Szerb Radikális Párt

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szerb Radikális Párt
Српска радикална странка
Srpska radikalna stranka
Mottó: Србију у сигурне руке
Szerbia biztonságos kezekben
Adatok
Elnök Vojiszlav Seselj
Elnökhelyettes Nemanja Šarović

Alapítva 1991. február 23
Székház Magistratski trg 3, 11080 Zemun - Beograd
Srbija

Ideológia Nacionalizmus[1][2][3]
Protekcionizmus
Nemzeti konzervativizmus
Jobboldali populizmus[4][5]
Euroszkepticizmus
Politikai elhelyezkedés Jobboldal[6]
szélsőjobboldal[1][7][8][9]
Parlamenti jelenlét Nemzetgyűlés (Szerbia):
22 / 250
Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza:
10 / 120
Hivatalos színei kék, fehér
Weboldala

A Szerb Radikális Párt (röviden SZRP, szerbül Српска радикална странка / Srpska radikalna stranka, SRS) egy radikális jobboldali, egyes sajtóvélemények szerint szélsőséges, soviniszta politikai párt Szerbiában. Elnöke szerb háborús bűnös Vojiszlav Seselj, aki jelenleg a Hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottja.

Választási eredményei[szerkesztés]

Választások Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
1992-es 1 066 765 22,58% 73 29,2% kormánypárt
1993-as 595 467 13,8% 39 15,6% ellenzék
1997-es 1 162 216 28,1% 82 32,8% kormánypárt
2000-es 322 333 8,6% 23 9% ellenzék
2002-es 1 056 256 27,61% 82 32,8% ellenzék
2007-es 1 152 854 28,32% 81 32,4% ellenzék
2008-as 1 219 436 30,10% 78 31,2% ellenzék
2012-es 180,558 4,63% 0 nem jutott be
2014-es 72,303 2,1% 0 nem jutott be
2016-os 306,052 8,10% 22 9,5% ellenzék

Története[szerkesztés]

1991-ben alakult a Népi Radikális Párt (amely 1990-ben alakult, és nem egyezik meg Nikola Pasics vezette történelmi párttal) és a Csetnik Mozgalom egyesülésével. Az utóbbi az 1991-es Szerb Megújhodási Mozgalomból való kiválásából jött létre, támogatta a Nagy Szerbia ötletét és a csetnik hagyományt. 1994-ben ellenzéki, majd 1998 és 2000 között kormánypárt. A párt a Boszniai Szerb Köztársaság és a Szerb Krajinai Köztársaság területén működött az 1990-es évek elején.

A párt székháza Belgrád Zimony nevű városrészében

2002 és 2007 között a 250 fős Szerb Parlamentben a párt 82 képviselője foglalt helyet, ami 27,6%-ot jelent. Emiatt jelentős szerep jutott neki, annak ellenére, hogy ellenzéki párt volt, hisz egyenként a kormánypártok képviselőinek száma jóval kisebb volt nála. Ellenezte a Koszovó NATO felügyeletét, támogatta a szerb hadsereg bevonulását a térségbe. Ha kell, fegyveres erőket is bevetettek volna tartomány megtartása érdekében.

Seselj hágai pere alatt először Tomiszlav Nikolics vezette a pártot, aki megnyerte a 2004-ben tartott köztársasági elnökválasztás első fordulóját, azonban a második fordulóban alul maradt Borisz Tadiccsal, a Demokrata Párt jelöltjével szemben. A 2006-os macedóniai országgyűlési választásokon a Macedóniai Szerb Radikális Párt nem járt nagy sikerrel. Törekvései között szerepel bejegyeztetni magát a független Montenegróban is, ahol legfőbb célja a Szerb Montenegró megvalósítása. Utóbbi egy szerb állam lenne Montenegró határain belül. A pártnak jelenleg minden figyelmét a koszovói kérdés köti le. Ennek kapcsán Nikolics megpróbálta bűnbaknak beállítani a vajdasági magyarokat, azzal vádolva őket, hogy ők is részt vesznek Szerbia megcsonkításában és ők is ki akarják kiáltani függetlenségüket északon.

A 2007-es választások után 81 képviselőt küldhetett a szerbiai parlamentbe. Bár a párt a legtöbb szavazatot kapta, mégsem alakíthatott kormányt, mivel a demokratikus pártoknak összességben több szavazat jutott.

A 2008-as köztársasági elnökválasztás után kialakult kormányválságot követő 2008-as választásokon a szavazatok 28,8 százalékának megszerzésével 78 mandátumot szereztek. A lehetséges koalíciós partner, a mérleg nyelvét jelentő szerb szocialisták azonban megegyeztek a rivális Demokrata Párttal, így a Radikális Párt nem került kormányra.

Az SZRP vezetősége és hívei óriási felháborodással fogadták Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb vezető letartóztatását és kiadatását. Nikolics többek között megfogadta, hogy eltörli Borisz Tadics „rendszer”-ét ami ezt az általuk gyalázatosnak nevezett tettet, Karadzsics kiadatását végrehajtotta, mivel a szerb háborús bűnös a radikálisok szemében hős.

Pártszakadás[szerkesztés]

2008. szeptember 6-án Tomiszlav Nikolics lemondott elnökhelyettesi és frakcióvezetői posztjáról, miután Dragan Todorovics alelnök bejelentette, hogy a Seseljhez hű parlamenti képviselők elutasítják Szerbia Európai Unióval megkötendő stabilizációs és társulási egyezményének ratifikálását. A párt új elnökhelyettese és frakcióvezetője Todorovics lett. Nikolics 19 képviselővel Hajrá Szerbia néven új parlamenti frakciót hozott létre, 2008 októberében pedig megalakította a Szerb Haladó Pártot, amely egy novemberi közvélemény-kutatás szerint az SZRP korábbi szavazóinak 70 százalékát vitte el.[10] (A társulási egyezményt végül egyik frakció sem szavazta meg, de a parlament elfogadta.)

2016-os előre hozott választás[szerkesztés]

Az előre hozott parlamenti választáson 22 mandátumot nyert, és ezzel újra bekerült a Szerbiai parlamentbe.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Nordsieck, Wolfram: Serbia. Parties and Elections in Europe , 2016. (Hozzáférés: 2018. augusztus 28.)
  2. Cite web hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni!. www.csmonitor.com
  3. Cite web hiba: a title paramétert mindenképpen meg kell adni!. ww.rs.n1info.com
  4. Right-Wing Populism in Europe: Politics and Discourse. A&C Black, 19. o. (2013) 
  5. Populism in the Balkans. The Case of Serbia. (Hozzáférés: 2017. január 24.)
  6. Vukadinović: DSS, Dveri i SRS nisu ekstremna desnica (szerb nyelven). www.blic.rs
  7. Media Discourse and the Yugoslav Conflicts : Representations of Self and Other (en nyelven). Ashgate, 106. o. (2009). ISBN 0754676293 
  8. Serbia since 1989 : politics and society under Milošević and after (en nyelven). University of Washington Press, 372. o. (2005). ISBN 0295986506 
  9. Michael Minkenberg. Historical Legacies and the Radical Right in Post-Cold War Central and Eastern Europe. Columbia University Press, 192. o. (2014. április 15.). ISBN 978-3-8382-6124-9 
  10. Visszaszoruló radikálisok – vmmi.org, 2008. november 24.