Szerkesztő:Gubbubu/A Nagy Gyűrűk Ura Paratotó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ezen a lapon 13+1-2 kérdést olvashatsz, szinte mind a Gyűrűk Ura főszövegéhez (a Prológust is ideértve, de nem a Függeléket) kapcsolódnak. A hagyományos totótól eltérően, minden tesztkérdésre 4 és nem 3 alternatív megoldás közül válogathatsz, szándékaim szerint mindig csak egy helyes megoldás van (ezért a "paratotó" név, ami egyébként nem az én csinálmányom).

A megoldáshoz nem illik azonnal a könyvet használni, legfeljebb ha egyszer már kitöltötted, és a linkekre kattintásra is hasonló érvényes. A tesztet részben memóriapróbának szánom (mindenki kipróbálhatja, milyen alaposan ismeri a regényt), részben arra vagyok kíváncsi, hány link mögött van használható cikk, illetve hány kérdésre található válasz; azaz mennyire fedi le, dolgozta fel sikeresen a WP a GyU-t (ennek valódi mérése elég munkás, ezért először a tesztet dolgozom ki, és ha lesz időm, átalakítom úgy, hogy tényleg mutasson valamit a GyU feldolgozottságából).

A megoldásokhoz jelmagyarázat: I. , II. , III. ezek kötetszámok a 95-ös Európa kiadásban (jelenleg, tudtommal nincs is más magyar kiadás), a mellettük lévő arab szám pedig oldalszám.

E paratotót érték olyan, teljesen megalapozott vádak is, miszerint a lehető leglényegtelenebb részletekre kérdez rá. Ez szándék szerint való, mivel az ilyen részletek linkekkel való lefedésének vizsgálata a fő szándéka (az ökörködés mellett).

1. kérdés[szerkesztés]

Mi Brí Kapuőrének teljes neve?

  1. Müge Bendegúz (beceneve: Béni) [1]
  2. Müge Zénó [2]
  3. Kecskebuga Béni [3]
  4. Kecskefing Leó [4]

2.[szerkesztés]

Mi a „thán”?

  1. Talán, netán, csak régies nyugori nyelvjárásban. [5]
  2. Bakföld Ura. Míg a Tukok vezérét „A Tuknak” hívták, Bakföld urára hülyén hangzana az „A Bak” megnevezés, ezért inkább thánnak nevezték.[6]
  3. Tulajdonképpen, Tukföld Urának egy másik címe volt. [7]
  4. Az ispán helyettese, de lényegében csak elnökölt a lakomákon.[8]

3.[szerkesztés]

Mi a neve Théoden rohani király kardjának?

  1. Herugrim [9]
  2. Gúthwine [10]
  3. Orkcrist [11]
  4. Éohcrist [12]

4.[szerkesztés]

Hogyan halt meg Tarisznyádi-Zsákosné Nagytüszőfi Lobélia?

  1. Látva, hogy Zsáklak úgysem lesz az övé, férje halála után bánatában útrakelt (valószínűleg távoli rokonaihoz), de útközben eltűnt - a Megyebeszéd szerint nyilván beleesett valami folyóba vagy pocsolyába, és így érte utol a tragikus, de korainak nem nevezhető vég [13]
  2. Gonosz, bitorló polgármester került hatalomra, aki Kacska Vili (a régebbi polgármester) társaságában a nagyüregi Zártlik fogdájába vetette Lobéliát, aki a méltánytalanság miatt éhségsztrájkba kezdett, de kiállhatatlan, zsémbes természete és fia viselt dolgai miatt ez senkit nem érdekelt, így éhenhalt.[14]
  3. Köztiszteletnek örvendve szenderült jobblétre (valszeg végelgyengülésben), miután Zsáklakot, vagyonának jelentős részével együtt, Frodóra hagyta, azzal a megkötéssel, hogy abból jótékony célra is kell fordítani. A régi családi háborúság ezzel megszűnt a Zsákosok e két ága között. [15]
  4. Miután Szarumán elrabolta és háremében asszonyává tette, a tisztes asszonyság belehalt a szégyenbe. [16]

5.[szerkesztés]

Mely szellemes vagy tanulságos mondás kiötlője kapott nem sokkal később Bilbótól egy tucat palack kiváló ókerti vörösbort?

