Szerkesztő:Pasztilla/Nepomuki Szent János-szobrok
A lista elsődleges célja a mai Magyarország és az 1918-ig fennálló Magyar Királyság államhatárain belül található, Nepomuki Szent Jánost ábrázoló olyan egyedi, kihelyezett plasztikai alkotások felkutatása, fényképes dokumentálása, amelyek közterületen vagy közösségi térben állnak, legyenek magukban álló szobrok, nagyobb szoborkompozíciók fő- vagy mellékalakjai, kültéri szobrok szabadon álló posztamensen, baldachin- vagy fülkeházban, hídon, kerítésfalon, kapuoszlopon, épületszobrok vagy beltéri oltár- és díszszobrok. A közgyűjteményekben, egyházi vagy önkormányzati raktárakban őrzött alkotások az elsődleges felsorolásba nem, csak egy másodlagos, teljességre nem törekvő listába kerültek be. A rendeltetési helyhez nem köthető, több példányban előállított kisplasztikai művek körére egyáltalán nem terjedt ki a gyűjtés.
A munkához a kiindulási alapot a meglévő műemlékvédelmi lajstromok, művészettörténeti és néprajzi tanulmányok elszórt adatai szolgáltatták, de a Nepomuki Szent János-szobrok jelentős hányada dokumentálatlanul „rejtőzködik”. Álljon itt néhány adat, érzékeltetendő a Nepomuki Szent János-szobrok korábbi inventáriumokból ismert nagyságrendjét. Aggházy Mária 1959-ben megjelent barokk szobrászati monográfiájának adattári részében 239 – bontásban 170 kültéri és 69 beltéri – szobrot említett a mai magyar országhatárokon belülről.[1] Tüskés Gábor és Knapp Éva 1984-es előzményekre visszatekintő, 1988-ban publikált áttekintésükben pedig kb. 160 hazai kültéri Nepomuki Szent János-szoborról adtak számot.[2] Jóllehet, 1993-ban az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából, Varga Zoltán Zsolt irányításával megindult egy országos Nepomuki-topográfia elkészítése,[3] a program azonban még kibontakozása előtt megszakadt. A műemlék-felügyeleti archívum alapján összeállított, 332 tételes Nepomuki-napló azonban további értékes adalékokkal és fogódzókkal szolgált a munkához. Hálás köszönet illeti azokat a Nepomuki Szent János-gyűjtőket, kiemelten Balogh Jánost (Kaposvár),[4] Baranyi Benedeknét (Hódmezővásárhely),[5] Benkő Gabriella Emesét (Gyula), Deák Józsefet (Budapest),[6] Felber Dánielt (Csongrád),[7] Szalontai Csabát (Szeged)[8], Végh Józsefet [9] és Zomborka Mártát (Vác),[10] akik erre a listára rábukkanva önzetlenül további lelőhelyekkel és adatokkal örvendeztettek meg.
A 2020 szeptembere óta folyó gyűjtőmunka elsősorban terepi bejárást, módszeres országjárást jelent, azaz a szobrok felkeresését azzal a céllal, hogy 1) a korábban publikált alkotások meglétét vagy időközbeni pusztulásukat regisztráljam; 2) az alkotások szemmel is észrevételezhető jegyeit leíró, a földrajzi koordinátákat is tartalmazó nyerslista minél teljesebb legyen; 3) dokumentációs céllal fényképek készüljenek az egyes alkotásokról, fontosabb topográfiai és ikonográfiai jegyeikről. A másodlagos cél a hazai Nepomuki Szent János-ikonográfia lehetőleg teljes körű felmérése. Az itt található szobrok mellett az egyéb megjelenési formákról (képoszlopokról és képfülkékről, domborművekről, oltárképekről és festményekről, templomi zászlókról, ólomüvegablakokról, a sugárkévébe vont romlatlan, szent nyelv megjelenési formáiról) készült fényképek közkincsként való elérhetővé tétele szintén ezt a célt szolgálja. Az egyes tételek levéltári és szakirodalmi kiegészítései folyamatosan épülnek be a listába, addig is a táblázat tartalmazhat téves információkat vagy nem igazolt szobortörténeti sejtéseket, emellett a művészettörténeti stílus, a klerikusi viseletdarabok, a kőzetanyag jelölése sem 100%-osan megbízható ezen a ponton.
A listában a települések nevének betűrendjében követik egymást a szobrok. Amennyiben egy településen több alkotás is található, keletkezésük megállapítható időrendje határozza meg a sorrendet. A táblázat bármely tetszés szerinti oszlopa rendezhető. A még felkeresendő szobrokat piros háttérszín jelöli. A figuramagasságot 30 cm-es régészeti mérőléccel, illetve a figuráról és a mérőlécről megfelelő távolságból készített fénykép alapján utólag számoltam ki, amelynek ellenőrzéséül a helyszínen lézeres távolságmérővel felvett kontrolladatokat is figyelembe vettem.
Magyarországi szobrok[szerkesztés]
A 873 meglévőnek feltételezett szoborból kék tüskével jelölve a 844 felkeresett és dokumentált alkotás (700 kültéri, 133 beltéri, 11 közgyűjteményi), pirossal a még felkeresendők
A csak forrásokból ismert, a helyszínen meg nem talált 145 szobrot fekete tüske jelöli (125 kültéri, 20 beltéri)
Település | Megye | Ál[lítás ideje |
Stílus | Leírás | Koordináta | Fénykép |
---|---|---|---|---|---|---|
Abasár | Heves | 19. század első fele | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, négyzet alapú emelvényen, lábazattal és kiülő fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pillértörzsön a 19. század első felében emelt, késő barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, stóla, prémpalást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: É. | 47.79412, 19.99929 | ![]() Képgaléria |
Abda | Győr-Moson-Sopron | 18. század közepe | barokk | A római katolikus templom mögött, út mentén húzódó kisebb parkban, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. század közepén emelt, barokk stílusú homokkő szobor. A szobor eredetileg a bécsi országút mentén állt, mintegy 200 méterre a Rábca-hídtól, innen 1901-ben helyezték át a győri káptalan abdai majorságába. Az 1954-es töltésmegerősítési munkálatok során megsérült, az ezt követő évtizedekben majorsági melléképületekben hányódott. A Lőcsei József által elvégzett restaurálást-rekonstruálást követően 1992 augusztusában avatták fel mai helyén.[11] 2012-től nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 11576; azonosító: 18760). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasának támasztott, pálmaággal összefogott feszülettel, esküre emelt jobbjával a törzse előtt, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensen a vértanúságot szenvedő kanonok mennybevételének jelenetét ábrázoló dombormű látható. Figuramagasság: kb. 165 cm. Tájolás: ÉK. | 47.69487, 17.53973 | ![]() Képgaléria |
Abony | Pest | 1826 | késő barokk | A római katolikus templom leckeoldalán, a karzat felőli oldalkápolna padlóján álló, 1826-ban készült, késő barokk stílusú kőszobor. Biacsi Karolina 2010–2011-es rekonstrukciós restaurálása: az andezittufából faragott 1826-os eredeti szobor feje megsérült, karjai és a feszület elmállott, a szobor ruházata a többszöri olajfestéstől kikérgesedett. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaággal összenyalábolt feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 140 cm. | 47.18851, 20.00600 | ![]() Képgaléria |
Abony | Pest | 1898 körül | provinciális barokk | A római katolikus kistemetőben 1898-ban épült ravatalozó boltozatos homlokzati fülkéjében emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kisterpeszben álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prém vállgallér, birétum), mellkasa elé emelt baljában feszülettel, karján átvetett pálmaággal, az eskü gesztusával, összezárt mutató- és középsőujjal felemelt jobb kézzel, feje körül csillagkoszorúval (a hagyományos öt helyett hat csillaggal), a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 95 cm. Tájolás: DDK. | 47.20038, 19.99008 | ![]() Képgaléria |
Abony | Pest | 1992 | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, a templom mögött, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó pillértörzsre ültetett konkáv talapzaton 1992-ben emelt, késő barokk modorú kőszobor, Blaskó Sándor alkotása. Az 1826-ban állított eredeti szobor állapota végletesen leromlott, annak helyébe állították, az eredeti szobor pedig restaurálását követően a templomba került. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaággal összefogott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalának felirata az elsődleges szoborállítás és a megújítás évét örökíti meg („NEPOMUKI / SZENT JÁNOS // 1826-BAN KÉSZÜLT / 1992-BEN ÚJONNAN / FELÁLLÍTOTT SZOBOR / LEGYEN TISZTELETÉNEK / TOVÁBBI FOLYTATÓJA”). Figuramagasság: kb. 140 cm. | 47.18866, 20.00665 | ![]() Képgaléria |
Acsalag | Győr-Moson-Sopron | 18. század második fele | barokk | Út mentén, újkeletű, csonkagúla alakú terméskő posztamensen a Nagy család által a 18. században emelt, barokk stílusú kőszobor.[12] A kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt feszülettel, pálmaágat tartó baljával egy kisebb oszlopra támaszkodik, a feszületre hajtott fejjel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 140 cm. | 47.68018, 17.19475 | ![]() Képgaléria |
Adács | Heves | 1779 | barokk | A település nyugati peremén, út mentén, négyzet alaprajzú, hátfallal kiegészített, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1779-ben emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, almúcium, mózestáblácskák, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasára ölelt feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens füzéres címerrel díszített homlokoldalán a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: É. | 47.69226, 19.96512 | ![]() Képgaléria |
Ádánd | Somogy | 1813 | provinciális barokk | A római katolikus templom kertjében, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön 1813-ban emelt, provinciális barokk stílusú, részben festett kőszobor. 1965-től nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 4557; azonosító: 7641). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával a kereszt talpán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalának erősen megkopott felirata a szoborállítás évét is megörökíti.[13] | 46.85640, 18.15528 | ![]() Képgaléria |
Adony | Fejér | 1778 | késő barokk | A Duna-parton, kiülő, frízmintás lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1778-ban emelt, késő barokk stílusú kőszobor. Az adonyi hajómolnárok céhe által állíttatott szobor feje az idők során letört, a figura ma látható feje a 2014-es rekonstrukció eredménye, Richter Ferenc munkája. 1985 óta műemlék (törzsszám: 9703; azonosító: 3556). A súlypontját jobb lábára helyezve álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt baljában nyugvó feszülettel, pálmaágat tartó jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán újszövetségi idézet (1Kor 3,7), kétoldalt céhjelek. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: ÉNy. | 47.11455, 18.87878 | ![]() Képgaléria |
Ágfalva | Győr-Moson-Sopron | 1770 körül | provinciális barokk | A római katolikus templomban, a hajó nyugati falán, csigás-profilozott konzolon 1770 körüli, provinciális barokk stílusú, aranyozott-ezüstözött és festett faszobor.[14] A talapzatból kibontakozó felhőtoronyra jobb lábával féltérdre ereszkedő szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mellkereszt), de hajadonfőtt, vállmagasságban oldalra kinyújtott jobbjában pálmaággal, törzse mellett oldalra lendülő baljában korpusz nélküli kereszttel, a pálmaág fölött elrévedő tekintettel. Jobbján angyal térdel a felhőtornyon, a titoktartás jeleként szájához emelt jobb kezének mutatóujjával, baljával a szentre mutat. Nepomuki János balján egy másik angyal ül a felhő peremén, balját üresen törzse előtt tartja, jobbjával szintén a szentre mutat. A felhőtoronyból további két angyalfej bontakozik ki. | 47.69029, 16.52031 | ![]() Képgaléria |
Agyagosszergény | Győr-Moson-Sopron | 1831 | késő barokk | A római katolikus templom előtt, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1831-ben emelt, késő barokk stílusú, meszelt kőszobor.[15] 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 3577; azonosító: 3981). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, baljával a kereszt talpán, a korpusz irányába forduló arccal, lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalának felirata az állíttató nevét és a szoborállítás évét örökíti meg („1831 / Agyagos / Horvát / György / Csinátatta”). Figuramagasság: kb. 115 cm. Tájolás: KÉK. | 47.60819, 16.93951 | ![]() Képgaléria |
Ajka-Tósokberénd | Veszprém | 1790 körül | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pilléren 1790 körül emelt, késő barokk stílusú, részben festett homokkő szobor.[16] 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 4761; azonosító: 9531). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában nyugvó, pálmaággal összefogott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a szent nevét és a szoborállítás hozzávetőleges időpontját örökíti meg. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DK. | 47.09639, 17.53704 | ![]() Képgaléria |
Akasztó | Bács-Kiskun | 20. század második fele | A római katolikus templom kertjében, a templom előtt, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, részben téglából rakott pillértörzsön a 20. század második felében emelt homokkő szobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. Elsődlegesen egy 1844-ben állított szobor állt a helyén. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalába süllyesztett tábla felirata az elsődleges szoborállíttató nevét és a szoborállítás évét örökíti meg („EZEN / NEPOMUK Sz. JÁNOS / SZOBRÁT AZ ISTEN DICSŐ/SÉGÉBEN ALAPITÓJÁNAK / LELKI ÖRÖMÉRE A HIVEK / ÁJTATOS ÖSZTÖNÉRE / NAGY MIHÁL / AKASZTÓI BÖCSÜLETES / GAZDA EMELTETTE 1844.”). Figuramagasság: kb. 115 cm. Tájolás: DK. | 46.69499, 19.20303 | ![]() Képgaléria | |
Alap | Fejér | 1828 | késő barokk | A római katolikus templom közelében, családi ház kertjében, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pillértörzsön 1828-ban emelt, késő barokk stílusú meszelt kőszobor.[17] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalának felirata az állíttatók monogramját és a szoborállítás évét örökíti meg („ISTEN / DICSÖSSÉGÉRE / NEP. SZ. JÁNOS / TISZTELETÉRE / CSINYALTATTA / H S: M B. 1828.”). Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.80771, 18.68824 | ![]() Képgaléria |
Alattyán | Jász-Nagykun-Szolnok | 1914 | provinciális barokk | A római katolikus templom kertjében, a szentély mögött, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott-golyvázott fejezettel tagozott pillértörzsön 1914-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett mészkő szobor, Bali György alkotása. Eredetileg a Zagyvához közeli tanyavilágban, a ma is Szent János-dűlőnek nevezett út mentén állt.[18] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán elhelyezett tábla az állíttatók és a kőfaragó nevét, valamint a szoborállítás évét örökíti meg („Dicsérjük az Urat az ö Szentében / Dicsértessék a Jézus / Krisztus / ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLITTATTA / Dobos Ilona / és fia / KISS FERENCZ / neje / SIMON MÁRIA / 1914. / Baly Gy / J.berény”). Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: K. | 47.42223, 20.04440 | ![]() Képgaléria |
Albertirsa | Pest | 1777 előtt | provinciális barokk | Az irsai római katolikus plébánia kerítésfalában, egykori posztamenséről leválasztva, téglából falazott kubuson, felmenő falak között, felül hullámos ívű fémtetővel, elöl vasráccsal lezárva 1777 előtt a Zlinszky földesuraság által emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[19] Korábban a kertben, egy csúcsíves fülkeházban állt, 2014-es felújításakor alakították ki jelenlegi helyét. 1958 óta műemlék (törzsszám: 6895; azonosító: 6885). A kontraposztban, S alakú testtartásban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött, almúcium, birétum), vállmagasságba emelt baljában nyugvó, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. | 47.24208, 19.61868 | ![]() Képgaléria |
Aldebrő | Heves | 1800 | barokk | A Tarna-híd közelében, út mentén, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó pillértörzsre ültetett konkáv talapzaton 1800-ban emelt, barokk stílusú kőszobor. 1958 óta műemlék (törzsszám: 2160; azonosító: 5410). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalának szalagos tükrében az állíttató neve és a szoborállítás évszáma olvasható („JOSEPH / BOUR / 1800.”). Figuramagasság: kb. 120 cm. | 47.78729, 20.22794 | ![]() Képgaléria |
