Szent Margit-templom (London)
| A westminsteri palota, a westminsteri apátság és a Szent Margit-templom | |
| I. osztályba sorolt műemlék | |
 | |
| Szent Margit-templom | |
| Vallás | anglikanizmus |
| Egyházmegye | Londoni anglikán egyházmegye |
| Védőszent | Antiokheiai Szent Margit |
| Építése | 11. század |
| Stílus | Perpendicular Gothic |
| Világörökségi adatok | |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | I, II, IV |
| Felvétel éve | 1987 |
| Település | City of Westminster |
| Elhelyezkedése | |
 A westminsteri palota, a westminsteri apátság és a Szent Margit-templom
Pozíció London térképén
| |
| é. sz. 51° 30′ 00″, ny. h. 0° 07′ 37″Koordináták: é. sz. 51° 30′ 00″, ny. h. 0° 07′ 37″ | |
| Az A westminsteri palota, a westminsteri apátság és a Szent Margit-templom weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz A westminsteri palota, a westminsteri apátság és a Szent Margit-templom témájú médiaállományokat. | |
A Szent Margit-templom London Westminster kerületében a Parlament téren, a Westminsteri apátság tőszomszédságában áll. Az Szent Margitnak szentelt templom a brit parlament plébániatemploma, az apátsággal és a Westminster-palotával együtt 1987 óta része a világ kulturális örökségének.[1]
A Westminster-palota, a Westminsteri apátság és a Szent Margit-templom együttesen mutatják be a mai idők egyik legrégibb parlamentáris monarchiájának kilenc évszázados történetét, valamint a parlamenti és alkotmányos intézmények fejlődését. Az épületegyüttes az Egyesült Királyság történelmének valóságos múzeuma. A bájos, perpendikuláris stílusú Szent Margit-templom az apátság szerves része. Alapítása óta őrzi eredeti funkcióját, középkori plébániatemplom maradt, amely a Parlament mindkét házának képviselőit szolgálja. Napjainkban is rendszeresek az istentiszteletek és a zenei előadások.
Története[szerkesztés]
A templom eredete a mellette álló bencés apátságéhoz kötődik. Amikor a korabeli Thorney-sziget mocsaras területen Hitvalló Eduárd uralkodása alatt megépült a West Minster kolostortemplom, az itt élő szerzetesek a benedeki regulát követő életre rendezkedtek be. Ennek keretét a liturgia, a Szentírás imádságos olvasása és a munka ritmusa jelölte ki.[2] A környék fejlődésével, a rendszeresen misére járó a westminsteri lakosság már zavarta a kolostor lakóit hitéletük gyakorlásában, így a szerzetesek, az apátság mellett egy kisebb templom építésébe kezdtek, ahol a helyibéliek az összes szentséget megkaphatták.[3] A templomot feltételezetten a 11. század második felében építették, és Antiokheia Szent Margitjának szentelték, akinek kultusza rendkívül népszerű volt a középkorban. Ettől kezdve az apátság szerzetesei szolgálták az egyre növekvő Westminster lakosságát egészen 1540-ig, a kolostor feloszlatásáig.
Az első, román stílusú templom III. Eduárd uralkodásáig állt. Ekkor késő gótikus, függőleges vagy perpendikuláris stílusban átépítették, ám a 15. század végére az épület állapota annyira megromlott, hogy teljes rekonstrukciót igényelt. VII. Henrik király kezdeményezésére Robert Stowell 1482-ben kezdte meg a templom újjáépítését. Több évtizedes munka után 1523. április 9-én szentelték fel az új templomot, amelynek szerkezetén a későbbi századokban végzett felújítások már nem változtattak. 1734 és 1738 között John James újjáépítette a tornyot, és a teljes homlokzatot portlandi kővel burkoltatta. A belső terek jelenlegi megjelenése 1877-ben alakult ki, George Gilbert Scott felújítása[4] után, aki ügyelt a tudor stílusjegyek megőrzésére. A nyugodt tömegű, karcsú oszlopsorokkal közép- és két mellékhajóra tagolt templom díszítőelemei a reformáció előtti London utolsó katolikus hagyományaihoz illeszkednek.
A 17. század elejétől a Szent Margit-templom lett a Westminster-palotában ülésező parlamenterek plébániatemploma. Azok a puritán[5] képviselők, akik elégedetlenek voltak az apátság liturgikus szertartásaival[6] úgy döntöttek, hogy istentiszteleteiket inkább ebben a templomban tartják.