  1. „Azt hiszem, ez a féleszű Zsákos már megint világgá ment. Vén bolond. Na de minek sírjunk? Az ennivalót nem vitte magával.” [17]
  2. „Egy hosszú életen át jó barátok voltunk: valamivel mégiscsak tartozol nekem!” ... „Őrült vagy, ha megtartod, Bilbó! Egyre jobban kiderül abból, ahogy beszélsz! A hatalmába kerültél! Válj meg tőle!”[18]
  3. „Megint ki vagyunk semmizve! Miután hatvan évig vártunk!” [19]
  4. „Vannak errefelé, akik egy pint sört se fizetnének a szomszédjuknak , még akkor se, ha valami aranyfalú gödör volna a palotájuk!” [20]

6.[szerkesztés]

Hol nem töltött fogolyként el egy percet se Gollam?

  1. Ithilia [21]
  2. Bakacsinerdő [22]
  3. Cirith Ungol tornya [23]
  4. Emyn Muil [24]
  5. Barad-dûr [25]

7.[szerkesztés]

Melyik névsorban van a (legnagyobb) kakukktojás?

  1. Andúril, Herugrim, Glamdring, Narsil, Fullánk; [26]
  2. Buga, Galuska, Parázspatájú, Fehércsüd, Keselyüstök; [27]
  3. Háma, Gárulf, Gimli, Gálmód, Gúthwine; [28]
  4. Baranduin, Entséd, Szürke Omboly, Nimrodel, Brúinen; [29]
  5. Hasufel, Arod, Stibba, Asfaloth, Roheryn. [30]

8.[szerkesztés]

Galadriel királynő a következő mesterfokon űzött szakmákon kívül: sarkvidéki expedíció vezetése, birodalomalapítás, telepatikus wrestling, varázseszközgyűjtés és - üzemeltetés; mely sokkal hétköznapibb tevékenységben tűnik ki biztosan (tehát: csak a Nyaggatvégi Poros Fecnik, akarom mondani, Nyugatvégi Piros Könyv által valóban dokumentált szakma megnevezése érvényes, találgatni nem ér!)?

  1. Péknemű cikkek (lembas) sütése; [31]
  2. szövés, fonás (nem cselszövésre, vagy tervek szövögetésére, hanem kizárólag textilkisipari tevékenységre gondolunk); [32]
  3. hajóácsmunkák (csónak) és tengerészet; [33]
  4. kötélverés; [34]

9.[szerkesztés]

Melyik rohani testét tépték szét Rohanban?

  1. Gamling [35]
  2. Háma [36]
  3. Grimlock [37]
  4. Gárulf [38]

10.[szerkesztés]

Mely törpnevek nem találhatóak meg Mazarbûl könyvének Gandalf által felolvasott részleteiben?

  1. Fundin fia Balin [39]
  2. Fili és Kili [40]
  3. Lóni és Náli [41]
  4. Óin és Flói [42]

11.[szerkesztés]

Kicsoda Lagduf?

  1. Uglúk egyik ork harcosa, valószínűleg alvezére [43]
  2. Ő a hobbitokra vigyázó dühös sárga karmú őr, akit Uglúk emberei a Grisnákkal való vita hevében összekeszabolnak; [44]
  3. Sagrat harcosa Cirith Ungolban, Muzgassal együtt lenyilazzák, amikor megpróbálnak erősítésért szaladni; [45]
  4. Gorbag harcosa Cirith Ungolban, Radbuggal együtt hátulról késsel szúrják le, miután lenyilazták Sagrat két harcosát, akik erősítésért szaladtak el [46]

12[szerkesztés]

Kicsodák az entek "nagy öregjei" (a három legöregebb és vezető szerepű ent, akik még éltek a Gyűrűháború idején, afféle nemzetségfők)?

  1. Fangorn, Finduilas, Kéregirha [47]
  2. Orofarné, Lassemista, Carnimírié, és Bregalad [48]
  3. Fangorn, Fimbrethil, Kéregirha [49]
  4. Szilszakáll, Lombfürt és Flandrif [50]

13.[szerkesztés]

Kit küld Szauron követnek az elvesztett gondori háború utáni tárgyalásokra?

