Szerbia csatlakozása az Európai Unióhoz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Informális kapcsolatok már az 1990-es évek óta fennállnak az Európai Unió (EU) és Jugoszlávia között, ám a tényleges közeledést a délszláv háború megakadályozta. A csatlakozási folyamat végül a koszovói konfliktus 1999-es enyhülésével indult meg.

Ennek első fontos állomása a 2004-ben indult tárgyalások eredményeként 2008 tavaszán aláírt Stabilizációs és társulási megállapodás.

A második fontos lépés, hogy az európai állam-, illetve kormányfők az Európai Tanács 2012. március 1–2-i ülésén Brüsszelben hivatalosan tagjelölti státuszt adtak Szerbiának. Ez után, 2013 januárjában kezdődhettek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, amelyek során a teljes szerb joganyagot átvilágítják, hogy megállapítsák, mennyire van összhangban az uniós joggal. Ez a folyamat előreláthatóan éveket fog igénybe venni, és a végén kerülhet sor a csatlakozási szerződés aláírására.

Kezdeti lépések[szerkesztés]

Az Európai Unió kormányait tömörítő Tanács 1997-ben határozta meg a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének Szerbia szempontjából is fontos politikai és gazdasági feltételeit.[1] Az 1998 végére elmérgesedő és az 1999 márciusától júniusáig tartó NATO bombázással végződő koszovói konfliktus természetesen erőteljesen hátráltatta Szerbia csatlakozási igyekezeteit.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1999. június 10-én fogadta el 1244-es határozatát, amely Koszovót Szerbia részének tekinti.[2]

1999 novemberében az EU új stabilizációs és társulási folyamatot javasol öt délkelet-európai ország, köztük Szerbia számára.[1] Az EU állam-, illetve kormányfői az Európai Tanács feirai ülésén 2000 júniusában kijelentik, hogy a stabilizációs és társulási folyamat valamennyi országa „potenciális tagjelölt” ország. Az ülésező politikusok egyúttal támogatásukról biztosítják a szerb demokratikus erőket azon küzdelmükben, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság a demokratikus népek európai családjának együttműködő, és békés tagja legyen.[3] Novemberben létrejön „a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és az EU között az EU által a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak nyújtandó segítségről és támogatásról szóló keretmegállapodás”, amellyel az EU autonóm kereskedelmi engedményeket biztosít Szerbia számára.[1] Szintén novemberben a zágrábi csúcstalálkozóval kezdetét veszi öt délkelet-európai ország stabilizációs és társulási folyamata.[1]

2001-ben megindul az újjáépítési, fejlesztési és stabilizációs közösségi támogatási program (CARDS program).[1][4]

A Jugoszláv Szövetség Köztársaság 2003. február 4-én átalakul, az új állam a Szerbia és Montenegró nevet viseli.

Az Európai Tanács theszaloníki ülésén 2003 júniusában az EU vezetői megerősítik, hogy a stabilizációs és társulási folyamat képezi az EU nyugat-balkáni politikáját, és hogy a térség országainak európai uniós kilátásaik vannak.[5]

A stabilizációs és társulási megállapodás felé[szerkesztés]

A Tanács 2004 októberében következtetéseiben megnyitja a stabilizációs és társulási megállapodás megkötéséhez vezető folyamatot. Szerbia esetében feltételül szabja többek között a közigazgatás modernizációját, valamint a hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést, vagyis a háborús bűnösök felkutatását és kiadatását.[6] A stabilizációs és társulási megállapodást előkészítő tárgyalások végül csak egy évvel később, 2005. október 10-én kezdődnek meg.

Az EU 2006 február végén április 30-ig ad haladékot Szerbiának a hágai nemzetközi büntetőtörvényszékkel való együttműködés bizonyítására, vagyis a még szökésben lévő háborús bűnösök, többek között Radovan Karadžić és Ratko Mladić elfogására. Miután ez nem következik be, az EU május 3-án megszakítja a tárgyalásokat.[1]

2006. június 4-én Montenegró kilép az államszövetségből, és ezzel egyúttal létrejön az önálló Szerbia.

