Szentendrei tömeggyilkosság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Szentendrei tömeggyilkosság
Helyszín Szentendre környéke, Pilisszentlászlóhoz és Pomázhoz tartozó külterületek
Időpont 1947. augusztus 17.
Típus gyilkosság
Fegyverek lőfegyver
Áldozatok 7
Elkövetők ismeretlen személy(ek)
Térkép
A bükkipusztai gyilkosságok helyszíne (Pest megye)
A bükkipusztai gyilkosságok helyszíne
A bükkipusztai gyilkosságok helyszíne
Pozíció Pest megye térképén
é. sz. 47° 42′ 33″, k. h. 18° 57′ 11″Koordináták: é. sz. 47° 42′ 33″, k. h. 18° 57′ 11″

A szentendrei tömeggyilkosság hét halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat volt 1947-ben, valójában nem Szentendre közigazgatási területén, hanem a várost körülvevő pilisi (pontosabban visegrádi-hegységi) erdőkben, Pomázhoz és Pilisszentlászlóhoz tartozó külterületeken. A bűncselekmények két egymáshoz közeli erdős területen történtek, az egyik helyen öt tizenéves fiú esett az elkövető áldozatául, a másik helyen pedig egy turista házaspár. A gyilkosságsorozat azóta is egyike a valaha véghezvitt, legtöbb halálos áldozatot követelő magyarországi bűncselekményeknek. Az elkövető kiléte és motivációja a kiterjedt hajtóvadászat és nyomozás ellenére ismeretlen maradt.

Egy lehetséges teória, amit már egy korabeli rendőrségi jelentés is felvet[1] és egy a történteknek alaposan utánajáró, 70 évvel későbbi cikk is utal rá[2], az, hogy az elkövetőnek – aki valamelyik külföldi hadsereg szökött katonája volt – szerelmi viszonya volt az egyik helyszínen megölt gyerekek nevelőanyjával, és valamilyen ebből fakadó konfliktus miatt dühödhetett meg a fiúkra; a turisták pedig rosszkor voltak rossz helyen, a tettes azért végezhetett velük, hogy ne maradjanak tanúk. A hatóságok az eset után sokáig, nagy erőkkel sulykolták a közvéleménybe, hogy a kitelepítésből „visszaszivárgott” sváb elkövetőt feltételeznek (és keresnek), valójában azonban több jel utal arra, hogy egy, a háborúban megzavarodott volt szovjet katona lehetett a tettes.

A gyilkosságok[szerkesztés]

1947. augusztus 17-én egy hattagú csoport kirándult a Szentendréhez közeli Bölcső-hegyen. A Lajos-forrástól nem messze található Kékvízű-forrásnál (ma Pomáz külterülete) megálló csoport egy félmeztelen fiatalemberre lett figyelmes, akivel szóba elegyedtek. A fiatalember egyáltalán nem beszélt magyarul. A túlélőknek a rendőrségen felvett, későbbi vallomásai szerint azt állította, hogy német SS-katona, aki egy Magdeburg környéki hadifogolytáborból szökött meg és társaival Magyarországra jött kóborolni. Ezután – ugyancsak a fennmaradt vallomás szerint – a magyarországi viszonyokról kezdett érdeklődni, majd minden előzmény nélkül fegyvert rántott elő, és megpróbálta a társaság két tagját agyonlőni. A támadás során Benke Lajos holtan rogyott össze, és a felesége is életét vesztette; az első korabeli sajtóhírek arról szóltak, hogy az asszony szívrohamot kapott, de a boncolásnál az ő testén is találtak lőtt sérülést, ami a halálát okozhatta.[3] A kiránduló társaság többi tagja – a korabeli sajtóhírek szerint Kiss Gyula és nőismerőse, Palánkay Ilona, valamint Pribil Károly vízvezeték-szerelő és neje – túlélték a váratlan támadást, egyikük védekezésképpen fokosával a merénylő felé sújtott, mire az elmenekült. A megriadt kirándulók a szentendrei rendőrkapitányságra mentek, és jelentették az esetet.[4][5]

A bükkipusztai erdészház 2016-ban, valahol a közelben történhetett az ötös gyilkosság

A szentendrei kapitányságra 1947. augusztus 18-án újabb gyilkosságról szóló bejelentés érkezett. A Pilisszentlászlóhoz tartozó Bükkipusztán található Zbórai-birtok fészerében – az előbbi bűncselekmény színhelyétől alig két kilométernyire – a tulajdonos holtan találta a birtokon állatokra vigyázó fia baráti társaságának négy tagját. Az ötfős fiúcsapat utolsó életben lévő tagja egy súlyosan megsebesült fiatalember volt, aki halála előtt még személyleírást adott a birtokon vérengző férfiról. A személyleírás megegyezett a Bölcső-hegyi gyilkosság elkövetőjének személyleírásával.