  1. Egy nazgûlt, aki egykor az északi Carn Dum gonosz királya volt, de a Boszorkányúr halála után elvesztette félelmetes erejét, és már csak árnyéka önmagának; [51]
  2. Egy fekete númenori embert, aki kegyetlenebb, mint bármelyik ork; s bár még a saját nevére sem emlékszik, de mégis Barad-dúr hadnagya; [52]
  3. Gothmogot, Morgul hadnagyát, aki egy fekete númenori ember, de gyűlöli a saját faját, inkább ork szeretne lenni; [53]
  4. Gothmogot, Morgul hadnagyát, aki egy félember-félork hibrid. [54]

13+1[szerkesztés]

Miért "A két torony" a II. kötet címe?

  1. Mert abban a mordori Fekete Torony és Szarumán tornya, az Orthanc játszik szerepet; tehát a filmkészítő Peter Jackson által végül megvalósított értelmezés helyes; [55]
  2. Mert abban Minas Ithil/Morgul, a Boszorkányság Tornya és Minas Anor/Tirith, az Őrködés Tornya harcol egymással; [56]
  3. Mert Gandalf megdönti a vasudvardi torony hatalmát, és Frodó Samuval eljut Cirith Ungol tornyáig; [57]
  4. Mert a két Agyartorony állítja meg Frodót és Gollamot a Fekete Kapu előtt, és így Frodónak végzetes útjára kell fordulnia Cirith Ungol felé; [58]
  5. Mert a főszerepet Orthanc tornya és Minas Morgul játssza benne. [59]

13+2[szerkesztés]

Mi a tünde nyelvű "torech" szó jelentése?

  1. Már feledésbe merült; [60]
  2. Speciális tünde lámpás, amely kevés hőt termel világításkor, így kézben is cipelhető; [61]
  3. Odú, üreg [62]
  4. Egy lórieni növénykártevő neve, amely tavaszig megakadályozza, hogy a mallornlevelek lehulljanak, és így az erdő talaja lassan kimerül. a tündék megtűrik, mert szépnek találják, hogy tavasszal zöldbe és aranyba egyszerre öltöznek a fáik, a talajerózió ellen pedig speciális trágyázással védekeznek (ld. Galadriel Samunak adott dobozkáját). [63]

13+3[szerkesztés]

Faramir anyja ...

  1. Estel volt, a tündelány, aki Denetorhoz ment feleségül, miután boldogtalan szerelme Amrothtal tragikusan végződött [64]
  2. Morwen volt, akiben az északi dúnadánok révén tünde-vér is folyt; és orkok ölték meg, mikor rokonait meglátogatta Völgyzugolyban. [65]
  3. Finduilasnak hívták, és Dol Amrothból származott, elég korán meghalt, ezért Denethor nagyon szerette gyermekeit. [66]
  4. Egy Morwen nevű nő Umbarból, akihez Denethor érdekből és kényszerből ment hozzá, miután Boromir anyja, Finduilas meghalt, ezért Denethor nem szerette Faramirt sem [67]

13+4[szerkesztés]

Melyik ló viselt a monda szerint szárnyat a lábain?