Érdekesség[szerkesztés]
Az 1540-es években a plébánia fegyveres ellenállása akadályozta meg a templom lerombolását, amikor Eduard Seymour, Somerset első hercege azt tervezte, hogy a templom lebontásával biztosít jó minőségű építőanyagot a Strandon épülő saját palotájának, a Somerset-háznak.
A Szent Margit-templom tornya különleges, négyágas napórát visel, még az északi oldalon is.
A keleti,
a nyugati,
az északi, és
a déli oldal napórája.
Szent Margit-templom egyedülálló státusza[szerkesztés]
1189 júliusában a Westminster kolostor apátja III. Kelemen pápától kapott támogatást, amely megerősítette, hogy a Szent Margit-templom nem tartozik a londoni püspök joghatósága alá. 1222-ben az apátságot és vagyonát nemcsak a londoni egyházmegyén kívülinek nyilvánították, hanem mentesítették a canterburyi érsek hatalmától is. 1560-ban, amikor a reformáció után I. Erzsébet westminsteri Szent Péter társaskáptalani templomként újraavatta az apátságot, fenntartotta a püspöki hatalom alóli mentességet, és „királyi kiváltsággá” tette. A Szent Margit-templom és a plébánia is egészen 1840-ig e különös joghatóság alá tartozott, majd a londoni egyházmegye része lett. Az 1970-es évekre a Szent Margit-plébániatemplom híveinek száma néhány százra esett vissza, végül 1972-ben a Westminster-apátság és a Saint Margaret Westminster-törvény újradefiniálta egyházi státusát. A plébániát a szomszédos egyházi közösségekhez rendezték, míg a templom és a templomkert ismét Westminster dékánja és káptalanja irányítása alá került. A Szent Margit mindenkori rektora pedig a Westminster apátság egyik kanonoka lett.[7]
A belső tér legfontosabb látnivalói[szerkesztés]
Az ablakok[szerkesztés]
- A templom legszebb darabja a szentély felett, a keleti homlokzaton látható 16. századi flamand ólomüveg ablak, amelyet VIII. Henrik király és első felesége, Aragóniai Katalin házasságának emlékére készítettek 1509-ben.[8]
- Sir Walter Raleigh felfedező, író, költő, I. Erzsébet lovagja emlékét festett ólomüveg ablak és emléktábkla őrzi. Raleigh 1588-tól több expedíciót vezetett az amerikai spanyol gyarmatok ellen, majd 1591-ben titokban feleségül vette a királynő egyik társalkodónőjét, amiért később mindketten a londoni Tower börtönébe kerültek. 1618-ban, kivégzése után a Szent Margit-templomban temették el.[9]
- John Milton életének, költészetének és családjának állít emléket az az üvegablak, amelynek paneljein főműve, az Elveszett paradicsom egyes jelenetei mellett Milton munkásságának fontos eseményei is megjelennek. A költő a közelben élt, így gyakran imádkozott Szent Margit plébániatemplomban, 1656-ban itt kötött házasságot második feleségével, Katherine Woodcockkal, aki közös kislányukkal együtt a templomkertben lelt végső nyughelyre.[10]
- A Robert Blake admirális életének jeleneteit ábrázoló üvegablak 1888 óta idézi a „a királyi haditengerészet atyjának” emlékét, akinek bebalzsamozott holttestét eredetileg a Westminster-apátságban, az angol királyok síremlékei között temették el. Később, a Stuartok visszatérése után exhumálták, és a Szent Margit-templom udvarán a köztársaság több, ismert és ismeretlen személyiségével együtt jelöletlen, közös sírba temették.[11]
- A déli folyosón láthatóak John Piper feltűnően absztrakt, festett ablakai, amelyek a második világháború alatt megsérült darabokat pótolják.
Elnöki szék és kapurostély[szerkesztés]
1614 óta a Szent Margit az alsóház plébániatemploma, és többször előfordult már, hogy a templom rektora egyben a brit képviselőház elnökének lelkésze volt. 1681 óta az elnöknek saját ülőhelye is van, a szertatrások alatt kizárólag az elülső padot használja. A pad hímzett párnáin látható koronás kapurostély[12] a brit képviselőház kvázi-hivatalos jelképe, a Szent Margit-templomban mindefelé megtalálható.[13]
Szertartások[szerkesztés]
Házasságkötések[szerkesztés]
A templom nem csupán a gyülekezeti tagok számára, hanem a Lordok háza és a Képviselőház tagjai között is kedvelt esküvöi helyszín.