Hajtóvadászat[szerkesztés]

A gyilkosok felhajtásával Münnich Ferencet bízták meg. A rendőrség, a szovjet hadsereg és a magyar karhatalom nagy erőkkel körülzárta Szentendrét és megkezdte a feltételezett elkövetők – a rendőrség kommunikációjában a kezdetektől megjelenő koncepció szerint egy, a Pilisben bujkáló SS-szabadcsapat – felkutatását. A kutatás során az erdőkre, horhosokra és barlangokra koncentráltak. A Macska-lyuk nevű barlangban állítólag találtak is hátrahagyott fekhelyeket és lőszerkészletet.[1] A környékbeli falvakban számos beszámolót hallgattak meg a hegyekben elrejtőzött fasiszta ellenállókról és hazafelé tartó szökött német hadifoglyokról, akik időnként megjelennek a lakott helyeken, a lakosságot fenyegetik és élelmiszert követelnek. Ezen beszámolók később hamis nyomnak bizonyultak, a hatóságok nem bukkantak fegyveresekre a hegyekben. A sajtóban többször is megjelentek olyan híradások, hogy a rendőrség nyomon van, a tettesek elfogása pusztán órák kérdése, illetve már el is fogtak gyanúsítottakat,[1] egyes újságok pedig beszámoltak az SS és a magyar rendőrség közötti fegyveres összecsapásról is, ezen értesüléseket azonban később rendre cáfolták.[6][7] A kutatást néhány nappal később kiterjesztették a Duna bal partjára is, eredményt ez sem hozott.

A következő napokban-hetekben országszerte megszaporodtak a kóborló német csoportokról szóló híradások. SS-szabadcsapat felbukkanásáról érkezett hír Kemeneshőgyész és Békás,[8] illetve Rákospalota és Fót[9] határából. Az észlelések ellenére egyetlen kóborló német katonát sem sikerült elfogni.

Ellentmondások az ügyben[szerkesztés]

Az egyik bölcső-hegyi forrás (valószínűleg a Háziipari-forrás) környezete, turistatérképek adatai szerint errefelé történhetett a kettős gyilkosság
Az egyik bölcső-hegyi forrás (valószínűleg a Kékvízű-forrás) vízmosása a sárga jelzésű turistaút felől nézve

A korszak minden apró-cseprő ügyre ráharapó, szenzációéhes sajtója kezdetben egyáltalán nem kapta fel az ügyet. Augusztus 21-én Dinnyés Lajos egy minisztertanácsi ülésen meg is jegyezte, hogy számára úgy tűnik, mintha a sajtó agyon akarná hallgatni az esetet.[10] Ennek magyarázata az lehet, hogy a sajtó zöme ekkorra már a hatalomra törő Magyar Kommunista Párt befolyása alá került, a választásokra készülő pártnak azonban rendkívül rosszkor jött a merénylet. A közrendet fenntartó a rendőrség ugyanis az MKP-s miniszter által irányított belügyi tárcához tartozott. A háború után azonban példátlan méretű és durvaságú bűnözési hullám sújtotta az országot, a rendőrséget pedig sorozatos kudarcok érték a közrend helyreállításáért folytatott küzdelemben. A kommunista befolyás alá került sajtó érthetően nem szívesen számolt be a kommunista irányítás alatt álló közrendvédelem kudarcáról.

A háború utáni két évben a sajtó rendszeresen beszámolt a szétesett fasiszta hadseregek hazafelé tartó katonái által elkövetett bűncselekményekről. Ezen bűncselekmények azonban a szentendrei esettől gyökeresen eltérő jellegűek, jobbára állat- és terménylopás, illetve a tolvajokat felfedező gazdák ellen irányuló szóbeli fenyegetések voltak. Nem volt jellemző, hogy a kóborló katonák huzamosan és nagyobb számban tartózkodtak volna egy-egy helyen, és érthetetlen volt az is, hogy miért pont az év utazásra legalkalmasabb időszakában (alacsony folyami vízállások, gyümölcsérés, a gyors megbúvást lehetővé tevő lombos erdők, meleg éjszakák) táboroztak volna le hosszabb időre egy idegen és ellenséges helyen. A kiránduló csoport elleni támadó viselkedése kifejezetten ellentmondásos. Bár elrejtőzhetett volna a kirándulók elől, a merénylő azonban nem csak elbeszélgetett a túrázókkal, de ha hinni lehet a korabeli rendőrségi jegyzőkönyvnek, gondosan be is számolt jelenlétének okáról, 10 társáról, majd a gyilkosság elkövetése után szemtanúkat hátrahagyva menekült el. A Zbórai-birtokon történt vérengzés pontos ideje nem ismert, ugyanakkor nehezen magyarázható, hogy az elkövető miért vállalkozott egy második gyilkosság elkövetésére is, amikor érdeke az lett volna, hogy minél hamarabb és a lehető legjobban eltávolodjon az előző gyilkosság helyszínétől.