  1. Keselyüstök, természetesen! [68]
  2. Keselyüstök apja, Szélláb; [69]
  3. Fréaláf; [70]
  4. Felaróf; [71]
  5. Baldor, Aragorn Bregó nevű lovának őse. [72]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Müge gyakori név Bríben, de a Bendegúz név ismeretlen Középföldén, ez egy régi magyar név. Igaz, a Függelék fordításról írt részének tanúsága szerint, ez nem zárja ki automatikusan ezt a lehetőséget, csak valószínűtlenné teszi: előfordulhatott volna, hogy Réz Ádám az eredeti nevet régi magyar névre fordítja le, ha nagy a hasonlóság hangzás vagy stilisztikai érték tekintetében; ahogyan sok hobbit szót is régies vagy tájnyelvi magyar alakra fordított (mál, saru stb.)
  2. Szintén ismeretlen Középföldén a Zénó név, de a fenti jegyzet erre az esetre is vonatkozik.
  3. Ez a jó megoldás, ld. III. 351.
  4. Ez egy akcóvígjáték (Az utolsó akcióhős) karakterének neve eltorzított formában, az alpári stílustól idegenkedő Tolkien biztosan nem adott volna ilyen nevet egy karakterének sem.
  5. Nem nyert.
  6. Tényleg "A Tuk"-nak hívták Tukföld Urát, ezzel azonban a valósággal való minden egyezésnek vége is.
  7. Igen, ld. I. 28. Prológus. A thán cím a királyság megszűnte után alakult ki, jogaiban lényegében megfelel a magyar köztársasági elnöknek (a legfőbb közjogi méltóság és a legfelsőbb hadúr). Azonban, mivel a Megyének sem politikai élete nem volt, és hadat is csak egyszer-kétszer viselt, a cím formálissá vált. A tháni hivatalt pedig ősidők óta a Tukok nyerték el.
  8. 4). nem jó, mert az ispán a valóban tevékeny közigazgatás és nem a (csak papíron létező) kormányzat és hadsereg vezére volt, az ispán felügyelte a polgári rendfenntartó szerveket (megyeőrség) és a postaszolgálatot, helyettese nem volt (legalábbis a könyv nem említi).
  9. Igen, ld. II. 159.;
  10. Gúthwine Éomer kardja volt.
  11. Orkcrist Thoriné és tevékenyen nem is szerepelt a GyU-ban (csak egyszer, említve, hogy most ott van Thorin sírjánál);
  12. Semmiképp sem jó, a lószerető rohaniak között alig akadna olyan, aki kardját "lószabdalónak" nevezné, még ha hajlandó lenne kevert (rohani-nyugori) nyelvű nevet is adni neki - hacsak nem a "Kígyónyelvű" Gálmód fia Gríma, de Gríma időtlen idők óta nem használt kardot.
  13. Ezt a vízbefúlásos pletykát valójában Bilbóról terjesztették; miután immár végleg elment.
  14. A gonosz polgármester Lobélia fia volt, "Sömör" Lothó; de bármennyire pénzéhes és kiállhatatlan volt is, anyját nagyon szerette és sohasem bántotta volna; Lobéliát Szarumán a "Kapzsi" emberei valóban börtönbe vetették Vili mellé, de ehhez Lothónak semmi köze sem lehetett (valószínűleg amúgy is halott volt Kígyónyelv késétől); a foglyok alaposan lefogytak; de Frodóék kiszabadították mindkettőt, és Lobélia kb. még egy évig élt. Börtönbe vetése előtt puszta esernyővel ment neki Szarumán Zsáklakot feltúró banditáinak, és ezért a hobbitok elkezdték becsülni, noha azelőtt népszerűtlen volt. Ld. III. 392.
  15. 3). Szép, de így igaz, ld. III. 392. Milyen giccses :-)).
  16. Szarumánnak nem volt háreme, legalábbis a könyv nem említ ilyet, Tolkien egyik művében meglepő módon előfordul nemi erőszak, de egy sötét-tünde követi el (Eol, vagy valami ilyesmi, így születik a gonosz gondolini áruló, Maeglin, ld. A Szilmarilok XX YYY.)" .
  17. Ez a jó megoldás, ld. I. 56. és I. 66. Ezt az öreg Borbak Róri mondta Bilbó 111-edik születésnapja végén, az öreg Zsákos eltűnése után nem sokkal, de miután kiderült, hogy Bilbó ráhagyott tizenkét palack nemes vörösbort (viszonzásul, mert többször vendégül látta Bilbót), Róri az első üveg elfogyasztása után "páratlan cimborává" nemesítette át az eltávozottat, és mindent megbocsátott neki.
