Szentgotthárdi csata (Rákóczi-szabadságharc)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A törökök ellen vívott csatát lásd a Szentgotthárdi csata (1664) szócikkben!
Szentgotthárdi csata (Rákóczi-szabadságharc)
Rákóczi-szabadságharc
Dátum 1705. december 13.
Helyszín Vas vármegye, Nyugat-Magyarország, Szentgotthárd és Nagyfalva (Mogersdorf) mellett, a Rába partján
Eredmény Kuruc győzelem a császáriak felett
Harcoló felek
Magyarország Habsburg Birodalom
Horvátország
Vajdasági Szerbek
Parancsnokok
(Vak) Bottyán generális
Bezerédj Imre brigadéros
Hannibal Heister

A Rákóczi-szabadságharc alatt két csatát vívtak Szentgotthárdnál. A legjelentősebb a második szentgotthárdi csata, amelyben a Vak Bottyán János vezette kuruc és a Hannibal Heister generális irányította labanc (osztrák, horvát, rác) csapatok csaptak össze, 1705. december 13-án. Hannibal Heister Sigbert Heister osztrák generális testvére volt.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabadságharc első eseményei közt van Károlyi Sándor első dunántúli hadjárata (1704), amely nem járt sikerrel. Bár több kisebb csatát nyert, és Szentgotthárdnál július 4-én kiverte Johann Rabatta grazi várnagy erőit, melyben segítségére voltak a környék német, magyar és szlovén lakosai. Csakhogy június 13-án a koroncói csatában Heister összezúzta Forgách Simont, majd az év végére az egész Dunántúlt visszafoglalta.
1705. november 2-án elindult a második dunántúli hadjárat, s Bottyán János 8000 ezer fős seregével kivonult Kecskemétről és néhány hét múlva erői harmincezer főre duzzadtak.

Vak Bottyán bevette Kapuvárt és Pápát, benyomult Vas vármegyébe és Sárvárnál megfutamította gróf Pálffy Jánost, akit Szombathelyig űzött.
December 10-én Kőszeg megadta magát, s ekkor Vak Bottyán elkerülve Szombathelyt, délnek Szentgotthárd irányába vonult, ahol Heister táborozott.

Csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kurucok Nagyfalva (ma Mogersdorf, Ausztria) és Szentgotthárd között ütöttek rajta a császáriakon, s a meglepett Heister nem bírt ellenállni. A csatába beavatkozva Kőszegről leszáguldott Bezerédj Imre lovasezrede, amely alaposan megtépázta az osztrákok egyik szárnyát képező vajdasági szerbeket és kiszorította őket Stájerországba (Styria). Ezt a cselekedett egy ismeretlen kuruc költő is megörökítette egyik rigmusában, mely így szól:

Fölgyüve aztán Rába mellékire
Szálla Szentgotthárdnak híres mezeire
Országunk prédáló rácokat ott veré
El bé Stiriába üldözé fegyvere.[1]

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Heistert, Bottyán beszorította Szalonakba (ma Stadtschlaining, Ausztria). A győzelemmel betetőzték a sikeres második dunántúli hadjáratot, s az országrész felszabadult. Ez ugyanakkor helyreállította Rákóczi zsibói veresége okozta katonai válságot.

Lábjegyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A verset Vakarcs Kálmán közölte

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok, Szombathely 1981. ISBN 963-03-1192-5
  • Száz magyar falu könyvesháza: Kozár Mária-Gyurácz Ferenc: Felsőszölnök, Száz magyar falu könyvesháza Kht. ISBN 9639287202
  • R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, Magyar Könyvklub, Budapest 2001. ISBN 9635484712
  • Magyarország vármegyéi, városai (Magyarország monográfiája): Vasvármegye, Budapest „Apollo” Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság 1898.