Egy alkalommal a Sajtóiroda beszámolt arról is, hogy a hatóságok azonosították a tetteseket,[7] azonban személyleírásukat és nevüket sem akkor, később sem tették közzé. A gyilkossági ügy lezárásáról kevés tudható. Az ügyben bírósági per nem zajlott, ítéletekről, a tettesek elfogásáról a sajtó nem számolt be. Mindössze 19 évvel később egy újságcikkben olvasható utalás arra, hogy az elkövetőt a törvény utolérte.[11] A gyilkosságsorozat azóta csaknem teljesen feledésbe merült.

A korabeli propaganda által sulykolt német szállal ellentétben helyi lakosok visszaemlékezései, valamint több más adat, köztük rendőrségi források szerint is a gyilkosságok elkövetője valójában inkább egy, egyesek által állítólag személyesen is ismert, Vaszil nevű kozák vagy ukrán származású, korábbi szovjet katona lehetett; ezt a verziót erősíti az a tény is, hogy a hatóságok végül sohasem adtak hírt az illető elfogásáról. Mi több, az első körözési felhívásban még a rendőrség is „orosz legénységi egyenruhába öltözött, lábtekercses elkövető”t keresett, így több mint valószínű, hogy a hatóságok a kezdetektől fogva tisztában voltak azzal, hogy nem német, hanem szovjet elkövetővel állnak szemben, arra azonban politikai megfontolások miatt gondolni sem merhettek, hogy ezt tudassák a nyilvánossággal is. Ezen logika mentén a hatalmas erőkkel megindított hajtóvadászat az elkövető kézre kerítése helyett sokkal inkább azt a célt szolgálhatta, hogy elejét vegyék újabb, a nyilvánosságot felkavaró bűncselekménynek, ami már csak a közelgő nemzetgyűlési választásra való tekintettel is nagyon kevéssé lett volna kívánatos a hatóságok számára.[2]

Emlékezete[szerkesztés]

  • A Bölcső-hegyi gyilkosság helyszíne közelében, alig két kilométernyire a lajosforrási turistaháztól egy nem különösebben feltűnő, kőből faragott emlékmű őrzi az ott meggyilkolt házaspár emlékét. A Cartographia Kft. által 1996-ban kiadott és a Szarvas–Faragó kiadású, 2005-ben megjelent Pilis-térképek is a turistaháztól majdnem pontosan északnyugati irányban, légvonalban körülbelül 1500-1600 méternyi távolságban tüntetik fel a Denke Lajos-emlékművet, de nem a Kékvizű-forrás, hanem az attól még távolabbra található Helyiipari-forrás közelében; a térkép szerint a forrásig a sárga turistajelzés vezet, ahonnan észak-északkeletnek fordulva, egy jelöletlen erdei úton érhető el a körülbelül 400 méteres tengerszint feletti magasságban emelt emlékmű.
  • Franyó Rudolf pilisszentlászlói író az egyik könyvében a gyilkosságok rekonstruálására tett kísérletet, a helyi lakosok emlékezetében megőrződött adatok alapján.[2]

Források[szerkesztés]

  1. ^ a b c Ezerfőnyi karhatalom éjjel-nappal üldözi a visszaszivárgott SS banditákat; Szentesi Lap; 1947. augusztus 23. p1.
  2. ^ a b c Kolozsi Ádám: Pótnyomozás 70 év után: tömeggyilkosság a Pilisben. Index.hu, 2017. augusztus 17.
  3. Egy, a tömeggyilkosság témájával foglalkozó 2017-es cikk, amelynek szerzői helybeli visszaemlékezőket, leszármazottakat is megszólaltattak, az elhunyt családfőt következetesen Denke néven említi; a Szarvas–Faragó kiadású, 2005-ben megjelent Pilis-térkép szintén Denke Lajos-emlékművet említ.
  4. Németországból szökött SS-banditák borzalmas gyilkosságsorozatot követtek el Szentendre környékén; Dunántúli Napló; 1947. augusztus 19. p1.
  5. Gyilkosságsorozat Szentendrén; Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus 18.
  6. A Rendőrség a szentendrei tömeggyilkosok nyomában; Magyar Országos Tudósító 1947. augusztus 29., 11.35
  7. ^ a b A Sajtóiroda közleménye az SS-tömeggyilkosok nyomozati ügyében; Magyar Országos Tudósító 1947. augusztus 30., 12.00
  8. Géppisztolyos SS legények garázdálkodnak Békás határában; Pápai Néplap, 1947. szeptember 7. p1
  9. A fóti erdőségben üldözik a szentendrei tömeggyilkosság tetteseit Magyar Országos Tudósító, 1947. szeptember 7.
  10. Minisztertanácsi jegyzőkönyv; 1947. augusztus 21.
  11. Bizonyítékok kiállítása; Békés Megyei Népújság, 1976. május 15. p9.