  18. Gandalf mondott ilyen szavakat, de természetesen a Gyűrűre vonatkoztak és nem a vörösborra :-)). Bilbó mindig szívesen látta és bőségesen megvendégelte Gandalfot, de egyszerre tizenkét palack vörösbort tudtommal sose adott neki; Gandalf pedig nem volt iszákos, noha antialkoholista sem. Ahogy Ewill B. Killedbitsch, egy hazájában ma is világhírű hobbit-dalnok énekelte róla még nemrég, visszaemlékezve a ma már feledésbe merült korokra: Nemes szellem, víg társ volt, s bár nem vetette meg a bort, ismert azért korlátot, s ivott inkább miruvort.
  19. Tarisznyádi-Zsákosék szavai, miután Frodó hivatalos iratokkal bizonyította neki, hogy jogosan vette át Zsáklakot örökségként Bilbóval (I. 67.-68.). Bilbó nem bort, hanem ezüstkanalakat hagyott TZs-éknak (I. 65.), a borospince nemesebb tartalmát Frodóék "megmentették" tőlük: Bakföldre indulásuk előtt az utolsó cseppig elfogyasztották (I. 110.-111.).
  20. Csavardi "Cövek" Bódi szavai a Zöld Sárkány kocsmabeli ivótársainak (I. 46.), és egyáltalán nem Bilbóra vonatkoznak, Bódi kapott ugyan alkoholt tőle, de mégsem bort, hanem fájós ízületeire dörzsszeszt, azonkívül (vető?)krumplit, egy új, jó ásót és mellényt, ld. I. 66.
  21. Itt Faramir tartotta fogva rövid ideig (II. köt. 387.: A tiltott tó c. f.)
  22. Itt Thranduil tündéinek vendégszeretetét volt kénytelenen élvezni hosszabb ideig, de amint Elrond Tanácsában erről Legolas beszámolt, Gollam megszökött innen.
  23. Ez az, itt nem! Cirith Ungol parancsnoka, Sagrat határozott utasítást kapott Szaurontól, hogy engedje szabadon távozni Gollamot Mordorból, így ő nem fogta el, és mikor Frodót a Gyűrűháború idején elfogta, Gollam nem volt vele;
  24. Az Emyn Muilon Frodó és Samu fogta el Gollamot, és kényszerítette szolgálatra.
  25. De, itt hosszabb ideig raboskodott, miután az Agyartornyok felé vivő hadiúton elfogták; Szauron kiszedte belőle, hogfy a Gyűrű a megyei Bilbónál van Eriadorban, és megpróbálta rákényszeríteni, hogy keresse meg neki
  26. Ezek mind kardnevek;
  27. Ezek mind póni- és lónevek, ide értve a rohani Parázspatájút is;
  28. Itt van a kakukktojás. Lehet Gimli, mert az ő neve nem rohani, bár a rohani nyelvvel rokon északi embernyelvből van, de lehet Gúthwine is, mert ez egy kard neve, míg a többi név élőlényé.
  29. Ezek mind folyók vagy kisebb vizek nevei.
  30. Ezek mind lónevek, a legtöbb rohani, de Asfaloth völgyzugolyi tünde-ló, míg Roheryn északi s Aragorné.
  31. A lembas az ő ajándéka a Gyűrű Szövetségének, de valószínűleg nem saját készítésű, legalábbis semmi bizonyítéka.
  32. Ez a jó megoldás. A Gyűrűk Ura egyértelműen említi, hogy a Társaság tünde-köpönyegeinek anyagát az Úrnő és szolgálóleányai szőtték, ld. I. 530.
  33. A tengerészet a Gyűrű keresése c. könyv szerint esetleg szóba jöhet, de a hajóácskodás elég valószínűtlen.
  34. Tündekötelet is kap Samu, amit Lórienben készítettek, de semmi utalás, hogy Galadriel maga készítette volna.
  35. Az öreg Gamling túlélte a rohani ütközeteket, II. 191.
  36. Igen. Hámát a filmmel ellentétben valószínűleg az orkok és nem egy warg ölte meg, de Théoden valóban felpanaszolja Szarumánnak, hogy a farkasai széttépték a holttestet (II. 242.). Igaz, nem tudjuk, orkok vagy farkasok tépték-e szét, mert erről a könyvben nincs említés, mint ahogyan arról sem, hogy a kürtvári csatában részt vettek-e farkasok. Lehet, hogy kegyetlen orkok műve volt.
  37. Grimlock, magyarul Mogorva a Dinobotok vezére a Transformers univerzumból, és semmi köze Tolkienhez; bár a GyU-ban van egy Grimbold nevű rohani karakter, aki a könyvben elesik Pelennor mezején (erről egy versbetét ad hírt).
  38. Gárulfot Szarumán orkjai ölték meg (valószínűleg uruk-haik) a Fangorn mellett, ebben az ütközetben wargok, óriásfarkasok nem vettek részt, és nem valószínű, hogy a menekülő orkoknak lett volna idejük széttépni. Gárulfot vagy a Mauhúr vezette rajtaütés ölte meg, vagy annak a három lekaszabolt lovasnak az egyike volt, akik megpróbálták elállni a vasudvardiak Fangorn felé vezető útját, mielőtt Éomer lovasaival utolérte volna őket.
