fertő, Fertőhomok, Fertőmeggyes, Fertőrákos, Fertő-táj, Fertőújlak, Fibonacci, Füles (film), Füstös cankó, Gyűrűzés, Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg, Hanság, Helgoland, Heringsirály, Inváziós faj, Jay és Néma Bob, Karmazsinpirók, Keleti gerle, Kerecsensólyom, Keskenylevelű ezüstfa, Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár, Kevin Smith (filmrendező), Kékbegy, Kék paradicsommadár, Kékszárnyú réce, Képtelen képregény, Királyfüzike, Kis goda, Kormos István, Közönséges nád, Kőforgató, Lipót (település), Lúdas Matyi (film, 1976), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, Magyar szürke szarvasmarha, Magyar néptánc, Magyarország védett természeti területeinek listája, Muray Róbert, Nagycenk, Nagy lilik, Nemzeti park, Nyári lúd, Nyergesújfalu, Oroszlán Szonja, Pásztormadár, Petőháza, Ramsari egyezmény, Rába, Rákosi vipera, Ruszt, Sarki csér, Sarlósfecske, Sarród, Schmidt Egon, Selmecbánya, Selmeci diákhagyományok, Soproni-hegység, Stirlitz, Szany, Szerecsensirály, Szélfarm, Tarajos gőte, Tájvédelmi körzet, Természetvédelmi terület, Túzok, Üstökösréce, Vándorsólyom, Vékonycsőrű víztaposó, Vissza a jövőbe III, Vörös róka, ZZ Top
Ahová csak belepiszkáltam
[szerkesztés]1838, 1875, 1887, 1900, 1901, 1930, 1955, 1961, 1966, 1989, 2002, Január 8., Január 26., Február 6., Február 26., Március 23., Május 25., Június 11., augusztus 12., Október 10., December 15., 1987-es cannes-i filmfesztivál, I. dinasztia, VIII. Eduárd brit király, A bukás – Hitler utolsó napjai, A hatalmi ágak szétválasztása, A Jóbarátok epizódjainak listája, A kisherceg (Lost), A mormonizmus kritikája, A római limes magyarországi szakaszai, Aggteleki Nemzeti Park, Alanis Morissette, Ali Larter, Amerikai pettyeslile, [[Ez a szócikk egyike a kiemelt cikkeknek, a Wikipédia legjobbjai közé tartozik Anafilaxia]], Andoki kondor, Anna Faris, Anne Heche, Apácahantmadár, Apácalúd, Artúr király, Asterix az olimpián, Auxilia, Baird-partfutó, Bajszos sármány, Balaton, Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Balogh János (biológus), Barátcinege, Barátkeselyű, Barna füzike, Berki poszáta, Besh o droM, Bioszféra-rezervátum, Biomassza, Bokononizmus, Bonaparte-partfutó, Borzas gödény, Böjti réce, Burgenland, Bükki Nemzeti Park, Bütykös ásólúd, Cankópartfutó, Canterburyi Szent Tamás, Cariba Heine, Carrie Fisher, Cher, Christopher Reeve, Columbo, Cukor, Cukorrépa, Czeizel Endre, Csáfordjánosfa, Császár, Csigaforgató, Csíkosfejű nádiposzáta, Csuklyás keselyű, Csuszka, Dávid Ben-Gúrión, Csüllő, Menáhém Begín, Demi Moore, Déli hantmadár, Dodó, Dokik, Dögkeselyű, Duna-delta, Duna–Dráva Nemzeti Park, Duna–Ipoly Nemzeti Park, Duna menti kerékpárút, Dustin Hoffman, Egyiptomi piramisok tipológiája, Eleonóra-sólyom, Elizabeth Mitchell, Erica Durance, Ernst Röhm, Paolo V Esterházy(olasz lap) - Esterházy Pál (1901-1989), Paul V. Esterházy de Galantha (német lap) - Esterházy Pál (1901-1989), Eunapius balatonensis, Evangeline Lilly, Ezüstlile, Ezüstsirály, Ékfarkú halfarkas, Ékfarkú lile, Énekes hattyú, Erdélyi kopó, Északi búvár, Fakó rétihéja, Fakókeselyű, Farád, Farkasréti temető, Faye Dunaway, Fecskesirály, Fehérhátú fakopáncs, Fehérkarmú vércse, Fekete réce, Fekete sas, Feketeváros, Feketeszárnyú székicsér, Fenyősármány, Fenyőszajkó, Fenyérfutó, Fertőszéleskút, Fidel Castro, Fiktív települések Magyarországon, Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj, Ford T-modell, Fővárosi Állat- és Növénykert, Francisco Pizarro, Freida Pinto, Füles vöcsök, Füleskuvik, Füstös réce, Gatyáskuvik, George Clooney, Georgij Konsztantyinovics Zsukov, Gízai nagy piramis, Gyurcsány Ferenc, H1N1, Hajdúbagosi Földikutya Rezervátum Természetvédelmi Terület, Hajnalmadár, Halászsirály, Halvány geze, Han van Meegeren, Havasi csóka, Havasi fülespacsirta, Havasi lile, Havasi pinty, Havasi szürkebegy, Havasi varjú, Házisertés, Hegyi réce, Herman Ottó, Héjasas, Hollósi Frigyes, Hortobágyi Nemzeti Park, Hóbagoly, Hósármány, Hosszúcsőrű cankógoda, Indira Gandhi, Inkák, Iraki háború, James Bond, Jared Diamond, Jason Mewes, Játsz/ma, Jeges búvár, Jeges sirály, Jegesréce, Jeri Ryan, Jethro