Az év során nem történik előrelépés a hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködés terén, ezért az EU vezetői megosztottak, hogy decemberi csúcstalálkozójukon milyen üzenetet küldjenek a 2007 januárjában parlamenti választások elé néző Szerbiának. A tárgyalások folytatását a Szerbiához közeli országok – így többek között Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Olaszország – szorgalmazzák, míg Franciaország, Hollandia és az Egyesült Királyság ellenzi. Végül az ülés következtetései általánosságban szigorúan fogalmaznak (vagyis az EU minden eddiginél szigorúbban veszi a bővítés, illetve az uniónak magának is fel kell rá készülnie), konkrétan Szerbiának ugyanakkor igen bátorítóan szólnak, csak a hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködést sürgetik.[6][7]

Az új szerb kormány megalakulása után Olli Rehn bővítési biztos Belgrádba látogat, és ugyan nem indítja újra a stabilizációs és társulási egyezményről szóló tárgyalásokat, de mintegy biztatásként parafálja a vízumkönnyítési megállapodást és az illegális bevándorlók visszafogadásáról szóló megállapodást. Ezen kívül ígéretet tesz a következő három évben 600 millió euró segély nyújtására.[6]

A stabilizációs és társulási megállapodás tárgyalásai végül 2007. június 13-án indulnak újra, miután az ország egyértelműen elkötelezte magát amellett, hogy teljes mértékben együttműködik a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszékkel (ICTY), és e kötelezettség jegyében konkrét intézkedéseket hozott. Az EU és Szerbia november 7-én parafálja a megállapodást.[1]

2008. január 1-jén hatályba lép Szerbia és az EU között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás és a visszafogadási megállapodás.

Február 17-én Koszovó kikiáltja függetlenségét. Ez annak ellenére felkészületlenül éri az EU-t, hogy már hónapok óta sejthető. A tagállamok nem tudnak közös álláspontra jutni, néhány (például a magyar kisebbség helyzetét a koszovói albánokéhoz hasonlónak látó Szlovákia és Románia, illetve Spanyolország) még évekkel később sem ismeri el Koszovó függetlenségét. Másnap, 2008. február 18-án a Tanács tudomásul veszi Koszovó lépését, és elfogadja a felülvizsgált Európai partnerséget Szerbiával.[1] Ez a 2008/213/EK tanácsi határozat, amely részletesen kifejti, hogy Szerbiának (2. melléklet) és Koszovónak (3. melléklet) mit kell teljesítenie a partnerséghez, és még 2015 őszén is hatályban van.

Két hónappal később, 2008. április 29-én Szerbia és az EU Luxembourg-ban aláírja a Stabilizációs és társulási megállapodást és a kereskedelemről és kereskedelemmel kapcsolatos ügyekről szóló ideiglenes megállapodást. Egy héttel később a Bizottság átadja a szerb kormánynak a vízumliberalizáció ütemtervét, melyet azzal a céllal dolgozott ki, hogy a szerb állampolgárok a jövőben vízum nélkül utazhassanak a schengeni országokba.[1]

A tagjelölti státus felé[szerkesztés]

Szerbiában 2008. május 11-én parlamenti választásokat tartanak. Július 7-én új kormány alakul, mely az európai integrációt kiemelt célként kezeli. Július 21-én Belgrád egyik külvárosában elfogják Radovan Karadžićot, aki szakállt növesztve, álnéven hosszú évek óta természetgyógyászként működött. Néhány nappal később kiadják a hágai nemzetközi törvényszéknek.

Az Európai Bizottság 2009. július 15-én vízumliberalizációt javasol Szerbia tekintetében, amelyet a Tanács elfogad, így az december 19-én hatályba lép.[1]

2009. december 22-én Szerbia benyújtja az Európai Unióba való felvételi kérelmét.

A Tanács 2010. június 14-i ülésén – Szerbiának a hágai nemzetközi törvényszékkel való együttműködését honorálva – úgy dönt, hogy „meg kell kezdeni a stabilitási és társulási megállapodásra vonatkozó” ratifikációs eljárásokat.[8] A megállapodást több mint két évvel korábban írták alá…

Szerbia 2011. január 31-én benyújtja az Európai Bizottság kérdőívére adott válaszait.

A csatlakozás szempontjából kulcsfontosságú, hogy néhány hónappal később az utolsó két jelentős háborús bűnöst is elfogják és Hollandiába szállítják. A szerb hatóságok május 26-án a vajdasági Lázárföldön letartóztatják Ratko Mladić tábornokot, július 20-án pedig szintén a Vajdaságban, a Tarcal-hegységben kézre kerítik Goran Hadžićot. Ezzel a hágai nemzetközi törvényszék teljesítheti küldetését, hiszen a listáján szereplők közül egyetlen háborús bűnös sincs szökésben, Szerbia pedig egyszer s mindenkorra cáfolhatta az együttműködés elmulasztásával vádolók érveit.