  39. Nem, ő többször is szerepel, pl. "Balin most Mória ura", ld. I. 463.
  40. Igen, ők nem! Fili és Kili a Hobbit c. kötetben estek el az Öt Sereg Csatájában, a GyU-ban nem szerepelnek.
  41. Ők benne vannak; Lónit és Nálit orkok ölték meg a könyv tanúsága szerint a Második Csarnokban, ld. I. 463.
  42. Benne vannak; Óin egy hidrának esett áldozatul ("a Tó Őre elragadta Óint"), amikor a törpök a nyugati kapun át már menekülni próbáltak Móriából, "Flóit megölte egy nyílvessző", még a visszahódítási kísérlet legelején, mielőtt ideiglenesen elfoglalták volna az orkoktól, ld. I. 463.
  43. Az Lugdús és nem Lagduf.
  44. A sárga karmú őrt tényleg összekaszabolják Uglúk követői, de nevét nem ismerjük.
  45. Igen. Egy Snaga nevű ork említi Sagratnak, miután a Gorbag-féle lázadást leverték, hogy Lagduf és Muzgas megpróbáltak kiszaladni, de lenyilazták őket; ld. III. 233
  46. Gorbag két íjászát valóban így ölték meg - talán épp Snaga - de nevük nem derül ki; Radbug biztosan nem ezek egyike volt, hanem Gorbag egy követője, akit Sagrat a Torony tetejénél folyó harcban megvakított, és valószínűleg meg is ölt.
  47. Kettő stimmel, de Finduilas nem ent volt, hanem tünde (a Szilmarilokban) ill. gondori ember (Denethor felesége).
  48. Itt az első három Bregalad kedvenc berkenyefái, nem entek; Bregalad maga pedig az egyik legfiatalabb ent, relatíve nem öreg.
  49. Kettő stimmel, de Fimbrethil, a Szálsudár egy entasszony.
  50. Ez a jó. A három nagy ent: Szilszakáll (Fangorn), Lombfürt (Finglas) és Kéregirha (Flandrif).
  51. Nem; Carn Dum egykori királya valóban gonosz volt, de nem tudjuk, hogy nazgul lett-e, sőt azt sem,hogy maga Carn Dum hogy dőlt meg.
  52. Hihetetlen, de így igaz, ez az amnéziás emberke tényleg a Fekete Torony kapitánya, s a szóbeszéd szerint valóban hitehagyott númenori; ld. III. 211.
  53. Nem; Gothmogról csak annyi derül ki, hogy Morgul hadnagya (nem azonos a lidérccel!), de hogy egyébként kiféle-miféle, az nem (a filmben ork, a könyvben nem tudni).
  54. Nem, ld. az előző jegyzetet..
  55. Nem igazán jó, mert Barad-dûr nagyon kevés szerepet kap a könyvben (igazából a filmben is, de ott megoldható volt ennek az az értelmezésnek az alátámasztása).
  56. Nem teljesen igaz, a harc igazából csak a III. kötetben folyik; bár a feszültség már a II. kötet végén is kézzelfogható.
  57. Voltaképp igaz, de mégsem a jó megoldás, és CUT inkább a III. kötetben kap szerepet.
  58. Ez is igaz, de a két Agyartorony ebben csak epizódszereplő, más tornyok jelentősebb szerepet kapnak, tehát nem ez a jó megoldás.
  59. A GyU I. 582. alapján ez a helyes.
  60. Még nem.
  61. Nem.
  62. Igen, ld. II. 434.
  63. Badarság ...
  64. Estel sem tünde, sem lány nem volt, hanem Aragorn völgyzugolyi neve.
  65. Morwen Aragorn rokona volt, semmi köze Minas Tirithhez és Denethorhoz.
  66. Pontosan. A filmben ez másképp van, mint a könyvben, ahol Denethor, bár keményen bánik gyermekeivel, hiszen méltósága és a vészterhes idők ezt kívánják, közel sincs a fiatalabbikkal olyan kiélezett konfliktusban, mint Jackson filmadaptációjában.
  67. Zagyvaság.
  68. Nem.
  69. Nem, és keselyüstök apjának nevét nem ismerjük, Szélláb Théoden lovának (Hósörény) apja
  70. Fréaláf nem volt ló, hanem rohani király, a Pörölykezű Helm rokona
  71. Igen, ld. II. 145.
  72. Aragorn lova Hasufel (rohani kölcsönló), illetve Roheryn volt (északi dúnadán ló). Bregó (Brego) nevű lova nem volt, csak a filmben. A könyvben Bregó nem ló volt, hanem ember. Éorl fia Bregó rohani király volt, aki Meduseldet megépítette, utóda, Bregó fia Baldor pedig fogadásból kipróbálta a Holtak Ösvényét, és ottveszett.