Szent Pakhomiosz
| Szent Pakhomiosz | |
.jpg) | |
| Pakhomiosz és az angyal. (Ikon, 14. század, Zrze, Macedónia) | |
| apát | |
| Születése | |
| 287 vagy 292 Szné | |
| Halála | |
| 346. május 9. (54–59 évesen) Phbou | |
| Tisztelete | |
| Egyháza | Kopt ortodox egyház |
| Tisztelik | Ortodox kereszténység Római katolikus egyház Kopt ortodox egyház |
| Ünnepnapja | május 8. Ortodox kereszténység május 15. Római katolikus egyház május 22. Kopt ortodox egyház |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Pakhomiosz témájú médiaállományokat. | |
Thébai Szent Pakhomiosz (latinul: Pachomius Tabennisiensis, ógörögül: Παχώμιος), (287 vagy 292 – 346. május 9.) egyiptomi remete, az első szerzetesi közösségek szervezője.
Élete[szerkesztés]
Pakhomiosz Sznében született Alsó-Egyiptomban[1] pogány családban.[2] 20 éves kora körül besorozták a császári hadseregbe.[1] Thébába érve viszont börtönbe vetették. Este a helyi lakosok élelmet vittek a foglyoknak, Pakhomiosz pedig megkérdezte őket, hogy kicsodák? Megtudta, hogy keresztények, és a Menny Istenének kedvéért bánnak így a foglyokkal. Pakhomiosz ekkor találkozott életében keresztényekkel. Éjjel imádkozott a keresztények Istenéhez, hogy szabadítsa ki, s akkor élete minden napján az emberiséget fogja szolgálni. Nemsokára feloszlatták a sereget, Pakhomiosz pedig szabad lett.[1]
Dél felé indulva megállt Senészet keresztény faluban, ahol megfelelő előkészület után megkeresztelték. Azon az éjjel álmot látott: fejére harmat hullott, jobb kezéből pedig méz ömlött le az egész Földkerekségre.[1]
Ezek után a faluban betegápoló lett, majd – miután elhatározta magát a remete életre – 7 évet töltött az idős Szent Palamon irányítása alatt. Ekkor újra látomása volt: építsen hajlékot, mert az emberek sokasága özönlik hozzá. Valóban, hamarosan megjelentek a tanítványok: először saját öccse, János, majd kopt parasztok (fellahok) csatlakoztak hozzá. Pakhomiosz fokozatosan alakította tanítványait közösséggé (koinónia) a közös ima, munka, étkezések által. Kezdeti nehézségek után olyan sok jelentkező kért bebocsátást, hogy újabb és újabb – összesen 9 – kolostorok alapítása vált szükségessé. Első alapítását (323[2])l, Tabennest kedves tanítványára Theodoroszra hagyva a második kolostor, Phbou élén állapodott meg. Ez utóbbi lett később a monostorok központja is.[1]
Pakhomiosz jó kapcsolatban állt a helyi püspökökkel, különösen az alexandriai pátriárkával Szent Atanázzal, aki fel is kereste őt. Nem sokkal halála előtt a püspökök maguk elé idézték, hogy kikérdezzék látomásairól és a lélekbelátás (diakrisis) adományáról.[1]
Pakhomiosz 346-ban hunyt el mintegy 54–59 éves korában.
