Szerkesztő:12akd/Jézus források

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Jézus életéről való ismereteink írott forrásai a keresztény egyházak által kanonizált (hitelesnek tekintett) négy evangélium és számos általuk nem elfogadott (apokrif) irat, valamint az I–II. századból származó néhány római író, és zsidó írásokban (Talmud) található utalás, valamint Iosephus Flaviusé képezi.[1][2]

(Annales) „Évkönyvek’’ XV. 44. fejezete 115-117 körül került lejegyzésre. Tacitus római történelemről szóló művének első hat fejezete egyetlen példányban maradt ránk, egy jóval későbbi másolatban, mint ahogyan keletkezett, művének a középső fejezetei teljesen elvesztek. Tacitus első latin kiadása Velencében jelent meg, 1469-ben (Brunet, Manuel). Humanisták versengtek műveinek terjesztésében és kommentálásában. Tacitus uralkodók, történészek, állambölcselők tanítója volt három-négy évszázadon keresztül. Műve 16 könyvből áll és Augustus halálától Nero haláláig elemzi és jellemzi a római világ eseményeit. A 16-17. században jelentős hatást gyakorolt az európai történetírásra, de a szépirodalomra is.

Publius Cornelius Tacitus, római történetíró: „Krónikák" XV. 44.
... De sem emberi segítségre, sem a princeps ajándékainak vagy az istenek engesztelésének hatására nem akart eltávozni az a gyalázatos hiedelem, hogy parancsra tört ki a tűzvész. Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudeában, e métely szülőhazájában, hanem a Városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá ... És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és amikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak. Nero a kertjeit ajánlotta fel e látványosság céljára, és cirkuszi játékokat rendezett, amelyen kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy kocsira szállott. Ebből, bár bűnösök voltak és a legsúlyosabb büntetést is megérdemelték, szánalom támadt, mivel nem a közjó érdekében, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett pusztulniuk.[3]
Tacitus Annales XV. 44. kézzel írt 11. századi másolata
A „christianus" latin szó a 11. századi másolat szövegében
Korai Jézus-ábrázolás: bizánci medalion, 6. század
„Mindenüvé elterjedt ez a babona: a városokban, a falvakban és a vidéken.” A keresztények „napkelte előtt összegyülekeznek, hogy Krisztusnak, Istenöknek, dicsőítő éneket zengedezzenek.” (Plin. jun. ep. X. 97.)[4]
  • Tralleszi Phlegon pogány író, aki Hadrián alatt működött (117—138.) a következőket írja:
„A 202. Olympiász negyedik évében (ez az Úr elhalálozási évének felel meg) nagy és minden előbbinél nagyszerűbb napfogyatkozás történt. A naphatodik órájában olyan sötétség lett, hogy a csillagokat is meg lehetett látni az égen. S Bithyniában a földrengés Nicea városában sok házat rombadöntött.” — Ε csodálatos napfogyatkozásról különben Tertullianus (160 k.) védőiratában ezt mondja: „E világesemény hírét ott őrzitek az állami levéltárban.’’ (Apologetic, c. 21.)[4]
A Claudius császár életéről ír könyve 25. részben így beszél: „A zsidókat, akik bizonyos Chrestus (Krisztus) izgatására folytonosan lázongtak, kiűzte Rómából Klaudiusz császár.” (Vö.: Ap. Csel. 18, 2.)[4]
Nero élete 16;2 fejezetében utalva a császár által történt üldözésre, a következő olvasható: „ A büntetést a Christianusokra rótták ki, ami egy új és gonosz babonának hódoló emberekből álló osztály.
  • Macrobius az ő tréfa-gyűjteményében megemlékezik Heródes bethlehemi vérengzéséről:
„Mikor Augusztusz arról értesült, hogy ama gyermekek közt, akiket Heródes, a zsidók királya, kétéves koruk előtt meggyilkoltatott, a saját fia is életét vesztette, ezt mondta: Jobb Heródes disznajának, mint fiának lenni.” (Saturn. II. 4.)[4]
  • Talmud. A Talmudból a Misna Jebamot 4,3 traktátusa így utal közvetve Jézusra:
„Rabbi Simon ben Azai így szól: Jeruzsálemben egy származási táblázatot találtak, amelyben a következőket olvastam: 'Az a bizonyos ember' egy házasságtörő nőnek törvénytelen gyermeke.