Algyő | Csongrád-Csanád | 2017 | késő barokk | A Szent Anna-kikötőnél a Tisza töltésén, alacsony, robusztus fejezettel tagozott terméskő posztamensen 2017-ben emelt, késő barokk stílusú kőszobor, a 18. század végi szeged-szentmihályi szobor másolata, Bánvölgyi László alkotása. Eredetileg 1801-ben állíttatott itt Nepomuki Szent János-szobrot Baranyi Ilona özvegyasszony.[20] A szobor az 1950-es években vandalizmus áldozata lett, darabjait a Tiszába hajították, ennek helyébe került a 2017-es alkotás. A mintául szolgáló szentmihályi szobortól való egyetlen eltérés, hogy az algyői szobor keresztjére fémkorpuszt applikáltak.[21][22] Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasának döntött feszülettel, keresztet vető, áldásra emelt jobb kézzel, távolba révedő tekintettel. A párkány hátoldalára rögzített tábla az állíttató szervezetek és az alkotó nevét, valamint a szoborállítás évét örökíti meg. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: KÉK. | 46.33328, 20.21625 | ![]() Képgaléria |
Algyő | Csongrád-Csanád | A római katolikus templom nyugati homlokzatán, csúcsíves záródású téglafülkében álló kőszobor. A frontálisan ábrázolt, álló szent stilizált papi ornátusban (reverenda), de hajadonfőtt, baljával mellkasának támasztott, korpusz nélküli kereszttel, a titoktartás jeleként szájához emelt jobb kezének mutatóujjával. Figuramagasság: kb. 90 cm. Tájolás: Ny. | 46.33209, 20.21611 | ![]() Képgaléria | ||
Alsóbogát | Somogy | 18. század | barokk | A felsőbogáti településrészen, a volt Festetics-uradalomba vezető út mentén, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó, ívelt idomú pillértörzsön a 18. században emelt, barokk stílusú kőszobor.[23] 1984-től nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 9610; azonosító: 7631). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, medalion, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán töredékes latin nyelvű felirat olvasható. Figuramagasság: kb. 175 cm. Tájolás: Ny. | 46.51907, 17.74666 | ![]() Képgaléria |
Alsómocsolád | Baranya | 1819 | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1819-ben készült, késő barokk stílusú kőszobor. Rill József helyi iskolamester állíttatta, eredetileg a Hábi-patak hídjánál.[24] A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán javarészt olvashatatlanná kopott latin nyelvű felirat, a szoborállítás évszáma azonban jól kivehető. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: ÉNy. | 46.31321, 18.24458 | ![]() Képgaléria |
Alsópetény | Nógrád | 1832 előtt | provinciális | Út mentén, a Petőfi utca 42. szám alatti ház kertjében, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pilléren emelt, provinciális stílusú, korábbi festés nyomait magán viselő kőszobor. Egy 1832-es forrás már említi a kőszobrot, amely akkor 200 méterrel délebbre, a Petényi-patak fölötti kőhídnál állt.[25] A frontálisan ábrázolt, álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára döntött, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a közel vízszintes helyzetű kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens párkányára kovácsoltvas lámpatartót applikáltak. Végh István megállapítása szerint stíluskritikai alapon rokonítható a keszegi,[26] de emellett a nézsa-szentjánoskai és esetleg a romhányi szobrokkal is. Figuramagasság: kb. 95 cm. Tájolás: NyDNy. | 47.87322, 19.24514 | ![]() Képgaléria |
Alsószölnök | Vas | 2011 | népi | A Szölnöki-patak hídja közelében, utak találkozásánál, alacsony talapzaton 2011-ben emelt, népi stílusú faszobor, Bálint József alkotása. Az álló szent stilizált papi ornátusban (saru, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasának támasztott, sásleveleken fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A szobor lábához helyezett tábla a szent nevét és a szoborállítás évét jelzi. Figuramagasság: kb. 200 cm. Tájolás: KDK. | 46.92698, 16.20202 | ![]() Képgaléria |
Andocs | Somogy | Út mentén elterülő ligetes parkban, téglakubusra ültetett, egyenes záródású, betonozott felmenő falakkal, nyeregtetős, oromzatán kereszttel díszített fülkeházban álló, meszelt gipszszobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. A 19. század első fele óta álló fülkében egy 1970-es felvétel tanúsága alapján korábban barokk hagyományú, festett szobrocska állt.[27] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában (2022-ben keze letörve) pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 60 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.64765, 17.92807 | ![]() Képgaléria | ||
Apácatorna | Veszprém | 18. század közepe | provinciális barokk | A római katolikus templom külső oszlopfolyosóját bal oldalon lezáró párkányon a 18. század közepén készült, provinciális barokk stílusú kőszobor. Eredetileg valószínűleg a Torna-patak hídjánál állhatott a később megrongálódott, fejét vesztett szobor. A megmaradt szobortörzs egy lakóház lebontásakor az alapból került elő, Schall József rekonstruálta, majd 1972-ben állították fel a templom oszlopfolyosóján.[28] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz felé döntött fejjel, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. | 47.11488, 17.29293 | ![]() Képgaléria |
Aparhant | Tolna | provinciális | Az apari falurészen, az Aparhanti-patak hídjánál, négyszög alaprajzú, homlokzatán pilaszterekkel tagolt, oromzatos, kontyolt nyeregtetős fülkeházban, oltármenzán álló, provinciális stílusú, festett faszobor. A frontálisan ábrázolt, enyhén balra dőlve álló szent stilizált papi ornátusban (reverenda, szegélydíszes karing, stóla, almúcium, mellkereszt, birétum), baljával mellkasának támasztott feszülettel, jobbjával mellkasa elé emelt pálmaággal, maga elé révedő tekintettel. Tájolás: DK. | 46.33699, 18.45191 | ![]() Képgaléria | |
Apátfalva | Csongrád-Csanád | 1824 | provinciális barokk | Utak találkozásánál, négyszög alaprajzú, a sarokpilléreket összekötő mellvéddel keretezett, kereszttel koronázott, fiatornyos-sátortetős baldachinházban 1824-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. 1963-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 2757; azonosító: 3321). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, hermelinprém almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, baljával vállára fektetett pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla az állíttató nevét és a szoborállítás évét örökíti meg („ÁLLITATTA / ISTENBEN EL NYUGODOTT / KEREKES APOLLO / 1824.”). Az 1930-as években emelt baldachinház tetőzete egyúttal harangszék is. Tájolás: KDK. | 46.17019, 20.57277 | ![]() Képgaléria |
Apátistvánfalva | Vas | A római katolikus templom egyik mellékoltárán álló szobor. | 46.89689, 16.25643 | |||
Apc | Heves | 19. század (?) | késő barokk | A római katolikus templom mellett, a kerítés külső oldalán, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal, párnatagokkal és golyvázott fejezettel tagozott posztamensen feltehetően a 19. században emelt, késő barokk stílusú homokkő szobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, stóla, prémpalást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: D. | 47.79769, 19.69285 | ![]() Képgaléria |
Aranyosapáti | Szabolcs-Szatmár-Bereg | 18. század vége | késő barokk | A kopócsapáti településrészen, utak találkozásánál, négyszög alaprajzú, téglaoromzatos, sátortetős, oromcsúcsán bádogból kivágott csillagkoszorúval és nyelvvel díszített, oldalt félkör ablakkal, elöl félköríves, vasráccsal lezárt árkádnyílással tagolt fülkeházban, kiülő fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. század végén emelt, késő barokk stílusú kőszobor. A szobor védőépületét 1801-ben építtette Eördögh Dániel, a falu kegyura. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpalást, birétum), jobbjával törzsére ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A szobor mellett, a fülkeház hátsó falán II. János Pál pápa 1991-es máriapócsi látogatását megörökítő emléktábla látható. A szobor stilizált ábrázolása látható a település címerében is. Tájolás: ÉK. | 48.21360, 22.25629 | ![]() Képgaléria |
Árpás | Győr-Moson-Sopron | 1780 körül | barokk | Az 1780 körül épült, késő barokk stílusú Nepomuki Szent János-kápolna oltárán, a tabernákulumon álló, a kápolnával egyidős, barokk stílusú festett faszobor. Eredetileg Szent Ferenc és Szent Klára szobrai fogták közre.[29] A felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött, galléros prémpelerin), de hajadonfőtt, törzse mellett oldalra lendülő, tenyerével felfelé fordított jobb kézzel, baljával adoráló gesztussal mellkasán, magasan az égbe révedő tekintettel. A lába alatt lévő felhőből két angyalfej bontakozik ki. Az oltár mögötti, félköríves záródású fülke falán a Moldvát a Károly híddal, a háttérben Prága épületeivel ábrázoló szekkó, Závory Zoltán alkotása látható, amely kompozíciós keretet ad a szobornak. Az előtérben, a folyó hullámaiban Nepomuki János hanyatt fekvő holtteste, jobbjával holtában is keresztet szorít magához. A szétnyíló felhők közül mennyei dicsfény árad a szoborra, nyolc angyal száll Nepomuki János felé, egyikük a vértanúság szimbólumát, a pálmaágat hozza, másikuk a titoktartás jeleként jobb kezének mutatóujját szája elé emeli. | 47.51185, 17.39663 | ![]() Képgaléria |
Ásványráró | Győr-Moson-Sopron | 2021 | A rárói településrészen, utak találkozásánál, a Zsejkei-csatorna hídjánál, négyzet alapú emelvényen, kiülő négyzetes lábazattal és kiülő fejezettel tagozott oszlopon 2021-ben emelt kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával a mellkasának támasztott, pálmaággal összenyalábolt feszülettel, jobbjával adoráló gesztussal a mellkasán, maga elé révedő tekintettel. A posztamens lábazatán a szoborállítás évszáma látható. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDNy. | 47.82496, 17.49029 | ![]() Képgaléria | |
Attala | Tolna | 1793 | barokk | Utak találkozásánál, kiülő lábazattal és félköríves oromzattal megtört, profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett, homlokoldalán füzérdíszes posztamensen 1793-ban emelt, barokk stílusú, korábbi festés nyomait magán viselő kőszobor. A helyi plébános állíttatta és gondoskodott jó karban tartásáról.[30] 1958 óta műemlék (törzsszám: 4451; azonosító: 8541). A kontraposztban, enyhén S alakú testtartásban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, csuklyás prémpelerin, mózestáblácskák, medalion, birétum), jobbjával bal vállának, mellkasának támasztott, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával finoman érinti a kereszt szárát, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Két oldalán egy-egy puttó térdepel: a balján lévő bal kezének mutatóujját a titoktartás jeleként szájához emeli, fejmagasságba emelt jobbjában korábban valamit tarthatott; a jobbján térdelő angyal balját az eskü gesztusával fejmagasságba emeli, jobbját adoráló gesztussal mellkasán tartja. A posztamens homlokoldalán a szent vértanúságát, Moldvába vetését ábrázoló dombormű, valamint a szoborállítás évszáma látható. Figuramagasság: kb. 160 cm. | 46.37379, 18.06504 | ![]() Képgaléria |
Babócsa | Somogy | 1815 előtt | provinciális barokk | A település keleti peremén, a főút és a Rinya-morotva mentén, a Rinya főmedrétől mintegy 200 méterre, újkeletű, lépcsősen kiülő lábazattal, kiülő fejezetekkel tagozott kettős pilléren emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. Az elsődlegesen a vár alatti területen Végh István által állított szobrot 1815-ben említik.[31] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött távolba révedő tekintettel. A fej valószínűleg utólagos pótlás. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: DDK. | 46.03877, 17.35045 | ![]() Képgaléria |
Babócsa | Somogy | 20. század | A római katolikus templom előtti parkban, lépcsőzetesen kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön a 20. században emelt, festett kőszobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 115 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.03849, 17.34732 | ![]() Képgaléria | |
Bábolna | Komárom-Esztergom | 1850 körül | barokk | A római katolikus templom előtt, lépcsőzetes emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön a bábolnapusztai uradalom által 1850 körül emelt, késő barokk stílusú, meszelt kőszobor.[32] A kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: ÉNy. | 47.64128, 17.97965 | ![]() Képgaléria |
Bácsalmás | Bács-Kiskun | késő barokk | A Kossuth parkban, a Kígyós-főcsatorna gyaloghídjának közelében, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön emelt, késő barokk stílusú homokkő szobor. A szobor története és eredeti helye nem ismert, a 20. század második felétől lepusztult állapotban egy önkormányzati épület udvarán hevert 2016-os restaurálásáig (Kosik Márk munkája).[33] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött, csuklyás prémpelerin, birétum), jobbjával vállának támasztott feszülettel, baljával mellkasára szorított pálmaággal, a keresztre hajtott fejjel, elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán a szent neve és latin jelmondata („TACUI”, a. m. ’hallgattam’) olvasható, a hátoldal felirata a 2016-os felújításnak állít emléket. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DDK. | 46.12445, 19.33472 | ![]() Képgaléria | |
Bácsbokod | Bács-Kiskun | 1878 | provinciális | Utak találkozásánál, a Hunyadi János utca 2. szám alatti ház előtt, füves kiteresedésen, mesterséges halomra ültetett lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, homlokoldalán négyszögű mélyített tükörrel és rozettával díszített pillértörzsön 1878-ban emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. Az elsődlegesen a bikityiek (a. m. bokodiak) adakozásából 1838-ban állított szobor megújításaként készült 1878-ban. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba kötött pelerin, mellkereszt, birétum), törzse elé emelt baljával karjának támasztott feszülettel (2022-ben felső szára letörve), törzse mellett kissé megemelt jobbjában feltartott pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a szobor rövid történetéről tájékoztat („Isten és szenteinek / dicsőitésére / több bikityi / kathol. hivatal / újjolag felállítva / 1878ik évben // Bikity község állítttatta / adakozásból / 1838-ban”). Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: ÉNy. | 46.12625, 19.16255 | ![]() Képgaléria |
Bácsborsód | Bács-Kiskun | 18–19. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek említenek Nepomuki Szent János-szobrot, közelebbről meg nem határozott helyen.[34] | 46.09427, 19.15845 | |||
Badacsonytomaj | Veszprém | 1925 | A Római út 57. szám alatti lakóház kerítésfalán, terméskőből felrótt, oromzatos, félköríves záródású, kovácsoltvas díszráccsal és dróthálóval lezárt fülkében 1925-ben emelt kőszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin, mellkereszt, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A talapzat latin nyelvű felirata az állíttató Pető Georgina nevét és a szoborállítás 1925. szeptember 27-ei dátumát örökíti meg. Figuramagasság: kb. 60 cm. Tájolás: KDK. | 46.79955, 17.51364 | ![]() Képgaléria | |
Bag | Pest | 1760 (?) | provinciális barokk | Az Egres-patak hídjánál, út mentén, vakolt téglamellvéddel keretezett, négyszög alapú lépcsős emelvényen, profilozott fejezettel tagozott pilléren emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. Ezen a helyen 1760 óta áll Nepomuki Szent János-szobor, korábban itt állt a földesuraság egyik malma is.[35] A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, az égbe révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 90 cm. Tájolás: ÉÉK. | 47.63725, 19.47519 | ![]() Képgaléria |
Baja | Bács-Kiskun | 1855 | provinciális barokk | A szentjánosi városrészben, a Sugovica-torkolat közelében 1876-ban épült Nepomuki Szent János-kápolna előtt, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és pártázatos-profilozott fejezettel tagozott, neogótikus stílusú pillértörzsön 1855-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló, bal lábával stilizált felhőfoszlányra fellépő szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), törzse elé ejtett baljában nyugvó, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, maga elé révedő tekintettel. A szobor ikonográfiai sajátossága, hogy a szent az egyébként eskütételként ismert kéztartással, azaz kinyújtott mutató- és középsőujjakkal tartja a feszületet. A posztamens homlokoldalán a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 175 cm. Tájolás: NyÉNy. | 46.18276, 18.93007 | ![]() Képgaléria |
