Szerkesztő:BrucknerSzigfrid/próbalap

Menekültek

Az 1956-os forradalom idején, és az utána következő hónapokban mintegy kétszázezer menekült hagyta el az országot. A menekültek első hulláma közvetlenül az október 23. utáni napokban megindult, jellemzően kommunista kötődésű személyek távoztak Ausztria irányába, akik a forradalmárok megtorlásától féltek. 1956. október 25-28. között a „zöld ávósok”-nak nevezett határőrök közül is többen átléptek Ausztriába. A következő napokban azok távoztak, akik származásuknál fogva az 1948 és 1956 közötti időkben sokat szenvedtek, esetleg börtönben is ültek, és az első adódó alkalommal el akarták hagyni az országot. A forradalom résztvevői november 1. illetve főleg november 4. után távoztak. A menekültek elsősorban az Ausztria felé megnyílt határon át távoztak, az osztrák hatóságok 1956-1957 során 181 000 személyt regisztráltak. (A legtöbben novemberben érkeztek, 113 800 fő.) Ausztriának problémát okozott a menekültáradat, ezért 1957. január 14-én lezárta a határt. Közben az újraéledő magyar államhatalom is egyre nagyobb mértékben növelte a határőrizetet, ezért január után a menekültek elsősorban Jugoszlávia irányába távoztak. Ide mintegy 20 000 fő érkezett. Ausztria lakossága a menekülteket nagy rokonszenvvel fogadta, a határ menti lakosság a saját készletéből adta az első táplálék- és ruházat-adagot. Az osztrák állam is mindvégig támogatóan, segítőkészen viszonyult a menekültekhez, a később szórványosan jelentkező problémák ellenére is. Jugoszlávia esetében bonyolultabb volt a helyzet: Tito nemrégen békült ki a Szovjetunóval és szövetségeseivel, az érkező menekültek kétségtelenül kényelmetlenül érintették. A menekülteket azonban rendesen ellátták, és igyekeztek gyorsan befogadó országba továbbítani őket. A menekülteknek egy kis része önállóan, vagy a hazatelepítési bizottság szervezésében hazatért. A menekülteket mind Ausztria, mint Jugoszlávia pontos lajstromba vette, és zárt menekülttáborban helyezte el. Ez kötelező volt, nem volt kivétel. Az ENSZ felhívására több ország vállalt befogadást. Csak a példa kedvéért: Franciaország 12 700, Németország 15 500, Nagy-Britannia 21 000 fő befogadását vállalta. A legtöbben Észak-Amerikába kerültek: az USA egyes források szerint 40 000 , más források szerint 35 000, Kanada 26 500 főt fogadott be, Ausztráliába 11 000 fő került. Az 1956-57 során (illetve az azt követő évtizedekben) Ausztria, illetve Jugoszlávia felé menekülő személyek menekülttáborokba kerültek. A menekülttáborok zárt, őrzött táborok („lágerek”) voltak, elhagyni csak befogadó nyilatkozattal lehetett. Ausztriában a legnagyobb és legismertebb menekülttábor Traiskirchen-ben volt, de volt több tábor. pl. Salzburgban is. Jugoszláviában a palicsi átmeneti tábor mellett 28 tábor volt, a legtöbb menekültet Eszéken, Gerovon és Sokolacon helyezték el. A menekülttáborokban a menekültek barakk jellegű szállást, táplálékot, és adományokból ruházatot kaptak. Voltak, akiket egy-két hét után befogadtak rokonok, vagy országok, de voltak, akik hónapokon át éltek a menekülttáborokban. A menekülttáborokban külön helyezték el a férfiakat, a nőket és a házaspárokat. Felvették adataikat, nyilatkozatot kértek tőlük, hogy hova szeretnének távozni, ujjlenyomatot is vettek. Minden táborban működött magyar önkormányzat, amely döntött vitás ügyeikben. Kaptak magyar és külföldi újságokat, hallgathatták a rádióadásokat. A jugoszláviai táborokból a kijárást is megengedték, barátkozhattak a helyiekkel. Az USA kizárólag egészséges embereket fogadott be, mindenkit orvosi vizsgálatra köteleztek.