Az Európai Tanács 2012. március 1–2-i ülésén „hozzájárul ahhoz, hogy Szerbia megkapja a tagjelölti státuszt”.[9]

A Tanács 2013. december 17-i következtetéseiben elfogadta a Szerbiával folytatandó csatlakozási tárgyalásokra vonatkozó uniós álláspontot, és kijelentette, hogy a konkrét tárgyalások 2014 januárjában indulnak, ekkor ül össze az első ún. kormányközi konferencia.[10]

Jogi erővel ugyan nem bír, de fontos jelzés az Európai Parlament – 2014. január 16-án, csütörtökön nagy többséggel elfogadott – állásfoglalása,[11] amely megerősíti a Bizottság és a Tanács dokumentumait, és számos konkrét lépés megtételére ösztönzi Szerbiát.[12]

A tagság felé[szerkesztés]

A tagjelöltség birtokában Szerbia, 2014. január 21-én, kedden[13] megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat. Az uniós és a szerb joganyagot 35 fejezetbe sorolják be,[14] és minden egyes fejezetnél megvizsgálják, hogy a szerb jogszabályok megfelelnek-e az uniós szabályoknak.

Ahol a szerb jog nincs összhangban az uniós joggal, ott Szerbiának a csatlakozásig hozzá kell igazítania saját jogszabályait az uniós normákhoz. Ez a folyamat a jogharmonizáció. Amennyiben Szerbia úgy véli, hogy különleges nemzeti érdekei miatt ezt bizonyos esetekben nem kívánja megtenni, akkor úgynevezett „derogációt” kérhet, ami azt jelenti, hogy a csatlakozás után bizonyos ideig még megtarthatja az uniós jogtól eltérő nemzeti jogszabályait. A tárgyalások során dől el, hogy az unió megadja-e a derogációt, és ha igen, mennyi időre.

Fejezet Témakör Megnyitás[15] Lezárás Megjegyzés
1.
2.
3.
4.
5. Közbeszerzések 2016. december 13.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23. Igazságszolgáltatás és alapvető jogok 2016. július 18.
24. A jog érvényesülése, szabadság és biztonság 2016. július 18.
25. Tudomány és kutatás 2016. december 13. 2016. december 13. ideiglenesen lezárva
26. Oktatás és művelődés
27.
28.
29.
30.
31.
32. Pénzügyi ellenőrzés 2015. december 14.
33.
34.
35. Egyéb 2015. december 14. Ide tartozik a Koszovóval való viszony kérdése

A tárgyalások végén írhatja alá Szerbia a csatlakozási szerződést. Az ország leendő csatlakozási szerződés aláírását követően egy-két évvel válhat az Európai Unió tagállamává. (Erre az időszakra azért van szükség, mert a szerződést az EU összes akkori tagállamának ratifikálnia kell.)

Hivatalos dokumentumok[szerkesztés]

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2015

2016

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j Az Európai Unió Szerbiai Delegációja > Szerbia és az EU > Az EU–Szerbia kapcsolat mérföldkövei (angolul)
  2. UN Security Council resolution 1244 (angolul)
  3. Az Európai Tanács 2000. június 19–20-i ülésének következtetései (angolul)
  4. A Tanács 2666/2000/EK rendelete (2000. december 5.) az Albániának, Bosznia és Hercegovinának, Horvátországnak, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságnak és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak nyújtandó támogatásról (magyarul)
  5. Presidency Conclusions – Thessaloniki, 19 and 20 June 2003 (angolul)
  6. ^ a b c Együtt Európában – múlt, jelen, jövő, szerkesztette: Dr. Pánovics Attila, Luxembourg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, 2009
  7. A 2006. december 14–15-i brüsszeli Európai Tanács elnökségi következtetései (magyarul)
  8. Külügyek Tanácsa, 2010. június 14. – A Tanács következtetései a Nyugat-Balkánról (magyarul)
  9. Az Európai Tanács 2012. március 1–2-i következtetései (magyarul)
  10. A Tanács következtetései a bővítésről, valamint a stabilizációs és társulási folyamatról (magyarul), Általános Ügyek Tanácsa, 2013. december 17.
  11. A Szerbiáról szóló 2013. évi eredményjelentésről szóló állásfoglalásra irányuló indítvány, (magyarul) Európai Parlament
  12. Aktív magyar részvétel a szerb jelentés vitájában. Szerbia és Koszovó: az EP elismer, de továbblépésre is bíztat, Bruxinfo
  13. Eldőlt: január 21-én kezdődik az EU csatlakozási tárgyalás Szerbiával, Bruxinfo
  14. Európai Bizottság > Bővítés > Bővítéspolitika > A tagság feltételei > Az uniós joganyag fejezetei (angolul)
  15. Az EU bővítése: Szerbia. A tárgyalások állása – Az Európai Tanács honlapja

Források[szerkesztés]

  • Együtt Európában – múlt, jelen, jövő, szerkesztette: Dr. Pánovics Attila, Luxembourg: Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, 2009

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Hírek[szerkesztés]

Intézmények oldalai[szerkesztés]