Szent Mangin Leó-Ignác

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szent Mangin Leó-Ignác
Szent Mangin Leó-Ignác vértanú
Szent Mangin Leó-Ignác vértanú
vértanú
Születése
1857. július 30.
Verny,  Franciaország
Halála
1900. július 20.
Csu-kia-hó, Flag of China (1889–1912).svg Kína
Tisztelete
Egyháza Római katolikus egyház
Tisztelik Római katolikus egyház
Boldoggá avatása1955. június 17., Róma
Boldoggá avatta: XII. Piusz pápa
Szentté avatása2000. október 1., Róma
Szentté avatta: II. János Pál pápa
Ünnepnapja július 11.


Szent Mangin Leó Ignác (Ignace Mangin, kínaiul: 任德芬) (Verny, 1857. július 30. - Csu-kia-hó, 1900. június 20.) szentté avatott jezsuita misszionárius Kínában, aki a bokszerlázadás során vesztette életét.

Élete[szerkesztés]

Ignace Mangin 1857. július 30-án született a Franciaországi Metz melletti Vernyben, egy tábornok fiaként. Metzben és Amiensben végzett bölcsészeti tanulmányokat, majd belépett a jezsuita rendbe. Filozófiai tanulmányait a Belgiumi Louvainban végezte el. Filozófiai-teológiai tanulmányainak befejezése után pappá szentelték, és beosztották a délkelet-cselyi misszióba, melyet az 1700-as évek óta a jezsuiták vezettek, olyan sikerrel, hogy 1900-ban már a környéken 50000 katolikus élt. Ignác 1882-ben érkezett Kínába, s a Csu-kia-hó község lelkipásztora lett.

A környék folyamatos lázongásai és támadásai ellenére ekkor még kínai katonák segítségével meg tudta menteni a pusztulástól az iskolát, a nyomdát, a kínai nővérek kolostorát és a szemináriumot. Mangin atya ezekről az eseményekről és az előzményekről részletes tudósítást írt a francia jezsuiták folyóiratának, az Études-nek. Ebben egyértelműen leírja, hogy a bokszerek azért támadják a missziót, mert véleményük szerint a meggyengült mandzsu dinasztiát támogatják. Szintén leírja, hogy céljuk az európaiak elűzése és a keresztények megölése.

A bokszerek céljai viszont a helyi hatóságoknak sem voltak egyértelműek, s felszólították a missziót, hogy tegyenek meg mindent a saját védelmük érdekében. Mangin Leó-Ignác ezért sáncokat építtetett, valamint igyekezett minél több élelmiszert összegyűjteni a fosztogatások és támadások miatt 3000 főre nőtt közössége részére. Lelkipásztori érdekekből még egy pappal a francia származású, szintén jezsuita 1872-től Kínában szolgáló Denn atyával bővült ekkor a misszió.

Mangin Leó-Ignác realistán látta sorsukat. 1900. június 10-én egyik utolsó levelében a misszió helyzetének áttekintése után befejezésül ezt írta az Études szerkesztőjének: "Ez minden, kedves Atya, amit jelenlegi helyzetünkről mondhatok Önnek, hogy kívánsága szerint új hírekkel szolgáljak. Amint látja, a helyzet nem rózsás, és emberileg tekintve bőven van félnivalónk. Minden reménytelenség ellenére remélünk az isteni Szív mérhetetlen irgalmában. Folytassa imáit értünk és keresztényeinkért!" 1900. július 28-án utolsó levele fivérének írt levele még többet mond: "Életemet áldozatul adom a lelkek üdvéért és egész családunk jólétéért. Ha majd értesülsz a halálomról, imádkozz értem, és köszönd meg Istennek, amiért arra méltatott, hogy kiválasztott a családunkból erre az áldozatra."

A bokszerek végső támadása 1900. július 14-én kezdődött, de ezt még sikerült elhárítani. Egy nappal később viszont - teljesen váratlanul - a kínai császári hadsereg 2.000 jól felfegyverzett katonája Pekingbe vonultában csatlakozott a támadókhoz. A folyamatos támadások felőrölték az ellenállást, s a misszió július 20-án reggel elesett. Akinek nem sikerült az előző éjszakán elmenekülnie, az a két pap köré gyűlt össze a templomban. A bokszerek a menekülés egyetlen útjaként a keresztény hit megtagadását fogadták el, tehát, ha valaki egy bizonyos, általuk meghatározott ajtón kiment az megmenekülhetett, de egyúttal kijelentette azt, hogy megvallja a keresztény hittől való elszakadását. Ezt a templomban tartózkodók megtagadták, mire a bokszerek a templomot, a benne tartózkodó mintegy 1300 emberrel felgyújtották. Aki kimenekült a lángok közül azt agyonlőtték.

Tisztelete[szerkesztés]

A kivégzett vértanúk tisztelete fennmaradt. Az 1955. április 17-én XII. Piusz pápa boldoggá avatott ötvenhat vértanút, amelyy csak egy kis csoport a 3.000 áldozatból, akiket a bokszerfelkelés követelt a tartományban. 2000. október 1-jén II. János Pál pápa avatta őt és társait szentté.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Testvéreink a szentek. Válogatás Peter Manns: Retormer der Kirche c. gyűjteményéből. Szerk. Marosi László, Eisenstadt, 1977
  • Vanyó László: Ókeresztény írók, II. Bp., 1980
  • Ijjas Antal: Szentek élete, 1-2. köt. Bp., 1968
  • Balanyi György, Schütz Antal, Sebes Ferenc, Szamek József és Tomek Vince piarista atyák: Szentek élete az év minden napjára, 1-4. kötet. Szerk. Schütz Antal. Bp., 1932