Tull, Jégkorszak 2: Az olvadás, Joszif Visszarionovics Sztálin, Jóbarátok, Julián naptár, Kacagócsér, Kalandrapacsirta, Kanalas réce, Kanizsai Orsolya, Kantáros lappantyú, Kapuvár, Karvalybagoly, Kate Hudson, Kék cinege, Kék fú, Kék kövirigó, Kékcsőrű réce, Kenti csér, Kerti sármány, Kétoldali szimmetriájú állatok, Királyok völgye, Kiskunsági Nemzeti Park, Kis csér, Kis hattyú, Kis héja, Kis kárókatona, Kis lilik, Kis partfutó, Kis póling, Kitalált szereplő, Koháry család, Konrad Lorenz, Kornistárnics, Kóny, Körös–Maros Nemzeti Park, Kőszeg, Kucsmás poszáta, Kucsmás sármány, Laposcsőrű víztaposó, Lavrentyij Pavlovics Berija, Legjobb rendezés díja (Cannes-i Fesztivál), Leonyid Iljics Brezsnyev, Lilebíbic, Loreena McKennitt, Lost – Eltűntek, Lócsér, Lunda, Madár-sziget (Szlovákia), Maggie Grace, Magyarkakucs, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, Magyar lúd, Mao Ce-tung, Mark Hamill, Márványos réce, Michael Shanks, Mikó István, Miramax, Monty Python, Nagy halfarkas, Nagy kócsag, Nagy pirók, Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, Natalie Portman, Natascha McElhone, Nephtüsz, Nécsey István, Nirrti (Csillagkapu), Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij, Nyílfarkú réce, Nyírfajd, Olsen ikrek, Örvös bukó, Örvös légykapó, Örvös réce, Örvös rigó, Őrségi Nemzeti Park, Papirusz, Parker Posey, Pártás daru, Pásztorgém, Pehelyréce, Petényi Salamon János, Pettyes kakukk, Piaristák, Prérisirály, Pusztai sas, Pusztai ölyv, Rasszizmus, Ray Charles, Reznek, Richard Dawkins, Richard William Howard Vyse, Rigó (heraldika), Robin Williams, Romhányi József, Rózsás flamingó, Rózsás gödény, Rozsdás nádiposzáta, Rövidcsőrű lúd, Salma Hayek, Sarkantyús pityer, Sarród, Ság hegy, Sárgacsőrű kenderike, Sárgalábú cankó, Sarkantyús sármány, Sarki búvár, Sarki partfutó, Sarki sirály, Sárjáró, Schenk Jakab, Shannen Doherty, Selyem, Siketfajd, Sivatagi hantmadár, Sivatagi lile, Sopron, Soproni Egyetem, Soproni népszavazás, Sövénysármány, Space Shuttle, Stan Lee, Steller-pehelyréce, Szalagos keresztcsőrű, Szarvas (állat),Szeminol háborúk, Széchenyi Béla, Széchenyi-kastély (Nagycenk), Szélesfarkú halfarkas, Széncinege, Szigetköz, Szikipacsirta, Szilágyi Áron (vívó), Szintetizátor, Szivacsok, Szürke zsezse, T–34, Tata, Tavi cankó, Tárnokréti, Trianoni békeszerződés, Tengeri partfutó, Terekcankó, Természetvédelmi Információs Rendszer, Tessa Virtue, Tildy Zoltán, Töcspartfutó, Törpekuvik, Törpesármány, Törpesas, Törpevízicsibe, V–22 Osprey, Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova, Valódi békafélék, Vándorfüzike, Vándorrigó, Vastagcsőrű füzike, Verduni csata (1916), Verőce (Pest megye), Vég nélkül (Csillagkapu), Vékonycsőrű póling, Vékonycsőrű sirály, Vietnami csüngőhasú sertés, Vízibivaly, Vörhenyes fecske, Vörösfülű ékszerteknős, Vörös ásólúd, Vörösnyakú lúd, Vörösnyakú vöcsök, Washingtoni egyezmény, Wilson-víztaposó, Woody Allen, Zátonykócsag
Ahová csak képet tettem fel
[szerkesztés]12 majom, An-2, A tanú, Balf, Barkóscinege, Bruce Willis, Esterházy-kastély (Fertőd), Európai sün, Földi bodza, Farád, Fecskefarkú lepke, Fehér akác, Fekete kökörcsin, Fertőd, Fertőhomok, Fertőszentmiklós, Foltos nádiposzáta, Forrest Gump, Füsti fecske, Geszti Péter, Gólyatöcs, Gönyű, Gyöngyvirág, Gyurgyalag, Hair, Helikopter, Hidegség, Holt költők társasága, Hóvirág, Idétlen időkig, Jégkorszak, Jégkorszak 2., Jurassic Park, Kis lile, Kopaszkutya, Közönséges denevér, Lajta-hegység, Leánykökörcsin, Magyar racka juh, Magyarországi szélerőművek listája, Meidl Airport Fertőszentmiklós, Men in Black – Sötét zsaruk, Meztelenek és bolondok, Mézgás éger, Motkány, Nagy szarvasbogár, Nagy póling, Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet, Sebő Ferenc, Shrek, Shrek 2, Shrek 3, Sopron vármegye, Soproni Ászok, Sólyom László, Sünfélék, Szarvasbogár, Szörny Rt., Tavaszi tőzike, Tengeralattjáró, Tengermelléki káka, Téltemető, Truman show, Ugartyúk, Uristen@menny.hu, V–1, Viperafélék, Vízitök
Tervezett (még nem létező) lapok
[szerkesztés]Léon Theremin, Madárvonulás, Magyar Ornithológusok Szövetsége, Smuk Antal ornitológus, fhnp, Madeleine Stowe