Baja | Bács-Kiskun | 20. század második fele | neobarokk | A szentjánosi Nepomuki Szent János-kápolnában, a bejáratnál, saroglyára erősített, a 20. század második felében készült, neobarokk sílusú, festett faszobor. Régebben a szent névünnepének (május 16.) előestéjén, manapság egy közeli szombaton évente megrendezett, Jánoska-eresztés néven ismert, a Sugovicáig tartó gyalogos körmenet, majd az azt követő vízi felvonulás központi alakja, a szobor körül kapuszerűen meghajlított szálvasat és a saroglyát ilyenkor virágokkal díszítik fel. A mai szobor 1992 óta a Jánoska-eresztés főszereplője. A saroglyára erősített kisebb zsámolyon enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában korpusz nélküli kereszttel, baljával alsó fogásban a kereszt talpán, a kereszt fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. | 46.18275, 18.93016 | ![]() Képgaléria |
Bajót | Komárom-Esztergom | 2005 | A Bajóti-patak délnyugati hídfőjénél, a hídmellvéd meghosszabbításaként felrótt terméskőhalomra ültetett betonkubuson 2005-ben emelt kőszobor, Keil Ferenc alkotása. A frontálisan ábrázolt, álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, pelerin, birétum), törzse elé emelt baljában nyugvó, korpusz nélküli kereszttel, jobbjával a közel vízszintesen tartott kereszt talpán, maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a szobrot állíttató szervezetek és az adományozók nevét örökíti meg. Figuramagasság: kb. 155 cm. Tájolás: NyDNy. | 47.72613, 18.55964 | ![]() Képgaléria | |
Bakonybél | Veszprém | 1871 | provinciális barokk | A bencés templom és kolostor közelében, a Gerence-patak partján, lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1871-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. 2021-ben helyezték át mai helyére, korábban a templom közvetlen közelében állt. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, hermelinprém almúcium, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, rajta pálmaággal, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: KÉK. | 47.25038, 17.72823 | ![]() Képgaléria |
Bakonyjákó | Veszprém | 1817 | provinciális barokk | Út mentén, félköríves apszissal záródó, terméskő borítású, kiülő lábazattal tagozott, tört ívű oromzattal koronázott, félköríves záródású, vasráccsal és polikarbonát lemezzel lezárt fülkeházban 1817-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett faszobor. A kontraposztban, enyhén ívelt testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával jobb vállának támasztott feszülettel, jobbjával finoman érinti a korpuszt, feje körül csillagkoszorúval (de a szokásos öt helyett hét csillaggal), a korpusz mellett elrévedő tekintettel. Az özvegy Aisner Borbála állíttatta fülkeszobornál az 1900-as évekig szerveztek litániákat, 2020-ban a fülkét és a szobrot egyaránt felújították, utóbbi Glück Józsefné munkája.[36] Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDNy. | 47.22428, 17.60261 | ![]() Képgaléria |
Bakonyság-Csárdapuszta | Veszprém | A római katolikus kápolnában fali konzolon faszobor.[37] | 47.40213, 17.66787 | |||
Bakonyszentiván | Veszprém | 1920 | provinciális | A Csángota-ér hídjának közelében, út mentén, vizesárok feletti, stilizált hidat formázó lépcsős emelvényen, lépcsőzetesen kiülő, háromtagú lábazattal és kiülő fejezettel tagozott pillértörzsön 1920-ban emelt, provinciális stílusú, meszelt kőszobor. Eredetileg a Csángota-ér hídjánál fülkeházban állt 1817 óta Koch Péter alapítványából emelt szobor, de az áradások miatt távolabb, immár fülke nélkül állították fel.[38] A stilizált felhőgomolyagon enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával karjának támasztott, pálmaágba ágyazott feszülettel, a titoktartás jeleként jobb kezének szájához emelt mutatóujjával, feje körül glóriával (csillagok nélkül), a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Lába előtt, a felhőknek támaszkodó pergamenen a szoborállítás éve, a posztamensen a kőfaragó neve és illetősége (Kelemen, Pápa) olvasható. Figuramagasság: kb. 85 cm. Tájolás: É. | 47.38964, 17.66511 | ![]() Képgaléria |
Bakonyszombathely | Komárom-Esztergom | 1794 | barokk | A római katolikus templom kertjében, ívelt háromszög alapú, hátoldalán egyenes záródású, magas többtagú lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, élein akantuszleveles volutákkal harántolt, a párkánynál füzérmotívummal díszített, ívelt idomú pillértörzsön 1794-ben az Esterházy család által emeltetett, barokk stílusú kőszobor.[39] Korábbi helyéről, a Baross Gábor u. 7. szám alatti lakóház kertjéből restaurálás után, 2005-ben helyezték át a templom mellé. 1958 óta műemlék (törzsszám: 2545; azonosító: 6118). A felhőtornyon kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, baljával fejmagasságba emelt, korpusz nélküli kereszttel, leeresztett jobbjában birétumával, feje körül csillagkoszorúval, az égre emelt tekintettel. Két oldalán a felhőkön egy-egy puttó ül, a jobbján ülő jobbjával felnyalábolt pálmaággal, a titoktartás jeleként bal kezének szájához emelt mutatóujjával, a balján ülő jobbjával magasba emelt lakattal, baljával adoráló gesztussal mellkasán. A szent lába előtt további két angyalfej bontakozik ki a felhőzetből. A posztamens kétoldalán félgömb alakú kő virágvázák állnak. Figuramagasság: kb. 190 cm. Tájolás: DDK. | 47.47519, 17.95804 | ![]() Képgaléria |
Balassagyarmat | Nógrád | barokk | A római katolikus templom leckeoldalán, a kórusnál álló Jézus Szíve-oltár jobb oldali párkányán álló, Szent Józseffel párba állított, barokk stílusú, fehérre festett gipszszobor.[40] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csatos csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, vállmagasságban oldalirányban kinyújtott jobbjában korpusz nélküli kereszttel, törzse mellett oldalra lendülő baljában birétumával, a kereszt mellett elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 130 cm. | 48.07806, 19.29203 | ![]() Képgaléria | |
Balassagyarmat | Nógrád | 1866 (?) | barokk | A római katolikus templom kertjében, betonkubuson, profilozott talapzaton emelt, barokk stílusú, korábbi festés nyomait őrző kőszobor. Végh István feltételezése szerint azonos a városban 1866-ban állított szoborral.[41] Az erőteljes kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel (2021-ben felső része letörve), baljával a kereszt szárán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A kubus homlokoldalán olvashatatlan felirat. Figuramagasság: kb. 165 cm. Tájolás: DNy. | 48.07841, 19.29231 | ![]() Képgaléria |
Balassagyarmat | Nógrád | 1904 | Az Ipoly-híd déli hídfője közelében, négyzet alapú emelvényen, csonkagúla posztamensen 1904-ben emelt öntöttvas szobor, a bécsi Salm’sche Erzgießerei műhelyének alkotása. Az Ipolynál felállított szobrot mederelterelési munkálatok miatt két évtized elteltével áthelyezték, majd az 1950-es évektől a plébániakertben állt. 1993-ban állították fel újra, 2007 óta áll a közelben kialakított körforgalom közepén.[42] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémmocétum, máriás medalion, birétum), mellkasa elé emelt baljában feltartott, korpusz nélküli kereszttel, törzse elé emelt jobbjában pálmaággal, maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán a szent neve olvasható. Ugyanebből az öntőformából készült Nepomuki Szent János-szobor áll Battonyán, Borsodszirákon, Hidvégardón, Hódmezővásárhelyen és Szabadkán. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: DDK. | 48.08593, 19.29919 | ![]() Képgaléria | |
Balatonalmádi-Vörösberény | Veszprém | 1773/1798 | barokk | A Séd hídjánál, vaskerítéssel védve, újkeletű, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, kváderezett vörös homokkő pillértörzsön 1773 és 1798 között emelt, barokk stílusú kőszobor. Vörösberény 1773–1798 között szolgált első plébánosa, korábban jezsuita szerzetes, Hatos István állíttatta és tett 100 forintos alapítványt a fenntartására.[43] Elsődlegesen is az almádi út hídjánál állt, a második világháborúban azonban egy katonai jármű ledöntötte, a szobor megsérült, és rekonstrukcióját követően 1995-ben állították fel újra.[44] 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020-tól műemlék (törzsszám: 5609; azonosító: 9654). A kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.04295, 18.00956 | ![]() Képgaléria |
Balatonboglár-Szőlőskislak | Somogy | késő barokk | Külterületi szőlőben, a János-hegy 10. szám alatti présház (egykori lakóház) kertjében, újkeletű, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, durván faragott terméskőtömbön álló, késő barokk stílusú kőszobor. A helyi hagyomány szerint a ház pincéjében forrás tört a felszínre, vizét kivezettek a házból, a szobrot pedig a vizesárok partján emelték. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: ÉNy. | 46.72819, 17.70087 | A szobor magánterületen áll, még nem kaptam engedélyt a képek közlésére. | |
Balatonendréd | Somogy | provinciális | A római katolikus templom kertjében, homlokzatán pilaszterekkel, a pilaszterfejezetek fölött kétoldalt keresztekkel koronázott fejezetes pillértörzsekkel, középen kettőskereszttel koronázott, félköríves oromzattal tagolt, félköríves záródású fülkében emelt, provinciális stílusú faszobor, Késmárki Tibor alkotása. Elsődlegesen egy, a 18. században barokk stílusban emelt faszobor állt a helyén, amelyet 1997. december végén elloptak.[45] Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, prémpelerin, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt szárán, lehunyt szemekkel. Archív felvétel alapján a mai szobor mintázása megfelel az ellopott szobor ábrázolástípusának.[46] A plinthosz felirata a szent és az alkotó nevét örökíti meg. Figuramagasság: kb. 125 cm. Tájolás: ÉK. | 46.83588, 17.97224 | ![]() Képgaléria | |
Balatonkenese | Veszprém | 1748 (1998) | barokk | Vizesárok hídjának déli mellvédjén, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön emelt, barokk stílusú, egyszínűre festett kőszobor, az 1748-as eredeti 1998-ban állított hiteles másolata, Fésűs Károly alkotása. Az eredeti szobrot a közeli Városi Könyvtárban őrzik, 1993-ban még a Táncsics u. 22. szám alatti egykori plébániaház kerítésén állt.[47] A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, birétumát tartó baljával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensen elhelyezett táblák a szoborújításnak, valamint egy 1744-ben itt megesett incidensnek állítanak emléket, amelynek során „a gyanakvó kenesei nép a mezőkomáromi jezsuita plébánost és társát ezen a helyen szekerestől együtt árokba akarta borítani”. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: ÉÉK. | 47.03486, 18.10696 | ![]() Képgaléria |
Balatonkeresztúr | Somogy | barokk | A római katolikus templom kertjében, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pilléren emelt, barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, jobbjával adoráló gesztussal mellkasán, könyökhajlatában pálmaággal, leeresztett baljában birétumával, feje körül csillagkoszorúval, elrévedő tekintettel. A pillérposztamens homlokoldalán a szent neve, valamint az 1993-as felújításra való utalás olvasható. Figuramagasság: kb. 80 cm. Tájolás: DDK. | 46.69799, 17.36952 | ![]() Képgaléria | |
Balatonlelle | Somogy | 1796 | barokk | Utak találkozásánál, kiülő lábazattal és volutás-palmettás fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett, alul kihasasodó pillértörzsön 1796-ban emelt, barokk stílusú, festett homokkő szobor.[48] Báró Majtényi György emeltette a szobrot a templom közelében, halála után özvegye, Sztrányay Julianna gondoskodott karban tartásáról.[49] 1958 óta műemlék (törzsszám: 4411; azonosító: 7780). A kontraposztban, enyhén S alakú testtartásban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens alsó részén a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: É. | 46.77430, 17.69672 | ![]() Képgaléria |
Balmazújváros | Hajdú-Bihar | 1829 | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, a szentély mögött, lépcsőzetes emelvényen, négyzet alapú, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsre ültetett konkáv talapzaton 1829-ben emelt, késő barokk stílusú, festett homokkő szobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalának latin nyelvű felirata a szoborállítás évét örökíti meg („ERECTA / 1829”). A pillértörzs előtt kő virágváza. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: ÉÉK. | 47.61191, 21.34376 | ![]() Képgaléria |
Bánhorváti | Borsod-Abaúj-Zemplén | 18–19. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvekben említett Nepomuki Szent János-szobor, közelebbről meg nem határozott helyen.[50] | 48.23249, 20.50488 | |||
Bár | Baranya | provinciális barokk | A Véméndi-patak hídjának északnyugati oldalán, a patakmederbe 2015-ben épített, a hídtesttől elkülönülő pilléren emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, almúcium, mózestáblácskák, csillag alakú melldísz, szarv nélküli birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A talapzaton a „Jásper” névjegy és a posztamensépítés évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: DK. | 46.05382, 18.71967 | ![]() Képgaléria | |
Báránd | Hajdú-Bihar | 1747 előtt | barokk | A római katolikus templom közelében, utak találkozásánál, félköríves apszissal záródó, homlokzatán kiülő lábazattal és zárópárkánnyal tagozott, nyeregtetős, oromzatos, oromcsúcsán kereszttel koronázott, három oldalról árkádívekkel nyitott, kovácsoltvas díszráccsal lezárt baldachinházban, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1747 előtt emelt, barokk stílusú, festett kőszobor.[51] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, csuklyás prémpelerin), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára szorított, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: É. | 47.29272, 21.22797 | ![]() Képgaléria |
Barcs | Somogy | 1883 után | A közúti Dráva-híd magyarországi hídfőjén, a határátkelőhely épülete előtt, négy faoszlopon álló, sátortetős védőtető alatt, farönkön álló, 1883 után készült festett faszobor. Elsődlegesen a vasúti Dráva-híd hídfőjénél állttatta gróf Széchenyi Dénes az 1883. október 13-ai árvíz emlékére. 1945 után a szobrot eltávolították, mai helyén 1996-ban állították fel.[52] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, stóla, palást, mellkereszt, birétum), jobbjával arca elé emelt, de kifelé fordított feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a kereszten nyugvó tekintettel. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: É. | 45.94803, 17.46278 | ![]() Képgaléria | |
Barcs | Somogy | 2007 | A Barcs–Komlósdi-Rinyát a torkolatánál átívelő gyaloghíd északi oldalán, a keleti hídfő terméskőből felrótt mellvédjén 2007-ben emelt modern kőszobor, Palotás József alkotása. A stilizált felhőkön álló szent ugyancsak stilizált papi öltözetben (alsó részén vízfodrok borította reverenda, Illesztéseinél hosszú szárú keresztet formáló palást, birétum), lehajtott fejjel, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 135 cm. Tájolás: DNy. | 45.94751, 17.46022 | ![]() Képgaléria | |
Bárna | Nógrád | 1883 | provinciális | A Bárna-patak hídjánál, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1883-ban emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, prémpalást, mellkereszt, birétum), törzséhez emelt jobb karján nyugvó, pálmaágon fekvő feszülettel, leeresztett baljában könyvvel, maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített táblán Máté evangéliumának pontatlan szövegű idézete, az állíttató neve, a szoborállítás éve és a szenthez intézett fohász olvasható. A szobor fölé íves fém esőfogót applikáltak. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: DK. | 48.10402, 19.93391 | ![]() Képgaléria |
Báta | Tolna | 1807 | barokk | Utak találkozásánál, a Bátai-Holt-Duna-ág hídjának közelében, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt szögletes volutákkal szegélyezett pillértörzsön 1807-ben emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. 1965-től nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 4194; azonosító: 8542). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, csillag alakú melldísz, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán, a kártus sarkain elhelyezett számok összeolvasva a szoborállítás évét adják ki. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.13100, 18.78846 | ![]() Képgaléria |