  • Iosephus Flavius. Iosephus Flavius, családnevén: Jószéf ben Matitjáhu (Jeruzsálem, 3738 körül – Róma, 100 körül) arámi és görög nyelven író római zsidó történetíró és teológus a Zsidók története című könyvében két helyen is utal Jézusra. Ezek a részek hosszú ideig viták tárgyát képezték, ma már letisztultak az álláspontok. XVIII.3,3
Ebben az időben (tudni illik Pilatus helytartósága idején) élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereink följelentésére Pilatus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik addig szerették. Mert harmadnap feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette a nevét.”[5]
Zsidók története XX.9,1 „...testvérét annak a Jézusnak, akit Krisztusnak neveztek, s még néhány más embert; törvénysértéssel vádolta őket és végül mindet megköveztette.
  • Evangéliumok. A világi és egyházi történészek nagyobbik része egyetért abban, hogy a négy elfogadott evangélium Jézus életének emlékeként íródtak, ezért elfogadják, hogy Jézus életének az evangéliumokban olvasható leírása alapot nyújt Jézus életének és halálának történeti kutatásához. Bár gyakorlatilag teljes az egyetértés közöttük a tekintetben, hogy Jézus valóságos történeti személy volt,[6] abban már koránt sincs egyetértés, hogy az evangéliumok mennyire tekinthetők történetileg hiteles beszámolóknak. Sok történész úgy véli, hogy semmiképpen nem tekinthetők a kérdéses események tárgyilagos leírásának, hiszen az evangéliumokat egyrészt Jézus követői írták és szerkesztették tovább, mégpedig kifejezetten a hit terjesztése illetve erősítése céljából, másrészt nem első kézből való beszámolók, azaz olyan személyek tollából származnak, akik személyesen nem ismerték Jézust.[7] Leginkább Jézus születési és gyermekkori történeteit vitatják, a feltámadását, és az evangéliumokban említett csodákban kételkednek.[8] Fontos megjegyezni, hogy a fentiekkel ellentétben, a hívők szerint az evangéliumok szemtanúknak, Jézus személyes ismerőseinek beszámolóin alapulnak. János apostol és Máté apostol maguk írták le emlékeiket, Péter apostolét pedig latin tolmácsa, Márk írta le. Lukács evangéliuma részben Pál apostol tanításán alapul, másrészt azonban Jézus apostolait és tanításukat is ismerte.[9]
  • Holt-tengeri tekercsek. Holt-tengeri tekercsek
    Jézus, a jó pásztor, ravennai mozaik, 5. század
    A kereszténység kialakulásának kutatásában fontos esemény volt, az ún. Holt-tengeri tekercsek, vagy más néven qumráni tekercsek[10] felfedezése. A tekercsek és az abban leírtak bizonyíthatóan régebbiek voltak, mint Jézus színrelépésének ideje. Azonosították elsősorban a később, az ótestamentumban összegyűjtött valamennyi könyvnek – kettő kivételével (Nehémiás és Eszter könyve) – a részleteit, a nem kanonizált írások néhány darabját, valamint az esszénus tanítások jó részét. Az esszénus hagyományokat sokan rokonítják Jézus közösségének hagyományaihoz, sőt bizonyos – nem igazolt – nézetek szerint Jézus maga is járt a qumráni településen. Ezeknek az elképzeléseknek azonban szinte semmi alapja sincs. Ugyanis ma már vitatják azt is, hogy a település köthető-e ehhez a zsidó vallási irányzathoz. Megkérdőjelezik az első feltárást végző személyek jóhiszeműségét ebben a kérdésben. De az is kérdéses, hogy a környező barlangokban a település lakói rejtették-e el a fellelt maradványokat. Pál leveleiből és Iosephus Flavius könyveiből ennek az elképzelésnek az ellenkezője bizonyítható. A tekercsek három apró, egyértelműen nem azonosítható darabjára támaszkodva a nemzetközi