- 1631. július 5. – Edmund Waller és Anne Banks örökösnő, aki a Városatyák Bíróságának gyámsága alatt állt, e templomban házasodtak össze az Angol Uralkodói Tanács tiltásai ellenére. Waller megszöktette a menyasszonyt, de kényszerítették, hogy visszaszolgáltassa. A Csillag Kamaránál (az Uralkodói Tanács tagjaiból és közjogi bírókból, jogtudósokból állt) tett panasz teljes vagyonelkobzás büntetést javasolt tettéért, de I. Károly király megkegyelmezett Wallernek.[14]
Itt kötött házasságot többek között:
- 1655. december 1. – Samuel Pepys és a mindössze 14 éves Elisabeth de St Michel,[15]
- 1656. november 12. – John Milton és Katherine Woodcock,[16]
- 1895. június 12. – William Hicks és Grace Lynn Joynson,
- 1908. szeptember 12. – Winston Churchill és Clementine Hozier,[17]
- 1920. április 21. – Harold Macmillan és Lady Dorothy Cavendish,[18]
- 1922. július 18. – Lajos Ferenc battenbergi herceg és Edwina Ashley,
- 1993. október 8. – David Armstrong-Jones és Lady Serena Stanhope.
Keresztelők[szerkesztés]
- 1639. május 19. – Charles Weston Portland 3. grófja, ,[19]
- 1640. november 27. – Barbara Villiers, Lord Grandison egyetlen gyermeke, később II. Károly király ágyasa,[20]
- 1661. május 12. – Charles Montagu Halifax első grófja[21]
- 1662. június 18. – Charles FitzRoy Cleveland 2. hercege, Barbara Palmer és II. Károly legidősebb törvénytelen fia; a keresztelőn – természetesen – a férj Lord Castlemaine nevét kapta. 1850 októberében a The Gentleman's Magazine tárta a nyilvánosság elé az "igazságot".[21]
- 1752. július 28. – Thomas Pelham-Clinton Newcastle 3. hercege, [22]
- 1759. február 9. – Olaudah Equiano afrikai születésű felszabadított rabszolga, akit 12 éves korában Gustavus Vassa[23] névre keteszteltek a Szent Margit-templomban.
Temetések[szerkesztés]
- 1491 – William Caxton az első angol nyomdász, az angol könyvnyomdászat megteremtője,
- 1553. szeptember 18. – John Sutton Dudley 3. bárója és felesége Lady Cicely Grey, 1554. április 28.
- 1557 – Nicholas Ludford,
- 1618 – Sir Walter Raleigh
- 1627. július 30. – William Murray Tullibardine 2. grófja,
- 1640. december 14. – Edward Grimeston,
- 1661 – A stuárt-resaturáció idején a köztársaság számos tagját, köztük olyanokat is mint Robert Blake, Denis Bond, Nicholas Boscawen,[24] akiket korábban a Westminsteri aptságban temettek el, exhumálták és a Szent Margit-templom kertjébe jelöletlen, közös sírba temettek; emléküket tábla őrzi, amelyet a templom külső falán, a nyugati főbejárattól balra helyeztek el;[25]
- 1677. március – Václav Hollar cseh rézmetsző,
- 1746 – Nicholas Clagett püspök,
- 1756 – Elizabeth Elstob, korai feminista[26]
- 1604. – Thomas Churchyard, Erzsébet-korabeli költő, katona és udvaronc, és még számos történelmi személyiség, híresség.
Galéria[szerkesztés]
A templom előtti megállítótábla
Szent Margit-templom, bal oldalt Westminster-palota Ertsébet tornya; jobbra az apátság
Szent Margit-templom látképe a London Eye óriáskerékről
Canaletto: A Westminsteri apátság és Bath lovagjainak körmenete, 1749
A keleti ablak rajza
A templombelső 1810-ből
A templom főhajója ma
.jpg)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Hivatalos megnevezése: Palace of Westminster and Westminster Abbey including Saint Margaret’s Church: Unesco World Heritage (angol nyelven). unesco.org. (Hozzáférés: 2018. március 16.)
- ↑ Benedek szerint az a szerzetes, aki közösségben, apát és regula vezetésével keresi és követi Krisztust. A benedeki életforma jellegzetessége, hogy a bencés szerzetesek egész életükre egyetlen közösség mellett kötelezik el magukat – ez a stabilitás, az állhatatosság fogadalma. Életük keretét a liturgia (közösségben végzett imádság), a lectio divina (a Szentírás imádságos olvasása) és a munka ritmusa jelöli ki. Az engedelmesség fogadalma arra vonatkozik, hogy a szerzetes Isten akaratát keresi az elöljárók és a közösség döntéseiben, és ezért szabadon aláveti magát ezeknek. Végül a szerzetesi életalakítás foglal magába mindazt, amit a hagyomány a szerzetesi életmódhoz köt: nőtlenséget, vagyonközösséget, alázatosságot, Krisztus keresését a testvérben, az apátban, a kiszolgáltatottban és a vendégben. Ez a benedeki hármas fogadalom.