Művei[szerkesztés]
Pakhomiosz első életrajzát szerzetesei és utóda, Theodorosz állította össze. Kopt és görög nyelvű változatai ismertek. Ugyancsak kopt nyelven marad ránk Pakhomiosz több katekézise, és regula-töredékei is. Ezeket Szent Jeromos fordította latinra és szerkesztette egybe.[1] Ismeretes még szerzetesekhez intézett intelme és 11 levele, valamint az életével foglalkozó nagyszámú legenda.[2] Érdekes viszont, hogy tanításából semmit sem hoz az Apophthegmata Patrum, amiben közrejátszhatott az Alsó-Egyiptom cenobitái és Felső-Egyiptom anakhorétái közötti ellentét.[1]
Közösségszervezése[szerkesztés]
Amikor Pakhomiosz monachosz lett, Alsó-Egyiptomot már számos remete, ill. laza közösség népesítette be. Ami alapításaiban eredetien új volt, az a csoportok helyetti testvéri közösség létesítése volt, amelyet az imádság, a munka és a közös javak kötöttek össze. Példaként az első jeruzsálemi közösség szolgált, ahol a tagoknak mindenük közös volt. Nem a szívek egyszerű egységéről, hanem tényleges kommunióról volt már szó, ami a kölcsönös szolgálat számtalan formájában mutatkozott meg.[1]
Pakhomiosz magát testvérei alázatos szolgájának tartotta – és ezt a magatartást kívánta meg a többi elöljárótól is. Tanításában az engedelmesség nem egyszerű aszkézis, hanem a közösség szolgálatának cselekedete volt. Sajátos elgondolása a kolostori élet kezdetét a keresztség elé tette, azaz több kereszteletlen már a kolostori életben készült fel a keresztelésre. Egy keresztelést (és a húsvétot) valamennyi szerzetes együtt ünnepelte Phbouban. Ezekből is következően Pakhomiosz kolostoraiban nem egyszerű fogadalomról beszéltek, hanem a keresztség követelményeiről. Ez pedig a feltétlen hűség Isten parancsai iránt a Szentlélek gyümölcsei elnyerésének távlatában. Tabennesi lelkiségét tehát maga a Szentírás határozta meg. Maga Pakhomiosz amikor csak tehette, éjjel és nappal, félhangon szentírási szövegeket mormolt. Kapcsolatban maradni Istennel Szent Szava által: ez volt a kolostorban a fő imamód.[1]
Kolostori élet[szerkesztés]
A közösség életét Pakhomiosz aprólékos rendszabályokkal segítette. Trombitaszóra kellett indulni mindenkinek a közös gyakorlatra, hallgatagon, szemlesütve. Aki késett, penitenciát tartott. Az asztalnál senki sem figyelhette a másikat és az étkezés fedett fejjel történt. Az éjszakai nagy hallgatást különösen tiszteletben kellett tartani. Senki sem léphetett (szerzetes)testvére cellájába, nem érinthette meg a másikat, nem tarthatott meg semmit, valamint a lehullott gyümölcshöz sem nyúlhatott. (!) A közösségi szolgálat hetenként váltásban volt ellátva. Kötelező volt gondoskodni a betegekről. (A kolostor szakácsa kapott büntetést, ha a beteg valamiben hiányt szenvedett.[1])
Ugyanakkor ezek mellett is kiemelendők Pakhomiosz bölcs és mértéktartó rendelkezései – szemben például a Szíriában elterjedt aszkétikus szokásokkal.[1]
Pakhomiosz húga, Mária követte fivére példáját a szerzetesi életben. Egy idő után Pakhomiosz testvérének, illetve az őt követő női tanítványoknak a férfi monostor közelében – az ottani folyó túloldalán – házat építtetett. A klauzúra nem volt teljes és a – férfi apát mellett – női elöljárónak is megvolt bizonyos tekintélye. (Pl. női szerzetes [monacha] temetésén mindkét közösség megjelent.) Viszont nem ismert, hogy Pakhomiosz reguláját alkalmazta-e a női kolostorra is.[1]
Pakhomiosz cenobita monachizmusa földrajzilag Afrikában, és valamelyest Kis-Ázsiában terjedt el. Kolostorai évszázadokon át virágzottak. Phbou monostora 1000 körül ellenséges támadás áldozta lett. A Fehér monostorban Szent Senute idején (5. század) ugyan Pakhomiosz életszabályát vették át, de megszigorították, és meghagyták az anachoréta életmódot is. Szent Jeromos fordításainak köszönhetően, Pakhomiosz közösségi eszménye elterjedt a nyugati, latin területeken is, valamint hatott a rendalapító Nursiai Szent Benedekre. Emellett több latin közösség Pakhomiosz hagyományai alapján rendezte be életét – olykor szokások eredetének ismerete nélkül.[1]
Művei magyarul[szerkesztés]
- Szent Pakhomiosz és az Angyali Regula; közread. Puskely Mária; Jel, Bp., 2015 (Keresztény lelkiség könyvtára) ISBN 9786155147562, 136 p.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Világirodalmi lexikon X. (P–Praga). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1986. ISBN 963-05-3264-6
- Puskely Mária: Keresztény szerzetesség: Történelmi kalauz, II. kötet L–ZS. Budapest: Bencés Kiadó. 1995. ISBN 963 7819 62 2
További információk[szerkesztés]
- Diós István (szerk.). Idősebb Szent Pakhomiosz, A szentek élete. Szent István Társulat – Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár. Hozzáférés ideje: 2014. február 27.