Bátaszék | Tolna | 1776 előtt | barokk | A település délnyugati határában, út mentén, 18. században épült, félköríves apszisú, homlokzatán pilaszterekkel és főpárkánnyal tagolt, tört íves oromzatú, csonkakontyolt tetős, három oldalról árkádnyílásokkal nyitott, kovácsoltvas díszráccsal lezárt baldachinházban, oltármenzán 1776 előtt készült, barokk stílusú, festett kőszobor.[53] 1958 óta műemlék (törzsszám: 6826; azonosító: 8548). Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, rövid prémpalást, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, baljával fejmagasságba emelt feszülettel, pálmaágat tartó jobbjával a kereszt szárán, a korpusz mellett égbe révedő tekintettel. | 46.18645, 18.72137 | ![]() Képgaléria |
Bátonyterenye-Maconka | Nógrád | 2014 | provinciális | Utak találkozásánál, léckerítéssel védve, lépcsős emelvényre ültetett kubuson 2014-ben emelt, provinciális stílusú faszobor, Semes-Bogya Eszter alkotása. 1805-től állt egy Nepomuki-szobor a falu főterén a Baloghy család jóvoltából,[54] 1913-ban ennek helyére került egy új szobor,[55] amely a második világháborúban elpusztult. Annak pótlására emelték a ma látható alkotást. A frontálisan ábrázolt, szakálltalan, nyírott bajszú, álló szent stilizált papi ornátusban (reverenda, szegélydíszes karing, palást, vállgallér, birétum), baljával mellkasára támasztott feszülettel, a titoktartás jeleként szája elé emelt jobbjának mutatóujjával, maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a szobor előzményeit és állításának körülményeit örökíti meg a plébániai forrásoknak kissé ellentmondó tolmácsolásban („NEPOMUKI SZENT JÁNOS / Korábban a XVIII. században készült, Maconka főterén állott és / a II. világháborúban megsemmisült szobrocska emlékére. / A szobrot és emléktáblát készítették: / Bátonyterenye Város Önkormányzata / Maconkai Aranyalma Egyesület / 2014.”). Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: DK. | 47.99171, 19.84147 | ![]() Képgaléria |
Bátonyterenye-Nagybátony | Nógrád | provinciális barokk | A római katolikus templom kertjében, a templomdomb déli, kövekkel megerősített oldalán, négyszög alapú emelvényen, újkeletű, tagolatlan pilléren álló, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, leeresztett baljában birétumával, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensre applikált kovácsoltvas állvány a szobrot védő esőfogót, kereszttel koronázott fém sátortetőt támasztja alá. Figuramagasság: kb. 100 cm. Tájolás: É. | 47.97011, 19.83237 | ![]() Képgaléria | |
Bátor | Heves | provinciális | Utak találkozásánál, lépcsősoron megközelíthető, félköríves apszissal lezárt, az íves-tört oromvonalat követő zárópárkánnyal tagozott, kontyolt nyeregtetős, kovácsoltvas díszráccsal lezárt, szegmensíves nyílású fülkeház oltárán emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. Az álló szent papi ornátusban (alba, stóla, palást, birétum), de mezítláb, jobbjával mellkasára szorított, korpusz nélküli kereszttel, baljával oldalsó fogásban a kereszt szárán, elrévedő tekintettel. | 47.99034, 20.26181 | ![]() Képgaléria | |
Battonya | Békés | 1903 | A Száraz-ér gyaloghídjánál, négyzet alapú emelvényre ültetett kubuson, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, nyolcszög alapú, neogótikus stílusú pillértörzsön 1903-ban emelt, festett öntöttvas szobor, a bécsi Salm’sche Erzgießerei műhelyének alkotása. Korábban a római katolikus templom keleti oldalfalánál állt, felújítását követően 2021-ben helyezték át a Száraz-ér mellé, ahol már 1825-ben állítottak a szentnek egy mára elpusztult szobrot. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémmocétum, máriás medalion, birétum), mellkasa elé emelt baljában feltartott, korpusz nélküli kereszttel, törzse elé emelt jobbjában pálmaággal, 2021-es felújítása óta feje körül csillagkoszorúval (de a szokásos öt helyett hat csillaggal), maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán nehezen olvasható német nyelvű, gót betűs felirat. Korábbi helyén a posztamensre rögzített emléktábla idézte fel a szoborállítás körülményeit („Nepomuki szent János emlékműve / 1825-től állt a Szárazér partján. / Ezt a szobrát / leleszi Vincze Mihály és / Virág Katalin kegyúri pár / állíttatta 1903-ban. / Restaurálva és újraállítva / 2007-ben.”). Ugyanebből az öntőformából készült Nepomuki Szent János-szobor áll Balassagyarmaton, Borsodszirákon, Hidvégardón, Hódmezővásárhelyen és Szabadkán. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: DNy. | 46.28524, 21.02020 | ![]() Képgaléria | |
Bátya | Bács-Kiskun | 18. század | barokk | Út mentén, a Kossuth Lajos utca 9. számú lakóház előtt, négyszög alaprajzú, négy oldalán félköríves árkádnyílásokkal áttört, a nyílásokban kovácsoltvas rácsokkal lezárt, tört íves oromzatos, oromcsúcsán kereszttel koronázott, kontyolt nyeregtetővel fedett, csehsüveg-boltozatos baldachinházban, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. században emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. 1958 óta műemlék (törzsszám: 648; azonosító: 2143). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A baldachinházat utólag, 1910-ben emelték, boltozatára csillagos égboltot festettek. Figuramagasság: kb. 155 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 46.49036, 18.95991 | ![]() Képgaléria |
Becsehely | Zala | 1758 körül | késő barokk | Az 1758-ban felszentelt becsehelyi római katolikus templom eredeti, rokokó stílusú főoltárának Páduai Szent Antallal párba állított mellékfigurája, az oltár bal oldalán, korinthoszi oszlop és pilaszter előtt álló, késő barokk stílusú, aranyozott-ezüstözött, részben festett faszobor.[56] A stilizált felhőgomolyagon enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellmagasságba felemelt, korpusz nélküli kereszttel, törzse mellett oldalra lendülő jobb kézzel, maga elé révedő tekintettel. | 46.45080, 16.80046 | ![]() Képgaléria |
Becsehely | Zala | 2020 körül | provinciális | Külterületen, a településtől északra, dűlőutak és vizesárkok találkozásánál, a 20. század első felében épült, négyszög alaprajzú, nyeregtetős, a tetőgerincen vaskereszttel koronázott, kétoldalán félköríves ablakokkal, elöl szintén félköríves ajtónyílással tagolt, vasráccsal lezárt fülkeházban (hagyományos helyi nevén a János-képben), menzára ültetett, kiülő fejezettel tagozott kubuson 2020 körül készült, provinciális stílusú, festett műanyag szobor. Hasonló Nepomuki Szent János-figura található Naszódon és Zsirán. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), vállmagasságba emelt baljának támasztott, földig érő, hosszú szárú feszülettel (a korpusz fémből, a kereszt fából), jobbjával mellkasához emelt pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 80 cm. Tájolás: D. | 46.45565, 16.79129 | ![]() Képgaléria |
Békéssámson | Békés | 1936 | provinciális | A Sámson–Apátfalvi-Száraz-ér hídjának közelében, a külterületi Szent János-erdő dűlőútja mentén, vasbeton cölöpökkel és drótkerítéssel védve, kettős posztamensen – kiülő fejezettel tagozott pillértörzsre ültetett tagozatlan kubuson – 1936-ban emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. Békéssámsonban már a 19. század elején állt Nepomuki Szent János-szobor, miután az 1799-ben a reformátusok által megrongált hódmezővásárhelyi Nepomuki Szent János-szobrot helyreállítása után a helyi plébános Békéssámsonnak adományozta.[57] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (saru, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: K. | 46.43947, 20.61220 | ![]() Képgaléria |
Békésszentandrás | Békés | 18. század | késő barokk | A Szarvasi-Holt-Körösön átívelő Régi vagy Szövőgyári híd déli hídfőjénél, újkeletű, lépcsőzetes emelvényre ültetett, enyhén konkáv ívű talapzaton emelt 18. századi, késő barokk stílusú festett homokkő szobor. A szobrot a helyiek a második világháború végén ásták el a római katolikus plébániaház kertjében, hogy megóvják a pusztulástól. 2018-ban került elő a földből, Fabó Éva és Rákos Péter restaurálta, majd 2021. november 27-én avatták fel.[58] A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), mellkasához emelt baljában pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával oldalsó fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval, lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalára a szent nevét és az újraállítás dátumát megörökítő, hátoldalára a támogatókat és a restaurátorokat felsoroló réztáblát erősítettek. Figuramagasság: kb. 165 cm. Tájolás: DNy. | 46.87026, 20.49297 | ![]() Képgaléria |
Békésszentandrás | Békés | 1930 | provinciális | A római katolikus templom kertjében, félköríves záródású, folyondárral sűrűn benőtt fülkeházban 1930-ban emelt, klasszicizáló modorú, provinciális stílusú, festett gipszszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba kötött palást rácsatolt hermelinprém gallérral, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalának felirata az állíttatók nevét és a szoboravatás évét örökíti meg („ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉPÜLT / NÉHAI GONDA JÁNOS / ÉS NEJE MRENA ERZSÉBET / HAGYATÉKÁBÓL / 1930”). Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.87165, 20.48999 | ![]() Képgaléria |
Bélavár | Somogy | 18. század | késő barokk | A római katolikus templom főoltárán, a jobb oldali oszlopnál álló, Szent Flóriánnal párba állított, 18. századi, késő barokk stílusú, festett faszobor.[59] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött, csuklyás prémpelerin, birétum), baljával mellkasára szorított, kisebb méretű feszülettel, törzse mellett oldalra lendülő jobbjában pálmaággal, a korpusszal ellentétes irányba révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 100 cm. | 46.12186, 17.21740 | ![]() Képgaléria |
Beled | Győr-Moson-Sopron | A római katolikus templom főoltárának jobb oldalán, volutás konzolon álló, festett faszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, hermelinprém palást, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában feltartott feszülettel, törzse elé emelt baljában pálmaággal, a korpusszal kifelé fordított kereszten nyugvó tekintettel. | 47.46669, 17.10287 | ![]() Képgaléria | ||
Bérbaltavár | Vas | 1915 | neobarokk | A baltavári településrészen, a Szent János- vagy más néven Kánya-patak hídjánál, lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alsó részén kiülő, felül ívelt idomú pillértörzsön 1915-ben emelt, neobarokk stílusú, festett kőszobor, Hudetz József alkotása. 1990 óta műemlék (törzsszám: 10432; azonosító: 8811). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, prémpalást, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillag nélküli glóriával, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A plinthosz homlokoldalának felirata az állíttató Kiss Jenő plébános nevét és a szoborállítás évét örökíti meg, a posztamens oldalán elhelyezett alumíniumtábla a szobrot 2013-ban felújíttató Hemetsberger házaspárnak állít emléket. A 18. század végén, klasszicizáló késő barokk stílusban emelt, 1913-ban tönkrement kőszobor helyére állították. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: K. | 47.01252, 16.96902 | ![]() Képgaléria |
Berhida | Veszprém | 18. század vége | provinciális | A Kis-tavat övező parkban, út mentén, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozot, alul kihasasodó pillértörzsön a 18. század végén emelt, provinciális stílusú, meszelt kőszobor. Elsődlegesen a település keleti peremén, a kiskovácsi út Séd-hídjánál állt.[60] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 100 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.10695, 18.13890 | ![]() Képgaléria |
Berkenye | Nógrád | 1857 | provinciális barokk | Út mentén, a Kossuth utca 34. számú ház előtt, kiülő lábazattal tagozott, felső részén beszűkülő pillértörzsön 1857-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[61] A településen 1811-ben állíttatta az első Nepomuki Szent János-szobrot Grauszman János,[62] vélhetően ennek helyébe került az utódja, Grauszman Ferenc által emelt mai szobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A szobor fölött félköríves bádog esőfogó, a plinthosz homlokoldalának német nyelvű felirata az állíttatónak állít emléket („GESTIFTET FRANZ / GRAUSMAN 1857.”). Figuramagasság: kb. 90 cm. | 47.88793, 19.07231 | ![]() Képgaléria |
Bernecebaráti | Pest | 1779 | provinciális barokk | A baráti településrészen, a Bernecei-patak hídja közelében, alacsony vaskerítéssel védve, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pilléren 1779-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[63] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz felé forduló arccal, de lehunyt szemekkel. A posztamens nyaktagjára kovácsoltvas lámpást, a szent fölé vaslábakon álló, félköríves esőfogót applikáltak. A korpusz feje a második világháború után tört le, vandálok 1993-ban a szobor fejét is letörték, de megtalálták és visszaerősítették. A korábbi csillagkoszorú rögzítési helye a fej kétoldalán még 2022-ben is látszott. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: ÉÉK. | 48.03834, 18.91659 | ![]() Képgaléria |
Berzence | Somogy | 1880 | provinciális | Utak találkozásánál, négyszög alapú emelvényen, kovácsoltvas díszráccsal védett, 1880-ban emelt, provinciális stílusú Golgota-szoborcsoport mellékalakja, az oltármenza-posztamens profilozott fejezettel tagozott, 10°-ban nyugati irányba elforgatott bal oldali pillértörzsén álló kőszobor. A frontálisan ábrázolt, enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára szorított, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával alsó fogásban a kereszt szárán, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 90 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 46.20874, 17.14781 | ![]() Képgaléria |
Besenyőtelek | Heves | 1781 | barokk | A római katolikus templom mellett, a Fő utca 114. számú ház előkertjében, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó pillértörzsön 1781-ben emelt, barokk stílusú kőszobor.[64] A szobrot Poczik Ferenc állíttatta a háza előtt. 1963 óta műemlék (törzsszám: 2164; azonosító: 5430). A felhőgomolyagon bal lábával féltérdre ereszkedő szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, mellkereszt), de hajadonfőtt, baljával mellkasára ölelt feszülettel, felemelt jobbját adoráló gesztussal, tenyérrel felfelé az ég felé emeli, feje körül csillagkoszorúval, az ég felé révedő tekintettel. A bal vállán fekvő kereszt felső végébe egy angyal kapaszkodik. A szent bal lábánál, a felhőben gyermekangyal ül, jobb mutatóujját a titoktartás jeleként szájához emeli, fejmagasságba emelt baljában lakatot tart, mögötte a szent leejtett birétuma látható. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a 2016-os felújítást örökíti meg. Figuramagasság: kb. 135 cm. Tájolás: DNy. | 47.69943, 20.42861 | ![]() Képgaléria |
Besenyszög | Jász-Nagykun-Szolnok | 20. század második fele | Utak találkozásánál, nyolcszögű emelvényen, vaskerítéssel védve, kettős posztamensen – egy kiülő lábazattal tagozott pillértörzsre ültetett, lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett, füzérdíszes, ívelt idomú pillértörzsön – a 20. század második felében emelt műkő szobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. A stilizált felhőgomolyagon enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba kötött palást rácsatolt prémgallérral, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensek alsó pillértörzsén, nehezen kivehető kronogramma szerint korábban itt egy 1778-ban emelt szobor állt. Figuramagasság: kb. 110 cm. | 47.29945, 20.25486 | ![]() Képgaléria | |
