Szent Oszkár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szent Oszkár
Erzbischof Ansgar 01 KMJ.jpg
Születése
801. szeptember 8.
Amiens
Halála
865. február 3. (63 évesen)
Bréma
Tisztelete
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Oszkár témájú médiaállományokat.

Szent Oszkár, vagy Szent Ansgar, "Észak apostola" (801. szeptember 8.865. február 3.), a dánok megtérítésének megkezdője, a hamburgi-brémai érsekség megalapítója és az első hamburgi érsek. Életrajzát tanítványa és utóda Rimbertus írta (meghalt 888-ban) meg, Oszkár egy másik tanítványával együtt, Vita Anscarii címmel, mely magyarul is olvasható. Gualdus corveyi apát versbe foglalta a Vitat, továbbá fontos információk találhatók Oszkárról egyik utódának, Brémai Ádámnak Gesta Hammaburgensis ecclesiae pontificum című művében is. Magyarországon Szent Anszgár néven is emlegetik.

Szent Oszkár élete[szerkesztés]

Oszkár, vagy latinosan Anscarius 800 körül született, valószínűleg szász szülőktől Flandriában, vagy Pikárdiában. Már korai gyermekkorától látomásai voltak, emiatt ötévesen szülei Corbie apátságába küldték szerzetesnek. Húszévesen Corbie egyik fiókapátságába, a Weser-parti Corvey-ba küldték tanítónak. Itt hírnevet szerzett látomásaival és képzettségével, emiatt Jámbor Lajos őt küldte keresztfiának, az Ingelheimben 826-ban megkeresztelt dán trónkövetelőnek, Haraldnak kísérőjéül, hogy kezdje meg az északi népek térítését.

“A kereszténység skandináviai térnyerése 3 szakaszra osztható. A 820-as években a dánokhoz és a svédekhez irányuló missziók – amelyeknek irányítója a 831-ben alapított hamburgi érsekség és Szent Oszkár, “Észak apostola” volt – jelentették a kezdetet. A második szakasz a 9. század második felében bontakozott ki, amikor tolerálni kezdték a kereszténységet Dániában és Svearban, (Svédország keleti részén); engedélyezték a keresztelést és az igehirdetést, sőt templomok építését is. Ennek eredményeként 948-ban Dániában már püspökségek is léteztek. A harmadik szakasz az uralkodók végleges áttérése volt. Dániában ez 965 körül, míg a másik két országban a 10–11. század fordulóján következett be. Amikor 965 körül Kékfogú Harald (kb. 945–986) dán király felvette a kereszténységet, erről egy későbbi krónikás így írt: “a dánok már régen keresztények voltak, de mégis bálványokat tiszteltek pogány kultuszokkal.”[1]

826 folyamán, Rimbertus tudósítása szerint Oszkár sokakat megkeresztelt tevékenységének első állomásain: Haithabuban, az Északi-tenger egyik fontos kereskedelmi központjában, illetve Ribe városában. A dánok azonban fellázadtak Harald ellen, aki emiatt hamarosan kénytelen volt elmenekülni – Oszkár követte patrónusát Rüstringenbe. Három évvel később újra útnak indult Birka kesekedővárosba – ekkor azonban vikingek támadták meg és fosztották ki hajóját. Oszkár túlélte a találkozást és eljutott a Mälaren tó szigetén levő Birkába, de az ott folytatott térítő tevékenysége eredménytelen maradt.

831-ben, vagy talán 832-ben áttelepült Hammaburgba, melyet IV. Gergely pápa korábban érseki rangra emelt. Oszkár itt iskolát hozott létre, és hozzákezdett az érsekség szervezetének kiépítéséhez. 845-ben azonban a vikingek felhajóztak sárkányos hajóikon (dakkar) az Elbán, és megsemmisítették a püspöki-érseki központot – innen Oszkár Brémába menekült, és innen folytatta a térítő tevékenységet. 849-ben Horik dán király engedélyezte számára, hogy újra térítőmunkába fogjon és Haithabuban, majd Ribében templomot építsen. 865-ben bekövetkezett halála után azonban hívei nagy része szétszéledt és az újonnan szervezett egyházmegyék szétzilálódtak.

A Vita Anscarii[szerkesztés]

A szerzőség kérdése vitatott volt hosszú ideig, mivel a Vita nem említi, hogy ki írta – azonban Brémai Ádám egyik utalásából kiolvasható, hogy Rimbertus volt a szerző, Oszkár egy másik, név szerint nem említett tanítványával, codiscipulusával. Rimbertus egyébként maga is meg van említve a műben, mint Oszkár hű híve. A könyv tendenciózus alkotás, Rimbert és szerzőtársa célja annak bemutatása volt, hogy Oszkár rendelkezett a szentség megszerzéséhez szükséges csodákkal – és egyben az is, hogy jótékonyan elfedjék, hogy Oszkár nem halt vértanúhalált, mint az “illett volna” egy térítő szent esetében. A mű emiatt teli van Oszkár csodás látomásainak leírásával, melyek bizonyítani hivatottak Oszkár életszentségét. Ebbéli igyekezetében a Vita célt ért: Oszkárt szentté avatták, emléknapja február 3.

A mű nem kronologikus sorrendben halad: Rimbertus és társa emlékezetből írta meg művét, mely a két hosszú, évekig tartó térítőút köré összpontosul. Mivel a korból nem maradt fenn az északi népek mindennapjaira vonatkozó egykorú forrás, emiatt a Vita Anscarii minden hagiografikus jellege ellenére elsőrendű fontosságú forrás – Domanovszki Sándor egyenesen Észak Tacitusának nevezi – utalva ezzel Tacitus Germania című művére.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. “ Katus László: A középkor története. Pannonica–Rubicon Kiadó, Budapest, 2001. 303. old. ISBN 9639252042

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]

Térítő szentek[szerkesztés]

Északi történetírók[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]