Szent Benedek regulája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Szent Benedek regulája egy szerzetesi regula, amelyet Nursiai Benedek a 6. század első felében írt.[1][2] Bencés regulának is nevezik. Ma a szoros értelemben vett bencéseken kívül a bencés reformkongregációk és az örmény mechitáristák követik.[3]

Fő jellegzetességei és erősségei, amelyekkel különbözik a korábbi szabályoktól :[4]

  • Megszüntette a korábbi remeteség és szerzetesség felemás állapotát.
  • Kötelezővé tette az állandóságot (stabilitas loci), ezzel megszüntette a szerzetesek önkényes vándorlását, amely sok visszaélést szült.
  • Behozta a szerzetesi fogadalmakat.

Utasításokat tartalmaz az istentiszteletre, a szerzetes magatartására (alázat, engedelmesség, hallgatás), az újoncok felvételére, az apátválasztásra, a kolostori javak kezelésére és a mindennapi életre vonatkozóan.[5]

A regula az apátot (abbas) állítja a kolostor élére. Az apát Krisztus helyettese, a szerzetescsalád atyja, legfőbb irányítója, akinek fő kötelessége, hogy példájával és tanításával vagy ha kell, büntetéssel is az erények útjára vezesse a rábízottakat. Az apát választás útján kerül a kolostor élére, aki fontos döntések előtt köteles meghallgatni az egész kolostori család véleményét. Helyettese a prépost (perjel), segítői pedig a szerzetesek kisebb (tizes) csoportjainak a vezetői, a dékánok. Fontos szerepet tölt be a kolostorban a házgondnok, aki nemcsak a gazdasági ügyeket irányítja, hanem gondot visel a betegekre, a gyerekekre, a vendégekre és a szegényekre is. [6]

A Regula külön fejezetben foglalkozik a kolostor kapusával, akinek idősnek és okosnak kell lennie, hogy el ne csatangoljon és az érkezőknek értelmes válaszokat adjon. Különleges szerepet tulajdonít a Regula a felvételt kérők, a novíciusok vagy újoncok mesterének, akinek az a feladata, hogy bevezesse a jelentkezőket a szerzetesi életbe. [6]

A jelentkezőt nem szabad egykönnyen beengedni a kolostorba. Négy-öt napig a kapun kívül kell tartózkodnia, csak akkor léphet be, ha nyilvánvaló az állhatatossága, de néhány napig vendégként kell kezelni. Ezt követően kaphat helyet a novíciusok szobájában, ahol alaposan meg kell ismertetni vele a Regulát és a szerzetesélet nehézségeit, továbbá meg kell győződni elhatározásának komolyságáról. Ha az újonc kiállta a próbát, ünnepélyes fogadalmat tesz, ezzel teljes jogú szerzetessé válik és felöltheti a bencések egyszerű ruháját. A fogadalomban meg kell ígérnie, hogy a kolostort élete végéig nem hagyja el, hogy vállalkozik önmaga szüntelen tökéletesítésére és hogy vonakodás nélkül teljesíti a Regula előírásait. A kolostori élet természetszerűleg együtt járt a nőtlenséggel is, amelyről a Regula nem beszél kifejezetten, mert azt magától értetődőnek tartja. [6]

A Regula megköveteli a tulajdonról való teljes lemondást, ugyanakkor felszólítja az apátot, hogy adjon meg szerzeteseinek minden szükségeset. Előírja, hogy a testvérek az éghajlatnak megfelelően öltözködjenek, közös hálóteremben, de külön ágyakban aludjanak, böjti időn kívül naponta kétszer, böjtben naponta egyszer étkezzenek, húst ne fogyasszanak, minden nap kapjanak egy hemina (kb. 3 dl) bort is, étkezés alatt ne beszéljenek, hanem a felolvasott jámbor szöveget hallgassák.

A Regula előírta napirendet az „imádkozzál és dolgozzál” elv fogja keretbe. Éjszaka, virradatkor, majd napközben, az esti imáig még ötször kell közösen zsolozsmázni a testvéreknek és részt kell venniük a közös szentmisén is. Az esti ima után szigorú csendet kell tartani, amelynek megszegéséért a Regula súlyos büntetést helyez kilátásba. Mivel a tétlenség a lélek ellensége, a testvéreknek szellemi és testi munkát is kell végezniük. Naponta kb. 2 órát kell a szerzeteseknek olvasással tölteni (vasárnap és nagyböjtben ennél többet is).

Szent Benedek közösségében gyermekek is voltak: azok a kiskorú Fiúk, akiket szüleik ajánlottak fel Istennek (oblátusok). Nekik - és az öregeknek - nem kellett a Regula minden szigorú előírását be- tartaniok. A kolostorban nevelkedett gyermekek, miután nagykorúságukat elérték, minden külön próbatétel nélkül szerzetesekké váltak. Szent Benedek fiai befogadták az idegeneket, a zarándokokat is, akikre úgy tekintettek, mint Krisztusra, s akiknek szállást és élelmet biztosítottak. [6]

A Regula ellen vétőket különféle fokozatú büntetésekkel sújtották, amelyeknek a mértékét a bűnhöz szabták, a bűn nagyságát pedig az apát ítélte meg. A kisebb hibák büntetése az asztalközösségből való kirekesztés volt, azaz a kiközösített szerzetesnek egyedül kellett étkeznie. A súlyosabban vétőket a Regula nemcsak az asztalközösségből, hanem az imateremből, a közös zsolozsmázásból is kizárja. Az ilyen szerzetessel senki sem érintkezhet, ezért egyedül kell dolgoznia is. Ha ez a büntetés sem használna, akkor a testi fenyítés, a megvesszőzés következik, illetőleg - végső esetben - a szerzetesközösségből való végleges kizárás. Ha gyermekek vagy serdülők vétkeznének, szigorú böjttel és kemény veréssel kell megbüntetni őket, mert ők még nem tudják megérteni,hogy milyen büntetést jelent a kiközösítés. [6]

Regulája nem követel a szerzetesektől hősies áldozatokat, túlfeszített aszketikus gyakorlatokat vagy különlegesen szigorú böjtöket. Egyszerűen csak keresztény életprogramot ad, Krisztus követésére szólítja fel a szerzetest. [6]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Wright, James (1693). Monasticon Anglicanum, or, The history of the ancient abbies, and other monasteries, hospitals, cathedral and collegiate churches in England and Wales. With divers French, Irish, and Scotch monasteries formerly relating to England. Sam Keble.
  2. Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 1. Benedek (1931)
  3. Bangha Béla S. J. (szerk.): Katolikus Lexikon 4. Regula (Budapest, 1933)
  4. Félegyházy József: Az egyház a korai középkorban
  5. Lanczkowski, Johanna. Szerzetesség kislexikona 
  6. a b c d e f Gecse Gusztáv: A keresztény szerzetesség története

Kapcsolódó cikkek[szerkesztés]