Bezenye | Győr-Moson-Sopron | 1746 | barokk | A római katolikus templom előtt, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1746-ban emelt, barokk stílusú kőszobor. Az erőteljes, dinamikus kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, előrelendülő jobbjában birétumával, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz irányába lehajtott fejjel, lehunyt szemekkel. A szobor fölé íves hajlású fém esőfogót applikáltak. A posztamens latin nyelvű felirata az állíttató nevét és a szoborállítás évszámát örökíti meg („EX / PIO LEGATO / MARTINI / NOICH / 1746”, magyarul „Noich Márton kegyes hagyatékából, 1746”). Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDK. | 47.96288, 17.21574 | ![]() Képgaléria |
Bicske | Fejér | 1770 körül | barokk | A római katolikus templom előtt, kiülő profilozott lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön 1770 körül emelt, barokk stílusú mészkő szobor. 1991 óta műemlék (törzsszám: 10664; azonosító: 3567). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt talpán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DNy. | 47.49069, 18.63674 | ![]() Képgaléria |
Boconád | Heves | 1807 | barokk | A római katolikus templom kertjében, a templom déli oldalán, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó pillértörzsön 1807-ben emelt, barokk stílusú kőszobor. Szeleczky Márton állíttatta. 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 2228; azonosító: 5435). A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán latin nyelvű kronogramma, a szenthez intézett fohásszal („ConCVte faMae hostes pIa protege CorDa S. Ioannes! Nep.”, magyarul „Üsd a jó hírnév ellenségeit, védelmezd az istenfélő szíveket, Szent János!”), hátoldalán néhány névjel olvasható. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDK. | 47.64180, 20.18706 | ![]() Képgaléria |
Bodajk | Fejér | 1803 | késő barokk | A Bodajki-tó közelében, út mellett, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és golyvás fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pillértörzsön 1803-ban emelt, késő barokk stílusú kőszobor. 1953 óta műemlék (törzsszám: 9701; azonosító: 3575). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást, mózestáblácskák, mellkereszt, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában nyugvó, pálmaágba ágyazott feszülettel, a kereszt szárán pihenő bal kézzel, feje körül csillagkoszorúval, a korpuszon nyugvó tekintettel. A posztamens homlokoldalának felirata az állíttató névjelét és a szoboravatás dátumát örökíti meg („BODAJKY / M. V. / Buzgóságával / Föl emeltetett / 16DIK May / 1803 Eszt”). Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: NyÉNy. | 47.32232, 18.23705 | ![]() Képgaléria |
Bódvaszilas | Borsod-Abaúj-Zemplén | provinciális barokk | A római katolikus templomban, a szószék szentély felőli oldalán, kőzsámolyra helyezett eredeti, de félbefűrészelt posztamensén álló, provinciális barokk stílusú, festett faszobor. A stilizált felhőgomolyagon enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), törzse elé emelt baljával mellkasának támasztott feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 170 cm. | 48.53699, 20.73072 | ![]() Képgaléria | |
Bogács | Borsod-Abaúj-Zemplén | 1824 | késő barokk | A római katolikus templom kertjében, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsre ültetett, akantuszleveles-volutás korinthoszi fejezettel lezárt sudaras oszlopon 1824-ben emelt, késő barokk stílusú kőszobor. 1970 óta áll jelenlegi helyén. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin gallérral, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 125 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.90500, 20.53507 | ![]() Képgaléria |
Bogyiszló | Tolna | 2020 | provinciális | Külterületen, a Sió-torkolatánál lévő Keselyűs hajózsilip üzemi területén, kivágott fa tönkjén 2020-ban emelt, provinciális stílusú faszobor, Vörös Ákos alkotása. A frontálisan ábrázolt, álló szent stilizált papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, mocétum, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 100 cm. Tájolás: KÉK. | 46.34075, 18.86141 | ![]() Képgaléria |
Boldog | Heves | 1769 | barokk | A római katolikus templom kertjében, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1769-ben emelt, barokk stílusú kőszobor. A Bozsváry Antal plébános költségén védőtető alatt emelt szobrot 1824-ben felújították,[65] 1930-as évekbeli archív felvételeken pedig baldachinházban állt és festve volt.[1] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt jobbjával mellkasának döntött, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens korabeli latin nyelvű felirata a szenthez intézett fohász mellett az állíttató névjelét és a szoboravatás évét örökíti meg („S. / JOAN / NEPO / O.[ra] P.[ro] N.[obis] / & / Benef. / A: B: / 1769”). Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: D. | 47.59882, 19.69632 | ![]() Képgaléria |
Boldogkőváralja | Borsod-Abaúj-Zemplén | 1860-as évek | provinciális barokk | A Kossuth Lajos utca 43. szám alatti lakóház előkertjében, négyszög alaprajzú, homlokzatán pilaszterekkel és profilozott zárópárkánnyal, volutaszemekkel szegélyezett timpanonoromzattal tagozott, oromcsúcsán kereszttel koronázott, csúcsíves záródású ívvel megnyitott fülkeházban, fejezettel tagozott pillértörzsön az 1860-as években emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, baljával a kereszt talpán, a kereszt alól bal karjához simuló pálmaággal, a kereszt irányába lehajtott fejjel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán latin nyelvű, a timpanonban ugyancsak latin nyelvű, de részben lemállott felirat olvasható, ez utóbbi örökíti meg a szoboravatás évének első három számjegyét. Tájolás: Ny. | 48.33773, 21.23976 | ![]() Képgaléria |
Bóly | Baranya | 1762 | barokk | A római katolikus templom délkeleti homlokzatán kialakított, félköríves záródású fülkében, profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1762-ben emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával alsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz irányába döntött fejjel, lehunyt szemekkel. A posztamens felirata a szoborállítás és a felújítások évszámait örökíti meg. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DK. | 45.96764, 18.51852 | ![]() Képgaléria |
Bóly | Baranya | 1876 | késő barokk | Utak találkozásánál, az Arany János utca 1. szám alatti lakóház előtti ligetes parkban, lépcsős emelvényen, két tagban kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1876-ban emelt, késő barokk stílusú kőszobor, Bartalics Mihály alkotása. 1996 óta műemlék (törzsszám: 10906; azonosító: 1357). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba gombolt palást, mellkereszt, birétum), törzséhez emelt baljában nyugvó feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: K. | 45.97079, 18.51047 | ![]() Képgaléria |
Boncodfölde | Zala | 18. század vége | provinciális barokk | Utak találkozásánál, négyszög alaprajzú, nyeregtetős, oromzatán és oromcsúcsán kereszttel díszített, szegmensíves nyílású fülkeházban, profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. század végén emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[66] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával alsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 115 cm. | 46.86863, 16.74056 | ![]() Képgaléria |
Bonyhád | Tolna | 1926 | A Völgységi-patak hídjának déli mellvédjén, a középső hídpillér fölött, profilozott lábazattal és fejezettel tagozott, csapott élű, alacsony pillértörzsön 1926-ban emelt, festett kőszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, stóla, prémpelerin, mellkereszt, birétum), baljával mellkasának támasztott feszülettel, mellkasához emelt jobbjában pálmaággal, a feszület irányába lehajtott fejjel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalának tükrében az állíttatók neve, valamint a szoborállítás éve olvasható („Állitotta / Kupi Antal és neje / Konstanczer Borbála / 1926.”). Figuramagasság: kb. 150 cm. | 46.29699, 18.53592 | ![]() Képgaléria | |
Bonyhád-Ladomány | Tolna | Közelebbről meg nem határozott helyen. | 46.31458, 18.59191 | |||
Borsodszirák | Borsod-Abaúj-Zemplén | 19–20. század fordulója | A római katolikus templom mellett, utak találkozásánál, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, nyolcszögletű lépcsős emelvényen, nyolcszög alaprajzú, kiülő lábazattal és beugró fejezettel tagozott posztamensen a 19–20. századok fordulóján emelt, festett öntöttvas szobor, a bécsi Salm’sche Erzgießerei műhelyének alkotása. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémmocétum, máriás medalion, birétum), mellkasa elé emelt baljában korpusz nélküli kereszttel, törzse elé emelt jobbjában pálmaággal, maga elé révedő tekintettel. A források 1839 körülre keltezik a szobrot, de az a bécsi Salm’sche Erzgießerei 19. század végi öntőmintájából kikerült példány. Ugyanebből az öntőformából készült Nepomuki Szent János-szobor áll Balassagyarmaton, Battonyán, Hidvégardón, Hódmezővásárhelyen és Szabadkán. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: KÉK. | 48.26109, 20.76357 | ![]() Képgaléria | |
Bozsok | Vas | 1996 | barokk | A Bozsoki-patak hídjánál, utak találkozásánál, alacsony kubuson 1996-ban emelt, barokk stílusú kőszobor, a Batthyány-vár romjai közül torzóban előkerült, 18. századi szobor másolata. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával adoráló gesztussal a mellkasán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A bal kéz mutató- és középsőujja az eskü gesztusával összezárva tartja a keresztet.[67] Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: K. | 47.32008, 16.48692 | ![]() Képgaléria |
Bő | Vas | 18. század | provinciális | Utak találkozásánál, lépcsős emelvényen, négyszög alaprajzú, homlokzatán pilaszterekkel és kváderezett boltívvel tagolt, hullámos-íves záródású oromzattal lezárt, oromcsúcsán kereszttel koronázott, félköríves záródású fülkeházban, oltármenza-talapzaton a 18. században emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor.[68] Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), vállmagasságba emelt baljában nyugvó feszülettel, pálmaágat tartó jobbjával oldalsó fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: D. | 47.36555, 16.81499 | ![]() Képgaléria |
Böhönye | Somogy | 18. század vége | barokk | A Rinya hídjánál, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó pillértörzsön a 18. század végén emelt, barokk stílusú, egykori festés nyomait magán viselő kőszobor. Elsődlegesen az illésmajori Festetics-uradalomnál, az Aradi-mező nevű határrésznél állt, 2002-ben helyezték át jelenlegi helyére.[69] 1978 óta műemlék (törzsszám: 8902; azonosító: 7829). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, csillag alakú melldísz, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: DDK. | 46.40799, 17.40381 | ![]() Képgaléria |
Bölcske | Tolna | 1804 | provinciális barokk | Utak találkozásánál, gerendavázas, nyeregtetős-oromzatos védőtető alatt, profilozott lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön 1804-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin gallérral, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla az állíttató Csesznek György bíró nevét és a szoborállítás évét örökíti meg. Figuramagasság: kb. 110 cm. | 46.74011, 18.96601 | ![]() Képgaléria |
Bucsu | Vas | barokk | A római katolikus templom főoltárának bal szélén, a predella feletti párkányon álló, barokk stílusú, festett faszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, hermelinprém almúcium, mellkereszt), de hajadonfőtt, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, törzsétől oldalra lendülő jobb kézzel, elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 105 cm. | 47.26527, 16.49366 | ![]() Képgaléria | |
Bucsu | Vas | barokk | A római katolikus templom Lourdes-i Szűzanya-mellékoltárának jobb oldalán, az oltármenzán álló, barokk stílusú, festett faszobor. A kisebb pillérre jobb lábával féltérdre ereszkedő szent papi ornátusban (csatos csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, mellmagasságba emelt jobbjában tartott feszülettel, törzse mellett oldalra lendülő bal kézzel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 75 cm. | 47.26523, 16.49366 | ![]() Képgaléria | |
Budajenő | Pest | 1870 | provinciális | A római katolikus templom előtt, négyzet alapú emelvényen, kiülő, robusztus lábazattal tagozott, fejezetén tulipánmotívumos frízzel díszített pillértörzsön 1870-ben emelt, provinciális stílusú kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba gombolt prémpelerin csuklyával, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens kártusában nehezen olvasható gót betűs, német nyelvű felirat a szenthez intézett fohásszal és a szoborállítás évével. A lábazat hátoldalára a 2005-ös helyreállítást megörökítő táblát rögzítettek. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DNy. | 47.55616, 18.80325 | ![]() Képgaléria |
Budakeszi | Pest | 1997 | neobarokk | A római katolikus templom előtt, kiülő lábazattal, pálcatagos övpárkánnyal és fejezettel tagozott, az övpárkány alatt kihasasodó, felette beszűkülő, ívelt idomú pillértörzsön 1997-ben emelt, neobarokk stílusú, festett műkő szobor, Varga Zoltán Zsolt alkotása. A 18. század közepétől a település főutcáján, a mai szobortól kb. 100 méterre délnyugatra állt barokk stílusú szobrot az 1950-es években egy teherautó darabokra törte. Ehelyett, archív fotók híján az általános Nepomuki Szent János-ikonográfiát követve készült el a mai szobor. Először egy budajenői étteremnél állították fel, onnan 2013-ban került „haza” Budakeszire, mai helyére. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán elhelyezett tábla a 2013-as felújításnak állít emléket, a közelben, rézsűs kövön rövid szobortörténeti ismertetés és a rekonstrukció finanszírozóinak, közreműködőinek listája olvasható. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DNy. | 47.50953, 18.92806 | ![]() Képgaléria |
Budaörs | Pest | 1751 körül | barokk | Az 1744–1751 között épült római katolikus templom tornyának oromzati szintjén kialakított, szalagkeretes, félköríves záródású, boltozatos fülkében emelt, barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, fejmagasságba emelt baljában feltartott, maga felé fordított, pálmaágba ágyazott feszülettel, leeresztett jobbjában birétumával, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött az égbe révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: D. | 47.46153, 18.96279 | ![]() Képgaléria |