szakirodalomban megjelentek olyan tanulmányok is, amelyek szerint a kereszténység a Qumránban élő esszénusok szektától és nem Jézustól eredeztethető. Ennek a nagy horderejű állításnak az alátámasztására azonban az eddig előtárt bizonyítékok elégtelennek bizonyultak, és ellentmondtak az igazolható hagyományoknak. Azt vélik egyesek, hogy a Holt-tengeri tekercsek tudományos kiértékelésének bizonytalansága lehetővé teszi újszövetségi írások azonosítását (7Q5–Márk 6:52-53, valamint a 7Q4–I.Timóteushoz 3:16-4:03) miközben a többség Énok könyve részleteinek vagy más írásoknak tartja a kérdéses néhány betű forrását. A többségében pergamentöredékek nagy részének keletkezési idejét a vizsgálatok Krisztus előtti századokra teszik, néhány darabka az első századra datálható a hibahatáron belül: Hálaadó Himnuszok.[11][12][13]
  • Dr. Tomka Ferenc. II. Mit mond a történelem Jézusról?, Találkozás a Kereszténységgel - Bérmálkozóknak, katekumeneknek és keresőknek. Hozzáférés ideje: 2010. május 1. 
  • Tacitus összes művei fordította Borzsák István
  • Kereszténység a Római Birodalomban Latinulː „Sed non ope humana, non largitionibus principis aut deum placamentis decedebat infamia, quin iussum incendium crederetur. ergo abolendo rumori Nero subdidit reos et quaesitissimis poenis adfecit, quos per flagitia invisos vulgus Chrestianos appellabat. auctor nominis eius Christus Tibero imperitante per procuratorem Pontium Pilatum supplicio adfectus erat; repressaque in praesens exitiablilis superstitio rursum erumpebat, non modo per Iudaeam, originem eius mali, sed per urbem etiam, quo cuncta undique atrocia aut pudenda confluunt celebranturque. igitur primum correpti qui fatebantur, deinde indicio eorum multitudo ingens haud proinde in crimine incendii quam odio humani generis convicti sunt. et pereuntibus addita ludibria, ut ferarum tergis contecti laniatu canum interirent aut crucibus adfixi [aut flammandi atque], ubi defecisset dies, in usu[m] nocturni luminis urerentur. hortos suos ei spectaculo Nero obtulerat, et circense ludicrum edebat, habitu aurigae permixtus plebi vel curriculo insistens. unde quamquam adversus sontes et novissima exempla meritos miseratio oriebatur, tamquam non utilitate publica, sed in saevitiam unius absumerentur.”P. CORNELI TACITI ANNALIVM LIBER SECVNDVS
  • a b c d Szuszai Antalː Apologetika vagyis a katolikus hit alapjainak rendszeres védelme, Esztergom, 1911, 260. o. [elektronikus elérhetőségː http://mtdaportal.extra.hu/books/szuszai_antal_apologetika.pdf]
  • http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/199909/vita_egy_flavius_idezetrol
  • E. P. Sanders: The Historical Figure of Jesus (New York : Penguin Books, 1995.) p. 10; bede.org.uk
  • Bart D. Ehrman: The New Testament: a historical introduction to the early Christian writings (New York : Oxford University Press, 2000) 58-59. o.
  • Vermes Géza kiemelkedő magyar Jézus-kutató, az evangéliumok árnyalt, mértéktartó, nagyon részletes történelmi elemzését nyújtja számos könyvében.
  • Mócsy, Imre, S.J.. Az evangéliumok hitelessége. Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár 
  • http://bibliairegeszet.blog.hu/2009/08/15/top_20_felfedezes_a_bibliai_regeszetben
  • http://digilander.libero.it/sabato/manoscritti.htm#b7q4
  • Boldog Emmerich Katalin: Szűz Mária élete. Előszó:Arnold Guillet 6. oldal Új Ember kiadó
  • Phillip R. Callaway, Philip R. Davies, George J. Brooke: A holt-tengeri tekercsek világa, Alexandra Kiadó 2003. ISBN 963-368-483-8 188 - 191 oldal