- ↑ Hawgood, David: St. Margaret's, Westminster. Genuki (Genealogy UK & Ireland). [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 3.)
- ↑ Scott, George Gilbert.szerk.: Stamp, Gavin: Personal and Professional Recollections. [London: Sampson Low, Marston, Searle & Rivington] Stamford: Paul Watkins Publishing [1879] (1995). ISBN 1-871615-26-7
- ↑ A puritánok kifogásolták a templomok dísztárgyait, a miseruhákat, orgonát és a térdhajtást bálványozásnak tekintették és azokat keményen „pápai pompa és rongyok”-ként bírálták. Elvetették az egyházi bíróságokat és egészében a VI. Eduárd imádságos könyvében (Book of Common Prayers) leírt szertartásrendet.
- ↑ Wright, A.. Parliament Past and Present. London: Hutchinson & Co (1868)
- ↑ Interview: Robert Wright, Sub-dean of Westminster Abbey, Rector of St Margaret's. Church Times, 2009. május 26. (Hozzáférés: 2018. július 28.)
- ↑ Dean and Chapter, Westminster Abbey: St Margaret's Church – The east window. St Margaret's Church. (Hozzáférés: 2010. október 21.)
- ↑ Dean and Chapter, Westminster Abbey: Sir Walter Raleigh Writer, Poet, Explorer and Soldier. St Margaret's Church. (Hozzáférés: 2010. október 21.)
- ↑ Dean and Chapter, Westminster Abbey: John Milton Writer and Poet. St Margaret's Church. (Hozzáférés: 2010. október 21.)
- ↑ Dean and Chapter, Westminster Abbey: Robert Blake Soldier and Sailor. St Margaret's Church. (Hozzáférés: 2010. október 21.)
- ↑ A kapurostély (portculla) eredetileg a 14. századból származó angol nemesi családok, majd a Beaufort-ház heraldikai jelvénye volt. VII. Henrik igazította a Tudor-ház királyi jelvényeihez. A 16. században terjedt el, amikor a Westminster-palota lett a képviselőház rendszeres ültéseinek helyszíne. A koronát később adták hozzá, hogy a jelvényt kifejezetten királyi szimbólummá tegyék. A koronás portcullát a 20. században fogadták el a parlament mindkét házának emblémájaként. Napjainkban már megjelenik a hivatalos levélpapírokon, kiadványokon és pecséteken, valamint a parlament szimbólumaként rákerül a Westminster-palotában használt különféle tárgyakra is.
- ↑ Dean and Chapter, Westminster Abbey: Visit St Margaret's. St Margaret's Church. (Hozzáférés: 2020. április 21.)
- ↑ R. E. C. Waters, Genealogical memoirs of the extinct family of Chester of Chicheley p. 91
- ↑ Pepys, Samuel.szerk.: Samuel Pepys: The Illustrated Pepys: extracts from the Diary. Harmondsworth: Penguin (1987). ISBN 0-14-139016-6
- ↑ 'Milton, John', in Journal of the Society of Arts dated 8 November 1867, p. 755
- ↑ Gilbert, Martin. Churchill: a life. London: Heinemann (1991). ISBN 0-434-29183-8
- ↑ [1]
- ↑ Robert Edmond Chester Waters, Genealogical memoirs of the extinct family of Chester of Chicheley (1878), p. 105
- ↑ Maurice Petherick, Restoration Rogues (1951), p. 327
- ↑ a b The Gentleman's Magazine, Volume 189 (1850), pp. 367, 368
- ↑ William Coxe, Memoirs of the Administration of the Right Honourable Henry Pelham Volume 1 (London: Longman, Brown, Rees, Orme & Green, 1829), p. xxx
- ↑ Felicity Nussbaum, ed., The Global Eighteenth Century (2005), p. 232
- ↑ http://www.westminster-abbey.org/our-history/people/nicholas-boscawen
- ↑ Oliver Cromwell, St Margaret's churchyard memorial Westminster Abbey
- ↑ John Chambers, Biographical Illustrations of Worcestershire (1820), p. 347
Források[szerkesztés]
- Guide to St. Margaret's
- Palace of Westminster and Westminster Abbey including Saint Margaret’s Church az UNESCO világörökségi listáján
- Westminsteri apátság weboldala[halott link]
Külső hivatkozások[szerkesztés]
.svg){kind=small}
|