Budaörs | Pest | 1852 | provinciális | Utak találkozásánál, kiülő lábazattal és timpanonoromzatos, profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1852-ben emelt, provinciális stílusú kőszobor. Alkotójának műhelyéből kerülhetett ki a törökbálinti Nepomuki Szent János-szobor is. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin, birétum), jobbjával mellkasának támasztott, pálmaágba ágyazott feszülettel, a kereszt szárán összefont karokkal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.46162, 18.96899 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Krisztinaváros | Budapest | 1838 (1999) | késő barokk | A Horváth-kert déli végén, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és timpanonoromzatos fejezettel tagozott pillértörzsön az 1838-ban emelt eredeti, késő barokk stílusú homokkő szobor 1999-ben készült másolata. A Tabánt elárasztó 1837-es felhőszakadás után Jámborfi Ferenc budai polgár kezdeményezésére 1838-ban állították a szobrot az Ördög-árok hídjánál. Az így Szent János térre keresztelt területen álló szobrot 1839-ben áldották meg. 1942-ben áthelyezték a Horváth-kertbe, az 1960-as években leszerelték, és a Kiscelli Múzeum raktárába került. A szobor volt a névadója 1873-ig a mai Krisztina körút ideeső szakaszának, a Szent János utcának is.[70] A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt baljában nyugvó, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Jobb lábánál puttó ül bal kezére támaszkodva, jobb kezének mutatóujját a titoktartás jeleként szájához emeli. Figuramagasság: kb. 195 cm. Tájolás: DK. | 47.49554, 19.03553 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Várnegyed | Budapest | 1713 | barokk | Az 1713-ban Franz Joseph Barbier tervei alapján elkészült, barokk stílusú Szentháromság-oszlop obeliszkjének keleti oldalán, a posztamens zárópárkányán álló hat mellékalak egyike, Ungleich Fülöp eredeti alkotásának 1968-ban készült, az eredetinél letisztultabb, klasszikusabb kidolgozottságú másolata, Buza Barna alkotása. Az eredeti, a második világháborúban megsérült szobrot a Kiscelli Múzeumban őrzik.[71] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, birétum), jobb mellkasára ölelt feszülettel, a kereszt szárán összefont kezekkel, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz irányába döntött fejjel, lehunyt szemekkel. Figuramagasság: kb. 170 cm. | 47.50171, 19.03356 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Várnegyed | Budapest | 18. század első fele | barokk | A Bécsikapu tér 6. szám alatti, a 18. század első felében utcai szárnyán újjáépült későbbi Szeth-ház emeleti homlokzatán, félköríves záródású fülkében álló, barokk stílusú kőszobor.[72] A kontraposztban, ívszerűen meghajló testtartásban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára fektetett, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. | 47.50461, 19.03012 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Várnegyed | Budapest | 1791 | barokk | Az Úri utca 58. szám alatti, 1791-ben barokk stílusban átépített Forgách–Asbóth-palota kapuja fölötti bal oldali kapuoszlopa fölötti, félköríves záródású falfülkében 1791-ben emelt, barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin gallérral, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával oldalsó fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval (a szokásos öt helyett hét csillaggal), a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A jobb oldali szobrot a források egy része Szent Jakabnak tulajdonítja, de Aggházy Mária Xavéri Szent Ferencként való azonosítása elfogadhatóbb.[73] Figuramagasság: kb. 85 cm. | 47.50247, 19.02996 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Víziváros | Budapest | 1725 | barokk | Az 1725-ben épült, 1800 körül átalakított Corvin tér 3. szám alatti emeletes barokk lakóház emeleti, kőkeretes, félköríves záródású fülkéjében, alacsony tagozott talapzaton 1725-ben készült, barokk stílusú kőszobor. A felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt baljával a nyakánál tartott feszülettel, jobbjával adoráló gesztussal mellkasán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel, félig hunyt szemekkel. A jobbján szökellő puttó bal keze mutatóujját a titoktartás jeleként a szájához emeli, felemelt jobbjával a kereszt szárát tartja. A felhőből további négy angyalfej bontakozik ki. A talapzaton volutamotívumokkal szegélyezett, a szoborállítás évét kiadó kronogramma, latin nyelvű fohász olvasható, szövege: „ADSIS AVXILIVM / FLAGITO TER SANCTE IOANNES / ATQVE FAVORE TVO / PROTEGE CVNCTA DOMVS”, magyarul „Nyújts segítséget a háromszor sújtottnak, Szent János, és pártfogásoddal védelmezd mindazt, ami ebben a házban van”. Az első kettő és az utolsó kettő sor egyaránt az 1725-ös évet, a teljes kronogramma a 3450-ös számot adja ki.[74] Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: NyDNy. | 47.50267, 19.03884 | ![]() Képgaléria |
Budapest I. kerület, Víziváros | Budapest | 1757 | barokk | Az Erzsébet-apácák egykori felsővízivárosi templomában (Szent Ferenc sebei templom), a diadalív jobb oldalán, 1757-ben készült, rokokó stílusú Szent Flórián-oltár jobb oldalán, volutás konzolon, rocaille-kagylón Szent Egyeddel párba állított, barokk stílusú, aranyozott-festett faszobor.[75] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), baljával karingének redőit igazgatja, jobbjával az oltárképre mutat, tekintete ugyanabba az irányba fordul. | 47.50734, 19.03859 | ![]() Képgaléria |
Budapest II. kerület, Országút | Budapest | 18. század | barokk | A ferences templom evangéliumi oldalán, a karzat felőli első, Szent Józsefnek dedikált mellékoltár bal oldalán, Páduai Szent Antallal párba állított, a 18. században készült, barokk stílusú szobor, valószínűleg Bebo Károly alkotása.[76] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, mellkereszt), de hajadonfőtt, fejmagasságba emelt baljában nyugvó feszülettel, jobbjával a kereszt szárán (2021-ben a kereszt hiányzik), a korpusz felé fordított arccal, lehunyt szemekkel. Figuramagasság: kb. 180 cm. | 47.51257, 19.03441 | ![]() Képgaléria |
Budapest II. kerület, Országút | Budapest | 2011 | modern | Utak találkozásánál, körkörös, három oldalán volutákkal harántolt lépcsős emelvényen, hatszög alaprajzú, profilozott fejezettel tagozott, ívelt idomú posztamensen 2011-ben emelt süttői mészkő szobor, Markolt Sebestyén alkotása. A felhőgomolyagon kontraposztban álló szent stilizált papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, palást), de hajadonfőtt, törzse elé emelt jobb karján nyugvó feszülettel, a titoktartás jeleként bal kezének szája elé emelt mutatóujjával, a korpusszal ellentétes irányba elrévedő tekintettel, lábai előtt heverő birétumával. A posztamens homlokoldalán a szent neve olvasható. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: KÉK. | 47.51181, 19.03020 | ![]() Képgaléria |
Budapest II. kerület, Pesthidegkút | Budapest | 18. század | provinciális barokk | A pesthidegkút-ófalui római katolikus templom előtti parkban, egykorú Borromei Szent Károly-fülkeházzal párba állítva, négyszög alaprajzú, lépcsőzetesen kiülő lábazattal tagozott, oromzatos, nyeregtetős, kosáríves nyílású fülkeházban a 18. században emelt, provinciális barokk stílusú kőszobor. A Borromei Szent Károly-szoborral együtt korábban az 1910-ben felépült Szeleczky-kápolna része volt. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, birétum), jobbjával mellkasa elé emelt feszülettel, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, feje körül csillagtalan glóriával, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: NyÉNy. | 47.56599, 18.96035 | ![]() Képgaléria |
Budapest II. kerület, Pesthidegkút | Budapest | 1857 | provinciális barokk | A pesthidegkút-ófalui római katolikus templom sekrestyéjében, a nyugati falra erősített, akantuszlevél-díszes konzolon 1857-ben faragott, provinciális barokk stílusú festett faszobor. A szobor korábban a templomhajóban, a karzat alatt állt.[77] Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, pelerin, birétum), baljával mellmagasságban maga elé tartott feszülettel, a titoktartás jeleként szája elé emelt jobbjának mutatóujjával, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. A konzol homlokoldalán, címerszerű mezőben a szobor elkészültének évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 50 cm. | 47.56634, 18.96079 | ![]() Képgaléria |
Budapest II. kerület, Újlak | Budapest | 19. század | A római katolikus templom evangéliumi oldalán, a középső mellékkápolna Szűz Mária-oltára mellett a padlózaton álló, 19. században készült, festett faszobor. 1805 után egy Held Frigyes készítette faszobor állt a templomban, a szentély felőli első oldalkápolna egykori Nepomuki Szent János-oltárán, amelyet később eladtak, és helyette Tirolból hozatták a most látható faszobrot. Miután 1902-ben a korábbi Nepomuki-oltár helyét egy Jézus Szíve-oltár vette át, a szobrot a kórus alatti gyóntatószék tetején helyezték el.[78] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, hermelinprém palást, mellkereszt, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában korpusz nélküli kereszttel, törzse elé emelt bal kézzel (korábban pálmaágat tarthatott benne), a kereszt fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 115 cm. | 47.52740, 19.03712 | ![]() Képgaléria | |
Budapest III. kerület, Békásmegyer | Budapest | 1990 után | késő barokk | A Rózsadomb utca 35. szám alatti lakóház hátsó kertjében, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és konkáv fejezettel tagozott, rézsútosan barázdált, újabb keletű oszloptörzsön 1990 után emelt, késő barokk stílusú kőszobor. Az 1810-ben készült fehérgyarmati Nepomuki Szent János-szobor másolata, további replikái állnak Fehérgyarmaton és Varsádon. Korábban a békásmegyer-ófalui Templom utca 29. szám alatti házának falfülkéjében állt. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin, birétum), jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával a kereszt szárán, a kereszt irányába fordított arccal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A plinthosz homlokoldalán „L:E:D = B:S:T.” felirat olvasható. Figuramagasság: kb. 125 cm. | 47.60174, 19.04142 | ![]() Képgaléria |
Budapest III. kerület, Óbuda | Budapest | 1753 | késő barokk | Az óbudai római katolikus plébániatemplom kertjében, a templom előtt, egykorú Szent Flórián-szoborral párba állítva, kereszt alaprajzú, kiülő lábazattal és palmettadíszes, profilozott fejezettel tagozott, övpárkánnyal kettéosztott, palmettákkal, volutákkal gazdagon díszített, ívelt idomú rokokó pillértörzsön 1753-ban emelt, késő barokk stílusú kőszobor, Bebo Károly alkotása. Jelenlegi helyén 1790 óta áll.[79] 1958 óta műemlék (törzsszám: 15267; azonosító: 369). A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt prémpelerin gallérral, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: K. | 47.53857, 19.04558 | ![]() Képgaléria |
Budapest III. kerület, Óbuda | Budapest | 1895 | neobarokk | Az óbudai római katolikus plébániatemplomban, a hajó bal oldalán, a szószék közelében álló, rokokó stílusú Segítő Mária-oltár Szent Flóriánnal párba állított figurája, az oltár bal oldalán, volutás konzolon 1895-ben állított, neobarokk stílusú, festett faszobor.[80] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt palást, birétum), mellkasa előtt keresztezett jobbjában feszülettel, törzse elé emelt baljában pálmaággal, a korpuszra irányuló figyelemmel. Figuramagasság: kb. 130 cm. | 47.53861, 19.04452 | ![]() Képgaléria |
Budapest V. kerület, Belváros | Budapest | barokk | Az Egyetemi templom leckeoldalán, a Remete Szent Pál-mellékoltár jobb oldali konzolján, oszlopközben álló, barokk stílusú szobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára szorított, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. | 47.49077, 19.05797 | ![]() Képgaléria | |
Budapest V. kerület, Belváros | Budapest | A Szent Mihály-templom evangéliumi oldalán, a Jézus Szíve-oltár bal oldalán álló, festett faszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, hermelinprém palást, mellkereszt, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában tartott, korpusz nélküli kereszttel, törzse mellé emelt baljában pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval, a kereszt fölött elrévedő tekintettel. | 47.49045, 19.05464 | ![]() Képgaléria | ||
Budapest VIII. kerület, Csarnoknegyed | Budapest | A józsefvárosi római katolikus plébániatemplom evangéliumi oldalán, a Szent Antal-oltár jobb oldalán álló, festett faszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, hermelinprém palást, birétum), törzse elé emelt jobbjában kisméretű, korpusz nélküli kereszttel, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, a kereszt mellett elrévedő tekintettel. 2022-re a kereszt eltűnt a figura kezéből. Figuramagasság: kb. 145 cm. | 47.48990, 19.07538 | ![]() Képgaléria | ||
Budapest VIII. kerület, Kerepesdűlő | Budapest | 1865 körül | késő barokk | A Fiumei úti sírkertben, a falsírboltok sorában, Tóth Nepomuk János (1833–1865) sírjának (J. 151) lábrészén, kiülő lábazattal tagozott pillértörzsön emelt, késő barokk stílusú kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 135 cm. Tájolás: ÉK. | 47.49281, 19.08774 | ![]() Képgaléria |
Budapest IX. kerület, Ferencváros | Budapest | 1911 előtt | A Tompa utca 12. szám alatti lakóház sarkán, pilaszterekkel szegélyezett, kosáríves, felülről kúptetős baldachinnal védett fülkében, kiugró lábazattal tagozott kubuson emelt kőszobor. Vélhetően a lakóház 1911–1912-es építésekor mentették meg így a már korábban is a környéken álló szobrot. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, galléros prémpelerin, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára szorított feszülettel, azon átvetett pálmaággal, törzse mellett esküre emelt jobb kézzel (kinyújtott mutató- és középsőujjal), a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensen nehezen olvasható német nyelvű, gót betűs felirat. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: DDK. | 47.48289, 19.06999 | ![]() Képgaléria | |
Budapest XII. kerület, Kútvölgy | Budapest | 1994 | A róla elnevezett Szent János Kórház fogadócsarnokában, tagozatlan kubuson 1994-ben emelt kőszobor, Marton László alkotása. Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, a titoktartás jeleként szája elé emelt bal kezének mutatóujjával, lehajtott fejjel, lehunyt szemekkel. | 47.50906, 19.00838 | ![]() Képgaléria | |
Budapest XII. kerület, Virányos | Budapest | késő barokk | A Csermely utca 16. szám alatti lakóház kertjében, lapos terméskövön álló, késő barokk stílusú kőszobor. Korábban a János-hegyi Erzsébet-kilátó közelében állt. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában (2021-ben letörve) pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: DDNy. | 47.51126, 18.97766 | ![]() Képgaléria | |
Budapest XIII. kerület, Vizafogó | Budapest | késő barokk | Építőipari vállalat udvarán, hídtörténeti parkjában, tagozatlan pilléren emelt, késő barokk stílusú homokkő szobor. A szobor eredetileg Egerben állt, 2013-ban az Egri Érseki Szeminárium ajándékaként került a hídtörténeti parkba. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára szorított feszülettel, jobbjával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamenshez rögzített tábla felirata a szoborállítás körülményeit vázolja („NEPOMUKI SZENT JÁNOS / (1350–1393) / A HIDAK VÉDŐSZENTJE // A SZOBROT AZ EGRI ÉRSEKI SZEMINÁRIUM AJÁNDÉKOZTA. / A HÍDÉPÍTŐK EGYESÜLETÉNEK AZ ELSŐ / HIDAK ÉS HÍDÉPÍTŐK NAPJA / ALKALMÁBÓL / 2013. MÁJUS 16.”). Figuramagasság: kb. 120 cm. | 47.53824, 19.06651 | ![]() Képgaléria | |
Budapest XXI. kerület, Csepel | Budapest | 1721 | barokk | A római katolikus templomkertben, a Szent Imre téren, kör alaprajzú, lépcsős emelvényen, kovácsoltvas díszráccsal lezárt, négy árkádnyílásos, zsindellyel fedett manzárdtetős baldachinházban, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, voluta-, akantuszlevél- és kúszólevél-motívumokkal díszesen faragott, alul kihasasodó posztamensen 1721-ben emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. A szobor elsődleges felállításának helye a pesti városfalnál, a Kecskeméti kapunál volt, ahonnan a 18. század végén került át Csepelre, a budafoki út végére, 1973-ban pedig mai helyére. 2013–2014-ben újították fel, akkor került a pavilon mellé a stilizált kőhíd is, amelynek emléktáblája röviden vázolja a szobor történetét. 1951 óta műemlék (törzsszám: 15806; azonosító: 1276). A felhőkön kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, mellkereszt, birétum), jobb lábánál felhőn ülő puttó magasba emelt feszülettel, Szent János azon pihenteti jobbját, baljával adoráló gesztussal mellkasán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán lapátokból, evezőkből komponált céhjelvény látható a szoborállítás évével. A homlokzati nyílás díszrácsán koszorúszerűen jelenik meg a szokásosan a szent feje körüli csillagkoszorúban ábrázolt öt csillag. Figuramagasság: kb. 185 cm. Tájolás: NyÉNy. | 47.43153, 19.06953 | ![]() Képgaléria |
Budapest XXII. kerület, Budafok | Budapest | 1750 körül | barokk | Utak találkozásánál, emelvényen, kereszt alaprajzú, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett, alsó részén kihasasodó, ívelt idomú pillértörzsön 1750 körül emelt, barokk stílusú homokkő szobor. A szobor feje 1929-ben letört, ezt 1935-ben romanticizáló stílusában és méretében a figurától egyaránt elütő fejjel pótolták. Egy archív felvétel alapján a 2021. évi restaurálás során újrafaragták az eredeti fejet. Eredetileg a posztamens párkányán, kétoldalt két puttófigura ült. 1958-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 15810; azonosító: 1278). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens hátoldalára rögzített táblák az 1935-ös és 2021-es restaurálásokra emlékeztetnek. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: DDK. | 47.42735, 19.03740 | ![]() Képgaléria |
Budapest XXII. kerület, Nagytétény | Budapest | 1740 körül | barokk | Kör alaprajzú, tagozatos pilaszterekkel és zárópárkánnyal tagolt, zsindelyfedésű kupolával lezárt, három oldalról félköríves árkádnyalással nyitott, fémráccsal lezárt, 1751-ben épült baldachinházban, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, akantuszleveles címermezővel díszített, alul kihasasodó, ívelt idomú pillértörzsön 1740 körül emelt, barokk stílusú, festett mészkő szobor. 1951 óta műemlék (törzsszám: 15823; azonosító: 1298). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csatos csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: DNy. | 47.39136, 18.98850 | ![]() Képgaléria |
Budapest XXIII. kerület, Soroksár | Budapest | 1785 körül | késő barokk | A Gyáli-csatorna hídjánál, kereszt alaprajzú, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt robusztus volutákkal szegélyezett, füzérdíszes, copf stílusú pillértörzsön 1785 körül emelt, késő barokk stílusú kőszobor. 1951 óta műemlék (törzsszám: 15800; azonosító: 1308). A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, jobbjával fejmagasságba emelt feszülettel, leeresztett, pálmaágat tartó baljában birétumával, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. Kétoldalán felhőkön ülő puttók, mindketten egy-egy csillagot emelnek mellmagasságba. A posztamens homlokoldalán Nepomuki Szent János mártírhalálának, Moldvába vetésének jelenetét ábrázoló dombormű látható. Figuramagasság: kb. 185 cm. Tájolás: Ny. | 47.39489, 19.11721 | ![]() Képgaléria |
Budapest XXIII. kerület, Soroksár | Budapest | A római katolikus plébániatemplomban, a karzat alatti Madonna-oldalkápolnában, pillértörzsön álló festett szobor. Az álló szent papi ornátudban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, prémpalást, birétum), mellkasa elé emelt jobbjában feltartott feszülettel, törzse mellé emelt baljában pálmaággal, feje körül csillagkoszorúval, maga elé révedő tekintettel. | 47.39953, 19.11694 | ![]() Képgaléria | ||
Buják | Nógrád | 1912 | provinciális | A Bujáki-patak hídjánál, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, sudaras pilléren 1912-ben emelt, provinciális stílusú, meszelt kőszobor. A településen már 1829-ben feljegyeztek egy rossz állapotban lévő Nepomuki Szent János-szobrot.[81] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba kötött prémpalást rágombolt gallérral, birétum), mellmagasságba emelt baljában nyugvó, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán, tört vonalú mezőben a szoborállítás évszáma olvasható. Figuramagasság: kb. 115 cm. Tájolás: DDNy. | 47.88137, 19.55076 | ![]() Képgaléria |
Buzsák | Somogy | 1872 | provinciális | A János-hegyi pincesoron, út mentén, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pilléren 1872-ben emelt, provinciális stílusú kőszobor. A helyi nevén János-kërëszt 1988-tól nyilvántartott műemléki érték, 2020 óta műemlék (törzsszám: 10094; azonosító: 7837). Az álló szent stilizált papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, mocétum, szarv nélküli birétum), baljával mellkasának támasztott feszülettel, jobbjával a kereszt talpán, maga elé révedő tekintettel. A pillérposztamens homlokoldalának felirata az állíttatóknak és a szoborállítás évének, valamint az 1945. és 1984. évi megújításoknak állít emléket („Hála ’s kegyelet / jeleül emeltetett a / Szt. János hegyi / közbirtokosok által / 1872 / Ujitva / 1945 / 1984”). A lábazaton további, nehezen olvasható felirat. Figuramagasság: kb. 80 cm. Tájolás: KÉK. | 46.65088, 17.56531 | ![]() Képgaléria |
Bükkábrány | Borsod-Abaúj-Zemplén | 1902 | provinciális | Az alsóábrányi római katolikus templom kertjében, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és golyvázott fejezettel tagozott pillértörzsön 1902-ben emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, szegélydíszes karing, almúcium, birétum), baljával mellkasára fektetett, pálmaággal összenyalábolt feszülettel, a titoktartás jeleként jobb kezének szája elé emelt mutatóujjával, feje körül csillagkoszorúval (de a hagyományos öt helyett hét csillaggal), lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalán a szenthez intézett fohász és a szoborállítás évszáma olvasható („NEPUMOKI [!] / SZENT JÁNOS / KÖNYÖRÖGJ / ÉRETTÜNK! / 1902”). Figuramagasság: kb. 95 cm. Tájolás: DNy. | 47.88781, 20.68345 | ![]() Képgaléria |
Bükkösd | Baranya | 1792 | barokk | A római katolikus templom homlokzatán, a karzat magasságában lévő északi, félköríves záródású, füzér- és palmettadíszes homlokzati fülkében, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett, ívelt idomú talapzaton 1792-ben emelt, Szent Zsigmonddal párba állított, barokk stílusú, részben festett kőszobor, Buck József alkotása.[82] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, csillag alakú melldísz, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: KÉK. | 46.10547, 17.99010 | ![]() Képgaléria |
Bükkösd | Baranya | 1799/1800 | barokk | Az egykori malomárok hídjának keleti oldalán, annak is északi téglapillérén, kiülő lábazattal tagozott pillértörzsön emelt, Szent Franciskával párba állított, barokk stílusú kőszobor, Buck József alkotása.[83] A posztamens homlokoldalán az 1800-as évszám látható, de az 1841-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a kegyúri házaspár, Petrovszky Nepomuk János és Gaál Franciska 1799-ben állíttatta a szobrot.[84] 1963 óta műemlék (törzsszám: 255; azonosító: 1368). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, csillag alakú melldísz, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A posztamens homlokoldalán a szoborállítás éve olvasható. Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: NyÉNy. | 46.10527, 17.99133 | ![]() Képgaléria |
Bükkszenterzsébet | Heves | 18–19. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvekben említett Nepomuki Szent János-szobor, közelebbről meg nem határozott helyen.[85] | 48.05286, 20.15748 | |||
Cece | Fejér | 18. század vége | késő barokk | A Sárvíz-csatorna hídjánál, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó, makkdíszes pillértörzsön a 18. század végén emelt, késő barokk stílusú mészkő szobor.[86] A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával a kereszt talpán, a korpusszal ellentétes irányban elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 190 cm. Tájolás: DDK. | 46.76861, 18.61646 | ![]() Képgaléria |
Ceglédbercel | Pest | Az 1801–1804 között épült római katolikus templom homlokzatának délkeleti oldalán, félköríves záródású fülkében álló kőszobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: DNy. | 47.22301, 19.66842 | ![]() Képgaléria | ||
Ceglédbercel | Pest | 2017 | A református templom közelében, az egykori római katolikus temetőkert helyén, négyzet alapú emelvényen, kiülő fejezettel tagozott pilléren álló 2017-ben emelt pirogránitszobor, Varga Gábor alkotása. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens előtti rézsútos kőlapon a helyszín múltjára utaló, a szoborállítás időpontját megörökítő emléktábla, mellette kő virágváza. Figuramagasság: kb. 115 cm. Tájolás: DK. | 47.22517, 19.67096 | ![]() Képgaléria | |
Celldömölk | Vas | barokk | Az egykori bencés, római katolikus kegytemplomban, a hajó északi falán, akantuszlevelekkel díszesen faragott konzolon álló, barokk stílusú, festett-aranyozott faszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), vállmagasságba emelt baljával megtámasztott, kifelé fordított feszülettel, a kereszt szárán pihenő jobb kézzel, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. | 47.25772, 17.15452 | ![]() Képgaléria | |
Celldömölk | Vas | 1836 | késő barokk | Az 1836-ban emelt Szentháromság-oszlop párkányán álló négy kőszent egyike, az oszlop északnyugati oldalán álló, késő barokk stílusú kőszobor, Höller György alkotása. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt, galléros pelerin, mózestáblácskák, mellkereszt, birétum), baljával mellkasára szorított, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: ÉNy. | 47.25663, 17.15363 | ![]() Képgaléria |
Cered | Nógrád | 18. század | késő barokk | A római katolikus templom evangéliumi oldalának Nepomuki Szent János-mellékoltárán, rokokó stílusú, kagylómotívumokkal és volutaszemekkel szegélyezett, tört ívű predellaszekrényben fekvő, 18. században készült, késő barokk stílusú, festett faszobor. A halotti ravatalán fekvő szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), mellkasán összekulcsolt kezekkel, feje alatt dísztelen halotti párnával. | 48.14681, 19.96267 | ![]() Képgaléria |
Cikó | Tolna | 18. század | provinciális barokk | Patak hídjának déli mellvédjén, betonkubuson a 18. században emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. 1958 óta műemlék (törzsszám: 4104; azonosító: 8584). A kontraposztban, ívesen meghajló testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, nyakba kötött prémpelerin gallérral, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 160 cm. | 46.25371, 18.55885 | ![]() Képgaléria |
Csabrendek | Veszprém | 1746 előtt | A római katolikus templomban 1746-ban említett, a hajó bal oldalán álló festett faszobor.[87] | 47.01257, 17.28995 | ||
Csabrendek | Veszprém | 1804 | késő barokk | Utak találkozásánál, kubusra ültetett, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1804-ben emelt, késő barokk stílusú homokkő szobor. A helyi plébános állíttatta az Alsó-kútnál kisebb fülkeházban.[88] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, almúcium, mózestáblácskák, birétum), jobbjával mellkasának-vállának támasztott, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával adoráló gesztussal a mellkasán, a korpusz mellett elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: K. | 47.01252, 17.28724 | ![]() Képgaléria |
Csákánydoroszló | Vas | 18. század | barokk | A nagycsákányi településrészen, a Batthyány-kastély egykori parkjában, út mentén, téglamellvéddel szegélyezett, lépcsősoron megközelíthető emelvényen, kubusra ültetett, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. században emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. A feltornyosuló felhőkön jobb lábával féltérdre ereszkedő szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin, mózestáblácskák, mellkereszt), de hajadonfőtt, törzse előtt adoráló gesztussal összefűzött kezekkel, feje körül csillagtalan glóriával, a jobbján álló puttóra irányuló figyelemmel, aki magasan a feje fölé emelt feszületet nyújt a szentnek. A szent összefűzött kezei és törzse közé Nepomuki János ikonográfiájától idegen kampós botot (pásztorbotot?) applikáltak. A szent előtt hever birétuma, alatta a felhőkből két angyalfej bontakozik ki, a bal oldalinál pálmaág látható. A posztamens homlokoldalán a szent vértanúhalálát, Moldvába vetését ábrázoló, erősen rongált dombormű látható. A falu honlapja a szobrot 1760-ra keltezi.[89] Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDK. | 46.96966, 16.50068 | ![]() Képgaléria |
Csanádpalota | Csongrád-Csanád | 1826 előtt | provinciális | A római katolikus templom előtt, 1837-ben emelt, hatszög alaprajzú, délnyugati homlokzatán befalazott, északkeleti oldalán félköríves árkádnyílással nyitott, négy közbenső oldalán félköríves ablaknyílással tagolt, kereszttel koronázott, kehelyszerű kupolával fedett baldachinházban, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pillértörzsön 1826 előtt emelt, provinciális stílusú, festett faszobor. A szobor egy 1826. évi bejegyzés szerint egy már rossz állapotú kápolnában állt, amelyet 1837-ben elbontottak és a ma is látható baldachinházat húzták fel helyette.[90] A balra dőlő testtartásban álló szent papi ornátusban (reverenda, karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, a feszület irányába döntött fejjel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: ÉÉK. | 46.24357, 20.72242 | ![]() Képgaléria |
Csány | Heves | 18. század vége | A római katolikus templom mögött, négyzet alapú emelvényen, lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön a 18. század végén emelt tufaszobor. 2020 májusában restaurálásra elszállították. | 47.64787, 19.82955 | ||
Csanytelek | Csongrád-Csanád | 1842 | provinciális barokk | A római katolikus templom kertjében, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön 1842-ben emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt prémpalást, mózestáblácskák, birétum), mellmagasságba emelt baljában pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán kör alakban bemélyedő mécsestartót alakítottak ki. Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: ÉÉK. | 46.59893, 20.11670 | ![]() Képgaléria |
Csanytelek | Csongrád-Csanád | 1904 | A római katolikus templom 1904-ben készült eklektikus stílusú (barokk és neogótikus elemeket egyaránt felvonultató) főoltárának központi alakja, a retabulum kompozit fejezetes oszlopokkal és egyszerű pillérekkel szegélyezett, mérműves, félköríves záródású fülkéjében álló festett faszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást, birétum), mellmagasságba emelt baljában liliommal, a titoktartás jeleként jobb kezének szája elé emelt mutatóujjával, lehajtott fejjel. | 46.59853, 20.11656 | ![]() Képgaléria | |
Csapod | Győr-Moson-Sopron | 18. század | provinciális barokk | A római katolikus templom szentélyében, a diadalív déli oldalán pilléren álló, 18. századi, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin gallérral, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt talpán, a korpuszon nyugvó tekintettel. | 47.51859, 16.92534 | ![]() Képgaléria |
Csátalja | Bács-Kiskun | 1899 | provinciális | A római katolikus templom előtt, több más kőszent társaságában, kiülő lábazattal és timpanonos fejezettel tagozott pillértörzsön 1899-ben emelt, provinciális stílusú, festett homokkő szobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba gombolt prémpalást, birétum), törzse elé emelt jobbjában nyugvó, korpusz nélküli kereszttel, leeresztett baljában könyvvel, a kereszt fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla német nyelvű, gót betűs felirata az állíttatóknak, valamint a szoborállítás évének állít emléket („Zu Ehre Gottes / gestiftet von / Georg Kögler / und seine Gattin / Gertraut Elmer / 1899.”, magyarul „Isten dicsőségére adományozta Georg Kögler és neje, Gertraut Elmer, 1899”). Figuramagasság: kb. 170 cm. Tájolás: K. | 46.03673, 18.94615 | ![]() Képgaléria |
Csatár | Zala | 1771 | barokk | A római katolikus templom kertjében, út mentén, négyszög alaprajzú, oromzatos, nyeregtetős, csúcsán kereszttel koronázott, kosáríves záródású fülkeházban, akantuszlevelekkel díszített talapzaton 1771-ben emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. Lendl Benedek címzetes csatári apát állíttatta.[91] 1958 óta műemlék (törzsszám: 6427; azonosító: 10794). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), mellmagasságba emelt jobbjában, felhőfoszlányon nyugvó, korpusz nélküli kereszttel, baljával adoráló gesztussal mellkasára szorított pálmaággal, a kereszt mellett elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. Tájolás: NyÉNy. | 46.77542, 16.86092 | ![]() Képgaléria |
Csatka | Komárom-Esztergom | 18. század (?) | provinciális barokk | Külterületen, a szentkúti kegytemplom közelében, kubusra ültetett, profilozott fejezettel tagozott oszlopon feltehetően a 18. században emelt, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[92] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mellkereszt, birétum), mellmagasságba emelt baljában nyugvó, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel, félig hunyt szemekkel. Figuramagasság: kb. 130 cm. Tájolás: DDNy. | 47.37662, 17.99163 | ![]() Képgaléria |
Csécse | Nógrád | 1958 | Az egykori római katolikus plébánia kertjében, terméskő borítású kubuson, kiülő fejezettel tagozott pilléren 1958-ban emelt műkő szobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. A településen korábban magas barokk posztamensen állt egy 18. századi, provinciális barokk stílusú, festett kőszobor.[93] Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. | 47.86508, 19.62530 | ![]() Képgaléria | |
Csepreg | Vas | 18. század | barokk | Az 1815–1816-ban kora klasszicista stílusban emelt római katolikus Szentkút-kápolna homlokzatán, félköríves záródású, boltozatos fülkében, közvetlenül a kút felett, a kúthenger takarásában a 18. században emelt, barokk stílusú, festett kőszobor. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, hermelinprém pelerin, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, jobbjával alsó fogásban a kereszt talpán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 80 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.40398, 16.69777 | ![]() Képgaléria |
Csepreg | Vas | 18. század | barokk | A római katolikus templom leckeoldalán, a főhajót a mellékhajótól elválasztó első oszlopnál, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsön, Xavéri Szent Ferenccel párba állított, 18. századi, barokk stílusú, fehérre festett kőszobor. Egyidős lehet a főoltár szobraival.[94] A kontraposztban, enyhén S alakú testtartásban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, lehajtott fejjel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 150 cm. | 47.40271, 16.70747 | ![]() Képgaléria |
Cserhátsurány | Nógrád | késő barokk | Utak találkozásánál, négyzet alapú, terméskő lábazattal és kiülő övpárkánnyal tagozott, sátortetős, oromcsúcsán kereszttel koronázott, félköríves záródású téglafülkében emelt, késő barokk stílusú, festett fémszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, hermelinprém palást, mellkereszt, birétum), törzse elé emelt jobbjával mellkasának döntött feszülettel, leeresztett bal kézzel, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 100 cm. Tájolás: ÉK. | 47.97454, 19.42547 | ![]() Képgaléria | |
Csernely | Borsod-Abaúj-Zemplén | késő barokk | A római katolikus templomban, a késő barokk stílusú Szűz Mária-mellékoltár bal oldalán, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, az oltárral egyező stílusú pilléren Szent Miklóssal párba állított, festett-aranyozott faszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák, birétum), mellmagasságba emelt baljában nyugvó, korpusz nélküli kereszttel, jobbjával a kereszt szárán, a kereszt fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 80 cm. | 48.14059, 20.33658 | ![]() Képgaléria | |
Csitár | Nógrád | 1850 | romantikus | Az egykori római katolikus plébánia (ma óvoda) nyugati homlokzatán kialakított, faragott bélletes, félköríves záródású fülkében, gazdagon faragott, Neptunus jelvényeivel (kagyló, delfinek, háromágú szigony), címerekkel díszített, festett pillértörzsön 1850-ben emelt, romantikus stílusú kőszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, karing, stóla, palást, birétum), a titoktartás jeleként szája elé emelt jobbjának mutatóujjával, törzse elé emelt balja letört, maga elé révedő tekintettel. | 48.05492, 19.42679 | ![]() Képgaléria |
Csolnok | Komárom-Esztergom | 2010 | A Janza-patak hídjánál, sziklatömbre állított, 2010-ben emelt kőszobor, a Máriahegyi-minta öntvénye. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A sziklatömbre erősített német nyelvű tábla az egykor itt állt János-kápolnának, a szobrot állíttató nemzetiségi közösségnek és a szoborállítás évének állít emléket. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: NyÉNy. | 47.69120, 18.71559 | ![]() Képgaléria | |
Csombárd | Somogy | 1938 | provinciális | Utak találkozásánál (helyi nevén a Szent János-kanyarban), téglapillérekkel és kovácsoltvas kerítéssel védve, négyszög alakú emelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, kétoldalt volutákkal szegélyezett pillértörzsön 1938-ban emelt, provinciális stílusú, festett kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpalást), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára szorított kisméretű, korpusz nélküli kereszttel, baljával mellkasára szorított írástekerccsel, a kereszt fölött elrévedő tekintettel. A faluban egyszerűen Szent János néven ismert szobor mintázása két Szent János alakját gyúrja egybe: a klerikusi öltözet hűen idézi a Nepomuki János más szobrairól ismert ruházatot; a hosszú, egyenes haj, a szakálltalan fej és a papírtekercs ellenben Evangélista Szent János tipikus ábrázolása. A szakirodalomban Nempomuki Szent János-[95] és Evangélista Szent János-szoborként való említése is ismert.[96] A posztamens homlokoldalának felirata a szoborújításnak állít emléket („Isten dicsőségére / felújittatta a / Csombárdi / róm. kath. egyházközség / 1938.”), alatta az 1999-es felújítás megkopott évszáma látható. A szobrot 2021-ben újra lefestették. Figuramagasság: kb. 126 cm. Tájolás: D. | 46.45513, 17.67019 | ![]() Képgaléria |
Csongrád | Csongrád-Csanád | 1769 körül | barokk | Az 1769-ben felépült belvárosi római katolikus plébániatemplom homlokzatán, a karzatszint nyugati, félköríves záródású fülkéjében álló, feltehetően a templommal egyidős, barokk stílusú kőszobor. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasának támasztott, pálmaágon fekvő feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz fölött távolba révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 140 cm. Tájolás: DDK. | 46.71018, 20.15408 | ![]() Képgaléria |
Csongrád | Csongrád-Csanád | 1987 | Az utak találkozásánál kialakult Szent János téren emelt Nepomuki Szent János-díszkút főalakja, hatszögű emelvényen, hatszögű medencekáva közepén elhelyezett, hatszögű pillér tetején 1987-ben készült bronzszobor, Máté István alkotása. Az 1787 óta e helyen állt, de korábban készült szobrot az 1970-es években garázdák összetörték, ennek helyére került a díszkút.[97] A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, alba, nyakba gombolt palást, szarv nélküli birétum), vállmagasságba emelt jobbjával feltartott feszülettel, baljával adoráló gesztussal mellkasán, a korpusz fölött égbe révedő tekintettel. Az alba nyakszegélye, a birétum eleje és a kereszt felső szára színes kőberakással díszítve. A pillér felső részén, körben elhelyezett hat angyalfej szolgál csorgóként. Figuramagasság: kb. 105 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.71086, 20.16366 | ![]() Képgaléria | |
Csongrád | Csongrád-Csanád | 1992 | barokk | A hajóhídhoz vezető úton, a töltés tetején, kovácsoltvas díszráccsal védve, profilozott lábazattal és fejezettel tagozott, alul kihasasodó, ívelt idomú pillértörzsön 1992-ben emelt, barokk stílusú műkő szobor, az 1760 körül készült tihanyi Nepomuki Szent János-szobor részleges másolata, Máté István alkotása. Elsődlegesen 1904-ben állították fel itt a szent szobrát, azt azonban 1919-ben az átvonuló román katonaság elpusztította.[98] A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, prémpelerin, birétum), jobbjával fejmagasságba emelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával adoráló gesztussal mellkasán, a korpusz mellett az égbe révedő tekintettel. A jobbján magasodó felhőtornyon angyal ágaskodik, két kezével Madonna-ábrázolásos máriás pajzsot tart a feje fölé. Figuramagasság: kb. 165 cm. Tájolás: NyDNy. | 46.71810, 20.14493 | ![]() Képgaléria |
Csorna | Győr-Moson-Sopron | 19. század | klasszicista | Utak találkozásánál, 1888-ban épült, négyzet alaprajzú, sátortetős, oromzatos, oromcsúcsán kereszttel koronázott, faajtóval és vasráccsal lezárt fülkeházban, oltármenza-posztamensen valószínűleg a 19. században emelt, klasszicista stílusú kőszobor. Az 1875-ös püspöki egyházlátogatás során feljegyeztek már egy a csornai prépost által emeltetett Nepomuki Szent János-kápolnát, amelyben viszont egy Szűzanya-szobor állt.[99] 1958 óta műemlék (törzsszám: 3476; azonosító: 4018). Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, nyakba kötött prémpalást, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. | 47.61739, 17.24648 | ![]() Képgaléria |
Csömör | Pest | 1771 után | barokk | A Csömöri-patak hídjánál, lekerekített sarkú, négyszög alapú emelvényen, kereszt alaprajzú, kiülő, pálcataggal záruló lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt tulipándíszes volutákkal szegélyezett, homloktükrében indafüzérrel ékített pillértörzsön 1771 után emelt, barokk stílusú mészkő szobor.[100] 1958 óta műemlék (törzsszám: 6954; azonosító: 6955). A kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin, mózestáblácskák, birétum), baljával mellkasára ölelt, pálmaágon fekvő feszülettel, jobbjával felső fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A szobor mellett, rézsútos kövön elhelyezett emléktábla az állíttató gróf Grassalkovich Antal nevét és a szoborállítás évét örökíti meg. A tény azonban, hogy a megrendelő Grassalkovich 1771. december 1-jén a szoborterv tanulmányozása közben halt meg, kétségessé teszi a szobor egyébként közkeletű 1771-es keltezését. A posztamens hátoldalára rögzített tábla a 2019-es felújításnak állít emléket. Figuramagasság: kb. 160 cm. Tájolás: KDK. | 47.54744, 19.22471 | ![]() Képgaléria |
Csörnyeföld-Vörcsök | Zala | 1820 (?) | késő barokk | Az 1820-ban épült Nepomuki Szent János-kápolna szentélyében, az oltártól jobbra, falikonzolon álló, késő barokk stílusú, festett faszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, prémpalást, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 115 cm. | 46.50767, 16.61621 | ![]() Képgaléria |
Csörötnek | Vas | 1780 | barokk | A Rába-híd közelében, utak találkozásánál, négyzet alapú téglaemelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott, gyémántkváderes tükrökkel díszített pillértörzsön 1780-ban emelt, barokk stílusú, meszelt kőszobor. A felhőkön kontraposztban, S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, nyakba kötött prémpelerin, birétum), vállmagasságba emelt baljában nyugvó feszülettel, leeresztett jobbjában karjának döntött pálmaággal, hüvelykujjával a kereszt szárán, a korpusz irányába fordított arccal, lehunyt szemekkel. A lába alatti felhőkből két angyalfej bontakozik ki. A plinthosz homlokoldalán az LZ névjel betűi a szoborállítás évét fogják közre. Figuramagasság: kb. 135 cm. Tájolás: KDK. | 46.95296, 16.36654 | ![]() Képgaléria |
Csurgó | Somogy | 1738 | A római katolikus templom főoltárának egyik alakja, az oltár jobb oldalán, Szent Ágostonnal párba állított, 1738-ban készült faszobor.[101] | 46.26732, 17.09510 | ||
Dabas-Sári | Pest | 1796 | provinciális barokk | Külterületen, a Mánteleki úti Fájdalmas Szűzanya-kápolna mellett, négyzet alapú emelvényen, csonka gúla alakú posztamensen 1796-ban emelt, provinciális barokk stílusú kőszobor. 1992-ig Sári központjában állt, ahol az akkor felavatott új Nepomuki Szent János-szobor vette át a helyét. A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, mózestáblácskák), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt szárán, feje körül csillagkoszorúval (2020-ban nélküle), maga elé révedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített táblán a szenthez intézett szlovák és magyar nyelvű fohász olvasható („NEPOMUCKI SZVATI JÁN / ORODUJ ZANÁSZ / SZENT JÁNOS / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK”). Figuramagasság: kb. 105 cm. | 47.20345, 19.26680 | ![]() Képgaléria |
Dabas-Sári | Pest | 1992 | klasszicista | Utak találkozásánál, kőbábok között kifeszített kovácsoltvas láncokkal védve, csonka gúla alakú posztamensen 1992-ben emelt mészkő szobor, ifj. Máriahegyi János alkotása, a Máriahegyi-minta öntvénye. Az enyhe kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, palást, birétum), törzse elé emelt jobb alkarján nyugvó feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamensre rögzített táblákon Szent Jánoshoz intézett fohász („NEPOMUKI SZENT JÁNOS / KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK! / 1992”), illetve a szlovák lakosság betelepítésének 300. évfordulójáról megemlékező szlovák nyelvű szöveg olvasható („NA PAMIATKU / OD / KRESŤANSKÉHO SPOLKU / SLOVÁKOV V MAĎARSKU / 1996”). Figuramagasság: kb. 155 cm. | 47.21690, 19.27361 | ![]() Képgaléria |
Dány | Pest | 2011 | barokk | A Dányi-ág partján, lépcsőzetes emelvényen, kiülő lábazattal és fejezettel tagozott pillértörzsre ültetett, kiülő fejezettel tagozott oszlopon 2011-ben emelt kőszobor, az 1772-ben emelt, barokk stílusú eredeti szobor másolata, Simorka Sándor alkotása. 1772-ben Menyhárt György emeltette a szobrot a Dányi-ág forrásánál.[102] A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csatos csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium), de hajadonfőtt, jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, birétumát tartó baljával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel, félig lehunyt szemmel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla latin nyelvű felirata az állíttató Menyhárt Györgynek és az elsődleges szoboravatás 1772. április 19-ei dátumának állít emléket („D IOAN: NEP: / SACRAVIT / GEORGIUS / MENYHÁRT / ANO 1772 / 19 APR”). A posztamens északkeleti oldalán elhelyezett tábla a barokk szobor 2006. évi megrongálásáról, a másolat alkotójáról és elkészültének évéről tájékoztat. Figuramagasság: kb. 110 cm. Tájolás: DK. | 47.52390, 19.54834 | ![]() Képgaléria |
Darnózseli | Győr-Moson-Sopron | 1866 | barokk | A mosondarnói településrészen, a Fő utca 63. szám alatti római katolikus plébániaház kerítésvonalában, a kapu mellett kialakított, fülkefejezetes pilaszterekkel szegélyezett, oromzatos, oromcsúcsán kettős kereszttel koronázott, félköríves záródású, vasráccsal lezárt fülkeházban, oltármenza-talapzaton emelt, barokk stílusú, festett szobor. A stilizált felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), törzse elé emelt jobbjában feszülettel (2022-ben elmozdulva), baljával alsó fogásban a kereszt szárán, jobbra fordított fejjel, a távolba révedő tekintettel. A fülkeház oromzatába süllyesztett tábla az állíttatók nevét és a szoborállítás évét örökíti meg („Isten dicsőségére / és Nep. Sz. János tiszteletére / állitatá // Molnár Imre, János, Jósef, / testvérek / Karácson Lászlo. / 1866.”). Tájolás: ÉK. | 47.85150, 17.42611 | ![]() Képgaléria |
Dávod | Bács-Kiskun | 1865 | provinciális | A római katolikus templom előtt 1865-ben emelt Szentháromság-szobor posztamensének zárópárkányán álló négy kőszent egyike, provinciális stílusú homokkő szobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, karing, stóla, almúcium, mellkereszt, birétum), baljával mellkasának támasztott feszülettel, jobbjával vállára fektetett pálmaággal, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 85 cm. Tájolás: KÉK. | 45.99686, 18.91193 | ![]() Képgaléria |
Dávod | Bács-Kiskun | 1908 | provinciális | Utak találkozásánál, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, négyszög alapú emelvényen, kiülő lábazattal és timpanonos fejezettel tagozott pillértörzsön 1908-ban emelt, provinciális stílusú kőszobor. Az álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, stóla, prémpelerin, mellkereszt, birétum), jobbjával mellkasának támasztott feszülettel, leeresztett baljában pálmaággal, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalára rögzített tábla a szoborállítás évét örökíti meg („KÖZADAKOZÁSBÓL / ÁLLITATOTT FÖL / 1908BAN”). Figuramagasság: kb. 145 cm. Tájolás: NyDNy. | 45.99949, 18.91133 | ![]() Képgaléria |
Debrecen | Hajdú-Bihar | késő barokk | A római katolikus székesegyházban, az evangéliumi oldal karzat felőli első oldalkápolnájában, a Kis Szent Teréz-oltár jobb oldalán, fali konzolon álló, késő barokk stílusú, festett faszobor. A kontraposztban, enyhén S alakú testtartással álló szent papi ornátusban (csizma, reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával oldalsó fogásban a kereszt talpán, feje körül csillagkoszorúval (a szokásos öt helyett hét csillaggal), a korpusz fölött elrévedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 120 cm. | 47.52670, 21.62979 | ![]() Képgaléria | |
Detk | Heves | 1837 | késő barokk | A Bene-patak hídjának közelében, út mentén, betonalapra ültetett léckerítéssel védve, lépcsős emelvényen, kereszt alapú, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, kétoldalt kannelúrás volutákkal szegélyezett pillértörzsön 1837-ben emelt, késő barokk stílusú kőszobor. 1992 óta műemlék (törzsszám: 10788; azonosító: 5449). A kontraposztban álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára szorított feszülettel, baljával a kereszt szárán, a korpusz fölött elrévedő tekintettel. A posztamens homlokoldalán a szobrot állíttató Gosztonyi-család címere és a szoborállítás évszáma látható. Figuramagasság: kb. 150 cm. Tájolás: ÉÉNy. | 47.74493, 20.09359 | ![]() Képgaléria |